Fújtattam s kezemet a mellkasomra szorítottam ahogy fel és le emelkedett nyugtalanságom miatt.
Nagy levegő vételekkel nyugtattam magam, már árkot gyúrtam a nappaliba ahogy ide-oda jártam a kanapé előtt. Lányom nyugodtam aludt keresztapja mellett, semmit nem észlelt a körülötte zajló káoszból.

- Ez hogy? Ilyen nincs, ekkora véletlenek nem léteznek bassza meg...- mondta Will a kanapén ülve. - Ilyet csak a filmekben látni bassza meg.

- Richard bassza meg! - mondtam idegesen, próbáltam uralkodni magamon s halkan mantráztam. - Boldog Anya, boldog baba...boldog anya, boldog baba. 

 Nem eshetek szét.

- Ne, ő ne. Vagyis remélem nem történt olyan ami miatt válnod kellene.

- Will, szerinted? - hirtelen megálltam s barátom szemeiben ott láttam a legrosszabbat.

Nemtudtuk mit csináljunk, járt az agyam ezerrel.

- Nagyon remélem, hogy nem! - válaszolta Will.

- Amig mi Kevvel, Charlieval és Rubyval bandáztunk addig Rose, elsem hiszem, ha nem látom nem hiszem.Will én ezt nem, ez...

- Meg kell védenünk a lelkét, a törékeny kis lelkét. -mondta Will.

- Ezt nem bírja ki, ebbe belehal.

- Tudhat róla? -kérdezte.

- Érezni lehetett, hogy van valami. Féltett Richardtól s amit láttunk az alapjan nem oknélkül.

- De miért nem mondta el? -kérdezett újra.

- Nem merte, ezt én sem mertem volna. - a csalódottság és a düh felváltva futkosott végig bennem.

Will csak hümmögött, nemtudtuk mit kellene tennünk.

- Will, én ilyen buta vagyok? - elé térdeltem s leültem, átfogtam lábait és ölébe hajtottam fejemet. - Ostoba Reed. - mondtam magamnak.

- Dehogy vagy ostoba, veled mindig is más volt. - mondta vigasztaló szavait s hajamat simogatta.

Annyira üresnek éreztem magam.
Túl naiv voltam, nem voltam elég óvatos ami most felboríthat mindent, vagy már fel is boritott.

Eltelt fél óra s már Will szólt rám, hogy ezt inkább nem kellene a baba mellett mert négyszer ráraboltam a vodkás üvedre.
Szét csúsztam, nemtudok józan ésszel gondolkodni pedig muszáj lesz, anya vagyok és első a lányom, Rose is anya...és...

- Fel kell hívnom, tudnom kell!

- Mit?

- Itt kell lennie, tudnia kell.És nekem is, hogy mitörtént azon az éjjelen.

Tárcsáztam s ahogy meghallottam a hangját összeszorult a szívem.
Csak annyit mondtam, hogy itt van Will és SOS szitu van ami nálunk azt jelenti, hogy menni kell mert hármunk közül az egyikünknek nagy szüksége van a másik kettőre.

- Mit fogsz tenni? - kérdezte Will.

- Kifogom csinálni! - válaszoltam egyszerűen és ezzel kedves férjemre gondoltam.

Szegény lány, loholt be az ajtón s kapkodta a fejét, rám nézett majd Willre s kérdések ülek ki arcára.

Rose jó barát volt, a legjobb.
Gondoskodó, féltő, odaadó és önfeláldozó.

- Na hali, mi a baj? Mi történt? Kinek van szüksége és mire? - levágta táskáját majd lehajolt, hogy puszit nyomjon keresztlányának aprócska fejére aki még mindig békésen aludt. Édes kis kincsem, annyira jó baba s ez biztos az én génjeim miatt van.

Nem tudtam tovább tartani magam, zokogásban törtem ki és csak annyit tudtam mondani, hogy:

 - Neked Rose, neked.

Mélyen kifújta a levegőt s egyből tudta. - Nekem, hát persze hogy nekem. - arcából egy szemhunyásnyi idő alatt szökött ki az élet. - Csak megtette. - mondta s jobbra balra ingatta a fejét miközben könnyei lefolytan gyönyörű arcán. - Én... - mondta volna de elcsuklott a hangja.

Átöleltem Roset s éreztem ahogy Will mellénk állva átkarol mindketőnket. Nem bírtam abbahagyni a sirást, szólni akartam, mondtam volna bármit, akármit, hogy vigasztaljam Roset de nem tudtam. Kihátráltam ölelésünkből és lerogytam a kanapéra, kezeimbe temetem arcomat és ezernyi gondolat fordult meg a fejemben egyszerre.

Rose szemszöge :

Sosem kedveltem Rubyt de ez az én hibám hiszen NEM akartam kedvelni.
Jött a láng vörös hajával és felboritott mindent, ő Reed barátnője én pedig féltékeny voltam ahányszor szóbakerült vagy a városban volt.
Olyankor mindig elmentek szórakozni s bár barátnőm hívot, hogy menjek velük, én sosem tettem.Így volt ez Charlieval is, hosszú évek óta barátok voltak, de én látni sem bírtam a szakítás után ami érthető hiszen nem szépen váltunk el s már csak az emlitése is képes volt feltépni olyan mély sebeket amiket még a tizennyolc éves szivemen ejtett.

