New York joggal érdemelte ki nem csak a legnépesebb város, hanem a „világ centruma" titulust is. Központi helyszín volt a gazdaság és a kereskedelem, valamint az egészségügy, a média, a technológia és még ki tudja, minek a területén is, ez pedig az időjárás változásával egyre látványosabb lett. A fagyos-szeles februári időt enyhébb tavasz követte, és ahogy a melegebb hónapok érkeztével beköszöntött a nyár, az eddig is nyüzsgő óriásváros jobban felbolydult, mint azt Rowan Corbitt valaha is képzelte volna. A nap fénye szinte vakítóan csillogott, tükröződött Manhattan égbetörő épületeinek ablaküvegein, a Central Park megtelt emberekkel és az utcák is zsúfoltabbak voltak, annyira, hogy rendesen haladni igazi kihívás volt rajtuk. New York egészen más arcát mutatta nyáron, valahogy kevésbé hivatalos, kevésbé üzleti hangulat sugárzott mindenfelé, keveredve a betonból áradó meleggel és a sosem halkuló zajjal. New York-ban nyáron minden helyet kapott, amit a téli fagyos szél nem tett lehetővé: zenét és árusokat, szabadidős tevékenységeket a parkban, és a fagylaltot, amelyet Rowan és Reynard egyaránt a kezükben szorongattak, ahogy a Broadway-re tűző hőségből beléptek a MACUSA hűvös, árnyékos épületébe.

- Nyáron még ez a hely is más. - állapította meg Reynard, miközben beszálltak a liftbe és az elindult velük az ötödik emeletre. - Kevesebb ember, nagyobb csend.

- De persze mindketten tudjuk, ki az, akit mindig itt találunk. - tette hozzá Rowan. A Mágikus Törvényhozási Bizottság szintje kihaltabb volt, mint bármikor, ugyanakkor Percival Graves irodájának az ajtaja résnyire nyitva volt. Rowan lehalkította kissé a hangját. - Rey, szerintem edd meg azt a fagylaltot, mielőtt bejössz.

Azzal alig hallhatóan kopogott, majd választ sem várva jobban kinyitotta az ajtót.

Graves nem volt egyedül: vele szemben, az íróasztala túloldalán Neil Cleveland állt vigyázzban, akár egy kihallgatáson, pont eltakarva főnökét és a nesztelenül belépő Rowant egymástól. Sem ő, sem Graves nem vették észre a nő érkezését.

- Mr. Cleveland. - mondta épp Graves szigorú, halk hangon. A megtorpanó Rowan nem láthatta őt, de pontosan el tudta képzelni, ahogy enyhén az alkarjára támaszkodva előre dől, kezeit összekulcsolja és diszkrét érdeklődéssel, de szigorúan néz a fiatal aurorra. - Azt mondtam, hogy tartsa őt szemmel.

- Igen, Mr. Graves, uram. - vágta rá Cleveland. Rowan kíváncsian billentette oldalra a fejét, hallgatva a jelenetet. Graves hangja most szigorúbban csengett, mint azt valaha hallotta.

- De azt nem mondtam, hogy bámulja is.

Neil úgy elvörösödött, hogy még a tarkóján is tisztán látszott. Zavartan s parányi félelemmel habogott-hebegett, majd' összerogyva Graves súlyos tekintetének kereszttüzében.

- N-nem uram... - motyogta megsemmisülten.

- Szép napot! - szólalt meg vidáman Rowan és kilépett a fiatal auror takarásából. A két férfi egyszerre rezzent össze, és Graves nem titkolt meglepettséggel nézett Rowanra, Neil-en ellenben látszott, hogy legszívesebben elsüllyedne. A nő csevegő hangon folytatta. - Tudom, hogy nem vártatok és hogy szombat van, de gondoltam, benézek. Merlinre, de jó újra New York-ban...

Torquil Travers sosem fenyegetőzött üresen és sosem riadt vissza attól, hogy lépéseket tegyen, ha úgy érezte, a dolgok nem csak az ő akarata szerint alakulnak. Az elmúlt hónapok során a Corbitt ikrek több alkalommal vissza lettek rendelve Nagy-Britanniába, amolyan mondvacsinált, kisebb ügyek kapcsán, amelyeket a beosztottaik is könnyen meg tudtak volna oldani. Rowan és Reynard tisztában voltak vele, mire megy ki ez az egész: bár Travers a MACUSA-val kötött együttműködésbe nem szólhatott bele, igyekezett a lehető legtöbb alkalommal kivonni ebből az ikreket úgy, hogy rengeteg kisebb, otthoni munkát osztott rájuk. A szoros határidőkkel az ikrek nem igazán tudtak mit kezdeni, így aztán az elmúlt időben igencsak kevés időt tudtak New York-ban tölteni, amely rendszerint eltelt a kiemelt nyomozócsoport üléseivel, az ügyeikben zajló fejlemények és a további lépések megvitatásával. „A következő varázstárgy, amit készíteni fogunk, egy időnyerő lesz." mondta egyszer az öccsének Rowan. Dühítette, hogy a hatalommániás főnöke ennyire korlátolja, hogy semmi ideje nem marad a saját munkájára, és hogy nem tud úgy részt venni a Percival Graves-szel közös nyomozásban, mint ahogy ígérte. Legutóbb úgy másfél hete járt a Woolworth Building-ben; gyorsan megírt néhány jelentést, leadott pár dokumentumot és tájékozódott a nyomozás haladásáról. Graves-hez épphogy csak be tudott köszönni, pár szót váltani vele, aztán mennie kellett, és ez jobban bosszantotta, mint az, hogy az állítólagos mugli-ügyét és a saját kutatását illetően semmit sem tudott haladni.

Azonban akárhogy is szervezkedett Travers, egy dologba nem tudott beleszólni: a szabadságok kivételébe.

- Igaz, hogy a nyáron voltunk Rey-jel pár napot Görögországban is, de aztán arra gondoltunk, ezt az időt már itt töltenénk New York-ban. - folytatta Rowan és tudta, Graves érti a célzást. A férfi Neil-re nézett, aki még mindig magába roskadva, pirulva állt előtte, mint akit sóbálvány-átokkal sújtottak.

- Távozhat, Cleveland.

- Igenis Mr. Graves, uram! - a fiú úgy iszkolt kifelé, ahogy csak bírt. Rowan fejcsóválva nézett utána, miközben leült az íróasztal melletti egyik üres székre.

- Szerintem túl szigorú vagy vele, Graves. - jegyezte meg csendesen. - Nagyon szeretne neked bizonyítani, nagyon igyekszik.

Graves összevonta a szemöldökét, de nem túl komoran, s a tekintete is sokkal szelídebb volt, mint az imént, amikor az aurorját számon kérte. Egy cseppet sem látszott már rajta, hogy megzavarta volna Rowan váratlan felbukkanása, pont akkor, amikor olyasmi volt a téma, amit neki talán nem kellett volna hallania. Mindketten tudták, kiről szólt a beszélgetés, de egyikük sem hozta szóba; diszkréten hallgattak, néhány pillanatig kerülve egymás tekintetét.

Reynard-nak igaza lett: Neil Cleveland teljesen odavolt Rowanért, s noha ezt igyekezett (nem túl sikeresen) titkolni, idővel mindenki teljesen tisztában volt vele. A fiatal auror a Corbitt ikrek rendszeres társa lett, amikor New York-ban tartózkodtak. A nyomozócsoport ülésein ugyan nem vett részt (Graves nem engedte be), de ezen kívül mindenhova elkísérte őket. Csodálta Rowant, már-már rajongott érte, bár a nő szerint ebben annak is szerepe volt, hogy ő nem azzal a hivatalossággal és szigorral fordult felé, mint a felettesei, hanem kedves és elnézőbb volt vele. Rowan kedvelte a kissé esetlen, de minden tekintetben jószándékú Neil társaságát.

- Ami azt illeti, a lehető legjobb személyt jelölted ki a megfigyelésemre. - dőlt hátra kényelmesen a székben és összefonta maga előtt a karjait. Graves hosszan, elgondolkodva figyelte őt.

