A történések innentől gyors fordulatot vettek. Graves riasztotta a MACUSA megfelelő szerveit, amelyek kiérkezve azonnal megkezdték a nyomozást a gyilkosság ügyében. A helyszín átkutatását Graves maga felügyelte, Rowant és Reynardot azonban visszaküldte a Bűbájos Bölénybe.

- A megállapításunk az ügyben még nem hivatalos. - vonta félre Rowant, mielőtt a nő bármit reagálhatott volna a döntésére. - Kérlek bízz bennem. Ha itt végeztem, az elnök asszony elé tárom a felvetésünket. Most viszont jobban örülnék, ha te és a fivéred pihennétek egyet és a munka ezen részét rám bíznátok. Szükségünk lesz még a segítségetekre a továbbiakban.

Nem hazudott: minderre már másnap sor került, és a Corbitt ikreket már a MACUSA előcsarnokában Queenie Goldstein fogadta, izgatott toporgással és mosollyal, amikor reggel megérkeztek.

- Mr. Graves szólt, hogy azonnal kísérjelek hozzá titeket, amint megjöttök. - mondta, miközben Rowanba és Reynardba karolt és a lift felé húzta őket.

- Nem az irodájába megyünk? - csodálkozott Rowan, amikor beszállás után lefelé indultak el. Queenie a fejét rázta.

- Valami nagy dolog van készülőben... ma reggel összehívták a kiemelt nyomozások csoportját. - suttogta. - Picquery elnök asszony is lenn van személyesen!

Rowan elmosolyodott.

- Graves megcsinálta... - mondta halkan, inkább csak magának.

- Most örülsz, igaz? - kérdezte Reynard, sokatmondó oldalpillantást vetve nővérére. Rowan kissé megütközve nézett vissza rá.

- Miért, te nem?

- Én csak a hullára tudok gondolni. - Reynard megborzongott. - Ahogy ott fekszik a szobában, kiterülve. Hiába volt olyan óvatos, a gyilkos átok megtalálta. A MACUSA elől meg tudott szökni, de aki végzett vele, mégis becserkészte... nem tudok nem aggódni azon, hogy milyen veszélyes is lehet, aki megölte.

- Ezért foglalkozik a kiemelt nyomozócsoport az ügyben, nem? - Rowan magabiztos nyugalommal mosolyodott el, miközben igyekezett összefogni a haját, némileg hivatalosabb megjelenést varázsolva a külsejének. - Úgy értem, most amúgy is elég komoly dolgok vannak a MACUSA-nál...

Queenie miatt nem akart konkrétabban fogalmazni (nem mintha az említett nem tudott volna a fejébe látni), de nem kerülte el a figyelmét, hogy öccse és a nő milyen pillantást váltanak. Felvonta a szemöldökét, aztán végül mégsem mondott semmit, túl sok egyéb dolog foglalkoztatta ahhoz, hogy megemlítse az elkapott jelenetet.

Ahogy a lift megállt és az ikrek kiszálltak, Queenie a fejéhez kapott és gyorsan kilépett utánuk ő is.

- Majd' elfelejtettem, én buta! - nevetett fel és Rowan kezébe nyomott egy mappát. - Ez néhány tegnapi jelentés. Mr. Graves túl elfoglalt volt tegnap, aztán én is elfelejtettem odaadni neki, és most jut eszembe, hogy szaladnom kell kávét főzni az oktatási ügyosztályra, nagyon sürgős, ráadásul én saaajnos nem is mehetek be a nyomozócsoporthoz, nem igaz? Odaadnád ezeket neki? Igazán köszönöm!

Azzal mielőtt Rowan bármit is mondhatott volna, visszaugrott a liftbe és figyelemreméltó sebességgel becsukta a rácsot.

- Öhm... rendben. - pislogott Rowan, nem tudva mire vélni Queenie furcsa viselkedését. Ahogy elindultak a folyosón, Reynardra pillantott. - Ez meg mi volt?

Öccse őszintén elveszett képpel nézett vissza rá.

- Fogalmam sincs, Ro. Valamiért már azóta az járt a fejében, hogy te add oda ezeket a papírokat Graves-nek, mióta beszálltunk a liftbe.

Rowan kíváncsian pislogott hátra, miközben a mappa sarkát gyűrögette.

- Tudod, azért néha Queenie is furcsa. - állapította meg. Reynard megvonta a vállát.

- Biztos tart most tőle valamiért és nem mer szemtől szembe kerülni vele... kiöntötte a kávét a tálcára, amikor bevitte hozzá, vagy megpróbált humorizálni a jelenlétében. Merlinre, tudom is én, hogy működnek a nők!

- Ennyit a gondolatolvasásról. - horkant fel Rowan.

