Minden tökéletesen ment. A zöld hajú fiú betört a házba, megölte a megfelelő személyt, ellopta a saját kis szuvenírjét - ami nélkül sohasem távozott -, sőt ki is jutott. Gyerekjáték volt az ügy, épp ezért kaphatta meg ő, egy gyerek. A kezében tartott fekete, lila csillagokkal tarkított hajgumit nézegette, miközben a tetőn várta a társai érkezését. Egyedül is tudott volna távozni természetesen, de nem azt beszélték meg. Ezért szépen várta, hogy valamelyikőjük odaérjen.

Csakhogy egyikőjük sem ért. Mikor már két perccel kilógtak a megbeszélt időkeretből, a fiú aggódni kezdett. Soha nem késtek, főleg meg nem ennyit.

Nem szívesen hagytak időt gondolkodni neki, hogy mit is tett. Megölt egy embert. Ártatlan volt? Egyáltalán nem. Megérdemelte? Több, mint biztosan. Mégis... Az ő keze által halt meg, ő vágta el a torkát szép csendben. És élvezte. Élvezte látni, ahogy kinyílik a szeme a férfinek, majd kidülled, aztán az egész arca újra nyugodtabb lesz, mert közben átvágta a megfelelő helyen. Élvezte a vér látványát. Élvezte, hogy tőle függött valaki élete. Hogy ő döntött felette. Hogy hatalom volt a kezében.

Eleinte undorodott Togától, mikor megjelent a főhadiszálláson. Hogy lehetne ennyire szeretni gyilkolni, ennyire szeretni a vért? Ő addig soha nem ölt késsel. Aztán a lány megtanította, hogyan használhatja, és ő maga is élvezni kezdte. A lánynak tényleg az volt a kedvenc része, hogy szinte hallotta, ahogy az áldozatok szenvedése véget ér. Ő már nem tudott a megmentőjükként tekinteni magára, így gyakran elkapta a bűntudat, ha túl sokáig hagyták pörögni az agyát rajta. Mert az ő agya szinte mindig pörgött.

Már egy ideje ott volt, mikor Togáék megjelentek. Shigaraki régebben megtalálta és felkarolta. Idővel képességet is kapott All for one-tól, de mind tudták, hogy nélküle is tökéletesen elboldogult. Csak meg akarták könnyíteni a dolgát még jobban. Az adott képességre pedig méltónak találtatott, sőt, a roncs gonosztevő azt mondta, csak ő méltó rá.

Pont ő. Képességtelen. Haszontalan. Semmirekellő. Ezeknek hívták évekkel ezelőtt. Ez az óriási hatalommal rendelkező személy pedig azt mondta, hogy csak ő méltó erre a különleges képességre. Senki más.

Még mindig nem jöttek a társai, és kezdett bűntudatot érezni a gyilkosság miatt. Felemelte a kést, amely ugyan tiszta volt, hiszen letörölte, hogy ne csepegtesse le róla a vért, de ettől függetlenül tudta, hogy ezzel ölte meg őt. Egyszer még lélegzett, aztán már nem. Ha végignézhetné, akkor talán magán is kipróbálná, milyen érzés meghalni. Néha erős késztetést érzett rá, de mindig emlékeztette magát, hogy a halálból nem térhet vissza. Neki pedig még van szerepe a földön. Azoknak az embereknek már nem volt. Legalábbis olyan nem, ami az ő feladatát segítette volna.

A következő pillanatban viszont megjelent valaki. Egy hős. A zöld hajú azonnal elbújt előle a kémény mögé, és igyekezett lecsillapítani az összes gondolatát, hogy eltűnjön a szem elől.

De nem ment. Az agytekervényei nem álltak le, mert tudta, ki ez a hős. És jöttek is az adatok róla. Rájött, hogy le tudná győzni, és talán nem is fedeznék fel, hogy ott van. Talán. De mi van, ha mégis?

