New York, 1925 november 02.

Az utasszállító óceánjáró hajó kürtje élesen hasított bele a ködös, szürke környezetbe. Rowan Corbitt, aki eddig a korlátnál állt és az előttük elterülő látványt méregette, most hátra fordult az öccséhez.

- Szebbnek képzeltem. - biggyesztette le az ajkát. - Az újságban és képeslapokon persze mindig a legelőnyösebb képeket mutatják. De legalább mindjárt kikötünk... ez a ringatózás nem épp a kedvemre való.

- Ühüm. - Reynard csak ennyit válaszolt, túlságosan lekötötte az, hogy New York ködből kibontakozó városát a monokliján keresztül figyelje. - Igen, már látom az ellenőrzési pontot...

- Hogyan? - Rowan kíváncsian lépett hátra hozzá. - Az azért még elég messze van.

Reynard sejtelmesen elmosolyodott.

- Tudod, van a mugliknál az a hogyishívják, hasonló, mint a mi teleszkópjaink... a közelítő-cső...

- Távcső.

- Igen, az. - bólintott a férfi. - Szóval az adta az ötletet. Nézd csak.

Rowan elvette a monoklit, hunyorgott és a szeme elé emelte. Valóban, azt, amit eddig a távolban látott, most közelítve is megszemlélhette. Kis ideig derűs kedvvel nézegette a Szabadságszobor fején trónoló sirályokat, majd visszaadta a monoklit az öccsének.

- Ügyes munka. - biccentett elismerően.

- És nem csak ennyit tud. - Reynard suttogóra fogta a hangját. - Egyben nagyító is, arról nem is beszélve, hogy képes vagyok vele átlátni a szilárd tárgyakon... bár ez utóbbi nem mindig működik. Szóval, van még vele munka.

- És engem eddig be sem avattál? - csóválta a fejét elvigyorodva Rowan, majd ő is halkabban folytatta, más témára térve. - Kíváncsi vagyok, hány nap alatt térképezzük fel majd a várost; New York-ról azt mondják, hogy még Londonnál is nagyobb.

- Van egy olyan érzésem, hogy hosszú időbe fog kerülni, amíg információhoz jutunk az ügyünket illetően... - jegyezte meg Reynard, újra eltekintve New York irányába. - Vagy megbizonyosodunk arról, hogy teljesen feleslegesen utaztunk ide.

Rowan nem mondott erre semmit. Nem akarta táplálni öccse borúlátó feltevését, ugyanis valamely okból kifolyólag pont ugyanez a gondolat keringett az ő fejében is.

o ~ . ~ o

- Merre jártál?

Reynard Corbitt türelmetlenül pillantott nővérére, aki valami papírba csomagolt ételt majszolva ült le mellé a padra.

- Vettem reggelit... tudod van, aki korán is szokott étkezni. - válaszolta a nő. - Hot dog-nak hívják, egész finom. No, mire jutottál?

Reynard egy térképet vett elő a zsebéből, melyet széthajtott, és az ikrek teljesen eltűntek a nagy méretű papír mögött.

- Tehát. - fogott bele a férfi, némileg gondterhelt arccal Reynard. - Az a helyzet, hogy nagyon összekuszálódtak a dolgok. Sikerült összegyűjtenem némi információt a vállalatról, de nagyon nem fog tetszeni neked. Ideális helyzetben az lenne, hogy megszerezzük a telephely címét, odamegyünk és némi kutatás után megtaláljuk, amit keresünk. Jelen esetben viszont a következő problémával állunk szemben: a vállalatnak nem csak saját, hanem több bérelt telephelye is van, így több helyszínt kell majd ellenőriznünk. Ezeket ugyan le lehetne követni, azonban a tulajdonos nem olyan régen elhalálozott és végrendeletében feldarabolta a vállalatot. Most már mind külön néven, külön papírokkal futnak, és mindegyiknél csak az általa birtokolt vagy bérelt telep címe van megadva. Sehol nem találunk olyan információt, ahol az eredeti vállalat összes telepe fel van sorolva.

- Csodálatos. - Rowan arca elkomorult, Reynard pedig röviden felnevetett.

- A legjobbat még nem mondtam. Tudod, nem csak két fia volt a tulajdonosnak...

- Három? - kérdezett rá rosszat sejtve Rowan.

