Kivéfelesen szép volt az idő s az óceán sziporkázó csillámjai ragyogó táncot jártak a tükörsima felszinen.
Fél fejemet eltalaró napszemüvegben ültem a hajó fedélzetén található kanapé kényelmében s a vizet pásztázva meredtem a távolba.
Két napja már,hogy az ajándékba kapott luxus yachton " pihenünk" bár inkább volt ez elterelő hadművelet mint kellemes vakáció.
Nem voltunk messze a parttól, csak akkor érzem magam biztonságban ha látom a szárazföldet, sosem szerettem és szerintem nem is fogom a nyilt vizet.

-Reggeliztél már? - hallottam meg Richard hangját ahogy a kanapé mögött áthajolt és magához ölelt miközben fejét nyakamba fúrva.

Nemet intettem fejemmel, az elmúlt pár napban nem nagyon beszélek, nincs értelme...de minek van értelme? Jelenleg semminek sincs, talán még annak sem, hogy levegőt veszek.

-Ma màr hívd fel Roset rendben? - mondta s egyből folytatta is. - Egész éjjel rezgett a telefonod, nem ignorálhatsz mindenkit.

-Tudom, hallottam. - mondtam hallkan s oldalra fordítva fejemet apró csókot nyomtam ajkára.
Ő az egyetlen akit megtűrök magam mellett, ő tudja mit érzek és ugyanúgy fáj neki is mint nekem csak rajta máshogy mutatkozik meg.

-Egy percet sem aludtál igaz? - kérdezte én pedig bólintottam.

Éjjeltől pirkadatig forgolódtam álmatlanul, bámulva a mennyezetet.

-Van kedved ma kimenni a partra?
Sétálhatunk, ihatunk és ehetünk valami tengeri bizbazt...felülhetünk arra a nyomi kis hullámvasútra nézd... - mutatott a part felé. -És bebaszhatnánk, ja...be kellene baszni. - na igen, ő így vezeti le a feszültséget.

- Nem fulladhatok inkább az óceánba?

-Nemszabad gyönyörűm, mi lesz velem nélküled ha feldobod a Versace csizmát hmm? Azt sem tudom milyen sajtal szeretem a paradicsom levest... - próbállt viccelődni s én el is mosolyodtam, napok óta először. - arcához érve össze szorítottam pofiját és újabb csókkal ajándékoztam.

Annyira szeretem őt és annyi mindenen mentünk keresztül már, szinte alig tudtuk kiélvezni ezt a hirtelen jött szerelmet mert egyből meglőtték, majd jött a nagyapja halála s ezt követően a vizsgálatifogság.Mindig van valami ami fejjel neki megy a kapcsolatunknak s mi egytől egyik kiálltuk s fejjel neki kőkeményen vágtunk vissza.
De ez most nagy pofon az élettől ami rendesen seggre ültetett.

- Jaj te lány, mond mit csináljak veled? Tudom, hogy fáj de nem szabad magadba fordulnod ennyire, kerülsz mindenkit, de legalább a barátaiddal tégy kivételt.Hívd fel Roset mert figyled meg a végén még sellővé változik és felugrik a hajóra.

Igaza volt, Rose tényleg képes még erre is ha rövid időn belül nem kap választ. -Később vissza hívom. - mondtam s ennyivel le is zártam.

Ettél már? - ránéztem s ő egyből tudta a választ. - Hehh, minek is kérdezem.

Nem,igazából napok óta nem ettem, nem érdekel, nincs hangulatom és étvágyam sem.
Nem érdekel ez az egész szar, mert miért is érdekelne? Mi a szarnak ülök egy luxus yacht kellős közepén ami a nevemet viseli ha igazából nem ér ez az egész semmit.

Lassan lecsuktam szemeimet és mély levegőt vettem. -Lefekszem.- felálltam és elindultam a kabinba ő pedig szó nélkül hagyja hiszen tudta, hogy jelenleg az a legjobb ha inkább alszom én nem jár az agyam, nem kattogok.