Kidobálta a gondolatokat, és erősen koncentrált arra, hogy ne legyen semmi a fejében. Látta, ahogy kezd eltűnni a teste, ez pedig csak felerősítte ürességre való vágyát. Hamar sikerült teljesen láthatatlanná válnia, a hős pedig tovább haladt.

- Engedj el! - hallott meg egy hisztis lány hangot, amit azonnal felismert. Magában káromkodott egyet - igencsak válogatottan -, ezzel pedig természetesen vissza is nyerte látható formáját. Igyekezett a dühére koncentrálni, és sikeresen összetörte a betont a hős és Toga lábai alatt.

- Mi a...? - ugrott arrébb riadtan a hős. Nem tervezte elengedni a szőkét, de ő kihasználta a bizonytalanságát, és kiszökött a kezei közül.

- Jövök már - ugrott le a fiú gondosan ügyelve, hogy gondolatait úgy szervezze, hogy érkezése tökéletes, és fájdalommentes legyen.

- Izuku, de jó - vidult fel a lány. Talán a nyakába is ugrott volna, ha van rá idejük. - Elkaptak minket, sajnálom. Számítottak ránk.

- Gyanítottam - biccentett a fiú.

- Erősítést! - kiáltotta el magát a nő, és nekik rontott. A fiú gyorsan felmérte a terepet. Egyedül volt ellenük, de valószínűleg gyors lehetett, ha elkapta Togát. Vagy meglepetésszerűen támadott. Ezt Deku valószínűbbnek tartotta.

- Ha most mindketten rátámadunk, akkor talán el tudjuk intézni, mielőtt ideérnek a társai, de nagyon gyorsnak kell lennünk, Himiko. És igyekezzük minél gyorsabban földre juttatni - mondta el a lényeget a lánynak, aki bólintott. Egyszerre rárontottak, de a fiú nem tudta megállni, hogy motyogjon közben. - Ha ismerném a képességét, sokkal biztosabb lenne a helyzetem, így lehet, hogy nem fog menni. Vajon erős hős? Mióta lehet profi? Valószínűleg nem régóta...

Toga megtámadta jobb oldalról a késsel, ami elől a nő könnyedén félreugrott. Deku pont a megfelelő pillanatban nyújtotta ki a lábát, hogy kigáncsolja, de a hős nem vesztette el egykönnyen az egyensúlyát.

- A francba - motyogta a fiú, miközben kikerült egy ütést. A hősnőnek nagyon jó reflexei voltak, ezt gondolatban fel is jegyezte magának.

Közben visszajött az a hős is, aki nem vette észre Dekut. Vetett egy pillantást Togára, aki csak bólintott egyet. A fiú a meglepetés erejével élve hirtelen odaszaladt hozzá, és beleszúrta a kést a vallába. - Nem is tudom, kellesz-e a tervünkhöz - súgta. Persze tudta, nem kellett, csak remélte, hogy elég rémisztően hangzik ahhoz, hogy a hős megrettenjen egy pillanatra. Vagy elkezdjen teorizálni, és levonjon valami számukra kellemesen téves következtetést.

Közben hallotta, ahogy sikít egyet valaki, aki határozottan nem Toga volt. Elmosolyodott. Körbe lett fonva fával a teste, de nem nagyon zavartatta magát.

- Elkaptam a fiút - nézett hőstársára, aki viszont nagyon elfoglalt volt.

Deku beleharapott a hős egyik felül lévő ágába. Nem fájt neki annyira, de nem volt a legkellemesebb érzés. Mindenesetre felhívta magára a figyelmet.

- Ez a nagy terved, kölyök? - kérdezte ridegen.

- Nem egészen - válaszolt a fiú, majd lendítette mindkét lábát a hős arca felé. A jobb célba is talált. Ezzel a férfi már elvesztette annyira az egyensúlyát, hogy Deku a késével könnyedén ki tudjon szabadulni. Már szaladt is, mikor hirtelen egy újfajta anyag vette körbe a testét.

