Kaden hármat koppantott az ajtómra. Indulnunk kellett, hisz már majdnem dél volt. A Crystal Lane két sarokra volt a házunktól így gyorsan oda kellett érnünk. Ezért nem siettük el.

Szinte kirobbantam az ajtón, mire Kaden csak felvont szemöldökkel nézett rám.

-Most meg mit bámulsz? -kérdeztem tőle.

-Még van időnk. -vigyorgott rám.

-Bocs, de szeretnék túl lenni rajta.

-Akkor fussunk. -mondta, szemében pajkos csillogással.

Ezzel Kadennel kirohantunk a házból. A bátyám egyre növelte a tempót.

Igen? gondoltam magamba. Majd én is belehúztam. Kaden nevetni kezdett és nekem is jó kedvem kerekedett.

-Úgysem tudsz legyőzni! -kiáltott hátra.

-Ne kapkodd el nagymenő! -kiáltottam vissza.

Tudtam, hogy kikapok. De nem érdekelt. Nevetve érkeztünk meg az utcába. Kissé úgy éreztem magam, mintha Kadennel oktalan kölykök lennénk, azok, akik régen voltunk. Gyerekként azt hittük miénk a világ. De melyik gyerek az, aki ezt másképp gondolja? Szétnéztem. A bandatagok fel alá járkáltak a környéken, hisz az egész terület a miénk volt. Ez kissé nyugalommal töltött el. Egy raktárépületbe léptünk be ahol már néhány ismeretlen várt minket. Életemben nem láttam őket, pedig apám valamennyi ügyfelét ismertem. Ha személyesen nem is, de képről igen.

-Örülök, hogy időben ideértek. -mondta egy cingár alak. -Sajna nekem is, az idő pénz.

-Kicsit korán jöttek, és mázli, hogy mi is korábban ideértünk. -mondta Kaden.

Egyáltalán nem úgy néztek ki mint akik drogért, vagy italért esetleg fegyverért jöttek volna ide. Vagy, hogy ilyet adnának el. Gyanakvóan méregettem őket miközben Kaden kezet fogott velük.

-A nevem Kaden Siegel, ő pedig a húgom Alysa.

-Örvendek. -mondta a férfi, mikor kezet ráztunk.

-Én is. -válaszoltam tömören. -És.. miben utaznak, ha szabad kérdeznem?

-Csempészetben. De ennél többet nem mondhatok. -mondta, Kaden pedig bólintott.

Én rásandítottam a bátyámra. Ő csak rám mosolygott. Nem kérdeztem többet, de abban biztos voltam, hogy Kaden nem jut ki az utcából anélkül, hogy meg ne tudjam mi folyik itt. Ő közben egy adag pénzt nyomott a hapsi kezébe, akinek a nevét sem tudtam meg és erre csak most jöttem rá. Annyira mondjuk nem is érdekelt. Ám amikor egy tollal és egy lappal fordult felém az arckifejezésem láttán elnevette magát.

-A csomag, amit szállítottam az ön nevére szól, szóval önnek is kell aláírnia.

-A csomag? És mégis miféle csomag? -kérdeztem gyanakodva.

-Az apánk rendelte neked. -mondta Kaden. -Ugyan ne csináld már! Szerinted, tenne valaha is olyat, ami a károdra lehet? Vagy én tennék?

Nem nyugodtam meg, de aláfirkantottam a papírt. Kaden elmosolyodott.

-Akkor ezzel végeztünk is. -mondta majd intett a fickóknak én meg követtem. De nemsoká megállítottam.

-Akkor most magyarázd el mi volt ez az egész. -mondtam Kadennek mire szembefordult velem.

-Ahj. Amikor így nézel rám az sose jelent jót. Olyankor meg fogod tudni amit akarsz.

-Szóval? -kérdeztem türelmetlenül.

-Hát apa akart neked adni valamit, de nem igazán volt biztos abban, hogy mit szeretnél. Így hát elmondtam, hogy mindig is akartál egy háziállatot. És a csomag már otthon van. Viszont én írtam meg a megrendelőlapot és a te nevedre, így elszúrtam a meglepetést.

