A MACUSA fogadócsarnoka, ahova a New York-tól messze lakó boszorkányok és varázslók érkezhettek vagy távozhattak munka után, egy egész szintet magába foglalt, közvetlenül a főcsarnok alatt. Hoppanálni nem lehetett, a szigorú biztonsági intézkedések megtiltották, és ezt Rowan és Reynard kissé furcsának is találták: a brit Minisztérium főcsarnokába bármikor bárki érkezhetett és távozhatott. A MACUSA-nál csupán az auroroknak volt erre joga, csakis abban a teremben, amelyet egyszer a Corbitt ikrek is használtak, nem sokkal azután, hogy New York-ba érkeztek. Azok, akik ennek ellenére hoppanálva akarták megközelíteni a Woolworth Building-et, az épületen kívül tudtak szabadon megjelenni és eltűnni. Maga a fogadócsarnok tágas volt és elegáns, a nagyobb pályaudvarok várótermeire emlékeztette Rowant. A MACUSA itt is megoldotta és be is tartotta a tökéletes precizitást: külön részlege volt a napi rendszerességgel közlekedőknek, külön a nem rendszeres utat választóknak, egy elkerített rész kandallója pedig a többi Mágiaügyi Minisztériumba való utazásra volt kijelölve, szerte a világban. A recepciós pultnál Rowan és Reynard bejelentkeztek egy délután háromnegyed négyes útra a londoni Minisztériumba (amely az időeltolódás miatt Londonban este háromnegyed kilences érkezést jelentett), majd mivel még bőven volt idejük a megjelölt indulásig, a Woolworth Building kijárata felé vették az irányt.

- Nincs kedvem a Sparkbucks-ba menni. - jegyezte meg Rowan, ahogy kiléptek a forgalmas útra és elindultak lefelé a Broadway-en. A kávézóban lassan közeledett a csúcsidő, ő pedig kivételesen nem akarta egy MACUSA-alkalmazottakkal teli helyen múlatni az időt. Már így is túl sokan tartottak a Woolworth Building-ből kilépve a szemközti épület felé; Rowan kikerült két csevegő titkárnőt a Mágikus Törvényszékről, sikeresen nekiütközött egy fiatalembernek, aki szintén a MACUSA-tól távozott, és próbált nem odafigyelni egy kisebb társaságra, amely a vidéki kruptenyésztés veszélyeiről társalgott, miközben a Sparkbucks felé sétált. Reynard egyetértett vele, így hát lefordultak az első sarkon és addig mentek, amíg nem találtak egy hangulatos kis mugli cukrászdát, amelyben viszonylag kevesen tartózkodtak. Ezzel a hellyel ő is, öccse is teljes mértékben meg voltak elégedve, és Rowan számára gyanúsnak tűnt, hogy Reynardnak feltett szándéka végigkóstolni a pultban látható összes tortát és süteményt. Az ő figyelmét inkább más kötötte le, mint a kínálat; gyorsan rendelt egy melange-ot és egy Spiced Devil's Food szeletet, és egy ablak melletti asztalhoz ülve elgondolkodva figyelte a kinn elhajtó automobilokat.

- Nem szeretnék visszamenni Londonba. - jegyezte meg Reynard, miközben megjelent mellette vagy négy süteményes tányérral (minden tortaszeletet külön tárnyérra kért) és egy bögre vaníliás kávéval a kezében, melyeket pincéreket megszégyenítő ügyességgel pakolt le az asztalra, hogy aztán ő is helyet foglaljon. - Főképp nem Travers-hez.

- Ha azt mind megeszed, rosszul leszel. - dünnyögte Rowan, miután fél szemmel gyors pillantást vetett öccse ügyködésére, úgy téve, mint aki meg sem hallotta, amit az imént mondott. Reynard persze összeehetett akármennyi édességet és egészségre káros, tápláléknak nevezett vackot, sosem lett rosszul, sőt, még csak nem is látszott rajta, ami rendkívül bosszantó volt. Reynard elengedte a füle mellett a megjegyzést, épp ahogy nővére ignorálta az ő panaszkodását az imént, és nekifogott az első szeletnek. Rowan megcsóválta a fejét és ő is hozzálátott, hogy takaros falatokat vágjon a tortájából, a csokoládé, fahéj és földimogyoró varázslatos hármasától várva némi nyugtató, ellazító hatást. Kénytelen volt valamennyire visszatérni a Reynard kezdeményezte témára, így mintegy mellékesen jegyezte meg. - Nézzük inkább azt, hogy mit sikerült elérnünk. A MACUSA végre nyomoz, a nagyságos Picquery elnök asszony pedig nem lehet olyan nagyra vele, hogy áruló keveredett a környezetébe.

- No igen. - Reynard felpillantott a tányérjából és kissé aggodalmas képpel vizsgálta őt. - Figyelj Ro... jól vagy?

Rowan hosszan nézett vissza rá, megcsóválva a fejét.

- Megvagyok. - vont vállat aztán, ismét az utca felé figyelve. - Csak tudod, azt kívánom, bár le lenne már zárva ez a tégla-ügy. Sajnos túl óvatos, semmi nyomot nem hagy maga után...

- Ez igaz. - sóhajtott Reynard. - Még Queenie is azt mondta, hogy nem észlelt semmi gyanúsat...