- ITT VAGYOK ÉN - hallották hirtelen.

- All Might? - kérdezte döbbenten a zöld hajú, ahogy meghallotta a hős hangját. Közben vergődött a kötelek között, de nagyon erősen fogták közre. - Szerintem ezt cseszhetjük.

- Sanszos - válaszolt Toga, aki ugyan a betonon állt még, de három hős vette őt körbe.

- Azért egy próbát megér - tette hozzá a fiú, szórakozottan, majd megpróbálta magát kiszabadítani a késével kötelek közül, de azok nem igazán tűntek vághatónak.

- Egyetértek - nyalta meg a felső ajkát a lány, és gyors mozgással rátámadt a hozzá legközelebb lévő hősre. Ő ugyan kivédte a jobb kezét, amit előrendített, de elég inkompetensnek nézte a lányt ahhoz, hogy ne számoljon a ballal, amelyben tartott kés így pont a gyomrában végezte. - Hoppá.

A megsérült hős a gyomrához kapott, amelyből máris csöpögni kezdett a vér, Toga pedig gyakorlatolag vérszomjjal a szemében nézte a folyamatot. Azonban a következő pillanatban a másik két hősből az egyik lefogta, ezzel megakadályozva, hogy kiszopolyozza a sérült vérét.

- Nem rossz - vigyorgott a fiú. Tudta, ki fogta őt el. Eraserhead. Blokkolta valószínűleg a képességét, ezért nem sikerült újból megrengetnie a földet, hiába szabadította el az összes dühét.

A helyzet az volt, hogy ők két gyerek voltak rengeteg profi hős ellen. Gyakorlatilag nyilvánvaló volt, hogy elkapják mind a kettőjüket. Kettő, mert itt ketten voltak. Azonban nem sokkal messzebb...

***

- Hagyjuk pihenni Twice-ot, nem lesz baj. Ez egy egyszerű küldetés, nem lesz baj. A hősök szart se tudnak róla, nem lesz baj. Megcsináljátok így is, nem lesz baj - mondogatta Dabi, idegesen fel-alá járkálva alulméretezett cellájukban. - Egyelőre őrizetben vagyunk, de az összes bizonyíték megvan ellenünk. Konkrétan megöltetek egy ártatlant, meg súlyosan megsebesítettek egy hőst.

- Na, az utóbbit pont nem bánom - vont vállat Deku, aki a földön ült, hátát a falnak vetve.

- Egyetértek. Olyan jó illatú volt a vére - monda Toga csillogó szemekkel.

- Egyesével fogunk kihallgatni titeket - jelentette ki a rendőr félbeszakítva a beszélgetésüket, mikor megállt a cellaajtajuk előtt.

- Tulajdonképpen tényleg szükség van kihallgatásra? - kérdezte Deku félig felvont szemöldökkel.

- Ez egy kötelező eljárás - közölte a nyomozó.

- Megyek először - állt fel a zöld hajú. - Vagyis gondolom most azért jött, hogy elvigye egyikőnket.

- Igen, valóban azért jöttem - biccentett a nyomozó. Látszott rajta, hogy kicsit fél. - Képességblokkoló bilincs van rajtatok, és...

- Azt hiszi a képességem nélkül nem tudom megölni? - kérdezte Deku gúnyosan, mire a férfi nyelt egyet. - Kezdjük itt: honnan veszi olyan biztosra, hogy van képességem?

- Meg tudom védeni magam - jelentette ki, de hangja bizonytalanul csengett. A régi önmagára emlékeztette Dekut.

- Nem mondasz szart se - szólt utána Dabi, mire a zöld hajú az égnek emelte a tekintetét.

- Persze, hogy nem mondok - közölte határozottan, majd követte a rendőrt, aki elvezette a kihallgatóterembe.

