- Himiko, nyugtass meg, hogy nem fecsegtél - mondta Deku, amikor visszatért a cellába, ahol már mindkét társa ott volt. A lány vidáman felnézett rá.

- Dehogy fecsegtem! - reagált szinte felháborodva. - De nem is ez a lényeg...

- Kezdődik - emelte égnek a tekintetét fáradtan Dabi.

- Lesz sok-sok új barátom! - ugrott fel vidáman a lány, mire a cella előtt álló őr lendületből feléjük fordult. A bilincs viszont továbbra is ott ékeskedett csuklóikon. Deku felsóhajtott, majd leült a földre, először hátát, majd fejét a falnak döntve.

- Na, neked meg mi bajod? - kérdezte Dabi a tekintetét az égnek emelve.

- Én tudom! - kiáltott fel vidáman Toga. - Emlékszem, mikor néztük a Sportfesztivált. Annyira tükröződött a tekintetedből, mennyire vágysz oda...

Deku felhorkant és kifejezte néhány nem túl szép szóval, hogy nem ért egyet. Amúgy sem ez volt, ami aggasztotta, legalábbis nem ez volt a fő tényező.

- Figyelj, engem az se zavar, ha végül mégis úgy döntesz, hogy hős leszel. Maximum megölünk, de az biztos, hogy azt élvezném, ha megkéselhetnélek - próbálta vígasztalni a lány saját stílusában, miközben leült mellé, és a vállára hajtotta a fejét. Deku felsóhajtott, majd kisimított egy tincset a lány hajából.

- Nem akarok már hős lenni - ejtette kezeit az ölébe. - Nem tartozom ehhez a társadalomhoz, soha nem is tartoztam.

- Ezzel mind így vagyunk - mondta Dabi, megállva mellettük, testének jobb oldalát a falnak döntve. - Tettünk rossz dolgokat?

- Nagyon sokat - sütötte le a szemét a zöld hajú.

- Lehet - biccentett Dabi. - De ki nem? Nincs tökéletes ember. És ha már a társadalom nem fogadott be magába, nem fogom kímélni. Mert valahogy mégis volt helyem ezen a világon.

- Igen, a Gonosztevők Szövetségénél otthon vagyunk - mondta felvidulva Toga. - Még ha éreznék is bűntudatot, nem állnék le azzal, hogy követem őket.

- Mert, amikor a társadalom nem, ők befogadtak - mosolyodott el halványan Deku visszaemlékezve arra a bizonyos napra.

All Might azt mondta neki, hogy nem lehet hős. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, teljesen összetört. Egy sarokba lekuporodva sírt, és senki nem foglalkozott vele. Egészen addig, ameddig Shigaraki oda nem jött hozzá.

- Kelj fel kölyök - mondta neki, gyengéden megrúgva piros bakancsba bújtatott lábát. Deku felnézett rá, és a szája elé kapta a kezét.

- Neked egy kéz van az arcodon! - mondta kicsit megemelve a hangját, amelyből rémület tükröződött.

- Remek a megfigyelőképességed - gúnyolódott a férfi. - Pattanj! Elmegyünk valahová.

- Én nem akarok veled sehová sem menni! Anya megmondta, hogy ne álljak szóba idegenekkel! - rázta a fejét a zöld hajú fiú.

- Hány éves vagy? Öt? - sóhajtott fel Shigaraki. - Gonosztevő vagyok, ja. De nem akarok rosszat. Egy sarokban sírsz, és senki le se szar. Mert ilyen a hőstársadalom, amiben élünk.

- Nem, tévedsz! Nem is akarnám, hogy idejöjjenek, nem akarom az idejüket húzni a hülyeségemmel, nekik... - magyarázkodott a fiú automatikusan védve azokat, akik soha nem védték őt.

- Ja, ehelyett az én időmet húzod a hülyeségeiddel - forgatta a szemét Shigaraki, majd leguggolt hozzá. - Mikor én sírtam ugyanígy, valaki segítő kezet nyújtott. Most továbbadom ezt a szívességet. Ha elfogadod, mi megtesszük azt, amit a társadalom nem tudott. Ha nem, megöllek.

- Mi van? - rémült meg azonnal Deku, körbenézve az utcán, hogy ki tudna a segítségére sietni.

- A képességemmel egy másodperc alatt végezni tudok veled, felesleges lenne menekülőutat keresned. Nekem nem jelenteni semmit sem a halálod - jelentette ki.

- Én nem akarok ilyen ember lenni - sütötte le a szemét Deku.

- Nem gondolok magamra emberként - reagált a férfi egyszerűen. - Figyelj, nem áll szándékomban bármire is rákényszeríteni. Csak adnék egy helyet, ahová tartozhatsz. Nem erre vágysz?

- Nem úgy, hogy megkeserítem vele mások életét - rázta a fejét a fiú.

- Ők megkeserítették a tiédet - kontrázott Shigaraki.