- Queenie? - Rowan értetlenül nézett az öccsére, aki erre látványosan elvörösödött. - Várjunk csak, Rey. Nehogy azt mondd nekem, hogy minderről beszéltél Queenie-nek!

Reynard rekordsebességgel lapátolt a szájába tekintélyes édességadagot, közben vadul rázva a fejét, hogy épp nem tud beszélni. Rowan rosszalló gyanakvással hunyorgott rá.

- Előbb vagy utóbb el fog fogyni az a torta. Valld be, hogy te beszéltél Queenie Goldstein-nek arról, hogy tégla van a MACUSA-nál, még mielőtt hivatalosan ki lett mondva a nyomozócsoporton belül. Az arcodra van írva, Rey.

Reynard sosem tudott hazudni, egyszerűen képtelen volt rá. Mind külseje, mind a reakciói elég látványosan árulkodtak, ha megpróbált valamit elferdíteni vagy elhallgatni. Most sem volt ez másképp, és Rowan szinte sajnálta őt, olyan esetlen volt. Az asztalra könyökölve türelmesen megvárta, amíg Reynard legyűrte a tortát, kétszer is orrot fújt és majdnem felborította a poharát, miközben az óráját ellenőrizte abban a reményben, hogy már indulniuk kellene (több, mint két órájuk volt még délután négyig).

- Igen, ami azt illeti, beszéltem vele. - vallotta be végül alig hallhatóan Reynard, és kezét finoman a halántékához érintve kereste a szavakat. - Mármint...

- Gondolatban. - segítette ki Rowan. Reynard zavartan bólogatott.

- Segít nekem. - bökte ki. - Úgy értem, figyel. Hisz ő is hallja a körülötte lévők gondolatait, és egész nap fel-alá rohangál a szinteken. Ki tudja, mikor csíphet el egy-egy árulkodó gondolatot... megkértem, hogy legyen résen, hátha... de azt mondta, mindenféle téma jár az emberek fejében, csak ez nem, legalább is eddig.

Rowan sóhajtott egyet.

- Az ötlet nem rossz, de akkor is, miért kérted a segítségét? - kissé lehalkította a hangját, de abból így is kihallatszódott egy kis szemrehányás. - Az az ember veszélyes... Szegény Queenie biztosan meg van rémülve valamennyire. Az ilyesmi távol áll tőle, ő nem nyomozó vagy auror.

- És mi sem vagyunk azok. - emlékeztette elkomolyodva Reynard. - Graves az, meg akiket erre képeztek ki. Nekünk sem kellene ezzel foglalkoznunk, nem kellett volna belekeverednünk ebbe az egészbe. Mi másért jöttünk New York-ba. Nem jó ezt látni, Ro... Graves-nek igaza van, veszélyben vagy, és ha még jobban beleásod magad ezekbe...

- Graves mégis belevont, mert kértem tőle. - vágott vissza Rowan. - Nem tette volna, ha nem lenne teljesen biztos abban, hogy tud gondoskodni a védelmünkről. Most, hogy ő éppen nincs itt, akkor is figyel minket egy auror, nem emlékszel? Ami azt illeti... - kihúzta magát, a kinti utat és a környező területet fürkészve. Aztán egyszer csak felpattant és mindenfajta magyarázat nélkül, sebes léptekkel a kijárat felé indult.

- Te meg hova mész? - csodálkozott Reynard, hisz nővére még a táskáját is a szék karfáján hagyta. Rowan könnyeden vállat vont.

- Csak szívok egy kis friss levegőt. Pár perc és itt vagyok. - közölte és kilépett az ajtón. Reynard kíváncsian pislogott utána, de hiába nyújtogatta a nyakát, a helyéről nem látott rá Rowanra, aki magabiztos léptekkel átment az úttesten, aztán az autók és a közlekedő gyalogosok eltakarták őt.

Úgy öt perccel később tért vissza, és nem is egyedül. Egy Reynard számára ismeretlen fiatalembert húzott maga után a karjánál fogva, aki szemlátomást mélységes zavarban volt és majdnem orra bukott a küszöbben. Rowan, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga, odavezette újdonsült partnerét az asztalukhoz, majd elengedve őt nyugodtan visszaült a helyére. Reynard várakozva és meglehetősen értetlenül figyelte a jelenetet, miközben maga elé húzott egy újabb tányér süteményt.

- Ülj le nyugodtan. - nézett barátságosan a fiatalemberre Rowan. Az teljes zavarban toporgott az asztaluk előtt, egyik lábáról a másikra lépkedve. Most látszott csak igazán, mennyire fiatal, talán épp csak elmúlt húsz éves. „Még szinte gyerek." futott át Rowan fején a gondolat. Hosszú, kellemetlenül ismerős bőrkabátja és kalapja mindenesetre egyáltalán nem illett hozzá, ráadásul még nagy is volt rá valamelyest. Világosbarna haja összekócolódott a kinti széltől, no meg a kalap csúszkálásától, és majdhogynem riadtan nézett hol Rowanra, hol Reynardra.

- Tudom, hogy a MACUSA aurorja vagy és Graves-nek dolgozol. - jelentette ki Rowan. Szinte már komikusnak érezte a helyzetet, mindenesetre igencsak remekül szórakozott. A fiú kihúzta magát és próbált magabiztosnak látszani.

- Fogalmam sincs, miről beszél.

