A címet TmeaKapitny szolgáltatta, a szereplőket, a ZAG creations, minden egyéb disznóság a mi művünk ♪♫

gracias 

***

Marinette úgy vélte, hogy a reggeli parkbéli pikniket elmosó hirtelen jött eső miatt ő volt a legszerencsétlenebb lány a föld kerekén. Eszébe sem jutott, hogy egy kóbor démoni lepke még jobban hazavághatja a napját ám a sors furcsa fintora lehetővé tette, hogy a létező legnedvesebb időjárásban szabaduljon el a pokol. 

Mert miért ne? 

Ugyan mi tehetné ennél még szarabbá a kedvét?

A kataklizmát követő első figyelmeztető csippanást elnyelte a harc heve, s az aktuális átváltozott személynek a környéket mennydörgésszerűen megrázó hanghullámai. Egy a fültől legalább egy méterre elhelyezkedő gyűrűnek a csiripelése azért mégsem annyira figyelemfelkeltő jelenség, mint a hallószerv cimpáiba beleszúrt ékszeré, ami közvetlen tudatja a gazdájával, hogy bizony vészesen fogynak az inkognitóban töltött értékes percek.

Másodpercek.

Ezt követően a második jelzést a legyőzött ellenfelük utolsó hörgése semlegesítette, így a hős párosnak tulajdonképpen még mindig fogalma sem volt róla, hogy hány perc telhetett el azóta, hogy a pusztítás végigsöpört egy tűzcsapon, hogy az abból ágyúként kizúduló víz a ház falához préselje, s néhány kábellel mozdulatlanná is tegye az aktuális rossz fiút... lányt... nénit.

Pillanatok alatt leszámoltak vele, szinte ellenfél sem volt a kedves kis ártatlan nénike, aki felhúzta magát egy bolti eladó viselkedése miatt. Katica a dolga végeztével kedvesen talpra segítette és meggyőzte róla, hogy bizony olykor mindenkivel előfordult már, hogy a körülötte lévők nem vették észre, nem hallották meg, hogy megszólalt. Vagy éppen valaki nem figyelt föl arra, amire kellett volna. Ha tudta volna, hogy ebben a pillanatban ez az állítása mennyire igaz arra, hogy egyikük sem figyelte a talizmánjaik sorozatos vészjelzését. Persze a figyelmetlenség még nem elég indok ahhoz, hogy egy baromi-nagy megafonnal zengje tele a várost a gondolataival valaki, akire nem figyelt föl egy bizonyos elfoglalt eladó. Sajnos magából indult ki a piros ruhás hősnő, hiszen ő is nagyon jól tudta milyen érzés a semmibe vett félnek, aki szeretné ha nem volna éppen láthatatlan. Azért egy hangosítóberendezéssel mégsem kürtölheti világgá az érzéseit, hogy végre felfigyeljen rá egy bizonyos modell. Megforgatta a szemeit s a zenebonától még erősen csengő fülekkel dobta el a jojóját, hogy az egy huzalos hangot sercintve segítsen neki fölrántania könnyűvé váló testét egészen a háztetőkig. Nyomában az elmaradhatatlan partnerével, aki szeretett volna még pár szót váltani vele. Szokás szerint, de lassan körvonalazódott bennük, hogy az idejük fogytán van, s a sűrűn hulló kövér esőcseppek kíséretében hamarost búcsúzni kényszerülnek egymástól úgyis.

– Szép kis nap, mi? – heherészett Macska, derűsen villogtatva zöld szemeit a partnerére, aki bágyadtan pislogott vissza rá. Egyet kellett értsen vele, miközben végigszáguldott a fején, hogy hány programot mondott már le az utóbbi időben az ő szeretett szőke hercege. Bosszús fújtatása ha szavakká vált volna, már rég nem lett volna titok a kiléte. Kék szemével végigpásztázta az alant lustán folyó forgalmat, az esőtől sietőssé vált embereket, az autók monotonon táncot lejtő ablaktörlőit. Majd mélyet sóhajtott.

– Ne most Chat! Fáradt vagyok.

A srác mi sem természetesebb mosollyal, belül összeszoruló gyomorral fogadta az újabb kikosarazást, majd mikor a gyűrűje utolsó csippanásával az álruhája semmivé foszlott, lemondó nyögéssel seperte ki az esőtől elázó szőke loboncát a szeméből. Katica nem észlelte a jelenetet csupán a nyögésre figyelt föl, s mikor odapillantott az ő kedves cicusának csak hűlt helyét találta, s nyomában csak az arcát takaró srác ácsorgott tétován. Ijedten kapta el tekintetét de a látvány már beleégett a retinájába, ahogy a vékony, kisportolt kamasz a kék farmerjában s az egyre átlátszóbbá nedvesedő fehér ingében tanácstalanul ázik az esőben.