Az az este is igy kezdődött, nem elég, hogy Charlie a városban volt, még Reed barátnője is bejelentkezett ma estére így kérdés sem volt, hogy nem megyek.

De már bánom, bánom, hogy nem mentem, bánom, hogy nem kedveltem Rubyt, bánom, hogy nem bírtam elviselni Charliet és amit a legjobban bánok az az, hogy nem maradtam otthon.

Az egyik kolléganőmmel töltöttem az estét, dacoltam, hogy én márpedig jól fogom magam érezni annak ellenére is, hogy a két nagy mumusom egyszerre élvezi az általam legjobban szeretett ember társaságát.

A lány akivel beültünk egy bárba időközben összeszedett egy jóképű palit aki nagyon erőltette, hogy menjünk vele és folytassuk a szórakozás hasonló korú fiatalokkal egy diszkrét buliban.
Akkor még nemgudta a naiv kis kótyagos fejem, hogy a diszkrét pontosan mit jelent s négy koktél után örömmel egyeztünk bele.

A mai napig cipelem a hátamon, egyenesen céltáblaként annak az estének a maradványait.
Richard Williams töltött fegyvert szegez rám az esküvője óta s az őrületbe kerget ami kihat mindenre körülöttem.Folyton rettegek, hogy elveszítem a legjobb barátomat, a családomat és mindent.Pedig emlékszem, ellmlékszem mindenre, a rosszullétre, a hányingerre másnap.Emlékszem, hogy kivett egy darabot belőlem amit már sosem kapok vissza, és a legrosszabb, hogy nem mondhattam el senkinek.De ennek most vége, megtettem és ők csendben hallgattak.

- Követtük a lakásra ahol ez a bizonyos buli zajlott s túl ostobák voltunk, hogy elfogadtuk a welcome drinket. - mondtam. - Mindkettőnket be Gináztak s még így is én jártam jobban. - részletesen elmondtam mindent, szóról szóra s azt, hogy a lány akivel érkeztem két nap után keverült haza, borda repedéssel, kisebb zúzódásokkal és monoklival, nem egy ember által megerőszakolva.

Majd jött a fekete leves, hogy mi történt azon az estén. Reederica elfehéredve várt s láttam mennyire reménykedik, hogy azt az egy mondatot halhassa ami igazolja, hogy Richard és közöttem nem történk semmi.Egyre nehezebben tartottam magam s el - elcsuklott a hangom ahogy kitértem a lényegre.

- Semmi nem történk köztöttem és Richard között.Tudom akkor még nem is ismertétek egymést, de azt is tudom, hogy bele bolondulnál ha lett volna. -megfogtam a kezét. - Te kis hülye, hát rögtön elmondtam volna még az elején ha lett volna.

Elmondtam, hogy mennyire rosszul voltam és azt, hogy Franky erőszakosan rám előltette magát, Richard pedig akkor érkezett és elővette telefonját, hogy megörökitse ahogy Frankyt öntudatlanul orálisan kielégitem.

- Emlékszem halványan, hogy ujait a hajamba vezeti és rányom Frankyre.Számukra ez csak szórakozás volt, de most ez a kis móka évekkel később embereket és életeket keserit meg.

Barátnőm karikagyűrűje a konyha padlón landolt, pedig nem valami jó dobó, szegénykém úgy dob mint egy T-rex.

- Nem! Ezt nem.Te szereted ezt az embert, vedd csak szépen vissza.
Soha! Érted? Soha nem várnám el, nem bíztatnálak, hogy hagyd el azért amit velem tettek! - összetörtem igen, és sírtam de ezt nem hagyhattam.
Reed szereti Rickyt és tudom, hogy hatalmas követ dobott ezzel a saját feleségének a szívére, de tudom, hogy az a lehető legroszabb ha elhagyja.

- Add ide a kezed!

- Vidd innen azt a gyűrűt.

-Nem, most szépen felveszed!

- NEM! Rose, jézusom.Én nem maradok itt, nem félek tőle!

- Édes, de szereted.

- Rose, lekamerázta ahogy...

- Reed! Adjuk meg neki amit akar.

- Mi?

- Féltelek, és magamat is.A gyerekeimet, Willt, Charliet.

- Megvédelek. - erre a kijelentésre elmosolyodtam.

- De nem tudsz.Édes, kérlek lásd be, hogy a férjed nagy hatalmú férfi.Esély nincs ellene.

- Reed a telefonod.Xavier már hatszor hívott. - mondta Will.