Lefeküdtem s magamra húztam a sötét zöld plüss pokrócot, igen..a fejemre is még ha nem is szűnik meg a fájdalom legalább egy kicsit elbújhatok a világ elől.
Hallottam ahogy óvatosan nyílik az ajtó majd a pokrócon keresztül Richard tenyerének melegét a hátamon.Le emelte fejemről s meg puszilta fejem búbját majd végig simított hajamon és ezt megismételte még párszor.
Mellém bújt és próbállt nyugtatni, segíteni, hogy elaludjak. - Kicsim...

Felé fordultam s átkarolva mellkasához bújtam.Megnyugtatott a közelsége de a lelkem olyan nehéz volt mintha mellkasomon ülne egy elefájt csorda.Már napok óta ez van, átsírom a napokat s nem bírok megnyugodni.

Pár nappal korábban...

Izgatottan ébredtem majd egy órán belül el is készültem, hogy mihamarabb elinduljon a mai napom.Reggeli gyanánt betoltam két szelet dinnyét s délelőtt még készültem bemenni a szalonba hiszen csak fél egyre van időpontom a nőgyógyászhoz ahová Richard is elkísér.

Fekete, arany mintás bokacsizmámat csodáltam mikor Richard lejött a lépcsőn s hozzám lépve átkarolt. - El sem hiszem, hogy ilyen hamar elkészültél.Izgulsz?

-Ühümm...

- Hú basszus, hát még én.Mikor derül ki, hogy lány lesz?

- Szivem, az még odébb van.Három, négy hónap de lehet, hogy több.

-Akkor ne menjek el baba rucit venni?

-Neeem, azt még nem szabad.Babonaaa...tudooood.

-Jó, jó...de olyan izgatott vagyok.

Lehajolt s elkezdett kommunikálni a babával.

- Apának kicsi hercegnője, hogy vagy?
Jól aludtál? Kényelmes odabent? - meg mosolyogtatott a kis jelentet, sosem láttam még ilyennek.

Elvitt a szalonba ahol volt két menyasszonyom a délelőtt folyamán s terveztem, hogy a doki után még visszajövök és megmutatok pár dolgot Pryankának.

-Reederica, Mr.Williams van a vonalban.- mondta Nancy s átadta a telefont.

- Szépségem, már vagy tízszer hívtalak...telefon, tudod...legyen nálad, sokszor elmondtam.

-Bocsánat, menyasszonnyal vagyok. - mondtam s a panoráma ablakhoz sétálva néztem a várost.

-Figyelj, úton vagyok...nem érkezem, ne haragudj.Közbe jött valami és vagy egy óranyira vagyok a várostól.

-Semmi baj szivem. - mondtam, hiszen eltudok menni sofőrrel is vagy taxival.

-Annyira sajnálom...ott akartam lenni melletted.

-Richard, semmi gond.Majd eljösz legközelebb.

Richard szemszöge :

A picsaba is, hogy pont most kellett ennek a köcsög Francónak megdöglenie.
Órák óta keressük a gyilkosát mert ezek az olaszok olyan töketlenek, hogy még arra sem képesek.Végig morogtam az egész utat és jogosan hiszen jobb dolgom is lett volna, a legjobb dolgom.Reggeltől azt vártam, hogy elkísérhessem életem nőjét az orvoshoz és láthassam azt az apró pici homokszemet akivel megajándékoz.

Hát kell ettől jobb?

-Hé, nyugi főnök... - mondta Charlie. - Lesz még alkalmad ,hogy lásd.

-De én most akarom! - jelentettem ki s idegesen megvakartam tarkómat.

Mekkorát fordult a világ, de nem cserélném le semmi pénzért.Egy éve még nőkről és bulikról beszélgettünk, most pedig arról, hogy Rose és Charlie lányát Lillynek fogják hívni amit Rose nem csak, hogy ellenez de egyenesen gyűlöl s az ő elmondása szerint Sophia lesz amivel viszont Charlie nincs kibékülve.

- Miért nem lesz mindkettő?

