Süvítő hang hallatszott, majd hangos durranás, és néhány pillanatig erős, élénk fény árasztotta el az emeleti lakosztályt. Reynard Corbitt összerezzent, majd pálcája egy gyors intésével behúzta a függönyt. Ki nem állhatta a hirtelen, erős zajokat és fényeket, a szilveszter éjszaka pedig mindkettőből bőven ígért még. Úgy fél órával ezelőtt kezdték el fellőni az első tűzijátékokat, Reynardnak pedig már most elege volt. Nővére felpillantott rá a könyvből, melyet egy karosszékben ülve olvasott és együttérzőn billentette oldalra a fejét.

- Nagy valószínűséggel másnap reggelig fogják csinálni, bár nem tudom, itt mik a szokások. - jegyezte meg. - Le tudom némítani, ha szeretnéd.

- Hagyd csak. - csóválta a fejét Reynard. - Amúgy sem tudok koncentrálni.

Rowan elgondolkodva figyelte őt egy darabig, majd felállva odalépett hozzá és futólag lehajolva beleolvasott az öccse előtt fekvő jegyzetekbe.

- Hívjam az inast, hogy hozzon fel vacsorát, vagy inkább én üssek össze valamit? - kérdezte és körbepillantott a tágas, gazdagságot sugalló szobában. Ahogy Graves is mondta, az ikrek legjobb New york-i hotelben szálltak meg; a Central Park-ra néző emeleti lakosztályban minden volt, amit a vendég kívánhatott. Már maga a hely is úgy festett, akár egy palota elegáns fogadóterme, vastag szőnyeggel, kristálycsillárral, arannyal díszített falakkal és drága bútorokkal. És természetesen megfelelő kiszolgálás is tartozott mindemellé. Nem mintha az ikrek oly sokat igénybe vettek volna a luxusszolgáltatásokból; számtalan kisebb dolgot megoldottak maguknak, melyekkel csak akkor kellett óvatosnak lenniük, amikor eljött a rendszeres szobaszerviz ideje. Rowan meg mert volna esküdni rá, hogy az inas egy ilyen alkalommal még pont látta a szeme sarkából, ahogy a táskája felakasztja magát a fogasra, de aztán nem lett a dologból semmi. - Tudod, elhoztad Queenie-től az Amerikai Bájolót, biztos van benne valami finomság szilveszterre is.

- Nem is rossz ötlet. - derült fel kissé Reynard arca. Rowan elégedetten biccentett és belelapozott a magazinba.

- Úgy néz ki, Queenie benne hagyott némi reklámanyagot. Nocsak... - érdeklődve vonta össze a szemöldökét, miközben kiemelt egy papírt, amely az Új Salem Megőrzési Társaság munkáját hirdette. Emlékeiben felvillant egy apró templom és egy kislány képe. - Ez ismerős...

- Az nem Queenie-é. - Reynard kissé bűntudatos képpel fordította odébb a fejét. - A nővéréé, Tináé.

- Az auroré? - Rowan felvonta a szemöldökét. - De hát azt az ügyet Mr. MACUSA-ék már rég letudták. Vagy nem? - gyanakodva nézte Reynardot, aki zavartan vonogatta a vállát.

- Ami azt illeti... igen, letudták. - mondta végül. - De Tina úgy véli, valami nincs ott rendben, és hát...

- Nekiállt a saját szakállára nyomozni utánuk. - fejezte be öccse helyett a mondatot Rowan. Reynard sóhajtott egyet és lassan bólintott.

- A karácsonyi vacsorán hallottam, hogy erről beszéltek. - vallotta be és aggodalmas tekintettel nézett Rowanra. - Nem szívesen hallgatóztam, de hát néha annyira koncentrálok arra, hogy ne halljam a gondolatokat, hogy a szavakra már nem is figyelek.

Rowan csendben kuncogott és megveregette az öccse vállát.

- Emiatt igazán ne aggódj, Rey. - félrerakta a reklámpapírt és nekiállt kibetűzni a Dragotvadász fantázianévre hallgató, gyümölcskenyérre hasonlító sütemény receptjét, ami már csak azért is kihívást jelentett, mert a pénzérmék, melyekre a szöveget írták, rendszeres időközönként szétgurultak az oldalon. - Csak Graves meg ne tudja, hogy az alkalmazottja a háta mögött ellenszegül a szabályoknak. Talált már valamit?

- Eddig nem. - Reynard nem kis megkönnyebbüléssel vette át a magazint és a magasba emelve megrázta, amíg a nyomtatott dragotok az oldal aljába nem potyogtak. Rowan elővette a pálcáját és finoman intett vele, mire a nem messzi, eredetileg dekorációs elemnek használt tálalóra pakolt, egy kisboltot is megszégyenítő élelmiszerkészlet elemeiből magától készülni kezdett a kiszemelt sütemény. - Csak akkor megy arra, ha a szabadideje engedi, de nem látott egyelőre semmi különöset. Azt az Új Salem-es nőt nem állhatja.

