- Vegyük át még egyszer. - Rowan feljebb emelte az ölében fekvő füzetet és átfutotta annak tartalmát. - Úgy tűnik, igencsak eszes alakot állított elénk a sors. Jó sok adatunk van róla és mégsem tudunk szinte semmit.

- Erre lehetett számítani. - Graves belekortyolt a forró csokoládéba, amit Rowan készített neki. Gondterhelt vonásai kisimultak kissé, ahogy a nőre pillantott. - Finom. Köszönöm.

Rowan arcán boldog mosoly suhant át, mielőtt újra az információk közé temetkezett.

- Biztos vagy benne, hogy jó lesz úgy, ha egyszerűen csak besétálunk? - aggályoskodott. - Nem szeretek felkészületlenül nekivágni valaminek, most pedig nem érzem úgy, hogy túlságosan átlátható lenne előttünk az út...

- Ott leszek veletek. - mondta Graves. - Így már alapból nevezhetjük a látogatást hivatalos ellenőrzésnek. Elvisszük Cleveland-et is. Nem kell aggódnod, Corbitt. Nem lesz gond.

- Nem aggódom. - tiltakozott fejcsóválva a nő. - Csak valamiért van egy rossz előérzetem ezzel kapcsolatban. Te ott voltál Rey, hallottad, mit mondott Queenie nővére.

- Hogy legyünk vele óvatosak. - bólintott Reynard, lejjebb eresztve a megbűvölt kameragépet, amit eddig babrált. - Nagyon óvatosak.

A hármas a Bűbájos Bölényben üldögélt a galérián; Graves nem volt hajlandó a puffokhoz ülni, így végül a teázó másik elkerített zugát választották ahhoz, hogy megvitassák, hogyan tovább. Néhány nap telt el azóta, hogy a Corbitt ikrek Graves segítségével kiderítették, ki piszkált bele a kutatásukba, ugyanakkor beletelt egy kis időbe, mire a rendelkezésükre álló semmitmondó információkból ki tudtak hámozni annyit, amivel már érdemes volt tovább lépniük.

Gnarlak neve nem volt ismeretlen New York-ban, sőt. Rowan már akkor tudta, hogy gond lesz ebből, amikor Graves arca elkomorodott a név hallatán, amit az általuk elcsípett alak bökött ki azzal kapcsolatban, hogy ki rendelte el a Corbitt ikrek által keresett relikvia megszerzését. Gnarlak a New york-i alvilág központi alakja volt, mindenki ismerte, de senki sem igazán. A ravasz, megfoghatatlan kobold a kétes hírű Vakmalac bárban ütötte fel a tanyáját, és bár számtalanszor került a MACUSA szemszögébe, valahogy mindig sikerült elkerülnie a felelősségre vonást, sosem sikerült rábizonyítani semmit abból, amivel épp vádolták. Egész hálózat dolgozott Gnarlak keze alatt, a kobold mindent tudott, ami New York-ban történt, semmi sem kerülte el a figyelmét.

- Személyesen még nem volt dolgom vele. - mesélte Graves. - Az aurorjaim jelentéseiben viszont gyakran találkoztam a nevével. Az a kobold veszélyes... Ha ő áll emögött, akkor jobb, ha óvatos vagy, Corbitt.

- Az leszek. - biccentett Rowan, kényelmesen hátradőlve a székében. - De akkor miért pont te javasolod azt, hogy egész egyszerűen menjünk oda a Vakmalac-ba és találkozzunk vele?

- Talán azért, mert amikor megtudtuk a nevét, te máris indulni akartál levadászni őt. - szólt közbe Reynard. Rowan gyilkosan pillantott rá.

- Ezzel csak annyit mondasz, hogy én és Graves végül is ugyanazt akarjuk tenni.

Nem teljesen volt igaza. Az ő döntését teljes mértékben a hangulata befolyásolta, azokban a percekben pedig másra sem tudott gondolni, mint hogy fittyet hányva a veszélyre azonnal felkeresse Gnarlakot és számon kérje őt a dolgokkal kapcsolatban. Graves ezen a ponton közölte, hogy ha nem marad jobb tervük, elkíséri őt.

- Jobb, ha vigyázok rád. - jegyezte meg, kissé zavarba hozva ezzel a nőt. Graves jóval higgadtabban és előrelátóbban gondolkodott, mint ő, rögtön számba véve a lehetőségeket, a lehetséges legtaktikusabb lépést próbálva szem előtt tartani. Sajnos még most, napok elteltével is ez tűnt a legjárhatóbb útnak. - Amúgy is, fontos, hogy legyen veled valaki, aki a törvényt képviseli.

Így hát lassan megszületett a terv (legalább is Reynard szerint a tervnek nevezett valami), amelynek kivitelezésében ismét Limus volt a segítségükre, és (meglepő módon) Porpentina Goldstein, akit Queenie ajánlott, miután véletlenül kiolvasta Reynard fejéből, milyen akadályba is ütköztek.

- Gnarlak amolyan informátorom. - magyarázta a Corbitt ikreknek és Graves-nek a rövid megbeszélésen, amit Graves ezután hívott össze az irodájába. - Nagyon kiszámíthatatlan alak, de van benne haszon, ha az ember jóban van vele. Gnarlak mindent tud és a kellő honorálás fejében hajlandó is megosztani az információit. Elég nagy gengszter persze, az biztos, hogy nem törvényes módszerekkel dolgozik, de eddig sosem sikerült semmit rábizonyítani.

Limus és Goldstein segítségével könnyű volt elhinteni azt a hírmorzsát, miszerint Percival Graves, a MACUSA feje a következő péntek este a Vakmalac-ba látogat azzal a szándékkal, hogy találkozzon Gnarlakkal.

- Goldstein szerint még azokkal a dolgokkal is tisztában van, amelyek a MACUSA falain belül történnek. - Graves komor ábrázattal tette le kiürült poharát. - Egy ilyen hír elhintése felkeltheti az érdeklődését, ellenben a váratlan látogatással vagy az egyértelmű előre közléssel. Várni fog minket.