- Nem számítottam rá, hogy összebarátkozol vele. - mondta. Rowan röviden felnevetett.

- Az igazat megvallva én sem. - finoman rántott egyet a vállán. - De megegyeztünk, nem igaz? Én azóta is megbízom benned... Csak megsajnáltam szegény fiút, túl nagy feladatot kapott, rögtön az első napján. Honnan is helyezték át?

- Az amneziátor csoporttól. - jött a válasz és Graves kissé összevonta a szemöldökét, majd újra a papírjainak szentelte a figyelme egy részét. - Tudom, hogy igyekszik, de még nagyon zöldfülű. Nem árt a fegyelem.

- Ez ismerős. - húzta el a száját kissé Rowan. Graves pennát ragadott és nekiállt kitölteni az előtte lévő dokumentumot.

- Travers? - kérdezte csendesen, témát váltva. Rowan bosszúsan szusszantott.

- Hiszen ismered őt. - mondta. - A történtek után nagyon rászállt az ügyosztályunkra. Rey-jel végül úgy döntöttünk, kiveszünk némi szabadságot... abba nem szólhat bele, hol töltjük és mit csinálunk alatta. - röviden elgondolkodott, figyelte, ahogy a férfi rutinos pontossággal pipálgatja a megfelelő törvénycikkek számát a pergamenen, és elvigyorodott. - Látod, a végén olyan lettem, mint te... a szabadságom alatt is dolgozni megyek.

Graves futólag felnézett rá és halvány derű suhant át az arcán, Rowan pedig lopva arra gondolt, mennyire is szereti azokat a ritka pillanatokat, amikor mosolyogni látja őt.

Nem tudta volna megmondani, pontosan hányadán is áll Percival Graves-szel. Az elmúlt hónapok nem hagytak sok szabadidőt sem neki, sem a férfinak, és általában csak a nyomozócsoport ülésein, valamint egy-egy közös terepmunkán találkoztak. Rowant magát is meglepte, mennyire hiányolja Graves társaságát. Mióta ő és Reynard New York-ban tartózkodtak, a kezdeti súrlódások és különbözőségeik ellenére egészen hozzászokott a férfi jelenlétéhez, hivatalos és szigorú, ugyanakkor biztonságot árasztó és nyugodt kisugárzásához. Hiába hangoztatta sokszor, hogy mennyire elege van a MACUSA szabályaiból, mindezt felülírta az a furcsán kellemes, mindig váratlanul érkező melegség a mellkasában, amelyet gyakran érzett, amikor Percival Graves-szel volt.

Természetesen jól ismerte ezt az érzést, melynek megjelenése elsőre megrémítette valamelyest. Az eltelt néhány év alatt, Gellert óta annyira igyekezett elzárni magát az ilyesfajta dolgoktól, hogy kezdetben megbénította, de száműzni is képtelen volt, s egy idő után elengedte, a sorsra bízva az események alakulását. A sors pedig döntött, meghozva a maga keserédes pillanatait, melyek olyanok voltak, mint az a lopott tánc, amikor kéz a kézben ugyan közel voltak egymáshoz, de mindketten tudták, hogy mindez csupán addig tart, amíg amíg a zene el nem hal és a zenészek leteszik a vonót. És bár a nyomozócsoport első ülését követően egy darabig távolságtartó diszkrécióval fordultak a másikhoz és azóta egy szóval sem említették az akkor történt kellemetlen tényezőket, idővel ez a feszültség lassan eltűnt, és egy egészen újfajta, Graves szigorához képest kötetlenebb és bizalmasabb kapcsolat alakult ki közöttük. Ugyanakkor Rowan tisztán érezte a határokat, azt a fajta távolságtartást, amely valamiért egyre inkább zavarta; Graves túl diszkrét volt, túl hivatalos, és sosem mutatta ki az érzéseit. „Ugyan már, hiszen teljesen megváltozik, amikor a közelében vagy. Én már csak látom." jelentette ki lelkendezve egy alkalommal Queenie Goldstein, Rowan nem kis zavartságára és bosszúságára. De nem tudott mit tenni, a legilimentor boszorkány ösztönösen mondta ki a választ arra a gondolatára, amelyet magában meg sem fogalmazott rendesen. Ráadásul Queenie az utóbbi időben mintha új, bosszantó céljának tekintette volna, hogy minél több olyan helyzetet alakítson, amelyben a főnöke és Rowan közelebb kerülnek egymáshoz. És bármennyire is idegesítette ez a tény Rowant, bármennyire is igyekezett elterelni a gondolatait minderről, tudta, hogy egy-egy pillantás, egy eltévedt mosoly mennyire árulkodó. Magában már rég megvallotta, amit kezdetben nem volt hajlandó beismerni: hogy Percival Graves nem közömbös a számára.

- Elsősorban azért jöttem, hogy szóljak, két hétig most itt leszünk New York-ban. - mondta. - Rey-jel van egy újabb helyszínünk, oda készülünk. Ő is itt van, csak valószínűleg elcsavargott Queenie-hez... - elhallgatott néhány pillanatra, majd némi tétovázás után folytatta. - Esetleg nincs kedved velünk tartani? Persze csak ha ráérsz.

Graves kérdőn pillantott fel rá.

- A magnixek közé került megbűvölt tárggyal kapcsolatban? - kérdezte. Rowan biccentett.

- Mióta annyi ügyet kaptunk Angliában, hogy amikor itt vagyunk, nem fér bele más, csak a nyomozócsoport és a veled közös munka, pont az szorult a háttérbe, ami miatt eredetileg New York-ba jöttünk. Szóval szentelünk most neki némi időt, de persze ha van bármi fejlemény a többi ügyben, csak szólj. - elgondolkodva fésülte hátra a haját az ujjaival, miközben a Graves asztalán lévő mini mágikus tevékenység-mérőt figyelte (annak mutatója az utóbbi időben szinte állandóan a speciális „ismeretlen mágikus tevékenység" baljósan hangzó, narancssárga mezőjénél billegett). - Ez a kiküldetés rendesen megdolgoztat minket, de Reynard szerencsére elcsípett egy hirdetést és így, ha minden igaz, megvan a következő helyszínünk... nem illik túlságosan a többihez, így nem csoda, hogy eddig elkerülte a figyelmünket, de majd meglátod, vagy velünk, vagy a jelentésünkben. - elhallgatott és várakozva, titkolt reménységgel figyelte Graves-t. A férfi összefogta maga előtt a dokumentumokat és felemelve egymáshoz igazgatta őket.

- Adj fél órát és mehetünk. - mondta végül. Rowan arcán széles mosoly jelent meg.

- Akár egy egészet is. - válaszolta. Kényelmesen hátradőlt a székében, táskájából előhalászta Az Ackroyd-gyilkosság című könyvet és fellapozta a soron következő fejezetet. - Nem baj, ha addig maradok? Egész megszerettem az irodádat... meg azt a megnyugtató hangulatot, ahogyan dolgozol.

o ~ . ~ o

- Alohomora!

A súlyos ajtó lassan tárult ki és sűrű por csapott fel a belépő hármas arcába.

- Phű... - Rowan eltakarta az orrát és hunyorogva nézett körbe a tágas helyen, amely tele volt zsúfolva a lehető legkülönfélébb tárgyakat tartalmazó dobozokkal és csomagokkal. Nem messze tőlük egy fogason mindenféle jelmezek lógtak, mellette egy ládából díszes maszkok meredtek üresen a semmibe. De voltak ott csillogó tőrök és kardok is, vázák és mindenfajta dekorációs elem, megfakult poszterek, amelyek régi színházi előadásokat hirdettek. Az alsó szintről tompa zizegés hallatszott fel; éppen véget ért egy felvonás, a nézők felálltak kissé a szünet idejére, hogy megmozgassák tagjaikat, egyenek és igyanak, kifejezzék véleményüket az előadással kapcsolatban, megvitassák a látottakat. A fenti kellékes raktár ezzel szemben kihalt volt és néma, csupán lépteik koppanása törte meg a csendet. Rowan, Reynard és Graves gond nélkül feljutottak a hátsó lépcsőn, elkerülve a vendégek tömegét és a színpadot, és Rowan most becsukta maga mögött az ajtót, majd beljebb lépve intett a pálcájával, mire a hosszú ablakokat takaró függönyök szétnyíltak és a beáramló napfény rávilágított a levegőben keringő porszemekre, fülledtség és az elfeledett tárgyak szagának érzetét keltve.