-Mert nekem nem tetszik a Sophia, Rosenak pedig a Lilly.

-Legyen Patrisa, a Patrisa jó! - mondta Patrick.

-Vagy Danielle. - folytatta Dan.

Egy kicsit jobb lett a kedvem s elterelte a gondolataimat ez a rögtönzött tervezés.

- A mi lányunk Dhalia lesz.Már megbeszéltük tegnap este.Dhalia Aurora Williams.

-És ha fiú? - kérdezte Charlie.

-Lány lesz! - válaszoltam egérteműen.

-Akkor ki lesz az utódod?

-Majd a fiam.

- Lehetnének ikrek. - fordult oda Xavier barátom aki egy kibaszott zseni.

-Ahhh, kurva nagy vagy...ezért szeretlek haver! - mondtam Xavier barátomnak aki nem beszélt hülyeséget.

-Jézusom, megakarjátok ölni szegény nőt. - mondta Dan. - Hogy az istenbe jönne ki belőle két akkora vadállat mint Ricky?

- Haver, ugye vágod, hogy nem ekkorának születtem?

- Na nem mondod? - mondta Dan meg játszott gúnyolódással.

-Majd legközelebb lesznek ikrek,fiúk... - Danre néztem s ő már látta szemeimen, hogy mire gondolok.

-Hallod...ugyanarra gondolunk? - mondta, közben hatalmasra nyíltak szemei és széles vigyor húzódott arcára.

-Arra barátom,arra.

-Tiszta Kray fivérek.. - elmélkedtünk még kicsit majd visszatértünk a munkához.

Olasz kollégáink a segítségünket kérték mivel az egyik követüket a mi országunkban ölték meg és meg kell keresnünk majd előállítani a gyilkosát.

-Húzódj le Pat. - mondta Charlie.

-Ne basszál fel újonc, megint behugyozol?

Patrick barátom előszeretettel baszogatta Charliet, hiszen a topp ötösünkben újoncnak számított.Hiányolta Frankyt, ahogy mindnyájan de ezt sosem vallotta volna vele előttünk.
Nem volt gondom a sráccal de neki nem ez volt a feladata, csak is Reederica kedvéért van most köztünk amíg Rose meg nem szül és Franky vissza nem jön.

- Pat, ha munkáról van szó én akàr magam alá is hugyozok, de nézd...ott a kocsija.

Az egyik benzinkútnál állt a kocsi és éppen tankolt az illető.Jó szeme van a gyereknek, messziről kiszúrta egy fél rendszámból amitől többet nem tudtunk a keresett személyről.
Patrick tovább hajtott s lehúzódott az egyik letérőnél majd mikor elhajtott azonnal utána mentünk s ki kényszerítettük a kocsiból.
Mondanom sem kell, hogy mi lett a sorsa.
A birtokra érve kábult állapotban, megkötözve rángattuk ki a kocsiból majd Patrick fellocsolta, Xavier pedig vallatni kezdte.Öt percbe sem telt mire megeredt a nyelve, ez is csak egy gyenge szar aki nagy maffiózónak hiszi magát de most rábaszott, olasz kollégáim nem győztek hálalkodni s volt vagy öt óra mikorra visszaértünk a városba.

Vártam, hogy hazaérjek s barátnőm karjai közt pihenhessem ki a mai napot.Már annyira vágytam rá és arra, hogy beszámoljon mivolt az orvosnál s mivel nemtudtam vele menni meg akartam lepni valamivel ezért útközben megálltunk egy baba üzletben...sosem voltam még baba üzletben!

- Baszod de jó, ezt figyeld Ricky. - mutatott Dan az egyik rózsaszín ruhára. - De menő lenne ebben a keresztlányom.

- Nekünk most baba cipő kell. - mondtam majd hangosan odaszóltam az eladó nőnek. -Hölgyem, baba cipőt keresünk.Fehér baba cipőt.

