- Na, azért mégsem vagy olyan reménytelen, mint először gondoltam. - jegyezte meg elégedetten Rowan, miközben hátradobta a haját és Graves-re sandított. A férfi gyors, határozott léptekkel sietett a Fekete Lótusz kijárata felé és nem válaszolt. - Ne aggódj, nem fogom világgá kürtölni, hogy megittad azt a whiskyt... és én, valakivel ellentétben állom is a szavam.

Graves lassított kissé, hogy a nő felzárkózhasson mellé.

- Nem tartom se helyénvalónak, se tisztességesnek. - közölte rezzenéstelen arccal.

- Mégis megtetted. - Rowan elvigyorodott. - És látod, nem dőlt össze a világ, én ellenben kifejezetten örülök, hogy most először láttam, lazítani is tudsz... úgy tíz másodpercig.

Hogy miként sikerült elérnie, hogy Percival Graves felkapja azt a whiskys poharat és felhajtsa a tartalmát, nem igazán tudta volna megmondani. A férfi ugyan megrögzötten a törvény embere volt, mégis valahogy több annál. Talán az őt állandóan jellemző, erősen és elegánsan magabiztos aura miatt, mindenesetre bármit is csinált, az úgy festett, mintha maga lenne a tökéletesen demonstrált törvény. Mindazok a hasonló pozícióban lévő emberek, akiket Rowan ismert (és kellően idegenkedett tőlük), oly módon behódoltak a szabályoknak, hogy lassan elveszítették saját személyiségüket. Percival Graves ellenben úgy alakította a szabályokat, hogy azok ne csak a törvényben leírtakhoz igazodjanak, de a személyiségét is tükrözzék, és ez Rowannak, az előírásoktól való kritikus hozzáállása ellenére egész tetszetős volt.

Az üzletek előtt már jóval kevesebb ember nézelődött, azt mutatva, hogy eltelt némi idő azóta, hogy betértek az áruházba. Rowan nem csodálkozott ezen különösebben; jó pár pohárnyi Mély Morajt megivott a bárban. Ennek köszönhetően valamennyire jobb kedvvel lépkedett most Graves mellett, és hajlandó volt rendes beszélgetés formájában is hozzászólni a férfihoz.

- Mindenesetre vettem egy üveggel. Nyugalom, Rey-nek meg magamnak. - emelte fel védekezőn a kezeit, ahogy Graves rápillantott. - És mielőtt megkérdezed, nem, még nem ittam túl sokat.

A Fekete Lótuszt maguk mögött hagyva kiléptek az utcára, vissza a még mindig jövő-menő emberekkel teli Times Square-re, az élesen világító neontáblák fényébe. Rowan megborzongott a kinn fújó erős széltől; most már igazán nem vágyott másra, mint a szállásukon leülni, pihenni, és mindent elmondani Reynardnak az aznap történtekről. Megszaporázta lépteit, hogy minél hamarabb eltűnhessen a közeli mellékutcában, ahonnan majd nyugodtan hoppanálhat tovább...

És egyenesen beleütközött Graves kinyújtott karjába.

- Várj. - szólt a férfi, Rowan pedig rádöbbent, hogy már nem a szél miatt fut végig a hideg a hátán. Valahogy megváltozott körülöttük a levegő, előzmény nélkül, hirtelen. Olyan volt, mint mikor egy napos délelőttön hirtelen viharfelhő árnyéka kúszik a nap elé az égen. Az érzékei riadót fújtak, ő pedig ösztönösen húzódott valamivel közelebb a mellette álló férfihoz. Fejét kapkodva várta, hogy honnan érkezhet az ismeretlen fenyegetés... Aztán az egyik lámpában megremegett a fény és kialudt, majd azt követte még egy. A neontáblák némelyike felszikrázott, majd kihunyt, sötétbe borítva a Times Square egy részét, ahogy a leírhatatlan jelenség odaért. A varázstalanok is érzékelték: a téren lévő emberek feszülten torpantak meg, figyeltek körbe a titokzatos erő forrását keresve, néhányan felkiáltottak, de nem történt semmi más, a jelenség amilyen észrevétlenül érkezett, úgy távozott, nyugtalanságot, aggodalmat és sötétséget hagyva maga után. Graves és Rowan összepillantott, majd előrébb siettek, a legközelebbi fényét vesztett lámpáshoz. Ők voltak a téren az egyetlenek, akik többet érzékeltek a történtekből, mint más jelenlévők. Valami az imént elrepült fölöttük. Valami, amit sötét mágia kísért. Rowan képtelen volt megfogalmazni magának, pontosan mi is történt, de abban biztos volt, hogy veszélyes és gonosz dolog. Rossz érzését csak növelte, hogy hirtelen rájött, figyelik. Társát teljesen lefoglalta a különös mágikus jelenség, ő azonban növekvő balsejtelemmel fordult körbe, tekintetével a teret pásztázva, keresve, hogy hol van az ellenség, az újabb merénylő, aki talán az előbbi különös zavart figyelemelterelésnek szánta, s mikor fog lecsapni. Kabátja alatt megmarkolta a pálcáját... aztán azonnal elernyedtek görcsbe meredő ujjai, ahogy észrevette azt a két varázstalan rendfenntartót (rendőrt), akik őket figyelték némileg mogorva ábrázattal, majd lassan el is indultak abba az irányba, amerre ő és Graves álltak. Ez nem számított veszélynek.