- Mennyi lom. - dünnyögte, körbejáratva tekintetét a telezsúfolt termen. Reynard mellette azzal foglalatoskodott, hogy előhalássza a monokliját, míg Graves gondosan bezárta az ajtót és rutinosan elszórt néhány varázslatot, amelyek elfedték ténykedésük jeleit az illetéktelen szemek és fülek elől.

- Kérlek legyetek gyorsak. - mondta. - Nem tetszik ez a hely, az, hogy túl sok a közelben a magnix.

- Ez egy színház, persze, hogy sok ember van itt. - jegyezte meg Reynard. - Bosszantóan sok, abban egyetértek.

- Eléggé eltér az eddigi helyszíneitektől. Hogy került képbe ez a hely? - kérdezte Graves, szemügyre véve a legközelebbi láda tartalmát.

- Az általunk lenyomozott cég örökösei közül ez az ötödiknek a része. - válaszolta Rowan. - Igencsak nehéz volt rábukkanni, pont azért, mert eltér a témától. Miután a vállalatot, ahonnan az általunk begyűjtött megbűvölt tárgy érkezett, feldarabolták, nem minden résztulajdonos folytatta a kereskedelmi munkát. Ezen hely birtokosa például a színházat működteti, az örökségét pedig ide hozatta. De ne aggódj, tudjuk, mit keresünk. Ha itt van, nem fog sok időbe telni, amíg megtaláljuk, igaz, Rey? Rey?

Fivére nem figyelt rá. Helyette előre meredt, mintha valami olyasmit látna, amire nem számított, aminek nem lenne helye itt.

- Valami itt nem stimmel. - motyogta és előre mutatott. - Nézd.

Beletelt néhány pillanatba, amíg Rowan megértette, mire is célzott az öccse. Első pillantásra neki sem tűnt fel, talán az izgalom miatt, talán azért, mert maguk a dobozok, a teremben található megannyi kellék egyaránt eléggé megviseltek voltak. Reynard azonban, akinek a gondolatai egészen más rendszerben működtek, azonnal kiszúrta azokat a parányi jeleket, amelyek összezavarták, megbontották a környezet mások számára láthatatlan, érzékelhetetlen hálózatát. Egy-egy kisebb terület a padlón, melyet vékonyabb rétegben fedett a por. Tárgyak, amelyek nem ott voltak, nem úgy letéve, ahol és ahogy lenniük kellett volna. Néhány szakadás a papírdobozokon, türelmetlenül kapkodó kezek munkája. És Reynard már mondta is, mielőtt társaiban tudatosulhatott volna annak az eshetősége, amelynek jeleit ő azonnal látta.

- Valaki járt itt.

- Mi a fene...? - horkant fel Rowan, ahogy lassan ő is felfedezte az idegen jelenlétének egy-egy nyomát, és előre lendült, hogy közelebbről is meggyőződjön arról, amit Reynard mondott.

- Várj. - Graves elkapta a karját, finoman, de határozottan maga mellett tartva őt. Jelentőségteljesen nézett le rá, szabad kezében varázslásra készen izzott a pálcája. - Veszélyes lehet.

- Oh... persze. - bólintott lassan Rowan, ahogy megértette, a férfi mire is gondol. - Graves, kétlem, hogy egy merénylő lapulna a dobozok mögött.

- Nincs itt senki, én legalább is nem látom. - szólalt meg Reynard egy pillanatra feléjük fordulva, majd folytatta a terem átvizsgálását a monoklijával. - Akárki is járt itt, elment. Csak a nyomait hagyta hátra.

Graves lassan bólintott, jelezve, hogy nyugtázta a kijelentést, ugyanakkor továbbra is alapos, megfontolt figyelemmel szemlélte a környezetet.

- Ez valami más. - tette hozzá Rowan, lassan előrébb sétálva. Graves még mindig fogta a karját és érdeklődve hajolt előre, amikor a nő az egyik ládára mutatott. - Látod? Rey az ilyesmik észrevételében kivételes tehetséggel rendelkezik, de ez még nekem is feltűnő. A doboz tartalma fel lett forgatva, kiszedték, majd visszapakolták.

- És ott is. Meg ott. Meg számos más helyen. - tette hozzá Reynard. - Átalakították a dolgok rendszerét, beletúrtak. Olyan mintha...

- ...kerestek volna itt valamit. - fejezte be öccse félbehagyott mondatát Rowan, miközben megcsóválta a fejét. - Én ezt nem értem.

Rosszat sejtett, és bár ezt a kellemetlen érzést egyelőre nem tudta a valósághoz kapcsolni, a baljós, gyanakvó gondolatok egymást követték a fejében. Mi van, ha nem véletlenül kutatott itt valaki? Mi van, ha pontosan tudta, mit keres? És ha az a valami nem volt más, mint...

- Az nem lehet... - motyogta döbbenten. Graves lenézett rá.

- Azt kereste, amit ti is. - mondta halkan, szinte suttogva. Rowan lassan bólintott és viszonozta a sötét szempár komor pillantását. Tudta, hogy semmi értelme a tagadásnak, Graves nem volt ostoba, a nyomok pedig árulkodtak. Hangosan mégsem mondhatta ki azokat a gondolatokat, amelyek azonnal felvillantak a fejében, a férfi előtt nem, hisz Graves még mindig nem tudta, mit keresnek valójából az állítólagos mugli tárgy eredete címén. Erre persze az enyhe bűntudat is csatlakozott az őt piszkáló érzésekhez; ahogy telt az idő, egyre jobban zavarta, hogy titkolnia kell Graves előtt, valójából miért is jött New York-ba. Szaporán pislogva fordult el, elindulva a dobozok között, a tartalmukat szemlélve. A hátában érezte Reynard aggodalmas tekintetét és nem kellett hozzá sem hátranéznie vagy megszólalnia, sem legilimencia, hogy olvasson benne. Ő is ugyanerre gondolt, ugyanaz aggasztotta: mi van, ha a titokzatos felforgató megtalálta már a relikviát, amelyre vadásztak? Bosszúsan csóválta meg a fejét.

- Nézzük meg, ki kutakodott itt. - pillantott Reynardra, aki komoran biccentett és mellé lépett. Az ikrek egyszerre emelték fel pálcáikat, bonyolult mozdulatot írva le velük a levegőben.

- Appare Vestigium!

Az eddig lassan kavargó por most felbolydult körülöttük, mintha szél támadt volna, majd megcsillant a besütő napfényben, ahogy az ikrek varázslatára aranyra színeződött. Körbetáncolta a teret, a zsúfolt dobozokat és kellékeket kerülgetve, de más is történt: a por néhol összesűrűsödött, formákat öltve, akár valami különös jelenés. Lassan kibontakozott egy kép, egy férfi alakja, aki itt-ott kutakodott a teremben, beletúrt a dobozokba, kiborogatta a ládák tartalmát, a tárgyakat vizsgálgatta. Rowan, Reynard és Graves összehúzott szemmel figyelték a porból álló képet, mely fel-felsejlett a terem különböző pontjain, mindig ugyanazt mutatva, a keresgélő férfi alakját... a közelmúltban történtek, a helyszínen végzett mágikus tevékenységek visszaidézését.

- Igazad volt, Graves. - jegyezte meg Rowan, gondterhelten ingatva a fejét. A por-jelenés felfedte előttük, mi történt pontosan, és amit látott, nagyon nem tetszett neki. Reynard aprót mozdított a pálcáján, megállítva a kavargó, megbűvölt porszemeket, kimerevítve az idegen képét. - Mi másért lett volna itt...

