Tegnap mindenkit megleptem, amikor arra jöttek haza, hogy én a zongoránál ülve játszottam. Meli könnyekben tört kis és folyamatosan azt hajtogatta, hogy milyen büszke rám. Klári néni szeme szintén könnyes volt tudta, hogy milyen hatalmas lépés ez. Géza bácsi szemei szárazon maradtak, de az ajka mosolyra húzódott. Apának nem szóltam a dologról, féltem, hogy kiakadna, és azonnal jönne haza, kockáztatva ezzel a munkáját. 2 év után most először nem mondtam meg neki őszintén az igazat és ez bántott, nagyon bántott.

A suli szinte teljesen kihalt, csak azok maradtak, akiket érdekel az énekkar. Velem azért maradt Meli, hogy ne legyek egyedül és, hogy visszatartson, ha esetleg el akarok szökni. Igen ennyire nem voltam biztos abban, hogy jól döntöttem-e. Legalább apával beszélhettem volna. Dani osztályonként mindenkit egyenkét hívott be. Kihallatszottak az énekek, voltak köztük hamisak és voltak egészen jók is. Az idő nagyon lassan telt és ez egyre jobban idegesített. Minél több idő telt el úgy lettem egyre idegesebb. A szívem azt súgta, hogy maradjak az eszem viszont azt, hogy lépjek le és tegyek úgy mintha mi sem történt volna.

- Én ezt nem bírom - pattantam fel idegesen.

- Bogi kérlek - kapta el a kezem.

- Tuti, hogy direkt próbára tesz - böktem dühösen a csukott ajtó felé.

Már vagy 10 perce bement az előttem lévő és azóta nem történt semmi.

- Mondjuk ez tényleg fura - ráncolta a homlokát.

Ekkor kinyílt az ajtó és mindenki kijött rajta.

- Vége? - csodálkoztam.

- Aha, tanárúr azt mondta, hogy menjünk haza. Holnap megmondja, hogy kik lesznek benne - válaszolta Hanna az egyel alattunk járó lány.

- Oh, értem - bólintottam félig megkönnyebbülten félig viszont csalódottan.

- Sziasztok - köszönt el tőlünk Erik az osztálytársunk majd a többiek után sietett.

Egy helyben álltam a távolodó diákokat figyelve és próbáltam nem elsírni magam.

- Tudtam, hogy csak szórakozik velem - suttogtam remegő ajkakkal és a táskámat felkapva lehajtott fejjel elindultam.

- Bartha - szólt utánam Dani.

- Jött kiröhögni? - kérdeztem fagyosan, de nem fordultam meg.

- Gondoltam nem szeretnél mindenki előtt énekelni - válaszolta.

- Hogy? - fordultam meg csodálkozva.

- Gyere már, énekelj nekem - hívott mosolyogva.

Elvörösödtem, Meli pedig őrülten vigyorgott Dani mögött. A cipőmet bámulva indultam meg Dani felé majd bementem a terembe. Dani behúzta az ajtót majd nekidőlt a falnak és kíváncsian rám nézett. Tétován néztem vissza rá majd sóhajtva ledobtam a táskám és beültem a zongora mögé. Nem néztem Danira miközben a billentyűkre helyeztem az ujjaimat és elkezdtem játszani Nagy Bogitól a Maradokat. Régen ez volt a kedvencem és addig rágtam anyu fülét, míg meg nem tanította nekem. A felénél megkockáztattam egy pillantást Dani felé és elmondhatatlanul jól esett, amikor láttam, hogy leesett állal bámul. Nem nagyképűségből mondom, de a hangom sokkal jobb és fejlettebb, mint más átlagos 14 évesnek. A hangom kb. 18 éves szinten van, olyan magas hangokat is ki tudok énekelni, ami nem, menne egy olyan embernek, aki csak hobbi szinten énekel. Nekem anyu volt a tanárom, már akkor tudta, hogy zenész leszek, amikor kisbaba koromban Barbie-zás helyett lelkesen püföltem a zongorát.

- Azt a kurva - nyögte ki Dani.

- Öhm ez azt jelenti, hogy tetszett?

- Hogy tetszett-e? Basszus Bogi neked arany van a torkodban. Te nő neked ezt kell csinálnod - meredt rám lelkesen.

- Nem hiszem, hogy hagynom kéne, hogy a zene a mindenem legyen - suttogtam.

- Még szép, hogy hagynod kell. Idefigyelj Bogi, nem fogom hagyni, hogy eltékozold a tehetséged. Ha beledöglök is, de sztárt fogok belőled csinálni - bólogatott eltökélten.

- 14 vagyok, nem akarok én sztár lenni - rémültem meg.

- Nem, de mehetsz tovább zeneiskolába aztán, pedig az egyetem. Egy ütős dal kell és onnan határ a csillagos ég - bólogatott izgatottan.

- Ez mind szép és jó, de apa nem hiszem, hogy bele menne. Sőt tudom, hogy nem engedné. Csak én vagyok neki és nem akarok csalódást okozni - hadartam.

- Bogi - csóválta meg a fejét. - Tudom, hogy azt szeretnéd, hogy édesapád melletted álljon és támogasson, de követned kell az álmaidat - nézett a szemembe.

- Igaza van Bogi - hallottam Meli hangját. - Elnézést, hogy hallgatództam - pislogott Danira.

- Nem gond, hátha rád hallgat.

