Amikor az elődöntő volt, teljesen meg voltam rémülve. Az járt a fejemben, hogy ugyan mit keresek én itt? Semmi keresnivalóm a középiskolások közt. Iszonyatosan féltem miközben Dani mellett az épület felé sétáltam. Egyszer megpróbáltam elszökni, de visszatartott. Hálás vagyok neki, mert megtette és nem hagyott megfutamodni. Ezúttal viszont nem ő ült mellettem a kocsiban, hanem Kolos, ami egy kicsit elrontotta a kedvemet.

- Úgy nézel ki, mint aki citromba harapott - szólalt meg Kolos.

- Nem miattad van csak...

- Csak jobban örülnél, ha a bátyám ülne itt igaz?

- Jó lett volna beszélgetni vele a verseny előtt.

- Nyugi pár perc és újra láthatod a szőke hercegedet - paskolta meg a térdem.

- Kolos miért játsszuk még mindig ezt? Danit már egyáltalán nem érdekli, hogy együtt vagyunk - játszadoztam az egyik hajtincsemmel, ami ezúttal ki volt vasalva.

- Érdekli, csak nem mutatja.

- Azt te honnan tudod?

- Én átlátok rajta, a testvérem - pillantott rám fintorogva.

- Még mindig nem mondtad el, hogy miért utálod ennyire.

- Miért nem kérdezed meg őt?

- Te ígérted, hogy elmondod.

- Én olyat egy szóval se mondtam - tagadta.

- Csak annyit, hogy idővel, de azóta már annyi idő eltelt - sóhajtottam fel.

- Tökmag, ne legyél ennyire akaratos - morogta.

- Nem vagyok az - ellenkeztem.

- De igen.

- De nem.

- Igen!

- Nem!

- Igen!

- Nem!

- Nem!

- Igen! - vágtam rá reflexből mire hangosan elnevette magát.

- Mondtam én, hogy akaratos vagy - kacsintott rám.

- Csúnyán behúztál a csőbe - húztam össze a szemem és dühösen néztem Kolosra.

- Ne hari - mosolygott.

- De van hari!

- De ne legyen - kérte.

- De igenis van!

- Jó legyen, annyira nem izgat, hogy törjem magam - rántotta meg a vállát. Hápogva boxoltam a karjába.

- Itt kiteszlek, aztán keresek egy helyet - fékezett le az épület előtt.

- Okés - bólintottam majd kiszálltam a kocsiból.

- Mehetünk? - termett mellettem Dani mire ijedtemben ugrottam egyet.

- Ilyet többé ne csinálj, a szívbajt hoztad rám - szorítottam a kezem a mellkasomra.

- Bocsesz - mosolygott rám. - Készen állsz?

- Igen, készen állok - húztam ki magam.

- Akkor csak utánad - engedett maga elé.

- Figyelj, szeretnék mondani valamit - kezdtem hirtelen.

- Igen? - kérdezte óvatosan és a szeme sarkából rám pillantott.

- Köszönöm - néztem a szemébe mire hallkan felsóhajtott és szórakozottan elmosolyodott.

- Folyton folyvást köszönetet mondasz.

- Ez így helyes, nélküled sehol se lennék!

- De attól nem kell minden egyes nap megköszönnöd!

- Tudom, de így érzem helyesnek - haraptam az ajkamba.

- Nagyszerű lány vagy ugye tudod? - mosolygott rám.

- Nem, nem vagyok az - sütöttem le a szemem.

- Bogi nincs igazad! Tőled tüneményesebb lányt nem ismerek.

- Mert nem ismersz másokat, azért gondolod ezt.

- Mit tegyek, hogy ezen a téren is megjöjjön az önbizalmad? - sóhajtott fel.

- Plasztikai sebész? - tippeltem mire felmordult.

- Soha - jelentette ki. - Hányszor bókolt neked Kolos? Jesszus szeret téged egyáltalán? - meredt rám.

- Szokott bókolni - jelentettem ki.

- Mondta már, hogy szeret?

- Mi nem beszélünk szerelemről. Vagyis ő nem, én igen.

- Szóval szereted? - kapta el a kezem és megállított.

A nyelvem hegyén volt a válasz, majdnem kimondtam, hogy nem... nem szeretem Kolost, én őt szeretem, méghozzá teljes szívemből. A szemébe néztem, nyeltem egy nagyot és kinyitottam a szám, hogy válaszoljak. Dani feszülten várta a válaszom, nem tudtam eldönteni, hogy melyik lenne jobb. Ha be vallanám az igazat, vagy pedig ha hazudnék? Elképzeltem mit reagálna Dani, ha megmondanám neki, hogy szeretem. A rosszabb verzió az, ha lekoptat és soha többé nem áll szóba velem. A jobb verzió pedig az, hogy a karjába kap és megcsókol. Az utóbbi nekem valahogy jobban tetszett, hiába tudtam, hogy semmi értelme abban reménykedni. De mint mondják a remény hal meg utoljára. Minél tovább hallgattam annál inkább elbizonytalanodtam. Most még nem mondhatok neki semmit. A verseny előtt nem. Talán majd utána, igen, utána elmondom neki, hogy szeretem. Aztán pedig megyek és elásom magam.