Legalább is nem olyan veszélynek, amit eddig várt, kapott észbe hirtelen, ahogy felvillant előtte, hogy itt, New York-ban teljesen más a muglikkal való érintkezés, mint az otthonában...

- Graves. - szólt rá csendesen, figyelmeztetően. A férfi még mindig a kialudt lámpát tanulmányozta, mozdulatai, tartása óvatos harckészültséget sugároztak.

- Itt járt. - suttogta, Rowanról pillanatnyilag teljesen elfeledkezve. A nő idegesen figyelte a közeledő rendőröket, akik most már egészen biztosan őket nézték.

- Graves! - némileg felemelte a hangját és könyökével oldalba bökte a férfit. Az kérdőn pillantott rá, majd tekintetével követte az irányt, amerre Rowan az állával mutatott, és érezni lehetett, hogy egy pillanat alatt minden porcikája megfeszül.

Nem tudtak gyorsan odébb vonulni, hogy aztán dehoppanáljanak; ez egy néptelenebb úton sikerülhetett volna, de a Times Square-n, ahol annyi ember vette őket körül, lehetetlen volt. És ugyanúgy lehetetlen lett volna bármiféle varázslatot végrehajtani. Rowannak csak annyira volt ideje, hogy egy gyors mozdulattal becsúsztassa varázspálcáját a tágítóbűbájjal kezelt oldaltáskájába, aztán a két rendőr oda is lépett hozzájuk.

- Mit művelnek itt a lámpánál? - szegezte nekik a kérdést egyikük, és Rowan kénytelen volt elismerni, hogy külső szemmel nézve valóban elég furcsa látvány, ahogy Graves úgy vizsgálja a kialudt világítóeszközt, mintha életében nem látott volna hasonlót. - Maguk zárlatosították?

- Nem. - vonta fel a szemöldökét a nő. Graves komor, már-már lesajnáló pillantással mérte végig a két rendőrt. - Önöknek is szép estét, uraim.

- Igazán különösen viselkednek itt. - a muglik gyanakodva járatták végig rajtuk a tekintetüket, majd az egyikük közelebb lépett Rowanhoz. - Mi van a kezében??

- Ó, hogy az a búbánatos... - bukott ki a nőből. Graves mellette mintha szoborrá dermedt volna, sötét és a 'mármegintnemfigyeltélatörvényreCorbitt?' lesújtóan és súlyosan kellemetlen érzését árasztó szoborrá, ahogy a rendőr elvette Rowantól a Fekete Lótuszban vásárolt nagy üveg Lángnyelv Whiskyt.

- Ez alkohol?

- Hát... - Rowan zavart sajnálkozással pillantott Graves irányába, aki tehetetlenségében feszült bosszúsággal kapkodta a fejét, mint aki visszautasítja annak a lehetőségét is, hogy ilyesmi megtörténhet. Őszintén nem akarta bajba sodorni a férfit, de úgy tűnt, sikerült neki. Saját magával együtt.

- Ugye tisztában van azzal, hölgyem, hogy az Amerikai Egyesült Államokban tilos az alkoholfogyasztás, és az alkohol birtoklása bűncselekménynek minősül? - szegezte neki szigorúan a kérdést az egyik rendőr, felemelve az elkobzott üveget. Rowan enyhén elpirult.

- Ami azt illeti...

- Jöjjenek velünk. - vágott a szavába a másik. - Bevisszük magukat az őrszobára.

o ~ . ~ o

- Lássuk csak.

A világítás gyenge volt, a szoba szegényesen berendezett, a légkör nyomasztó. Rowan és Graves a középen elhelyezett asztal egyik végében álltak egymás mellett, faarccal figyelve, ahogy a rendőrök (az a kettő, akik behozták őket, valamint egy tiszt) átvizsgálják a holmijukat.

- Percival Graves. - olvasta fel a tiszt a férfi nevét annak igazolványáról. Rowan vetett egy aggódó pillantást Graves-re, aki közönyösen bólintott, jelezve a rendőrnek, hogy ő az említett személy. Ahogy visszatették az igazolványt, Rowan láthatta, hogy az most teljesen úgy jeleníti meg társa nevét és adatait, mint a közönséges amerikai iratok. Sehol sem volt jele a MACUSA emblémájának, se másnak; úgy tűnt, ez egy bevett gyakorlat volt a varázstalanokkal szemben.