- Nem fest egészen úgy, mint azok a koboldok, akikkel eddig dolgunk volt. Valahogy olyan... amerikaias. - Rowan a Limustól kapott néhány fényképet és fantomrajzot tanulmányozta. - Csak tudnám, miért kell neki... - elharapta a mondat végét.

- Szerintem ez egyértelmű. - Reynard jelentőségteljesen Graves-re nézett, aki elgondolkodva járatta a tekintetét közöttük, és nővére pontosan tudta, mire céloz. - Egy koboldról van szó... azok szeretik az érdekes tárgyakat. Emlékszel, mennyire összekaptunk azzal a csapattal Németországban?

- Túl jól emlékszem. -bólintott Rowan, miközben az óra felé pislogott. Bár Graves személyének köszönhetően a tervezett látogatásuknak megvolt a törvényi háttere, mégsem számított igazán munkaügynek, ezért is halasztották a dolgot egészen a következő péntek délutánig; Graves valamivel hamarabb eljött a MACUSA-tól és most már csak Neil Cleveland-re vártak, hogy végezzen a műszakjával.

- Bevallom, meg vagyok lepve. - Wohali bukkant fel a galérián, kezében a megszokott, alkoholt tartalmazó búcsúpoharakkal. - Még sosem fordult elő, hogy összeesküvést szerveztél a teázómban, Graves. Hogy vett rá a kisasszony erre?

Graves szótlanul nyúlt az egyik pohár után, habozás nélkül felhajtva annak tartalmát. Wohali szélesen elvigyorodva nyugtázta, hogy sikerült elérnie azt, amit szinte senkinek: zavarba hozni egykori iskolatársát. Rowan halványan elmosolyodott és feléjük emelte a poharát. Wohali derűje pillanatok alatt rá is átragadt, és hirtelen ráeszmélt, hogy most először teljesen más közöttük a hangulat. Nem úgy ültek ott, mint munkatársak, szövetségesek, hanem majdhogynem úgy, mint egy baráti összejövetelen.

- Ne faggasd őt, Wohali. - kelt Graves védelmére vidáman. - Ez inkább kettőnk között marad. A végén még lerontja azt a főnökös imázsát...

Az indián sokatmondóan hunyorgott rá, ahogy letelepedett mellé egy üres székre, de nem mondott semmit. Reynard a saját italospoharát forgatta a kezében tűnődve.

- Nem kellett volna megvárni a koccintással Neilt? - kérdezte. Graves arca látványosan átváltott a (Rowan szerint) „szigorú-aurorparancsnok-fokozat"-ra.

- Még csak az kellene, hogy Cleveland alkoholizáljon. - jelentette ki. Rowan nevetve csóválta a fejét.

- Mondom, hogy túl szigorú vagy vele.

- Ami azt illeti, már öt percet késett ahhoz képest, amit megbeszéltünk. - vonta össze a szemöldökét Graves. - Csúszni fog az egész akció.

- Limus csak azt az információt küldte ki, hogy péntek este megyünk, órát nem mondott. - nyugtatta meg Rowan, bár most, hogy az előttük álló feladat ismét szóba került, érezte, hogy a feszültsége is kezd visszatérni. Tekintete találkozott Wohaliéval; az indián töprengve fürkészte őt, kezét egy pillanatra a nő vállára téve.

- Legyetek óvatosak. - mondta neki halkan. - Baljós jeleket érzek közeledni.

o ~ . ~ o

Elmúlt este tíz, mire Neil Cleveland előkerült. A fiatalembert feltartották az Auror Parancsnokságon, és a Corbitt ikrek és Graves már rég készen álltak az indulásra. Cleveland alig mert a főnöke szemébe nézni, miután végre elindulhattak a Macdougal Street 124-es számhoz.

A Bűbájos Bölényből egy sötét, elhagyatott mellékutcába, egy pincelejáró elé hoppanáltak, amely nem ajtóban, hanem egy téglafalban végződött. A téglafalra valaki egy tükör előtt rúzst próbálgató vörös hajú nő reklámposzterét festette. Cleveland feszengve járatta tekintetét a divatos, könnyű ruhát viselő Rowan és a szintén elegáns öltönyben lévő Reynard és főnöke között. „Bár egy kétes hírű klubról van szó, úgy hallottam, adnak a megjelenésre." mondta még korábban Limus. Mindenesetre Cleveland eléggé kilógott a társaságból bőrkabátjában (melyet azóta Rowan tanácsára rövidebb fazonúra cserélt és sokkal jobban állt neki) és szélfútta, kócos hajával.

- A maga feladata a megfigyelés lesz, Cleveland. - fordult hátra hozzá Graves. - Tartsa szemmel a bárt. És ne veszítse el a fejét!

- Igenis, uram. - motyogta nem túl meggyőzően a fiú. Rowan bátorítón veregette meg a vállát.

- Csak nyugodtan és hűvös hivatalossággal, Neil. - mosolygott rá. - Elég félelmetes auror vagy.

A félelmetes auror majd' megbotlott a lépcsőn, ahogy elpirulva a nő után igyekezett (vagy csak Graves feltűnően szigorú, figyelmeztető pillantása rémisztette meg). Rowan közben határozottan kopogtatott a falra festett képen, mire a nőalak tükörbe rajzolt tekintete megváltozott: immár valós szemek fürkészték az érkezőket izgatottan, és a fal túloldalán sürgés, mocorgás támadt, mintha azt sugallnák: „Megérkeztek! Tényleg itt vannak!" Aztán a fal, akár egy barlang hasadása, felnyílt előttük, ők pedig beléphettek.

