Graves határozott léptekkel vágott át New York egyre sűrűsödő délelőtti forgatagán, rutinosan kerülgetve az embereket és automobilokat, de elég lassan haladva ahhoz, hogy az ikrek kartávolságon belül mögötte legyenek. Egyikük sem szólt egy szót sem. Kis idő után rátértek egy az előbbieknél még szélesebb, még zsúfoltabb főútra. Oldalra pillantva Rowan a Broadway felirattal ellátott táblát olvashatta.

- Erre. - Graves most először fordult feléjük, mióta visszavette a pálcáját, maga elé terelve az ikreket. Rowan sötéten nézett rá, ahogy a férfi keze finoman súrolta a karját, miközben leléptek a járdáról. - Túloldal, 233.

Az út másik oldalán a legimpozánsabb mugli épület magasodott, amelyet Rowan és Reynard valaha láttak. A neogótikus stílusban épült felhőkarcoló legalább ötven emeletes volt, csúcsa New York városa fölé nyújtózott. A gazdag faragással díszített hófehér kő színben is kiemelte a környékből, s rajta ablakok százai csillogtak a napfényben. Az épület előtt igencsak nagy volt a forgalom. Öltönyös férfiak, kosztümös nők sokasága áramlott ki és be a díszes főbejáraton, türelmesen megvárva, amíg jut hely nekik a forgóajtónál, mely fölött arany felirat hirdette az épület nevét: Woolworth Building. Rowan és Reynard néhány másodpercig engedtek a kísértésnek, hogy bámulják az óriás, lenyűgöző építményt.

Graves nem a forgóajtóhoz vezette őket. A főbejárat mellett mindkét oldalon egy-egy mellékajtó helyezkedett el. A hármas a bal oldali ajtóhoz lépett; az ikrek figyelmét nem kerülte el a számtalan kőbe faragott díszítés között meglapuló bagoly szobrocska. Az ajtó előtt egyenruhás biztonsági őr állt, első ránézésre mugli, de Graves láttára azonnal feszesebb vigyázzba vágta magát.

- Üdvözlöm újra, uram. - köszöntötte, utat nyitva nekik. A másik férfi egy futó biccentés után előre tessékelte Rowant, majd Reynarddal a sarkában ő is belépett és az ajtó becsukódott mögöttük. Odabenn nem az a látvány fogadta őket, amelyet kint, az üvegeken benézve megfigyelhettek. Míg kívülről egy tágas és világos márvány előteret láttak, melynek végében méretes recepciós asztal terpeszkedett, addig most egy szűkösebb, árnyékos lépcsősoron lépkedtek felfelé (mely lefelé is elvezetett, jelezve, hogy a Minisztériumnak alsó szintjei is vannak), egészen addig, amíg amíg a tetejére érve végre meg nem érkeztek az Amerikai Egyesült Államok Varázsló Kongresszusának központjába.

Hatalmas, díszes előcsarnok fogadta őket. A fény lágyan szűrődött be a homályos ablakokon (hogy valódi volt-e vagy mágia műve, az ikrek hirtelenjében nem tudták eldönteni), megcsillanva az arany díszítésen. Az egész térnek hatalmat, erőt sugárzó hatása volt, melyet a fekete, barna és fehér árnyalatú márvány kövezet és oszlopok csak fokoztak, s valamennyire a Gringotts bank stílusára emlékeztették Rowant és Reynardot. Felfelé pillantva végtelenbe vesző emeleteket láttak, melyek végét eltakarta az elvarázsolt mennyezet felhős-szürke égboltja, és a lenti szintekkel ellentétben csupán lifttel lehetett közlekedni közöttük. A lépcsővel szemben, közvetlenül a csarnok közepén oszlopokkal körbevett emlékmű állt, melynek négy oldalán négy hatalmas, arany főnix szobor őrködött. Az emlékmű központi része egy boszorkányokból, egy varázslóból és egy gyermekből álló szoborcsoport volt, tisztelettel adózva azok előtt, akik a híres Salemi Boszorkányperek során veszítették életüket, közvetlenül a MACUSA létrejötte előtt. Mellettük a földön négy szó volt olvasható: becsületesség, egység, bátorság, mágia. Szemben, a lépcső túloldalán, melyen jöttek, hatalmas, plakátszerű portré lógott a falról, amely egy divatos, méltóságteljes kisugárzású nőt ábrázolt: Seraphina Picquery-t, az amerikai Mágiaügyi Miniszterasszonyt. Oldalt a csarnok szélein asztalok álltak (melyeknél különböző tevékenységek folytak, az egyiknél például egy házimanó szorgalmasan polírozta egymás után a neki adott varázspálcákat), valamint emelvényeken különböző személyek szobrai álltak. Rowan és Reynard tizenkettőt számoltak meg, de több idejük nem volt, hogy szemügyre vegyék őket.

