Néhány pillanatig sem mozdulni, sem reagálni nem tudtak a döbbenettől, csak meredtek egymásra, mint akik egy párbaj során telibe találták egymást egy-egy jól irányzott konfúziós bűbájjal. Aztán lépések hallatszottak és egy kócos, álmosan pislogó Reynard jelent meg a Bűbájos Bölény ajtaját rejtő feljáróban.

- Ro, hova rohantál? Arra ébredtem, hogy... - megakadt a hangja, meghökkenten pislogott, ahogy felfogta az elé táruló látványt. Rowan végre észbekapott.

- Ali! Gyere vissza most rögtön. - sziszegte. A szőnyeg büszke, diadalmas mozdulattal lendült felé, hogy visszaereszkedjen a vállára, de a nő inkább a Reynard által odavitt kézitáskájába parancsolta bele, számítva a konfrontációra, amely pillanatokon belül kitörni készült. Graves alakja legalább is tetőtől talpig vibrált a feszültségtől, ami nagyon is ennek az ígéretét sugallta. Próbálva ezt megelőzni, vagy legalább is elhalasztani, gyorsan megfogta a férfi karját és őt meg az értetlen Reynardot maga után rántva a mugli után iramodott. - Gyorsan! Talán még megállíthatjuk.

Ezzel azonban sajnos elkéstek. Az utca, amelyen a mugli elfutott, egy széles, ráadásul az esti kései órákban is meglehetősen zsúfolt főútba torkollott. Rowan, Reynard és Graves megtorpantak a saroképületnél, annak fedezékéből kilesve keresték tekintetükkel leleplezőjüket, aki (öntudatlanul vagy nem) a lehető legésszerűbb dolgot cselekedte: elvegyült az övéi között. Rowan szorosan megkapaszkodott a ház falának sarkában, hogy leplezze kezének remegését. Egyetlen pillanat alatt sikerült egy... „legalább ötös szintű riasztást összehoznom." sandított a mellette álló Graves-re. Vajon az a magnix már a vitájuk kezdeténél is a közelben kóválygott? Nem csak a repkedő Alit látta, de a MACUSA és egyéb kifejezéseket is hallotta? „És Merlin jóságos hátsó felére, ezt hogy a fenébe fogjuk észrevétlenül megoldani?"

- Ott van. - mutatott előre hirtelen Graves. Rowan és Reynard arra kapták a fejüket. A mugli meglehetősen zaklatottan vágott át a főúton (egy automobil majdnem elgázolta, aminek harsány dudálás és némi szitokszó lett a következménye), majd felrohant egy lépcsőn, amely egy magas, elegáns toronyszerű épület tágas bejáratához vezetett, és amely előtt (Rowan gyomra bukfencezett egyet) nem kis tömeg gyülekezett. A férfi kezében megcsillant egy tárgy fényes része (Rowan gyomra még egyet, nagyobbat bukfencezett), majd mondott valamit a bejáratnál álló személyzetnek és eltűnt az ajtó mögött.

- Ez... nem túl jó. - motyogta Rowan, aggodalmas tekintettel figyelve az épületet, ahova a mugli beszaladt, és a körülötte lévő tömeget. Graves dühösen felmordult, miközben kezét felemelve, mintegy mellékesen vastag kabátot bűvölt a nő vállára, aki eddig észre sem vette, hogy reszket a februári fagyos hidegtől.

- „Nem túl jó?" Lehetséges, hogy most leplezted le a New york-i varázslóközösséget, Corbitt. Már pusztán ezzel legalább négy egyes szintű törvényt sértettél meg, amelyek egyenként is azonnali...

- Az a mugli látott titeket? - vágott Graves szavába Reynard, végre megértve, mekkora gond is van. Graves kihúzta magát, mint aki komoly cselekvésre készül, kezében már ott volt a varázspálcája.

- Helyrehozom, amit elrontottál, Corbitt, aztán ennek következményei is lesznek. Ha egy egész épületnyi magnixet kell amneziálni...

- Várj egy kicsit! - most Rowan volt az, aki nem hagyta, hogy a férfi végigmondhassa, amit szeretne. A nő figyelmeztetően bökött fejével az épület felé. - Nem emlékszel, mi volt a kezében, mi volt az a villanás? Egy kamera... fényképezőgép. Van egy olyan balsejtelmem, hogy nem csak láttak minket, de meg is lettünk örökítve. Ha csak úgy amneziálunk mindenkit, lehet, hogy nem csak pánikot okozunk, de lényeges információról is lemaradunk. Sokkal hatásosabb lenne bemenni oda és először is megtudni, hogy a magnixünk kinek és mit mondott, és hogy mit tett. Talán nincs akkora baj, talán még nem akarja szétkürtölni. Ha fényképen vagyunk, mint bizonyíték, egy épeszű ember először előhívná azt a képet, mielőtt nekiáll boszorkányságról kiabálni. Addig még lehet időnk elsimítani a dolgot. Hidd el... lehet, hogy te jól értesz a hasonló akciók lebonyolításához, de én meg a magnixekhez értek.

Graves cseppet sem barátságosan, de legalább a szavait megfontolva nézett le rá. Végül lassan komoran bólintott.

- Legyen. Talán így helyrehozhatod, amit vétettél, Corbitt.