Rowan sokat hallott már a Vakmalac-ról, a klub környékén, sőt, közvetlenül előtte is megfordult már néhányszor, mégis most járt odabenn először. A helynek kifejezetten pince-jellegű hangulata volt, alacsony mennyezettel, füstös légtérrel és minimálisan tiszta, kissé rozoga állapotú székekkel és asztalokkal. Az ikrek, Graves és Cleveland kissé meghűlve torpantak meg rögtön a bejáratnál. A klubban nem tartózkodtak túl sokan (látogatásuk szándékos előrejelzésének valószínűleg híre ment), de minden tekintet feléjük fordult. Cseppet sem bíztató külsejű alakok méregették őket gyanakodva, majd végül lassan mindenki visszatért korábbi tevékenységéhez (iszogatáshoz, dohányzáshoz, valamint a szerencsejátékhoz és különféle üzletek, fogadások lebonyolításához). Mindenesetre a kis csapat azt is azonnal megállapította, hogy rajtuk kívül senki sem viselt elegáns ruhát, leszámítva a kobold banda tagjait, melyek halk jazz zenét játszottak a sarokban, és az énekesnőt, aki épp az asztalok között járkált. A Corbitt ikrek és Graves gyors pillantást váltottak; az aurorparancsnok megfeszülő arcáról tisztán le lehetett olvasni, hogy cseppet sem tetszik neki a helyzet. Kezét végig a pálcája közelében tartotta, ami persze ugrásra kész feszültséget váltott ki az őket lopva még mindig méregető vendégekből. A levegő mindenesetre szinte szikrázott a visszafojtott feszültségtől.

- Nincs itt. - szólalt meg végül Graves, még egyszer alaposan végignézve a helységen. - Ami azt illeti, sokszor tartottunk már razziát ezen a helyen. A legtöbb, amit elmondhatok, hogy bevittünk néhány személyt. A magával a hellyel kapcsolatban semmi illegálisat nem találtunk, és állítólag magát Gnarlakot is alig látni itt. Legalább is minisztériumi alkalmazottak számára.

- Biztos, hogy fog beszélni velünk. Eléggé felkelthettük az érdeklődését. - gondolkodott hangosan Rowan, fejével az egyik távolabbi asztal felé bökve. - Addig szerintem üljünk le és igyunk valamit.

Graves a homlokát ráncolta és Neil-hez fordult.

- Maradjon itt és figyeljen. - utasította. - Hová mész, Corbitt?

- Megrendelem az italokat. - vont vállat visszafordulva a nő. Graves és Reynard gyorsan felzárkóztak mellé. - Ó és el ne felejtsem, majd meg kell mondanom Limusnak, hogy valószínűleg csak Gnarlak ad a megjelenésre, nem a kocsma közönsége.

Beletelt egy kis időbe, mire hozzájutottak az italaikhoz (Lángnyelv Whisky Graves-nek, amihez természetesen nem tervezett hozzányúlni, mézbor Rowannak és egy pohár limonádé Reynardnak). Egy mogorva házimanó állt a bárpult mögött, aki alaposan megbámulta őket, s miután letette eléjük a rendelésüket, rendkívül óvatos léptekkel távozott, eltűnve egy ajtó mögött, amely pult belső oldalán nyílt.

- Úgy néztél, mint aki bármelyik pillanatban nekiáll ellenőrzést indítani. - jegyezte meg Rowan, ahogy a kiszemelt asztaluk felé vették az irányt.

- Megismételném, hogy nem örülök neki, hogy ti is eljöttetek. - jegyezte meg Graves, kihúzva neki a széket, majd ő is leült a nő mellé, miközben ismét körülnézett a helységben. Rengeteg szem szegeződött rájuk, lopva figyelve, méregetve őket, és Rowan biztos volt benne, hogy többen is róluk sugdolóznak. Graves először megkereste a tekintetével Neil-t (a fiatal auror a bejáratnál toporgott idegesen, figyelve és a további utasításokat várva), majd visszafordult Rowanhoz, komolyan nézve a szemébe. - Most már te is láthatod, hogy ez a hely veszélyes. Nem tudjuk, mire számíthatunk.

- De most már itt vagyunk és korábban sem tudtál lebeszélni. - húzta ki magát a nő. - És elég veszélyben volt már részem korábban, azt hiszem, tudok mit kezdeni vele. Majd vigyázunk egymásra.

Reynard nagyot sóhajtott a másik oldalán, kezeit diszkréten a füléhez emelve. Rowan azonnal közelebb hajolt hozzá, finoman karolva át a vállát.

- Jól vagy, Rey?

Reynard lassan, zaklatottan bólintott. Rowan sajnálkozva nézte őt; tudta, hogy öccse alapból nem bírja a nagy tömeget, de az ilyesfajta helyeken kifejezetten rosszul érezte magát. Eddigre a zene elhalkult a háttérben, és Rowan hirtelen érezte, hogy Graves ugrásra készen, figyelmeztetően megfeszül mellette. Mintha egy csapásra megváltozott volna az alaphangulat, ahogy egy árnyék váratlanul, magabiztosan lépett be a klub légterébe valahonnan hátulról.

- Ő az. - mondta halkan Graves és a következő pillanatban Gnarlak odalépett az asztalukhoz.

Magasabb volt, mint a többi kobold, ez azonnal látszott rajta, mint ahogy az is, hogy külsőre mennyire különbözik a fajtájától (a Limus által mutatott fotográfiák elég pontos képet festettek erről korábban). A jellegzetes jegyeket természetesen ő is viselte: kivételesen hosszú ujjai, nagy, hegyes fülei és hosszú, vékony orra volt. Feje valamivel nagyobb volt a testéhez képest, apró, fekete szemei ravaszul csillogtak, ahogy szemügyre vette Graves-t és a Corbitt ikreket, miközben úgy telepedett le az asztalukhoz, mintha csak ismerősök lennének. Rowan a legkisebb hezitálás nélkül, látványosan mérte végig őt. Gnarlak, ha nem nézték meg őt tüzetesebben, hirtelenjében akár egy alacsonyabb embernek is tűnhetett volna. Rövidre vágott haja stílusban inkább az amerikai emberek divatját követte, és ruhái is a humán világ ízlését tükrözték (inget, mellényt és nyakkendőt viselt elegáns nadrággal), mintsem a koboldok által kedvelt öltözetekét. Egyik kezében teli poharat tartott, a másikban szivart. Közvetlenül Rowannal szemben ült le, s hosszú ideig nem is tett mást, csak a kis társaságot figyelte.

