Alysa szemszög:

Lefutottunk a lépcsőn, de Kaden megtorpant mögöttem.

-Mégis mi a francra vársz?

-Van egy kis... elintéznivalóm. Hívd vissza a többieket. Vidd őket biztonságba és menjetek haza. Nem veszíthetünk több embert.

-Na de... -kezdtem volna, de Kaden megragadta a vállam.

-Nincs idő, kérlek.-esedezve nézett rám.

Sóhajtottam.

-Ne ölesd meg magad. -fejeztem be a beszélgetést és futásnak eredtem.

Ahogy visszatértem a kerítés közelébe iszonyatos látvány fogadott. Gyorsnak kellett lennem, ezért felmásztam egy ház tetejére és elkiáltottam magam.

-Darkwings! Vissza, vissza!

Ám ekkor pisztolylövést hallottam majd éles fájdalom hasított a lábamba. Szerencsére csak súrolt a golyó. Egy srác egyenesen felugrott a tetőre és felém tartott. Éreztem, ahogy vér csurog le a lábamon, és izzadság a halántékomon. Tudtam, hogy a lábamat fogja célozni közelharcban is, ezért azt próbáltam távol tartani tőle. Sikertelenül. Hátra zuhantam és végig gurultam a tetőn, de utolsó pillanatban megkapaszkodtam, a tető szélén.

-Alysa! Engedd el! -hallottam meg Chris hangját. Majd utoljára támadóm szemébe néztem és elengedtem. Chris elkapott, majd letett a földre és átkarolta a derekam. Nem értettem miért segített nekem újra, de jelenleg nem is érdekelt. Csak el akartam tűnni innen.

Már messze jártunk, mikor szédülni kezdtem.

-Mi történt? -kérdezte hirtelen.

Homályosan láttam csak az arcát.