- Jó napot, Midoriya-san, én Tsukauchi nyomozó vagyok - mutatkozott be a férfi, miután bejött. Egy percig hagyták egyedül az apró helyiségben. Másodpercre pontosan. A pasas leült vele szemben az asztalhoz, a papírjait rendezgetve. - Sok érdekes dolgot tudunk magáról.

- Sajnos én semmit nem tudok magáról, kérem meséljen - dőlt előre a fiú, egy félmosollyal az arcán.

- Kiskorában mindig is hős akart lenni - kezdte a férfi, figyelmen kívül hagyva Deku kötekedését.

- Melyik gyerek nem? - vont vállat a zöld hajú, nemtörődöm módon.

- De maga megszálott All Might-rajongó volt - nézett mélyen a szemébe a férfi. A fiú erre nem válaszolt semmit. - Egyszer beszélni is tudott vele.

- Nem rémlik - hazudta azonnal Deku.

- Ne hazudjon nekem, a képességemmel bármikor felismerem - szólt rá a nyomozó.

- Érdekes képesség, kérem meséljen róla többet - kérte a zöld hajú, de a nyomozó ezúttal sem foglalkozott vele.

- Mit mondott önnek?

- Miért nem kérdezi meg őt? - vonta fel a fél szemöldökét Deku.

- Maga szerint emlékszik? - kérdezte a férfi megvetően, mire a fiúnak összeszorult a szíve. Persze, hogy nem. All Might-nak sokkal fontosabb dolgai voltak, mint egy hülye kisgyerek, akinek még képessége sincs.

- Honnan gondolja, hogy én emlékszem? - érdeklődött, a lehető legszemtelenebb hangsúllyal.

- Fussunk neki máshogy - helyezett felülre egy másik lapot a nyomozó, mire Deku elégedetten hátradőlt. - Tudtunkkal képesség nélkül született.

- És ha igen? - kérdezte flegmán. - Nézze így is hová vittem! - szólt enyhén eszelős hangon. Elege volt abból, hogy semmibe vették. A nyomozó fintorogva mérte végig.

- Nem hiszem, hogy a beton magától tört össze - nézett mélyen a szemébe Tsukauchi.

- Késsel feldaraboltam - vigyorodott el a srác.

- Ismertesse a képességét, és hogy honnan szerezte! - mondta parancsolóan a nyomozó.

- Tényleg azt gondolja, hogy majd fecsegni fogok? - kérdezte megvetően Deku. - Rosszul hiszi, ha arra számít, bármelyikőnk is elárul magának bármit.

- Az anyja beteg - jelentette ki Tsukauchi. - Belebetegedett a hiányába - folytatta. Deku azt érezte, hogy egy tőrrel átszúrták a szívének apró megmaradt darabját, és elképesztően dühös lett.

- A kurva anyád - köpte. A férfinek megrándult a szája széle, de nem reagált semmit.

- Midoriya-san, van visszaút - igyekezett a lelkére beszélni Tsukauchi. A fiúnak összeszaladt a szemöldöke.

- Ott vannak a gonosztevői tevékenységemnek is az adatai? - biccentett a fejével a lapok felé.

- Azt nem igazán tudtuk nyomon követni - rázta meg a fejét a nyomozó őszintén. - Ugyan van pár gyilkosság, amiről úgy ítéltük meg, nagy valószínűséggel magához köthető, és sejtjük, hogy csatlakozott a Gonoszok Ligájához...

- Nagyszerű - mosolyodott el a fiú. - Anyámnak meg megmondhatják, hogy a fia halott. Nyugodtan. Mondják, hogy a gonosztevők végeztek velem, ne utálja annyira nagyon a hősöket. Talán megvédik - vont vállat hanyagul.

- Ennyire nem érdekli, mi van vele? - vonta fel a fél szemöldökét Tsukauchi.

- Soha - nézett mélyen a szemébe Deku. - Soha ne gondolja, hogy tudja, mit érzek, vagy mit gondolok, vagy ki vagyok és mire vihetem.