Az ikrek végigsétáltak a folyosón. A Kiemelt Nyomozások Osztálya a Woolworth Building egyik alsó szintjén helyezkedett el, az Auror Parancsnokság egyes irodáinak szomszédságában. Rowan és Reynard korábban néhányszor már megfordultak ezen a szinten, de a folyosó végén lévő lezárt ajtón még sosem léptek be, eddig nem is tapasztalták, hogy lenne különösebb bejárás oda. „A mindennapi ügyekkel általában a munkaköri leírásban erre kijelölt nyomozócsoport foglalkozik." magyarázta egyszer Tina Goldstein. „A kiemelt nyomozócsoport egészen más, és csupán akkor ül össze, ha valami nagy horderejű, rendkívüli ügyről van szó, vagy valamiféle krízishelyzet áll fenn. Tagjai külön kiválasztott személyek, akik kapcsolódnak valamiképp az adott ügyhöz, és általában persze Picquery elnök asszony maga."

„Hát, most aztán tényleg krízishelyzet van." gondolta futó, elégedett mosollyal Rowan, ahogy odaértek az említett ajtóhoz, amely előtt Graves egyik bőrkabátos, kalapos aurorja állt őrt. Jöttüket biccentéssel nyugtázta és szó nélkül félreállt az útból, a Corbitt ikrek pedig benyitottak.

Tágas, fényes szobába érkeztek. Graves irodája után ez a terem volt a leghivatalosabb kinézetű, ugyanolyan elegáns, bár az itt uralkodó színek miatt valamivel melegebb hatású. A gótikára hajazó, arannyal futtatott falak és vastag oszlopok között egy amolyan belső gyűrűt alkotó, elszeparáló érzetet keltő mélybarna szekrénysort helyeztek el (valószínűleg az előző ügyek aktáival tele), és fölöttük átpillantva az ikrek ráláthattak a középen elhelyezett méretes asztalra, mely körül tizenkét széket helyeztek el.

A legtöbb széken ült valaki, s most mindannyian felpillantottak Rowan és Reynard érkezésére.

Nagy részüket Rowan nem ismerte név szerint, ugyanakkor már többször látta őket a MACUSA egyes ügyosztályain, némelyiküket még az újságban is. A teremben néhány másik auror is tartózkodott, Rowan felismerte közöttük Tina Goldstein-t és Samuel Merryman-t, Graves legjobb embereit is; ők az asztal körül lévő szekrénysornak támaszkodva figyeltek, mellettük néhány tábla, amelyekre térképeket, feljegyzéseket, fényképeket és még körözési plakátokat is kitűztek, köztük az előző napi gyilkosság helyszínén készített fotográfiák. A térképek között volt, amelyik az Egyesült Államokat, másik New York városát mutatta, ez utóbbin több bejelölt pont is volt, első ránézésre azok a helyek, ahol az elmúlt hónapokban az általuk keresett titokzatos mágikus erő felbukkant.

Percival Graves a Mágiaügyi Miniszterasszony Seraphina Picquery mellett ült. Rowan arca kissé elkomorodott az elnök asszony láttán; legutóbb akkor találkozott Picquery-vel, amikor az faggatni próbálta Grindelwalddal kapcsolatban, és kudarcot vallott. Úgy tűnt, ez az elnök asszonynak is eszébe jutott, ugyanis nem nézett vissza túl barátságosan Rowanra, és a teremben kissé mintha meghűlt volna a levegő. Reynard kínosan toporgott nővére mögött, azt kívánva, ő bárcsak el se jött volna.

- Ms. Corbitt. - biccentett hideg udvariassággal Picquery, megtörve a rövid, ám annál feszültebb csendet. - Már vártuk magukat. Foglaljanak helyet, és kezdjük is.

- Remek. - Rowan magabiztosan ült le az asztal túloldalán, a Picquery-vel és Graves-szel szemben lévő székek egyikére, öccsét is magával húzva. Reynard szemmel láthatóan feszengett és nem érezte túl jól magát a meglehetősen hivatalos, komoly társaságban.

- A jelenlévő urak az Auror Parancsnokság és a Titoktartási Ügyosztály vezető alkalmazottai. - szólalt meg Graves, bemutatva a többieket. - Elnök asszony, uraim... úgy tudom, maguk már mindannyian ismerik valamiképp Rowan és Reynard Corbittot.

- Hallomásból. - szólt közbe egy mosoly kíséretében egy harmincas, nyugodtnak és derűsnek látszó férfi, aki kissé kevésbé volt hivatalos kisugárzású, mint a jelenlévők többsége. Érdeklődve nézett Rowanra. - Edmund Limus, Fő Auror, adminisztratív ügyek vezetője... Magáé a repülő szőnyeg, igazam van?

