Brienne szemszöge:

Egy koszos padlón ébredtem. Gyenge fénysugár világította meg a helyiséget. Mikor megpróbáltam felülni a fejemhez kaptam. Belenyilallt a fájdalom és homályos foltok kezdtek táncolni a szemem előtt. Megtámaszkodtam az oldalfalban, de kezem elernyedt és én a földre estem.

Mikor újra kinyitottam a szemem már sötétedett. A rácsok előtt valami megcsillant a lemenő nap sugarában. Oda vonszoltam élettelen testem. Ételt és egy pohár vizet találtam. Megkordult a gyomrom. Átnyúltam majd miután jóllaktam a hideg falnak vetettem a hátamat. Hogy lehettem ennyire hülye. Hogy gondolhattam, hogy velem akar találkozni? Mérgembe belevertem a falba és egy éktelen kiáltás hagyta el a számat. 

Lépteket hallottam. Meg se próbáltam megmozdulni. A hang elhalt mellettem, de nem szándékoztam felnézni.

-Nocsak nocsak ki van itt!

Éreztem, a szavak gúnyos nyál cseppeit a vállamon. Csak felhorkantam. Kicsit se volt kedvem épp egy Darkwingessel társalogni és elfordultam a hátsófal felé. A következő pillanatban megmarkolta a hajam és a rácshoz rántott. A koponyám csattanása visszhangzott az egész folyosón betelítve az ürességet.

-Kinek képzeled te magad hogy hátat fordítasz nekem?-fröcsögte

A fülem sípolt, oda kaptam a kezem.

-Csak nem fájt hercegnő?- nevetett fel.

Ez előhozta a fejfájásom is. Elkezdtem a halántékom masszírozni, ami kicsit enyhítette. 

Maga felé fordított, megfogta az államat és kényszerített hogy bele nézzek a véraláfutásokkal keretezett szemébe. 

-Tanulj tiszteletet kis ribanc!

Majd elengedett és a földre rogytam. Próbáltam a kezemmel felnyomni magam, de csak megremegett és újra vissza estem. Egy hatalmas kacagás hagyta el a mocsok száját. Megmutatom én neked! Minden erőmet összeszedve sikerült megtámaszkodnom a kezeimen. Felnéztem rá. Zsírban tocsogó haja szemébe lógott. Mikor meglátott gúnytól teli vigyorra húzódott a szája és várta a fejleményeket. Mérhetetlen dühvel szólaltam meg:

-Csak az embereket tisztelem. És te korcs-mutattam rá- te sosem leszel az!

Szemei kitágultak és egy szempillantás alatt újra a kongásokat lehetett csak hallani. Meleg folyadék folyt végig a halántékomon. Már csak félig észleltem a körülöttem történt dolgokat. Rongybabaként ráncigált. Ekkor távolról gyors léptek közeledtek, majd a következő pillanatban újra a hideg padlón voltam. Üvöltések verődtek vissza a falakról, amit csak homályosan érzékeltem. A rács ajtaja megcsikordult és valaki odatérdelt hozzám, majd elsötétedett a világ.

~°°~

Valami puha ölel körben. Az ágyam csodás illata, de ekkor megmozdult valaki mellettem és minden visszajött, hogy hol vagyok. Nem mertem kinyitni a szemem. Nem akartam szembesülni a körülöttem lévő világgal. Aki az előbb megmozdult a hátamra fordított és a lecsavart valamit a fejemről. Egy nedves dolgot érintett hozzá, amitől kedvem támadt volna felkiáltanom, de nem tehettem. Azt tettem továbbra is hogy alszom. Majd újra bekötözte. Ezután a kezem is tiszta kötést kapott. Hol lehetek? Csak nem mentettek meg az apámék? Ő lenne az utolsó, akit érdekelné, hogy hol vagyok...

- Fent vagy?-kérdezte egy ismerős hang. Nem akartam felelni. Ekkor kicsit meglökdöste a vállamat.

-Ébredj fel kérlek.-kérlelt kedves hangon

Mozdulatlan maradtam. Majd a kedvessége egyszerre eltűnt. Egy hatalmas pofon billentett ki a nyugodt állapotomból. Kipattantam a szemem és felültem.

-Te normális vagy?

-Te csak fogd be!- mutat rám és meredő tekintettel vizslatott.

-Különben?- élveztem, hogy ideges.

-Különben?- nevetett fel.  Ha annyira rossz neked akkor vissza is adhatlak a másik ürgének tegnapról.

Az emléktől megdermedtem, megfeszítettem az államat. Nem engedem, hogy bárki megalázzon még egyszer!

-Szóval, ha bármi ellenvetésed van mehetsz hozzá.- mondta összefont karral és élvezte, hogy tehetetlenül ülök az ágyon lehajtott fejjel.

-Ki vagy te?- szűrtem ki a szavakat a fogam között. Nem akartam elhinni, hogy a kedves fiú lenne a tetőről, aki megcsókolt.

-Az nem tartozik rád.

-Te nem vagy ő.-mondtam halkan

-Hogy ki nem vagyok? 

-Te nem ő vagy- suttogtam magam elé.

-Oh, arra a tetős dologra gondolsz? -kérdezte

Odajött közel és államnál fogva megragadott.

-Azt szépen elfelejted! Megértetted?- ordított az arcomba.

-Csak nem szégyenled amit tettél? Nem is tudom mit mondanának a társaid ha megtudnák! - mosolyogtam, hogy végre valamivel én tudnám zsarolni.

A fölényem jutalma, hogy hatalmas keze újra és újra lecsapott. Piros arcom árulkodott tettéről. A szememből kicsordult egy könnycsepp. Hogy lehet ugyan az a két fiú?

- És most jól figyelj ide! Azt teszed, amit én parancsolok! Értve vagyok?