-Sikerült. Célszemély... kiiktatva. -nyögtem ki majd végleg elsötétült minden.

~~~***~~~

Mikor felébredtem, a lábam be volt kötve és szinte egyáltalán nem fájt. Körbenéztem. A szobám üres volt odalentről, viszont hangok szűrődtek fel. Lassan felkászálódtam az ágyról, és azért óvatosan talpra álltam. Továbbra sem fájt a lábam. A tükörhöz sétáltam, melyből egy sápadt bőrű lány nézett vissza rám. Hófehér hajam még sápadtabbá tette most az arcomat. Egy pár pillanatig azt hittem a csatát csak álmodtam. Hisz nevetséges, honnan is ismerhetett volna a bandavezér? Majd ismét a lábamra tekintettem. Nem. Ez nem álom volt. De csak egy módon bizonyosodhattam meg róla.

Lesétáltam a lépcsőn. Odalent mindenki nagyon jó kedvében volt. Túlontúl jó kedvében. Értetlenül néztem rájuk, és mikor észrevettek se változott semmit az arckifejezésem. De az övéké igen. Mindannyian szélesen vigyorogtak, ki őrült módon, ki tényleges örömtől. Majd egyszerre emelték meg, ki a poharát, ki az üvegét.

-Alysára! -kiáltották én pedig értetlenül álltam ott.

Lesétáltam a lépcső aljáig, majd valaki hátulról szorosan a karjába zárt. Mikor megfordultam apám állt velem szemben.

-Beszélgessünk. -mondta én pedig bólintottam.

Mikor négyszemközt maradtunk apám újra felém fordult, szeme csak úgy csillogott.

-Büszke vagyok rád. -mondta. -És végre a Bright Killian vezérét is kihúzhatom a listáról.

-Na de Kaden...

-Igen, Kaden hívott, hogy tökéletesen megoldottad a feladatot. És, hogy szüksége van egy kis szabadidőre.

A torkomon akadt a szó. Miért hazudott Kaden?

-Szóval minden okom megvan, hogy büszke legyek rád. És el se tudom mondani mennyire vártam ezt a pillanatot. -tette még hozzá, majd újra átölelt és most én is magamhoz szorítottam. Most először életemben egyszerre voltam boldog és mardosott a bűntudat.

-Köszönöm. -csak ennyit tudtam kinyögni.

-Most menj és érezd jól magad a többiekkel.

-Rendben. -mondtam, és miután becsuktam magam után az ajtót sietős léptekkel hagytam el ezt a helyet.

A bandatagok közül néhányan már kidőltek a sok piától, mások viszont még éberen beszélgettek a történtekről meg sok minden másról is. Nekem viszont levegőre volt szükségem. Reméltem, ha kiszellőztetem a fejem újra józanul tudok majd gondolkodni. Odakint még sötét volt és a hűvös levegő csipkedte az arcomat. Máskor ez fel se tűnt volna. De amikor egyedül az utcákon kóboroltam, minden más volt. Megpróbáltam az egész várost az elmémbe vésni. Olyan dolgokat is, mely mások figyelmét elkerülték. Majd lépteket hallottam magam mögül. A szívem hevesebben kezdett verni. Gyorsan az árnyékba húzódtam. Kapucni volt most is a fejemen így senki se láthatott meg. De ez az alak mintha keresett volna. Valakit vagy valamit. Szerencsémre háttal állt meg, csakhogy így döntés elé kényszerültem. Két dolgot tehettem. Hagyom, hogy elmenjen. Vagy elkapom és megtudom mit akar. Az utóbbi mellett döntöttem. Kirontottam az árnyékból és már épp nekiugrottam volna az alaknak, de ő villámgyorsan kitért előlem. Megálltam.

-Chris? Mit keresel te itt? -kérdeztem meglepve.

Ő levette a fejéről a kapucnit.

-Azt kérdeztem, mit keresel itt? -kérdeztem még egyszer, hangom idegesen megremegett.

-Hé! Így mondasz köszönetet azért, hogy megmentettelek?

Tudtam, hogy Chris sosem tesz "csak úgy" jót másokért. Mindig volt valami hátsó szándéka, csak rá kellett jönnöm mi az. De jelenleg nem jöttem rá. És tudtam visszább kell vennem. Néhány másodpercig csak farkasszemet néztem vele. Majd végül megtörtem a csendet.

-Köszönöm. -mondtam, majd továbbindultam volna, de ő megragadta a kezem. És hirtelen magához rántott.

-Eressz el! -morogtam.

-Csak azt akarom, hogy ne felejtsd el! Sokkal tartozol nekem.

Egy gyors mozdulattal kihúztam a kezem a szorításából. Majd lassan elhátráltam tőle ő pedig rám vigyorgott, majd sarkon fordult és eltűnt a sötétségben.

Egészen hajnalig lődörögtem az utcákon. Gondolataim kuszák és zűrzavarosak voltak. Újra meg újra lehunytam a szemem és végigjátszottam a történteket magam előtt.

-Ám legyen. -mondtam ridegen. -Mondjuk azt, hogy ez volt az utolsó kívánságod. -Ezzel lerántottam a fejemről a kapucnit, mire a hajam vízesésként omlott a vállamra.

-Alysa.. -tántorodott hátra meglepetésében. Mire a kezem megremegett.

-Honnan..? -kérdeztem volna, de ekkor kiütötte a fegyvert a kezemből. A késem után nyúltam, de a férfi megint gyorsabb volt és a falnak vágott, mire az kiesett a kezemből, majd a saját kését szegezte a torkomhoz.

-Milyen nagy lettél.. -mondta őrült mosollyal az arcán, miközben nekem a vér is megfagyott az ereimben. -És milyen kár érted. -emelte fel a kést, miközben a másik kezével a falhoz szegezett.

Mi ez az egész? Honnan tudta a nevem? -Milyen nagy lettél..- ismert engem. A múltamból, de honnan? Újra meg újra felidéztem az arcát magam előtt. Nem emlékeztem rá. De rá kellett jönnöm mi ez az egész.

Mikor beestem a lakásba, még mindenhol csak üvegek voltak szanaszéjjel. Eddig sosem ittam úgy, hogy az megártson. Most mégis az egyik üvegre pillantottam és belekortyoltam. Valami erős lehetett, égette a torkomat. De aztán letettem, mert tudtam, a felejtés számomra nem fog eredményt hozni. Bár néha szerettem volna ezt az egészet elfelejteni, és egy jóval normálisabb életben ébredni...

Na sziasztok!

Itt a következő rész, siettünk vele. :D

Vajon mi történ Kadennel? Esetleg tipp?

Továbbra is nagyon köszönjük a támogatást a hálánkat el sem tudnánk mondani! :D

Pusszii