- Ez igazán megnyugtató. - dünnyögte Rowan, majd a fivérére sandított, aki a monokliján keresztül tanulmányozta az út túloldalán lévő épületet. - Rey, mit látsz?

- Azt, hogy sokan vannak benn és hogy csak meghívóval juthatunk be. - válaszolta Reynard, átnyújtva a monoklit Rowannak. Ő és Graves közelebb hajolva nézték, ahogy a tárgy, akár egy távcső, odaközelítve mutatja, mi is zajlik a bejáratnál. Emberek érkeztek, meglehetősen elegáns ruhában, papírokat (meghívókat) nyújtva át az ajtóban álló biztonsági személyzetnek. - Valamiféle ünnepi fogadás lehet éppen. Vagy bál. Tudja a fene.

- Még csak ez hiányzott. - sóhajtott Rowan, elgondolkodó arca azonban arról árulkodott, hogy fejében lassan kezd megfogalmazódni valamiféle terv. „Nem a legjobb, az biztos. Nem hiszem, hogy tetszeni fog neki. De elvileg ad megoldást a problémára."

- És a muglink mit keresne odabenn? - kérdezte Reynard. - Nem mintha túlságosan értenék az ilyen formaságokhoz, de nem úgy tűnt, mintha bálhoz lett volna öltözve. Mégis beengedték.

Nővére megvonta a vállát.

- Talán valami bennfentes. Várj csak. - mielőtt visszaadta volna a monoklit, feljebb irányította az épület homlokzata irányába, kibetűzve az ottani reklámlogo feliratát. - Shaw Hírek. No, azt hiszem, van gond, és van magyarázat is. Ha jól emlékszem, itt nyomtatják az egyik legnépszerűbb helyi újságot, a New-York Clarion-t.

- Ez a Shaw Torony. - Graves most, ha lehet, még mogorvább volt. - Tehát aki leleplezett minket, az nem egyszerűen magnix volt, hanem feltehetőleg egy újságíró, aki felfedezésével egyenesen a szerkesztőségbe rohant.

- Akkor menjünk be mi is és akadályozzuk meg, hogy mi legyünk a holnapi címlapon. - indítványozta Rowan, majd kis töprengés után elővette a pálcáját és finom eleganciával suhintott vele egyet. Öltözete megváltozott: elegáns, de könnyed fekete báli ruhává alakult, melyben úgy festett, akár a fogadásra érkező hölgyvendégek egyike. Néhány másodpercig elgondolkodva tanulmányozta az összeállítást, majd az ajkába harapott és mereven előre bámult, mintha nagyon koncentrált volna valamire. Miután furcsa arckifejezése megszűnt, metamorf-mágiájának köszönhetően már megváltoztatott hajviselete és sminkje is tökéletesen passzolt az öltözékhez. Rowan elégedetten húzta ki magát, aztán Graves-re sandított, aki meredten nézte őt. A nő fején egy pillanat erejéig átfutott a gondolat, hogy most kivételesen szívesen képességet cserélne a fivérével. - Az aurorképzőben is van álcázási gyakorlat, nem?

- Van. - bólintott lassan Graves. Úgy tűnt, nem szándékozik ellenvetést tenni Rowan tervét illetően, amely immár egyértelműnek tűnt. A nő a fivéréhez fordult.

- Rey, tudnál nekem másolni egy olyan meghívót?

Reynard biccentett és néhány varázsige elmotyogása után egy ugyanolyan papirost tartott a kezében, amilyet a bejáratnál álló személyzet a vendégektől átvett. A hármas óvatosan lépett ki a főútra és indult el a torony felé

- Tehát ez a terved? - suttogta Reynard, ahogy a bejárathoz közeledtek. - Bemenni és elvegyülni?

- Pontosan. - biccentett alig észrevehetően Rowan. Mögötte Graves röviden felmordult, de bővebben nem fejtette ki a véleményét, ugyanis ekkor odaértek az épülethez, a személyzet átvette a meghívójukat és a széles ajtószárnyak kitárultak előttük, ők pedig beléptek.

Tágas, fényes csarnokba érkeztek, melynek minden szegletét bevilágították a mennyezetről lelógó hatalmas kristálycsillárok. Rengeteg vendég volt, mind elegáns estélyi ruhát, szmokingot viselve, körülöttük felszolgálók sürgölődtek, a falhoz tolt hosszú asztalok ízlésesen meg voltak rakva. Graves, Rowan és Reynard megtorpantak a csarnok szélén, figyelve a színes forgatagot, ezt az idegen és némiképp veszélyes terepet, tekintetükkel a környezethez nem illő ballonkabátot kutatva. Graves levette a kabátját; alatta lévő, alapból elegáns viseletét észrevétlenül változtatta át a helyszínhez passzoló szmokingra, Reynard ellenben csupán annyi erőfeszítést tett külseje megfelelőbbé tételének érdekében, hogy igazított a nyakkendőjén és betűrte az ingét.