Bosszús sóhajt eresztett meg, hisz ebben az állapotban nem hagyhatta magára ám ekkor az információk valahogy összeértek a fejében egyetlen egésszé és szíve nagyot ugrott, egészen a torkáig, ahol megakadt és kínzóan szorongatta a légzőszerveit. Ajkait döbbenten nyitotta szét a fölfedezéstől, hogy a kamasz lapátkezeit szalmaszőke hajkupac folyja körbe, a teste arányai, a márkás ruházat, s a fehér tornacipő kombinációja milyen fájdalmas hatással lüktet az egész belső lényében.

– Chat – sóhajtotta olyan tónussal, amit hallva a cicanadrágot vedlett fiú kíváncsian nyitotta szét ujjait, hogy kikukucskáló zöld tekintete nyílegyenesen fúródjon a vörös ruhás hősnő hevesen lüktető szívébe. A lány önkéntelenül tett egy lépést felé, majd még egyet és még egyet, míg azon nem kapta magát, hogy közvetlen előtte áll, zabszemnyire zsugorodott gyomorral. Rőt kesztyűs keze megindult és belesimított a nedvesen összetapadó fürtökbe. Idegesen simította végig az arca előtt tartott kezeit, különös figyelemmel megcsodálva a gyűrűt, melyet már ezerszer látott a szeretett fiú kezén, mégsem realizálta, hogy az ugyanaz volna, amit a partnerén szokott látni. Mennyire vak volt. – Ó Chat – sóhajtotta újra kábán, leheletnyi szenvedéllyel a hangjában, majd kénytelen volt nyelni egyet. A nyál ugyanis összefutott a szájában a nedvesen tapadó ruhák látványától. Mintha csak az Agreste fürdőruha katalógust bámulná. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy ez ugyanaz a test, amit a fekete macskaruha takart percekkel ezelőtt. – Na gyere, hazaviszlek – közölte vele halkan, mire a fiú aprót bólintott s hagyta, hogy a lány átkarolja a derekát. Katica fülében egyre erősebben kezdett lüktetni a saját pulzusa, amikor megérezte, hogy Adrien is megkapaszkodik ő benne s esetlenül lendült előre a szemközti ház tetejére. Tétován pillantott rögtönzött útitársára, hogy viselte az első utcányi távolságot. Biztos megszokta az ilyenfajta közlekedést, mert mukkanás nélkül tűrte a további két utcányi ugrást is mielőtt egy kecses ívű landolással a fiú szobájának az ablakából leereszkedtek volna a padlóra.

Néhány másodpercet álltak némán, egymást ölelve, majd Katica reagált elsőnek és egy gyors ügyetlen csókot nyomott imádottja ajkára, aki meglepve ölelte magához a puha szájú lányt.

Elhangzott az utolsó csipogás és a varázs fölfedte a pöttyös ruha alatt rejtőzőt is, aki reflexből ölelte át a fiút s a fejét annak átázott mellkasára szorította kétségbeesésében. Eltompult gondolatai száguldani próbáltak, de minden figyelmét lekötötte, hogy a hideg és nedves ruházat alatt egy meleg test rejtőzik, amiben is legalább olyan hevesen kalimpált egy vérpumpáló szerv, mint a saját riad kismadárként verdeső szíve az önnönmellkasában.

– Mekkora lúzer vagyok! – nyögte fennhangon. Adrien a lány fejére hajtotta az állát, megsimogatta a kócos, nedvesen csöpögő hajkoronáját, s halkan nevetett.

– Két perce én is ezt gondoltam magamról. De most a világ legszerencsésebb lúzerjének érzem magam – tudatta vele a gondolatait, amitől Marinette halkan kuncogó hangot hallatott a modelltest fedezékéből. Egyelőre még nem tudta eldönteni, hogy szerencséje van, mert szerelmes abba, aki oly régóta üldözi őt az érzelmeivel. Vagy esetleg csalódott, mert akit annyiszor visszautasított az nem más, mint akibe ő titkon, de fülig van bolondulva. Ez most akkor jó, mert Adrien szereti őt? Vagy csalódás, mert Macska valójában Adrien, aki viszont Katicáért van oda, nem a láthatatlan, ügyetlen kis Marinette-ért. A fiút mindenesetre nem zavarta a dolog, sőt megkönnyebbültnek látszott, hogy végre nem kell titkolóznia.