- Áh. - szólalt meg végül, kivillantva apró, hegyes fogait, ahogy Graves-re nézett. - Szóval igazak voltak a híresztelések... A MACUSA feje, és a társai, akik nem a MACUSA-tól jöttek.

Rowan és Graves gyors pillantást váltottak, ami természetesen nem kerülte el a kobold figyelmét. Arcán halvány, ravasz mosoly terült el, ahogy közöttük járatta a tekintetét, amely végül Rowanon állapodott meg.

- A MACUSA feje mégis segíti őt... vajon miért? - merengett tovább hangosan. Rowan kissé bosszúsan kapott levegőért és nézett félre egy pillanatra. - Maga az, akinek a repülő szőnyege felbolygatta a várost, igaz?

Graves megrándult egy pillanatra, szája keskeny vonallá préselődött, de végül nem szólt semmit. Rowan kissé előrébb dőlt.

- Rowan Corbitt. - mutatkozott be.

- Csak nem a híres átoktörő rokona? - kérdezte Gnarlak, érdeklődve méregetve őt. A nő röviden biccentett.

- Ami azt illeti, de, a lánya. - mondta.

Gnarlak a poharának tartalmát kortyolgatta, szemei gyanakvást keltően csillogtak a klub félhomályában.

- Maguk igazán érdekes páros. - tekintete Graves irányába villant, felé és Rowan felé bökött az állával. - Figyelem- és érdeklődésfelkeltő az együttműködésük... - ő és Graves pár pillanatig egymást fürkészték, majd a kobold folytatta. - Nem látom az aurorokat. Leszámítva azt a kölyköt az ajtónál.

- Ez nem razzia. - közölte Graves. Gnarlak felvonta a szemöldökét és megjátszott meglepettséggel kérdezte.

- Akkor meg mi lehet az oka annak, hogy a hírhedt Percival Graves és különös társai a klubomba látogattak ilyen kései órán?

- Szerintem tudja jól, mi az oka. - mondta Rowan, kissé elveszítve a türelmét. Graves finoman helyezte kezét az övére az asztal takarásában, diszkréten jelezve, hogy nyugodjon meg. A nő megpróbálta egy fokkal szelídebben folytatni. - Engem és a fivéremet a brit Minisztérium küldött ki ide, hogy utánajárjunk egy megbűvölt mugli tárgy eredetének. A gond csak az, hogy a munkánkba belepiszkált valaki: a legutóbbi helyszínünket felforgatva találtuk.

- Ez igazán rendkívüli. - Gnarlak tovább kortyolgatta az italát, semmi jelét sem mutatva annak, hogy felkeltette volna érdeklődését a történet. Rowan Reynardra pislogott; fivére tanácstalan képpel csóválta meg a fejét, majd ismét visszatért furcsa, füleit eltakaró testhelyzetéhez. Nővére megértően simogatta meg a vállát. Sejtette, hogy Reynard nem fog tudni olvasni Gnarlak fejében, és nem csak azért, mert a koboldok, akár az értelmes varázslények mindegyike, teljesen másképp működtek, mint az emberek. Reynardban megvolt a lehetőség, hogy ennek ellenére képes legyen beléjük látni, Rowan tudta ezt, volt már tanúja olyan eseteknek, amikor fivére egészen elképesztő, már-már lehetetlennek tűnő dolgokat művelt az elméjével. Ezek azonban kivételes, rendkívüli esetek voltak... Reynard, bár kiváló legilimentor volt, gyakran küzdött gondokkal: sok volt neki a tömeg, a számtalan hang, az idegen gondolatok, melyek egyszerre szállták meg őt, s amelyektől gyakran teljesen leblokkolt. Rowan gyakran elgondolkozott azon, fivére milyen kivételesen erős és félelmetes, legyőzhetetlen varázsló lehetne, ha a különc tulajdonságai, emberiszonya és a szociális dolgokkal kapcsolatos képzavara nem nyomnák el a képességeit.

- Nagyon olyan volt, mintha valaki feltúrta volna a helyet, mégpedig azért, mert keresett valamit... valamit, amit éppenséggel mi akarunk megtalálni. - tért vissza a témához.

Rövid csend borult rájuk. Gnarlak zavartalanul iszogatott és szivarozott, Rowan pedig egyre türelmetlenebbül nézte őt. A klub háttérzajai halkan duruzsoltak körülöttük, de ez is csak látszat volt, lopva vagy nyíltan, de mindenki azt figyelte, mi folyik az asztaluknál. A vihar előtti csend egyre jobban kiélezte a hangulatot.

- Tudom, hogy köze van a dologhoz. - szólalt meg végül komoran Rowan. - Kiszedtük az emberéből, és hallottunk már magáról, elég sokat. Valahogy rájött, hogy mit keresünk, kilogikázta, merre érdemes még kutatni. Maga megpróbálja előttünk megszerezni.

Abban egy pillanatig sem kételkedett, hogy a kobold kifejezetten intelligens. Mégis úgy érezte magát, mint aki lefagy, amikor Gnarlak ravasz mosollyal rákérdezett.

- Egy olyan ritka kincsért, amelyet mindketten meg akarunk szerezni, megéri küzdeni... nincs igazam?

Rowan merev arccal nézett vissza rá, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy Gnarlak látta a szemeiben megcsillanó, leplezni próbált feszültséget, és a rémület egy egészen apró szikráját, amiért kifejezetten gyűlölte magát. Nem mozdult, nem reagált semmit, próbálva elrejteni, mennyire hirtelen érte őt a nyílt kérdés. Érezte maga mellett Graves komoran tanulmányozó jelenlétét; a férfi nem szólalt meg, de Rowan tudta, hogy különösen felfigyelt a kobold szavaira, melyek egyértelműen nem egy értéktelen, megbűvölt mugli tárgyra vonatkoztak...

