Richard szemszöge :

Az óra kattogása annyira idegesített, hogy hatalmas önuralom kellett hozzá, hogy ne lőjem szétt a falon.
Egyedül ültem és vártam, hogy valaki kijöjjön és mondjon valamit.

Megbeszéltük, hogy nem leszek jelen a szülésnél, Reederica nem akarta, viszont erre amúgysem lett volna  esély.
Az orvos úgy döntött, hogy mindkettejük épségére nézve az lesz a legjobb ha császármetszést hajt végre.

Így hát várok, már egy órája s az idegeimet tépi ez az átkozott kattogás a falon.

Egy mosolygós idős nővér jelent meg az ajtóban és izgatottan integetett.

- Jöjjön ide. - szinte suttogta.

Azonnal feláltam, ez a kattogó szar már azt mutatta, hogy reggel hat óra múlt tíz percel, legalább két órája nem tudok semmit Reedericáról és nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy várassanak.

- Gratulálok apuka, gyönyörű, egészséges kislánya született.

Szédítő érzés járta át minden selytemet, hihetetlen volt ahogy megfordult kajában a lányommal.
Nagyokat piskogtam ahogy felém nyújtotta ezt az aprócska lányt.

- Szabadna a nevét?

- Persze, Ricky vagyok örvendek.

- Jaj apuka maga kis csacsi a kislány nevét. - kuncogott.

- Igen, igen. - mondtam kissé zavarodva, a nő ráírta a karszalagra  lányunk nevét majd egy másik nő lépett hozzánk aki kérte, hogy kövessem.

- Kérhetem?

- Mit? - kérdeztem, szemeim a koromban tartott kislányt bámulták s mintha megállt volna az idő.

-A kislányt.

- Nem.

- De most el kell vinnem.

- De én nem adom. - fel sem néztem rá, csak a kicsit néztem.

- De..de uram, most el kell vinnem.

- Nem.

- Mikela, most mit kell tenni? - hallottam ahogy halkan odaszól a koléganőjének aki felkuncogott. - Vele semmit.

- Ide hívom a doktor urat jó?

- Jó. - igazából nem érdekelt mit beszélnek. - Olyan szép vagy mint az anyukád. - ahogy ezt kimondtam kinyíltak a szemeim. - Hol van a feleségem? Jól van?

- Persze uram, még nem ébredt fel, de átviszik nemsokára a szobájába, ott megvárhassa. - De nekem azonnal látnom kell!

     °°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Reederica szemszöge:

- Anyád ám nagyon jófej és szép is, látod? Látod ott fekszik, csak még alszik. Majd énekel neked, hú abban nagyon jó. Szerencsések vagyunk ám, hogy ilyen csajszi mindketőnk életének a fő eleme, érted? Úgy gondolom ,hogy ő vigyáz ránk, rám legalább is vigyázott, rád is fog.
Ő szeret minket a legjobban.
Nagyon tuti kis nő és mindig jó az illata, nem is értem, hogy csinálja.
Kedvelni fogod, nagyon tud szeretni.
Az tuti, hogy leveri majd annak a gyereknek az anyját aki elveszi a játékodat az oviban.
Meséljek magamról?
Nem is tudom, még nem döntöttem el, hogy tudnod kell-e arról, hogy mi a foglalkozásom. - hallottam ahogy beszél s lassan nyitogattam szemeimet, álmodom? Kihez beszél?

- Jó reggelt Mrs.Williams. - oldalra pillantottam ahonnan a hang jött s ott ült Richard a májva színű füles fotelban de még csak a körvonalait vettem ki. Kissé homájosan láttam de a hangját felismertem.

Arra ébredtem, hogy egyre közelebb hallom, mintha egy folyosón sétálnék egyenesen az ébredés felé.

Felállt, egyszercsak megéreztem ahogy besüpped az ágy mellettem.
Lehajolt s kellemes illata felkúszott az orromba miközben homlokon csókolt.

- Szia. - nyöszörögtem kábán.

- Hát szia, már nagyon vártuk, hogy felébredj.Gyere mutatkozz be az új haver csajunknak.

Kipattantak a szemeim.