- Nem nyílik ki. - az egyik közrendőr épp Rowan oldaltáskájával bajlódott: a cipzár sehogy sem akart szétnyílni, hiába feszegette. Graves felvonta a szemöldökét, Rowan pedig komor elégedettséggel mosolyodott el egy pillanatig. A táskájára bűvölt mugliellenes varázslat kiválóan működött, s azt lehetetlen volt kinyitni, hozzáférni annak tartalmához.

- Az én igazolványom sajnos abban van. - közölte Rowan egy higgadt, lesajnáló mosoly kíséretében. - Néha beakad a cipzár, én is sokat bajlódok vele. Ha lehet, ne szakítsák szét, mert elég drága volt.

A rendőr végül feladta a próbálkozást és félrerakta a táskát, benne Rowan minden ingóságával és a sebtében belecsúsztatott varázspálcával együtt. Volt az asztalon még számtalan furcsa dolog, amelyet meg lehetett vizsgálni.

Graves holmijai rendezetten sorakoztak egymás mellett, s Rowan legalább olyan kíváncsian vette őket szemügyre, mint a rendőrök. Ahogy az egyikük közelebb lépett, éles, kellemetlen sípolás hangzott fel; a tárgyak között lévő ezüst-fekete zsebgyanuszkóp eszeveszett hangkibocsátásba és pörgésbe kezdett az asztalon. Mindenki az álságdetektorra meredt.

- Ez meg mi?

Rowan összenézett Graves-sel. A férfin látszott, hogy bár megőrizte a hideg, magabiztos nyugalmát, a kisugárzása lassan kezd legalább olyan fenyegetővé válni, mint a névtelen mágikus erőé, amely kioltotta a lámpákat a Times Square-n. Még a muglik is érezhették, hogy egy olyan alakkal van dolguk, aki a munkaterületén vezetői pozícióban lehet és tartották a távolságot; Percival Graves-ről nem is lehetett mást gondolni a kiállása, kisugárzása alapján.

- Ez egy búgócsiga, nem látja? - mondta végül Rowan, majd a szemét forgatta, mikor hazugságának köszönhetően a gyanuszkóp pár pillanatig még nagyobb hangerőre kapcsolt. - Ahogy nézem, gyári hibás... talán ha félrerakják, leáll.

A gyanuszkóp így végül egy polcon kötött ki, s szerencsére valóban abbahagyta a sípolást, de a rendőrök így is furcsálkodó oldalpillantásokat vetettek az irányába.

- Külföldiek? - jött a következő kérdés, ahogy Graves pénzét kezdték vizsgálgatni, érdeklődve forgatva kezükben a negyed, fél és egész dragotokat.

- Nem. - közölte mogorván Graves. Hosszú idő óta most szólalt meg először.

- Én vagyok a külföldi. - szólt közbe bocsánatkérő mosollyal Rowan, miközben az arcizmaival viaskodott, a muglik ugyanis most Graves pálcáját vették fel, igencsak elveszett képpel. Érezte, hogy a férfi mellette megfeszül, ahogy a fegyvere idegen kezekbe kerül, komoly önuralmat igényel tőle az, hogy ne rontson előre.

- Ez meg mi a rosseb? - horkant fel az egyik rendőr (szürkésen sápadt bőrű, nagy orrú és elálló fülű, Rowant leginkább egy pukwudgie-re emlékeztette).

- Dunsztom sincs. - vont vállat egy másik. Rowan észrevétlenül elkapta Graves kezét, hogy megakadályozza, hogy a férfi esetleg mindenkit megátkozzon a szobában. Sejtésében csalódnia kellett, Graves meglepő higgadtsággal meg sem mozdult; a nő azonban abban biztos volt, hogy tudja, mit fog csinálni, amint lehetősége adódik erre, hogy a MACUSA-nak biztosan van valamilyen protokollja a hasonló helyzetekre, melyet Graves majd demonstrálni is fog. A rendőrök között ezalatt heves vita robbant ki arról, hogy a varázspálca vajon egy kupakját vesztett gyertyaoltó-e vagy egy félkész cigaretta szipka. A szóváltást csak az akasztotta meg, hogy előkerült két laposüveg is. Rowan maga is meglepetten fordult Graves felé, akinek az arcizma sem rezdült.

- Még több alkohol? - Pukwudgie lendületesen csavarta le az egyik laposüveg tetejét és beleszagolt, aztán felhördülve, undorodva lökte odébb. - Ennek valami borzalmas szaga van!