- Ugyan már. - nevetett fel röviden a nő. - Ez az öltözet túlontúl árulkodó, meg amúgy is, a Woolworth Building óta követsz minket... az elmúlt években elegen jártak a nyomomban ahhoz, hogy észleljem az ilyesmit. - mikor látta, hogy a fiú arca már-már árulkodóan bűnbánóvá válik, kissé ellágyult a tekintete. Túl gyerek volt még, túl ártatlan jelenség ahhoz, hogy keményen viselkedjen vele; pont így érzett akkor is, amikor elcsípte a szomszédos utcában, ahonnan a cukrászdát figyelte. Nem mintha az lett volna a szándéka, hogy azonnal lerázza az aurort, akit Graves ráállított. Csupán úgy érezte, ha már feltűnt neki a jelenléte, megnézi magának. Nem számított rá, hogy egy suhanccal fogja szembetalálni magát. - Ne aggódj, semmi gond. A technikád tökéletes volt, jó helyet választottál, ahol a legkevésbé vesznek észre és ahonnan szükség esetén a lehető leggyorsabban tudsz cselekedni. A környezetedbe is egész jól beolvadtál, csak az utóbbi időben túl sok amerikai aurort láttam már... Gyere, ülj már le. Kérsz valamit inni?

A fiatal auror elszontyolodva csóválta a fejét, tétovázva még egy darabig, amíg leült. Rowan jelentőségteljesen Reynardra nézett, aki a fiú rövid, de zavaróan feltűnő tanulmányozása után kijelentette.

- Epres shake tejszínhabbal.

- Remek. Máris rendelünk egy olyat. - Rowan futólag a döbbent fiúra mosolygott. - Szerencsés vagy, hogy az a kedvenced; nekem a melange, de az nem mindenhol van. - majd elképedt tekintetét látva hozzátette. - Hasznos, ha valaki legilimentor... de ezt fogadni mernék, hogy tudod, Graves biztosan mutatta neked az aktáinkat.

A fiú lassan bólintott; képtelen volt levenni Rowanról a tekintetét, mintha a nő megbűvölte volna.

- Nos, akkor azt javaslom, próbáljuk meg újra, ami az utcán elsőre nem sikerült. - dőlt előre kedélyesen mosolyogva Rowan. - Kezdjük azzal, hogy nekem tökéletes a tegeződés, még ha elvileg munkaügyben vagy is itt. Én Rowan Corbitt vagyok, bár ezt lefogadom, hogy ezt szintén tudod. Az úriember, aki épp shake-t rendel neked a pultnál, a fivérem, Reynard. Te pedig...

- A nevem Neil Cleveland. - mutatkozott be halkan a fiú, idegesen tördelve a kezét. Rowan barátságosan biccentett.

- Igazán örülök, Neil. Bevallom, arra számítottam, hogy Graves majd Merryman-t állítja rám... de igaza volt, jó ötlet volt valaki olyat megbízni a feladattal, akit nem ismerek, sőt, még nem is láttam soha. - rövid szünetet tartott, aztán csevegő hangon folytatta. - Bár tény, hogy még egyetlen követőmet sem kaptam el ilyen gyorsan, igaz, a te jelenlétedről előre lettem tájékoztatva, ami nem annyira tisztességes, még akkor sem, ha elvileg rekordot döntöttem így.

Reynard, aki az asztalukhoz visszaérve letette az újonnan rendelt shake-t és épp leült, röviden belenevetett a poharába, Neil Cleveland viszont továbbra is megsemmisülten meredt maga elé.

- Mr. Graves meg fog ölni. - motyogta. Rowan felvonta a szemöldökét.

- Miből gondolod?

- Elbuktam a feladatot, amit nekem adott... Azt mondta, hogy ez egy nagyon fontos megbízatás, és én már rögtön az első alkalommal kudarcot vallottam. Ráadásul ez az első napom aurorként, most helyeztek át...

Rowan elgondolkodva figyelte őt. Normál esetben eszébe sem jutott volna azt feltételezni, hogy Cleveland auror, a fiú annyira ártatlannak és fiatalnak tűnt, sehogy sem illett hozzá ez a szerep, mindemellett az arcára volt írva, milyen rettenetesen izgult a feladata végzése közben. Egész megsajnálta őt, már csak azért is, mert Cleveland első ránézésre sem a komor, hivatalos MACUSA alkalmazott benyomását keltette benne.

- Nem hiszem, hogy kudarcot vallottál. - jegyezte meg aztán. - Úgy értem, mi a feladatod? Az, hogy figyelj engem, igaz?

- Igen. - bólintott bizonytalanul Cleveland. Rowan diadalmasan húzta ki magát.

- Akkor nincs semmi gond. - jelentette ki. - Legalább is a megbízatásodat tekintve úgy vélem, mindegy, hogy a megfigyelésemet a háttérből teszed vagy úgy, hogy én tudok róla, sőt megkockáztatom, a közvetlen jelenlétünkben tartózkodsz. Mármint, ha már Graves engem is tájékoztatott, hogy mi a helyzet, csinálhatjuk ezt az egészet kényelmesebben is.

Reynard meglepve nézett a nővérére, de egyelőre nem szólt semmit.

- Tessék? - pislogott teljes értetlenséggel Cleveland.

- Az a lényeg, hogy a védelmemet biztosítsd. - magyarázta Rowan. - Én jobban örülnék, ha ezt akkor már a társaságunkban tennéd, nem úgy, hogy a közelünkben ólálkodsz. Neked nem lenne jobb így?