Valami csendben kattant a fejük felett és abba az irányba tekintve egy nagy, órához hasonlatos eszközt pillantottak meg. Az ikrek jól ismerték, hisz minden Mágiaügyi Minisztériumban volt hasonló. A mágikus tevékenység-mérő kifejezetten fontos szerepet töltött be: a környéken mért, varázslattal kapcsolatos helyzeteket azonosította és elemezte, fő támpontként szolgálva a varázslók munkájában. Az óralapon számok helyett különböző sávok szerepeltek, egészen a zöld, enyhe vagy fenyegetésmentes helyzetet jelölő színtől a vörös, VÉSZHELYZET feliratú részig, és külön, narancssárga színt kapott az ismeretlen, azonosíthatatlan mágikus tevékenységet mutató sáv is. Rowan futó pillantással nyugtázta, hogy a kezet formázó mutató épp a nulla fenyegetés feliratú részen áll. Volt egy másik mutató is, apró nyíllal a végén; ez a varázslóvilág titkosságának pillanatnyi állapotát jelezte, s szintén megnyugtató adatot mutatott.

Percival Graves pedig egyértelműen a középpontja volt ennek az egész mágikus-hivatali világnak. Ahogy keresztülhaladt a csarnokon, nem volt olyan, aki ne köszönt volna oda neki tisztelettudóan. Jó napot, Mr. Graves, hallatszott innen is, onnan is, miközben ő és az ikrek a lift felé haladtak az elfoglalt boszorkányok és varázslók között, a férfi pedig mindennapos rutint sejtető, futó biccentéssel nyugtázta, s túlzott figyelmet nem is szentelt a dolognak. „Nagyon elfoglalt, nagyon hivatalos és nagyon főnökös," futott át Rowan fején a gondolat, miközben Graves mellett haladt, kelletlenül állva az ő és Reynard irányába küldött kíváncsi pillantásokat; mindenkit biztosan nagyon érdekelt, hogy milyen ügyben lehet két idegen a MACUSA vezetőjének társaságában.

A liftet egy kobold kezelte. Alázatosan húzódott odébb, ahogy Graves és az ikrek beszálltak és a lift megkezdte emelkedését valamelyik felsőbb szintre. Nem sokkal később egy tágas, világos folyosóra léptek ki, amely meglepően rövid volt, öt-hat méter után egy kisebb, ajtó nélküli csarnokba nyílt. Amikor Rowan futólag bepillantott, asztalokat, térelválasztókat pillantott meg. A csarnok bejárata fölött arany betűk hirdették, hogy a szint a Mágikus Törvényhozási Bizottságnak ad otthont. Ugyanakkor a folyosó nem ért véget a csarnoknál, jobb és bal oldalra is elkanyarodott. Graves jobbra fordult, léptei halkan visszhangoztak a kövön. Elhaladtak néhány zárt iroda előtt, majd vezetőjük megtorpant egy fehér ajtónál, melyet a MACUSA emblémája díszített.

