Egész hétvégén az álom körül forgott az agyam. Nem kellett volna rajta agyalnom, mivel csak egy álom volt, de az a bizonyos álom egy kicsit felzaklatott. Miért álmodok olyat, hogy szerelmes vagyok Daniba? Ennyire megzavarodtak volna az érzéseim? Elismerem szeretek a közelében lenni, mert a közelsége mindig megnyugtat, de nem vagyok szerelmes. Azt se tudom milyen érzés szerelmesnek lenni. Vajon olyan, mint a filmekben? Vagy mint a könyvekben? A gyomorban repkedő pillangók, a hevesen verdeső szív, a melegség a mellkasodban. Ezek lennének a szerelem vele járói? Honnan fogom tudni, hogy szerelmes vagyok? Vajon azonnal rájövök vagy idő kell hozzá?

- Bogi kezdesz megijeszteni - rántott vissza Meli a táskámnál fogva a járdára.

- Ne haragudj - szabadkoztam.

- Szombat este óta van veled valami - fürkészett gyanakodva.

- Csak meg kell emésztenem pár dolgot ennyi az egész - sóhajtottam fel.

- Engedd, hogy segítsek - kérte.

- Hogyan? - túrtam a hajamba.

- Beszélek apukáddal, beadagolom neki ezt a verseny dolgot - ajánlotta.

- Bárcsak átadhatnám neked, de nem tehetem, nekem kell apuval erről beszélnem.

- Bogi, ha apud valóban szeret, akkor hagyni fogja, hogy azt tedd, ami boldoggá tesz!

- Fontosabb neki, hogy biztonságban tudjon.

- Örökké ő se menekülhet!

- Nem akarok neki csalódást okozni.

- Tudom Bogi, de ez így nem mehet tovább. Nem teheti meg apud, hogy ennyire visszatart.

- Csak nem akar elveszíteni - hajtottam le a fejem majd a suli felé fordítottam a fejem, mert azt éreztem, hogy valaki néz.

Az érzésem beigazolódott, Dani állt a suli előtt pár hetedikes sráccal beszélgetve. Nem tudtam, hogy viszonyuljak hozzá az álom után. Talán el kéne neki mondanom, bár lehet nem kéne. Nem tudom, hogy fogadná, ha elmondanám neki vele álmodtam. Ráadásul olyat, hogy hát, na, nem éppen hétköznapi álom volt.

- Tagadhatod bárhogy, köztetek szikrázik a levegő - állt elém Meli és a karját maga előtt összefonva nézett rám.

- Hogy? - kerekedett ki a szemem.

- Úgy ahogy mondom. Szombaton is azonnal jött és segített és tudom, hogy azt hiszed, hülyeség, de ti ketten együtt lesztek - jelentette ki.

- Ő nem olyan, aki összejönne egy diákjával - ráztam meg a fejem.

- A szerelem elveszi az ember józan eszét - karolt belém és az iskola felé kormányzott.

- Jó reggelt - köszöntünk Daninak.

- Sziasztok - biccentett.

A suliba belépve lefagytam. Nem hiszem el, hogy megint ezt teszik, hogy megint berakják anyut. Düh morajlott fel bennem, az arcom vörösben égett. Kitéptem a karom Meli szorításából és a stúdió felé indultam. Nem kopogtam dühösen rontottam be az ajtón, egyenesen a számítógéphez rontottam és megpróbáltam lelökni a földre. Csakhogy két erős kar nem engedett.

- Ne csinálj hülyeséget - morogta Dani a fülembe.

- Szívtelen férgek - sziszegtem.

- Nincs bent senki Bogi, a rendszer váltogatja a dalokat, senki nem teszi be szánt szándékkal - csitítgatott.

Elsírtam magam, az adrenalin elhagyta a testem.

- Jól van, sírd csak ki magad - simogatta a hajam Dani.

- Sajnálom - szipogtam.

- Nincs semmi baj - simította ki a szememből a hajam. - Nagy bajban lennél, ha nem tudtalak volna megállítani - húzta össze a szemét.

- Nem gondolkodtam csak azt akartam, hogy vége legyen, hogy ne szórakozzanak velem - suttogtam.

- Elhiszem.

- Egy roncs vagyok - fúrtam a fejem a mellkasába.

- Nem, csak érzékeny, de dolgozunk rajta - mondta csendesen.