- Ott van! - szisszent fel figyelmeztetően Rowan, épphogy megállva, hogy látványosan abba az irányba mutasson. A magnix, aki leleplezte őket, a csarnok túlsó végében toporgott egy emelvényen, amely mögött széles lépcső és legalább három lift látszott, amelyek a felsőbb szintekre vezettek. A magnix mellett két másik (szintén varázstalan) férfi állt, rendkívül elegáns öltözetben, kisugárzásukkal valamiképp a közönség fölé emelkedve, mintha az emelvény, melyen tartózkodtak és az előttük lévő mikrofon is csupán a formalitás kedvéért lett volna ott. Valószínűleg épp egy beszéd érhetett véget, Rowan legalább is erre következtetett a vendégek tapsából és a két férfi távozásra kész pozíciójából. Az újságíró épp most siethetett oda hozzájuk, megzavarva az ilyen körökben tartott beszédek végén szükséges formalitást. Izgatottan, feldúltan magyarázott valamit a kettő közül az idősebb úrnak, aki fejcsóválva hallgatta, majd legyintett egyet, mint aki elhajtani kívánja a váratlan látogatót. Az újságíró (Rowan most végre alaposabban is meg tudta figyelni, fiatal férfi volt, amolyan tipikus kíváncsiskodó) tiltakozni akart, de most a másik férfi is közelebb lépett, mondva neki valamit, mire az újságíró dühösen, indulattal vágott vissza, aztán sarkon fordulva sebes léptekkel elsietett a lift irányába, hátrahagyva a fényűző partit.

Úgy tűnt, a közjátékot nem is vette észre más (vagy nem szentelt figyelmet neki), mint Rowan, Reynard és Graves, akik még mindig a bejárat közelében álltak, zaklatottságuknak köszönhetően meglehetősen kitűnve a környezetből. Rowan arcán most először igazi mély aggodalom futott át, ahogy arrafele pislogott, amerre a magnix távozott.

- Nem mondta el nekik... ugye? Akkor biztosan más hangulatban lennének. - jegyezte meg csendesen, részben önmagát győzködve.

- Vagy nem hittek neki. - mormolta mellette Graves. Reynard a monokliját igazgatta, próbálva követni a magnix útját, de az épület túl nagy volt, túl bonyolult felépítésű. Egyikük sem figyelt oda a halkan felcsendülő zenére (soktagú zenekar játszott oldalt), sem a vendégekre, akik közül egyre több páros lendült középre táncolni. Rowan megragadta Reynard karját és húzni kezdte maga után.

- Menjünk beljebb... talán megtudhatjuk, miket fecsegett eddig ki az az újságíró, figyelhetjük a tömeget. - Graves-re sandított. - Te pedig csinálhatod, amit az ilyenkor szükséges eljárás szerint kell. Majd fedezünk.

Graves láthatóan nem ellenezte ezt, így a hármas lassan, az oldalsó asztalok mellett haladva beljebb sétált. Nem tűntek fel: a jelenlévők számára ők is csupán a parti vendégei voltak, bár Reynardra esett egy-két furcsálló pillantás. Graves tekintetével azt a helyet kutatta, amerre utoljára látták a magnixet, arca a felszín alatt komoran gondterheltnek tűnt, és Rowan sejtette is, hogy miért. Túl sokan voltak körülöttük, túl sok veszélyeztető tényező volt jelen, s kevés információ. Csak reménykedni tudott, hogy képesek lesznek rendbehozni a dolgokat. „Graves-nek azért már biztosan volt több hasonló ügye." nézett észrevétlenül a férfi higgadtnak tűnő arcára, hogy valamelyest magát is nyugtassa. „Biztos most is a protokollja szerint jár el, és meg is fogja oldani."

A hármas végül megtorpant a terem másik vége felé, az egyik hidegtálakkal és virágokkal megpakolt asztalnál. Graves az ikrekre pillantott.

- Felmegyek és elrendezem az újságírót. - mondta. - Ti addig próbáljátok megkeresni azt a két személyt, akikkel itt lenn szót váltott. Tudjátok meg, mennyit árult el nekik és szükség esetén amneziáljátok őket. - tekintete szigorú volt, olyasféle, ahogy a beosztottjaira szokott nézni parancsok adása közben. - Ne feledjétek, hogy normál esetben az erre kiképzett aurorok hajtanák végre ezt az akciót, őket azonban a körülmények miatt nem hívhatom.

- Megjegyeztük. - bólintott Rowan. - Megkeressük azt a két muglit és nem lesz gond.

De persze minden teljesen másképp alakult.

A magnixek egyike, akivel az újságíró szót váltott, előbb találta meg őket. Magas, jóvágású, igencsak jóképű és határozott kiállású férfi volt, talán néhány évvel fiatalabb Graves-nél. A vendégeken keresztül egyenesen feléjük közeledett, és már túl késő lett volna elhagyni a helyszínt. Rowan, Reynard és Graves feszülten dermedt meg és azokban a pillanatokban mindhármuk fejében ugyanaz járt: mi van, ha lelepleződtek? Ha ez a férfi most annak tudatában készült odalépni hozzájuk, hogy pontosan kik ők és mire képesek?

- Szép estét kívánok. - szólította meg őket a férfi, szavait főképp Rowanhoz intézve, érdeklődve, de nem ellenségesen futtatva végig tekintetét a nőn. - Úgy láttam, kissé elveszett itt a nagy forgatagban... először jár a fogadásunkon, ha jól sejtem.

- Ez így van. - biccentett udvariasan Rowan, elrejtve gyanakvó feszültségét. A férfi arcán egy mosoly suhant át, tekintetét az övébe fúrta.