- Percival Graves, Mágikus Törvényhozási Bizottság igazgatója, Mágikus Biztonsági Ügyosztály vezetője, aurorparancsnok. - olvasta fel hangosan az ajtóba vésett arany betűs szöveget Rowan. - Akkor megérkeztünk végre?

Graves felvonta a szemöldökét, majd felemelte a kezét és finoman elhúzta a zár előtt, mire halvány fény villant és az ajtó kitárult.

- Jöjjenek.

Graves irodája tágas volt és pontosan olyan, amilyennek Rowan a tulajdonosával kapcsolatos első benyomásai alapján elképzelte. Szigorú rend és tisztaság fogadta a belépőket, világosság, ami a körben lévő mágikus ablakokon keresztül áradt, valamint a szinte kötelező hivatali ridegség, amely Rowan tapasztalatai szerint a munkacentrikus vezetők külön ismertetőjegyének számított. A berendezést, a bútorokat a szürke különböző árnyalatai jellemezték: egy nagy íróasztal középen, mögötte drága bőrszék, előtte két egyszerűbb, hátrébb két kisebb asztal, rajtuk lámpás. Az egész teret (az ajtót és a kandallót leszámítva) üvegajtós szekrények vették körbe, melyekben különböző varázstárgyak voltak elhelyezve, s igencsak magukra vonták az ikrek figyelmét. Graves egy intéssel becsukta az iroda ajtaját, levette hosszú kabátját és egy fogasra akasztotta, majd megkerülte az íróasztalt és leült mögé, tekintetével jelezve Rowannak és Reynardnak, hogy ők is foglaljanak helyet.

- Szóval, Corbitt. - halkan ejtette ki a nevet. - És Nagy-Britanniából érkeztek.

- Pontosan. - bólintott Rowan. Graves az irattartójából elővett egy nagy köteg papírt és azt kezdte el átnézni, közben futólag felpillantva rá.

- Maga metamorfmágus. - jegyezte meg. A nő vállat vont és hátradőlt a székében. Nem válaszolt a kijelentésre, inkább unottan szemrevételezte a Graves íróasztalán lévő dolgokat. Volt ott egy adag könyv, egy iratrendező tele papírokkal és dokumentumokkal, tinta és penna, pecsételő a MACUSA emblémájával, néhány dosszié, melynek tartalma átolvasásra várhatott, egy lezárt láda, valamint a mágikus tevékenység-mérő asztali, óra méretű változata. Graves a homlokát ráncolta, miközben sorra futotta át a papírokat. - És milyen ügyből kifolyólag tartózkodnak New York-ban?

- Volt egy elég kellemetlen esetünk Londonban. - magyarázta Reynard, valamiért furcsán elégedetlen, s egyben meglepett arcot vágva, amit csak nővére vett észre, s meg is jegyezte magában, hogy később erről mindenképp kifaggatja őt. - Egy megbűvölt étkészlet okozott felfordulást egy piacon, s feltételezzük, hogy csupán csak kis része volt egy szállítmánynak, amely innen, Amerikából érkezett. Ennek az étkészletnek az eredetét próbáljuk felkutatni, hogy begyűjtsük a többi esetleges megbűvölt tárgyat, mielőtt még azok is rossz kezekbe kerülnének. Reményeink szerint puszta véletlenről van szó, legalább is arra eddig nem találtunk bizonyítékot, hogy szándékosan került volna varázstárgy egy mugli cég rakományába. De a kiküldetési megbízásunkon ez az információ is rajta van.

- Csakhogy semmiféle papír nincs itt magukkal kapcsolatban. - Graves egy darabig még fel se pillantott, az iratokat tanulmányozta. - A Védelmi Bizottság külön dokumentumot kap a hasonló látogatásokról.

- Az nem lehet, hogy nincs meg. - csóválta a fejét Reynard. Graves felvonta a szemöldökét, miközben ujjainak végét egymásnak támasztotta és úgy járatta tekintetét az ikrek között.