- Ühüm. - Rowan figyelme nagy részét a sütemény készítésének szentelte, amely egy perc elteltével már ott pompázott Reynard előtt az asztalon, a levegőt pedig finom illat töltötte be. - Queenie biztos elárulná neked, ha történne valami... Mikor is kell legközelebb bemennünk?

- Holnapután. - válaszolta Reynard, aztán összerezzent, ahogy egy újabb tűzijáték robaja harsant az ablakon túlról. - Merlin szakadt n... Ro, én ezt nem bírom. Elvonulok az irodába, jó?

- Persze, menj csak. - bólogatott szórakozottan Rowan, kitolva öccsét a székből és elfoglalva helyét a könyvek és jegyzetek fölött. Reynard elfojtott egy ásítást.

- Azt hiszem, ott is fogok aludni. Várj, elfelezem a süteményt...

- Hagyd csak, vidd az egészet. Nem szeretem a mazsolát, még akkor sem, ha alkoholos. - legyintett Rowan, miközben az iratok között turkált; egy napjuk maradt a szabadságukból, igazán neki kellett volna már állnia az összefoglaló jelentésének a kiküldetésével kapcsolatban. Igaz, abban a pár napban, amíg hazatértek a darlington-i birtokra, volt más dolga elég, New York-ba pedig csak aznap reggel jöttek vissza. Reynard bezzeg már mindent alaposan elkészített, a papírjai dossziéba zárva feküdtek a kanapén a díszpárnák között, egészen addig, amíg Ali le nem lökte onnan azzal a szándékkal, hogy ezt követően már ő fog ott pihenni. - Apropó, nem volt rum, úgyhogy Lángörvény Gin-be áztattam... két palackkal is találtam a pincében, Ben bácsi szerint az ükapánk esküvőjén szolgálták fel. Vigyázz, mert én majdnem beleszédültem, amikor megkóstoltam.

Reynard elvigyorodott és a süteményes tálat felemelve az asztal szélére kirakott irodafestményhez araszolt.

- Köszönöm, Ro. Akkor majd jövök holnap.

- Jó éjszakát. - biccentett Rowan és figyelte, ahogy öccse kopog a festményen, majd eltűnik, magára hagyva őt a lakosztályban a kanapén lustálkodó Alival. Gyors mozdulatokkal odébb söpörte az asztalon lévő jegyzetrengeteget, hogy helyet szoríthasson a jelentésének, majd fáradt és cseppet sem lelkes sóhajjal röptette magához a töltőtollát. Ezt a műveletet úgy öt perces csönd követte, mely alatt kitartóan meredt az előtte lévő üres papírra, azon töprengve, hogyan is fogalmazza meg azt az éves összefoglaló jelentést. Végül megvonta a vállát és gondolatai rendezése nélkül írni kezdett. A percek lassú unalmassággal peregtek egymás után, s tollának sercegése a papíron, a gyertyák imbolygó lángja és a kinti tűzijátékok zajai megszokott háttérelemekké mosódtak össze. Rowan szándékosan nem nézett az óra felé, nehogy azon bosszankodjon, mennyi időt pazarol el feleslegesen az életéből holmi beszámolókra, mintha még mindig a Roxfort padját koptatná. Az emberrel történteket nem lehet holmi tényekre törő jelentésekbe belesűríteni, nem biztos, hogy úgy a valós képet fogja adni az egész, még ha a hivataloknál nem is kíváncsiak a személyes indíttatásokra, arra, hogy a leírt adatok pontosan miért is történtek úgy, ahogy. „Általában csak a tény és a következmény számít", gondolta fintorogva Rowan, miközben a szokottnál kissé erőteljesebben tett pontot egy mondat végére, aztán lerakta a tollat maga mellé és fáradtan dörzsölte meg a szemét. „Meg kellene bűvölni, hogy magától leírja azt, amit diktálok..." A háttérben újra felvillant egy tűzijáték fénye, az azt kísérő durranás tompa hangként hatolt a tudatáig. Milyen jó, hogy Rey behúzta a függönyt, mert ha látná, biztos nem tudna koncentrálni. Hol is tartott? December 11... aznap hozta össze őket teljesen váratlanul és véletlenül a balsors azzal a New York-szerte körözött bűnözővel; pont akkor lépett ki a Vakmalacból, amikor ők elsétáltak előtte. Graves piszkálta őt, hogy képtelen volt halálos átkot szórni rá, amikor a bűnöző menekülés közben a földre lökte és készült megtenni ugyanezt. Helyette kirúgta a lábát és azóta eggyel több fogoly volt a MACUSA zárkáiban. Ennyit a tényekről és a következményekről. Rowan közelebb hajolt a papírhoz. Biztos, hogy nem ő az egyetlen, aki szilveszter éjszaka dolgozni kényszerül. No persze, ő szándékosan kerülte az ünnepeket, azóta... megcsóválta a fejét és elnagyolt mozdulattal simította ki a jelentés kissé meggyűrődött sarkát. Ha valamire, rá aztán végképp nem kellett volna gondolnia, ha még reggel előtt szerette volna befejezni azt az átkozott fogalmazást.