- Uram anyám, hát mégsem dinnye lett. - nevettem el magam, Richard pedig velem nevetett.

- Nekem is ez volt az első gondolatom.

Richard átadta a lányunkat akit most látok először.
Annyira békés volt, aludt a kis drága rózsaszín ajkai kissé elnyíltak és ásított egyet majd kinyitotta a szemét.

- Szia te kis dinnye. - suttogtam.

Richard fülemhez hajolt és szóra nyitotta száját. - ... vágod, hogy őt én raktam beléd. - mondta mindezt olyan komolysággal mintha ez lenne a fél millió fontot érő kérdés a legyen ön is milliomosban.

- Képzeld, ott voltam szóval vágom.

- Na nem mondod? - vigyorgott s nekem is nevetnem kellett de belehadított a fájdalom a friss vágásba.

Csak néztem ezt az aprócska lányt és csodáltam szépségét, tündéri kis halovány mosolyát és az egyenlőre nyugodtnak tűnő természetét.

Szerettem, nem is ismertem még de szeretetet éreztem és tudtam, hogy mindig megfogom védeni őt legyen szó bármiről is vagy bárkiről.

Kis karszalagján rajta volt a neve és a születés dátuma, időpontja és a többi adat.

Kerek három kilóval és negyvennyolc centivel született karácsony huszonötödikén reggel hat órakor, a neve pedig....

- Richard, mi a szar?

- Jaj, hogy a név.
Az meglepetés, gondtam illene hozzá második névnek.

Felnevettem s alig birtam visszafogni fájdalmas nevetésem.

Richard a hajamat babrálta miközben gyönyörködtünk karjaim közt szundikábó kislányunkban.

- Hát te nagyon jó baba vagy. - mondtam a kicsinek aki pár másodperc múlva sírásba kezdett.

- Eddig nem sírt, most mit kell tenni? - kérdezte Richard, én pedig banbán rávezettem tekintetem és ennyit mondtam. - Hát honnan tudjam, még sosem volt gyerekem.

- Most...most mit kell tenni?

- Nézd meg az interneten addig ringatom.

- Ne! Azt olvastam hozzá szokik.

- Akkor mit csináljak?

- Etesd meg. - mondta, én pedig lefagytam. - Azt írja a "Boldog baba, boldog mama" blog, hogy lehet éhes.

Majdnem elbőgtem magam.Talán ettől jobban féltem mint magától a szüléstől.

- Nemtudom hogy kell. - elcsuklott a hangom.

- Most akkor neked tej van a cicidben?

Értetlenül ránéztem. - Elvileg igen.

- Akkor hajrá.

- Menyj ki!

- Miért mennék ki?

-Menyj ki!

- Kicsim, nemár.

- Kérlek, szégyenlős vagyok.

Egy perc mulva egy idősödő nővér jött és vett szárnyai alá.Elmondta mit hogy csináljak és mellettem maradt.

- Most biztos hülyének néz.

- Dehogy nézem drágám, ha tudná miket látok itt. Ez a dolgom.
De elárulom, mikor megszületett a fiam fél éves koráig én mindig vele sírtam, olyan hülye voltam, hogy sajnáltam ezért együtt bömböltünk.

Megmosolyogtam szavait.
Próbálkoztam de valahogy nem jött össze a dolog, szegénykém éhes volt én pedig egyre nyugtalanabb a kudarcba fulladt etetési kísérlet miatt.

- Ne aggódjon, vannak szoptazós dadáink, nem marad éhen a kicsi.

Valahonnan hátulról a koponyám kellős közepéről kezdett sugározni előre és kezdte beborítani egész agyamat az a sötét köd ami nemsokára körbe ér és akkor kiáradva a világra sötétségbe borít mindent.
A szemem már tikkelt és egyik kezemmel olyan erősen szorítottam az ágy szélét, hogy elfehéredtek újaim.

-  Nem! - ennyit préseltem ki ajkaim közül.

- De hát ennie kell.

- Nem szoptatja más a lányomat!

- Nem közvetlen, a tejet cumisüvegen átt kapja meg a baba.

- Nem, a lányom nemfogja más tejét inni!

A főnővér ekkor lépett be az ajtómon és észrevette ingerült viselkedésemet.