Nem akartam ilyen lenni. Nem akartam így reagálni anyu hangjára. Tovább akartam lépni. Anya mindig is hiányozni fog nekem, de ő tényleg nem akarná, hogy magamba zárkózzak. Azt akarná, hogy énekeljek, hogy folytassam azt, amit ő abba hagyott. Csak valahogy apuval kell ezt megértetnem. Nagyszünetben a gépterembe mentem, hogy nyugodtan tudjak beszélgetni apával. Elhatároztam, hogy elmondom neki. Nem tudom még, hogy, de elmondom neki. Leültem az egyik géphez, bekapcsoltam. Idegesen kopogtattam az asztalt, míg vártam, hogy betöltődjön a Skype. Amint elérhető lettem apu azonnal videohívást indított. Mikor megpillantottam az arcát, ajkam mosolyra húzódott. 1 hete van Lourdes-ba, de mintha kicserélték volna. Sokkal fiatalabbnak néz ki és kifejezetten jól áll neki, hogy nem borotválkozott. Egy ideig egyikünk se szólt, csak néztük egymást és meggyőződtünk arról, hogy mindketten egyben vagyunk.

- Szia, apu - szólaltam meg végül én.

- Szia, Bogi. Hogy vagy? Milyen a suli? - kérdezte.

- Nos, elmegy. Ma reggel anyu dalát játszotta a suli rádió - húztam el a szám.

- Tessék? - kérdezte pár oktával hangosabban.

- Nincs semmi baj, össze akartam törni a számítógépet, de Dani tanárúr idejében lefogott - hadartam.

- Mióta van nálatok suli rádió? - kérdezte ingerülten.

- Mindig is volt csak eddig nem mondtam.

- Bogi! Ez egy nagyon fontos dolog!

- Én nem énekeltem - mondtam szomorúan mosolyogva.

- Le kéne szedni netről azokat az Istenverte videókat - morgolódott.

- Nem gondoltál még arra, hogy anyu mit szeretne? Talán nem tetszene neki, hogy hátat fordítottunk a zenének - haraptam az ajkamba és félve fürkésztem apu arcát.

- Ezt, hogy értsem? Bogi! Mit nem mondasz el nekem?

- Pályaorientációs nap van és több iskolából jöttek ide. Itt van a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója is. Emlékezett rám és váltottunk pár szót - hazudtam.

- Nem érdekel. Nem fogsz abba az iskolába járni. Nem teszed tönkre az életedet - jelenttette ki ellentmondást nem tűrően.

- Azzal nem teszem tönkre, ha követem az álmaimat - suttogtam.

- Ezt meg se hallottam. Képes lennél úgy énekelgetni, hogy anyád abba halt bele? Ki beszélte ennyire tele a fejed?

- Senki! Csak rájöttem, hogy anya nem szeretné ezt. Anyu azt akarná, hogy ne adjam fel, hogy folytassam!

- Badarság - dörrent rám apa. - Nem szeretném, ha még egyszer felhoznád ezt a hülyeséget - figyelmeztetett.

- Jó - hajtottam le a fejem. - De anyut nem a zene ölte meg - tettem hozzá alig hallhatóan.

- Ha nem énekelt volna, akkor nem lett volna rögzítve ahhoz a kötélhez - sziszegte.

- Megértettem - motyogtam. - Mennem kell vissza órára - búcsúztam el.

- Menj csak - bólintott.

Kinyomtam a Skype beszélgetést majd felálltam és szomorúan kimentem a teremből. Az történt, amire számítottam. Apa nem örült és meg tudom érteni.

- Na? - kérdezte Meli és Dani szinte egyszerre.

Hol Melire néztem hol Danira. Tudtam mit akarok, ahogy azt is tudtam, ők mit tennének, ha elmondanám nekik az igazat. Így hát hazudtam.

- Nehezen, de sikerült meggyőznem - mosolyogtam a lehető legőszintébben.

- Tudtam - ugrott a nyakamba Meli boldogan.

Tekintetem össze akadt a válla felett Dani tekintetével. Gyanakodva figyelt és láttam rajta, hogy tudja, hogy hazudok, de nem érti, hogy miért. Szólásra nyitotta a száját, de én megelőztem.

- Éhen halok - fogtam meg Meli karját és a büfé felé kezdtem el húzni.