- Minden versenyzőt kérek, fáradjon az öltözőbe - harsogta a hangos bemondó.

- Mennem kell - kaptam el a tekintetem Daniról.

- Egy irányba megyünk - válaszolta és megindult mellettem.

- Na és azóta volt valami lány? - köszörültem meg a torkom és kiböktem az első idióta kérdésem, ami eszembe jutott. Én hülye!

- Nem hiszem, hogy ez a téma ide tartozna - mondta meglepetten.

- Igaz is, nem rám tartozik - nevettem el magam zavartan.

- Na, igen - motyogta.

- Helló partner - karolta át a vállam Zoli. - Dani - biccentett.

- Zoli - biccentett vissza Dani. - A színpad mellett leszek - érintette meg a karom majd elment.

- Idegesnek tűnik - jegyezte meg Zoli.

- Helyettem is az - vontam meg a vállam.

- Igaz is, valósággal ragyogsz - mosolygott rám. Visszamosolyogtam rá majd a nyomába beléptem az öltözőbe ahol megkaptam a ruhámat és tartottak egy rövidke beszédet.

- Nem tudod, hogy a többiek mit fognak előadni? - kérdeztem Zolitól, amikor már átöltözve ücsörögtünk a backstageben. Rajtam egy piros ruha volt, szinte ugyanolyan, mint Demi Lovaton a Rock táborban, egy barna csizmával. Zolin pedig nadrág, fehér póló és egy bőrdzseki.

- Passz, ezt mindenki titokban tartja, remélem te sem kotyogtad el senkinek - nézett rám.

- Mégis kinek? Csak veled tartom a kapcsolatot.

- És ez így lesz a verseny után is?

- Hát gondolom igen.

- Akarod, hogy így legyen?

- Aha, jó fej vagy és bírlak - mosolyodtam el halványan.

- Az érzés kölcsönös - mosolygott vissza rám.

Magam elé néztem, majd hallkan megszólaltam.

- Voltál már reménytelenül szerelmes?

- Dani? - kérdezte azonnal.

- Hogyan? - sápadtam le és ijedten néztem rá.

- A vak is látja, hogy szereted - nézett a szemembe.

- Komolyan? Ennyire nyilvánvaló?

- Első látásra nem, szóval, aki nem ismer, az nem látja rajtad, de én, ismerlek. Látom, hogy nézel rá. Ott a szemedben a fájdalom.

- Akkor biztos ő is tudja. Nála jobban senki nem ismer - motyogtam megdörzsölve az arcom.

- Ha tudja, ha nem, szerintem el kéne neki mondanod. Semmit nem veszíthetsz.

- De igen, őt elveszíthetem, semmi nem lenne olyan már, mint régen.

- Igen ez igaz, nem mondom, hogy a dolgok, ugyanolyanok maradnak. De ha elmondod neki, az olyan mintha egy tehertől szabadulnál meg. Az is lehet, hogy viszonozná, de ha nem akkor sikerülni fog tovább lépni.

- Na és ha elmondom neki, de nem viszonozza, viszont továbbra sem tudom elfelejteni?

- Akkor csak azt tudom mondani, hogy az idő. Az idő mindenre gyógyír - nézett a szemembe.

- Meg akarom tenni, de félek. Nem akarom látni a szemében az undort.

- Ne legyél már ilyen buta. Ugyan miért undorodna tőled?

- Talán mert ronda vagyok és dagadt? - kérdeztem vissza keserű mosollyal az arcomon.

- Ezt meg se hallottam, nagyon is csinos vagy és kifejezetten előnyös, ha van rajtad mit fogni. Ne akarj olyan lenni, mint a divatmodellek, tiszta csontkollekciók tisztelet a kivételnek persze.

- Zoli ezt ne, minden fiú a vékony lányokra bukik.

- Nem mindegyik, személy szerint én inkább húsleves párti vagyok, mint csontleves - kacsintott rám.

- Ez megmagyarázza, miért csak velem állsz szóba.

- Tudod, te miért csak veled beszélek - bökött oldalba vigyorogva. - Nem próbáltál rám mászni az első adandó alkalommal. Pedig megtehetted volna, ott álltam előtted egy szál alsóban - gondolkodott.

- Jesszus olyan undorító vagy - nyögtem fel elvörösödve.

- Na, látod, pont ezt bírom benned. A mai 14 évesek csak a szexre mennek, te pedig olyan ártatlan, vagy mint a nagymamám fénykorában.

- Büszke is vagyok rá - húztam ki magam.

- Tudom - mosolygott rám kedvesen. - Tetszik, hogy bóknak vetted, amit mondtam, más lányok már sipákolva mondták volna: Ne merészelj az öreg nagymamádhoz hasonlítani! - vékonyította el a hangját mire hangosan felnevettem. - Küldetés teljesítve, megnevettelek - emelte az öklét a magasba diadalittas arccal.

- Zoli, Bogi menjetek a helyetekre - rivált ránk az egyik operatőr.