- Mr. Graves javaslatára vontuk be az ügybe magukat, Ms. Corbitt, mint informátorokat, a nyomozásban közreműködő külső személyeket. - szólt közbe emelt hangon Picquery, elvágva az előző témát. Ő is Rowanra nézett, de kevésbé barátságos arccal, mint Limus. - Mr. Graves tájékoztatott, hogy tisztában vannak a tegnapi eseményekkel és annak okával is, amiért a kiemelt nyomozócsoport összeült. Nem kell tájékoztatnom magát és a fivérét arról, amit eddig megbeszéltünk itt, így szavaimat mindenkihez intézném. A jelenlegi információk és az eddig történtek hatására immár biztosan kijelenthető, hogy a MACUSA-nál tartózkodik egy olyan személy, aki adatokat szolgáltat ki az Amerikai Varázslókongresszusról.

Feszült csend borult rájuk. Mindenki a Mágiaügyi Minisztert és Graves-t figyelte, aki megköszörülte a torkát.

- Mindemellett, úgy tűnik, bizonyos ügyeinket is igyekszik akadályozni. Célunk, hogy minél hamarabb azonosítsuk ezt a személyt, felderítsük, pontosan hogyan és milyen eszközökkel tevékenykedik, megpróbáljuk előre behatárolni az elkövetkező lépéseit, valamint megtudjuk, hogy kinek és milyen adatokat szivárogtatott ki eddig. - tartott egy kis szünetet, majd folytatta. - Ezzel egyidejűleg pedig a többi nyomozócsoporttal együttműködve tovább dolgozunk a városban jelentkező mágikus pusztító erő leleplezésében és megszüntetésében. Úgy véljük, a két ügy között valamiféle összefüggés lehet, melynek oka egyelőre tisztázatlan. A tegnapi gyilkosság áldozata olyan személy volt, aki csupán a MACUSA-val osztotta meg az általa kínált egyezség részleteit. A bizonyítékok arra utalnak, hogy bízott abban, aki végzett vele, várta őt; a gyilkos be volt avatva az ügybe, jelen volt, amikor az ezzel kapcsolatos információk elhangoztak. Valamiért nem akarta, hogy az áldozat hírei által a MACUSA közelebb kerülhessen a New York-ot fenyegető mágikus jelenséghez. A dolog azonban nem csak emiatt a tény miatt igényel rendkívüli óvatosságot, felkészültséget és hatékonyságot. Mindez azért is fontos... - határozottan pillantott Rowanra, felé biccentve a fejével. - ...mert ha az információink nem tévesek, az áruló nem akárkinek dolgozik.

Most már mindenki Rowan felé fordult. A nő kissé kelletlenül sóhajtott, egyedül Graves-t figyelve, a férfi pedig állta a tekintetét. Rowan felidézte, mennyire haragudott, amikor Graves elárulta a Mágiaügyi Miniszternek, amit négyszemközt megosztott vele, hogy egykor kapcsolatban állt Grindelwalddal. Most nem érzett mást, csak valamiféle sürgető szorítást, bosszús kellemetlenséget, ami annak szólt, hogy legyen már túl eme részlet kimondásán. Tudta, hogy muszáj lesz majd beszélnie a múltról, azokról az összefüggésekről, amelyeket Graves-szel is megosztott és amelyeknek köszönhetően most itt ültek. Ki nem mondott egyezség volt, Graves pedig állta a szavát, elintézte, hogy megkezdjék a szükséges lépéseket, amit Rowan kért tőle. Most rajta volt a sor, hogy kivegye a részét és beszéljen.

- Nagy a valószínűsége, hogy az általunk keresett személy Gellert Grindelwald követője. - vette át a szót, tekintetével Graves-ét kutatva. A férfi lassan bólintott. - Én elsősorban ezért vagyok itt. Egykor a követői közé tartoztam én is... gondolom, ezt a tényt Graves vagy az elnök asszony már elmondta.

Csend borult rájuk, nem döbbent, de feszült csend. A jelenlévők egymásra pillantottak, néhányan bólintottak. Rowan lassan fújta ki a levegőt és némileg heves mozdulatokkal fonta össze a karjait, mint aki türelmetlenül várja, hogy a nyomozás szempontjából fontosabb részletekre térjenek.

- Szóval azt állítja, hogy ez az állítólagos kém nem csak, hogy kiszolgáltatja a MACUSA titkait, de egyben Gellert Grindelwald-nak dolgozik? - mondta ki végül az egyik auror tiszt. Rowan bólintott.

- Pontosan. Amikor először felbukkant, engem támadott meg, de olyan információkat használt fel, amelyek a MACUSA-n belül hangzottak el. Innen következtettem erre az összefüggésre.