- Nekem nem ilyen az életfelfogásom - ellenkezett a fiú.

- Ezért fogsz meghalni - biccentett a férfi, mire Dekunak megremegett a szája széle. - Kivéve, ha változtatsz.

- És legyek olyan, mint te? - kérdezte a fiú, mérhetetlenül sok ellenszenvvel a hangjában.

- Nem is ismersz. Ismeretlenül elítélsz? Ennyire része akarsz lenni ennek a társadalomnak, hogy már ezt az undorító szokását is átveszed? - kérdezte szépen lassan egymás után pakolva a szavakat a férfi.

- Én - ijedt meg a zöld hajú, hogy esetleg megbántotta a férfit. Ekkor kezdte úgy érezni, hogy valahol igaza lehet. Hogy ez a gonosztevő nem téved akkorát, mint eredetileg gondolta. - Én nem tudom... Azt sem tudom, ki vagyok - hajtotta le a fejét.

- Ezen akarok segíteni. Lehet, hogy gonosztevő vagyok, de rajtad tényleg segíteni akarok - sóhajtott fel a férfi.

- Miért? - nézett mélyen a szemébe Deku. Elvégre logikátlan volt. Ha egyszer gonosztevő, miért akarna segíteni bárkin is? Miért rajta? Miért érdekelne ő bárkit is? A hősök nem foglalkoztak vele, Bakugou mindig is megvetette, az anyja sem hitt benne... Akkor ezt a férfit mégis miért érdekli?

- Mert úgy döntöttem. Minek van neked ennyi kérdésed? - morgolódott válaszul.

- Akkor is gonosztevő vagy. Rossz ember. Én hős akarok lenni - mondta a fiú, eleinte suttogva, majd egyre hangosabban.

- Arra már rábasztál, nem? Ők nem akarnak téged hősnek, ahogy látom. Nekem viszont szükségem van rád. Gyere velem - reagálta Shigaraki.

- Mi van, ha csak túszul akartok ejteni, hogy kísérletezzetek rajtam? - kérdezte Deku, felpillantva a férfi szemeibe.

- Még mindig itt tartasz? Megmondtam már, ha akarom, most megöllek - vont vállat a férfi.

- Akkor inkább ölj meg - mondta határozottan Deku.

- Normális kölyök nem mond ilyet.

- Kicsit elbaszott az életem.

- Kicsit nem jobban, mint az enyém - reagált azonnal Shigaraki, mire Deku felnézett rá, amolyan "bizonyítsd" tekintettel. - Elmondom, ha velem jössz. Ne húzd tovább az időm, kölyök!

- De... - kezdte a fiú.

- Elég már ebből - csattant fel Shigaraki. - Csak gyere velem! - kérte, de inkább parancsnak hangzott. Deku elgondolkodott. Tudta, nem kezdhet el most jobbra-balra nézelődni menekülőút után, mert azt a férfi egyből észrevenné és végezne vele. Gyakorlatilag nem volt más választása.

- Jó - mondta lassan, majd feltápászkodott. Shigaraki a csuklójára tette a kezét, a kisujját feltartva. Deku kérdőn nézett rá.

- Nem fogom hagyni, hogy elszökj. Ha leteszem a kisujjam, búcsút mondhatsz a kezednek - jelentette ki, mire Deku nyelt egyet. Ugyan kéz nélkül még tudna élni... - Hidd el, nem tudnál elszaladni, ha a kezeddel végzek, a nyakad jön - tette hozzá Shigaraki a biztonság kedvéért. Deku nyelt egyet, majd úgy döntött, az lesz a legjobb, ha követi a férfit. Logikai szempontból. Bár, lehet, hogy egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit kíváncsivá is tette őt a gonosztevő.

Végül mindhárman egymásra dőlve aludtak el a fal mellett. Nem lehetne azt mondani, hogy egy kiadós lelkizés után, de mondtak dolgokat annak érdekében, hogy tartsák egymásban a lelket. Mert ilyenek voltak. Romlottak, mentálisan nyilvánvalóan betegek, de hűségesek. Ragaszkodtak egymáshoz, ragaszkodtak ahhoz, amihez ragaszkodni tudtak. 

***

- Nem is gondolná az ember, hogy ők gonosztevők - mondta valaki. Deku ezekre a szavakra kelt fel másnap reggel, kissé még kótyagos volt az álomvilágtól, amiből nem régen  szabadult.

- Azért ne tekintsd őket angyaloknak, Nezu - szólt egy másik személy, mire az előző csak hümmögött. A zöld hajú kinyitotta a szemeit, és követte tekintetével, ahogy kinyitják az ajtót, és belépnek rajta. Erre a zajra már társai is ébredezni kezdtek.

- Még öt perc, ma nem is én vagyok soron - temette a tenyerébe az arcát Dabi. Deku felkuncogott, Toga pedig éppen próbálta kipislogni a szeméből az álmot. Amely valószínűleg igencsak sok vért tartalmazott.