- Szóval ne becsüljem alá röviden? - kérdezte meg a nyomozó lekezelően.

- A kikérdezés hátralévő részében egy szót sem szólok - jelentette ki a fiú. Hiába hozták fel a UA-t, az általános iskoláját, a hősmegszállottságát, bármiről is beszéltek, egyáltalán nem hatotta meg. Csak ült a székben, és rugdosta az asztal lábát.

Tsukauchi hatalmasat sóhajtott.

- Midoriya-san, megöltek egy embert. Muszáj valamit megtudnom - nézett rá könyörgő tekintettel. A fiú belenézett a szemébe, majd megvetően elmosolyodott, de továbbra is teljes csendben maradt. - Hát jó. Remélhetőleg a többiek nagyobb sikerrel jártak.

Itt a fiú egy pillanatra lefagyott. Egyesével hallgatják ki őket, de azt nem mondták, hogy nem egy időben. Szóval lehet, hogy Togát is akkor hallgatták ki, és egyikőjük se tudott beszélni a fejével, hogy ne mondjon el semmit, még olyat se, amit ő maga nem talál fontosnak.

- Van valaki, aki még beszélni akar magával - állt fel, és hagyta el a helyiséget. Deku kíváncsian nézett utána. Helyette egy nála jóval alacsonyabb, egérszerű lény jött be. Egy egérnél viszont még mindig sokkal nagyobb volt.

- Szervusz Midoriya-san - lépett az asztalhoz, és a fiúnak volt egy olyan érzése, hogy nem leült, hanem felállt a székre. - Nezu vagyok, a UA igazgatója.

- A UA igazgatója - ismételte meg a fiú, ízlelgetve a szavakat, amik elhagyták a száját. - Mit akar tőlem?

- Kezdem az elején, rendben? - kérdezte a férfi, és Deku tudta, hogy nem igazán van más választása. - Egy ideje már megfordult a fejünkben, hogy létrehoznánk a UA-ben egy rehabilitációs osztályt.

- Kezdő drogos hősöknek? - kérdezte felvont szemöldökkel a fiú. Meg persze tömény szarkazmussal.

- Fiatal gonosztevőknek - mondta szúrósan.

- Ez remek. Ha esetleg fel akarná ajánlani a lehetőséget, inkább kihagynám - vont vállat szemtelenül a fiú.

- Az a helyzet Midoriya-san, hogy nem igazán van választási lehetőségetek - jelentette ki az igazgató. Deku értetlenül nézett rá, de ezúttal csak várta a folytatást. - Az állam szerint nem helyes, hogy a hozzátok hasonló fiatalokat ennyire kirekesztik, és pont ezért lesznek belőletek gonosztevők. Végre hajlandók lépni valamit annak az érdekében, hogy ne legyen ennyire feszült a légkör egész Japánban - itt az egérszerű lény hangja megvetően csengett. - Ezért ötleteket kértek. Én pedig felvetettem, hogy javítóintézetszerűen létrehoznék egy részleget a mi iskolánkban. A helyzet az, hogy nem egészen a hozzátok hasonlóaknak lett szánva, inkább piti bűnözőknek. De ha titeket sikerül legalább féken tartani, ha nem is jó útra terelni, akkor egészen biztosan megkapjuk az engedélyt.

- Szóval kísérleti patkányok leszünk - közölte szenvtelenül a fiú. Az igazgató szeme itt villant egyet, látszólag nem tetszett neki a kifejezés.

- Valamilyen szempontból igen - mondta végül csendesebben, kifejezetten lassan. - De mi ezzel nektek akarunk jót végső soron - erre Deku felhorkantott. - Természetesen nem bízunk meg bennetek. Lesz egy külön épületetek, és mindenhová tanári kísérettel fogtok menni. Mivel egyelőre nem építettünk ki saját iskolát nektek, az egyik elsős osztállyal lesztek együtt.