o ~ . ~ o

Lassan, s ha szívében kis félelemmel is, de biztos léptekkel haladt át a tűzön. A kék lángok néhány pillanatig körbevették őt; Rowan Corbitt felszegte a fejét és csak előre nézett, csak a férfira, aki a tűzkör közepén állva kinyújtotta felé a kezét. Rowan lépett még néhányat, ujjaik egymásba fonódtak és Gellert Grindelwald magához vonta őt.

- Csodálatos voltál. - mondta. - Tudtam, hogy a tűz hozzám vezet majd téged.

- Ez sötét mágia, Gellert. - jegyezte meg halkan a nő. Grindelwald komolyan a szemébe nézett és végigsimított az arcán.

- És azt mondta-e bárki is, hogy sötét varázslatot nem lehet jó célra használni? - kérdezte. - Számos varázslat csupán azért tartozik rossz lapra, mert egyesek helytelen gondolatoktól vezérelve hajtják végre őket.

- Vagy mert a végrehajtásuk veszélyes. - mosolyodott el halványan Rowan, a lassan lenyugvó lángokat nézve.

- Valóban, ennek a varázslatnak a végrehajtása nem csak tudást és koncentrálóképességet kíván. - Grindelwald felemelte azt a kezét, amellyel Rowanét is fogta, és a lángok közé tartotta. Ez a kép, összekulcsolt kezeik a kék tűzben olyasvalami volt, amely mindvégig oly élesen megmaradt Rowan emlékezetében, mint azon a napon, amikor történt. - Ehhez a varázslathoz több kell, az, hogy teljes biztossággal higgy önmagadban, abban, hogy ki vagy, mi a célod. Hogy erős legyél abban a hitedben, ami vezérel. Ha te magad sem tudod, ki vagy, a tűz téged fog elemészteni elsőnek, majd zabolátlanul előre tör, végezve mindenkivel, aki az útjába kerül, legyen ellenség vagy barát... talán ez az oka annak, hogy sötét varázslatnak tartják. De ha leszámítod a veszélyt, mi marad? Maga a tiszta mágia, amely megvéd ellenségeidtől, de nem tesz kárt azokban, akik melletted és az ügyed mellett állnak.

Rowan elmosolyodott.

- Hát ilyesmit nem tanítottak a Roxfortban, sem máshol.

- Ne hagyd, hogy nálad kevesebb emberek lekorlátozzanak téged, Rowan. - mondta a férfi, finoman megszorítva a kezét. - Mindig figyelj, mérlegelj. Sokszor nem az a helyes, ami a sokak által elfogadott vagy akár amit a törvény mond. Más korokban más volt az elfogadott, pusztán azért, mert akkor épp más szabta a szabályokat. Azt sosem választhatod meg, milyen korba, körülményekbe születsz... de azt igen, hogy mit teszel annak érdekében, hogy a világ jobb hely legyen.

Rowan lenyűgözve hallgatta őt. Grindelwald annyira másképp beszélt, mint bárki, akit ismert, s amit mondott, mindig megbabonázta őt. Most is így volt, és a nő úgy érezte, valamiféle izgatott melegség árad szét a testében, melyet a szavai és közelsége egyaránt kiváltottak.

- És ha már nincs szükséged a védelemre, mit csinálsz a tűzzel? - kérdezte végül. Grindelwald elmosolyodott és még közelebb vonta őt magához.

- Elaltatod, támadásra használod fel... szabadjára engeded. - mondta, miközben pálcája egy apró, már-már játékos intésével megszüntette a kék lángokat. - Ez már csak a te döntéseden múlik, azon, hogy mit vélsz helyesnek. Próbáld ki.

Rowan meglepetten kapta felé a fejét. Nem ez volt az első különleges varázslat, amit a férfi mutatott neki, és voltak olyanok, amelyekre meg is tanította őt.

- Próbáljam meg? - kérdezte némileg bizonytalanul, arrafele bámulva, ahol néhány másodperce még a mágikus tűz lobogott.

- Megvan hozzá a tehetséged és az elszántságod is. Ne aggódj, itt vagyok veled. - Grindelwald nem mozdult mellőle. - Nem fogom hagyni, hogy bajod essen.