- A további történések pedig egyre inkább Ms. Corbitt állítását támasztották alá. - tette hozzá Graves. - A szavára, tudására legalább annyira kell támaszkodnunk, mint az eddig és a jövőben szerzett információkra. A téglánk egyben a jelenleg legveszélyesebbnek tartott sötét varázsló embere, Ms. Corbitt és a fivére pedig a hozzá kapcsolódó tapasztalataiknak köszönhetően segíteni tudnak az azonosításában.

A jelenlévők egyetértően bólogattak, majd mindenki Picquery elnök asszonyra nézett, aki kissé felemelkedett a székéből, végigmérve a jelenlévőket.

- Legyen így. - jelentette be végül beleegyezően, majd Graves-hez fordult. - Mr. Graves.

- Helyzetünket némileg nehezíti az a tény, hogy két témában is nyomozunk, és mivel egyelőre nem tudjuk a kettő közötti összefüggés mibenlétét, az ügyeket először külön kell vizsgálnunk, bízva abban, hogy az összefüggések idővel felfedik magukat. - magyarázta a férfi. - A tégla leleplezése belső köreinkben jelenleg némi prioritást élvez, már csak azért is, mert erről a tényről csak a jelenlévők értesültek, míg a másik témában a nyomozócsoport már dolgozik egy ideje és továbbra is együttműködünk. Az áruló azonosítását illetően azonban úgy kell cselekednünk, hogy az ne keltsen feltűnést.

- Kezdő lépésként elrendelem az évenkénti belső ellenőrzés előre hozását. - mondta Picquery, a Rowan másik oldalán ülő férfira nézve, aki valószínűleg a Helyi Ügyintéző Csoport vezetője lehetett. - Találjon ki majd valamilyen magyarázatot ennek az okára. Az Auror Parancsnokság pedig egy évre visszamenőleg átnézi az összes ügyét, a papírokat, jelentéseket, mindent. Lehetséges, hogy a tégla lépéseinek korábban is voltak nyomai, amelyek nem tűntek fel.

- Meglesz, elnök asszony. - biccentett Limus, majd kissé kihúzta magát, jelezve, hogy még szólni kíván. - Az azonosítást illetően lenne még néhány javaslatom, milyen irányban tudnánk elindulni, főleg így, hogy Mr. Graves-nek köszönhetően külső informátorok is segítik a munkánkat. Amit első lépésként tenni tudunk, az az, hogy megpróbálunk felállítani egy profilt az általunk keresett személyről annak alapján, amit jelenleg Grindelwald követői köréről tudunk. Nem biztos, ugyanakkor lehetséges, hogy így ki tudjuk szűrni a tégla egyes tulajdonságait. - kezét az előtte lévő mappára helyezte, majd Rowan elé tolta azt. - És úgy tűnik, ebben máris hagyatkoznunk kell az ön segítségére, Ms. Corbitt. Tisztában vagyunk vele, hogy nem közölhet bizonyos információkat, és nem is kívánjuk, hogy az életét kockáztassa azzal, hogy beszél.

- De személyeket megnevezni csak tud. - tette hozzá Picquery. Rowan felvonta a szemöldökét, majd kinyitotta a mappát. Abban képek voltak, fényképek, melyek nagyrészt mind ugyanazt az embert ábrázolták: Gellert Grindelwaldot, a követői társaságában. Rowan megdermedt. Tisztában volt vele, hogy a teremben most mindenki őt nézi, mégis képtelen volt elrejteni a döbbenetet, amely szinte mellkason vágta. Reynard mellette feszengett és lecsúszott a széken, ő pedig alig bírta rávenni magát, hogy megmozduljon, és ez a mozdulat ne az legyen, hogy felpattan és kiviharzik a teremből. Ügyetlenül kapkodva vette elő a fényképeket a mappából, egyiket a másik után, kaotikusan kiterítve őket az asztalon. Nem akart rájuk nézni, nem akarta visszahozni tudatába azokat az időket, mégsem tudta levenni róluk a tekintetét, kutatni a részleteket, emlékezni. És közben azt is tudta jól, hogy a sok fénykép között olyanok is lapulhatnak, amelyek...

Azokban a pillanatokban gyűlölte magát. Gyűlölte azt a valakit, aki évekkel ezelőtt ott állt Grindelwald mellett, felmosolygott rá és fogta a kezét, gyűlölte az emléket, amelyet egy kissé megsárgult, régi fénykép mindidáig megőrzött és most feltárt. Legszívesebben széttépte volna, ezer átkot szórt volna rá vagy elégette volna, de egyiket sem tehette, hisz bizonyíték volt. Érezte, hogy lángol az arca a szégyentől, és még valami mástól, amit nem akart megnevezni. A füle csengett, és a helyzet kínos mivolta mellett valami másnak az árnyéka is ránehezedett alattomosan, gyötrőn: a múlt fájdalmának kísértete. Szinte meg sem hallotta, mit beszél közben Limus, az auror hangja tompa, távoli zajként hallatszott csak a fejében.