- Ebben az esetben köszöntöm a köreinkben, hölgyem. Ifjabb Henry Shaw, szolgálatára. - fogta meg Rowan kezét egy rövid kézcsók erejéig. A nő kissé zavartan, de felismeréssel nézett vissza rá.

- A New york-i szenátor... - hagyta, hogy néhány pillanatig kellemes meglepettség üljön ki az arcára. Szerencséjére gyermekkora óta számtalan elegáns partin, ünnepi fogadáson vett részt (a Corbitt név viselése bőven járt ilyen kötelezettségekkel), rutinosan tudta, hogyan kell viselkedni ezeken az alkalmakon, főleg a híres emberek között, és hogy mik az ilyenkor szükséges formalitások. Elmosolyodva mutatkozott be ő is, leplezve idegességét. - Rowan Corbitt. Igazán örülök.

- Az öröm az enyém. - válaszolta Shaw, még mindig nem véve le róla a tekintetét. Rowan szinte érezte, hogy öccse és Graves összenéznek a háta mögött. Shaw most a karját nyújtotta felé, diszkrét, ám határozott mosollyal. - Mondja Ms. Corbitt, szabad felkérnem egy táncra?

- Ohh... - Rowan nem kis megkönnyebbüléssel fújta ki a levegőt. Ezek szerint a férfi nem tudta, kik ők, az újságíró nem mondott neki semmit, különben nem ezt kérdezte volna. Észbekapva bólintott. - Hát persze... miért ne.

Engedte, hogy a férfi megfogja a kezét és a táncparkett felé vezesse. Futólag hátrapillantva látta, hogy Reynard és Graves ott maradtak a helyükön, tökéletesen megfeledkezve eredeti tervükről, melybe Henry Shaw szenátor megjelenése bezavart; öccse oda sem figyelve, fáradt tekintettel harapott bele egy kaviáros szendvicsbe, miközben az asztalnak dőlt, Graves arca ellenben közönyösen merev volt, de Rowan jól tudta, hogy igencsak helyteleníti a varázstalanokkal való érintkezés ily jelentéktelen formáját is. Alig észrevehetően rántott egyet a vállán, aztán felcsendült a zene és partnere átfogta a derekát, elfordítva őt a társaitól.

„Nem igazán lett volna más választásom." gondolta, miközben Shaw közelebb vonta magához, ahogy lassan körbeforogtak. Tudta jól, milyen hatással szokott lenni a férfiak többségére: Rowan Corbitt feltűnően szép nő volt, mindig is népszerű az ellenkező nem körében, s valamelyest nem is érte váratlanul, hogy valaki felfigyelt rá és táncba vitte. Általában meglehetősen élvezte a hasonló helyzeteket. Tisztában volt az adottságaival és jól is tudta használni, a saját előnyére fordítani őket. Most sem volt különösebben ellenére a dolog, hisz mindemellett Henry Shaw meglehetősen jóképű, vonzó társaság volt. Rowan pillanatnyi feszültsége lassan elpárolgott, ahogy magán érezte a férfi tekintetét.

- Bocsásson meg, ha esetleg ügyetlenkedem. - pillantott fel rá. - Nem igazán tudom, itt Amerikában épp mik a népszerű táncok.

- Nem idevalósi? - érdeklődött Shaw.

- Nagy-Britanniából jöttem, nem olyan rég. Munkaügy. - válaszolta könnyeden Rowan. - Odahaza nincsenek ilyen elegáns, nagyszabású fogadások, mint itt... Meglehetősen hétköznapinak érzem magam, elnézve az itteni fényűző pompát...

- Maga egyáltalán nem tűnik nekem hétköznapinak, Ms. Corbitt. - közölte a férfi. Rowan érdeklődve billentette oldalra a fejét, állva a szenátor őt tanulmányozó tekintetét.

- Gondolja?

- Tudom. - mosolyodott el határozott magabiztossággal Shaw. Rowan halkan felnevetett.

- Egy igazi politikus válasza.

- Ami azt illeti, a fogadások tartása apám ötlete volt, része az újraválasztási kampány előkészítésének... kevesebb, mint egy év, és újra harcba kell szállnom a posztért. - jegyezte meg Shaw. - Ugyanakkor nem bánom, hisz ha nem lett volna ez az ötlet, most nem táncolnék itt egy gyönyörű nővel. De ez, amit most mondtam, kérem maradjon közöttünk. Ugye megbízhatok magában, Ms. Corbitt... Rowan?

„Nocsak." gondolta a nő. A szenátor magabiztos kiállása most először meglepte. „Nem húzza az időt a közeledéssel, az biztos. Tudja, hogy éri el, amit akar, és nincs kétségem afelől, hogy sikerrel is szokott járni."

- Az apja... az újságpapír mágnás, igazam van? - kérdezett rá. - Láttam maga mellett, ha nem tévedek... a beszéd végén, amikor az az idegen megzavarta önöket. Kellemetlen eset.

A bosszankodás halovány jele futott át Shaw arcán.

