Elképedve bámultam a terem elejében álló lányt. Képtelen voltam levenni róla a szememet. Vállig érő, szőke haja és világoskék szeme volt. Nálam talán egy fél fejjel lehetett alacsonyabb, de mindez önmagában nem jelentett volna semmit. Sok ilyen lány jár a suliba. Ő azonban más volt. A feje tetején ugyanis két hosszú nyuszi fül ült, de úgy tűnt, hogy ezt rajtam kívül senki nem vette észre. Pedig meg kell hagyni, hogy eléggé feltűnő jelenség.
Az osztályfőnök a két sorral előttem lévő üres helyhez irányította a lányt, utána elnézést kért a matematikatanártól, hogy zavarta az órát, majd sietősen távozott. Ahogy a lány helyet foglalt, a fülei egy kicsit lekonyultak és ő is összébb húzta magát.
Megböktem a mellettem ülő lányt és a nyuszifülekkel rendelkező lányra mutattam.
-Ez meg ki? - suttogtam alig hallhatóan.
-Új osztálytárs. Ha jól értettem, Miriamnak hívják - vonta meg a vállát, mintha teljesen természetes lenne, hogy egy félig nyúl lány beül az óránkra.
Legalább harminc percig bámultam teljesen elképedve a lányt, míg már a többiek érezték kínosan magukat, helyettem. Az első gondolatom az volt, hogy talán csak műanyagból vannak, de minden egyes rezdülésre azonnal reagáltak.
Amikor megszólalt a csengő, felálltam a helyemről és belesöpörtem a tankönyvemet a táskámba, mire ismét felnéztem, a lány felszívódott.
-Mi a fene? - motyogtam magam elé.
-Ez a lány is olyan fura! - szólalt meg mögöttem egy mély, enyhén rekedt hang, mire megfordultam.
Nathan állt előttem. Vörös haja a homlokába hullott, majdnem elérve zöld szemeit. Egy fejjel magasodott fölém, pedig én sem vagyok egy alacsony lány.
Nathannel gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Egy általános iskolába jártunk és a gimnázium első hetében szinte egymáshoz voltunk nőve, tekintettel arra, hogy senki mást nem ismertünk.
-Ezt hogy érted? - kérdeztem, hátha kiderül, hogy esetleg ő is látja, amit én.
-Olyan csendes és visszahúzódó. Pillanatok alatt fejet fog hajtani az erőszakosabbak előtt...és nem mellesleg pillanatok alatt tűnt el. Mintha felszívódott volna. - magyarázta.
Csalódottan bólintottam. A lány valóban furcsán viselkesik, de ez valószínűleg visszavezethető a nyuszi fülekhez, amiket csak én látok.
Nathan gyanakodva lépett közelebb.
-Minden rendben van? - ráncolta össze a homlokát.
-Persze - mosolyodtam el, hogy meggyőzzem Natet, majd megragadtam a táskámat és kiléptem a folyosóra, amely mostanra megtelt diákokkal.
Alig két perc maradt a szünetből, ezért gyorsítottam és végigkocogtam a folyosón, majd le, a hátsó lépcsőn, egészen a lány öltözőig. Gyorsan átöltöztem és mire megszólalt a csengő, már kint álltam az udvaron, a többiekkel együtt.
A mi iskolánkban a lányoknak és a fiúknak külön van a testnevelés óra. Míg mi futunk, vagy labdagyakorlatokat csinálunk, addig a fiúk erősítenek.
Az udvarra vezető ajtó kivágódott és a tanárnő gyors léptekkel indult meg felénk.
-Öt iskolakör bemelegítésként. Az elsőt kocogjátok végig, hogy az izmaitok bemelegedjetek. - lépett a kapuhoz és elhúzta, hogy ki tudjunk lépni rajta, majd felkiáltott - Indulás!
Az osztályból mindig is én voltam a legjobb futó. Nem azért, mert a többiek ne lennének gyorsak. Csak nem adnak bele mindent. Úgy vannak vele, hogy ez úgyis csak egy tanítási óra. Ezen az órán viszont akadt valaki, aki felvehette velem a versenyt.
Miriam olyan gyorsan lőtt ki mellölem, hogy felocsudni sem maradt időm. Mire ismét magamhoz tértem, ő már lefordult az első sarkon.
Elkáromkodtam magamat és utánairamodtam. Tudtam, hogy összesen öt lehetőségem van kifaggatni ezt a lányt. Körönként egy. Amikor elhúzott az iskola hátsó részénél, ahova a tanárnő már nem lát el, tudtam, hogy az első lehetőségemet lekéstem. Emeltem a tempót, de a második körnél megint elöbb ért oda. Minden erőmmel futottam, a fák már teljesen elhúztak mellettem és a szemem előtt csak egyetlen cél lebegett, Miriam háta. Sikerült elévágnom és szerencsére még megállítanom sem kellett, mert a meglepettségtől azonnal lefékezett.
A fülei lekonyultak és értetlen fejjel nézett rám.
Megragadtam a pólójánál fogva és felrántottam a földről, majd mélyen a szemébe néztem.
A füle teljesen a fejéhez simult.
-Ez lehetetlen! - lihegte Miriam teljesen kifulladva és az orra alig észrevehetően, de remegni kezdett. Engem már meg sem lepett ez a hirtelen jött kis változás. Válaszokat akartam és talán ez a lány az egyetlen, aki megadhatja őket nekem.
-Hogy értél utol? - nézett rám kikerekedett szemekkel, mikor végre sikerült lelassítania a lélegzetét.
A mutatóujjamat a szám elé emeltem, csendre intve Miriamot.
A pólójánál fogva a falnak nyomtam és óvatosan néztem ki oldalra, az iskola épülete mellett, de a többiek még mindig az első kört futották, ezért nem volt okom aggódni.
-Komolyan kérdeztem! - sóhajtott nagyot a lány, de amint rápillantottam, összébb húzta magát és próbált eltűnni a szemeim elöl.
Eléggé félt és igazából nem akartam nagyon ráhozni a frászt, ezért elengedtem, tudva, hogy úgysem menekülhet.
-Ezt nem értem! - ráncoltam a homlokomat. - Annyira azért nem futsz gyorsan!
-De! Hiszen nyúl vagyok! - nézett rám úgy, mintha hülye lennék, hogy nem vettem észre egy ennyire nyílvánvaló dolgot. - Azt viszont nem tudom, hogy te mi vagy! - hajolt hozzám közelebb és beleszimatolt a levegőbe.
-Ezt most fejezd be! - szóltam rá határozottan, mire azonnal visszakozott. Ez a lány szöges ellentétben állt az én személyiségemmel. Annyira félős és határozatlan volt, mint...mint egy nyúl. Erről eszembe jutott, amit az imént hallottam tőle. - Hogy értetted, hogy nyúl vagy?
-Nem egyértelmű? - húzta le az egyik hosszú, fehér fülét és végigsimított rajta. Várta, hogy felkiáltsak felismerésemben, majd mind a ketten nagyot nevessünk ezen a roppant kínos helyzeten és mehessünk a saját dolgunkra, szabadon, de mikor ez nem történt meg, magyarázkodni kezdett - Nyúl lekow vagyok. - vonta meg a vállát. - Azt tudod mi a lekow, ugye?
Ebben a pillanatban elhúzott mellettünk néhány lány az iskola egyenpólójában. Miriam mintha csak ezt várta volna, ugrott egy kicsit és olyan gyorsan sprintelt el mellettem, hogy a szememmel követni sem tudtam. Csak egy elmosódott folt volt csupán.