- Ugyan, ne legyen ennyire leforrázva, kedvesem. Ez csak üzlet. - tette félre a szivarcsonkot Gnarlak, előrébb hajolva, hosszú ujjait a nő karjára kulcsolva, amolyan fölényeskedő békítés céljából, ami emellett burkolt fenyegetést is sugallt, melyet Rowan tisztán értett: jól tudom, mi az, amit keresel, de nem fogom kimondani, mert ezzel az információval is előnyt biztosítok magamnak, és ami még jobb, elhintem a kételkedés magvát közted és a társad között... Rowan beleborzongott a kobold érintésébe, jeges tekintettel rántotta el a karját. Már épp válaszolni készült, de valaki más megelőzte.

- Ne érj hozzá még egyszer. - Graves hangja nyugodt volt, de fenyegető. Merev arccal, összeszűkült szemmel nézett a koboldra. Gnarlak gonoszul elvigyorodott.

- Mi oka lenne rá a MACUSA vezetőjének, hogy olyasvalakit segítsen, aki egykor Gellert Grindelwald oldalán állt?

Újabb hosszú, gyilkos csend. Rowan a koboldra meredt, Reynard kínosan feszengett. Gnarlak ezzel telibe talált és láthatóan ki is élvezte a hatást, amit a szavai keltettek. Elégedetten dőlt hátrébb a székében, legurítva a maradék italát, apró szemei a hármast, különösen Rowant vizsgálták. A nő minden idegszálával arra koncentrált, hogy érzelmei ne üljenek ki az arcára, ne nyújtson még több sebezhető felületet. Egy pillanatra Graves-re sandított, hogy pontosan miért, azt maga sem tudta; talán azért, hogy a férfiból áradó komor nyugalom az ő háborgó gondolatait is lecsillapítsa valamelyest, talán a bizonytalanság miatt, melyet a kobold szavai keltettek benne, alattomosan és észrevétlenül, megzavarva őt, elhintve a kétkedés apró magvát a lelkében. „Ne figyelj rá, ne gondolj erre." szólt magára. „Hisz pont ezt akarhatja... Az információk az ő fegyvere, ki is használja. Nincs okod rá, hogy kételkedj Graves-ben." Szorosan összekulcsolta a kezeit maga előtt, ezzel is leplezve feszültségét. A találkozó mindenesetre eddig egyáltalán nem úgy alakult, ahogy elképzelte.

- Ez a téma jelenleg nem tartozik ide. - mondta Graves. Észrevette Rowan felé vetett, bizonytalan pillantását; az ő tekintete megfejthetetlen volt, de annak árnyéka, amitől Rowan tartott, nem volt látható benne, és ez jól esett a nőnek. - Most a brit Mágiaügyi Minisztérium Mugli Tárgyakkal Való Visszaélési Ügyosztályának munkáját való megzavarásával kapcsolatban vagyunk itt. A MACUSA nevében felszólítom, hogy ne avatkozzon bele ebbe az ügybe.

- Valamilyen tekintetben mindannyian üzletemberek vagyunk. - tárta szét a karjait Gnarlak. Nem is Graves-t nézte, hanem Rowant. Az aurorparancsnok szavait mintha meg sem hallotta volna. - Mindenki a maga kis hasznát hajszolja, nem igaz, kisasszony? Azt hiszem, maga jól tudja, mire gondolok...

Szemmel láthatóan élvezte ezt a fajta játékot, Rowan pedig nem tudott mit tenni ellene.

- Nem szeretném, ha a dolgoknak komolyabbra kellene fordulniuk. - állta a kobold ravasz, sötéten csillogó tekintetét. - Az a kincs a mi dolgunk, nem a magáé, főképp, ha a mi munkánk árán akar meggazdagodni.

- Maga és a fivére a felkutatás mesterei, a vadászaté. - Gnarlak elkomolyodó arccal dőlt előrébb. - Az én szakterületem az információk, a megszerzésük, használatuk... olyan információk birtokában vagyok, amelyekről még a MACUSA sem tud. Ott még azt sem látják, aki az orruk előtt tesz ellenük.

Graves egyetlen pillanat alatt egyenesedett ki, még jobban megfeszülve, és Rowan is azonnal felfigyelt a szavak mögött megbúvó célzásra.

- A tégláról beszél, igaz? - kérdezte izgatottan, megfeledkezve mindenfajta óvatosságról és titoktartásról. Graves figyelmeztetően mordult fel mellette, de ő is veszített kissé a hivatalos, teljességgel tartózkodó tartásából. - Tudja, hogy nyomozunk utána? Tudja, hogy ki az?

Gnarlak felnevetett.

- Lám csak... A végén még nekem fognak könyörögni ezért az információért. A nagy MACUSA most aztán hátrányban van; örvendetes, hogy egy ekkora lépéssel maguk előtt járok.

- Ki a tégla? - kérdezte Graves. Sokáig nem érkezett válasz. Gnarlak csettintett, mire a házimanó újabb adag italt töltött a poharába, melyet kényelmesen kortyolgatva méregette a vele szemben ülő hármast.

- Tudom, hogy kit keresnek. - mondta végül. - És élvezettel fogom végignézni, ahogy romba dönti a MACUSA-t.

Szinte megfagyott közöttük a levegő.

- Corbitt. - Graves hangja nagyon halk volt, figyelmeztető. - Kérlek induljatok el kifelé. Mindketten.

Rowan öntudatosan húzta ki magát.

- Menj csak, Rey. - biccentett a fivérének. - Nyugodtan. Én itt maradok.

- Corbitt... - Graves most már ránézett, miközben Reynard is aggodalmasan fürkészte a nővérét.

- Ne is próbálj lebeszéli, Graves. - nézett vissza a férfira Rowan. - Ebben én is benne vagyok. Rosszabb helyzetekben is voltam már, nem lesz bajom.

Reynard úgy nézett egyikről a másikra, mintha nem tudná, melyiküknek adjon igazat. Végül úgy tűnt, beletörődött nővére makacsságába és úgy ítélte meg, Graves mellett kellő biztonságban van, ugyanis tett hátrafele egy bizonytalan lépést.