- Itt láthat minden olyan képet, amely a MACUSA birtokába jutott az elmúlt évek alatt, egészen attól kezdve, hogy Grindelwald hivatalosan feltárta eszméit a világ előtt. Nem csak őt kell jobban ismernünk, hanem a híveit is... milyen rétegből és körülmények közül érkeztek, milyen típusú emberek azok, akik szimpatizálnak vele. Ezekkel az információkkal az itteni rejtett emberét is könnyebben tudjuk azonosítani.

Várakozva nézett Rowanra, aki végül nagy nehezen rávette magát, hogy figyeljen. A torkát még mindig összeszorította a fojtogató keserűség, hirtelenjében nem tudta, mit mondhatna. Az összezavarodást és fájdalmat kétségbeesés váltotta fel, csalódottság. Graves-re nézett, a férfi azonban most először nem viszonozta a pillantását. Komor képpel hajtotta le a fejét, a fényképeket tanulmányozva.

- Rendben van. - csattant fel Rowan zúgó fejjel, indulatosabban, mint szerette volna. A jelenlévők összerezzentek kissé. - Igen, elnök asszony, tudok embereket azonosítani.

Maga elé rántotta az első fényképet és hosszan meredt rá, próbálva megnyugodni valamelyest. Ingerültségének okát csak részben tudta megnevezni, és ez összezavarta őt, annyira legalább is mindenképp, hogy megpróbáljon egy kis időt nyerni magának, amíg újra meg kell szólalnia, és amíg leküzdi a kellemetlen érzést, amit részben a fényképek felbukkanása váltott ki, részben pedig a bűntudat, aminek már rég nem kellett volna jelentkeznie, a bűntudat, hogy valamiképpen most mégis elárulja őt... Néhány pillanatig ugyanazt érezte, mint akkor, amikor Picquery próbálta faggatni, vagy amikor évekkel ezelőtt ugyanezt megpróbálták otthon, a brit Minisztériumban. Eddig mindig megtagadta a választ, nem segített, mert valamiért még mindig képtelen volt Grindelwald ellen beszélni. Nem tudta, mi váltotta ki belőle, hogy hirtelen mégis felcsattanjon, vállaljon valami olyasmit, amit eddig megtagadott. Mellette Reynard aggódva nyikorgatta a székét, a vállára téve az egyik kezét; öccse tisztában volt vele, milyen nehezen érinti őt mindez.

- Az a férfi ott, Grindelwald jobb oldalán, Krafft. - szólalt meg végül Rowan, előre tolva a fényképet és újabbakat húzva maga elé. - Svéd, vagy talán német, nem tudom... Azt pedig a sapkában MacDuff-nak hívják.

- Egy szadista gazember. - tette hozzá Reynard, mire minden tekintet ráirányult. A férfi kissé zavartan vont vállat. - Néha én is ott voltam Ro-val, hogy vigyázzak rá.

Rowan hálásan nézett az öccsére. A közbeszólása meglepte ugyan, de erőt is öntött belé. Reynard sosem szimpatizált Grindelwalddal és a nézeteivel, és helytelenítette azt is, hogy Rowan vele tölti az idejét. Mégsem hagyta magára őt, ha a nővére ment, ment ő is; aggódott érte, valahogyan előre megérezte, hogy a dolgoknak egyszer majd rossz végük lesz. Részt ugyan nem vett Grindelwald gyűlésein, inkább a környéken múlatta addig az időt valami mással, csak nagy ritkán kísérte el Rowant, hogy szemmel tartsa, de bizonyos tekintetben ott volt ő is. Öccse szintén találkozott Grindelwalddal, és Rowan tudta, hogy még most is nyugtalanul beleborzong, ha felidézi a férfi jégkék pillantását, erős, számára fenyegetést sugalló auráját. A történtek után ő és öccse megegyeztek, hogy a nő titokban tartja, hogy alkalmanként Reynard is jelen volt, noha akarata ellenére; nem akarta, hogy a zárkózott, különc Reynardot is úgy faggassák, mint őt. Reynard most mégis közbeszólt, mellé állva ezzel, vállalva az esetleges zaklatást és kérdéseket, amelyeket nyilvánvalóan rosszul tűrt. Rowan röviden, alig láthatóan rámosolygott, majd egy kicsivel nyugodtabban fordult vissza az asztalhoz.

- Nocsak... - érdeklődve nézegette az egyik fényképet, arcán eddigi hangulata ellenére egy pillanatra derű suhant át, majd az asztal közepére tolta a fényképet, hogy mindenki láthassa. - A fekete hajú, elegáns nő Vinda Rosier, az unokatestvérem. Milyen rég találkoztunk utoljára...