- Akkor kíváncsi vagyok, milyen magyarázattal tudnak szolgálni a dologra.

- Minek magyarázkodjunk bármit is? - horkant fel Rowan. - Otthon leadtuk a kérvényt és ennyi.

- Biztos, hogy elment az a kérvény? - Reynard gyanakvóan nézett a nővérére. Rövid szünet... aztán Rowannak hirtelen elkerekedtek a szemei és látványosan elsápadt.

- A pokolba... - nyögte, s tekintete elsötétült, úgy folytatta indulatosan, figyelmen kívül hagyva Graves alig észrevehető összerezzenését, melyet a bosszankodása váltott ki. - Megölöm azokat a bájitalosokat!

- Tessék? - kérdezte értetlenül, rosszat sejtve Reynard.

- Mégsem küldtem el a kérvényt. - Rowan hátradobta hosszú haját és idegesen harapott az ajkába. A helyzet rendkívül kellemetlen volt most, hogy rádöbbent a valóra, és még kellemetlenebb a tény, hogy rögtön be is kellett vallania az asztal túloldalán ülő, már-már túl tökéletesnek tűnő aurorparancsnoknak. - Indulás előtt még végig kellett vinnünk egy dupla műszakot és az utolsó ügyünk teljesen katasztrofális volt. Csuklasztó-szirup túladagolás Halloween közepén, az utcán. Mi értünk ki először a helyszínre, biztosítottuk, amneziáltunk... aztán persze hiába hívtuk a bájitalos kollegákat, hogy intézzék el a többit. - fejcsóválva tekintett Graves-re, egy pillanatig úgy nézve ki, mintha megerősítést várna tőle, miközben hevesen mondta a magáét. - Teljesen mindegy, hogy egy mágus vagy egy mugli... vagy hogy is hívják maguk a varázstalanokat...

- Magnix. - szúrta közbe Graves, arcán az érdeklődés hivatalosan diszkrét jeleivel.

- Igen, az. - legyintett Rowan. - Szóval teljesen mindegy, hogy egy magnix adagolja túl magát bájitallal, az ügy akkor is a Mérgek és Bájitalok Előállítását és Használatát Felügyelő Osztályra tartozik, nem pedig a Mugli Tárgyakkal Való Visszaélési Ügyosztályra... Egész este a kollegákkal balhéztam, mire hajlandóak voltak tenni a dolgukat. A kiküldetésünkkel kapcsolatos kérvény pedig kiment a fejemből. Rögtön a műszak után indultunk.

Hosszú csend borult az irodára. Rowan kényelmetlenül feszengett, Reynard pedig idegesen túrt a hajába, aztán a tenyerébe temette az arcát.

- Megint elragadtak a gondolataid, igaz? - sóhajtott fáradtan. Rowan felhúzta az orrát.

- Te beszélsz, Rey? Ha valami kellően foglalkoztatja az elmédet, gyakran azt sem tudod, hol vagy, de minimum, hogy a szavakat összekevered. Mintha valami más világba kerülnél.

Graves megköszörülte a torkát, jelezve, hogy szeretné, ha rá figyelnének, és gondterhelten masszírozta a halántékát.

- Visszatérnék a jelenlegi témára. Mindaz, ami most kiderült, azt jelenti, hogy a kiküldetési papír mellé automatikusan csatolandó pálcatartási engedéllyel sem rendelkeznek.

- Hát... - Rowan bocsánatkérő mosolyt küldött Reynard felé, majd megrázta a fejét. - Nem, akkor azzal sem.

Graves nagyot sóhajtott.

- Akkor a törvény értelmében...

- Írjon Theseus Salmander-nek a brit Minisztériumba. - vágott a szavába Rowan. - Ő alátámaszthatja, hogy valóban munkaügyben érkeztünk New York-ba és csupán félreértés, na jó, mulasztás történt, amelyet igazán sajnálok. De pusztán egy hiba még nem indok arra, hogy úgy járjanak el ellenünk, mintha bűnözők lennénk.