- Mi a baj kismama? - okádtam ettől a megszólítástól.

Lányomat ringattam aki halkan sírdogált s próbálltam lenyugodni, hogy ne érezze rajtam feszültségemet.

- Nem szeretném ha a lányom más tejét kapná. - válaszoltam.

- Ugyan már, miért? Nem lesz tőle semmi baja, na adja szépen ide a babát elvisszük megetetni ha maga nem képes táplálni.

Bumm.

Én nem akartam ezt esküszöm, nem akartam ellenséges lenni de kihozta belőlem a gúnyos megjegyzése.

Mosolyra húztam a számat. - Kérem, szóljon a férjemnek. - az idősebb nővér megnyitotta az ajtót és távozott.

- Na idefigyeljen maga ítélkező picsa!
Nem jókedvembem nem etetem a lányomat hanem mert nem indult meg a kibaszott tejem.
És nem vagyok hajlandó megengedni,hogy a gyerekem idegen nők tejét igya! Oldja meg, ez a kislány Donald Williams unokája, Richard Williams lánya és ha nem akarja holnap megkapni a felmondását akkor mégegyszer nem beszél velem így, mert most még kurva kedves voltam! 

A nő tágra nyílt szemeivel bámult, a hajszál erek pattanásig feszültek s látszólag köpni, nyelni nemtudott.

Ideges voltam, ki ne lenne ideges egy ilyen helyzetben? Majdnem elsírtam magam a szavaitól " nem vagyok képes" de tartottam magam.

Egy perc múlva megjelent Richard az orvosommal aki kiküldte a karótnyelt főnővért.

Nemsokára már a kislányunkat etettem aki nagyokat cuppogott a cumisüvegnek s közben majd bealudt.

- Így legalább etethetem én is. - felnéztem Richardra aki nagyon koncentrált, s nézte mit csinálok, hogy eltanulhassa tőlem, de igazából én sem tudtam mit csinálok de biztosan jól csináltam mert nem sírt.

- Imádom, hogy ilyen nyugodt minden és csak ketten vagyunk, vagyis már hárman.

- Mert ez a mi pillanatunk végre.
Mindig volt valami az elmúlt két és fél évben, most ki akarom élvezni, hogy végre csak mi vagyunk. - kezét arcomra tette. - Annyira büszke vagyok rád. - mondta.

Velem maradt, végig együtt voltunk.
Felváltva etettünk, pelenkát cseréltünk, vigasztaltuk a kicsit mikor sírt bár erre nem volt sokszor példa.
Édes, nyugodt baba de ezt úgy érzem ki érdemeltem hiszen szinte végig szenvedtem a várandósság nagy részét.

Aludtam kicsit s annyira jól esett, kipihenve ébredtem.

- Azt hiszem tizenkettő lehettem, még mindig megvan a nyoma. - hallgattam ahogy Richard az újszülött lányunknak mesél.

- Te mit mosolyogsz? - kérdezte.

- Ismerkedtek?

- Igen, meséltem ám rólad is.

- Na nemond?

Telefonomat először vettem a kezembe s láttam, hogy anyám írt, hogy átjönnek délután.

- Mit írjak neki? - kérdeztem.

- Hogy programod van.

Nevetnem kellett Richard találékonyságán.

- Magamnak akarlak titeket. - és így is lett.

A délutáni órákban bejelentettük, hogy megszületett a kislányunk de türelmet kértünk amit elsőre nem akart megérteni a család viszont apósom bekussoltatott mindenkit.
Megkapták a kötelező képet a kicsiről majd egymás mellé tettük lehalkított telefonjainkat.

- Néz már milyen cuki kis keze van.

Richard áradozott miközben etette a kicsit.

- Engem néz, rendesen leselkedik. mosolyogtam szavaira ő pedig teledumálta a lányunk buksiját. - Az enyémek vagytok, mindketten.

🖤 Drága Gengszterkék!🖤

Korábbra ígértem az új részt, de akadt egy kis technikai problémám ami még mindig fennáll viszont oldom ahogy tudom, addig is köszönöm a türelmeteket.

Na, kitaláljátok mi lett a kislány vele?

                                            Millió csók....

                                               STORM