Rowan lassan felemelte a pálcáját, aztán mégis leeresztette. Nem félelem miatt; az a valami, ami most mélyen a belsejéből indult ki és méregként áramlott szét a testében, valami más volt, megmagyarázhatatlan, nyugtalanító. Grindelwaldra pillantott, arra, akihez annyi minden kötötte, aki több volt neki, mint a vezér, akit követett, akit szeretett.

Grindelwald pedig viszont szerette őt.

- Gondolod, hogy menni fog?

A férfi két kezébe fogta az arcát, s mélyen a szemébe nézve suttogta.

- Te hiszel benne, hogy sikerülni fog, kedvesem?

o ~ . ~ o

Újabb tompa durranás, felvillanó fény. Rowan álmosan, nyűgösen nyögött fel, mocorogva kissé, mintha ezzel változtathatna a kényelmetlen pozíción, melyben az asztalnál ülve elaludt. A szobában sötét volt, a gyertyák már rég leégtek, a félkész jelentés pedig, némi tintafolttal kísérve az arcához ragadt, miután valószínűleg órákig rajta nyugtatta a fejét. Rowan kissé fázósan húzta összébb magát, miután tudatosult benne, hogy valószínűleg a huzatra ébredt fel. Lassan kinyitotta a szemét, hogy megkeresse a pálcáját, amivel magára röptet egy pokrócot (vagy esetleg felébreszti és szépen megkéri Alit, hogy takarja be, bár a szőnyeg biztosan jobban ragaszkodna a kényelmes kanapéhoz, mint hogy az ő vállán töltse az éjszaka további részét).

És tekintete azonnal a tükörben lévő, a háta mögött álló alakra esett.

Néhány pillanat műve volt az egész. Rowan lefagyva, bambán meredt a tükörre, miközben az idegen kezében villant a varázspálca... aztán a nő oldalra vetődve a saját pálcája után kapott és legurult a székről. A becsapódó átok a tükörbe robbant, darabokra törve azt. Szilánkok repültek szanaszét, Rowan pedig a karosszék mögött kötött ki. Hirtelenjében csak két varázslatot tudott végrehajtani: begyűjtőbűbájjal magához hívta az asztalon álló festmény-irodát, mielőtt kár eshetett volna benne, majd széles ívet írt le a levegőben a pálcájával, amit látszólag semmiféle jelenség nem kísért. Többre nem maradt ideje, ugyanis egy piros fénysugár telibe találta a karosszéket, ami vele együtt nekicsapódott a falnak. A hirtelen ütközéstől és az azt kísérő fájdalomtól először csak csillagokat látott, aztán suhogás hallatszott, melyet szélfuvallat és káromkodás kísért. Ali bekapcsolódott a küzdelembe, egyenesen a támadónak repülve, időt adva Rowannak, hogy összeszedje magát és kettejük közé vonja a nehéz tálalószekrényt, amely mögött végre biztosabb fedezéket talált.

- Hogy a pokoltűz pörkölné szét a valagadat. - szűrte a fogai között, fájó oldalát tapogatva. Ha nem lett volna valami kis rutinja a gyors reagálást illetően, valószínűleg már nem élt volna. - Miért pont most, te doxipotyadék...?

Választ persze nem várt, nem is számított volna. Fél kezével magához szorította a még mindig nála lévő képet, reménykedve, hogy számtalan megbűvölt tárgyuk közül Reynardot riasztja valami odabenn és fivére a segítségére tud sietni.

Lángnyelvek lobbantak a levegőben, füstszag árasztotta el a teret.

- Ali!

Az idegen varázslata felgyújtotta a repülő szőnyeg szélét, ami sebesen libbent hátrébb, elengedve őt. Rowan a látványtól és rémülettől sokkolva bámult néhány pillanatig, aztán remegő kézzel lendítette a pálcáját.

- Aguamenti!

Az előtörő vízsugár eloltotta a szőnyeget és ezzel együtt alaposan eláztatta a padlót és a drága bútorokat. Ali berepült Rowan mögé és szorosan a vállaiba kapaszkodva megbújt gazdája védelmében. Rowan feléledő haraggal szorongatta a pálcáját; az nem izgatta különösebben, hogy valaki megint megpróbálta megölni őt, azonban az, hogy a támadó Alit is bántotta, most először olyasmit ébresztett fel benne, amit korábban sosem érzett: bosszúvágyat.

