Szeretettel küldöm a történetet  hknddhkn, és köszönöm, hogy válaszoltál a felkérésre, amikor kitaláltuk ezt a kis mókázást. 

Kissé el vagyok maradva :D Szokás szerint csúszásban vagyok, de még sikeresen időben befejeztem (5 perce...) ^_^'

***

– Sikerült megkérned, hogy jöjjön el? – kérdezte Marinette izgatottan a kis barátját. Kezeiben egy fekete ajándék szatyrot szorongatott. A kis piros lény elégedetten bólogatott neki vissza.

– Nemsokára itt kell lennie. Azt mondta el tud szabadulni egy kis időre, de azonnal siet is vissza. A lány laza mosollyal nyugtázta kis barátja válaszát. Még sosem gondolt rá, hogy annak a lökött kandúrnak valami olyat adjon ajándékba, amibe ennyi időt kell fektetni. Már hónapokkal ezelőtt elkezdte méregetni a partnerét, hogy tisztában legyen vele, mennyi fonalra lesz szüksége a pulóver elkészítéséhez. Meglepetten nyugtázta, hogy a méretei alig pár centivel nagyobbak, mint a hőn szeretett Adrien testéhez tartozó számok. Persze ez semmit sem jelentett. Alya szerint teljesen megszállott és beteges, hogy minden egyes méretét centire pontosan megszerezte a legutóbbi orvosi vizsgálat után. Azt persze nem tudhatja, hogy nem ez az egyetlen, amit hajszál pontosan tud róla. Arcpirító részletekkel is rendelkezik, hála a hűséges kis kwamijának, aki képes átmenni a falakon és egy extra finom sütiért bármit megtenne a kedvéért.

– Mi a helyzet? – ereszkedett alá a tetőablak felől a már említett fekete kandúr, egyféle bosszankodó kifejezéssel a képén. Nyilván nem volt ínyére, hogy estefelé kirángatták a decemberi hidegbe a kényelmes meleg otthonából.

– Marinette szeretne tőled kérni ez hatalmas szívességet – csapta össze kis uszonyait a piros lény és próbált minél tisztább kék szemeket vetni az alanyra, aki meglepetten pislogott vissza rájuk. A reakciója a várt várakozó lebegés és karjai összefonása volt.

– Na és miért tennék én bármit is értetek?

A lányok összenéztek. Számítottak az ellenállásra, s előre elkészültek azzal a tervvel, amire a kis haspók nem mondhatott nemet.

– Hát... – kezdett bele félénken a copfos, miközben előszedett egy gondosan becsomagolt kis tenyérnyi dobozt. – Tudod nem kérnénk téged, ha nem volnánk benne biztosak, hogy te vagy a legmegfelelőbb erre a munkára.

A hízelgésre a macskaféle szűkre húzta hatalmas zöld szemeit. Ő sem volt ám egy mai szerzet. Vágta, hogy mi folyik az orra előtt.

– Cukorborsó nem tud hazudni, akármilyen szépen néz. Halljuk mit akartok! – érkezett a sürgetés.

– Az a helyzet, hogy nem tudom mikor találkozom a macsekkal legközelebb és szeretném mihamarabb odaadni a karácsonyi ajándékát. Ezt a szatyrot kellene elvinned hozzá, de lehetőleg ne kelts vele feltűnést.

– Hehh! Ne keltsek feltűnést? Egy repülő szatyorral, Hol élsz te?

– Persze rád is gondoltam és a te ajándékodat is beletettem – fejezte be a félbeszakított mondatát a lány úgy, hogy a kis lény kíváncsian vonta fel a fél szemöldökét. Látszott rajta, hogy erősen koncentrál a válaszon. Tikky Marinette mellé levitált és próbált ártatlanul nézni rá.

– Megsúgtam neki, hogy minek örülnél a legjobban – lehelte széles mosollyal.