A sors kegyetlen fintora volt, hogy ott álltak egymással szemben, mégsem voltak képesek egymás szemébe nézni. Marinette pedig olyan erővel csimpaszkodott a fiú átázott fehér ingjébe, hogy ujjai teljesen elfehéredtek tőle. Mélyeket lélegzett, hogy tüdejébe oxigén áramolhasson, s próbált nem tudomást venni arról, hogy mágnesként vonzza a fehér bőr látványa, a hideg esőtől libabőrössé vált felszín, s a sötét rózsaszín borsóvá zsugorodó mellbimbó látványa, mely sejtelmesen kellette magát a haloványan áttetsző ruhadarab alatt.

– Akkor most mi lesz? Örökre így maradunk, vagy... – A mondatot nem kellett befejeznie, hiszen neki már nem volt vesztenivalója, inkább arra irányult a kérdés, hogy akkor most teljessé válhat- e a kép mindkettejük számára. A lány reakciója egy még kétségbeesettebb görcsös kapaszkodás volt a kollégája felsőruházatába, aki ettől karcosan nevette el magát. – Jól van, jól van. Értem – ölelte körbe védekezőn az álláig érő sötét hajkupac tulajdonosát, hogy ne érezze veszélyben magát.

– É...é...én még... még nem állok készen. – Haján néhány bátorító simítást érzett, kifújta a levegőt, amit benn tartott.

– Mi a baj bogaram?

Adrien szomorú hangjába belesajdult Marinette szíve. Egyszerűen nem mondhatja meg neki az igazat. Nem fedheti föl magát, nem adhatja föl mindenét, a családját, a barátait. Velük mi lesz? Őket ki védi meg, ha úgy alakulna? Marinette nem tudta, hogy a fiú kwamija hol lehet, miért nem mutatkozik, mitől olyan tapintatos, hogy nincs jelen. A saját társában azonban végletekig megbízott és tudta, hogy ha nem éppen a táskájában matat édességért, akkor minden követ megmozgat, hogy visszanyerje az erejét és kisegítse őt ebből a kényes helyzetből. Mély lélegzetet vett hát, és előhívta a lelke mélyén rejtőző bátor Katicát. Mert ennél jobb alkalma nem lesz arra, hogy könnyítsen a lelkén. Egyik kezével eleresztette hát a markolt anyagot s felkúszott egészen a szőke szeméig, hogy tenyerével lefedje azt. Ugyanezt a másik kezével is megtette s néhány irányító mozdulattal elérte, hogy a fiú a néhány lépésnyire lévő kanapéhoz hátráljon és leüljön. Leereszkedett elé és mély lélegzetet vett.

Ajkával lágyan érintette meg Adrienét, majd a homlokát az övének támasztotta, amennyire a kezétől ez lehetséges volt.

– Ez... ez... azt jelenti, hogy...én voltam az? – érdeklődött óvatosan a fiú, mert a fogaskerekek hirtelen szélsebesen pörögtek fel az agyában, s a fején érezte, hogy bólintás volt a válasz. Marinette ijedten tartotta a kezeit továbbra is, miközben a derekát szoros ölelésbe vonta a boldogan ujjongó szőkeség. – Annyira szeretlek! – nevette boldogan.

– Én is téged – érzékenyedett el Marinette, s szemébe a kétely könnyei csillogtak.

– Most mi a baj? Te ennek nem örülsz?

– Nem.

A derekán a szorítás elernyedt, majd némán elhalt. Összezavarta a szerelmét ez nem vitás, de tudnia kell valamiről, ami számára mindennél fontosabb.

Tikky odalebegett a lány mellé és bólintott neki, hogy készen áll.

– Tikky, változtass át! – szólította a társát, aki eltűnt a fülbevalójába olvadó fénynyalábban s erejével a szó szoros értelmében felruházta a lányt.

Katica elvette a kezét a fiú szeme elől, aki immár ránézhetett. Nem titkolta csalódottságát, de kérdőn ráncolta szemöldökét, mikor a piros kesztyűs kéz szomorkásan andalítóan végigsimította az arcát.

– Szeretlek Adrien, ... – kezdett bele a mondanivalójába, ám félbeszakíák.