Lehajtottam a fejem, ezzel megadva magam.

-Ezt már szeretem!- majd matatott az asztalnál és fém csörrenését hallottam. Fölém mászott. Megragadta a kezemet és oda bilincselte az ágyhoz. Mielőtt kilépett volna a szobából még visszanézett. Szemében valami bűntudat tükröződött. A remény felcsillant előttem. Ott van benne az a kedves énje még! Fel kell benne elevenítenem.

A kezemet rángatva próbáltam a szorításon enyhíteni. Ennek eredményeként teljesen leszedtem a bőrt a csuklómról. Iszonyúan fájt bármiféle érintésre. A szoba minden szegletét feltérképeztem, hátha valami mentőövként szolgálhatna. Kék üres falak öveztek. Semmi személyes dolgot nem láttam egy kép kivételével, amin azzal a fehér hajú lánnyal volt. Elfogott újra a düh és az undor. Miatta vagyok itt! Megöllek te kis ribanc!  Az ágy mellett egy kis szekrény állt. Pár sikertelen próbálkozás után a fiókját kitudtam nyitni. Felálltam, amennyire tudtam, hogy megszemlélhessem a tartalmát. Valami megcsillant benne. Gyors visszafeküdtem és egy kecses mozdulattal kiemeltem ujjaimmal majd magam mellé ejtettem. Egy reszelő! Meg vagyok mentve! Kezembe vettem, hogy megbabráljam a zárat, de ekkor kattant az ajtó. Gyors  magam mögé rejtettem a kis tárgyat.

Idegesen lépett be.

-Mi a neved?- kérdeztem.

Rá vágott az asztalra. Mi történhetett?

-Kaden.

Kaden. Ízlelgettem a nevét.

-Nagyon szép neved van.- gondoltam próbáljuk meg a kedves énem talán többre megyek vele, mintha folyton visszaszólok.

Ő se hitte, hogy ezt a választ kapja. Furcsán nézett is rám, majd lehajtotta a fejét és elfordult.

-És a tied?-kérdezte.

-Brienne.

Mikor meghallotta a nevem megmerevedett. 

-Azért nincs ilyen rossz nevem.- próbáltam meg kicsit humorosan hozzászólni. Fő a túlélés!

Felállt és kirohant a szobából, majd becsapta mögötte az ajtót. Valami rosszat mondtam? Kicsit se értem most mi van!- dőltem el a paplanon. Nem ment messze, mivel lépéseket hallottam kintről. Fel le-járt. 

Elővettem a kis reszelőt és gyors kiszabadítottam a kezemet. Halk léptekkel közelítettem az ajtóhoz. Lassan nyomtam le a kilincset majd kilestem. Egy folyosót láttam, aminek a végén láttam az alakját járkálni. Már nagyon idegesített a dobogása.

-Hagyd már abba légyszi, mert az idegeimre mész!-mondtam halkan, amire abbahagyta és rám nézett meglepetten.

-Basszus!-fogtam be a számat. Ezzel most rohadtul lelepleztem magam! Szép volt te idióta! Gyors bevágtam az ajtót és kiutat kerestem. Berontott Kaden a szobába. Megláttam az ablakot és oda rohantam. Felnyitottam és már a párkányon voltam. Készültem az ugrásra mikor valaki elkapta a derekamat és visszarántott. A mellkasának estem és ő elvesztette az egyensúlyát és elterültünk a földön. Gyors felpattantam, de már rajtam is termett egész testemet a földhöz szögezve. Nem volt menekvés. Szörnyű érzés volt beismerni a vereséget. 

Belenéztem a szemébe. Ugyan az a kedves szürke szempár a tetőről. Az arca ellágyult. Nem tudtam elvenni a tekintetemet róla. Megigézett. Erőt vettem magamon és lehunytam a szemem. Éreztem, hogy tekintete lyukat fúr szemhéjamon át. Megsimította az arcomat majd megérintette szememet, ezzel jelezve, hogy nyissam ki újra. Nem kellett többször kérnie. Újra a szürke tengerben végtelenjében úsztam. 

Kopogtak. Kaden megremegett fölöttem. Megrázta a fejét és újra a hideg sziklák néztek le rám. Elvesztettem, újra. Felállt, majd minden kedvesség nélkül rántott fel a földről és egy ajtó felé vonszolt.

-Engedj el!-mondtam neki suttogva. 

-Befogod! És csöndbe maradsz!

-Csak engedd el a csuklómat kérlek!-nem volt kedvem harcolni. 

Le nézett rá, és mikor meglátta a sebes részeket páncélja újra megrepedt. Az ép karomat megragadta és úgy rángatott tovább. Kinyitotta az ajtót, majd belökött rajta. Neki estem a falnak és lecsúsztam a hideg csempén.

-Addig csöndbe maradsz míg újra ki nem engedlek! Hiába kérsz segítséget itt mindenki a halálodat akarja!-mondta lenézően a kuporgó alakom felett. Még jobban összehúztam magam. Az ajtó bevágódott és elnyelt a sötétség. Átkaroltam a lábam és útjára engedtem a már rég kitörni akaró könnyeket.

***********************************************************************************************

Sziasztok!:D

Tudjuk, tudjuk kicsit nagyon megkésve hoztuk az új részt ! Sajnos nem igazán értünk rá részt írni eddig. :/

De most itt vagyunk és itt egy újabb Bries rész:D Jeeehh:DD 

Remélem tetszett nektek:) Ha igen fejeljetek a vote-ra és írjátok meg commentben a gondolataitokat. :)

Reméljük, hogy továbbra is velünk maradtok!*-*

Köszönjük, hogy elolvastad! ^°°^ Ezer pusszantás ^^ 

*ThrudyLea