- Neil-lel leszek. - mondta. Ahogy lassan távozott, Graves és Rowan egyszerre fordultak vissza Gnarlakhoz.

- Ha így adódik, muszáj lesz keményebb módszerekhez folyamodnom. - jelentette ki Graves. - Ez szigorú biztonsági ügy. Ha elhallgatja, mi több, provokál vele, annak komoly következményei lesznek.

- Nem kívánok kapcsolatba kerülni a MACUSA ügyeivel. - Gnarlak elvigyorodott. Rowan aggodalmasan pislogott Graves-re; a férfi megkeményedő vonásai, egyre elsötétedő tekintete nem sok jót ígért, s a kisugárzása is kezdett szinte vibrálni, jelezve, hogy egyre és egyre feszültebb. Rowan még sosem látta ilyennek, de azt biztosan érezte, hogy ha így folytatódik, annak nem lesz jó vége. Gnarlak nem csak agyafúrt és alattomos volt, de pontosan tudta, hogyan játsszon az emberekkel, hogyan csaljon elő belőlük olyan reakciókat, amelyek aztán neki kedveztek, és ez pillanatok alatt őt is feldühítette. Észre sem vette, hogy ő pont ezzel lett manipulálva a kobold által. Gnarlak most ránézett. - Mint ahogy magával sem kívánok foglalkozni. A relikvia azé lesz, aki előbb megtalálja, és már most le merném fogadni, hogy én jóval több információval rendelkezem.

- Én nem alkudozni jöttem. - rázta a fejét Rowan, dühösen legyintve egyet. Gnarlak színpadiasan sóhajtott.

- Úgy látom, nincs érzéke a dolgokban rejlő finomságokhoz. Szépségem... - dőlt előre, lefogva a nő kezét.

Éles, vakító fény villant. Amit ezután Rowan először érzékelt, az Gnarlak fájdalmas üvöltése volt. Néhány pillanatig nem láttak tisztán az asztal körül megjelenő füsttől, aztán ahogy eloszlott, borzalmas látvány tárult a szemük elé.

Gnarlak eltorzult arccal markolászta a kezeit, már amennyire képes volt rá... ugyanis mind a tíz ujja borzalmasan eltörött, méghozzá olyan mértékben, hogy a közepüknél szinte derékszögben hátrahajlottak. Rowan azonnal tudta, hogy valami egészen különleges erejű rontás eredményét látja. Elkerekedett szemmel meredt a sebesülésre és Graves-re, aki csupán annyira mozdult meg, hogy elővette a varázspálcáját.

- Mondtam, hogy ne érj hozzá még egyszer. - jegyezte meg csendesen.

Azonnal kitört a káosz. A klub eddig lopva figyelő vendégei felpattantak, előkerültek a varázspálcák, amelyek most egyöntetűen Graves-ékre szegeződtek. Rowan nem kis ijedtséggel pattant fel, előkapva a saját pálcáját, noha tudta, nem sok esélye lenne akkora túlerővel szemben. Az ajtónál álló Reynard és Neil szintén pálcát vontak, bár fogalmuk sem volt, pontosan mi is történt, amitől hirtelen így elszabadult a pokol. Feszült csend telepedett a bárra, melyet csak Gnarlak nyögései törtek meg. Mindenki ugrásra készen várt, mi fog történni, de úgy tűnt, senki sem meri kirobbantani a harcot. Rowan hevesen dobogó szívvel forgolódott, tekintete vissza-visszatévedt Gnarlakra. Elszörnyedve nézte a koboldot, aki még mindig kínlódva vonaglott, teljesen elveszítve eddigi fölényes, magabiztos énjét.

Graves lassan felegyenesedett, olyan komor határozottsággal, mint aki észre sem veszi a rászegeződő pálcák sokaságát.

- Mint a MACUSA feje, megtiltom, hogy akár a legkisebb mértékben kapcsolatba kerüljön a brit Minisztérium által ideküldött alkalmazottak munkájával. Remélem, megértette, milyen következményei lehetnek annak, ha nem tartja magát ahhoz, amit mondtam. - közölte. - Most pedig távozunk.

Finoman megfogta Rowan karját, kifelé irányítva őt. Ahogy elindultak, a tekintetek és a pálcák végei követték őket, de nem történt semmi, senki sem mozdult, nem mert támadni, csupán a fenyegető, veszélyt sugárzó légkör maradt. Graves nyugodtan vágott át az asztalok között, Rowant maga mellett kísérve. A nő, bár próbálta leplezni a rajta eluralkodó félelmet, szorosan hozzá simult, szinte már várva, hogy valaki mégis megmozdul, mégis felvillan egy átok, de erre nem került sor. Graves erős fellépése visszariasztotta Gnarlak embereit, és bár Rowan nem hitte volna, gond nélkül sétáltak át közöttük a kijáratnál várakozó, pálcáját szorongató Reynardhoz és Neil-hez. Graves szó nélkül intett a fejével, és a kis csapat, maga mögött hagyva a Vakmalac-ot, kilépett az éjszakai sötétségbe.

Kis ideig egyikük sem szólt. Graves elengedte Rowant, valamenyire odébb sétált, gondolataiba merülve. Rowan még mindig levegőért kapkodott, részben a történtek hatása miatt, részben a még mindig benne dúló ijedségtől.

- Mi történt? - Reynard aggodalmasan lépett közelebb a nővéréhez, átkarolva őt. Graves még mindig körbe járkált, néha a Vakmalac ajtaja felé pillantva, de nem történt semmi, senki sem jött utánuk, és az utca csendes volt, kihalt. Reynard szembefordította magával Rowant, pont úgy, ahogy ő szokta tenni vele, s úgy nézett a szemébe. - Ro, mi volt ott?

A nő lassan, zaklatottan fújta ki a levegőt.