- Nyolc.

Rowan felnyögött.

- Na ne! Szóval azt akarod mondani, hogy ha meg akarjuk találni az ereklyét, amely nagyon nagy valószínűséggel valamelyik rakományban van, akkor fel kell kutatnunk mind a nyolc, már más néven működő cég-töredéket, mert nem tudjuk egyben megnézni, mely telephelyeken működött az eredeti vállalat?

- Pontosan. - sóhajtott Reynard. - Annyi szerencsénk van, hogy a rakomány sehonnan sem fog kifutni... a kedves apa biztos nem gondolta végig, hogy a végrendelete milyen jogi tortúrákkal jár, így egy darabig az összes cég-töredéknél szünetel a szállítás.

- Ez akkor is rengeteg munka lesz. - csóválta a fejét Rowan. - Ráadásul abban a halkéses ügyben is fel kell majd mutatnunk valamit, amiért a Minisztérium eredetileg ide küldött minket.

Az ikrek összedugták a fejüket és úgy tanulmányozták a térképet. Az elmúlt napokban nem sokat haladtak, bár ebben szerepet játszott az a tény, hogy meg kellett ismerkedniük New York városával is. Viszonylag hamar találtak egy elegáns, jó helyen lévő mugli szállodát a Central Park mellett, ahol kivettek egy szobát. Az Amerikai Mágiaügyi Minisztériumba nem kellett bejelentkezniük, mivel munkaügyben tartózkodtak az országban, és ehhez járt pálcahasználati engedély is (Amerikában ez a varázslóközösség minden tagjának, valamint az oda utazóknak is kötelező volt). Rowan és Reynard úgy gondolták, hogy hacsak nem muszáj, kerülni is fogják az érintkezést a MACUSA-val; nem szívesen kockáztatták meg, hogy bárki számára is fény derüljön arra, amiért valójából New York-ba érkeztek, korábbi tapasztalataikból pedig tudták jól, hogy a minisztériumi dolgozók kifejezetten kíváncsiak tudnak lenni, mindegy, hogy melyik országban tartózkodik épp az ember.

New York forgataga nehezen átlátható, bonyolult hálózatnak tűnt, amelyet muszáj volt megfejteniük, mielőtt belefogtak volna a munka izgalmasabb részébe. Így néhány napig Rowan és Reynard a várossal ismerkedtek, tanulmányozták az utakat, szokásokat, figyelték a mindennapjaikat élő muglikat. A város épületei, felhőkarcolói szinte elnyelték őket, az utcákon pedig több automobil közlekedett, mint lovaskocsi. A napokat uraló borús, szürke idő és a csöpögő eső nem zavarta kifejezetten a városban közlekedőket, s az ikrek mindenfelé hatalmas, színes plakátokat és reklámtáblákat láttak, melyek a legújabb árucikkeket, mozifilmeket, előadásokat hirdették.

Most éppen egy nagyobb téren ültek, körülöttük hatalmas, elegáns épületek (valamilyen színház és a távolban a bankot is látták). Ami kifejezetten tetszett nekik az az a tény volt, hogy itt senki sem foglalkozott velük; úgy tűnt, New York-ban az emberek egyáltalán nem figyelnek annyira egymásra, mint a kisebb városokban, ahol az ikrek eddig megfordultak. Nyugodtan megvitathatták, amit akartak, persze azért így is kellő óvatossággal.

- Mindenesetre megvan az első helyszín, ahol elkezdhetjük a keresgélést. - folytatta a fejtegetést Reynard, aztán lopva körbepillantott, elővette a pálcáját és finoman a térképhez érintette a végét. Abban a pillanatban életre kelt a tinta: két pötty jelent meg, egyik azt a helyet jelölte, ahol ők voltak, s ettől a pöttytől hajszálvékony vonal vezetett a másikig, a célállomásig. Reynard elégedett mosollyal követte végig az útvonalat, pálcája végét húzva a papíron. - Így mindjárt más... kicsit hosszú séta ugyan, de majd odaérünk.

- Esetleg elővehetném Alit. - vetette fel suttogva Rowan. Öccse megütközve nézett rá.

- Ne is gondolj erre! - kerekedett el a szeme. - A város közepén? Keresve sem találnál olyan dolgot, amivel nagyobb feltűnést keltesz.