- Az öcsém, Langdon. - mondta. - Természetesen mindig rosszkor érkezik, mindig megzavarja a fontos dolgokat... nem képes elfogadni, hogy ő aztán cseppet sem fontos. Ezúttal sem volt másképp, képes volt ilyenkor felbukkanni, a fogadás közepén, bosszúságot okozva apánknak. Arról hadovált, hogy valami rendkívülit látott, hatalmas hírt hozott, aminek a címlapon a helye. Utólag persze mindig kiderül, hogy szó sincs ilyesmiről. Nem voltunk kíváncsiak a mondanivalójára, így is elég kellemetlenséget okozott. - lesajnálóan csóválta meg a fejét, tekintetét mélyen Rowanéba fúrva. - Gondolom felrohant a szerkesztőségbe, előre legépelni azt a „nagy hírt"... de ennyi elég is Langdon fivéremről.

Igen, a szenátor figyelme most kifejezetten máson volt. Rowan magában a hallottakat emésztette, összerakva az információkat. El sem hitte, hogy lehet ekkora szerencséje, hogy pont annak az embernek a figyelmét keltette fel, aki tudtán kívül továbblendítette őket afelé, hogy akár meg is ússzák a történtek esetleges kellemetlen következményeit. Egy halovány ötlet kezdett kirajzolódni a fejében; közelebb hajolt partneréhez, feltűnően közel, miközben a vonásait tanulmányozta.

- A New York Clarion mindenesetre elég jól megy. - jegyezte meg finoman elmosolyodva. - A családja meglehetősen nagy hírnévnek örvend, ahogy hallottam. Gondolom, ebben azért a maga munkájának is szerepe van.

- Mondhatjuk úgy is. - felelte Shaw. Elég volt csupán suttognia, olyan közel voltak egymáshoz; Rowan a saját tükörképét is tisztán látta a férfi szemeiben. - Maga pedig... - elhallgatott, a homlokát ráncolva nézett a mennyezet irányába. - Ez mi a...

A lámpák rendszertelenül vibráltak a fejük felett. Rowan érdeklődve figyelte a jelenséget.

- Elektromos zavar?

- Meglehet. - Shaw bosszúsan nézett körbe a teremben, tekintetével olyasvalakit keresve, aki intézkedhet az ügyben. Erre végül nem volt szükség, a vibrálás néhány pillanat elteltével abbamaradt. Rowan udvariasan felvonta a vállát kissé, és futólag a férfira mosolygott.

A szenátor nem volt rossz társaság, még ha egy kissé fárasztó is. A fontos emberek mind fárasztóak, Rowan ezt már gyermekkorában megtanulta; ha figyelmen kívül hagyja, hogy az aktuális személy mennyire tudatában van önnön pótolhatatlan szerepének a világban, még jól el lehet társalogni vele, és az ember sok hasznos dolgot megtudhat. Így hát most sem tett mást, hagyta, hogy magával ragadja a tánc és a beszélgetés, egészen addig, amíg a zene véget nem ért és a párok megálltak a táncparketten.

Shaw szenátor nem engedte el a kezét, a termen átvezetve visszakísérte őt az asztalokhoz. Reynard és Graves még mindig ott voltak; Reynard arcán valamiféle zavartság, sőt, rémület tükröződött, miközben Graves felé kapkodta a fejét, aki szinte szoborrá dermedve, arcán valamiféle furcsa és komor kifejezéssel állt mellette. Reynard tátogott még egy darabig, majd miután észlelte Rowan és a szenátor érkezését, sokatmondóan pillantott nővérére, aki igyekezett ignorálni ezt.

- Igazán örülök, hogy megtisztelt ezzel a tánccal, Rowan. - mondta Shaw, ismét kezet csókolva a nőnek. - Remélem, még összefutunk az este folyamán.

- Hasonlóképp, Mr. Shaw. - mosolyodott el Rowan. A férfi biccentett egyet, aztán sarkon fordult, eltűnve a vendégek között. Rowan a társaira pillantott, majd kissé zavartan köszörülte meg a torkát.

- Nos? - kérdezte várakozva Reynard. Rowan felvonta a szemöldökét, abba az irányba pillantva, amerre Shaw szenátor távozott.

- Akár te is beszélhetnél helyettem, Rey. Nem néztél bele a fejébe?

- Inkább nem mondom, mi jár a fejében... - öccse elfintorodott. - Biztos, hogy nincs köze ahhoz, amit te fogsz mondani.

Rowan az égnek emelte a tekintetét.

- Rendben, értem, mire célzol. - akaratlanul is Graves-re nézett, aki szótlanul, mogorván figyelte őt. - Most meg mi a baj? Épp mondanám, mit tudtam meg.

Graves mérgesen vonta össze a szemöldökét, Rowan pedig meglepetten tett hátra egy fél lépést. A férfi szemmel láthatóan roppant ingerült volt valami miatt, még ha igyekezett is leplezni ezt. Rowan tekintete az öccsére tévedt; látta Reynardon, hogy össze van zavarodva, és biztos volt abban, hogy ez összefüggésben van Graves hangulatával. Rákérdezni ugyanakkor egyelőre nem akart, Graves jelenlétében semmiképp.

- Nem szabadna közel kerülnöd a magnixekhez... egyikhez sem. - szólalt meg halkan Graves, barátságtalan pillantást vetve Shaw szenátor irányába, aki épp egy kisebb társasággal beszélgetett. - Ez nem helyes.

Rowan bosszankodva vonta fel a szemöldökét.

- Pontosan mire gondolsz?