Ugyanakkor Rowan eddig csak az iskolában párbajozott, vagy olyan körülmények között gyakorolt, amely egy igazi helyzethez képest valószerűtlenül biztonságos volt. Bár varázstudásban kiemelkedő tehetséggel rendelkezett, még nem fordult elő vele, hogy komolyabb harcba bocsátkozott volna, s éles eszének köszönhetően eddig minden konfliktust lerendezett azelőtt, hogy tettlegességig fajult volna a dolog, az ellenfél rájött volna, hogy támadás előtt kiiktatják valamiféle ügyes trükkel. Most azonban elkésett mindezzel, s mást nemigen tudott tenni, mint a tálaló mögé lapulva próbálta kiszámítani, mikor kínálkozik alkalmas pillanat arra, hogy viszonozza az irányába száguldó átkokat, melyek csatatérré változtatták a lakosztályt, betörve az ablakokat, darabokra zúzva a berendezést. A kinti tűzijáték zajai és fényei (Rowan most, hogy felfigyelt erre, nem is tudta, hogy volt képes elaludni abban a zenebonában) némileg elfedték a szobában zajló küzdelem fény- és hanghatásait. Rowan pajzsbűbájjal ragyogó falat vont maga elé, mely elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy az érkező ártások sorra lepattanjanak róla. A nő így már ki tudott lesni annyira, hogy megpróbálja szemügyre venni a támadót, de a felvillanó varázslatok miatt csupán az alakját láthatta. Végre ő is útjára indíthatott néhány rontást, és néhány pillanattal később, mintha csak az alkalomra várt volna, hogy felbukkanhasson, Reynard tűnt elő az iroda-festmény irányából.

- Vigyázz! - Rowan megragadta fivére karját és berántotta őt a pajzsbűbáj takarásába. Reynard kezében már ott volt a pálcája, sebtében köntöst kaphatott a pizsamája fölé, melynek zsebéből kilógott az órája (annak mutatóin most nevek szerepeltek, Rowané, az övé, s végük a több lehetőség közül a halálos veszély állapot felé mutatott); gyors mozdulatokkal rángatta elő a monokliját, hogy felvehesse, és bár meglepte a szituáció, amelybe csöppent, azonnal behúzódott Rowan és Ali mellé.

- Te szórakozol velem, Ro. Megint? - nyögte borús arccal. Nővére megcsóválta a fejét, miközben támadójuk felé távtaszította a földre került berendezési tárgyakat.

- Hidd el, nem vagyok valami szórakozós kedvemben.

Reynard meredten a fedezékükre bámult, mintha át akarna nézni a tömör fán.

- Várj egy kicsit, nem látom rendesen. - feljebb tolta a monokliját. - Túl nagy a füst.

- Csak szólj, merre mozog, a többit elintézem. - egyenesedett feljebb ugrásra készen Rowan. Az, hogy Reynard a fedezékükön átlátva is szemmel tudja tartani az idegent, jelentős előnyhöz juttatta őket. Azonban mielőtt bármit is tehettek volna, a lakosztály ajtaja hatalmas erővel berobbant és a lökéshullám egyenesen a szemközti falnak csapta. Mindannyian abba az irányba kapták a fejüket; Reynard meglepetten kiáltott fel, amikor vörös varázslat-sugarak süvítettek befelé, támadójuk irányába. Egy pajzsbűbáj felfogott valamennyit, aztán kisebb robbanás zajlott le és az idegen köddé vált.

- Te szentséges... - bukott ki Rowan száján, ahogy a MACUSA aurorjai berontottak. Előre tudhatta volna, hogy a mozgalmas és eléggé törvénysértő röpke kalandból a Minisztériumban szép kis riasztás lesz majd, ahogyan azt is, hogy ki fogja vezetni az akciót...

- Biztosítsák a helyszínt. - Percival Graves sebes léptekkel sétált be, pillanatok alatt felmérve a helyzetet. Pálcáját lazán a kabátja zsebébe dugta, közben egyenesen Rowanékhoz sietett, akik kissé lelassulva kászálódtak elő fedezékük romjai mögül. Graves most mégsem volt olyan rendezetten higgadt, mint általában a hasonló helyzeteknél; tekintetében feszült aggodalom villant, ahogy megragadta Rowan karjait és maga felé fordította a nőt. - Mi történt? A tevékenység-mérő riasztott... Jól vagytok?

- Neked is boldog új évet. - jegyezte meg fáradtan Rowan. Most, hogy a veszély elmúlt, érezte, hogy lassan kiszáll az erő a tagjaiból, és ezt zilált külseje mellett meglehetősen zavaró tényezőnek tartotta, főleg úgy, hogy a MACUSA feje még mindig úgy meredt rá, mintha kísértetet látna. Ennek ellenére nem csak az tudatosult benne, hogy voltaképpen örül, hogy a tervezettnél hamarabb viszontlátja őt, hanem lassan feltámadt benne annak a számára egész szokatlan érzése is, hogy most már biztonságban van. Reynard megköszörülte a torkát a háttérben, mire Graves elengedte Rowant és lépett hátra néhányat. A nő hosszan kifújta a levegőt, próbálva megnyugodni; a beálló csendben, melyet csak a szobát átfésülő aurorok motozása tört meg, feltűnően zavaró volt az ő és Reynard szapora lélegzetvételének hangja. - Mi csak védekeztünk.