- Na jó, ez már több a soknál - állt fel a fiú. - Nem. Vigyenek be a börtönbe, öljenek meg, leszarom, de ezt nem.

- Mint mondtam, nem igazán van választásotok - jelentette ki az igazgató. Látszólag szórakoztatta Deku kirohanása. - Először azt hittem, hogy teljesen úgy fogsz reagálni, mint Dabi, hogy olyan vagy, mint a srác egy kisebb változata.

- Dabi beleegyezett ebbe? - tette fel a kérdést döbbenten. Közben a lelkét hatalmas büszkeség járta át, hogy elsőre teljesen olyannak tűnt, mint Dabi. Felnézett mind rá, mind Togára. Természetesen Shigarakiékra is, de ők ketten mások voltak. Mint egy báty és egy nővér. Shigaraki inkább egy kattos nagybácsiként viselkedett néha.

- Mint mondtam, nincs választásotok - ismételte meg magát az igazgató. - És mielőtt kitérnél Dabi korára, tudjuk, de úgy döntöttünk, hogy neki is adunk még egy esélyt. Mivel a hőstanulmányokban tudtunkkal nem igen járhat előrébb, mint ti, ezért ő is elsős lesz - egészítette ki.

- Szóval ezeket kész tényként tárja elénk - értelmezte a fiú az alsó ajkát beharapva.

- Így van. Kezeljétek kegyelemként, alkuként, büntetésként, ahogy akarjátok, az már nem az én dolgom - mondta vidáman az igazgató. - Szóval érdekelnek a részletek?

- Nem mintha nem lennének egyértelműek, de halljuk - ült vissza Deku kíváncsian nézve az igazgatóra, aki elmosolyodott.

- Új biztonsági rendszer - kezdte, mire Deku bólintott.

- Természetes - közölte.

- Képességkorlátozó karperecek - folytatta.

- Várható volt.

- A fegyvereitek elvétele - jött a következő feltétel.

- Ezt ki kell emelni? - kérdezte szemtelenül elmosolyodva a fiú.

- Nem kaptok semmit, amivel felvehetitek a kapcsolatot a külvilággal.

- Középkori életmód, világos - gúnyolódott.

- Terápiás kezelés - jelentette ki, mire Deku felszisszent.

- Szegény pszichomókus, ha találkozik Togával.

- Erre nem számítottál? - kérdezte meg az igazgató.

- Nem jutott eszembe, de logikus - vont vállat Deku.

- Okos fiú vagy te - tápászkodott le a székről. - Tessék - nyújtott elé egy lapot, ahol nagyrészt az elhangzottak voltak kicsit hosszabban megfogalmazva, meg még néhány információ. - Valami, ami meglepő?

Deku végigfutotta a sorokat belülről beharapva az alsó ajkát. Külső segítség nélkül nem tudnak kiszökni, arra pedig nem igazán adtak nekik lehetőséget. Okosan megcsinálták.

- Nem - nézett fel, tekintetét a mókusszerű lényébe fúrva. - Himikónak már elmondta?

- A kislány még örült is neki - válaszolt az igazgató.

- Gondoltam - forgatta a szemét a fiú elképzelve Togát vérben forgó szemekkel azt kiáltozva, hogy "új barátok". - De a maga érdekében... Ne kezelje kislányként.

- Nem állt szándékomban - ingatta meg a fejét az igazgató. - Holnap reggel átszállítjuk önöket a számukra felépített házba. Sajnos ma este már nem engedték - sóhajtott fel. - Így holnapután kezdenek.

- Ha tehetném azt mondanám, hogy nem - vágta rá Deku.

- De nem teheti - jelentette ki, azzal elhagyta a helyiséget.

Nem gondoltam, hogy ezt valaha tényleg kiposztolom, but here we go, ebből legalább van megírva valami. #íróiválságvagyjóégsetudjamivanvelemhelp

Ezt a könyvet halvány lila gőzöm sincs mennyire fogom komolyan venni tho-