Reynard közelebb lépett, tanácstalanul szemlélve varázslata eredményét.

- Életemben nem láttam még ezt az embert... neked ismerős, Ro?

Rowan megcsóválta a fejét.

- Nem. Ezt nem hiszem el! - mondta idegesen az ajkába harapva és ökölbe szorította a kezét. A haragos, hitetlenkedő csalódás szinte lüktetett a fülében. Ez a fejlemény teljesen váratlanul és kiszámíthatatlanul érte, és most, először azóta, hogy fivérével kutatni kezdtek New York-ban, fogalma sem volt, hogy mit tegyen. - Annyira koncentráltunk más ügyekre, hogy teljesen elfordítottuk a figyelmünket erről. Valaki kihasználta ezt, belepiszkált a munkánkba, mi pedig nem vettük észre.

- Esetleg megpróbálkozhatunk valamiféle nyomkövető varázslattal. - vetette fel Reynard. - Ha nem is tudjuk, ki ez az alak, talán visszakövethetjük, honnan jött és merre megy tovább.

- Túl körülményes és lassú, mire kiderítenénk bármit is, már jóval előttünk járna megint. - csóválta a fejét Rowan. - Ráadásul nem masírozhatunk keresztül Manhattan-en, annyi mugli között, miközben mágikus nyomokat próbálunk levadászni...

Graves elgondolkodva nézte őket.

- Corbitt. - szólalt hirtelen és Rowan felkapta a fejét. A férfi lassan sétálni kezdett a ládák között, mintha csak még egyszer ellenőrizni kívánná a helyszínt. - Talán van más megoldás is, hogy elrendezzétek ezt az ügyet. Segítek nektek.

- Tessék? - csodálkozott el látványosan Rowan, és Reynard arca is őszinte döbbenetet tükrözött. Egyikük sem számított erre, és most úgy meredtek Graves-re, mintha az aurorparancsnok épp akkor hoppanált volna oda a helyszínre teljesen váratlanul. Graves Rowanhoz lépett, ujjai között szórakozott mozdulatokkal forgatva a varázspálcáját.

- Valamilyen tekintetben ebben az ügyben is együtt dolgozunk, még ha én csupán megfigyelőként vagyok is jelen. - egy pillanatra elhallgatott, komolyan összevonva a szemöldökét, mintha töprengene valamin. - A MACUSA ugyan nem várja el ezt hasonló esetekben, de segítek nektek megtalálni azt, aki felelős az itt történtekért és kideríteni, mik a szándékai.

Az ikrek lopva összenéztek, majd ismét Graves-re, mintha nem akarnának hinni neki. Végül Rowan tétován szólalt meg, a férfi tekintetét kutatva.

- Biztos vagy benne? Úgy értem, te vezeted a MACUSA-t, meg minden, így is bőven van dolgod...

- Kivételesen nem én vagyok most az, aki a szabadságán jött dolgozni. - jegyezte meg a férfi és egy halvány mosoly futott át az arcán. Rowan nem bírta megállni, hogy röviden felnevessen.

- Mert te már minden szombaton alapból dolgozol, igaz? - aztán kissé elkomolyodott ő is. Percival Graves személyében rendkívül erős és befolyásos szövetségesre tettek szert, noha egyáltalán nem számított arra, hogy a férfi a segítségükre siet. „Vajon miért tette?" töprengett el magában zavartan, és remélte, hogy a fejében kavargó érzések és gondolatok nem ülnek ki túlságosan az arcára. Képtelen volt elszakítani a tekintetét a sötét szempártól. - Köszönöm, Graves. - mondta végül csendesen.

Graves röviden biccentett, a nő pedig titkon azt kívánta, bár tudna csak egyszer olvasni benne. A kialakuló, ki tudja, milyen hosszú csendet Reynard törte meg, aki halkan köhögött egyet a háttérben, majd helyet foglalt a legporosabb ládán, alaposan összepiszkolva a nadrágját. Rowan és Graves egyszerre pillantottak rá, kissé hátrébb lépve egymástól.

- És merre induljunk el? - kérdezte Reynard, miután előbányászott egy fekete, dobozka alakú tárgyat ezüst kapcsolókkal (Rowan felismerte benne azt a kameragépet, amelyet még az őket lefülelő mugli riporter asztaláról hoztak el), és gondosan lefényképezte a termet és a múlt-idéző varázslata által felfedett por-jelenést. A szerkezetből minden egyes kattintás után furcsa, lila színű füstpamacsok és szikrák szálltak elő. Graves-nek már a tekintete sem rezdült az újabb, az ikrek által megbűvölt tárgy láttán.

- Megkérdezzük Limus-t. - válaszolta, miközben kissé feljebb tűrte az ingujját, szabadabbá téve a kezeit. - Ha valaki, ő mindenkiről tudja New York-ban, hogy kicsoda.

A Corbitt ikrek érdeklődve figyelték, ahogy könnyeden, szinte már nemtörődöm módon int a pálcájával, melynek vége felizzott. Graves elegáns, széles sugarú kört írt le maga előtt a levegőben, miközben néhány varázsszót mormolt hozzá. Ahogy a kör bezárult, annak belsejében megváltozott a levegő: örvényleni, kavarogni kezdett, akár a forrásban lévő víz fölött, majd lassan elmosódott, elhomályosítva, végül teljesen eltüntetve az átlátást a terem azon részén. Mintha egy hatalmas tükröt idézett volna maga elé, melynek felszíne, ahogy kiélesedett, egészen mást mutatott: egy irodát, egy asztalt, és az asztal mögött egy embert, akiben Rowan Edmund Limus-ra, az Auror Parancsnokság adminisztrációs vezetőjére ismert. Lenyűgözve figyelte a különleges varázslatot, melyhez hasonlót még nem látott soha, pedig ő és Reynard igazán otthon voltak ebben a témában, s döbbenete csak fokozódott, amikor Graves megszólalt.

- Limus.

Az auror felkapta a fejét, és minden kétséget kizáróan át is látott Graves varázslatán, látta a kollegáját és a mögötte bámuló ikreket, ugyanis nyomban felélénkült, és becsukva az előtte lévő mappát kihúzta magát a székében.

- Mr. Graves. - köszöntötte a főnökét, majd az ikreknek is odabiccentett.

- Én is szeretném megtanulni ezt a varázslatot... - motyogta Rowan, majd kissé felemelte a hangját. - Üdv Mr. Limus!

Limus irodája (amennyi látszott belőle) igencsak látványos volt. A falon egy négyzetcentiméternyi szabad hely sem volt, Limus a lehető legkülönbözőbb dolgokkal tapétázta ki. Voltak ott kivágott újságcikkek, körözési plakátok, fényképek, hirdetések varázsló- és mugli újságokból, néhány jegyzet, a kviddicsbajnokság aktuális állása, egy üres Bűvös Bizsere csomagolópapír, egy könyv félig szakadt borítója, egy térkép, és még számos érdekesség. Az asztal annyira különbözött a MACUSA-ra jellemző rendtől (és legfőképp Graves íróasztalától), hogy Rowannak szinte káprázott tőle a szeme. Papírok és különféle fecnik hevertek rajta egymás hegyén-hátán, keveredve a hivatalos dokumentumokkal és jelentésekkel, nem beszélve arról a kisebb kupacnyi képregényről, amit Limus már nem tudott betuszkolni az irattartójába. Graves ugyan nem jelezte, hogy mennyire nincs tetszésére kollégája irodájának a látványa, de Rowan tisztán le tudta olvasni az arcáról a véleményét ezzel kapcsolatban. Halványan elvigyorodott, miközben Graves rátért a mondanivalójára.

- Némi segítségre lenne szükségünk egy gyanúsított adatait, és ha lehetséges, a hollétét illetően. - mondta kissé oldalra lépve, hogy Limus láthassa a por által megjelenített idegen képét. - Tudnád azonosítani nekünk?

Limus érdeklődve dőlt előre, összeszűkült szemmel tanulmányozva az alakot.