Gondoltam a fehér lesz a legjobb döntés mivel nem tudjuk a nemét és ha rózsaszínt veszek és még is fiú lesz a gáz.
A nő segítőkész volt és a legmenőbb kis cipőt választottam végül amit fehér díszdobozba csomagoltattam s hozzá több fehér színű babavátó lufit s egy rózsaszínt amin a " Lány? " és egy kéket amin a " Fiú? " felirat állt.

Bármit megadnék ennek a csodának aki most is othon vár engem s szíve alatt hordja azt a parányi kis homok szemet aki a mi páratlan, lehengerlő szerelmünknek gyümölcse.

Már órák óta nem jelentkezett, utoljára valamikor fél kettő tájékában mikor a birtokra értünk és akkor is csak annyit ,hogy siessek haza.

Belépve az ajtón elkiáltottam magam, hogy megérkeztem, de nem kaptam választ.
Nem égtek a villanyok így keresésére indultam magam után vonszolva a lufikat.
Elég nagy ez a ház így van pár hely ahol tartózkodhat de én tudtam hová kell mennem.

A felső szinten van egy nappali ahol az egyik oldalt üveg borítja fal helyett s valami eszméletlen panorámája van.
Mivel a ház egyértelműen a milliomos negyedben helyezkedik el s dombra épült így a kilátás is pont ugyanolyan luxus mint az egész életem.Reederica imádja, mindig itt rajzol, tervez s tudtam, hogy most is itt lesz a menyezetről láncon lógó, fehér plüss borításos hintában.

Már meg kopott az ég is, szürkébe bújtatott, borús naplemente volt, ami Londonban ilyen óra tályban már megszokott.
Hat óra múlt s az eső is eleredt, barátnőm alakja pedig kirajzolódott ahogy ott ül és vár.
Mikor közelebb léptem megláttam rezzenéstelen arcát ahogy bámul ki az ablakon s meredten tekint a távolba.

- Megjöttem... - de ő nem szólt semmit s nekem megfagyott a vér az ereimben mikor közelebb léptem és könnyektől áztatott szemeivel találtam szemben magam. - Kicsim mi a baj? Történt valami? - Lassan felém fordult s mikor megpillantotta a lufikat arca sírásra torzult, felállt s katjaimba vetve magát zokogni kezdett.
Még sosem láttam ilyennek, érthetetlenül álltam és öleltem ahogy csak bírtam.

- Kérlek mond el mi a baj. - elengedtem a héliummal töltött lufikat majd megfogtam két vállát, hogy kissé eltoljam magamtól és rám nézzen.

-Reederica, nemtudok segíteni rajtad ha nem mondod el mi a baj. - úgy reszketett mint egy nyárfalevél vihar idején s még véletlenül sem nézett rám.Állához érve megemeltem fejét, szemei vörösben úsztak és csak csendben imádkoztam magamban, hogy ne az legyen amire gondolok. - Kicsim, a baba?

Ahogy ezt kimondam, bár ne kellett volna kimondanom istenem...olyan erős zokogásba kezdett, hogy csak zavartan nézten s fogtam a vállait majd derekánál átkarolva megtartottam mert készült össze esni.

Hallottam ahogy hirtelen nagy levegőt vesz majd lassan kifújja ezzel nyugatva önmagát.
Halkan szólított... - Richard...

- Igen? - vártam, hogy végre megtudjam kiborulásának okát és annyira szerettem volna ha mondjuk valami olyat mond, hogy meghúzta az autót vagy kitörött a kedvenc cipőjének sarka...de nem.

- Nem lesz baba. - ettől féltem mióta megláttam azt a mérhetetlenül szomorú, fájdalmas tekintetet mikor beléptem a szobába.
Szavai hallatán nagyot nyeltem s időm sem volt feldolgozni a hallottakat mert újra zokogni kezdett, itt sírt a karjaim közt az a nő aki bármilyen érzelmet képes elrejteni mások elől ha ő nem akarja, hogy azt bárki is lássa.

-Annyira sajnálom..é..én annyira sajnálom...nem tudom megszülni a kisbabánkat...én nemtudom.