- Már megyünk is - pattant fel Zoli majd megfogta a kezem és talpra húzott. - Készen állsz partner?

- De még mennyire - bólogattam széles mosollyal az arcomon.

A nézőtérre vezető bejárat két oldalán álltunk Zolival, és míg vártuk, hogy bemondják a nevünket azzal szórakoztunk, hogy ki tudja előbb megnevetteni a másikat. Hülye fejeket vágtunk és még inkább rákezdünk, amikor az egyik itt dolgozó csúnya pillantásokat lövelt, felénk.

- Most pedig jöjjenek a ma este első előadói, akik egy igazán motiváló duettet hoztak el önöknek. Hölgyeim és uraim a színpadon Rácz Zoltán és Bartha Boglárka - üvöltötte a műsorvezető majd a zene felcsendült.

- Sok sikert - tátogtam Zolinak, aki rám kacsintott majd az ajkához emelte a mikrofont széthúzta a függönyt és belépett a nézőtérre.

- They say that life is a two-way street
When you're not sure.
You gotta trust your feet
To know the right way - énekelte Zoli. Mély levegőt vettem. Most én következek. Széthúztam a függönyt és beléptem a nézőtérre.

- You can keep on movin' with your head down

Or you can stop and take a look around.

And that's the choice I've made. - énekeltem.

A hangom egyszer sem remegett meg, ajkam óriási mosolyra húzódott, szívem hevesen verdesett, ahogy körbe néztem az egybe gyűlteken, aztán Zolira néztem.

- It's for that movie inside your head.
Making memories we can't forget.
And when you can't forget - énekeltük egyszerre miközben mindketten a színpad felé tartottunk.

Testemet átjárta a zene lüktetése, magával ragadott, felkapott. Demi bőrébe képzeltem magam Zoli pedig Joe volt. A színpadra érve középen találkoztunk össze és együttes erővel betöltöttük a termet a hangunkkal. Elkaptam Dani pillantását, aki mosolyogva figyelt minket. Bár te lennél itt velem. Énekeltünk már együtt és az valami csoda volt. A szenvedély a hangunkban. A dal további részét csak neki énekeltem, hangomba minden érzelmet beleadtam. Észre se vettem mikor lett vége, arra eszméltem fel, hogy Zoli megölel majd a kezemet megfogva mindketten meghajolunk.

- Nos, én megmondom őszintén nekem ez irtózatosan tetszett srácok - sétált mellénk a műsorvezető. Meg kéne már jegyeznem a nevét. Azt hiszem valami Csaba.

- Köszönjük - mosolygott Zoli.

- Hölgyeim és uraim Bogi és Zoli. Ne feledjék a mai forduló két körből áll. Zoli egy latin dallal tér vissza Ricky Martintól énekeli majd a She Bangset. Bogi pedig az érzelmek világába kalauzol el minket Avril Lavigne Keep holding on című dalával. Még egyszer köszönjük a csodás pillanatokat, menjetek szellemüljetek át az új produkciótokhoz.

- Köszönjük szépen - rebegtem majd még egyszer meghajoltunk és lementünk a színpadról.

- Csúcsak voltunk - jelentette ki Zoli.

- Igen én is úgy éreztem - bólogattam.

- Zoli fantasztikusak voltatok - sietett felénk Zoli tanárja nyomában Danival.

- Köszönöm tanárúr - biccentett Zoli.

- Szabályosan szikrázott köztetek a levegő, teljesen egy hullámhosszon voltatok - áradozott.

- Milyen volt? - néztem Danira.

- Tudod a választ - nézett a szemembe mosolyogva és felém nyújtott egy üveg vizet.

- Megyek, átvedlek, akarsz jönni? - bökött oldalba Zoli.

- Majd legközelebb - kuncogtam fel.

- Szavadon foglak - hajolt hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra majd elsétált nyomában a még mindig lelkes tanárával.

- Van köztetek valami? - kérdezte Dani.

- Mi? Nem dehogy. Csak barátok vagyunk - pislogtam meglepetten.

- Tudom, hogy Kolos nem jó ember, de ne kezdj úgy viszonyt, hogy közben még vele vagy - figyelmeztetett.

- Mondtam, hogy csak barátok vagyunk!

- Ezért akarta, hogy vele menj? - szaladt magasba a szemöldöke.

- Jesszusom, csak viccelt. Mikor legelőször itt voltam rá nyitottam, ennyi az egész - forgattam meg a szemem.

- Rendben, hiszek neked - bólintott. - Tényleg csodás voltál - lágyult el a tekintete.

- Köszönöm - sütöttem le a szemem. - Megyek, át öltözők.

- Akarsz még egyet gyakorolni?

- Nem, menni fog anélkül is, csak tartok tőle, hogy el fogom magam sírni.

- Minél több érzelmet viszel, bele annál jobban megfogod a zsűrit - jelentette ki. - Értesz hozzá, hogy fogd meg az embereket - lépett hozzám és lágyan megsimította az arcom.

- Téged is megfogtalak?

Az első pillanatban!