Reederica szemszöge :

Ha a férjemre gondolok mindig elmosolyodom, hogy milyen ritka jóképű pali, neki vannak a legszebb szemei amit valaha láttam és hihetetlenül csábos mosolyától eldobom a bugyimat, attól a mosolytól bárki eldobná.De ne hagyjuk ki azt sem, hogy egy utolsó, szemét rohadék akinek rohad a lelke! És most nagyon messzire ment. El kellett volna mondania, még az elején, amint felismerte Roset, és nekem akkor kellett volna örök búcsút mondanom s viszlát nélkül elköszönnöm.

- Ez jó lesz, ilyen van nekem is fehérbe. - mondtam.

- Oké, akkor magas lófarok, fekete szemek, fénylő, nude ajkak. - éppen megbeszéltük Roseal, hogy ma este miben megyünk le a klubba mert mi ott leszünk ám, s bár lehet sirás lesz a vége de valahogy vége kell, hogy legyen.

- Nem hivod vissza Xaviert?

- Nem, majd később. - tudtam, hogy figyelmeztetni akar. Sosem árulná el Richardot de a kapcsolatunk van olyan mély, hogy egy aprócska jellel tudatná ha baj van.

- Na menjünk mielőtt hazajön a ház ura. - mondta Will.

Mindent elterveztünk, és elfogadom érni amit akarok.

- Apa egy fasz, egy fasz.Apa egy nagy fasz. - hmm, mostantól erre a dalra altarom el lányomat. - Igen, mosolyog a baba.Okos a baba.Jaj de okos ez a baba. - csacsogtam a legkisebb s egyben legjobb barinőmmel.

- A két kedvenc csajom. - ohh, hát megérkezett Voldemort, hallottam hangját ahogy belépett az ajtón.

Nyakamba csókolt s egyből libabőrös lettem, az átkozott.Annyira jólcsinálja, hogy hiába tudnám perpillanat farkasok elé vetni a testem nem akar a cinkos társam lenni.

Talán ha rámásznék és megkötözném felpofozhatnám úgy, hogy azt higgye ez csak a játék része.

- Min töröd azt a gyönyörű fejedet? - kérdezte a sunyi.

- Ezen is, azon is. -válaszoltam s nehezemre esett szerepben maradni.

Richard szemszöge :

Furcsa, hogy még nem tajtékzik.
Meg kellett találnia a mappát ami véget vet a barátságuknak, gondolkodtam miközben gurultam át a városon s nem tudtam elképzelni milyen reakciót vált majd ki belőle a videó.Leparkoltam majd a házba érve keresésére indultam, a lányunk szobájában találtam rá.A kicsi velünk van este, de ilyenkor csinos kis szobájában mulatják az időt.

Dhalia mosolygós arca fogadott s anyuci sem tűnt búsnak mikor beléptem.

- Annyira szépek vagytok. - suttogtam a fülébe. - Én vagyok a legszerencsésebb.

Felém fordult és csókot hagyott a számon. - Elmegyek készülődni, anyám egy óra múlva érkezik, addig lennél a kicsivel?

- Persze. - válaszoltam. - Addig megbeszéljük a dolgainkat.

Átvettem lányunkat majd leültem vele a szobájában lévő kanapéra amin izléses párnák és egy nagy plüss nyúl volt elhelyezve, Reederica utálta ha nem úgy vannak a párnák ahogy azt ő rendezte viszont én minden egyes alkalommal odébb raktam mert zavart.

- Bírom ezt a csajt.Te is bírod igaz? Jófej veled. - ecseteltem lányomnak.
- Mi lenne ha csak a miénk lenne? Csak mi hárman.Nem kellenek ide barátok, nem kellene dolgoznia sem, mindig velünk lenne. De Willt meghagyuk, a keresztapádat meghagyjuk. Remélem a keresztelőre lecseréljük a jövendőbeli keresztanyád személyét, lehetne mondjuk Sonja, vagy Ruby.

Szeretek Dhaliával beszélgetni mert amit mondok azt biztos nem adja tovább senkinek.

- Hát most nézd milyen szép. - Reederica a fürdőszobai tükör előtt állt s krémezte arcát.Haja fel volt csatolva egy virág alakú fehér csattal, pár kósza tincs lógott le a vállára.

Mellé álltam kezemben lányunkal ő pedig felém fordította fejét. - Mindig a nyakamon fogtok lógni igaz?

- Ő a következő tizennyolc évben biztosan, de tőlem utána sem szabadulsz meg. - lehajoltam s megcsókoltam vállát.

A tükörben láttam az arcát és mindent elárult, ott volt szemeinek mélyében a válasz kérdésemre.Ahogy a levegőt vette, s mozdulatait intézte felém.

Most megvagy, készülsz valamire Reedericám.
S már biztos vagyok benne, hogy láttad a videót.

Drága Gengszterbrigádom!

Most mit gondoltok?

Most mikor tudjátok, hogy nem Rose a bűnös ebben a történetben.
Nagyon sokan rögtön őt okolták és rá hárítottak.
Én ezt a könyvet úgy írom, hogy átadjak valamit amit megjegyeztek magatoknak.
Ilyen férfiak léteznek! Nagyon vigyáznunk kell magunkra, s mint láthassátok most is ártatlanul az áldozat lett hibáztatva.

Millió csók🖤
STORM