- A kobold addig hergelte Graves-t, amíg ő el nem törte az ujjait. - idegesen túrt a hajába. - Elég komoly varázslattal. Nem hiszem, hogy azok már rendbejönnek valaha... Aztán, te is láttad... egész egyszerűen csak úgy kisétált. - az ajkába harapott, miközben furcsán csillogó szemmel pislogott a férfi irányába. - Nem tudom eldönteni, hogy félelmetes volt-e vagy csodálatos... vagy mindkettő egyszerre, de az biztos, hogy kivételesen elegáns...

Reynard az égnek emelte a tekintetét és elfintorodott, Neil ellenben látványosan elsápadt és megremegett a térde.

- Merlin... - kapkodott levegőért. - És eddig azt hittem, én vagyok az, aki igazán idegesíti őt... Legközelebb nem hagyom ott a félkész jelentést az asztalon és nem kenem el a tintát a pergamenen, és... Merlin... nem baj, ha most... ha most elmegyek sétálni kicsit?

- Ne kódorogjon el, Cleveland. - csendült Graves szigorú hangja. Neil, Rowan és Reynard egyszerre rezzentek össze.

- Ne aggódj. - mosolygott végül halványan a fiúra Rowan. - A munka törvénykönyve biztos nem engedi Mr. MACUSA-nak, hogy hasonló módon fenyítse az alkalmazottakat. Bár az is tény, hogy ő alakítja a törvényeket... - kissé megnyugodva pillantott Graves-re, odaszólva neki. - Máskor kérlek szólj, ha ilyet tervezel. Nagyon megijedtem...

A férfi visszalépett hozzájuk, közvetlenül Rowan elé állva.

- Én sem így terveztem a dolgokat. - mondta egy fáradt sóhaj kíséretében. Tekintete mélyen, elgondolkodva kutatta a nőét. Beletelt egy kis időbe, míg újra megszólalt, olyan halkan, hogy szinte csak Rowan hallotta. - Ti nem kifejezetten egy mugli tárgyat kerestek, hanem valami mást. Igazam van, Corbitt?

Rowan zavartan pillantott félre, miközben nyakig vörösödött.

- Igaz. - vallotta be csendesen. - És ezt te már sejted egy ideje.

Hallgattak. Graves a nő arcát tanulmányozta olvashatatlan kifejezéssel, mögötte Reynard és Neil feszülten pillantottak össze. Rowan nehezen, nagyon nehezen folytatta.

- Azt hiszem, most én vagyok soron, hogy arra kérjelek, bízz bennem. - mondta végül, viszonozva a férfi tekintetét. - Többet nem fogom elhallgatni előled, csak kérlek, várj még kissé. Időre lenne szükségem, nem sokra.

- Korábban is elmondhattad volna, ugye tudod? - kérdezte Graves, komoran vonva össze a szemöldökét, de Rowan nem kis meglepettségére nem firtatta tovább a dolgot. Sóhajtott egyet, összefonva maga előtt a karjait. - Bár biztos, hogy nem örültem volna neki különösebben.

Rowan bizonytalanul felnevetett.

- A munkahelyemen nem tudják, hogy nem csak egy tárgyat keresünk. Szerettem volna, ha a dolog elkerüli az ilyen Gnarlak-félék figyelmét. Félek, hogy a ma este történtek nem maradnak következmények nélkül, egyik témát illetően sem.

Graves bólintott, fejével az utca vége felé biccentve. A kis csapat lassan indult el a gyéren világító lámpák fényében.

- Még nincs vége mindennek. - jegyezte meg borús hangon. Mindenki rá nézett. - Mindaz, amit ma megtudtunk, döntő jelentőségű. A MACUSA-nak pedig sürgősen lépnie kell, nem hagyhatjuk veszni ezeket a lehetőségeket. A kobold tudja, ki az, aki elárult minket... így vagy úgy, de cselekednünk kell, hogy felfedjük a személyét.

o ~ . ~ o

A férfi csendes léptekkel, vigyázva nyitott be az ingatlan ajtaján. Az ugyan üresnek tűnt, de ő tisztában volt vele, hogy sosem lehet tudni. A lakás nem az övé volt; annak tulajdonosai (magnixek, akiknek halvány sejtelmük sem volt arról, távollétükben mi történik az otthonukban) még bőven munkában lehettek valamelyik hivatalban vagy környékbeli gyárban. A férfi nem először volt itt. Néhány alkalommal már használta a lakásban lévő hatalmas, nyitott kandallót, melyet titokban kötött rá a Hop Hálózatra, anélkül, hogy a MACUSA-nál ez bárkinek feltűnt volna. Mindig csak akkor jött, amikor sürgősen utasításra, tanácsra volt szüksége.

Most pedig a lehető legsürgősebb volt.

Miközben a férfi egy maréknyi port szórt a kandalló frissen meggyújtott tüzébe, mire a lángok élénk zöldre színeződtek, bármilyen feszült is volt, nem tudta megállni, hogy egy halvány vigyor átsuhanjon az arcán. Mindig is jó volt abban, hogy az árnyékok között mozogjon, hogy mást mutasson magából, mint ami valójában volt. Fiatal volt és eszes, de ami a leginkább számított, eltökélt... eltökélt annak érdekében, hogy hűen szolgálja azt az embert, aki megmutatta az életének az igazi értelmét, még néhány évvel ezelőtt, amikor lelkes, zöldfülű újonc alkalmazott volt a MACUSA-nál. Gellert Grindelwald olyan utakra vezette őt, melyekről azelőtt álmodni sem mert, a férfi pedig teljes odaadással segítette őt, hogy egy napon majd beteljesedjen, amit megálmodott. A varázsvilág többsége persze nem szimpatizált vele; azok a szűk látókörű, békeimádó és konfliktuskerülő idióták nem bírták megérteni, nem bírták elfogadni, hogy a nagyságért... a nagyobb jó eléréséért néha kellemetlen akadályokon, zavaró tényezőkön keresztül vezet az út, melyeket egyszerűen el kell söpörni. A tiszteletreméltó, neves varázslók és boszorkányok, még a nagy hatalmú, erős MACUSA is beijedt, inkább szigorú, száraz törvényei mögé bújt, nem is sejtve, hogy ezzel igazából mennyire Grindelwald kezére játszik. Persze ez nem számított túlságosan: a MACUSA napjai meg voltak számlálva. Már csak azokat az apróságokat kellett kiiktatni, amelyek ennek az útjában álltak.

