Bármennyire is nem vártam elérkezett az első tesióra. Az osztályterem mellett álltam, gyomrom az idegtől folyamatosan görcsbe volt, ujjaim jéghidegek voltak és remegtek. Még soha nem éreztem ezt. Eddig is utáltam a tesit, Danitól viszont valamiért különösen tartottam. Tudtam, éreztem, hogy történni fog valami.

- Bogi nyugi - tette a karomra a kezét Meli.

- Képtelen vagyok rá - motyogtam.

- Nem lesz semmi baj oké?

- Honnan tudod? Fogalmad sincs arról, hogy milyen ember.

- Ahogy neked sem. Lehet, hogy tök normális.

- Nem biztos nem az - ingattam a fejem és a falnak dőlve szorosan lehunytam a szemem.

Meli a vállamra tette a kezét és gyengéden megszorította.

- Rosszul van? - hallottam ekkor Dani hangját.

Azonnal kipattant a szemem és kihúztam magam. Előtte nem lehetek gyenge, nem adom meg neki azt az örömet, hogy megint gyengének lásson.

- Jól vagyok - válaszoltam kerülve a vele való szemkontaktust.

- Úgy, mint a legutóbb?

- Nem tudom, miről beszél - motyogtam a cipőmet fixírozva.

- Hát persze, hogy nem - sóhajtott fel és közelebb lépett hozzám.

Azonnal megfeszültem és levegőután kapkodva álltam egy helyben, de ő csak a terem ajtót nyitotta ki. Amint eltávolodott tőlem megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem. Nem értettem, hogy miért vált ki a közelsége ilyen érzelmeket belőlem. Féltem tőle, a lehető legtávolabb akartam tőle lenni, de arról fogalmam se volt, hogy miért.

- Te nem mész a felszerelésedért? - kérdezte.

Felkaptam a fejem, és ahogy körbe néztem jöttem rá, hogy a folyosó teljesen kihalt és egyedül csak mi ketten vagyunk kint, a többiek mind az osztályteremben tartózkodnak.

- De igen - motyogtam besietve a terembe.

Kivettem a padomból a tesi cuccom majd idegesen Melire pillantottam.

- Mondd azt, hogy nem érzed jól magad - tanácsolta miközben aggódva vizslatta az arcom.

- Nem tudom, mi van velem, eddig nem féltem ennyire, de most nagyon félek - suttogtam.

- Nem lesz semmi baj, nem kell azt tenned, amit mondd - karolt belém.

- De ő egy tanár.

- Neked pedig jogod van leállni, ha rosszul vagy -jelentette ki.

- Kétlem, hogy hagyná - suttogtam.

- Tempó lányok - szólt ránk.

- Nem lehetne ma ismerkedni? - vetette fel Meli.

Hálásan pillantottam rá.

- Már tegnap megtörtént - zárta be mögöttünk a terem ajtaját.

- Elmondtunk pár dolgot magunkról és ennyi, az még nem ismerkedés - ellenkezett.

- Nem lehet egész évben „ismerkedni" csak mert valaki nem szeret tesizni - nézett egyenesen a szemembe Dani.

Ijedten tágra nyílt szemekkel néztem vissza rá.

- Nem tudom, miről beszél - ált elém Meli pajzsként szolgálva köztem és Dani közt.

- Lányok értem mi a dörgés, nem akartok tesizni, de attól még kötelező. Vita lezárva - intett maga elé minket.

- Semmi nem kötelező - suttogtam.

- Megismételnéd?

- Semmi nem kötelező, nem lehet minket semmire sem kényszeríteni - emeltem meg kissé hangom.

- Nem is akartam senkit sem kényszeríteni. Megmondtam, hogy mindenki csinálja a képességeinek megfelelően - jelentette ki.

- Nekem nincs képességem a tesihez - ingattam a fejem.

- Lenne Bogi csak lusta vagy - sóhajtott fel.

- Mintha ismerne engem - sziszegtem és előre siettem.

