Brienne szemszöge:

Mikor újra kinyitottam a szemem még mindig a gettó sötétsége fogadott. A távolban fénypontokat láttam elmosódva. Még mindig oda fent lehetek?

Körbe kémleltem a szememmel. Igen még mindig ugyan az a tető! Legalább nem rabolt el a Darkwings! Az oldalam már nagyon zsibbadt. Gondolom egész végig azon feküdhettem, ezért megpróbáltam a hátamra fordulni. A vállamba iszonyatos fájdalom nyilallt kicsit fel is sikítottam. Ennek hatására a föld megmozdult alattam. Hirtelen a légzésem is leállt. Mi lehetett ez? És várjunk csak, hol van az az alak, aki megtalált engem? Álmodtam csak volna? Erre egy újabb apró rengés alattam. Körbe néztem jobban, de senkit nem láttam, ezért nem foglalkoztam vele, hisz akkor egyedül vagyok. Helyette a felettem elterülő égboltba merültem el.

Meguntam a csillagok bámulását így elkezdtem mocorogni, hogy kényelmesebb fekhelyet találjak. Kezemmel felakartam nyomni magam ülő helyzetbe, de a beton keménysége helyett valami fura puha dolgot tapintottam meg alattam. Hirtelen lenéztem. Először a rémület majd a félelem futott végig rajtam. Valakin feküdtem! Egy bizonyos valakin! Az ellenségen!

Gyorsan felugrottam, de igen szerencsétlenül sikerült, mert szegény fiút sikerült oldalba rúgnom, így fájdalmasan felnyögött majd lassan kinyitotta szemét. A csizmámhoz kaptam majd a benne lapuló késemet kirántottam és a fekvő alakra szegeztem.

Még pár másodpercig nem tudta mi történik körülötte. De mikor meglátta a késemet nem változott semmi. Lazán felült, felhúzta a lábát majd engem kezdett el bámulni. Én csak össze húzott szemmel néztem rá. Erre csak összefonta a karját és elmosolyodott. Ez összezavart. Bele néztem a szemébe, és utána már nem tudtam elszakadni tőle. A szürke ezernyi árnyalata kelt életre a homályban.  Ekkor lassan felkelt és közeledett hozzám. Földbe gyökerezett a lábam. Most mit tegyek? Az agyam azt súgta meg kell ölnöm bosszúból, de a szívem pont az ellenkezőjét javasolta.

Lassan araszolt felém, tekintetét le nem véve rólam. Mikor már csak egy lépésre volt, megállt. Finoman kezét az enyémre tette, majd egy gyors mozdulattal kivette a kést a kezemből. Megdermedtem. Hogy történhetett ez meg! Hogy engedhettem meg neki? 

Azt hittem, hogy miután megkaparintotta egyetlen fegyverem, egyszerre torkomnak szegezi, vagy várakozás nélkül szimplán elvágja azt. De nem ez történt. Amint kezébe került a legtávolabbi sarokba hajította. Döbbent arcom láttán elnevette magát. Most már tényleg teljesen össze voltam zavarodva.

-Te nem... te nem akarsz végezni velem? - kérdeztem elcsukló hangon.

Egy apró fejrázást kaptam csak válaszul.

-De hát ellenségek vagyunk!-mondtam keményen

-Még sem lőttél le, amikor megtehetted volna!- nézett a szemembe.

-Tudom!- hajtottam le a fejemet.

De ezzel csak elő jött minden újra. A harag, a csalódottság, az önmarcangolás. Szemem felvillant majd támadó pózba álltam és rávetettem magam a fiúra. A földre estünk. Én puhára érkeztem, de alattam valaki nagyon fájlalta a hátát. Gondoltam kihasználom ezt és addig próbálok bevinni pár erős ütést. De amint kezem állához ért volna, hatalmas kezek állították meg. Egy gyors mozdulattal fordított helyzetünkön. Tehetetlenül feküdtem alatta. A kezem mintha a betonhoz lenne szögezve, a vállam iszonyúan fájt, testével pedig rám nehezedett. Fel néztem rá. Egy furcsa csillogás jelent meg a szürkeségben. El is felejtettem, hogy hogy vagyunk, amikor lassan finoman elkezdett közeledni felém. Már csak egy centire volt tőlem. Az illata orromba maradt így a mámor továbbra is hatalmába kerített. A szemében láttam, hogy akarja. Ajkam elnyílt. A maradék millimétereket leküzdve ért össze ajkunk. Melegség áradt szét a testemen. A szemem kipattant. Majd amilyen erősen csak tudtam bele haraptam a szájába. Vér fémes ízét éreztem a számban. Elengedett, majd fájón ajkához nyúlt. Nem mondott semmit csak ravasz mosollyal az arcán feltápászkodott majd a lépcsőház felé igyekezett.