Cleveland képtelen volt válaszolni, csupán buzgón bólogatott, amikor felfogta, Rowan mit is akar mondani mindezzel. Tisztán látszott rajta, hogy el sem hiszi, hogy így alakultak a dolgok.

- Akkor ezt megbeszéltük. - mosolygott Rowan. - Ma délután kis időre hazamegyünk Londonba, gondolom, odáig nem kell velem jönnöd, a megbízatásod csak az amerikai területekre vonatkozik... Na mindegy, szóval ha itt vagyunk New York-ban, nyugodtan csatlakozz hozzánk. Szerintem Graves-nek sem lenne ellenvetése ezzel kapcsolatban, sőt, akár a közös nyomozásunkba is besegíthetsz, ha jóváhagyja.

Neil Cleveland arcára lassan felkúszott az első mosoly. Végre belekortyolt az italába, továbbra sem véve le a szemét Rowanról.

- Köszönöm, Ms. Corbitt. Nagyon jó lenne, el sem hiszem...

- Rowan. - helyesbített a nő, finom mozdulattal jelezve, hogy Cleveland leöntötte shake-kel a kabátját. A fiú úgy pattant fel, mintha szalamandra-fészekbe ült volna.

- A-azonnal jövök! - és elrobogott a mosdó irányába. Rowan vigyorogva csóválta meg a fejét.

- Varázslattal is letisztíthatta volna... Egész szimpatikus, nem gondolod, Rey?

- Teljesen összezavartad. - jegyezte meg teli szájjal az öccse. - Ami azt illeti, még én sem értelek néha.

- Nézd, Graves úgysem maradna nyugton, ha nem vagyunk kellően a felügyelete alatt, a rám állított aurort meg nem rázhatom le, megígértem neki, hogy bízom benne. - mondta Rowan. - Szerinted kényelmesebb, ha folyton tudjuk, hogy ott van a közelünkben és figyel? Elfogadtam Graves szabályait, de attól még bizonyos kereteken belül módosíthatok rajtuk. Ki tudja, mikor lehet hasznunkra ez a fiú, ráadásul örülhetünk, hogy nem valami mogorva, fantáziátlanul hivatalos aurort fogtunk ki, hanem őt. Amúgy is, megsajnáltam szegényt... az arcára van írva, hogy nagyon szeretne bizonyítani.

- És szerintem teljesen beléd esett. - dünnyögte Reynard, aztán már a süteményeinek szentelte a teljes figyelmét. Rowan felvonta a szemöldökét, de nem mondott erre semmit.

o ~ . ~ o

Délután háromnegyed négykor (New york-i idő szerint) zöld tűz lobbant a londoni Mágiaügyi Minisztérium egyik kandallójában. A lángok pattogtak néhány másodpercig, majd egy alak bukkant fel közöttük és Rowan Corbitt majdnem átbukott a kandalló peremén.

- Na ezért utálok Hop-Porral utazni. - közölte fivérével, aki pár pillanattal utána érkezett, és kapkodva söprögetni kezdte a hamut a ruhájáról. - Fogadni mernék rá tíz galleonban, hogy a cipőmbe is jutott belőle... A legutóbb sikeresen kiszórtam Mordon irodájában, annyira nem repesett érte.

- Arra emlékszem. - horkant fel nevetve Reynard, de hangjából kihallatszott az idegesség. Rowan rásandított; öccse mindig így viselte a hivatalos jelenéseket a felettesei előtt.

- Nem muszáj bejönnöd, Rey. - jegyezte meg csendesen, ahogy végigsétáltak a folyosón. - A MACUSA-nál kiálltál értem, ennyi elég volt neked a bajból. Travers-szel majd beszélek én. Menj be nyugodtan az irodánkba, nézd meg, mekkora szemetet hagytak a beosztottak az asztalainkon.

- Biztos vagy benne? - nézett rá aggodalmasan Reynard. Rowan vállat vont.

- A mai nap eseményei után Torquil Travers már igazán nem lephet meg. - válaszolta.

Travers irodája a második emelet közepén helyezkedett el, fémkeretes, ezüsttáblás ajtó takarta, amely előtt nyúlánk, hosszú kabátos alak toporgott, felkapva fejét a Corbitt ikrek érkezésére.

- Theseus! - derült fel Rowan arca, és megszaporázva lépteit odasietett hozzá.

Theseus Salmander, brit auror magas, jóképű férfi volt, aki jóval fiatalabbnak tűnt koránál. Most gyorsan kikapta kezét a zsebéből és rövid ölelésbe zárta Rowant, miközben Reynardnak is odabiccentett.

- Örülök, hogy itt vagy, Ro.

- Ez ám a meglepetés. - mosolygott Rowan, ahogy a férfi elengedte. - Jó újra látni téged.

Theseus futólag viszonozta a mosolyt, de közben kissé gondterheltté váló tekintettel nézett le rá, fejével az iroda felé bökve.

- Délután mondták a parancsnokságon, hogy jöttök, gondoltam, megvárlak, beköszönök. Travers nincs túl jó kedvében...

- Ühüm. - Rowan és Reynard gyors pillantást váltottak, aztán Rowan nemtörődöm módon összefonta maga előtt a karjait. - Gondolom, köze van hozzánk... sebaj. Hogy van Göthe?