- Ugyan már. - Rowan lemondóan legyintett. - Annyi bűbáj van rajta, hogy a mugliknak aztán fel nem tűnne semmi. Tudom, hogy igazából repülni nem akarsz... Rendben, legyen, akkor sétáljunk. Amúgy is kezdem megszeretni ezt a várost. Kicsit borús, de szép.

Egyszerre álltak fel, Rowan elegánsan kidobta az ebédjének csomagolópapírját, Reynard pedig még menet közben is a térképet böngészte. Az ikrek újra elvegyültek New York forgatagában.

- Következő kereszteződésnél balra. - dünnyögte Reynard, majd felsandított. - Mi a baj, Ro?

Nővére feszülten forgatta a fejét és arcára olyan kifejezés ült, aminek puszta látványától Reynardot nagyon rossz érzés kerítette a hatalmába.

- Követnek minket, Rey. - mondta csendesen Rowan. Érzékei azonnal riadót fújtak, amikor felálltak a padtól, s azóta meg is bizonyosodott róla, hogy valóban figyeli őket valaki. Nem ez volt az első eset, Rowan tudta jól, hogy veszélyes utaznia, főleg Nagy-Britanniától távol. És egyáltalán nem örült, hogy pont itt, pont most, pont az öccse társaságában történik mindez.

- Hol? - Reynard ösztönösen közelebb húzódott hozzá, aggódva fürkészve Rowan arcát. - Gondolod, hogy... tőle valaki?

- Ki más lehetne? - a nő futólag hátravágott a tekintetével a mögöttük haladók irányába. - A nyomunkban van... Magas, fekete hajú, elegáns férfi, hosszú kabátban.

Az ikrek feszülten lépkedtek előre.

- Ismered?

- Nem. - csóválta meg a fejét alig láthatóan Rowan. - De ez nem jelent semmit, hisz annyi követője van. Nem hittem volna, hogy ide is utánam jönnek, hogy itt is van valaki, aki felismer...

Grindelwald... Képtelen volt maga mögött hagyni az emlékét, úgy tűnt, az New York-ba is követte őt. Pedig a férfi elfogadta, hogy vége, nem esküdött bosszút azért, mert Rowan akkor azt választotta, hogy elmegy... a követői voltak azok, akik az árulásért halált követeltek. A nő észrevétlenül tapogatta ki pálcáját a kabátja rejtekében, de Reynard figyelmét nem kerülte el a mozdulat.

- Mi legyen?

Rowan szája halvány, már-már ijesztő mosolyra húzódott.

- Kiiktatjuk. Mutasd a térképet... A következő mellékutca pont jó lesz.

- A szokásos megoldás? - Reynard sóhajtott egyet, de az ő arcán is átsuhant valamiféle magabiztos mosoly árnyéka. Nővére biccentett.

- Van annál hatásosabb?

Az ikrek megszaporázták lépteiket, immár nyíltan mutatva, hogy tisztában vannak azzal, hogy követik őket. Nem kellett hátranézniük ahhoz, hogy meggyőződjenek arról, hogy az őket követő férfi ugyanúgy tesz, kabátja alá rejtett kézzel átvágva a tömegen. Szinte már biztos lehetett abban, hogy sikerrel jár; összeszűkült szemmel figyelte, ahogy a páros befordul a sarkon, és az utolsó métereket egyre sebesebb léptekkel tette meg, pálcája már a kezében. Ahogy befordult ő is (egyértelműen készen az esetleges harcra), megkerülve a szemeteskonténereket, amelyek kiválóan takarták a rálátást a főút irányából, egy kihalt mellékutcában találta magát. Csupán egy nénike sántikált a járdán, szemmel láthatóan vaksi és nagyothalló... az út közepén pedig, nyugodtan és vele szembe fordulva, oldala mellé leeresztett üres kézzel ott állt a szőke férfi.

Reynard Corbitt alaposan végigmérte a megtorpanó idegent. Idősebb volt nála, öltözete pont annyira elegáns, hogy diszkréten, de kitűnjön New York átlag forgatagából. Most, hogy látta, hogy Reynardnál nincs pálca, ő is lejjebb eresztette a magáét.

- Tudtam, hogy varázsló. - jegyezte meg halvány mosollyal Reynard. A férfi komoran nézett rá.

