Szintén a szellőzőnél voltunk. Kicsit unalmas volt az egész, hogy tudom, mi következik. Majd Joey szintén megijesztett, de most valamit akart mondani Henrynek:
-He...Henry...Ig...iga...- hörgött valami ilyesmit. Majd feladta a beszélni próbálást, és továbbment. Majd eszembe jutott Hélia. Eddig nem találkoztam vele.
-Henry?- kérdeztem.
-Igen?
Kicsit elgondolkodtam, majd folytattam:
-Hélia ember, vagy tintalény?
-Nem is tudom. Joey állítólag embereket használt utoljára. Először csak tintából akarta. Ilyenkor borzalmas, lélektelen lények jöttek létre. Ekkor mentem el.
-Szerintem ember volt azelőtt. De életéről úgy beszélt, mint aki rajzként élt.
-A legjobb, ha majd visszajövünk érte. Lehet elmondja.- válaszolt Henry. Kiértünk. Én már mentem a parkba. Határozott voltam. Szerintem tudom, hogyan mentsem meg borist.
-Meghúzod a másik kart?- kérdeztem Henrytől.
-Természetesen. Segítek Borison.- válaszolt, majd már ment is. Én a második karhoz rohantam. Tudtam, hogy Henry utánam jön. Félt engem. Bár halhatatlan, de mégis negyven évig sose látott mostmár. Tudta, hogy
megakarom ölni az ott lévő tintalényeket.
És jól sejtettem. De már mészároltam, mire odaért. Csodálom a gyorsaságomat néha.
-Hogy tudsz ilyen gyorsan futni?- kérdezte.
-Elszántság. Tudtam, hogy utánam jössz. Ráadásul Borist így hamarabb megmenthetjük.
-Igaz. De menjünk. Borisnak így is kevés ideje van.
Meghúztam a karokat, és tovább mentünk.
-Ugye tudod hova megyünk?- kérdeztem.
-Elfelejteném?
-Nehogy segíts. Nem szeretném, ha megsebesülnél.
-Renben. Féltelek.
-Tudom.
Majd odamentünk. Gondoltam eggyet, és nem indítottam be a magnót. Rögtön hatástalanítottam a körhintát. Majd a karhoz mentem.
-Ebbe tudtam volna segíteni.- mondta Henry.
-De nem engedem. De ha akarsz segíteni, a következő kart meghúznatod.- válaszoltam.
Majd Henry ment az utolsó kar után.
Körübelül öt perc múlva a falon foltok jelentek meg. Joey Henrynél van. Bekukucskáltam. Joey a vetítőfejü szörny testét fogta, és a fülkére bámult. Majd írni kezdett a falra:
Henry, sajnálom hogy nem halgattam rád. Tényleg őrült voltam.

Erre elment a falon keresztül. Henry meg kijött a fülkéből.
-Jól vagy?- kérdeztem, mintha semmit se láttam volna.
-Mintha magamat látnám, húsz évvel ezelőtt.- válaszolt.
Tudtam, mire gondol. Ugyanitt volt, és ugyanezt mondta, amikor én voltam így.
-Tényleg Joey mentett meg. Nem hittem volna.- szólalt meg.
-Nem hagytam volna, hogy egy vetítő széttépjen.
-Igaz. De ha tudtam volna, én se.
Mentünk a szellemvasúthoz.
-És most, végre indulhat a menet......- szólalt meg Susie.
Most se figyeltem Susiera. Borist már biztos átalakította. De vajon a tervem működik? Boris lélektelen, de talán...
-Remélem izgulsz. Van egy melepetésem...
Ismét abba a terembe értünk. Majd sötétségbe. Ahol Boris megállított, és el dobott.
-Ha, ha, ha, ha. Találkozás az új, tökéletesített Borissal! És mostmár nincs Tintadémon, nincs SENKI aki megállíthatna!!! Tépd szét őket, Boris!- kiabált Susie.
Erre Henryre támadt. Odajöttem, és Borisra vetemedtem. És olvadni kezdett.
-Boris, értsd meg, nem akarlak bántani. Segíteni akarok rajtad, és mindenkin. Szóval kérlek, maradj így.- kértem.
Erre kicsit megnyugodott. Egy megyedóráig tartottam.
Majd ráolvadt a tinta a sebeire. Normális Boris lett. A glória még mindig rajta volt, amit Susie rakott rá.
-Neee. Ne, ne ,neeeee. Hogy nemtudtok MEGHALNI!!!!- kiabált Susie. Majd ránk támadt. Susieról teljesen megfeledkezdtem. Henry elém ált. Tudta, hogy nincsen ötletem. De Boris gondolt erre. Ellökte Susiet, ettől Alice kicsit kiszakította Henry ingét. De nem esett komolyabb baja. Körülnézett. Majd rám nézett.

És minden elsötétült...