- Soha többé nem alszom ülve - motyogta a lány, majd megpróbált megtámaszkodva valahol felállni, de lebilincselt kézzel ez nem volt olyan könnyű. - Izuku, segíts! - fordult vele szembe a lány. A földön ült továbbra is, térdeit felhúzta, és előrehajolva kezeit nyújtotta Deku felé, aki megfogta azokat. Lábaikat közelebb vitték a másikhoz, majd egymást húzva felálltak. Dabi eközben maga alá húzta a lábait guggolásba, majd elegánsan felállt. A cellába érkezett két személy közül Nezu vidáman, míg a másik inkább szkeptikusan nézte végig a jelenetet.

- Eraserhead? - kérdezte kissé döbbenten Deku.

- Személyesen - biccentett a férfi.

- Szóval a maga osztályában leszünk, huh? - kérdezte enyhén csalódottan a fiú. 

- Talán probléma? - vonta fel a fél szemöldökét Eraserhead.

- Nem mintha lenne választásotok - szúrta közbe az igazgató továbbra is vidáman. Deku meg tudta volna fojtani egy kiskanál vízben ezen a ponton.

- Dehogy. Köszönjük, hogy nem választottak szét minket - mondta a fiú tisztelettudóan meghajolva kissé, mire két társának enyhén szólva leesett az álla. Soha senkivel nem látták őt így kommunikálni. Shigarakival szemben ugyan valamennyire tiszteletteljes volt, és láthatóan felnézett rá kissé, azért a gyerekes vezetőt senki sem vette halálosan komolyan.

- Én azt javasoltam - felelte Eraserhead érzelemmentes hangon. - De Nezu nem értett egyet. Szóval mindhárman nálam lesztek.

- Indulhatunk? - kérdezte ekkor az igazgató, figyelmen kívül hagyva, mit mondtak róla. A három fiatal gonosztevő egymásra nézett, majd bólintottak. Erre a felnőttek megragadták őket - a bilincset egyelőre még fent hagyva -, majd elindultak kifelé az őrizetből.

- Kérlek ne gondoljatok a szökésre, essünk ezen túl minél hamarabb, fáradt vagyok - szólalt meg Eraserhead, mire Deku gondolatban homlokon csapta magát. Mert egy percig nem gondolt a szökésre, pedig ameddig nem érkeztek meg az iskolába, még lett is volna rá lehetősége, ha előre eltervezi. Ha most hirtelen kellene döntést hoznia, a kulcsot egészen biztosan nem szerzi meg, szóval bilincsben rohannának el, ez még nem is akkora probléma. Közben egy-egy rendőrtiszt lépett oda hozzájuk, hogy karjaiknál fogva szinte rángassák őket. Ha tudná használni a képességét - amit nem tud -, akkor gond nélkül megoldanák. Így talán, ha átlendíteni a feje fölött a férfit, egyedül el tudna rohanni, de az egy percig sem állt a szándékában. Ha a társait is menteni akarja - márpedig mindenképpen akarja -, ahhoz vagy le kellene vennie a karkötőt, vagy ki kellene buktatnia valamelyik másik rendőrtisztet, jelezve a szökést, és akkor ők is cselekednének. Közben kiértek az utcára, ahol nem egy hős volt, a biztonság kedvéért. A francba, az esélyeik egyenlőek a nullával. De meg kellett próbálnia. 

Lábával kigáncsolta a mellette sétáló Dabit fogó rendőrtisztet, mire ő elengedte a fiatal férfit. Társa kérdőn ránézett, majd vállat vont, és gyomorszájon rúgta az őt újra megfogni próbáló rendőrt. Ekkor Toga is akcióba lendült, elképesztő gyorsasággal fordult szembe a mögötte lévővel, majd fejelte meg.

- Au - szisszent fel, ahogy ő is hátraesett, kissé elveszítve egyensúlyát, de pillanatok alatt összeszedta magát, és már futott is el. Deku a szeme sarkából látta, merre megy, és elraktározta az információt. Jobb lábával egy erős rúgást mért az őt fogó rendőrtiszt vádlijára, majd egy rántással kiszabadította összebilincselt kezeit a férfi szorításából, és már szaladt is Toga után.

Dabi is jött utánuk, pár méter messzire el is jutottak, de ez nem volt elég. Hamar mindhármójuk köré papírszerű anyag tekerődött.

- Mit mondtam nektek a szökésről? - sziszegte Eraserhead dühösen.

- Egy próbát megért - dünnyögte Deku, miközben más lehetőség híján hagyta, hogy benyomják egy fekete autó nyitott ajtaján.

- Érzem, hogy rengeteg gondom lesz még veletek - motyogta a férfi. - Mintha nem lenne elég bajos az osztályom - tette hozzá, és a zöld hajú egy bizonyos személyre gondolva nem is érthetett volna egyet jobban.