- Hol van a másik?

- A másik? - kérdezett vissza Reynard. Az idegen tett egy lépést előre, tekintetével addig kísérve a közelben botorkáló nénit a szeme sarkából, amíg az el nem tűnt a látómezejéből.

- Igen. - mondta végül. - A nő.

- Ami azt illeti... - csendült ekkor egy hűvös hang, közvetlenül a háta mögül. - ...itt van.

Rowan Corbitt finoman a férfi nyakának szegezte a pálcáját, miközben vonásai lassan visszaalakultak az idős asszony álcájából a sajátjává. A férfi megdermedt, tekintetén egy pillanatra, alig észrevehetően döbbenet suhant át, de aztán ismét kifejezéstelen lett az arca, mint akit nem izgat különösebben, hogy épp most kerítették be.

- Azt elveszem. - Rowan diadalmasan vette ki a pálcát a férfi kezéből, majd kissé hátrébb lépett, saját varázspálcáját továbbra is rászegezve. Az idegen nem szólt semmit, csupán üres kezeit emelte feljebb teljes nyugalommal, szinte már unottan, miközben Rowant tanulmányozta elgondolkodón. A nő is alaposan végigmérte őt; követőjük valóban rendkívül elegáns volt, az amerikai úriemberekre jellemző divatos öltözettel és oldalt rövidre vágott hajával, s mindehhez még határozott, tiszteletet parancsoló kisugárzása is hozzátett egy lapáttal. Rowan tekintete összeszűkült. - Miatta jött, igaz? Miatta követ engem.

Nem érkezett válasz. A következő pillanatban valami fény villant élesen és Rowan úgy érezte, mintha egy súlyos tárgy egyenesen nekicsapódna. Mindez oly hirtelen érte, hogy levegőért kapni is elfelejtett. Pár métert hátrarepülve a járdára zuhant, s ahogy feleszmélve felpillantott, döbbenetes látvány tárult a szeme elé.

A titokzatos férfi körül fekete lángok tomboltak, melyek kezének intésére mozdultak, körbetáncolva őt, miközben olyan energiát sugároztak, hogy a varázsló kabátja, sálja lobogott tőle. Rowan elkerekedett szemmel bámulta, ahogy lassan tudatosult benne, hogy mit lát: ellenfelük pálca nélkül varázsolt... Ráadásul olyan természetességgel, olyan pontos és erős mágiával, hogy a nő szinte a csontjaiban érezte a vibrálást. Még sosem látott ehhez foghatót, pedig...

A lángok egy pillanatra felcsaptak, elvakítva őt. Aztán minden kihunyt, s az utca ismét sötétbe borult.

- Rey!

Reynard meglehetősen szorult helyzetbe került. Mielőtt ideje lett volna pálcát rántani, ellenfelük elkapta őt, egyik karjával hátracsavarva a kezeit, míg a másikat Reynard halántéka mellé emelte. Rowan még több méterről is biztosan látta az ujjai között vibráló mágikus energiát. Kővé dermedve torpant meg, nem tudva, hogy mit tegyen; nyilvánvaló volt, hogy ha varázsolna, azt az öccse bánná meg. Egyik sem engedte a másikat, egymást nézték ugrásra készen, várva, hogy a másik mit cselekszik. Mozdulatlanul álltak, Rowan előre szegezett pálcával, a férfi pedig Reynardot sakkban tartva, olyan higgadtsággal, mintha minden nap ilyen mágikus harcokban lenne része. Rowan kétségbeesett haraggal szorongatta a pálcáját; legszívesebben apró darabokra átkozta volna a férfit, de Reynard miatt nem mert varázsolni. A patthelyzetet végül fivére szüntette meg.

- Ro, várj! - nyögte hirtelen. - Ő a MACUSA-tól van...

Rowan őszintén megdöbbent.

- MACUSA? - bámult értetlenül a férfira. Az lassan bólintott.

- Felszólítom, hogy tegye el a pálcáját, hölgyem. - szólalt meg higgadtan. - Mielőtt még drasztikusabb lépésekre kellene rászánnom magam, amit nem szívesen tennék.