- Nem szerintem magára hallgat. Többet ért el nála pár nap alatt, mint én 2 év alatt.

- Én is itt vagyok. Hahó - integettem.

- Bogi szerintem vágj bele, van hozzá tehetséged és tudom, hogy szereted csinálni. Tegnap is olyan lelkes voltál - tette a vállamra a kezét Meli.

- De apu - kezdtem.

- Édesapádat bízd rám - kérte Dani. - Nem fogom hagyni, hogy elvessz Bogi!

- Nem is vagyok olyan jó - ellenkeztem.

- Ha te mondod - forgatta meg a szemét. - Bogi tökéletes vagy, én, látnod kellett volna az arcodat. Vittél magaddal és egyszerűen gyönyörű a hangod - mosolygott.

- Na, Bogii bókol is neked, élvezd már ki - bökött oldalba Meli.

- Jaj, már - forgattam meg a szemem.

- Bogi nem teheted ezt velem, szemétség lenne tőled - húzta össze a szemét Dani.

- Cseppet sem viselkedik úgy, mint egy tanár - pislogtam.

- Nézd, el nekem még új vagyok a szakmában - vigyorodott el.

- Apa csalódni fog bennem - motyogtam.

- Nem fog, 4 hét alatt rengeteget fogsz fejlődni és tudom, hogy büszke lesz rád - jelentette ki Dani.

- Remélem úgy lesz, ahogy maga gondolja - motyogtam.

- Ezt vehetem egy igennek? - csillant fel a tekintete.

- Igen, de nem ígérek semmit - bólintottam halványan elmosolyodva.

- Szuper, te leszel az én csillagom - vigyorgott.

- Mondja nem fél, hogy valaki esetleg félreérti a viselkedését? - érdeklődött Meli.

- Beszélhetnek, amit akarnak, a lényeg, hogy én tudom az igazságot - rántotta meg a vállát Dani. - Hazavigyelek titeket?

- Naná, nincs kedvem sétálni - pattant fel Meli.

Felálltam és a vállamra kaptam a táskámat. Érzelmek kavarogtak bennem. Tudtam, hogy énekelni akarok és boldogsággal töltött el, hogy Daninak tetszik, de féltem. Féltem, hogy apu mit reagálna. 4 hét, 4 hétig kell, előtte titkolnom aztán valahogy beadagolom neki. Akkor még nem is sejtettem, hogy az a 4 hét mennyi változást fog hozni az életembe.

Én ültem elől, hátul pedig Meli. Bár én is hátul akartam, de Meli nem hagyta. Szerintem a fejébe vette, hogy milyen cukik vagyunk együtt Danival. Ami nagyon nagy baj, mivel Dani a tanárom.

- Veled Melissza mi a helyzet? Játszol valamilyen hangszeren? - törte meg a csendet Dani.

- Nincs érzékem a zenéhez - rázta meg a fejét.

- Értem - bólintott.

- Honnan tudta, hogy itt lakunk? - tágult ki Meli szeme, amikor Dani leparkolt a zsákutca előtt.

- Ez egy kis falu - válaszolta mosolyogva.

- Aha, értem - bólintott és kiszállt. - Majd gyere - kacsintott rám és a ház felé indult.

A fejemet rázva néztem utána majd a szemem sarkából Danira pillantottam.

- Nem kéne így viselkednie - suttogtam.

- Hogy viselkedek? - tágult ki a szeme.

- Úgy, hogy Meli jogosan tervezgeti már az esküvőnket fejben - motyogtam.

- Jaj, Istenem dehogy - rázta szaporán a fejét. - Nem Bogi semmi olyanról nincs szó - nézett rám.

- Én tudom. Melit kell meggyőznie - sóhajtottam fel.

- Bár az igazat megvallva lehet, van oka ezt gondolni. Még nem tudtam megszokni, hogy tanár vagyok és még mindenkivel úgy beszélek, mint a hétköznapokban. De semmi olyan komolyan.

- Még szép, hogy nem olyan. Ez a való világ és nem egy könyv vagy film - forgattam meg a szemem.

- Akkor ezt tisztáztuk. Holnaptól arra gondoltam, hogy lehet nem kéne a többiekkel együtt próbálnod, nem szeretnélek az énekkarba betenni - kezdett bele.

- Akkor mégis mit akar? - érdeklődtem.

- Külön foglalkozni veled, különórákkal, szólóban - magyarázta.

- Nem fogják a többiek azt gondolni, hogy kivételezel velem?

- Ha azt gondolják, akkor igazuk lesz - válaszolta.

- Hogy? - kerekedett ki a szemem.

- Tényleg kivételezek veled, mert kivételes tehetség, vagy aki extra figyelmet igényel - mosolygott rám kedvesen.

- Túloz - vörösödtem el.

- Én olyat nem szoktam!

- Nem vagyok én olyan jó, mint amilyennek maga gondol - csóváltam meg a fejem.

- Nem, te attól sokkal jobb vagy - nézett a szemembe.

Zavartan néztem vissza rá, próbáltam nem elveszni abban a kék szempárban, de nem jött össze. Szívem hevesebben kezdett el dörömbölni és késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Nem! Most azonnal kiszállsz abból a kocsiból és kivered a fejedből ezt a hülyeséget!

- Mennem kell - suttogtam és sietve kiszálltam a kocsiból, hátra se néztem.