Néhány cseppnyi sűrű, sötét sárszerű folyadék az asztallapra hullott és Rowan most már értette a rendőr éles reakcióját és azt, hogy miért csavarta vissza olyan fürgén a tetőt a Százfűlé-főzetet tartalmazó laposüvegre. A másik üveg jóval kisebb volt, erős falú és átlátszó; a benne lévő folyadék tiszta, akár a forrásvíz, és az előző tapasztalat alapján Rowan már tudta is, mi lehet benne...

- Ez már biztosan alkohol. - jelentette ki komoly képpel Pukwudgie, a szeme elé emelve az üveget. - Valami igencsak erős ital lehet... vodka talán?

- Nem is tudom. - csóválta a fejét a társa, átvéve az üveget és lecsavarozva a tetejét. - Nincs is semmi szaga.

- Add csak ide. - Pukwudgie is szagolgatni kezdte a víztiszta folyadékot. Graves megint úgy festett, mint aki komolyan gondolkozik azon, hogy egy-két átokkal véget vet az egész szituációnak, Rowannak ellenben gyanúsan felfelé görbült a szája széle és kíváncsi, feléledő derűvel figyelte, mi fog kisülni a dologból. - Szerintem ez akkor is alkohol.

- Kétlem.

- Csak egyféleképpen deríthetjük ki. - Pukwudgie minden további habozás vagy fejtegetés nélkül a szájához emelte az üveget és ivott egy kimért kortyot a benne lévő folyadékból. Rowan hangosan felnyikkant, amit gyorsan igyekezett köhögésnek álcázni. Graves összerezzent, most először aggodalom halovány árnyéka suhant át az arcán.

- Nos?

- Az íze nem alkoholra üt. - fintorgott Pukwudgie, még egyszer alaposan megszemlélve az üvegcse tartalmát. - Nincs is semmiféle íze.

- Mindenesetre ez biztosan alkohol. - emelte fel a tiszt a Rowantól elkobzott Lángnyelv Whiskyt. - Készítsen róla fényképet és dokumentumot, Parker, aztán semmisítse meg.

Parker (Pukwudgie) fontoskodó bólintással vette át az italt.

- Azonnal, uram. Igazából ilyenkor úgyis haza szoktam vinni a piát és titokban megisszuk a fiúkkal. Teszek én magasról arra a szaros tilalomra.

Rowan alig bírta visszatartani a rátörő nevetést a beálló kínos csendben, a többi mugli bamba, döbbent képének láttán. Mellette Graves meg se rezdült, csak sokatmondóan, lassan és nagyon hosszan fújta ki a levegőt.

- Mit mondott, Parker? - találta meg végre a hangját a tiszt. - Maga lopja a razziák során lefoglalt és begyűjtött alkoholt?

- Rendszeresen. - válaszolta szemrebbenés nélkül, bólogatva Parker, akiben a legkevésbé sem tudatosult, hogy épp az egyik legkomolyabb titkát fecsegi ki. Rowan kaján, elégedett örömmel figyelte, hogyan sötétül el a kollégák arca, miközben Parker csak beszélt és beszélt. - Az is előfordult már, hogy kicseréltem vízre a folyadékot az üvegben... Aztán mikor Gibson rendőrfőnök-helyettes egyszer észrevette, feleztünk. Azóta ő is viszi el a többiek háta mögött a zsákmányt, mindig megosztozunk. A feleségén is... de ezt Gibson már nem tudja.

Ha nem lettek volna még mindig szorult helyzetben, Rowannak már rég szúrt volna az oldala a nevetéstől, de még így is remekül szórakozott. A helyzet kezdett egyre kínosabbá válni, Parker ugyanis most azt kezdte részletesen taglalni, hogy tisztelt felettese véleménye szerint mindig is úgy nézett ki, mint egy pávián hátulról, és az esze is hasonló szinten van, a szagáról már nem is beszélve. Rowan és Graves lopva egymásra pillantottak (Rowannak a szituáció ellenére még mindig remegett a szája széle), a tiszt úr feje pedig fokozatosan lilult.

- Menjenek és tüntessék el őket. - rivallt rá végül Pukwudgie-ra és társára, miközben Rowanékra mutatott. Úgy tűnt, sikerült annyira felingerelni, hogy pillanatnyilag nem akart több időt a kikérdezésre szánni. - Parker, maga meg jöjjön ide vissza, ha végzett.