- Annak a magnixnek az arcára volt írva minden. Veszélyes lehet, úgy értem, ha óvatlanul információt adsz ki a világunkról. - Graves újra Rowant figyelte, mintha számon akarná kérni őt a történtek miatt.

- Otthon más szabályok vonatkoznak a mug... magnixekkel való érintkezésre, mint itt, én pedig nem vagyok ostoba, hogy olyasmiről beszéljek egy illetéktelennek, amiről nem kellene. - csóválta meg a fejét Rowan. Reynard mellette hallgatott, próbálva diplomatikusságnak álcázni tanácstalan zavartságát.

- Most Amerikában vagy, Corbitt. - emlékeztette szigorúan Graves. - És nagyon nem tetszik, hogy ismételten megszeged a MACUSA törvényeit.

A nő dühösen vágott vissza.

- Lehetséges, hogy alkalmanként magukkal a törvényekkel van a baj, azokkal az idegesítően részletes és egyirányú megfogalmazásokkal. Képzeld, attól még, hogy valami nem pontosan a szabályok szerint alakul, még vezethet helyes eredményre, szolgálhatja azt, amit a törvény elsődlegesen kimond. - Rowan arcán, maga sem tudta, honnan jövő csalódottság futott át és nehezen tudta visszafogni magát, hogy az ingerültségtől ne beszéljen hangosan. - Vagy csak az bosszant, hogy egy hasonlóan fontos ember, a kötelesség egy mintaképe félretette a nagy hivatalosságát és képes volt annyira lazítani, hogy felkért táncolni egy nőt. Ilyesmire Percival Graves biztosan nem vetemedne, még olyan körülmények között sem, mint itt... neem, ő túl főnök ahhoz, hogy ezt tegye. Bevallom, korábban talán kíváncsi lettem volna, hogy Percival Graves tud-e táncolni úgy egyébként, de...

Meghökkenten hallgatott el és bámult fel a férfira, ahogy az felé nyújtotta a kezét. Nem mondott semmit, nem vágott vissza, de a tekintetében olyan elszánt fény csillogott, amitől Rowan képtelen volt megtalálni a hangját, még egy újabb csípős megjegyzés erejéig sem. Egy pillanatig el sem hitte, hogy ez valóban megtörténik, ha valamire, hát erre egyáltalán nem számított (és Reynard is így lehetett ezzel, mert az illendőségről végleg megfeledkezve, döbbenetében beleprüszkölt a poharába). Pedig Graves komolyan gondolta a dolgot, és Rowan, még ha magában nem is volt hajlandó elfogadni ennek tényét, olyasfajta örömet érzett, amit legutóbb akkor, amikor... Mintegy megbabonázva fogadta el a gesztust, és mire eszmélt, ő és a férfi már a terem közepén álltak, a keze a kezében, és magán érezte a mélybarna tekintetet, amitől egész elpirult.

Ami azt illeti, Percival Graves tudott táncolni, méghozzá igen kiválóan. Hogy hol tanulhatta, Rowannak sejtelme sem volt róla, igaz, nem is ez a kérdés járt a fejében, miközben a férfi átfogta a derekát és az arcát tanulmányozta. Összezavarodva harapott az ajkába és a Graves nyakkendőjét díszítő két, smaragdszemű skorpiót fixírozta.

- Nos? - kérdezte csendesen Graves, kissé odébb vonva őt a többi embertől. Rowan tudta, mire vonatkozik a kérdés.

- A magnixünk nem mondott semmit a szenátornak, sem a másiknak. - válaszolta lassan. - Csupán azt, hogy valami hihetetlen hírt hozott, de nem voltak rá kíváncsiak. Úgyhogy felment a szerkesztőségbe, ott vár. És mellesleg az újságpapír mágnás fia, úgyhogy nem árt még komolyabban venni a dolgot.

- Hm. - Graves elgondolkodott a hallottakon. - Ezek szerint azért információt is gyűjtöttél, miközben...

- Valóban információkat gyűjtöttem. - dünnyögte Rowan rosszkedvűen. Érezte, hogy a férfi feszült testtartása lazul valamennyire, és végre rávette magát, hogy visszanézzen rá. Graves ugyan komoly volt, a korábbi ingerültségét azonban valamilyen más érzelem vette át, amit a nő nem tudott azonosítani, de kellemes borzongás futott végig tőle a gerincén. - Mindenkinek más a módszere.

Graves nem válaszolt, csak a tekintetét fúrta mélyen az övébe. Rowan elgondolkozva tanulmányozta a vonásait. Úgy tűnt, Graves valamennyire megenyhült, vagy legalább is elfogadta (nyugtázta) a nő tetteit, esetleg a körülményeket nem találta túl alkalmasnak ahhoz, hogy tovább ássa magát a témába. Mindenesetre egy szóval sem említette Shaw szenátort, amit Rowan nem kis megkönnyebbüléssel fogadott; valamiért kellemetlen, szorító érzés támadt benne erre a gondolatra.