- Ó, hogyne. - biccentett egy gyors, elégedett mosoly kíséretében. - Ami azt illeti, nem ismeretlen előttem ez a figura. Semmi komoly, de azért nem árt figyelemmel tartani, ezt is tesszük. Van valahol papírja az ügyosztályon, ahol az általa végrehajtott varázslatokat követjük nyomon. Egy pillanat...

- Rendben. - biccentett Graves, majd míg Limus nekiállt áttúrni a polcai tartalmát, hátrafordult a kíváncsian leskelődő ikrekhez. - Remélhetőleg máris meglesz a helyszínünk, ahol megtaláljuk, aki belepiszkált az ügyetekbe. Érdekelne, mi állhat ennek az egésznek a hátterében.

- Oh. - Rowan kínosan toporgott, igyekezve kifejezéstelen arcot vágni. - Hát még minket. Talán valamilyen illegális kereskedő-hálózatot működtet és rajtuk keresztül került a megbűvölt holmi Londonba, most pedig a bizonyítékokat próbálja meg eltüntetni.

Most is zavarta a hazugság, bűntudattal töltötte el, különösen azért, mert Graves épp nekik próbált segíteni. Reynard kivételesen érzékelte a helyzet kellemetlenségét, ugyanis témát váltott (miközben Graves varázslatának másik oldalán Limus épp az asztalra borította egy irattartó tartalmát, mire kollegája arca enyhén megrándult).

- Ezek szerint a szigorú amerikai szabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a varázslatai alapján bárkit nyomon kövessetek? - tudakolta.

- Az iratok tárolása és kezelése általában a Pálcahasználati Ügyosztály hatáskörébe tartoznak. - magyarázta Graves. - Az engedély mellé csatolandó papírról van szó, amelyen a legutóbb alkalmazott varázslatok helye és ideje szerepel. Ezekkel az adatokkal a MACUSA természetesen nem él vissza, viszont a Rappaport Törvény kötelezően előírja minden Amerikában tartózkodó személyre, állampolgárságtól függetlenül. Ugyanakkor néhány esetben, ha olyan személyről van szó, akinél fennáll annak a lehetősége, hogy veszélyt jelent az itteni varázslóközösségre vagy a törvénnyel szemben áll... nos, az ő esetükben az Auror Parancsnokság veszi át az iratok kezelését. Biztosabb, ha a kezdetektől szemmel tartjuk ezeket a személyeket és úgy tűnik, jelenleg is egy ilyen alak után kutatunk.

- Meg is van. - Limus fürgén egyenesedett ki, egy borítékot rántva elő az egyik polcon lévő mappából (és közben még három másikat kiszórva a mozdulattal), és kibontva azt felmutatta a tartalmát, egy adatokkal és fényképpel ellátott papírt, valamint egy fénykép nagyságú térképet, amihez hasonlót Rowan látott már a Kiemelt Nyomozások Osztályán. A térkép New York-ot ábrázolta, különböző pontjain pedig apró pöttyök villantak fel, korábban elvégzett varázslatok helyszínét jelölve. Rowan gyanította, hogy a pöttyök ebben az esetben nem a városban végrehajtott veszélyes vagy leleplezést kockáztató varázslatokat mutatták, hanem kifejezetten a megjelölt egyén mágikus tevékenységét. Graves közelebb hajolt és figyelmesen tanulmányozta a papírok tartalmát.

- Most már tudjuk, merre ment innen tovább... - mormolta olvasás közben. - Köszönöm Limus, innen átveszem.

És mielőtt a Corbitt ikrek bármit szólhatott vagy elköszönhetett volna, egy finom legyező mozdulattal megszüntette a varázslatát. A Limus irodáját mutató kép elmosódott, összefolyt, majd halványodni kezdett és végül teljesen eltűnt. Rowan és Reynard ismét a poros, napsütötte raktárterem dobozaira bámult.

- Pontosan mit tudtál meg? - kérdezte Rowan, kíváncsi tekintettel lépve Graves elé. A férfi töprengve vonta össze a szemöldökét, magában valószínűleg azt ismételve, amit a Limus által mutatott papírokon látott.

- Megvan a következő helyszín. - mondta végül. Reynard azonnal felpattant a ládáról, Rowan ellenben némileg bizonytalanul tette fel a következő kérdést.

- A MACUSA-s papírok csak a varázslatok helyszínét mutatják, igaz? Arra nincs garancia, hogy a fickó azóta nem állt tovább onnan.

- Ezt hamar kideríthetjük. - Graves a pálcát tartó kezével megfogta Rowanét, a másikkal Reynard karját ragadta meg. Az ikrek heves rántást éreztek, és a következő pillanatban eltűnt a napfényes, zsúfolt szoba a varázsukat vesztő, szétfoszló por-képekkel és lomokkal teli dobozokkal, őket pedig beszippantotta a végtelen űr. A jelenés persze olyan hamar véget ért, ahogyan jött, és a hármas egy egészen más helyen bukkant fel. Koromsötét, jellegzetes föld alatti szag és huzatos, hűvös levegő vágott Rowan arcába, és mindez olyan erős ellentétet képezett az előző helyszínnel, hogy a nő néhány másodpercig nem tudott mást, mint levegőért kapkodni és káprázó szemmel meredni a semmibe. Érezte maga mellett Graves és Reynard jelenlétét, és azt is, hogy öccsét legalább ennyire hirtelen érte a helyváltoztatás és az új körülmények, ahova Graves társas hoppanálással hozta őket.

- Merlinre...! - lépések zaja sűrűn felszórt, kisebb köveken, majd egy tompa koppanás, aztán még nagyobb puffanás, ahogy Reynard elvágódott valamiben, ami biztosan nem kő volt. Graves hang nélkül gyújtott fényt a pálcája végén, Rowan pedig hunyorogva hajolt le, hogy felsegítse öccsét.

- Ezek sínek. - állapította meg, szemügyre véve az egymás mellett futó, tompán megcsillanó fémcsíkokat, melyek mellett valóban apró kövekkel szórták fel a talajt. Ő is elővette a pálcáját, elmotyogva egy „Lumos"-t, majd körülnézett, már amennyire tudott, ugyanis egy alagútban voltak, amely egyik irányba a sötétbe veszett, a másik irányba pedig úgy tíz méterrel távolabb elkanyarodott, így a nő nem láthatta, merre vezet. - Hová hoztál minket, Graves?

- New york-i metróhálózat, Houston Street állomás. - válaszolta a férfi, hangja enyhén visszhangzott. Reynard felhördült és a falhoz ugrott.

- Az alagút közepére? - nyögte. - És ha elüt a metró?

- Ez egy mellékvágány, itt csak az Urbanus jár, a magnixek metrószerelvényei nem. - Graves lazán leeresztette a világító pálcáját tartó kezét és olyan nyugodtan indult el a sínek között, mintha csak betonúton járna Manhattan üzleti központjában. - A menetrendet nem tudom pontosan, de a délutáni járat már biztosan elment, az esti érkezéséig pedig van néhány óránk.

- Nagyon megnyugtató. - Reynard nem volt hajlandó eljönni a fal mellől, oldalazva indult el, szorosan odalapulva. Rowan felzárkózott Graves mellé.

- Ezt a helyet mutatta Limus térképe? - érdeklődött, miközben előre szegezte a pálcáját, de így is csak az alagút kis részét tudta bevilágítani.

- Pontosan. - bólintott Graves. - Mint mondtam, az Auror Parancsnokságnak külön részlege van, ami ezzel foglalkozik: azokat a személyeket figyelik, akiknek már akadt vagy akadhat dolguk a törvénnyel, de jelenleg épp szabadlábon vannak. A pálcatartási engedélynek köszönhetően egy egyén mágikus tevékenysége és ezáltal a tartózkodási helye könnyen bemérhető, ezekben az esetekben viszont külön is odafigyelnek, hogy az adott boszorkány vagy varázsló merre jár. Limusnak csak meg kellett keresnie a papírját, hogy megmondja, éppen merrefelé tartózkodik.

- És mégis mit keresne egy metróalagútban? - kérdezte idegesen Reynard. Rowan hátrapillantott rá; öccse jópár lépéssel lemaradva haladt mögöttük, gyakran hátra-hátranézve.