– Én is szeretlek téged – lendült előre a fiú hevesen, de mellkasára kúszott a hősnő keze, s gyengéden visszalökte őt az ülőalkalmatosságra. Ezt követően kiegyenesedett és megacélozta a szívét.

– A dolgok bonyolultabbak ennél Adrien! Én végig téged szerettelek, s te mindvégig Katicát. Én nem engedhettem Macskának, mert a szívem már választott, ahogy te nem engedhettél más lánynak, mert már döntöttél. – Adrien ráncolta a homlokát, mint egy értetlen kisgyerek. Szeme zavarodottságról árulkodott. – Nappal egy átlagos életet élő, átlagos lány vagyok, aki arra vágyik, hogy észrevedd! Hogy kelhetnék versenyre egy közismert bátor hősnővel?

– De hát te ő vagy! – vakargatta meg az állát az összezavart zöld szemű.

– Én el tudom fogadni, hogy te vagy az idegesítő, poéngyáros, fárasztó de megbízható partnerem. De te vajon el tudod fogadni azt a lányt, aki én vagyok? Az a gyenge és félős és ügyetlen kislány, aki ennek az erőnek az árnyékában kell éljen? Akit nem veszel észre, mert nem vagy képes tovább látni a piros jelmeznél?

– Bárhol felismernélek! – hangzott el a magabiztos felelet, amire a lány szűkre húzta a szemét, s fölszegte az állát.

– Úgy! Akkor biztos nem kihívás számodra ha játszunk egyet! – Adrien fölpattant a kanapéról és szenvedélyesen lángoló aurával bólintott Katicának, mivel tudta, hogy mire megy ki a játék. A lány most az inkognitóját ajánlja fel neki.

– Ha ezzel bizonyíthatok, akkor benne vagyok! – Katica pontosan ugyanazzal a mozdulattal lökte vissza a felajzott kamaszt a fehér ülőkére, ahogy már korábban tette, s merészen lépett előre, hogy kacéran súgja oda a bezsongott modellnek a szabályokat, melyeket kifundált.

– Nem kereshetsz nyíltan, mert csak bajt hozol a fejünkre! Nem tehetsz fel kérdéseket nekem, mert nem fogok rájuk válaszolni! Nem mehet a találgatásod a munkakapcsolat rovására! Találj meg Adrien Agreste és akkor elhiszem, hogy az érzéseid valódiak, és nem csak egy szuperhős bugyiját akarod megszerezni – kacsintotta merészen, s még arra is vetemedett, hogy a fiú ölébe üljön és kezeit a nyakába fonja. Érezte, hogy a fiú szinte remeg az izgalomtól alatta, szóval talpra ugrott és az ablakhoz fordult, hogy távozni készüljön. Odakint még kopogott néhány szélfútta esőcsepp, de a vihar amilyen hirtelen jött, úgy távozott az életükből. Nyomában helyrehozhatatlan pusztulás, érzelmek és remény maradt csupán.

– Mi van, ha Katica csak a híres Párizsi modell alsógatyájára vágyik? – fordította visszájára a híresség az imént hallott vádat. A lány megtorpant. Erre nem számított, de látott már eleget, hogy tudja mit kell erre reagálnia. Tétován fordult vissza, s lassan végigmérte az elázott és kócos „modellt", aki véleménye szerint még így is profi portfólióval rukkolhatott volna elő. Megnyalta a szája szélét és beleborzolt a szénakazalszerű hajba. Kék szeme vakítón ragyogott rá a tompultan fénylő zöld szempárra.

– Ellenedre volna?

Adrien nagyot nyelt, s elakadó lélegzettel nemet intett. Elbűvölő mosolyt kapott érte cserébe.

– Akkor ne feledd a szabályokat – suttogta halkan a fülébe a lány s ajkával futólag megérintette a fiú izgalomtól kicserepesedett ajkát, majd egy fémes surrogás kíséretében egyszerűen kivetődött a nyitott ablakon át az eső illattól terhes éjszakába. Magára hagyta a hevesen dobogó szívű srácot, aki teljesen meg volt róla győződve, hogy ez a lány egyszer még az őrületbe kergeti őt a viselkedésével. Ha eddig az elutasításától a falra bírt mászni, akkor mostantól mind a tíz körmével fogja vájni a stukkókat ha minden egyes alkalommal ezzel a kéjesen vetkőztető pillantással fogja őt méregetni?

***

Remélem ezzel a témával is sikerült visszacsempészni egy falat nyarat a kedves olvasók szívébe :3 és legalább ilyen elégedett fejet vágtok :D