Azon kapta magát, hogy akaratlanul is összehasonlítja a két férfit, Graves-t és Shaw-t. Annyira hasonlítottak sok dologban: ugyanaz a hivatalos, magabiztos kiállás és határozott aura, mindketten fontos vezetők és politikusok, a törvény emberei, ráadásul jóképűek és elegánsak, és mégis... Amikor Shaw szenátorral beszélgetett, a férfi sokat elárult magáról. Hangjából kihallatszott az a lenézés, amely elsősorban az öccsének szólt, de Rowan biztos volt benne, hogy mindenkihez így áll, aki az útjába kerülhet. És persze sugárzott belőle saját fontosságának tudata, hogy ő különb, mint mások, nem akárki. Úriember volt, ha a szükség úgy kívánta, hivatalból. Percival Graves ebben különbözött tőle. Pedig ilyen is lehetett volna, gondolta Rowan. Minden oka meglehetett volna rá, hiszen fontos ember volt, a MACUSA feje, hatalommal és kivételes képességekkel a birtokában. Az ilyen emberek könnyen az arrogancia hibájába estek, és Graves mégis diszkrét és másoknak tiszteletet adó volt minden esetben, szigorú, de nem kegyetlen, és sosem élt vissza a pozíciójával. „De fiatalként sem volt más." futottak át Rowan fején az emlékek, amelyeket Wohali mutatott neki. Igen, ebben a dologban Graves különbözött Shaw-tól. Rowan egy pillanatra körbesandított a teremben, tekintetével a szenátort keresve. Az ittlétük okának megoldását illetően már megvolt a terve, amelyre pont Shaw szenátor vezette rá, mégsem beszélt még róla, egyelőre nem... egyelőre élvezte a lassú keringést, a zenét, partnere közelségét, ahogy átkarolta őt... És Rowan a felismeréstől zavartan fogadta el, hogy igenis irreális módon boldog, hogy Percival Graves-szel táncol.

- Mi lenne, ha megegyeznénk valamiben... hogy mostantól nem bántjuk egymást. - szólalt meg csendes óvatossággal. Graves kérdőn vonta fel a szemöldökét, mire elszántabban folytatta. - Úgy értem, én nem fogom áthágni a szabályaidat és megbízom benned... te pedig beavatsz a terveidbe és nem zársz ki a dolgokból. Végül is egy oldalon állunk, nem?

Graves tekintete kifejezéstelen volt, de egy pillanatig finoman megszorította Rowan kezét.

- Nos, ami azt illeti, nem lenne ellenemre a dolog. - mondta, a nő szemét kutatva, mintha csak csapdát sejtene az ajánlatban. Rowan türelmesen várt, állva a tekintetét, mígnem Graves szigorú arckifejezése enyhült valamelyest. - Tény, hogy eddig nem kevés pluszmunkát okoztál a kihágásaiddal.

- De nem szándékosan. - biggyesztette le az ajkát kissé elszontyolodva Rowan. - Nézd... sosem akartam igazán gondot okozni sem a MACUSA-nak, sem neked. Pusztán nem szívlelem, ha ekkora mértékben próbálnak befolyásolni, és igen, előfordult, hogy a reagálásommal rontottam a dolgokon. Ezt azért elhiszed nekem?

Rövid csönd borult rájuk, és Rowan képtelen volt leplezni, mennyire vágyik arra, hogy elfogadják a szavait.

- Elhiszem, Corbitt. - bólintott lassan, komolyan Graves. Rowan elmosolyodott.

- Ugye tudod, hogy néha szörnyen, idegesítően főnökös vagy?

- A MACUSA az én irányításom alatt áll, persze, hogy az vagyok. - válaszolta a férfi, bár a hangjából most inkább megjátszott komolyság hallatszott ki, nem valódi.

- No és ezért nem hallgatsz rám szívesen? - kérdezte Rowan. - Ezért nem fogadtad el azt sem, hogy a MACUSA-nál valaki az ellenség kezére játszik? Mert követni azt, amit javasolok, nem illik túlságosan a MACUSA fejéhez?

- Az én kezem is meg van kötve, Corbitt. - csóválta meg a fejét Graves, még halkabbra fogva a hangját. - Hiába vezetem én a MACUSA-t, a politikai háttér bonyolult dolog. Ha felmerül annak a lehetősége, hogy áruló van közöttünk, addig jobb ezt be sem jelenteni, amíg nincs rá konkrét bizonyíték. De ez nem jelenti azt, hogy nem figyelek rá.

Rowan döbbenten meredt rá.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy te valójából hiszel nekem? - közelebb hajolt, úgy fürkészte a férfi arcát hosszan, gyanakvón. - Merlinre, te tényleg hiszel. - suttogta, majd kérdőn billentette oldalra a fejét. - Mondd, Graves, nem nem lett volna egyszerűbb elárulni, hogy adsz arra, amit sejtek, csak a politika hátráltat?

A férfi arcán mintha derű suhant volna át.

- Ha ezt így elmondom, attól tartok, nem nyugszol addig, amíg bizonyítékot nem találsz bármi áron. - mondta. Rowan kénytelen volt elfojtani egy vigyort.

- Jó, ez igaz... Akkor hát, tudok segíteni bármiben? - a férfi kérdő tekintetére határozottan folytatta. - Szeretnék segíteni, Graves. Mi lesz most, hogy ezt a részét már tisztáztuk?

- Várunk, figyelünk. Mi tudatában vagyunk a besúgó jelenlétének, egyelőre ezzel tudunk dolgozni. - válaszolta Graves, aztán elkomorodott és szigorúan nézett le Rowanra. - És persze nem hagyjuk elterelődni a figyelmünket a jelenlegi problémáról, amelyet itt és most kell megoldanunk.