„Parker nagyon nagy bajba fog kerülni." gondolta cseppet sem sajnálkozva Rowan, miközben kivezették őket. Az említett rendőr társa még mindig hitetlenkedve bámult, sehogy sem fért a fejébe, hogy mi üthetett a kollégájába. Rowan és Graves nyugtalanul tekintett hátra az iroda felé, amit elhagytak, s most már Rowan, bár a világért sem vallotta volna be, kissé aggódott is. Elszakították a pálcájától, a holmijától, s noha azok biztonságban voltak, hosszú idő óta most először fordult elő vele, hogy a varázspálcája nem volt nála, védtelennek, fegyvertelennek kitéve őt. Lépései egy pillanatra elbizonytalanodtak, elárulva őt, amiért különösen haragudott. Graves nem szólt semmit, csak figyelte, és bár ez Rowant meglehetősen zavarba hozta, az is eszébe jutott, hogy a férfi képes pálca nélkül is varázsolni, és ez valamelyest megnyugtatta őt.

Az a tény azonban már kevésbé tetszett neki, hogy a zárkában, amelybe ideiglenesen helyezték őket, társaságuk is volt, néhány erősen csavargó fizimiskájú férfiember személyében, akik szintén előzetes letartóztatásban várakoztak további sorsukra.

- Éjszakára itt maradnak. Majd ha reggel bejön a rendőrfőnök, folytatódik a kikérdezés. - közölte Parker, némileg bamba ábrázattal, amely valószínűleg a megivott bájital mellékhatásának volt betudható. Rowan a helyzetet kihasználva gyorsan közelebb lépett a rácshoz.

- Milyen biztonsági intézkedéseket alkalmaznak ma este? - tudakolta ártatlanul.

- Lássuk csak... Ma este öt ember van az őrsön ügyeletes őrségben, valamint a hadnagy úr is benn van az irodában. - közölte készségesen Parker, észre sem véve társa hüledező képét. - Egy ember állandóan figyeli a zárkát természetesen, a kulcsok az ő szobájában vannak. Műszakváltás reggel hatkor lesz.

- Csodás. - mosolygott vidoran Rowan, miközben Parkert a társa idegesen rángatta el onnan, mielőtt még több belső információt kifecseg. Ahogy a rendőrök távoztak, egy fintorral kísért sóhajjal leült az egyik pad legtávolabbi szélére, próbálva ügyet sem vetni az őt és Graves-t bámuló többi cellatagra. El sem tudta képzelni, hogy mennyire furcsa jelenségnek számíthatnak ezen a helyen mindketten, főleg Graves, akinek elegáns, hibátlanul szabott öltönyéről és egyedi kabátjáról szinte ordított, hogy viselője nem akármilyen közember, és a férfi kisugárzása is szó szerint elfojtotta a többiek jelenlétét. Graves-ben ez egészen biztosan nem tudatosult, nem is fordított rá figyelmet; vizsgálódva, óvatos megfontoltsággal állt a zárka szélén, kifelé szemlélve. Feszült tartása láttán Rowan arcán halvány mosoly suhant át.

- Most először vagy a rács túloldalán, mi?

Graves mogorván vonta össze a szemöldökét és nem válaszolt, csupán határozott léptekkel körbejárt a zárkában, mint aki igyekszik minél több információt begyűjteni környezetéről, mielőtt egy elegáns, könnyed varázslattal kirobbantja az ajtót a helyéről. Rowan elképzelte, hogy a MACUSA-nál vajon mit szólnának, ha tisztelt, tökéletes főnöküket ebben a helyzetben látnák... ilyesmi valószínűleg eddig egyszer sem esett meg Percival Graves pályafutása során, és Rowan külön derült azon, amikor eszébe jutott, hogy a férfinak hivatalosan is le kell majd jelentenie, merre járt, amíg az aurorjai rá vártak a Minisztériumban. Nekidöntötte hátát a hideg falnak és a nyakában lévő medállal kezdett el bíbelődni, egészen addig, amíg Graves le nem ült mellé, méghozzá meglehetősen, zavaróan közel. Nem szólt semmit, csupán kérdőn pillantott a férfira, akinek a szemében a helyzetükhöz egyáltalán nem passzoló aggodalmat vélt felfedezni.

- Ezek szerint nem tudatosult benned, mennyire népszerű vagy most itt. - felelt csendesen a ki nem mondott kérdésre Graves, fejével alig észrevehetően a cella másik vége felé biccentve. Rowannak nem kellett odanéznie ahhoz, hogy tudja, az ottani férfitársaság minden tagja az ő irányába bámul.

- És? - vont vállat, kevésbé határozottan, mint szerette volna.

- Ne tégy úgy, mint aki nem tart tőlük. - csóválta meg a fejét Graves, mire Rowan elpirult. - Nincs pálcád, védtelen vagy, nem mintha ezek a magnixek bármit is sejtenének erről. - Rowanra pillantott, s habár tekintete legalább olyan szigorú volt, mintha valamelyik beosztottjára nézne, a nőnek most kifejezetten jól esett, hogy ott van mellette. Graves ugyan nem mondta ki, de az arcán tükröződő elszántságból leolvasható volt, hogy figyel Rowanra, a nő pedig akaratlanul is közelebb húzódott hozzá.