Theseusnak csupán a szeme rebbent a hirtelen témaváltástól, nem tette szóvá. Futólag elmosolyodott, mint minden alkalommal, amikor fivére szóba került. Kezdetben ez hozta őt és Rowant közelebb egymáshoz: mindkettejüknek volt egy furcsa öccse, akiket nagyon kevesen értettek meg. Rowan kedvelte Salmanderéket, az emberkerülő, különc Göthe-t, aki a varázslények között érezte igazán jól magát, és persze Theseust, a háborús hőst, aurort, a személyt, aki kiállt mellette, miután az ő és Grindelwald útjai különváltak. Theseus Salmander érte el azt is, hogy az Auror Parancsnokság békén hagyja őt és hogy ne erőltessék a védelem alá helyezését. Kollegákból barátok lettek, majd valamivel többek, mint barátok, de Grindelwald emléke még túl közeli volt, túl fájó, a Minisztérium közege pedig nem ideális az ilyesfajta kapcsolatok elmélyítéséhez.

- Göthe? - kérdezett vissza Theseus. - Remekül. Megvan a maga világában a varázslényeivel. Épp most készül egy nagy útra, Szudán, Egyiptom, ésatöbbi... nagyon várja.

- Jól hangzik. - állapította meg Rowan. - Kissé melegebb éghajlatú helyek, mint New York, az biztos.

- Na igen. - Theseus kíváncsian mérte végig a nőt. - Hallom többször is összeakadtál a MACUSA-val, mióta elutaztál.

- Sajnos. - szólt közbe Reynard. Rowan enyhén elfintorodott és megvonta a vállát.

- Okoztál egy kis fejfájást Percival Graves-nek, az biztos. - Theseus arcán alig látható vigyor suhant át, aztán rövid csend után elgondolkodva tette hozzá. - Szerintem kedvel téged.

- Ezt meg honnan veszed? Egyáltalán, miből gondolod? - csodálkozott el Rowan, élesen felkapva a fejét, aztán eszébe jutott. - Persze, egyszer említette, hogy leveleztek...

- Igen, munkaügyben rendszeresen baglyot váltunk. Írta, hogy a titokvédelmi egyezmény betartását illetően késélen táncolsz. - válaszolta derűsen Theseus. - Jó ideje ismerjük egymást. Még a nagy háborúban találkoztunk, a nyugati fronton. Hogy micsoda állapotok voltak ott akkor...

Rowan megdermedt kissé. A nagy háború... a muglik eszement, évekig tartó öldöklése, amely a varázsvilágra is kihatott, szörnyű veszteségeket okozva. Bár a Nemzetközi Varázslókongresszus megtiltotta a varázsvilág beavatkozását, idővel fel kellett ismerniük, hogy egyes varázslók és boszorkányok kihasználják a háború adta helyzetet, valamint hogy sürgősen cselekedniük kell, hogy ne legyen még több értelmetlen áldozat. Így hát különleges auror-csapatok alakultak világszerte, azzal a céllal, hogy a mugli katonák közé beépülve varázserejüket arra használják, hogy életeket mentsenek, tragédiákat előzzenek meg. Minden katasztrófát, halálesetet azonban nem tudtak megakadályozni. A háború sokakat nem kímélt. A háború, amely az ő szüleinek az életét is elvette...

Thorne Oswald Corbitt, híres kalandozó, átoktörő, kutató. Cerelia Rosier, diplomata, minisztériumi vezető, arisztokrata közszereplő. Mindketten a varázsvilág népszerű, megbecsült tagjai, egy ősi aranyvérű máguscsalád nevét viselő boszorkány és varázsló. Habár a szüleiknek szinte sosem volt idejük rá és Reynardra, Rowan tudta, hogy egymást nagyon szerették. Azon a szörnyű napon is együtt voltak, amikor a minisztériumi küldöttség, melynek tagjaiként utaztak, egy mugli katonák között vívott harcba keveredett valahol Franciaországban... Rowan megborzongott és visszaterelte gondolatait Theseus és az általa mondottak felé.

- Ezt már nem említette. - mondta. Theseus nekidőlt a falnak és ismét zsebre tette a kezét.

- Hasonló küldetésünk volt. Graves osztaga bajba került a közelünkben, felrobbant mellettük egy olyan toboz-szerű valami.

- Gránát. - motyogta Rowan, néhány pillanatig visszatartva a lélegzetét. Theseus biccentett.

- Az. Ő élte túl egyedül. Aztán a háború végül véget ért és mindketten hazatértünk; ő aurorparancsnok lett, én ünnepelt hős. Azóta tartjuk a kapcsolatot, alkalmanként összedolgozunk munkaügyben. Jó ember, bár kissé talán túl szabálymániás.

- Ne is mondd... - dünnyögte Rowan. A hallottak kissé rossz kedvet hoztak rá, és nem csak a nagy háború felemlegetése és a szüleivel kapcsolatos emlékek miatt. Lopva a Reynard zsebéből kilógó órára pillantott és tett előre egy apró lépést. - Kilenc óra. - egyelőre nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e annak, hogy idő van vagy sem. - Azt hiszem, jelenésem van.

- Biztos ne jöjjek veled? - kérdezte Reynard. Nővére megcsóválta a fejét.

- Hagyd csak. - kihúzta magát és az irodához lépve lenyomta a kilincset, majd mielőtt Reynard vagy Theseus bármit mondhattak volna, belépett az ajtón.

