Az Elveszettek

-Itt a vége a munkánknak!- mondta Susie, mikor az ajtójához mentünk:
-Menjetek a lifthez. Várnak a mennyek...
Bementünk a liftbe. Elkezdtünk emelkedni. Majd Susie köhögni kezdett. Majd nevetni. Nagyon ijesztően. Látszódott hogy Henryt is kirázta a hideg. Zuhanni kezdtünk.
-Tényleg azt hiszitek, lophattok tőlem!? Ismerlek titeket,
és tudom miért vagytok itt!! Gyertek vissza és adjátok vissza BORIST!!!!!- kiabált Susie. Magamhoz öleltem Borist. Nem akartam, hogy úgy járjon, mint a többi. Susie tisztára megőrült.
-Tudok jobbat! Elveszem! Miután...MEGHALTATOK!!!!!!!!
Lezuhantunk. Azon kívül hogy bevertem a fejem, nem esett semmi bajom. Alkonyat biztos ebbe is közbeszólt.
Boris Henryt élesztette.
-Boris, Henry életben van, ugye?- kérdeztem aggódva.
Bólogatott. Sötét lett. Boris eltűnt. Csak egy árnyékot láttam
-Susie...- mondtam.
-Henry!- ráztam Henryt.
-Mi történt?
-Susie elvitte Borist.
-Tényleg!?
Igen. És lezuhantunk.- válaszoltam. Henry szinte félkómában volt.
-Segíteni kell neki. Szerintem tudod te is, mi történik vele ha nem sietünk.- tápászkodott fel nehezen.
-Segítsek?
-Nem kell. Megszokom.
-Féltesz, ugye?
-Igen. De nem kell.
-Akkor menjünk.

Fél órával később

Egy lépcsősorhoz jutottunk.
-Látlak titeket.- szólalt meg Susie:
-A ti angyalotok mindig szemmel tart. Miért mentek visszafele?
-Megmentjük Borist.- válaszoltam. Erre Susie nevetni kezdett.
-Boris nagy bajban van, szóval siessetek...
-Azt teszük.
Végül feljutottunk. Egy terembe nyílt. Terasz szerűségén egy tintás ember volt aki arról beszélt, hogy hol a családja és az otthona. Egy ajtó volt a szoba végében.
Benyitottunk. A szobában rengeteg tintás ember volt. Világító szemeik szomorúan néztek ránk. A falon egy felirat: Nincsenek angyalok. Ő majd felszabadít minket!
-Szegények- sajnáltam őket.
Elvesztek a stúdióban...ahogy mi is.....


Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top