Graves komor arccal bólintott. Egyelőre nem esett neki az ikreknek, hogy mekkora káoszt okoztak már megint egy muglikkal teli környezetben, amit Rowan és Reynard, de még az aurorok is egyaránt meglepőnek találtak.

- Egyedül volt?

- Igen. Bántotta Alit... - Rowan letérdelt a földre, karjaiba véve az eddig a hátán kapaszkodó, csuromvizes szőnyeget. Az egyik széle csúnyán megpörkölődött, s bár a varázslat lyukat nem égetett rajta, Rowan az ajkába harapott és elpislogta a könnyeit, miközben végigsimított az anyagon. Ali az ölébe simult. - Ne félj Ali, rendbehozlak.

- Hadd nézzem. - Graves leguggolt Rowan mellé, de a repülő szőnyegben annyi erő volt még, hogy elhajtóan felé legyintsen. Rowan megcsóválta a fejét.

- Reménytelen vagy, pajtás. - mosolygott Alira, majd a férfira pillantott. - Hagyd, van néhány trükköm az ilyesmi helyrehozására. De köszönöm.

- Te biztos jól vagy? - Rowan enyhén elpirult a férfi tekintetében látott törődéstől. Némán bólintott, mire Graves vonásai kisimultak kissé. - Rendben.

- Uram, az ismeretlen személynek semmi nyoma nem maradt. - jelentette hangosan az egyik auror. Graves felállt.

- Hívom Merryman-t, eddigre biztosan felmérte, hány szemtanú volt a szállodán belül, hányat kell amneziálni. Ami a külső területeket illeti...

- Várj. - ahogy elindult, Rowan elkapta a férfi kabátujját, majd lassan felegyenesedett. Graves kérdőn nézett rá. - Nem hiszem, hogy kellene amneziálnotok. A muglik nem tapasztaltak semmit, hacsak az elmúlt fél órában nem akart valamelyikük besétálni a lakosztályba. - tartott egy rövid szünetet, majd miután látta, hogy Graves elfogadta a mondandóját és várja a további magyarázatot, elővette a pálcáját és széles kört írt le vele a levegőben. Körülöttük, mintha csak egy üvegfalú térben lettek volna, egy pillanatra halvány fénnyel felderengett a levegő. - A neve buborékpajzs-bűbáj; végrehajtottam, amint lehetőségem adódott rá. Láthatatlan, át lehet rajta haladni és a használóját nem védi meg semmitől, nem arra való. Helyette egy adott területet kerít be, a megszűnéséig elrejtve a belül történteket: a kinn lévők nem láthatják, nem hallhatják, mi folyik a pajzson belül, még akkor sem, ha ilyen rombolás történik épp. Tehát, ha a bűbáj működött, a muglik... magnixek fel sem figyeltek semmire, azaz nem kerültek olyan helyzetbe, hogy aztán szemtanúvá váljanak. - halványan elmosolyodott. - Én sem vágytam arra, hogy minden mellett még a varázstalanokkal is foglalkoznom kelljen... meg így nektek is kevesebb munkátok lesz.

Néhány pillanatig úgy tűnt, Graves megnémult; nagy levegőt vett, hogy mondjon valamit, aztán mégsem tette, helyette olyan arckifejezéssel meredt Rowanra, amiben egyszerre volt ott az az alapos és komor figyelem (mely Rowan véleménye szerint legalább annyira vesébe látó volt, mint egy több órás vallatás a MACUSA-nál), és valami más is, amit a nő nem tudott beazonosítani, de néhány másodpercig szaporábban vette tőle a levegőt.

- Igen, észben tartottam a nevetséges törvényeidet. - mondta végül. - Ezek után már csak az hiányzik, hogy a MACUSA is még jobban kitüntessen a figyelmével.

Graves arcán valami halovány derű-féleség suhant át, de alig észrevehetően, csupán egy pillanat erejéig, utána megint komor lett, elgondolkodó, odafigyelő.

- Rakjanak rendet és azért nézzék át a hotelt a biztonság kedvéért. - szólt oda az auroroknak, aztán Rowanhoz és Reynardhoz fordult. - Pakoljatok össze mindent. Elmegyünk a MACUSA-hoz, itt biztos, hogy nem maradhattok.

Az ikrek egymásra néztek.