- Az alagútrendszer kiterjedtebb, mint az ember elsőre gondolná. - vont vállat Graves. - Számtalan része van, amelyet a magnixek csak karbantartáskor vagy egyáltalán nem használnak. A New york-i varázslóközösség legalsó rétegének körében ezek a helyek mindig népszerűek voltak, hiszen úgy tevékenykedhettek itt, hogy nem állt fenn a varázstalanok előtti lelepleződés veszélye, és így a MACUSA is kevésbé figyelt rájuk. Egyszer még egy illegális bájitalpiacot is felszámoltunk az egyik használaton kívüli metrógarázs helyén. - arcán alig észrevehető, diszkrét undor és rosszallás jelei suhantak át. - Persze a MACUSA-nak sincs elegendő embere, hogy a nap huszonnégy órájában figyelemmel tartson minden egyes ilyen helyet és személyt. Lehetséges, hogy az emberünk nem éppen törvénytisztelő cselekvés céljával jár itt.

- Azért most kivételesen nem futnék bele valami csempész-akcióba vagy hasonlóba. - fintorgott Rowan, miközben megbotlott kissé a köveken. - Ha előre tudtam volna, hogy ide teszünk kirándulást, kényelmesebb cipőt veszek... és másképp öltözöm. - húzta össze magát fázósan. Most, hogy az új hely okozta kezdeti izgalom elmúlt, rádöbbent, milyen hideg is van. Míg odakinn tombolt a hőség, lenn, a metróalagútban majdnem volt olyan hideg, mint télen, legalább is így, hogy a nyári melegből kerültek ide hirtelen, rajta pedig csupán egy lenge, rövid ruha volt.

- Én a metróba nem futnék bele... illetve, az ne fusson belém. - motyogta feszült hangon Reynard. Rowan futólag elvigyorodott, majd megtorpant kissé, hogy az épp magának bűvölt kardigánt felvegye. Graves is megállt és várakozva nézett rájuk.

- Nem kell félned Rey, nem fog elcsapni a metró. - jegyezte meg könnyed hangon Rowan, de öccse egyáltalán nem nyugodott meg.

- És ha mégis?

- Szerintem időben észreveszed, ha egy több tonnás, fényszórós valami közelít feléd veszett zajjal. - Rowan higgadtan igazgatta a ruháját. - És elhoppanálsz.

- Nem tud. - szólt közbe Graves. - Alig pár perce végeztem el a hoppanálás-gátló varázslatot, nehogy az emberünk meglépjen.

Reynard felnyögött.

- Na ez remek...

- Ne pánikolj, Rey. - csóválta a fejét Rowan. - Graves is mondta, hogy erre már nem jár a metró.

- Nem? - Reynard enyhén összerezzent, majd felkapta a fejét és fülelni kezdett. - Akkor mi ez a hang?

- Az alagutak huzatosak és közel az állomás. Valamennyi zaj biztos mindig van.

- És... és mi van a sínnel? - Reynard sápadtan guggolt le, tenyerét a fémre fektetve. - Ez remeg.

- Te remegsz, mint a kocsonyabokor metszés előtt. - vonta fel a szemöldökét vigyorogva Rowan.

- Ne szórakozz, Ro, ez tényleg...

- A fivérednek igaza van. - csendült Graves higgadt, szigorú hangja, mire az ikrek azonnal elhallgattak. Valóban, valami nem volt egészen rendben, és most már Rowan is nyugtalanul figyelt. Megváltozott a levegő járása, és Reynard tényleg jól hallotta, valami dübörgött és süvített a távolban, egyre erőteljesebben és hangosabban, egyre közeledve. A sín most már egyértelműen remegett, és remegett a talaj is a talpuk alatt. Reynard arcából egy pillanat alatt kifutott a maradék szín is, ahogy az alagútban, tőlük messze halvány fény támadt, melyről mind rögtön tudták, hogy mihez tartozik.

- Ugye megmondtam! - kiáltotta Reynard, ahogy a dübörgő zaj és a föld remegése kezdett elviselhetetlenné válni, aztán a következő pillanatban felbukkant a metró, sebesen, vakító fényszórókkal közeledve.

- Rey, menj vissza a falhoz! - üvöltötte Rowan, öccsét azonba megbénította a félelem.

- El fog ütni...!

Graves villámgyors mozdulattal vágott el Rowan mellett, felemelt pálcával egyenesen Reynard és a közeledő metró közé ugorva. Rowan elkerekedett szemmel figyelte, ahogy a félelem legkisebb jele nélkül, szinte közönyösen néz farkasszemet a veszettül száguldó szerelvénnyel, felkészülve arra, hogy megállítsa...

De erre végül nem került sor. Egy szempillantás alatt történt minden, és Rowan először fel sem fogta az egészet. A metró, mielőtt elérte volna őket, hirtelen eltűnt, de nem Graves varázslata miatt. Megszűnt a dübörgés, a zaj, a szerelvény által előretolt levegő, amely majdnem hanyatt lökte őket a síneken, és eltűnt a fényszórók által keltett vakító világosság is, mintha az őket elütni készülő metró nem is létezett volna, csupán hallucináció lett volna az egész. Rowan káprázó szemmel, összezavarodva botladozott előre, összekapaszkodva a fivérével, aki még mindig az előbbi jelenet által okozott sokk alatt állt.

- Ez meg mi volt? - nyögte a nő. Beletelt egy kis időbe, amíg a szeme újra hozzászokott a sötéthez és végre látott is kissé. Pálcáik fénykörén kívül, a sötétben mozdult valami, ami pont ott állt a síneken, ahol az előbb a metró volt. Valamiféle lény körvonalai rajzolódtak ki, Rowan azonban hiába erőltette a szemét, nem tudta kivenni, pontosan mi lehet. Egy szempár villant fel jeges, démoni kék fénnyel, a lény pedig nesztelenül megmozdult.

- Graves? - kérdezte bizonytalanul Rowan, nagyon igyekezve, hogy hangjából ne hallatszódjon ki a félelem legkisebb jele sem. A férfi furcsán mereven állt előttük, az alagútban ólálkodó árnyat nézve. És Rowan hirtelen megértette. - Graves!

Graves végre megmozdult. Csupán a pálcát tartó kezét emelte fel, akkora erejű átkot küldve előre, hogy beleremegtek a falak. Telibe találta a titokzatos jelenést, ami egy éles villanást követően apró füstpamacsokra robbant szét. A Corbitt ikrek meglepetten pislogtak, míg Graves lassan, hosszan fújta ki a levegőt. Beletelt egy kis időbe, míg egyikük végül megtörte a csendet.

- A „Comikulissimus" lett volna az ide leginkább megfelelő varázslat. - jegyezte meg Rowan. Graves megfordulva úgy nézett rá, mintha semmi különös nem történt volna.

- Nem tartom helyénvalónak ilyesmin nevetni. - közölte komoran.

- Nem láttalak még egyáltalán nevetni, kivéve, amikor Wohali rávett, hogy igyál meg egy pohárka Vidító Varázst. - dünnyögte az orra alatt Rowan. - Sejthettem volna, hogy egy mumus szórakozik velünk... kedvelik az ilyen sötét helyeket.

Kíváncsian pislogott Graves-re, aki rezzenéstelen arccal indult tovább az alagútban. Tisztában volt vele, hogy az imént a férfi mumusát, a varázslény által testet öltött félelmét láthatta, már amennyire a sötétben, káprázó szemmel ki tudta venni. Néhány pillanatig habozott, de végül nem szólalt meg; el sem tudta képzelni, mi lehet az, amitől Percival Graves, a MACUSA vezetője, a rettenthetetlen aurorparancsnok félhet.

Reynard rosszkedvűen rugdosta a kavicsokat, ahogy lassan megnyugodott.

- Látod, nem kellett volna piszkálnod. - jegyezte meg csendesen. - Ha a te mumusod jelenik meg előttünk, bajban lettél volna.