-Te most mégis hova mész?-kérdeztem

-Várnak haza! Szerintem neked is indulnod kéne, még aggódni fognak érted!

Igaza volt. A nap sugarai már kezdtek feltörni és beszínezni az eget. Futásban indultam én is a lápcső felé, de előtte még gyors az elhajított késemet összeszedtem. Mire az ajtóhoz értem a titokzatos idegen eltűnt. Ahogy nyitottam volna ki az ajtót, egy papír darabot láttam meg a földön. Szét hajtottam és valami igen ronda írás volt rajta.  Pár percnyi fejtörés után se sikerült kibogoznom, úgy hogy inkább zsebre vágtam, majd haza felé vettem az irányt.

Egész végig ő járt az eszemben. A csók. Ez volt életem első csókja. Nem értettem ezeket a dolgokat. És azt sem, hogy miért éreztem, azt a melegséget mikor vele voltam. Erősen megráztam a fejemet. Ő az ellenség Brie! Maradj a te csapatodnál! Ajj Daniel! Kaptam a fejemhez. Teljesen elfelejtettem, hogy megígértem neki, hogy beszélünk a harc után!  Hogy fogom ezt elmagyarázni neki? Tuti aggódik miattam, hogy nem mentem vissza. Megöl ha megtudja az igazat a vállamról. Utálja ha fájdalmat okozok magamnak. 

Futásra váltottam, hogy minél hamarabb vissza érjek.

A tábor szokatlanul csendes volt. Mikor beléptem az apám egyik fotójával találtam magam szemben. Megtartották a szertartást! Akkor még nagyobb bajban vagyok!

Ha valamelyik csapat tag életét vesztette, egy estét neki szántunk. Elmeséltük történeteiket és cselekedeteiket, mi így próbáltuk a fájdalmat elviselni és megemlékezni szeretett barátunkról.

Fordultam volna rá a lépcsőre, mikor az a nő jelent meg, akit nem rég fogadtunk a csapatunkba. Amint meglátott hatalmas mosoly terült szét meggyötört arcán. Majd gyors léptekkel felém igyekezett. Megtorpantam. Elém ért és karjaiba zárt. Hát ő meg  mit csinál? 

-Öhm... asszonyom!-a fájdalomtól felszisszentem

Egyszerre elengedett.

-Mi történt?-aggódás tükröződött a szemeiben.

-Jajj semmi!Egyszerű zúzódás! De most mennék ha nem baj!-mondtam majd egyik lábamról a másikra álltam és megtapogattam a vállam.

- Természetesen! Örülök, hogy jól vagy drága Brienne!- mondta halkan majd gyors léptekkel elhagyta az előszobát.

Elég furcsának találtam a dolgot. Úgy beszélt, mintha ismerne! De az kizárt, hisz most láttam harmadszor ezt a nőt! Végül annyiban hagytam a dolgot.

Lassú hangtalan léptekkel mentem fel a lépcsőn a szobámba. A folyosón elhaladtam apám ajtaja mellett, ami félig nyitva állt. Megálltam és visszasétáltam oda. Benéztem. Lopakodva léptem be, majd egyszerre asztala felé vettem az irányt. Egy fénykép állt rajta, amin az első edzésem egyik eseménye látható. Megmosolyogtatott ez az emlék. Majd egy könnycsepp is legurult az arcomon. Gyors letöröltem és inkább elhagytam a helyiséget. A szobámba hangtalanul nyitottam be. Mikor megfordultam egy alak összefont kézzel várt rám az ágyon...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok! :D

Villám sebességgel hoztuk az új részeket! :D remélem tetszik nektek!:))

A véleményeitekre nagyon kíváncsiak vagyunk! :) ;) És a szavazatokat is szívesen látjuk! :)*-*

Ha érdekel, hogy hogyan folytatódik a két lány sorsa, akkor maradjatok velünk! ;) 

Köszönjük, hogy elolvastad! :) Legyen szép napod! ^^ 

*ThrudyLea*