Az iroda hatalmas volt, valamivel nagyobb, mint Graves-é, bár ezt első ránézésre nem lehetett látni, ugyanis két részre volt osztva. A hosszúkás előtérben Rowan felakasztotta a kabátját és a táskáját, majd a belső ajtóhoz lépett, amely résnyire nyitva volt, és rövid szünet után bekopogott.

Torquil Travers az íróasztala mögött ült. A negyvenes évei elején járó, egyenes tartású férfi volt, szürke öltönyben, kemény arcvonásokkal és hideg tekintettel. Csupán futólag pillantott fel, ahogy Rowan belépett, nyugtázva, hogy az általa hívatott személy megérkezett, mintha csak azt kívánná érzékeltetni, hogy itt igazán csak az ő jelenléte számít.

Így is volt.

Rowan nem kedvelte Travers-et. A férfi erős és kemény vezető volt, azonban gyakran nem riadt vissza a kegyetlen lépésektől és az erőszaktól sem, olyan tettek véghezvitelétől vagy parancsba adásától, amelyektől Rowant mindig viszolygás fogta el. Ha kellett, Travers átgázolt mindenen és mindenkin, aki közte és a céljai között álltak, s hiába voltak gyakran ezek a célok közösek, hiába szolgálta Travers az igazságszolgáltatást, a módszerei sokakból váltottak ki nemtetszést. Travers sosem törődött mással, csakis azzal, amit véghez akart vinni.

- Hívatott, Mr. Travers. - törte meg a csendet Rowan, megállva az íróasztal túloldalán és udvariasan megvárta, amíg a férfi félretolja maga elől a papírokat és felpillant rá.

- Ms. Corbitt. - biccentett kimérten Travers. - Igazán régen fordult meg utoljára a Minisztériumban.

- Ebben a Minisztériumban, legalább is. - válaszolta Rowan. - Ugyanakkor minden anyagot továbbíttattam ide, amely a munkához kapcsolódik, ami miatt az Államokba utaztunk.

- Igen, a MACUSA elküldte a másolatokat. - Travers lassan végigmérte a nőt, mintha csak azt kutatná, mikor és miben hazudik. Rowan igyekezett kifejezéstelen arcot vágni. Nem szerette, ahogy Travers a körülötte lévő emberekhez állt, a saját beosztottjaihoz; mintha eszközök lettek volna, amelyek uralhatóak, felhasználhatóak, büntethetőek, vagy ha a szükség úgy hozza, akár fel is áldozhatóak. Állta a férfi tekintetét, tartotta a szemkontaktust. „Gyűlöli, ha valaki nem hódol be neki, képes a szemébe nézni." mondta egyszer Reynard, és Rowan is pontosan érezte ezt. „Hiszen az vele egyelővé teszi a másik felet."

- Ami azt illeti, most is egy MACUSA által küldött anyagot olvastam. - törte meg a csendet végül Travers. - Ma reggel arról tájékoztattak, hogy magát és a fivérét beidézték a Kiemelt Nyomozások Osztályára. Mesélne nekem erről bővebben?

Rowan kelletlenül kulcsolta össze a kezeit maga előtt. Érzékelte a szinte észrevehetetlen, fagyos élt a főnöke hangjában. Tudta, hogy óvatosan kell megválasztania, mit és hogyan mond: Travers mindig az irányítása, hatalma alatt akart tudni mindent, ő pedig most átment ezen a szigorúan szabott határon.

- Mint tudja, egy ideje New York-ban tartózkodunk azzal a céllal, hogy lekövessük egy veszélyes varázstárgy eredetét, amely a muglik közé került. - fogott bele. - Úgy alakult, hogy az ottlétünk alatt több olyan eseménynek is szemtanúi voltunk, amellyel kapcsolatban a MACUSA nyomozást folytat. Sikerült felfedeznünk egy lehetséges összefüggést ezekkel az eseményekkel kapcsolatban, amelynek a szálai Grindelwaldhoz vezethetnek... a MACUSA ezután döntött úgy, tekintetbe véve a múltamat, hogy informátorként engem és a fivéremet is belevon a nyomozásba.

Hosszú csend következett. Travers kettétörte a kezében tartott pennát, de a tekintetét közben nem vette le Rowanról.

- Úgy hallottam, bizonyos új információkat is átadott a MACUSA-nak. Érdekes információkat, amelyeket eddig még nem hallottunk...

Rowan az ajkába harapott, s most először képtelen volt leplezni a rátörő idegességet. A MACUSA tehát azóta a legújabb fejleményekről is tájékoztatta a főnökét, miszerint a délelőtti ülésen azonosította számukra Grindelwald egyes követőit. Most már nem csak a kellemetlen főnök-beosztott számonkérést kellett kiállnia, de tudta, veszélyes vizekre evezett. Egyszer már bajba került miatta, és lám, megint nem tudta elkerülni.