- Ostobaság. - fortyant fel Rowan, ugyanakkor titokban örült, hogy sötét van és nem látszik, hogy elpirult. Magán érezte Graves érdeklődő tekintetét, amitől még inkább zavarba jött. - Kérlek hallgass, Rey.

Öccse ezúttal telibe talált, bár Rowan tudta, hogy nem szándékosan tette. Ennek ellenére feltűnően hallgatag lett; Reynard megjegyzése olyan emlékeket ébresztett fel benne, amelyek társultak a csalódottsággal és szégyennel, emlékeket, amelyeket szívesen elfelejtett volna, rosszakat, fájdalmasakat, összezavarókat...

Hangos nevetés töltötte be a tantermet. A széttolt padok között álló véla látványos változáson ment keresztül néhány másodperc leforgása alatt: ezüstszőke hajzuhataga megszürkült és megtöredezett, szép arcára mély árkokat szántottak a ráncok, elcsúfítva azt, sudár alakja összetöpörödött, meggörnyedt, púpossá téve a hátát. Mindent összevetve már egyáltalán nem volt szép, sőt, meglehetősen rútnak hatott. Dumbledore professzor elismerően biccentett.

- Igazán egyedi megoldás, ami öt pontot ér a Hollóhátnak. - mondta. A sor elején álló fiú leeresztette a pálcáját és vigyorogva iszkolt hátra. Dumbledore végigpillantott a diákokon. - Azt hiszem, mindenki sorra került... akkor ideje befejezni az órát.

Egy intéssel hátraröpítette a vélát, amely eltűnt a terem végében álló hatalmas szekrény rácsukódó ajtaja mögött.

- Így ni. Az órának vége, mehettek. - Dumbledore derűsen dőlt neki a tanári asztalnak. - Rowan, maradnál még egy percre? Segítenél a helyére tenni a padokat?

Rowan Corbitt kivált griffendéles társai közül.

- Ahogy kívánja, professzor.

A többi diák zsibongva tódult ki a Sötét Varázslatok Kivédése terem ajtaján, magára hagyva Rowant a professzorral. A lány kifejezéstelen arccal vette elő a pálcáját, távtaszítva a legközelebbi padot a székeivel együtt. Persze tudta jól, hogy Dumbledore nem azért kérte, hogy maradjon, mert segítségre lenne szüksége az összepakolásnál, de beszélgetni egy cseppet sem volt kedve, így hát makacsul lökdöste a padokat a helyükre.

- Mondd Rowan, otthon a kúriátokba sosem tévedt be egyetlen mumus sem? - kérdezte szórakozottan Dumbledore, fejével a szekrény felé bökve, amely időről-időre finoman megrázkódott.

- Nem. - Rowan a kelleténél kicsit hevesebben lendítette meg a pálcáját, melynek következtében az egyik szék felborult.

- Értem. - bólintott a professzor, kis ideig elgondolkozva figyelve őt. Mivel Rowan továbbra sem szólt többet a szükségesnél, folytatta. - Igazán hősies cselekedet volt a fivéredtől, hogy a segítségedre sietett.

Rowan bosszúsan fújtatott egyet.

- Ez a testvérek dolga, nem? - most először nézett a professzorra. - Vigyáznak egymásra.

Dumbledore arcán egy pillanat erejéig mintha átsuhant volna valami megnevezhetetlen érzelem. Végül csak megvakarta görbe orrát és lassan bólintott.

- Valóban. Ez lenne. - válaszolta, miközben pálcája szinte játékos legyintésével felállította a Rowan által feldöntött széket. - Mindenesetre a mumusod elég... sajátos formát öltött, ha megjegyezhetem ezt.

- Nem mindenkinek lehet vicces mumusa, mint Rey-nek. - csattant fel Rowan. Reynard mumusa egy túlbuzgó seprű volt ugyanis, amely mindenáron a hátára akarta kapni a fiút. Rowan azt kívánta, bárcsak neki is ilyen egyszerűen kezelhető dologgal kellett volna szembenéznie. Amikor Dumbledore felszólította őket, hogy mindenki gondolkodjon el azon, mi lehet a legnagyobb félelme, neki semmi nem jutott eszébe. Akkor sem tudta, hogy a varázslény mivé fog alakulni, amikor már ő volt a soron következő, és az eredmény igencsak sokkoló volt számára. Nem tudott mit kezdeni a ténnyel, amelyet egy ártatlannak tűnő mumus felfedett előtte, csak állt a terem közepén leblokkolva, értetlenül. Végül Reynard sietett a segítségére (a griffendéleseknek és a hollóhátasoknak abban az évben közös SVK órájuk volt), aki egész egyszerűen beugrott elé, magára vonva a mumus figyelmét. Rowan roppantul hálás volt neki. A kezdeti döbbenet után már csak az hiányzott volna, hogy nevetségessé tegye azt, amit a varázslény megjelenített előtte: saját magát.

Minden pad a helyére került, nem maradt mit távtaszítani. Rowan kelletlenül állapította meg, hogy nem tud további tevékenység mögé bújni tanára érdeklődése elől.

- Igazán köszönöm a segítséget... Kérlek ülj le, Rowan. - Dumbledore barátságosan mutatott a vele szemben lévő asztal lapjára, és a lány kelletlenül kászálódott fel. Sosem szerette a beszélgetéseket házvezető tanárával. A professzor sokszor figyelte őt, és bár Rowan nem tudta ennek az okát, gyakran volt egy olyan kellemetlen érzése, hogy Dumbledore sokkal többet tud őróla, mint azt sejti vagy szeretné. Nem akart a ragyogó, égszínkék szempárba nézni, mely most kutatóan fürkészte őt, így inkább lefelé bámult, a furcsa, ezüstös szerkezetre, amely a professzor kezében volt. Dumbledore szórakozottan fel, majd lepattintotta a tetejét, újra meg újra, mintha csak megszokásból tenné. A szerkezet hosszúkás volt és kényelmesen elfért Dumbledore tenyerében, és minden egyes fel-lepattintásnál halk, kattanó hangot hallatott, de más nem történt. Rowan hosszú ideig bámulta, majd mikor már kezdett kínossá válni a csend és Dumbledore vizsgálódó tekintete, halkan megszólalt.

- Én nem félek önmagamtól, professzor.

- A mumusod ennek ellenkezőjét mutatta. - jegyezte meg szelíden Dumbledore. Rowan elpirult. - Ez igazán különleges dolog, ami kifejezetten ritkán fordul elő. Sőt.

- Szembe tudok nézni a félelmeimmel. - Rowan félrefordította a fejét. Nem értette, hogy Dumbledore miért szentel nagyobb figyelmet neki, mint diáktársainak, azt sem, hogy miért mindig vele történnek olyan dolgok, amelyek felkeltik az érdeklődését. Nem ez volt az első eset, és Rowan sosem szerette, amikor a professzor figyelmének céltáblájává vált. Ott ültek egymással szemben, tanár és diákja, mintha valami néma meccset vívnának, melyet csak ők ketten ismernek. Dumbledore egy utolsót kattintott a kezében tartott szerkezettel, majd talárja redői közé rejtette azt.

- Ha van bármi, amit szeretnél elmondani...

- Nem. - vágott a szavába Rowan, majd észbekapva igyekezett udvariasabb hangnemben folytatni. - Nincs semmi, professzor.

Dumbledore figyelte őt egy darabig, de végül, Rowan várakozása ellenére nem kezdte tovább faggatni, sem győzködni.

- Rendben van. Remélem tudod azért, hogy ha kérdéseid vannak, nem maradsz magadra. Bármikor felkereshetsz. - mintha elmosolyodott volna, Rowan pedig furcsamód úgy érezte, nem árt, ha megjegyzi, amit a professzor mondott. Dumbledore finoman intett a fejével. - Most elmehetsz.

- Felejtsük el. - dünnyögte Rowan, visszakormányozva gondolatait a jelenbe. Graves még mindig őt figyelte, bár nem mondott semmit. Közben egy újabb varázslattal apró, haloványan világító gömböt idézett maguk elé, amely lebegve indult el előttük az alagútban.