- Oh... - Rowan ugyan nem engedelmeskedett a felszólításnak, csupán pálcája hegyét fordította feljebb a célponttól, de az oldaltáskájából megkönnyebbülten kapta elő az igazolványát, felmutatva azt. - Mi pedig a brit Minisztériumból vagyunk. Megtenné, hogy elengedi a fivéremet?

A férfi felvonta a szemöldökét, majd elengedte Reynard karját. Rowan lassan, még mindig a veszélyre készen eresztette lejjebb a kezét, ahogy a varázsló odalépett hozzá és alaposan szemügyre vette az igazolványt.

- Rowan Corbitt, Mugli Tárgyakkal Való Visszaélési Ügyosztály. - mondta hűvösen, mielőtt az végigolvashatta volna az adatokat. - Ő pedig a fivérem, Reynard Corbitt. Most, hogy ezt tisztáztuk...

- Nem gondolja, hogy kicsit feltűnő, amint a tér közepén varázsolnak? - a férfi összefonta karjait és szigorúan nézett le Rowanra. „Mintha ő nem idézett volna kisebb pokoltüzet az előbb, a nyílt utcán," gondolta a nő. „De hogy a fenébe..."

- Biztos csak magának tűnt fel. - vont vállat, sértetten nézve a férfi sötét szemeibe. - Ha a MACUSA-tól van, szólhatott volna előbb, és akkor elkerültük volna a kellemetlenséget.

- Ahogy reagált, az elég sok kérdést vet fel. Mintha valami rejtegetni valója lenne, menekülne valami elől. - érkezett a válasz, mire Rowan akaratlanul is félrekapta a tekintetét. - Mit keresnek New York-ban?

- Ami az ittlétünket illeti, hivatalos kiküldetésben vagyunk. Az amerikai Mágiaügyi Minisztérium tájékoztatva lett minderről. - válaszolt Reynard, barátságtalanul végigmérve a férfit. Szemmel láthatóan igencsak nehezményezte, hogy a MACUSA egyik embere így elbánt velük, és még Rowan sem tért napirendre a dolog fölött, úgy nézett el az ellenkező irányba, mint akit borzasztóan megbántottak. Ilyesmi még sosem fordult elő velük... nem is hitte, hogy egyáltalán előfordulhat.

A férfi megcsóválta a fejét.

- Nem tudok arról, hogy jelenleg bármilyen nemzet minisztériumából tartózkodna itt bárki is munkaügyben. - mondta elgondolkodva, Rowan és Reynard között járatva a tekintetét, melyben még mindig ott volt a gyanakvás árnyéka. - Mindenesetre az a legjobb, ha utánanézünk a dolgoknak. - most ő vett elő egy igazolványt, melyen aranyként csillant meg a MACUSA jelvénye. - Percival Graves, a Mágikus Törvényhozási Bizottság, valamint a Biztonsági Ügyosztály igazgatója. Kérem fáradjanak be velem a Minisztériumba, hogy tisztázhassuk ezt az incidenst és ellenőrizzem, valóban igazat állítanak.

Az ikrek összenéztek.

- Ne mondd, hogy pont a MACUSA fejének mentünk neki... - jegyezte meg halkan, de mindhármuk számára jól hallhatóan Rowan. Reynard válaszul megcsóválta a fejét; még mindig mélységesen meg volt sértve. - Igazán csodálatos. Muszáj végigmenni a formaságokon, Mr. Graves? Tudja, dolgunk lenne.

- Ez a törvény. - válaszolta kurtán a férfi, olyan hangon, amely jelezte, hogy nem kíváncsi semmiféle ellentmondásra. Fejével a főút felé biccentett. - No jöjjenek.

Rowan kelletlenül pillantott Reynardra. Öccse megvonta a vállát, majd mindketten elindultak Graves után, aki már jó pár lépéssel előttük járt, ráérősen haladva. Rowan fintorogva nézte a hátát, hosszú kabátjának fellibbenő szegélyét.

- És még valami. - fordult hátra Graves hirtelen, és várakozva Rowan felé nyújtotta a kezét, aki azonnal tudta, mit akar. Kelletlenül csúsztatta a férfi tenyerébe azt, amit elvett tőle. Néhány pillanatig egyikük sem mozdult, úgy méregették egymást. Graves arcán halvány, fegyelmezett mosoly suhant át. - A pálcámra azért igényt tartanék, Ms. Corbitt.