- Öhm, jó. - bólintott lassan Rowan. Míg Reynard kelletlenül nekiállt összeszedni a holmijaikat, ő gyorsan hétköznapi ruhát varázsolt magára a porral és törmelékkel borított hálóköntöse helyére, majd szemöldökét összevonva, néhány másodpercnyi koncentrálás után a frizuráját is megváltoztatta, egyszerű kontyba rendezve össze a tarkóján. Graves még egyszer körbejárt a csatatérnek is beillő lakosztályban, vizsgálódva szemlélte a varázslatok által megrongálódott berendezést, az átkok becsapódásának helyét, miközben aurorjai hozzáláttak a szállás eredeti állapotának visszaállításához. Nem volt túl sok idejük; bár Rowan varázslata ideiglenesen elrejtette a történteket a kívülállók szeme elől, most már bármikor felbukkanhatott egy arra tévedő mugli, a helyzetet pedig már csak az koronázhatta meg, hogy valaki látja, mi lett New York legjobb szállodájának luxuslakosztályából.

- Kész. - jelentette Reynard (már amennyire tele szájjal beszélni tudott, a pálcáját ugyanis a foga közé vette, annyira tele volt holmikkal), miközben a zsebébe tuszkolt egy csomag gumicukor-férget és azon igyekezett, hogy a karjában tartott doboz tartalma ne boruljon ki.

- Ruha. - súgta oda neki Rowan, amikor odalépett mellé, jelentőségteljes tekintettel rámeredve öccse pizsamájára, amely hasonló állapotban volt, mint az ő köntöse az imént. Reynard megvonta a vállát és elengedte a pálcáját, amely a doboz tetejére pottyant, gurult egy kicsit, aztán egy könyv sarka megállította. Rowan a szemét forgatva vette elő a saját pálcáját, hogy maga hozza rendbe öccse eléggé zilált külsejét. Ennek köszönhetően amikor Graves a karját nyújtotta az ikrek felé, Reynard már megfelelő öltözetben, ugyanakkor kissé égnek meredő hajjal hagyta, hogy Rowan megragadja a kabátját, s aztán magába rántsa mindhármukat a hoppanálást kísérő űr.

A MACUSA főhadiszállása még sosem volt ennyire kihalt. Az előcsarnok félhomályba borult, és ahogy átvágtak rajta, lépteik erősen visszhangoztak. Az egyik főnixes szobor álmos lassúsággal fordította irányukba a fejét, a recepciós asztaloknál pedig csak egyetlen boszorkány ült, ő is félálomban, és még a liftet kezelő kobold is körülményesebben indította be a szerkezetet, mint máskor. A Woolworth Building így este meglehetősen kísérteties helynek hatott, bár Graves most is olyan természetességgel közlekedett, mint hivatalos munkaidőben, s feszültségét csupán az árulta el, hogy a Törvényhozási Bizottság szintjére érve már akkor kiszállt a liftből, amikor annak ajtaja még nem is nyílt ki teljesen.

A tapasztalt kihaltsággal ellentétben Graves irodájában égett a villany, azt mutatva, hogy a férfi épp a munka közepén volt, amikor beérkezett a riasztás. Az íróasztalon a megszokott renddel ellentétben dossziék és egy óriási térkép hevert, melynek széle lelógott, egészen addig, amíg Graves egy könnyed kézmozdulattal félbe nem hajtotta, eltakarva ezzel a tartalmát is. Nem ült le, helyette az asztalnak dőlve figyelte, ahogy Reynard némi nézelődés után leborítja a holmijait a hátul lévő álságdetektorok melletti szabad helyre, Rowan pedig az egyik székre teríti Alit, majd nekiáll a szőnyeg ápolásának.

- Hogy történt? - kérdezte csendesen, miközben levette a kabátját és összehajtotta a karján. Rowan egy ideig nem válaszolt, minden figyelmét Ali kötötte le; pálcájából halványan derengő fénysugarak áramlottak a szőnyeg sérült része felé, lassan átváltoztatva a megégett szövetet. Rowan megkönnyebbült mosollyal simított végig Alin, aztán felegyenesedve a férfi felé fordult.

- Tudod, hogy nem tehetek róla, Graves. - tárta szét a karjait. - Nem én hívtam a vendégünket. Az volt a szerencse, hogy a huzat felébresztett, máskülönben... Persze amikor megérkeztetek, azonnal kereket oldott. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.

Graves szelíden ingatta a fejét, miközben magához röptetett egy meglehetősen vastag dossziét és belepillantott a tartalmába.

- Felismerted esetleg? A MACUSA rendelkezik néhány képpel és adattal Grindelwald egyes követőit illetően, lehetséges, hogy tudnád azonosítani.

- Sajnos ezt nem hinném. - csóválta meg a fejét Rowan. - Nem láttam az arcát.

- És milyen ruhát viselt? - kérdezte Graves.

- Nem tudom... feketét.

- Sötétben minden ruha fekete. - szúrta közbe Reynard. Rowan fintorogva pillantott rá.