- Megszólalt az aurorparancsnok. - kuncogott Rowan. A tény, hogy a férfi hisz neki, mi több, végig hitt és a tudta nélkül megtette a maga lépéseit is, valamiféle kellemes érzést, vidámságot ébresztett benne. - Ne aggódjon Mr. Graves, uram, már megtaláltam a megoldást.

A férfi tekintetében a rá jellemző diszkrét érdeklődés csillant és közelebb vonva őt magához elmosolyodott. Ez most nem azoknak a futó, hivatalos mosolyoknak az egyike volt, amelyeknek néha Rowan is tanúja volt, hanem valódi, boldognak tűnő mosoly, amit még sohasem látott tőle.

Ami kellemes melegéget ébresztett a szívében.

Nem vette észre, mikor ért véget a zene, csupán az tudatosult benne, hogy megálltak, de Graves még mindig nem engedte el őt. Talán néhány percig ő is hátrahagyta a kötelességeket, a MACUSA-t és minden mást; aztán megtört ez a különös varázs, mindkettejüket visszarántva a jelenbe. Rowan lassan kinyitotta a szemét és hátrébb lépett, a férfi pedig elengedte őt. Néhány pillanatig még úgy tűnt, mintha mondani akarna még valamit, de aztán végül elfordult, fejével az asztalok irányába biccentve.

Reynard olyan arckifejezéssel fogadta őket, mintha hőn szeretett cukrozott üdítői helyett egy üveg Sav-A-Júj italporos keverékbe kortyolt volna.

- Ez meg mi volt? - szegezte a kérdést Rowannak meglehetősen elveszetten. - Azt hittem, haragszol rá...

Nővére zavart legyintéssel hajtotta őt odébb.

- Már nem. Megvitattunk néhány dolgot. És...

- ...ne turkáljak a fejedben. - fejezte be helyette fintorogva Reynard. - Rendben, legyen. Akkor mi a terv?

- A terv az, hogy felkeresem az illemhelyet. - közölte céltudatosan Rowan, további magyarázat nélkül elindulva előre. Reynard és Graves tanácstalanul néztek össze, miközben követték.

- Azt hiszem, tudom, mire készül. - jegyezte meg halkan Reynard, miután nővére eltűnt az említett helységben, amely kellemes távolságra volt a vendégseregtől, kiesve a tömeg látószögéből, s így mindannyian kifújhatták magukat kissé. Szavait hosszú, kínos csend követte; a két férfi a falnak dőlve, kényelmetlenül feszengve várakozott, Graves szúrósan meredt előre, Reynard pedig igyekezett kerülni a szemkontaktust, s csak néha sandított észrevétlenül a másik felé. Végül ő szólalt meg ismét, amolyan mellékes hangnemben. - Szóóóval... akkor hogy is állak a dolgok?

- Hm. - Graves összefonta maga előtt a karjait és nem adott választ. Reynard egy elgurult cigarettavéget piszkálgatott a földön a lábával, egészen addig, amíg úgy fél perccel később nyílt az ajtó, és nem más jött ki rajta, mint Shaw szenátor. Igaz, a lépései kissé bizonytalanok voltak és arcán olyan kifejezés ült, amelyet a szenátor valószínűleg soha életében nem produkált. A kellemetlen csendet mindenesetre sikeresen megszüntette.

- Uraim... Akcióra készen. - jelentette Rowan, beletúrva az elegánsan hátrafésült, rövid hajba. Reynard elvigyorodott, Graves ellenben érdeklődve lépett közelebb.

- Corbitt?

- Mikre nem jó a metamorf-mágia. - jegyezte meg a nő elégedetten. Reynard felvonta a szemöldökét.

- Ezt egy szimpla varázslattal is megcsinálhattuk volna.

- Lehetséges... de a MACUSA pálcatartási engedélyén mindig megjelennek az utoljára végrehajtott varázslatok, a metamorf-mágiát ellenben nem lehet nyomon követni. - vágta rá Rowan, elismerő pillantást csalva ki Graves-ből. Diadalmas tekintettel nézett vissza a férfira. - Mit gondolsz, miért bámultam meg annyira?

Graves összevonta a szemöldökét egy pillanatra, aztán inkább csak kinyújtotta a kezét és bíbelődött valamit a szenátor nyakánál.

- Rosszul kötötted meg a csokornyakkendőt. - dörmögte. Rowan a szemét forgatta és megragadta a karját, a liftek felé irányítva őt.

- Felkísérlek titeket az emeletre a magnixünkhöz, mielőtt feltűnne, hogy eggyel több Shaw van a környéken. Ebben az alakban kétlem, hogy bárki is az utunkba állna. - Graves-re pillantott és felvonta a szemöldökét. - Talán nekünk, briteknek mások a szokásaink a terveket illetően, de ez azért hatásosabbnak tűnik, mint vakon össze-vissza amneziálni a muglikat.

Graves a fejét csóválta, de nem neheztelően, miközben a hármas elindult a legközelebbi lift felé, és Rowan észrevétlenül meglendítette a pálcáját, mire felvillant a hívógomb fölötti jelző.

- Rendben van, Corbitt. Ez most a te akciód.