Nem tudtam mit mondhatnék, sosem láttam még így, fájdalma átjárta az egész auráját, szinte fizikailag fájt így látnom őt.
Átvettem tőle az érzést...vagy vajon ez a saját fájdalmam?Most tudatosul bennem, hogy mit is mondott.Túlságosan beleéltem, beleéltük magunkat egy este alatt.

- De miért.... ?

Reederica szemszöge :

Cipellőm hangos kopogása visszhangzott a lépcsőházban ahogy rohantam fel a nőgyógyász rendelője felé.Arcomat levakarhatatlan, izgatott mosoly tette a lehető legbájosabbá, ma még jobban tetszem magamnak mint általában s az önbizalmam táncot jár egész nap.
Nem hiába mondják, hogy a várandós nők sugároznak.

Odalépve bekopogtam s mivel fizetett időpontom volt egyből be is vettek.
A nővér kedvesen eligazított s pár percen belül beléptem a doktor úr rendelőjébe.
Elmondtam, hogy pozitív lett a tetsztem s ő egyből meg is kért, hogy helyezzem magam
" kényelembe " a vizsgáló asztalon.

Istenem de utálom, annyira kellemetlen.De ha ez kellemetlen akkor milyen lesz a továbbiakban, milyen lesz a szülés?
Ezeken és hasonló dolgokon agyaltam mikor az orvos megszólalt.

- Miss Malone, nagyon sajnálom de a beágyazódás a méhen kívül történt meg, tehát el kell tavolítanunk minél hamarabb mert maga is veszélybe kerülhet... -magyarázta tovább, hogy mit miért de elsötétült minden én pedig onnantól nem emlékszem semmire.

Pár percig biztosan nem voltam magamnál s mikor felébredtem már tudtam, hogy nem szabad összeomlanom ez nem a hiszti helye.
Lassan felálltam és elmentem öltözni, a nővér kedves volt és felajánlotta segítségét de én csak annyit kértem, hogy mire felöltözöm töltsön ki egy dupla vodkát tisztán.Persze nem tudott eleget tenni kérésemnek de igazából nem is gondoltam komolyan.
A doktor úr elmondta hogy mi az eljárás ebben az esetben és csütörtökre kaptam időpontot amikor is be kell vonulnom a kórházba, hogy eltávolítsák a rossz helyre beágyazódott magzatot...magzatnak nevezte azt a babát akit mi tegnap este már elnevetzünk Richardal.

Alig vártam, hogy ki érjek a kocsihoz és végre kiadhassam magamból azt ami oly nehézzé tette szívemet.Nemtudom, hogy keveredtem ki a kórházból a sofőr elindult én pedig csak ültem ott és néztem magam elé miközben körbe körbe az járt a fejemben, hogy miért?
Miért én? Miért nekem kell ezt átélnem, sőtt..egyáltalán nem szabadna ezt átélnie senkinek.Vajon ez a karma? Azért kapom ezt mert úgy élek ahogy? Cikáztak a gondolataim s nemtudtam mitévő legyek.
Biztos voltam benne, hogy ez az én hibám s talán elkerülhető lett volna.

A csendes ház fogadta lépteim visszhangját a márvány lapon s égtelen fejfájás gyötört.
Nemtudtam mit kellene tennem, nem találtam a helyemet a ház falai közt s igazából sehol sem.Csak átöltöztem és járkáltam a házban egészen addig amig sírasban nem törtem ki.

Nem tudom meddig tartott, talán egy vagy két órán át.

Az ablakonátt bámultam a várost, hideg könnyeim végig folytak rezzenéstelen arcomon, csak vártam, vártam valamire, talán a csodára vagy arra, hogy valaki megcsípjen és közölje, hogy ez csak egy rossz álom.

Mikor jutottam ide? Mikor lett minden ilyen bonyolult és mikor oszlott el maradéktalanul az általam imádott harmónia ami az életemet övezte?