- Az unokatestvére? - visszhangozta Picquery. Rowan közömbös képpel biccentett.

- Anyai ágon. De nem állunk szóba, mióta... hát, elmentem. - válaszolta, még mindig a képet nézegetve. - Gyermekkorunkban rendszeresen találkoztunk, amikor Phineas bácsikámnál nyaraltunk Londonban. Emlékszem, a családja már a kezdetektől szimpatizált Grindelwalddal, Vinda pedig egyenesen rajongott érte.

A Corbitt ikrek apja nem kedvelte túlságosan a felesége családját. A Rosier família számára mindenek fölött állt a származás és vértisztaság fontossága, a már-már túlzásba vitt hagyományok és rituálék gyakorlása. Rowan emlékezett, hogy mindig mindenkivel szemben már-már nevetségesen előítéletesek voltak és megvetettek mindent, ami akár csak kicsit is eltért az általuk tökéletesnek vélttől. Thorne Oswald Corbitt és az ősei nem ilyen emberek voltak. Hiába volt a Corbitt család ugyanannyira aranyvérű és megbecsült, mint a Black-ek vagy Rosier-ek, hiányzott belőlük a gőg és az indíttatás mások eltiprására. Ha tehette, kerülte a családi összejöveteleket velük. Így a Rosier család tagjaival való találkozások az ikrek számára kimerültek annyiban, amikor anyjuk valamelyik hivatalos fogadásán összefutottak egy-egy rokonnal, valamint a nyári szünidőben tartott egy hétben, amit a rokonság legifjabb generációi Elladora nagymamánál és Phineas Nigellus Black-nél töltöttek a londoni Grimmauld téren.

- Egyelőre ennyi. - kormányozta vissza a gondolatait a jelenbe Rowan, eltolva maga elől a fotográfiákat, mint aki a múltat próbálja ellökni minél távolabbra. Szándékosan nem nézett a jelenlévők egyikére sem, kihúzta magát, mintha nem akarna tudomást venni a rá szegeződő pillantásokról.

- Köszönjük, Ms. Corbitt. - csendült Limus hangja. - Tudom, hogy nem lehetett igazán könnyű felidézni mindezt. A hírszerző ügyosztály alaposan utánanéz ezeknek a személyeknek és a további lehetséges kapcsolataiknak.

- Helyes. - szólalt meg Picquery. - Így hát az elsődleges tennivalóink meg is vannak, és mindenki tudja a feladatát. Köszönöm a közreműködésüket, a mai ülést ezennel lezárom. Bízom benne, hogy a munkájuk hamar megfelelő eredménnyel fog járni. A nyomozócsoport felügyeletét, a tennivalók koordinálását és a rendszeres jelentést a haladással kapcsolatban Mr. Graves-re ruházom.

- Ahogy kívánja, elnök asszony. - biccentett Graves. Mozgolódás támadt, a jelenlévők felálltak az asztaltól, szedelőzködni kezdtek. Limus barátságosan odabiccentett Rowanéknak, ahogy Picquery és az őt kísérő két auror-testőr nyomában távozott. Rowan is felemelkedett a székből, karjánál fogva sürgetően felhúzva Reynardot, de Graves hangja megállította.

- Corbitt. - a férfi nem mozdult el az asztaltól, ültében rendezgette maga előtt a dokumentumokat és fel se pillantott. - Kérlek maradj még egy kicsit. Szeretnék beszélni veled.

- Rendben. - bólintott kissé kelletlenül Rowan és az ajkába harapva, idegesen figyelte, ahogy lassan mindenki más távozik. Reynard vele maradt, tüntetően visszaülve a helyére, de Graves nem tette szóvá. Rowan azon kapta magát, hogy már megint a fránya mappa sarkát gyűrögeti, sőt, le is tépett belőle egy darabot. Nem akart maradni, nem akart Percival Graves-szel beszélni, most nem. Nagyot sóhajtva lépett közelebb, miután az utolsó auror is távozott és magukra maradtak a teremben. Hogy feszültségét némiképp oldani próbálja és terelje a témát, a férfi elé tette a mappát.

- Tessék. Queenie Goldstein küldte. De valamiért azt akarta, én adjam át. - közölte, a szavakkal viaskodva. Ostobábbnak érezte magát, mint valaha. - Papírok vannak benne. Mármint jelentések. Azt hiszem.

- Értem. Köszönöm. - vette át a mappát Graves, aztán rosszallóan vonta össze a szemöldökét a tépett-gyűrött borítót látva.

- Az én voltam, nem Queenie. - sietett a magyarázattal Rowan. - Bocs'.