- Igazi úriember vagy, Graves. És miért nem csináltál semmi... tudod...? - kérdezte suttogva, meglengetve maga előtt a kezét, utalva arra, hogy a férfinak nincs szüksége pálcára ahhoz, hogy varázsoljon. - Ki tudnád húzni magad a bajból, nem?

- Nem akkor, amikor társaságunk van. - vonta össze a szemöldökét Graves. - Ráadásul nem tudom, hogyan működnek a magnixek rendfenntartó-főhadiszállásai. Ha ezeket itt el is intézem és kijutunk, semmi sem garantálja, hogy valahonnan nem figyelik ezt a helységet. A jelen helyzetben már csak az hiányozna, hogy a magnix szemtanúk szerteszaladjanak és krízishelyzet álljon elő.

- Oh. - Rowan sóhajtva döntötte hátra a fejét. - Akkor csak Reynardra számíthatunk. Már úton van, biztos kitalál valamit.

- Honnan tudhatná a fivéred, hogy mi történt? - kérdezte őszinte érdeklődéssel Graves.

- Megüzentem neki. Nézd. - Rowan óvatosan kijjebb húzta a medálja láncát, hogy a férfi is láthassa az ékszer hátulján Reynard írását. Elmosolyodott Graves arcának láttán. - A tárgy párja Rey-nél van, egy zsebóra. Amit én válaszolok, az azon jelenik meg. Megszokhattad volna, hogy tele vagyunk furcsa tárgyakkal.

- Remélem, nem arra a szőnyegre gondolsz... - dünnyögte Graves, olyan rosszalló arckifejezéssel, amit még az aznap történtek együttesen sem tudtak előcsalni belőle.

- Ali a táskámban maradt. Ne aggódj, nem tud kijönni onnan. - biggyesztette le az ajkát Rowan. - Van egy olyan érzésem, hogy nem kedvelitek egymást.

- Szóval a fivéreddel ilyesmit csináltok? Tárgyakat bűvöltök meg? - kérdezte Graves, miután körbenézve meggyőződött arról, hogy a szavait nem hallhatják. Rowan vállat vont.

- Egy-két tárgy igazán hasznos tud lenni. - mondta, aztán kajánul elvigyorodott, ahogy újra a medáljára pillantott. - Rey azt írja, áll a bál a MACUSA-nál. Nem tudják, mi történt és hová tűntél... mondd, arról is jelentést kell írnod, hogy a magnix hatóságok letartóztattak és lecsuktak alkoholizálásért? Fogadni mernék, hogy senki sem hinné el. - megremegett a szája széle, ahogy elképzelte, amint Percival Graves, a MACUSA feje, a tökéletesség, a hivatali mintakép benyújtja a jelentését az este csodás eseményeiről. Úgy tűnt, ez Graves-t meglehetősen kellemetlenül érinti, Rowan látta a tekintetében, noha a férfi nem véleményezte a dolgot. Végül Rowan sóhajtott egyet és az ő arca is elkomorult kissé. - Na jó... Hidd el, nem akartam, hogy így történjen, tényleg nem. Nem állt szándékomban ilyen helyzetbe hozni téged.

Graves lassan visszapillantott rá. Rowan kíváncsian kutatta a sötét szempárt, próbálva kiolvasni belőle a választ. Aztán mindketten enyhén összerezzentek, ahogy egyik cellatársuk harsányan odafütyült a nőnek. Rowan szemforgatva fakadt ki.

- Nem igaz, már legalább egy órája itt ülünk!

- Tíz perce. - helyesbített rezzenéstelen arccal Graves, mire Rowan felnyögött.

o ~ . ~ o

Az idő kellemetlen, kínos lassúsággal vánszorgott előre. Múlását nem tudták követni, óra nem volt a közelben, így Rowan csak találgatni tudott, milyen hosszú ideje várakoznak már. Graves mozdulatlanul, szinte szoborként ült mellette és a nő elképzelni sem tudta, mi járhat a fejében (a tippjei kimerültek a MACUSA-jelentés megfogalmazásának és a történtek következményeként kialakuló új törvény pontokba szedésének témájánál). Ráadásul Graves korábbi aggodalma sem volt teljesen alaptalan. Rowan kelletlenül tudatosította magában, hogy a cella másik végében ücsörgő alakok egyre leplezetlenebbül bámulják őt. Biztos volt benne, hogy ha társa nem ülne mellette, már többet is megengedtek volna maguknak; a kérdés csak az volt, hogy Graves tiszteletet parancsoló megjelenése meddig tartja őket távol. Rowan kissé meglepetten látta, hogy a férfi arca olyasfajta komorságot tükröz, amelyet keményebb varázslatok végehajtása előtt szokott vágni.