- Itt Amerikában szigorúbbak a szabályok, Ms. Corbitt.

- De biztos vagyok benne, hogy mindenre lehet valamiféle megoldást kiküszöbölni, nem igaz? - vitatkozott a nő. Tekintetük egy ideig összefúródott, mintha néma csatát vívnának. Végül Graves a tenyerének támasztotta a fejét, lassan végigdörzsölve a homlokát, mintha Rowan puszta jelenléte fejfájást okozna neki.

- Rendben, próbáljuk meg. Küldök egy üzenetet Salmander-nek, amiben tájékoztatom a helyzetről, bár kétlem, hogy pozitív visszhangja lenne a dolognak. Viszont kifejezetten érdekel, mit fog kihozni ebből, pusztán ezért egyezek bele a javaslatába. - mondta. - Amíg nem tisztázza magukat, nem kapok megerősítést arról, hogy mi az itteni kiküldetésük oka, a felügyeletem alatt maradnak.

- Csodálatos. - mordult fel Rowan. - Szóval addig nem mehetünk sehova?

- Szeretném magukon tartani a szemem. Örüljenek, hogy nem zárkába teszem magukat. - közölte Graves, azzal papírt vett elő (felső sarokban a MACUSA emblémája és az adott ügyosztály neve), majd megmártotta a pennáját és lendületes, rendezett betűkkel írni kezdett. Rowan unottan meredt maga elé, Reynardot ellenben, úgy tűnt, egyelőre más dolog foglalkoztatja, mint az, hogy a MACUSA főhadiszállásán, annak vezetője mellett kell vesztegetnie az idejét.

- Hányszor kell még Salmander-nek kihúznia téged a bajból? - suttogta feszülten nővérének. Rowan kissé ingerülten fordította el a fejét, nem válaszolva a feltett kérdésre. - Ezt nem csinálhatod a végtelenségig.

- És miből gondolja, hogy a brit aurorparancsnok ilyen biztosan közbenjár az ügyükben? - érdeklődött Graves, fel sem pillantva az írásból, nem téve konkrét megjegyzést rá, de jelezve, hogy ő is hallotta Reynard szavait. - Nem hiszem, hogy Salmander-nek annyi ideje lenne a maguk hibáit javítani.

- Talán ismeri őt? - kérdezett rá Reynard. Graves biccentett.

- Történetesen igen, rendszeresen levelezünk. Nem tűnik olyan embernek, aki csak úgy szemet huny a kollégái mulasztásai felett.

- Meglepődne, mennyire mások lehetnek az emberek, mint amilyennek megismerjük őket. - szúrta oda Reynard. Ő számtalanszor tapasztalt már ilyet: a gondolatokba való belelátása sokszor tárt fel előtte olyan tényeket, amelyeket kiagyalóik nem véletlenül rejtettek el.

- Viszont a hivatása mindenkitől elvárja, hogy a kötelességét helyezze előtérbe, ne pedig a személyes problémáit és az önérdeket. - Graves hangja komor volt, pár szó erejéig pennáját is keményebben nyomta a papírra. - A munka és a szabályok ebben a helyzetben mindent felülírnak.

- Látszik, hogy olyasvalakivel beszélek, aki a törvények területén dolgozik. - jegyezte meg kis megvetéssel a hangjában Reynard. - Jobb, ha elismeri, mindenki képes...

Nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis nővére, aki eddig sértetten hallgatott, most hirtelen hevességgel mozdult meg mellette.

- Nem szívesen vágok bele az eszmecserébe, de van egy kis gond... - szólt közbe Rowan, és az asztalon áthajolva megérintette Graves karját, hogy felhívja a férfi figyelmét, majd a mágikus tevékenység-mérőre bökött a fejével. A mutató hirtelen megugrott, zónákat átlépve a narancssárga, ismeretlen mágikus tevékenységet jelző mezőbe ugorva. - Azt hiszem, ez nem jelent jót.