Indulatosan vágtam ki az ajtót, az üveg rendesen beleremegett. Az épületből kiérve mélyen teleszívtam a tüdőmet oxigénnel.

- Csajszi - karolt belém Meli.

- Máris kitárgyaltatok?

- Ne butáskodj már, kérdezett, de nem mondtam semmit becsszó - mosolygott rám.

- Mondj neki bármit, nem fog érdekelni mit reagál - morogtam.

Tudtam, hogy történni fog valami, megéreztem, hogy nem kéne ma tesiznem. Miután a tüdőmet is kiköptem a terem futás után Dani egyenesen a kötelekhez vezetett minket, amik egy gerendára voltak felfüggesztve. Évek óta kerültem azt a helyet, egykori tanárom megértette a félelmem és addig, míg ők kötelet másztak én felmehettem az öltözőbe. Dani viszont nem tudott rólam semmit sem, vagy ha tudott is direkt csinálta. Automatikusan fordultam sarkon és már az ajtónál tartottam, amikor utánam szólt.

- Volnál szíves megmondani hova is mész?

Megfeszülve fordultam meg.

- Az öltözőbe.

- Majd ha vége az órának - dörrent rám.

- Tanárúr - kezdte Meli.

- Nem elegem van, ti ketten folyton minden alól ki akartok bújni - fakadt ki.

- Az Isten szerelmére Boginak nyomós oka van arra, hogy ilyenkor nem kell bent tartózkodnia - emelte meg a hangját Meli.

- Csakugyan? Nos, kíváncsian hallgatom - fonta össze a kezét maga előtt és dühösen rám meredt.

Sírás szélén állva néztem Melire majd Danira. Nem fogom elmondani. Nem az egész osztály előtt. Persze tudják mi történt, de nem akartam, hogy lássák, totál szétesek. Erős akartam lenni. Dani egyre türelmetlenebbül nézett rám, míg az osztály szánakozva. Vettem egy mély levegőt, visszacsuktam az ajtót és feléjük indultam.

- Sejtettem, hogy nincs semmi - mondta szárazon. - A műsornak vége - nézett körbe.

- Miért nem mondtad el? - húzott arrébb Meli.

- Nem akarom, hogy lássanak szétesni - suttogtam.

- Bogi nem kell ezt tenned, hívd félre Danit - tanácsolta.

- Azt fogja hinni, hogy kamuzok - ingattam a fejem.

- Bírni fogod?

- Nem tudom - hunytam be a szemem.

- Nem teadélután van - mordult ránk Dani.

Erősen az ajkamba haraptam, ha nem teszem, valami olyat fogok találni mondani, ami miatt tuti, hogy bajba fogok kerülni. Csendbe maradtam és a padlót bámultam, míg az osztály - azon fele, aki tudott kötelet mászni - kötelet mászott. Aztán Meli következett.

- Ne - kaptam el a kezét.

- Nem lesz semmi baj - mosolygott megnyugtatóan.

- Nem tudhatod - ingattam a fejem.

- Csajszi minden rendben - nézett mélyen a szemembe majd megszorította a kezem és a kötél felé indult.

Hátat fordítottam, kezemet az arcomra szorítottam és próbáltam nem elájulni. Rettegve vártam Meli sikolyát, de a sikítás elmaradt helyette Meli hirtelen átölelt.

- Gyors voltam? - kérdezte vidáman.

Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, amit aztán jeges rémület váltott fel.

- Bartha legalább csak próbáld meg - kérte Dani.

- Micsoda? - kérdeztem elhaló hangon.

- Az csak egy átkozott kötél, nem fog bántani.

- Magának fogalma sincs, arról mennyi veszteséget okozhat egy kötél - suttogtam és a kötélre szegeztem a tekintetem. Ártalmatlannak tűnt és réginek.

- Ne Bogi ne nézd - szólt rám Meli.

Próbáltam, de nem tudtam elfordítani a fejem. A fejemben hallottam anyu sikítását, láttam, ahogy lezuhan. Hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, alig bírtam nyelni. Egész testemet jeges rémület járta át, lábaim felmondták a szolgálatot. A karommal alig tudtam tompítani a becsapódás erejét.