- Zseniális megállapítás, Sherlock. Rajtad volt varázsszemüveg, bűvölj rá olyan funkciót, ami szűri a port és füstöt.

Graves halkan köhögött, felhívva magára az ikrek figyelmét.

- Tehát nem tudni, ki lehetett az, egyelőre. - mondta és komolyan Rowanra nézett. - Csak azt, hogy az ügy kezd baljósabbá válni, te pedig nagy veszélyben vagy. Ez nem maradhat így.

Rowan nagyot sóhajtott és még egyszer megsimogatta Alit, majd Graves mellé lépett és kissé bágyadtan kaparintotta meg az íróasztal szélén álló nagy fekete bögrét, amelyen természetesen a MACUSA arany logoja díszelgett, és amiben maradt még fél adagnyi kávé, amit Graves ottfelejtett. Már rég kihűlt és nem volt benne se cukor, se más, mégis Rowan számára most kifejezetten életmentő hatással bírt. A nő nem kis feszültséggel dőlt neki az asztalnak Graves mellett.

- Pontosan tudta, hova kell mennie... néha úgy érzem, egy lépéssel előttem járnak, mintha csak olvasnának a fejemben... - hirtelen elnémult egy pillanatra, ahogy felvillant előtte a lehetséges magyarázat. - Hát persze, Queenie. Aznap, amikor meghívta magukhoz Rey-t, távozóban végig arról beszélgettek, hogy milyen jó helyen van a szállásunk. Biztos, hogy akkor hallotta...

- Mégis ki? - vonta fel a szemöldökét Graves. - Miről van szó, Corbitt?

Rowan felé kapta a fejét és tétovázott kis ideig. Elszólta magát és a férfi azonnal sejtette, hogy szavai mögött több van, mint ami elsőre látszik. Végül megvonta a vállát és kimondta azt, amit eddig elhallgatott.

- Arra gondolok, aki fölött a ti figyelmetek is átsiklik. Valakire, aki itt van a MACUSA-nál, de valójában tégla és a hűség Grindelwaldhoz köti.

Graves rámeredt. Most igazán döbbentnek látszott néhány pillanatig, Rowan szavai telibe találtak.

- Hogy mondtad?

- Jól hallottad. - Rowan összenézett az öccsével, aki helyeslően biccentett.

- Valóban erről beszélgettünk Queenie-vel aznap délután. Bárki hallhatta.

Graves komoran vonta össze a szemöldökét, majd az asztala mögé sétált és leült a székbe. Karjait összefonta, úgy töprengett azon, amit az ikrektől hallott.

- A MACUSA biztonsági rendszere kiváló, kétlem, hogy bárki is információt szivárogtatna ki. - mondta hosszú csend után, és elgondolkodva, gondterhelten kezdte el igazgatni az előtte levő papírokat. Rowan hitetlenkedve horkant fel. - Hidd el, elintézném, ha bárki lenne a MACUSA-nál, akinél csak felmerül, hogy...

- Hallasz engem? Nem lehet mindenki olyan hűséges és törvénytisztelő, mint te! És nem biztos, hogy ez mindig felismerhető. Pontosan tudták, hova kell menniük, sőt, amikor az első támadás volt, akkor is már a helyszínen vártak minket, előre tisztában voltak azzal, hogy merre leszünk. Van valaki az imádott minisztériumodban, aki nem ide való, érzem! - Rowan hevesen félretolt egy nagy köteg papírt és felült az íróasztalra, hogy a férfi ne tudjon másfele figyelni. - Ha nem akarod elfogadni ezt a tényt, legyen, hunyj szemet fölötte, auror parancsnok úr, de akkor is van itt valaki, aki Gellertnek dolgozik...

- Gellert? - szúrta közbe Graves. Volt a hangjában valami, ahogy kiejtette a nevet, valami azonosíthatatlan hangulat, amitől Rowannak a torkán akadt a szó. Zavartan fordította el a fejét, képtelen volt most a férfira nézni, s belül átkozta magát, amiért hagyta, hogy indulatai megint ennyire magukkal ragadják.

- Nem érted? - hallotta Reynard hangját. - Lehet ez rosszabb is, ha nem találjuk meg, ki dolgozik neki. Cselekedni kell.

Halk nyikorgás jelezte, hogy Graves felállt. Rowan érezte, hogy odalép mellé, érezte a komorságát, mindazt a ki nem mondott, furcsa csüggedtséggel járó hideg hangulatot, melyet akaratlanul elárult szavai okoztak.

- Nem. - jelentette ki Graves. - Mindenekelőtt olyan helyet kell keresni, ahol ők nem találhatnak rátok. Ami azt illeti,tudok egyet.

_______________________________________

Megjegyzések:

Az ikrek ismerik és igencsak szeretik a mugli Sherlock Holmes történeteket.