Már csak ezért sem kedvelte Torquil Travers-et. A férfi könyörtelenül letartóztatott mindenkit, aki bárhogy kapcsolatba került a sötét mágiával vagy annak művelőivel, kiváltképp Grindelwalddal. Ha Theseus Salmander nem áll ki mellette, ha ő maga nem egy nagy múltú és nevű aranyvérű család tagja, Travers gondolkodás nélkül az Azkabanba küldte volna őt is. Rowan megborzongott; visszagondolva az akkor történtekre, most hirtelenjében el sem tudta képzelni, végül minek is köszönhette, hogy sikerült megmenekülnie a Travers által indítványozott retorziótól. Travers nem felejtette el az akkor történteket... és sosem szerette, ha bárki is megkérdőjelezte a véleményét vagy végül másképp alakultak a dolgok, mint azt ő diktálta. Graves pedig feketén-fehéren pont ezt közvetítette róla, amikor elküldte a jelentést a délelőtti ülésről. „Nem. Nem egészen." szólt magára határozottan Rowan. „Graves nem tudott arról, mi minden előzte meg ezt. Tudhatta volna, ha őszintébb vagyok vele... Talán akkor másképp alakult volna minden és nem egyedül kellene itt állnom és megküzdenem ezzel."

- Azonosítottam néhány embert. - válaszolta, némileg tétovábban, mint szerette volna. - Pontosan ilyen jellegű kérést egyszer sem kaptam korábban az auroroktól.

Travers barátságtalanul vonta össze a szemöldökét.

- Szóval úgy véli, hogy pusztán azért, mert a kihallgatása során akkor valaki tartotta a hátát a maga tetteiért, maga nyugodtan elhallgathatott olyan fontos információkat, amelyeket kötelessége lett volna közölnie? - kérdezte. Rowan kissé meglepetten nézett rá. Nem értette Travers kijelentését, azt, hogy ezzel mire akart utalni. Nem szívesen idézte fel azokat a napokat, most mégis megpróbált visszaemlékezni, de hiába erőltette az elméjét, sehogyan sem tudta megfejteni a Travers szavai mögött megbúvó, valamiképp nyugtalanító részletet.

- Úgy vélem, ezek olyan információk voltak, amelyeket a saját akaratom szerint adhattam ki akkor és annak, akinek én szerettem volna. - mondta csendesen.

Travers nesztelenül állt fel, előrébb hajolva az asztala fölött, olyan közel Rowanhoz, hogy elég volt csak suttognia.

- Maga nekem dolgozik, Corbitt. - a hangja most még keményebb volt, fenyegető. - Nem a MACUSA-nak, nem Percival Graves-nek. Nekem. Ezt ne felejtse el, ha nem akar bajba kerülni.

Szinte megfagyott közöttük a levegő, lelassítva magát az időt is.

- Nem fogom elfelejteni. - közölte kurtán, semleges hangon Rowan. Travers lassan visszaereszkedett a székébe, elengedve őt, de a fagyos hangulat megmaradt, fullasztóan telepedett rá az irodára.

- Ami a MACUSA-t illeti, a legfőbb cél az, hogy Grindelwald a törvény előtt feleljen tetteiért, így természetesen kénytelen vagyok támogatni, hogy maga és a fivére részt vegyenek a nyomozásban és együttműködjenek az amerikai kollegákkal, egészen addig, amíg minden fejleményről azonnal tájékoztatnak engem, személyesen. Úgy tűnik, nem fordítottam kellő figyelmet a maguk nevetséges ügyosztályára, Corbitt. - Travers ismételten maga elé húzta a papírjait, futólag belelapozott tartalmukba. - Ugyanakkor ajánlom, hogy a megbízatást, ami miatt kiutaztak, minél hamarabb végezzék el. Így is túl sok időt voltak távol az itthoni feladataiktól... Most távozhat.

Rowan nem szólt semmit. Röviden biccentett és sebes léptekkel a kijárat felé vette az irányt, a hátában érezve Travers metsző tekintetét. Csak miután becsukódott mögötte az iroda ajtaja, érezte úgy, hogy újra kap levegőt.

Reynard odakinn várta.

- Merlin buggyos nad... Ro, borzasztóan festesz. - meredt a nővérére aggódó arccal. - Mit akart Travers?

Rowan csupán jelentőségteljesen ránézett, majd megfogta a karját és maga után húzta. Egészen addig nem szólt semmit, amíg meg nem érkeztek az irodájukba. Érkezésükre a polcon pihenő portörlő alig hallhatóan, barátságosan tüsszentett egy aprócskát, majd ledőlt és kissé erőtlen mozdulatokkal söpörte le a kiköpött koszt a szobába zsúfolt négy íróasztal egyikéről. Az ikrek megtorpantak egy pillanatra az ajtóban, végignézve a termen.

- De rég jártunk itt. - motyogta Reynard, miközben az asztala mögé lépett, az oda pakolt holmikat nézegetve. Rowan alig láthatóan bólintott és visszatette a portörlőt a polcra.

- Tudod, hogy hiába iparkodsz. - mondta neki halkan. - A rád szórt varázs egyre gyengül és végül majd megszűnik, akkor pedig hazaviszlek a mugli családhoz, ahol azelőtt éltél, hogy az a kókler szórakozásból megbűvölt. Ez a dolgok rendje.

A portörlő vége bánatosan lebbent egyet, Rowan pedig leült a fivére mellé.

- Ro, kérlek mondd már, mi volt. - faggatta Reynard. A nő vállat vont és könnyednek szánt hangon válaszolt.

