Bánatom nem új dolog, barátom,
S újra olvasva visszleveledet
Elkövetkezett némi elbukásom.
De láthatod, hogy inspirál ez,
Mind mi minket költőkké tesz.
S most nem csak Néked szólok
Eklogák újdonsült királya,
Hanem hozzád is, te zseni
Végtelen rapszódiák írója.
Mindhárman alkotunk, külön
S néktek látom most van öröm.
Nagyszerű ér'znem ihletettséget
S ha én nem is, ti megköltitek,
Megköltitek mind azt mi nyom titeket,
Vagy éppen gondolatotokba ered.
Csodálatos, egyszerűen pompás!
Rajtatok nem fog a hanyatlás,
Költötök míg csak lehet, míg bírjátok.
Míg vers a vers ti ösztökélten várjátok
Mit adhat az élet ha e pályát választjátok.

Adhat hírességet, olvasókat,
Pénzhegyeket, rajongókat...
De nem, ez már nem módi,
Bolond az, ki beáll poétának lenni.
Vagy nem az, csak nem szokványos.
"Legtöbb költő csendes és magányos"
Meglehet...a külvilágnak ez bizonyos.
Ám a mi kis társaságunkban
Hangosasabbak vagyunk, mint a mennydörgés,
Több témáról beszélünk, mint a nagy egész,
S magunkat hátrább helyezve
A nagyvilág gondjait tárgyaljuk,
Mind ezt élvezve.

Olyanok vagyunk, mint a tenger mélysége,
Egyre mélyebbre megyünk a témákban
Annál nagyobb nyomás nehezedik testünkre.
Mi nem szeretjük a sekély partszakasz
Kicsinyes gondjait.
Bár ilyenünk is van, nem tagadom,
De erre szolgálnak verseink.

Kiírni mi kicsinyes gond, majd abból tovább lépve
Egy komolyabb gondolatot hozunk ellenébe.
Mind ezt szolgálja, a lelkünk egyensúlyát,
Melyet az élet vágott elénk, megoldjuk.

Költő társaim, minden jót kívánok néktek
Remélem egy napot oszthozhatok vél'tek.