-EVE!!!!

A szemeim kipattantak. Dühösen szusszantottam egyet. Három hete. Ennyi ideje tart,hogy Gwendolyn hozzám költözött és ennyi ideje annak,hogy minden áldott reggel erre ébredek. Eve! Nincs meleg víz. Eve! Mit reggelizün? Eve itt volt a helyes postás fiú. Eve ma is mi nyitjuk a kocsmát? Eve, Eve, EVE!!! Blah. Nagy nehezen ki másztam az ágyból, hogy szembesüljek Gwen újabb hihetetlen problémájával. Csak tudnám miért egyeztem bele, abba hogy nálam lakhasson. Na jó. Tudtam a miértjét. A főnököm miatt. Brad a csehó tulaja San Fransiscoba utazott,hogy dűlőre jusson Gwen édesanyjával,arról hogy a következő középiskolai évét nálunk töltse. Gwen magántanuló volt eddig,de Brad azt szeretné,ha normális gyermekkora lenne és ha szocializálódna. Ezt az ötletet még támogatom is. Ms. Szószátyárra rá is fér,hogy vele egykorúakkal nyomuljon. És hogy nekem ehhez mi közöm? Nos tartozom Bradnek ennyivel,miután egy eléggé vakfoltos időszakom után segített. Lakást és melót biztosított egy olyan ember számára,aki még csak a nevével sem volt tisztábban.

-EVEEEEEE!-sikkantott újra a lány.

-Jövök már!-kiabáltam s a folyosóra léptem. A hang elhalt. Fogalmam sem volt hol tartózkodik éppen a lány. Nem sokat kellett várnom rá. Kirobbant a mellékhelyiségből.

-Mi az mi történt?-kérdeztem mikor ijedt tekintettel rám nézett.

-Vérzek.-mondta ki gyorsan és dobbantott egyet lámpával. Fejemet megrázva állapítottam meg,hogy nekem ehhez kávé kell.

-Jó hát akkor feküdj le és pihenj. Vegyél be gyógyszert,melegítő párnát adjak?

-Nem, nem ezt nem érted Eve. Én még sosem véreztem.

Mélyet sóhajtva futott át a gondolat a fejemben, mégpedig hogy miért ver engem az isten Gwendolyn első menstruációs ciklusával.

-Ó....értem.-vakartam meg a homlokom, ettől persze a frufrum égnek állt. -Braddel átbeszéltétek már ezt vagy...

-Ó igen.-bólogatott hevesen Gwen.- Apámmal,akivel nem sok időt töltök csak néha ugye,mert hogy elváltak a szüleim EVE,ha nem tudnád. Pont a havi egyszer vérző vaginámról dumcsizgatunk. Jesszusom Eve. Senkivel nem beszéltünk erről.

-Jó..jó.-léptem hátra nyitott tenyerekkel, bár eléggé viszketett a tagom.Belül csak azt szajkóztam,hogy még kiskorú és hogy nem üthetem meg. -Nem hittem,hogy lehetnél idegesítőbb,de mégis. Ezt a hangnemet elnézem most neked a bajod miatt. De vegyél vissza.

-Eve.-fogta meg a hasát hirtelen,s össze görnyedt. Bizonyára görcsölni kezdett. -Szükségem van cuccokra..

-Jó oké,iszom egy kávét és elmegyek a boltba,addig te zuhanyozz le.

Gwen leült a földre és rázni kezdte a fejét.

-Most mi van. Mit ne? Ne menjek a boltba?

Gwen csak helyeslően bólintott. Újabb hosszú sóhajt engedtem ki.

-Ne igyak kávét ugye?-húztam össze a szemeimet. A kávé és én szimbiózisban éltünk. Ha nem ihattam reggel az egész napom oda volt. És most arra kényszerítenek hogy hagyjam ki.

-Aú! -rándult össze újra a lány. -Kérlek.-nyüszített fel, s a feje fölé glóriát rajzolt. Acsarogva nyúltam a folyosón lévő komódra,ugyanis ott tartottam a kocsim kulcsát.

-Húsz perc és itt vagyok.

-Legyen inkább tíz ó és hozz fagyit is. Igen Gwen ez jó ötlet.-kezdett el diskurálni magával,majd a fürdőbe csoszogott. Én pedig a boltba,pizsamában.

A polcokat bámulva meredtem előre. Azt a kávét hiba volt kihagyni. Teljes tompultsággal próbáltam összeszedni a gondolataimat,hogy mire lehet szüksége a kölyöknek. A kosárba már bekerült a fájdalom csillapító, a betét, és a fagyi is. Ott hagytam a sort. Gondoltam megyek még egy kört hátha eszembe jut még valami. A barkács részlegnél azért megtorpantam egy pillanatra. A szigetelő szalag a héten jól jönne Ms. Szószátyár ellen. Fel is kuncogtam,ahogy elképzeltem Gwent beragasztott szájjal.

-Maga mindig ilyen vidám?-jött hirtelen egy férfi hang a hátam mögül. Gyorsan fordultam meg.

-Nahát Kaptiány.-mosolyodtam el újra. -Alig huszonnégy óra alatt már másodjára futunk össze. Meg kell,hogy kérdezzem bajban vagyok?

-Nem,nem dehogyis. -nevetett fel a férfi,majd a kezében lévő zsákot felemelte. Mondanom sem kell,tette ezt úgy,mintha csak egy pihe lett volna az a huszonöt kilós zsák. -Pár napja fogadtam be egy kutyát. És eddig,amikkel etettem nem igazán jött be neki,szóval kielégítem az igényeit.Magának. Nehéz napok?- kérdezte kicsit pirulva,mikor belenézett a kosaramba. Vehettem volna tolakodónak is,hogy a kosaramat mérte fel, de valamiért furcsán természetesnek tűnt. Mint mikor az ember a párjával beszéli meg azokat a dolgokat,amik mással már a kínos kategóriát ütnék. Furcsa érzés volt, a mellkasomba kellemes érzés szökött,mikor kihajolt a kosaramból és megcsapott az illata. Ismerős volt. Elbambultam.

-Abby? Minden oké?

Fejemet megrázva mosolyogtam rá, próbálván az érzést kiszorítani a tudatomból, csuklómon fityegő karperecet forgatva próbáltam visszatérni.

-Persze minden oké,és nem nekem kellenek a cuccok. Gwen. A lány a fényképező géppel. Neki viszem. Igen.-kezdtem el hadarni.

-Minden ismerősének beszokott vásárolni?- kérdezte a férfi. -Mert ha igen akkor maga igazi angyal.

A fülem hirtelen kezdett el zúgni. A kosarat elejtettem. Bocsánat kérések közepette hajoltam le összeszedni kosaram tartalmát. A Kapitány is így tett.

-Biztos jól van?-kérdezte aggódóan.

-Igen. Én csak kimaradt a reggeli kávém biztos ez az oka. -kezdtem el nevetgélni,hátha tudom oldani a feszültséget,ámbár fogalmam sem volt,hogy ezt az érzést mégis mi szülte.

-Ez esetben,had hívjam meg egy kávéra.-ejtette ki a száján a férfi a meghívást,de szemein látszódott a meglepődés. Teljesen biztos voltam abban,hogy csak kicsúszott a száján a meghívás. Köhintettem egyet és felegyenesedtem.

-Köszönöm szépen Ön tényleg nagyon kedves,de vár rám egy kamasz lány,akinek van némi problémája jelenleg. Szóval sietek. De további szép napot!-mosolyogtam rá búcsúzóul,majd a kasszáig meg sem álltam. Fizetés közben viszont beugrott valami. A férfi Abbynek hívott.