Szerencsére ilyesfajta konfliktusra nem került sor.

- Nézd! - suttogta hirtelen Rowan, könyökével megbökve Graves-t és a magnixek irányába intett a szemével. Azok valamely rejtélyes okból kifolyólag mind ásítozni kezdtek, aztán lassan lecsukódott a szemük. Volt, amelyik ültében aludt el, egy másik lecsúszott a padról és elterült a földön, vagy épp meglehetősen nevetséges pózban, arccal a rácsnak dőlve érte az álom. Néhány perccel később már valamennyi buzgón hortyogott, Rowan és Graves pedig felpattanva léptek közelebb a rácshoz, várva, hogy mi fog következni.

- Ezt elszúrtad, Ro.

Reynard Corbitt laza nyugalommal lépett elő a zárkához vezető ajtó mögül, ujján egy kulcscsomót pörgetve, amelyet aztán nem is használt, hisz egy egyszerű Alohomora-bűbájjal felnyitotta a zárat.

- Kedvesen fogalmazol. - vigyorodott el Rowan, ahogy megkönnyebbülten odalépett hozzá. - Már vártunk.

- Hogy juthatott eszedbe ilyesmi? Már megint bajba keverted magad. - csóválta meg a fejét Reynard, miközben kissé feljebb tolta a monokliját. - Mindenesetre úgy fest, sikerült jól céloznom és nem talált el titeket az altató varázslatom. A falon keresztül nehezebb irányítani...

- Szóval működik? - Rowan lelkesen hajolt közelebb, hogy jobban szemügyre vehesse a monoklit.

- Teljes mértékben. - bólogatott Reynard. Graves is feléjük fordult, kérdő tekintettel, mire Rowan megvonta a vállát.

- Mondtam neked, hogy szeretünk tárgyakat megbűvölni. Ennek még az aurorjaid is hasznát vennék, többet is tud, mint szilárd dolgokon átpillantani.

- A falakon átlátva nem volt nehéz feltérképeznem a helyet és megtalálnom titeket. - Reynard elégedetten fonta össze a karjait. - A muglik mind alszanak, a varázslat úgy fél óra elteltével fog megszűnni. Ideje mennünk... Graves-t úgyis a fél MACUSA keresi már.

- Amneziálni kell. - szólalt meg az említett, tekintetével az alvó varázstalanokat vizsgálva. - Nem hagyhatunk magunk után semmit, ez a törvény.

A Corbitt ikrek összenéztek.

- Ezeket itt elintézem. - mondta végül Reynard. Rowan biccentett.

- Addig mi összeszedjük a holminkat. Majd gyere utánunk.

Ő és Graves sietős léptekkel indultak visszafele. Az épületben nyomasztó csend honolt; a cellát őrző rendőr a fal mellé roskadva mélyen aludt és más sem mozdult, a folyosók kihaltak voltak, nyomasztóbbak, mint mikor először végigsétáltak rajtuk. Az irodába visszaérve, ahol nem olyan rég kihallgatták őket, megtalálták az ügyeletes tisztet az asztalra borulva, valamint Parkert, akit egy széken ülve ért az álom. Rowan fején átfutott a gondolat, hogy a rendőrnek vajon milyen következményekkel kellett szembenéznie, miután benyakalta Graves bájitalát, s vajon mi mindent beszélt még össze, mielőtt Reynard varázslata kiütötte.

- Azért, ha máskor kedvem támadna alkoholt venni... nagyon kérlek, tartóztass le előtte te, vagy valami. - mosolygott kimerülten Graves-re, miközben ő is a polcokhoz sietett, megszerezve a táskáját. Azonnal elővette a pálcáját, megnyugodva simítva végig az ismerős markolat felületén. Graves már a kabátját vette fel.

- Amneziáljuk. - mondta kurtán, az ügyeletes tisztre szegezve a pálcáját, melynek vége haloványan fényleni kezdett emléktörlő varázslatát kísérve. Rowan bólintott és a másik rendőr felé fordult, felemelve a saját pálcáját, habozva egy pillanatig. Hallotta közben a lépteket, Reynard is visszaért, az ajtóban megállva rájuk várt.

- Exmemoriam. - suttogta Rowan, és elkomorodó arccal figyelte a felderengő, fátyolos kék fényt, tudva, hogy az előtte lévő ember tekintete most üressé válna, ha épp őt nézné és nem aludna, hogy elvesz tőle valamit, amihez nem lenne joga. Aztán ahogy jött, a fény kihunyt, a varázslat véget ért, Rowan pedig kelletlenül vette észre, hogy öccse és Graves őt figyeli. Fintorogva eresztette lejjebb a pálcáját. - Gyűlölöm ezt a bűbájt.