– Vállalom! – kiáltotta el magát a kis éhenkórász, hirtelen elhatározásra jutva.

– Na de a repülő szatyor...

– Megoldom!

A lányok összekuncogtak a választ hallva, és megállapították, hogy a tervek a megbeszéltek szerint haladnak. A kis feketeség belekapaszkodott a díszcsomagolásba, s könnyedén megemelte. A várt jutalomnak már messziről érezte az illatát, de ha lányokról van szó soha nem árt ha kéreti magát egy kicsit. Egy villanással tűnt el vele arra, amerről nemrégiben érkezett.

– Azért még mindig nem értem, hogy miért nem engem küldtél. Nem vagyok benne biztos, hogy a haspók jobb választás volt erre a kényes feladatra – jegyezte meg Tikky tétován a tetőablakot kémlelve.

Marinette elmosolyodott és visszaült az asztala mellé, ahol még egy félbemaradt házi feladat várt rá, hogy az utolsó iskolanapra benyújthassa.

– Hidd el te nem lettél volna megfelelő. Tudod az esti égbolton virítottál volna, ahogy végig suhansz a házak fölött. Plusz a sötét szatyor is beolvad az éjszakába, éppen úgy, ahogy a mi kis postásunk is.

A magyarázatot hallva a kis katicaféle tekintete felderült. Tudta, hogy ritka okos gazdával lett megáldva, de erre a lehetőségre még ő sem gondolt volna. Csak az lebegett szeme előtt, hogy a fajtársa nem a legmegbízhatóbb kategóriába sorolható és erre tucatnyi katasztrófát tudott volna felhozni példa gyanánt.

A fent nevezett kis katasztrófagyáros nyálcsorgatva igyekezett minél körültekintőbben megtenni azt a pár saroknyi távot, amit Marinette nem tudhatott, hogy csupán annyiból áll. Álmában sem gondolta volna, hogy ő és a partnere ugyanabban a városrészben laknak. Halkan nevetgélt magában ezen a felvetésen, s gondatlanul még bukfencet is vetett a kárörömtől. Persze hirtelen azonnal eszébe jutott a csomagban illatozó finomság, szóval visszafogta a kárörömét és gyorsan letudta a maradék távot is biztonságosan.

A szobában senkit nem talált, de a zuhanyzóból csobogás hangjai szűrődtek be. Letette a csomagot az ágyra, nyugtázta, hogy kézbesítette, s bevetette magát a szatyorba, hogy azonnal rávethesse magát a beígért jutalomra.

– Me ih hötté? – kukkantott ki a fürdőből Adrien. Szájából egy elektromos fogkefe nyele lógott ki, s halk berregéssel mosta épp a fogait. Fehér hab ölelte körül a nyílást, s az egyre gyarapodás nem akart megállni. Egy pillanatra visszalépett, hogy hosszan gurgulázó hangot adjon ki magából, majd egy pár másodperccel később a száját törölgetve lépjen elő onnan.

– Mesélj, mit akartak? – kérdezte a szatyor belsejében kutakodótól, de az nem felelt, csak a szokásos nyammogás és csámcsogás hallatszott a csomag belsejéből. – Hahó!

Halk böfögés és elégedett mormogás volt a felelet, így közelebb lépett s belelesett a haspók által hozott csomagba. A belsejében egy kupac kötött-halmon terült el az ő kis fekete társa. Jóllakottan hunyorgott rá vissza.

– Hé! Az ott az enyém? – meresztgette a szemeit a táska belsejében kifeküdt partnere párnájára, amin jóízűen elfogyasztotta az ajándékát, nem kímélve a lepotyogó morzsáitól a kényes anyagot.

– Ez a lány eszméletlen – böfögte álmosan. – Sosem fogom elfelejteni ezt az ínyencséget.