Graves végre ránézett és tekintetén hirtelen mintha a derű halovány árnyéka suhant volna át. De csak egy pillanatra, aztán az arca ismét borús lett, Rowan pedig csalódottan sütötte le a szemét. Hosszú, kínos csend ereszkedett rájuk. Rowan lopva figyelte Graves-t, aki mintha messze járt volna gondolatban, talán éppen ott, amikor Limus elővette azokat az átkozott fényképeket. Mégis, mintha nem történt volna semmi, nem említette, nem kérdezett rá. „Ő túl diszkrét ahhoz, hogy ilyesmit tegyen." gondolta Rowan, de mindezek ellenére az a bosszantó, egyszerre szorító és szúró érzés a mellkasában nem akart megszűnni.

- Tehát... már nem kell folyamatosan Wohalinál, a Bölényben tartózkodnod, Corbitt. - szólalt meg végül nagy sokára Graves, miután gondosan elrendezte és egymásra pakolta az asztalon található összes dokumentumot. - Erről szeretnék beszélni veled.

- Oh. - bukott ki Rowanból a megkönnyebbült sóhaj. Graves kissé felvonta a szemöldökét, de nem várt magyarázatot, a nő pedig valamivel nyugodtabban ült le a mellette levő székre. Graves tehát egészen másról akart beszélni vele... ennek tudata némileg oldotta a feszültségét.

- Megígértem neked, hogy nem kell védett helyre zárva töltened az idődet a továbbiakban és ehhez tartom is magam. - folytatta Graves. Lassan ismét belelendült a beszédbe, olyan volt, mint általában, hivatalos és lényegre törő, mint aki nem kíván más témákra koncentrálni, csak arra, ami épp adott. - Ugyanakkor a biztonságodat illetően muszáj lesz bevezetni egy-két intézkedést, hiszen a rád leselkedő veszély továbbra is fennállhat, én pedig nem leszek ott veled mindig, hogy figyelhessek rád vagy szükség esetén védelmezzelek. Nem szeretném eltitkolni előled az intézkedések mibenlétét, cserébe ismételten arra kérlek, bízz meg bennem.

Egy darabig csend borult rájuk, melyet csak Reynard zavart meg, ahogy ujjaival dobolt az asztalon, nem tudva, hogy az általa csupán ritmusgyakorlatnak tartott ütemes kopogást az átlagember az unalom és sürgetés jeleként azonosítja. Rowan és Graves egymást figyelték, s valószínűleg mindkettő azon töprengett, vajon mi járhat a másik fejében. Rowan most bármit megadott volna, ha csak egy röpke ideig is, de képes lett volna olvasni az őt tanulmányozó mélybarna szemekben, Graves tekintete azonban megfejthetetlen volt, nyugodt, de elzárkózó.

- Hallgatlak. - mondta végül a nő, várakozón dőlve előrébb.

- Mivel a munkánk jelenleg összekapcsolódik, az idő nagy részében együtt leszünk. - magyarázta Graves. - Ha viszont épp nem vagy velem, egy auror fog figyelni téged. A biztonság kedvéért... Mindez a részedről nem kíván semmi tennivalót és bízom benne, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel jár. Ez az auror egy beépített ember, aki távolról fogja szemmel tartani a környezeted és téged, hogy megelőzze az esetleges bajt. Nem fog kapcsolatba lépni veled, nem fogja felfedni magát, a jelenlétét sem fogod észrevenni. Azért szólok, hogy tudj erről, mert nem szeretnék a hátad mögött tevékenykedni és azt sem, hogy a későbbiekben konfliktus vagy félreértés legyen ebből. A MACUSA törvényeinek keretén belül ez az intézkedés volt az, ami a legkevésbé szigorú megkötés.

Rowan figyelmesen hallgatta a szavait, ugyanakkor már a beszéd közben át-átsuhant az arcán a rosszallás. Nem tetszett neki túlságosan, amit hallott, noha magának kénytelen volt bevallani, hogy sokkal rosszabbra számított, és valahol meg is lepte, hogy Graves nem állítja jóval szigorúbb felügyelet alá. Igaz, már ez a döntés is eléggé megnehezítette az ő és Reynard dolgát, ami a hivatalos munkájukon kívüli ügyködésüket jelentette, Rowan azonban végül úgy döntött, ennek a kérdésnek a megvitatását későbbre teszi, amikor már nem fog oly erővel hatni rá a nyomozócsoport ülésének végkicsengése és Reynarddal is válthat néhány szót négyszemközt. Túl sok dolog történt most ahhoz, hogy igazán bosszankodni tudjon az újonnan alakult körülmények miatt, legalább is egyelőre. Mindenesetre azért kérdőn billentette oldalra a fejét, magában a hallottakat ismételve.