- Azt hiszem, a főnök továbbra is gyűlöl engem... Nem csak, hogy sérti az önérzetét, amiért együttműködünk a MACUSA-val, de még olyan dolgokat is elárultam nekik, amelyeket itthon anno nem voltam hajlandó a brit nyomozócsoport tudtára adni. Majd ne felejts el emlékeztetni, hogy közöljem Graves-szel, milyen kellemetlenségekkel járt, hogy Merlin tudja, hogyan, kiszedte belőlem azokat az információkat. - Rowan nagyot sóhajtott és megcsóválta a fejét. Ali, akit öccse időközben kiengedett a táskájából, érdeklődve körberepülte őt, majd megpihent a vállán. A nő halványan elmosolyodott, miközben figyelte, ahogy az elszabadult töltőtoll köszöntő szöveget ír fel számukra, keresztbe a falra tűzött újságcikkeken. - Travers csak azt nem veszi számításba, hogy nekem édesmindegy, hogy kirúg-e vagy sem. Szeretem ezt a munkát és az alibi lehetőséget is, amit kínál, de nem fogok kétségbeesni, ha elveszítem.

- Ez így van. - bólintott Reynard és közelebb hajolva finoman a nővére kezére tette a sajátját. - De akkor meg mi az, ami bánt?

Rowan maga elé meredt. Iszonyatosan kimerültnek érezte magát.
- Nem tudom, Rey. - mondta tétován. - Úgy érzem, nem álltam ki kellően magamért Travers-szel szemben, nem tettem meg mindent. Bátornak tartasz, de nem vagyok az. Félek, a Teszlek Süveg is hibázott velem kapcsolatban akkor régen.

Kicsit még most is összeszorult a gyomra, ha visszagondolt arra a napra, a beosztására. Annyira magabiztos volt, annyira nyugodt. Tudta, hol lesz a helye: a Corbitt család tagjai mindig is a Mardekár vagy a Hollóhát házba kerültek. Keresztapja, Phineas Nigellus Black már előre elkönyvelte, hogy a házában, a Mardekárban fogja köszönteni őt, és Rowan is olyan biztos volt benne... A Teszlek Süveg azonban másképp vélekedett a dologról. Rowan több, mint öt percet ült ott, mígnem a fejfedő végre döntött: Griffendél. Választása teljes döbbenetként, sokként érte a kislányt. Még annyi év után is jól emlékezett a kudarcra, a félelemre... Nem akart griffendéles lenni, megtörni a hagyományt, csalódást okozni a családjának. Persze az utóbbin feleslegesen aggódott; a Corbittok sosem voltak oly elvakultak az örökségüket illetően, mint sok más nagy múltú varázslófamília. „Sose szégyeld, hol vagy." írta neki később az apja. „Úgy vélem, kivételes vagy, akár családunk egyik legrégebbi őse, Balthazar; az ő ideje óta te vagy az első, aki a Griffendél ház tagja lett. Okkal kerültél oda, ahol vagy, drágám."

Hogy végül kinek volt akkor igaza? Apjának és a Süvegnek, vagy Phineas bácsinak és az ő első gondolatainak? Rowan nem tudta megmondani. Idővel megszerette a házát, s a félelme elmúlt ugyan, de a kétségei nem.

- Számomra bátor vagy, Ro. - csendült Reynard hangja, visszarántva őt a jelenbe. Rowan halvány mosollyal nézett vissza rá.

- Köszönöm, Rey. - sóhajtott egyet. - De mindaz, ami történt, sok dologban elbizonytalanított. Bevallom, néha úgy érzem, hiba volt ez az egész. Nem kellett volna New York-ba mennünk, csak mert hajtott a kaland és a kincs utáni vágy, és nem kellett volna belekeverednünk mindabba. Túl sok minden történt. Itt kellett volna maradnunk.

Öccse csodálkozva nézett rá.

- És a relikvia? - kérdezte. - Nem adhatjuk fel, már közel járunk.

- Te is olvastad a családi legendáinkat. - Rowan elgondolkodott, majd komoly hangon folytatta. - Az őseink, Lyndal és Balthazar, Merlin tanítványai... Nem tudom, valóban részesei voltak-e az Arthur mondakörnek, nem tudom, mi igaz azokból, amik megmaradtak nekünk. De az egyik történetben ők is egy ereklyét kutattak. Abban a mesében ők sem találták meg a Szent Grált... nem lehet, hogy nekünk is hagynunk kellene a mi serlegünket, mielőtt az események olyan bajokat hoznak, amelyeket már nem tudunk kontrollálni?

Reynard finoman megszorította a kezét.

- Tudod, hogy bárhogyan is döntesz, én veled tartok, Ro. - mondta komolyan. - Be akarod fejezni?

Összenéztek, és bár szándékosan nem látott nővére fejébe, Reynard tudta a válaszát, mielőtt ő kimondta volna.

- Nem. - rázta meg a fejét Rowan és rövidenfelnevetett. - Félek, makacs vagyok, akár az őseim. Ismerem magam, Rey... tudom,hogy nem nyugszom addig, amíg nem találjuk meg azt a serleget.

_______________________________________

Megjegyzések:

- Rowanemlít egy bizonyos Mordont (Artair Mordon); ő Rémszem egyik őse, aki abban azidőben aurorként szolgált a Minisztériumban (a Mordon egy skót aranyvérűcsalád, melynek tagjai generációk óta aurorok).

- Gravesés osztaga az első világháborúban a mugli Amerikai Expedíciós Hadsereg köreibeépültek be, amely 1917 júniusában elsőként érkezett Európába.