Adrien befogta az orrát és kiemelte Plagg-et a rögtönzött étkezőjéből, hogy utána az anyagot is elővehesse. Első ránézésre egy fekete horgolt pulóver volt. Mandzsettája szűkített, benne egy ujjnyi zöld csík futott körbe a csukló magasságában. A nyaka hasonló elven díszített, környakú, gallér nélküli típus volt. A kézzel készített ruhadarab alja is hasonló módon volt kivitelezve. A fiú egyszerre csodálkozott, örült, s bosszús volt. A pulcsiból kihulló kis ajándékkártya szerint ez valóban az ő ajándéka volt.

„Ha nem találkoznánk az ünnepek előtt.

Fogadd szeretettel.

Ui: Ne vigyorogj

Katica"

Adrien arcáról csak azért sem lohadt le az elégedett mosoly, amivel illette a kártyán sorakozó kacskaringós betűket.

– Azért egy kicsit csak tetszem neki, ha egy ilyen ajándékkal lepett meg. – mormolta elégedetten. – Holnap fel is veszem az utolsó iskolanapra.

Elhatározására Plagg elsápadva kapta fel a fejét. A kajakómából egy pillanat alatt rángatta ki az elképzelés, hogy is sülhet el egy ilyen akció.

– Sze-szerintem ez nem jó ötlet. Bárki megláthatja.

– Ugyan már. Autóval jövök és megyek, és csak az iskolában lesz rajtam. Hol van itt a probléma?

– Neeeeeem jó ötleeeet – nyávogta el az ellenvetését. Mégsem mondhatta el, hogy éppen az a probléma, hogy az iskolában lesz rajta.

– Plagg, ne hisztizz. Így is tele van a sajtod maradványaival.

– Nem is hisztizem!

– De igen!

– De nem iiis.

– Állandóan belenyávogsz mindenbe. Ha ezt akarom felvenni, akkor ezt is fogom. Nem fogom a te tanácsodat kikérni divat ügyben, hisz csak egy macska vagy.

Plagg önérzetesen nyelt egyet. Soha nem kívánt rongyot húzni magára, de ettől függetlenül még lehetett neki némi jó ízlése. Ő is meg tudta állapítani, hogy a pulóver mennyire jól állna a szőke srácnak. Azt is meg tudta mondani, hogy az anyagát és kivitelezését tekintve nagyon szép munka. Ettől függetlenül elég rosszul esett neki a dolog. Összevonta hát a szemöldökét és makacsul hallgatott.

– Ahogy akarod! – zárta le a vitát, s fel levitált az alvóhelyének kinevezett polcra.

Másnap reggel Marinette a helyén ficeregve várta a szőke hercegének az érkezését, hogy a táskájában lapuló csomagot átadhassa neki. Elhatározta magát, hogy nem fog meghátrálni. Ezúttal véghezviszi az ajándékátadási tervet. Ki fogja hívni ebéd szünetben és akkor a kezébe nyomja. Címkét is készített hozzá, hogy ha a nyelve összegabalyodna. Biztosra ment.

Azzal azonban nem számolt, hogy amikor a fiú a százwattos mosolyával felvillanyozva belép a terembe, ugyanabban a pillanatban fog ő maga elsápadni a felsője láttán.

Ajkai reszketve nyíltak szét, majd megrázta a fejét.

– Nyilván abból a katalógusból választotta, amiből én is mintáztam Macska ajándékát – motyogta az orra alatt. Sebesen öltötte magára a legfényesebb mosolyát. Persze azt nem tudhatta, hogy a külső szemlélő ezt egy torz grimasznak jellemezte volna, amit a hapcizni készülő emberek szoktak. Alya halkan nevetett a barátnője ábrázatán, s elégedett vigyorral figyelte, ahogy Marinette elkezdi betűzni az Adrien hátára ragadt sajtos címkét.

A lány arca megest színtelenné vált, majd reszkető kezekkel esett ki a padból.

***

A hibákat feltétlen jelezze aki észreveszi

Remélem azért sikerült maradandót alkotni ^_^