- Igazán kedves tőled, hogy szólsz. - válaszolta és röpke mosoly suhant át az arcán. - Gondolom, ezután nem lenne túl tisztességes, ha tiltakoznék, igaz?

- Nem lenne. - vonta össze a szemöldökét Graves. Rowan biccentett és felpattant a székből.

- Akkor ezt meg is beszéltük. - mondta könnyed hangon. - Rendben van. Tehát ha te épp nem vagy ott a közelemben, akkor a megbízott aurorod lesz.

- Igen. - bólintott Graves, majd mikor látta, hogy Rowan indulni készül, hozzátette. - Van még valami más is, Corbitt. Kérlek maradj néhány percet.

Rowan megtorpant a mozdulat közepén és kíváncsian vonta fel a szemöldökét.

- Mi lenne az?

- A megbeszélésen ugyan erre nem tértünk ki, de mivel ti is részt vesztek a munkában, a MACUSA természetesen tájékoztatta erről a brit Mágiaügyi Minisztériumot. A nyomozás lefolyása alatt végig kapcsolatban leszünk és értesíteni fogjuk őket a fejleményekről, valamint nektek is külön jelentést kell leadnotok a brit ügyosztály számára.

- Rendben. - vont vállat Rowan. - Engem ez nem zavar különösebben.

- Ma reggel léptünk kapcsolatba az ottani Törvényhozási Bizottsággal. - folytatta kissé gondterhelten Graves. - Elfogadták és támogatják a lépéseinket és a ti részvételeteket, ugyanakkor megkértek, hogy továbbítsak egy utasítást, miszerint Torquil Travers délután négyre (itteni idő szerint) az irodájába idézett titeket.

- Ó. - pislogott szaporán Rowan, magában gyors fejszámolást végezve, bár valójából nem ez volt, ami a figyelmét lekötötte. Torquil Travers részben ugyanazt a pozíciót töltötte be, mint Graves, a Mágikus Törvényhozási Bizottság vezetője volt, csak a brit Mágiaügyi Minisztériumban. Reynard hosszan, kelletlenül sóhajtott a háttérben, miután felborította a poharát, és Rowan sem örült a váratlan hírnek. Igencsak ritkán fordult elő, hogy a főnöke látni kívánta őket; a nő nem vágyott kifejezetten a kötelező vizitre, és hirtelen elfogta annak a különös érzése, hogy ennek okával a teremben tartózkodó mindhárom személy egyaránt tisztában van. Végül csak annyit mondott. - Akkor igyekszünk pontosak lenni. Gyűlöli a késést.

- Ismerem Travers-et. - jegyezte meg Graves, és néhány pillanatig úgy tűnt, még mondana valamit, aztán mégsem tette, csak a tekintete komorodott el.

- Az osztályunk alája tartozik, így ő a felettesünk, de szinte sosem találkozunk vele. - Rowan vállat vont. - Velünk nem igazán foglalkozik, ostobaságnak tartja a munkánkat. Nem is bánom. - tette hozzá, kissé hűvösen, de hogy miért nem bánja, azt nem fejtette ki, nem is kellett. Graves a mappákat igazgatta maga előtt, mint aki viaskodik magában valamivel.

- Légy óvatos. - mondta végül halkan, komoran. Rowan hirtelenjében nem tudta, mit válaszolhatna erre; a Graves hangjában megbújó, figyelmeztető él egyszerre tette feszültté és lepte meg. Újabb jele volt, hogy mindketten sejtik, milyen hangulatban fog eltelni az a bizonyos beszélgetés délután négy órakor, de emellett közölt valami mást is: hogy Graves sem igazán örül az események ilyesfajta alakulásának.

- Használhatjuk a MACUSA kandallóját? - kérdezte Rowan. - Egyszerűbb (és jóval hivatalosabb) lenne a Hop Hálózattal közvetlenül oda utazni, mint áthoppanálni a fél világot vagy elcsípni az Urbanus-t.

- Nyugodtan. - biccentett Graves. - Mivel munkaügyben mentek, elég csak bejelentkeznetek.

- Remek. - állt fel Reynard is és nővéréhez lépve megfogta a karját, jelezve, hogy már nagyon szeretne távozni. Rowan megadóan hagyta, hogy maga után húzza, s csupán az ajtóban fordult vissza hirtelen, mint akinek még eszébe jutott valami, mondani szeretne még pár szót.

- Graves...

A férfi már nem figyelt rájuk. Homlokát megtámasztva hajolt a mappa fölé, amit Rowan adott neki, és komor arccal merült el annak tartalmában.

_______________________________________

Megjegyzések:

- Az Urbanus egy általam kitalált mágikusközlekedési mód, amely majd jóval később fog szerepelni a történetben, de ittemlítésre került.