Köszönöm szépen a csodálatos borítót @minutumban művésznőnek, akire még minden bizonnyal hatalmas karrier vár a grafikus pályán. (És kövessétek őt Instagramon, nagyon megérdemli!)

Köszönöm az előolvasást, az észrevételeket, a tanácsokat és a cheerelést a Rozmárverzum csapatának, azaz minutumbannak és Dorkának.

Köszönöm a Keménymag konteó csapatának, hogy nehéz időkben is tartják bennem a lelket.

És persze köszönöm szépen Neked, Olvasóm! Nélküled nem lennék ma itt.

Ha látjátok a statisztikáimat, hamar kiviláglik, hogy aktív olvasóm és csillagozóm nincs olyan sok, mint más történeteken. Viszonylag kevesen adnak esélyt a Reinkarnációnak, és kereshetnénk az okokat, de most nem erről szeretnék írni.

Hanem arról, hogy Ti, akik mégis itt vagytok, mennyi energiát öltök a visszajelzésekbe. A kommentjeim száma szinte számomra is hihetetlen, aktívan az elsőtől az utolsó fejezetig rengeteg, megelőzi sok olvasott, szeretett, zseniálisan megírt történetét is.

Szavakat nem találok rá, mennyire boldoggá tesz, hogy nem csak szeretitek a történetet, hanem megmozgat bennetek gondolatokat is. Minden alkalommal, amikor leírtok egy élményt, emléket vagy észrevételt, hálás vagyok értetek, hogy megnyíltok nekem. Minden egyes alkalommal, amikor ütköztetitek a nézőpontjaitokat, izgatottan várom, mi fog kisülni belőle. Néha csak olvasom a kommentjeiteket, és új erővel vagy ötletekkel tölt el a folytatáshoz.

Valószínűleg találkoztatok már írós utószóval könyveknél is, és nem értettétek, mire fel a több oldalas felsorolás. Nos, szívem szerint én is mindannyiótokat felsorolnának, egytől-egyig. Mert egy történetet megalkotni még akkor is nagyon nehéz, hosszú és időigényes folyamat, amikor az ember amatőrként ragadja meg a billentyűt, és nem támaszt maga felé nagy elvárásokat.
Remélem, a továbbiakban sem fogok csalódást okozni nektek, és ugyanúgy fogjátok szeretni Ánya és Leo történetét, ahogy eddig. <3