És a férfit ez tette most különösen feszültté.

Érdekes módon mintha számítottak volna a jelentkezésére, mintha vártak volna rá. Ahogy a férfi a kandalló tüzébe hajolt, mely messze elrepítette, egy másik kontinensre, valahova Európába, a túloldalon ott volt ő, akit szolgált, akit követett.

Abban az elegáns könyvtárszobában ott Európában Gellert Grindelwald felemelte a fejét, ahogy a kém arca megjelent a tűzben.

- Nos?

Higgadtan, már-már közönyösen beszélt. „De nem lesz olyan nyugodt, ha elmondom, mekkora gond van, hogy egy hajszálon függ most minden."

- Fennáll a lehetősége a lelepleződésnek... igencsak fennáll, ha nem teszünk sürgősen valamit. - hadarta a kém. Gyűlölt rossz híreket közölni, s most, hogy ott volt előtte, ideges volt, félt. Pedig Grindelwald sosem büntette meg egyetlen rossz lépéséért, egyetlen hibájáért sem. Hihetetlen karizmája arra tette őt képessé, hogy akik követték, magukat büntessék esetleges ballépéseikért, maguknak okozzák a bűntudattal teli szenvedést azért, hogy csalódást okoztak neki. Elegáns volt... bámulatos.

És most sem látszott rajta a feszültség egyetlen szikrája sem, csupán a tekintetén suhant át alig észlelhető sötét árnyék, ahogy felegyenesedett a székben.

- A MACUSA?

- Nem, uram. - rázta a fejét a kém. - Egy pitiáner alvilági bűnöző, egy kobold, Gnarlak. Az egész New York-ot átfésülő információs hálózat dolgozik neki, és valahogy megtudta. A MACUSA járt ott... Graves, az aurorparancsnok, és Corbitt... a kobold bármikor kitálalhat nekik, és ha elárulja, hogy én vagyok az, akit keresnek...

Gellert Grindelwald felemelte a kezét, egyetlen intésével megakasztva a kém szavát. Végre felállt, odalépett a tűzhöz és lejjebb ereszkedett, hogy tekintetük egy vonalban legyen. A kém hátán borzongás futott végig.

- Nyugalom, barátom. - suttogta Grindelwald. - A koboldot bízd rám... majd gondoskodom arról, hogy egy szót se merjen kinyögni a kilétedet illetően. Neked más feladatod van, koncentrálj hát arra. Csupán hetekre van szükségünk, addig kell húznod az időt.

A kém még mindig nem volt nyugodt.

- És Corbitt? - kérdezte, óvatosan ejtve ki a nevet. - Hibáztam vele kapcsolatban. Amikor a MACUSA elrendelte a tégla utáni nyomozást... az utánam való nyomozást... féltem, idő előtt lelepleznek.

- És ezért nem szerveztél több merényletet. - Grindelwald arca közönyös volt, csupán valószerűtlenül kék szemeiben ült valamiféle töprengő, nosztalgikus csillogás. - Megmondtam neked, hogy felesleges erőfeszítés. Ha eljön az ideje, el fogom küldeni New York-ból, hogy ne legyen ott, amikor megtörténik, amit terveztem.

- Elküldöd? - a kém egy pillanatig képtelen volt elrejteni döbbenetét. Tudta, milyen eszmét követ Grindelwald, milyen érték számára mindaz, ami a varázsvilág része. Corbittnak azonban mégis egy kicsit más szerepe volt ebben az egészben... és futólag, pusztán halovány sejtelemként átvillant a gondolatain, hogy Gellert Grindelwald most az egyszer nem csak a tiszta mágusvér iránti tiszteletéből rendelkezett így. Mintha védeni akarná a nőt attól, ami nemsokára New York városára lesújt. Óvatosan, bizonytalanul és szinte félve ejtette ki a következő szavakat. - Az a nő már így is nagy fenyegetés. Túl sokat tud, túl közel jár. - megremegett a hangja. - Meg kell halnia. Majd... majd elrendezem és ezúttal nem vallok kudarcot. Túl sokat segít a MACUSA-nak a nyomozásban, ő jött rá, hogy én öltem meg azt a tanút még februárban, ő találta meg az összefüggéseket, és miatta túl közel járnak a mágikus erőhöz... az obskurushoz is.

Grindelwald összevonta a szemöldökét; most először komornak tűnt.

- Az obskurus az enyém lesz... én fogok rátalálni, én fogom uralni. Én voltam az, aki még a távolból is képes volt értelmezni a jeleket, azonnal tudtam, milyen rendkívüli erő, amikor először megmutatkozott. Csak azt bánom, hogy megölted azt a szemtanút, mielőtt még nekem beszélhetett volna. - körülnézett a teremben, elgondolkozott, majd folytatta, bár inkább csak magának beszélt. - Hetek, napok kérdése és az aurorok rátalálnak erre a helyre. És akkor eljövök New York-ba.

És hamarosan minden meg fog változni. A kém előre, csodálattal hajolt meg mestere diadala előtt.

- De Corbitt... - kezdte tétován. Grindelwald ráemelte a tekintetét, melyben undor csillant. És ez az undor nem az említett név tulajdonosának szólt, döbbent rá hirtelen a kém.

- Elhatároztad, hogy megöleted. - mondta Grindelwald csendesen, fagyosan. - Ebben az ügyben azt teszel, amit akarsz. De ne számíts a közreműködésemre, sem a helyeslésemre Rowan Corbitt halálát illetően.

És Gellert Grindelwald elfordult a kandallótól, jelezve, hogy befejezettnek tekinti a beszélgetést. A lángok lobbantak még néhányat, majd kialudtak, sötétbe borítva a könyvtárszobát valahol ott, Európa szívében.