- A fenébe - pattant hozzám Dani.

Össze gömbölyödve zokogtam, folyamatosan anyu nevét ismételgetve.

- Bogi nyugodj meg kérlek, nem ott vagy - fogta két keze közé az arcom Meli aggódva.

- Hol nincs? - kérdezte idegesen Dani.

Meli hezitálva nézett le rám majd az ajkát rágcsálva Danira nézett.

- Sajnálom, de nem az én dolgom elmondani - rázta meg a fejét.

Dani ingerülten fújtatott majd felnyalábolt a földről. Fejem a mellkasának billent, ujjaimmal a pólójába markoltam és képtelen voltam abbahagyni a zokogást.

- Menjetek öltözni - vetette oda a többieknek. - Mint egy átkozott szappanopera - morgolódott.

Dani nem a gyengélkedőre és nem is a pchiológushoz vitt, hanem az egyik üres osztályterembe. Ott letett egy székre majd odahúzott egy másikat és leült mellém.

- Tudok valahogy segíteni?

- Ne kényszerítsen többé olyanra, amit képtelen vagyok megtenni - suttogtam a karomra hajtva a fejem.

- El kell mondanod mi a baj, hogy tudjak segíteni!

- Nekem nem kell a segítsége, nem szorulok senki segítségére - pattantam fel dühösen.

- Nyugodj meg és ülj vissza - kérte.

- Nézze, nem tudom, mit akar tőlem, de - kezdtem.

- Bogi légy szíves ülj le - szólt rám gyengéden. - Tudom, hogy nem bízol bennem, hogy nem ismersz engem, de a tanári karban én vagyok a legfiatalabb, én még tudom milyen kamasznak lenni.

- Mire akar ezzel kilyukadni?

- Bánt valaki? - kérdezte.

- Nem, senki - ráztam meg a fejem.

- Odahaza a szüleiddel vannak problémák?

- Csak apu - suttogtam.

- Apud bánt?

- Nem - kiáltottam fel élesen. - Tőle jobb apa nincs a világon, csak egymásra számíthatunk!

- Oh, részvétem - suttogta és szánakozva nézett rám.

- Nem kell a sajnálata - sziszegtem.

- Bogi tudom milyen elveszíteni az egyik szülőnket - tette a kezét a karomra.

- Egy francokat tudja - horkantottam fel.

- Igenis tudom én is elveszítettem az édesanyámat - keményedett meg a tekintete.

- És látta maga, ahogy meghal? Hallotta a velőtrázó sikolyát miközben zuhan 5 méter magasságból? Látta az élettelen testét, kitört nyakkal, üveges szemekkel? - ordítottam minden mindegy alapon.

Dani csak nézett rám aztán hirtelen a karjába zárt és szorosan átölelt. Akkor tudatosult bennem, hogy elmondtam neki, hogy hangosan szinte a képébe ordítottam az igazságot. Hisztérikus zokogás rázta meg a testem és Daniba kapaszkodva kisírtam magam. Nem tudom miért pont neki, hogy miért pont nála szakadt el a cérna. Talán azért mert nem tágított és addig faggatott, míg végül kifakadt belőlem. A 2 éven át tartó fájdalom most egyszerűen kirobbant belőlem. És, és úgy éreztem megkönnyebbülök. Ott akkor Dani karjaiban végre újra tudtam levegőt venni.

Sziasztok!! A közeljövőben, remélhetőleg még ebben az évben lehetséges, hogy ki lesz adva ez a történetem magán úton. Akkor innen le fogom szedni a történetet, de remélem, hogy azoknak akiknek tetszik és szeretnék könyv formájában a kezükben forgatni azoknak juttathatok majd el egy példányt! Majd értesítelek titeket, hogy hogyan alakulnak a dolgok <3

Am nyugodtan mondjatok bátran véleményt, hogy eddig, hogy tetszik nektek és, hogy megvennétek-e rendes könyv formájában ;)