Néhány másodpercig döbbenten néztem Kadenre. Majd felfogtam, amit mondott és szorosan magamhoz öleltem, mire csak egy másodpercig tétovázott és ő is magához szorított. Egy puszit is nyomtam az arcára ő meg a hajamba nevetett. Mikor viszont elváltunk megmerevedve tekintett a távolba.

-Kaden? -kérdeztem, majd követtem a tekintetét.

A domb tetején már csak egy alakot pillantottam meg és mögötte sorra többet. Majd a mellettem levő hordóba egy golyó csapódott.

-Alysa futás! -ragadta meg azonnal a kezem.

Onnantól, mintha minden csigalassúsággal történt volna. A bátyám egy hatalmas és stabilnak tűnő betonfal felé futott. Tudtam, hogy mi fog történni és azt is, hogy nincs esélyünk mindkettőnknek időben a falhoz érni, ezért egy nagyot löktem Kadenen, és abban a pillanatban a hordók felrobbantak mögöttem. Még éreztem, ahogy a légnyomás felemel a földről és ahogy beverem a fejem. Majd minden homályossá vált és eltűnt.

Nem telhetett el sok idő, mert mikor magamhoz tértem még tűz vett körül. Fájdalom hasított a fejembe, de nem volt vészes. Felálltam és körülnéztem. Messzebbre repültem mint gondoltam. A tűz pedig biztosan gyorsan terjedhetett, ha idáig elért. A legtöbb bandatag a közelben lehet és a tüzet oltja, vagy engem keres. Csodálkoztam, hogy még nem találtak meg. Bár fogalmam sem volt menny idő telhetett el.

-Al! Alysa!!! -hallottam meg Kaden hangját nagyon halkan és mintha víz alatt lettem volna.

-Kaden! Itt vagyok! -kiáltottam és elindultam felé. Ő felém rohant és átölelt.

-Au! -mordultam fel.

-Jól vagy? -nézett rám aggódva. A kérdést nem igazán hallottam, de a szájáról le tudtam olvasni.

-Igen. Azt hiszem.

Kicsivel később...

-Örülhet, hogy ennyivel megúszta. Nagyobb baj is történhetett volna. -mondta az orvosunk, akit mindenki csak dokinak hívott.

Igazából az "ennyivel", az egy kis agyrázkódást jelentett, emellett néhány zúzódást, valamint egy nagyobb sebet az oldalamon. Na meg a fülem mostanra úgy csengett, mintha kifejezetten csengőt ültetett volna be a doki.

-Jó lenne, ha most sokat pihenne és egy darabig kerülné a közelharcot. És kihagyja az edzéseket is.

-Az ki van csukva! -ültem volna fel, de megszédültem. A fejemre szorítottam a kezem. -Ah.

-Az van kicsukva, hogy te bárhova is elmehess. Most egy darabig itt maradsz. -mondta apám szigorúan.

-Meddig kellene itt kuksolnom? -fordultam a doki felé.

-Úgy két hétig.

Szíven ütött, amit mondott. Két hét. Az alatt annyi minden történhet. És túl sokat fogok gondolkodni. És az az én esetemben nem túl jó.

-Kaden hol van?

-Mindjárt jön. -mondta apám.

Ekkor be is nyitott. Arca gondterheltnek látszott. Egyenesen az ágyamhoz lépett.

-Jobban vagy?

-Igen. De beszélhetnénk kicsit négyszemközt?

Erre apám és a doki ki is lépett az ajtón. Kis időre csend állt be közénk.

-Már el akartam mondani.... -kezdtem bele. -...hogy sajnálom. Nem kellett volna úgy letoljalak tegnap. Inkább meg kellett volna köszönnöm, hogy megmentettél. Hálátlan voltam.

-Nekem is bocsánatot kellett volna kérnem. És nem kellett volna hazudnom. Szóval azt hiszem most kvittek vagyunk, hisz te is megmentettél engem.

Elmosolyodtam.

-Többel jövök, mint hinnéd. -fejeztem be.

Nem sokkal később Kaden is elment. A doki egy injekciót nyomott a karomba. Az álom pedig gyorsan elnyomott.

Sziasztok kedveskék!

Ez a rész kicsit uncsibb lett az előzőhöz képest, de azért reméljük továbbra is velünk maradtok!

Ha tetszett fejelj a vote-ra, vagy várjuk a komit!

Sokmillió pusszancs nektek :D

ThrudyLea