Ez nem az ő hibája, fenekestül felforgatta az életemet ez tény, viszont minden percét élvezem a közös életünknek még akkor is ha az elmúlt egy évben tele volt megszámolgatatlan mennyiségű káosszal.

Fájdalmam közepette az emlékek kissé elterelték a figyelmem és eszembe jutott az elmúlt egy év pár jelentős pillanata.

Richard ekkor érkezett meg.

Nehezemre esett elmondani, hogy mi történt.
Párszor elcsuklott a hangom de mire a végére értem teljesen kikészültem, már magában attól, hogy beszélnem kellett róla.

Homlokát az enyémnek döntötte s két kezével arcomat érintette.

-Nem lesz semmi baj kislány, nem lesz semmi baj... - mondta s én elhittem neki, el kellett hinnem, el akartam hinni.

Megbeszéltük, hogy nem szólunk senkinek majd lefeküdtem egy altató kíséretében.

Hajnali kettő körül ébredtem s láttam, hogy Richard takarója gyűrött de hűlt helye sem volt.
Le indultam s gondoltam, hogy kint lesz.
Kezében cigarettája lógott, szájához emelte és megszívta majd lassan kifújta az ég felé.
Csendben néztem vagy egy percig majd mögé lépve hátának dőltem, kezeimet előre vezettem s átöleltem, ő egyből kapcsolt s megfordult ezzel kiejtve kezéből cigarettáját.
Mint egy kislányt, úgy kapott fel én pedig összekulcsoltam lábaimat dereka körül és csak öleltem, szorítottam magamhoz.

Nagyot sóhajtott s homlokát enyémnek döntötte.

- Együtt ezt is átvészeljük. - szemeit becsukta s én néztem gondterhelt arcának szomorú vonásait.Látni, hogy őt is megviselte, csak nem mutatja, miattam nem mutatja.

-Sajnálom... - mondtam halkan.

Szemei kipattantak... - Ezt meg ne halljam mégegyszer, nem a te hibád!Nem fogom hagyni, hogy magadat hibáztasd.Így alakult, és én is sajnálom de erről te nem tehetsz.

- De elfelejtettem szólni, hogy abba hagytam azt a szart, szólnom kellett volna, szólhattam volna és akkor nem...akkor ez nem lett volna...és... - nemet intett fejével.

-Nem, ne mondj semmit! Ne mondj semmit. - homlokunk összért s ajkaink sem kerülték el egymást.Hosszan csókolt s ebben benne volt minden, fájdalmunk s egyben szerelmünk minden egyes cseppje.

Borzalmasan teltek a hajnali óráim, igazából nagyon féltem, féltem a várakozástól, féltem az ezt követő napoktól és féltem magamtól.
Egyértelmű volt, hogy ma nem megyek be a szalonba Richard pedig egész nap velem volt és próbálta tartani bennem a lelket de délutánra olyan szinten tacsra vágtam magam, hogy be nyomtam pár szem altatót s ezáltal át aludtam a nap további részét s csak másnap reggel ébredtem fel.

Rettegtem, attól féltem, hogy elájulok a kórház folyosóján de Richard ott volt mellettem és megvárt majd a befolyásának és egy kis pénznek hála ott maradhatott velem egész éjszaka...

Ott volt velem, mindig itt van...itt velem!

🖤 Kedves Gengszterkék! 🖤

Több mint egy hónapot kellett várni erre a részre én ezt nagyon jól tudom...és sajnálom, de nagyon nehéz volt ezt most megírni , szinte mondatonként írtam.
Most elég sok dolog van körülöttem de nem kell rosszra gondolni csak már elfáradtam a sok szervezkedésben, agyalásban.
Júliusban végre elmegyek arra a megérdemelt kirándulásra amit még Covid előtt terveztem a többit majd még megtudjátok de igérem mindenről tudni fogtok.Ma erőt vettem magamon és befejeztem, tuti tele van hibákkal de nézzétek el nekem és a rész tartalmát is, sajnálom de ennek most így kellett lennie hiszen ez nem egy tündérmese...

Millió csók....

🖤 STORM🖤