Csend borult rájuk, Reynard zavartan lépkedett egyik lábáról a másikra, Rowan a pálcáját forgatta az ujjai között. Végül Graves volt az, aki megszólalt.

- Ideje mennünk.

Rowan felocsúdva rázta meg a fejét, s elmerengő hangulata pont úgy múlt el, ahogy az előbb végrehajtott varázslata.

- Várj... várj egy percet.

- Mit csinálsz? - Graves óvatos készültséggel figyelte, ahogy a nő egy néma begyűjtőbűbájjal magához hív egy mappát, majd az asztalra teszi és gyorsan belelapoz a tartalmába.

- Ha már itt vagyunk... - dünnyögte olvasás közben. - Gyere csak, Rey. Támadt egy ötletem... Remélem, rá tudunk segíteni a nyomozásunkra pár itteni adat feltárásával.

- Nem rossz gondolat. - hajolt a mappa fölé Reynard is, míg Graves türelmetlenül toporgott a hátuk mögött, s most már ketten bújták a dokumentumokat.

- Máris megvagyunk, Graves. De ismerd el, jóval egyszerűbb innen összeszedni néhány információt, mint bejárni értük egész New York-ot. Ez korábban is eszembe juthatott volna, körülnézni egy rendőrörsön vagy épp egy bíróságon... bár neked nem tetszett volna. - Rowan türelmetlenül pöccintett a pálcájával, apró fénygömböt varázsolva a fejük fölé, hogy jobban lássanak, aztán hirtelen felderült az arca. - Ez lesz az. Menjenek a búbánatos sárkánytrágyába azzal a nyolc vállalat-töredékkel, most itt van majdnem mind, névvel, címmel, telephelyekkel együtt. Így már könnyebb lesz megtalálni...

Reynard figyelmeztető pillantására elharapta a mondat végét, de Graves még így is elgondolkodva nézte őt, mintha tudná, hogy a ki nem mondott szavak nem éppen azok lettek volna, amelyekről neki tudomása van. Végül mégsem szólt semmit, Rowan mégis úgy érezte, mintha belé látna. Ő és Reynard tartották magukat ahhoz, amit megbeszéltek, amikor Amerikába érkeztek: valódi céljukat összemosták a munkaüggyel, annak nevében kutattak titokban az ereklye után... Az ereklye után, amely talán nem is volt itt, amely talán örökre elveszett.

Ha viszont nem így történt, ő és Reynard fogják megtalálni, s ebbe nem nyúlhat bele senki, sem a brit Minisztérium, sem a MACUSA... és még Percival Graves sem.

- Lemásoltam. - jelentette büszkén Reynard. Néhány perccel később már kinn álltak a rendőrőrs előtt, nem messze a Times Square-től, egy sötét, néptelen mellékutcában, ahová a neonfények alig-alig értek el. Rowan fázósan vonta össze magán a kabátját.

- Hát... ez csodálatos éjszaka volt, méltó folytatása az előzőnek. - jegyezte meg. Graves még csak el se mosolyodott.

- Akkor holnap. - mondta megfordulva. Rowan utána sietett.

- Hé, várj! Veled megyek. - amikor Graves felvonta a szemöldökét, fejcsóválva fonta össze a karjait. - Őszintén mondtam, hogy sajnálom a történteket. Nem hitted el? Természetesen eljövök a MACUSA-hoz és szétkürtölöm, hogy Percival Graves alkoholizált... - elvigyorodott. - Na jó, a másik felét nem teszem meg. De szeretném látni a jelentésedet a ma estéről, és közölni Picquery-vel, hogy miattam kényszerültél távol maradni a munkától. Rajtam felőlem aztán elverheti, az én hírnevemen már nem ront.

Most először látott valamiféle melegséget csillanni Graves szemében, valamit a komorság és a szavai által kiváltott enyhe hitetlenkedés mellett, valamit, amitől egy pillanat alatt sokkal emberibb lett, ami miatt nem tudta elengedni a tekintetét.

- Komolyan gondolom. - tette hozzá csendesen, nem tudva, kell-e győzködnie a férfit, de csupán Reynard sóhajtott fel a háttérben, beletörődve, hogy ezek szerint neki is van még egy útja a MACUSA-hoz. - Indulunk?

Graves lassan, beleegyezően bólintott.

Néhány pillanattal később pedig már semmi sem emlékeztetett arra, hogy ők hárman aznap este ott jártak volna.

_______________________________________

Megjegyzések:

A pukwudgie egy őshonos észak-amerikai varázslény, amely az európai kobold nagyon távoli rokona. Alacsony, szürkés bőrű és nagy fülű lény, amely kisebb csoportokban él Amerika vadabb tájain. Érdekesség, hogy az amerikai varázslóiskola, az Ilvermorny egyik házának is Pukwudgie a neve.