- Érzékeli a közelben lévő személyek jelenlétét, igaz? - érdeklődött Reynard a gömböt bámulva.

- És beméri a pontos helyüket. - fordult előre Graves, feljebb emelve a pálcáját. - Nem vagyunk már messze. Legyetek felkészültek.

A kavicsos talaj halkan roppant a talpuk alatt, ugyanakkor végre változott valamiennyire a környezet: pálcáik fényében kiszélesedett az alagút és oldalt egy mellékjáratot vettek észre, melybe befordulva egy széles vasajtó került az útjukba.

- Karbantartói részleg, gondolom. - állapította meg Rowan, lenyomva a kilincset, miközben felpillantott Graves-re. - Ha nem lennél velünk, azért kezdenék tartani attól, hogy eltévedünk.

A súlyos ajtó nyikorogva tárult ki. Dohos levegő és sötétség csapott az arcukba, Rowan pedig automatikusan nyúlt a falhoz, kitapogatva és felkapcsolva a mugli elektromos vezetékek által működtetett világító rendszert. A lámpák villogva kapcsolódtak fel, gyér fényükkel felderítve a hatalmas teret, amibe léptek. Tekintetük legelőször a tér közepére állított, használaton kívüli metrókocsira esett, amit feltehetően javítás céljából vontattak oda, valamikor régen. A csupasz falakon felül vezetékek futottak és több helyen is nagy, kapcsolókkal és mugli elektromos szerkezetekkel teli fémállványok voltak. Több idejük nem maradt nézelődni; Graves fénygömbje szertefoszlott a levegőben és megszűnt, és ugyanebben a pillanatban hangos pukkanás, majd valami szilárdnak csapódó test zaja, egy fájdalmas és meglepett kiáltás, végül hatalmas robaj hallatszott a metrókocsi környékéről. Az ikrek felkapták a fejüket, Graves kisugárzása ellenben fegyelmezetten higgadt maradt.

- Kitalálom, megpróbált hoppanálni. - nézett Graves-re Reynard. A férfi bólintott, majd bármiféle habozás vagy figyelmeztetés nélkül felemelte a kezét és a metró felé legyintett vele, mire az egész kocsi, úgy, ahogy volt, oldalra dőlve, akár egy játékmakett, lesiklott a sínről és felborult, iszonyatos zajt csapva és sűrű port felverve. Rowan felsikkantott és az eseménytől ledöbbenve tágra nyílt, de szokatlanul csillogó szemmel figyelte, ahogy Graves közelebb sétál.

- Jobban teszi, ha előmászik és átadja a pálcáját haladéktalanul. - szólalt meg nyugodtan, egyfajta komoran fenyegető éllel a hangjában a férfi. Rowannak esze ágában sem lett volna másképp cselekedni, de úgy tűnt, ezen a véleményén nem mindenki osztozott. A következő pillanatban hideg kéken izzó átok suhant Graves felé, aki eltérítette azt, és a becsapódó varázslat pont a tér azon részét zúzta össze, ahol volt falicsempe, szilánkokat szórva mindenfelé. Rowan és Reynard közelebb húzódtak egymáshoz, Reynard még egy pajzsbűbájt is idézett maguk köré a biztonság kedvéért. Néhány villanás, újabb elsüvítő varázslatok, szanaszét repülő törmelék és egy elektromos irányítópult felszikrázása után az akció gyors és előre kiszámítható véget ért: a menekülni próbáló alak hátrakötött kézzel térdelt előttük a csempe-, üveg- és faldarabok között, Graves pedig közönyösen tette el a varázspálcáját, miközben Rowan lenyűgözve állapította meg magában, hogy még a ruhája szegélye sem lett poros.

- Letartóztatom. - közölte Graves. Foglya tehetetlenül vergődött.

- Ehhez nincs joga. Elhagyott magnix állomásokon meghúzódni még nem bűncselekmény. És mégis milyen okkal...

- A MACUSA-tól jöttem. - Graves komoran méregette az alakot, akinek tekintete ijedten villant a Corbitt ikrek felé.

- Csak ő, mi nem. - sietett megmagyarázni Rowan. - Bár ez attól még nem jelent a számodra semmi jót, hidd el.

Az azonosság a Reynard által felidézett emlékkép és az idegen között egyértelmű volt. Rowan kérdőn pillantott Graves-re, aki összefonta a karjait és biccentett, hogy folytassa.

- Nem olyan rég feltúrtál egy színházi raktárszobát, a mi helyszínünket. - Rowan fagyos tekintettel mérte végig a férfit.

- Nem tudom, miről beszélsz...

- Ne hazudj! - emelte fel a hangját Rowan. - Hátrahagytál egyet s mást, amit megtaláltunk, tudjuk, hogy te jártál ott. - közelebb hajolva gyanakodva méregette őt. - Hogyan találtál a nyomára? Honnan tudtad, merre kell keresned? Az a tárgy hozzánk tartozik, mi fogjuk megtalálni, és nagy bajba kerülsz, ha még egyszer bele mersz piszkálni. Mik a céljaid egy olyasfajta... - hirtelen elhallgatott, belebámulva az alak arcába. Annak tekintete furcsán értetlen és üres volt, és Rowan, rádöbbenve ennek okára elhűlve, egész másképp fejezte be a mondatot, mint szerette volna. - Neked fogalmad sincs arról, hogy pontosan miről beszélek, hogy valójából mi után kutattál...

- Kaptam egy címet és azt, hogy mit keressek. - a férfi dühösen nézett fel rá. Rowan és Reynard rosszat sejtve, aggodalmasan pillantottak össze. - Tíz dragot-ot ígértek, még arra az esetre is, ha nem találom meg. Nem tudom és nem is érdekel, miért fontos az a valami, az sem, hogy mire kell.

- És ki bérelt fel? - vágott a szavába türelmetlenül Rowan, ezúttal azonban nem kapott választ. Hátra fordult Reynardhoz, aki csalódottan csóválta meg a fejét. A nő heves mozdulattal lépett még közelebb a foglyukhoz, a pálca egy pillanatra megremegett a kezében, ahogy rászegezte. - Gyerünk, áruld el, ki küldött. Így vagy úgy, de kiszedem belőled.

Hallgatás.

- A hölgy kérdezett valamit. - jegyezte meg csendes, ám ijesztően komor hangon Graves, ahogy közelebb lépett és megnyugtató szándékkal megfogta Rowan karját. A férfi pillantása ide-oda cikázott közöttük, Rowan pedig nem tudta megállni, hogy néhány másodperc erejéig ismételten ne csodálkozzon el azon a higgadt szakszerűségen, ahogy Graves a kezébe vette a helyzetet. - Ki küldött?

Pontosan tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy szóra bírjon valakit, és a Corbitt ikrek, bár kifejezetten nehezükre esett, vártak, igyekezve elfojtani izgatott türelmetlenségüket. Graves nem mozdult, csupán a foglyukat figyelte némán, akinek szemében egyre tisztábban kivehetően csillogott a félelem. A feszültség oly súlyosan ült körülöttük a levegőben, hogy szinte érezték, ahogy lenyomja őket. A pillanatok, talán percek is lassan teltek egymás után, és a férfi végül megtört Graves tekintete alatt.

- Gnarlak. - nyögte halkan. - A neve Gnarlak.

_______________________________________

Megjegyzések:

- Rowanaz eltelt néhány hónap során ismerkedett meg az Agatha Christie által írtPoirot-történetekkel, amelyeknek később is nagy rajongója lesz. Az Ackroyd-gyilkosság című könyv,amelyet a fejezetben olvas, 1926 júniusában lett először kiadva.

- MivelReynard legilimentornak született és nem tanulta ezt a képességet (max annyira,amennyire magát képezte tudatosan, saját tapasztalatai alapján), előfordul,hogy ha elragadják az érzelmei, nem tud másokban olvasni. Ebben a fejezetben isez történt, amikor nem tudott belenézni Gnarlak emberének a fejébe.

- Hogy Graves-nek mi a mumusa, azt egyszer majd elárulom :)