Megzavar a csend,
Idegesít a zaj,
Semmi nem jó így,
Semmi sem vigasztal.

(Anti Fitness Club)

•••

Csendben ültem az asztalnál, miközben az ételt turkáltam a villámmal. Hope és a szülei nagyban nevettek apám viccén, miközben Jade, Brian, és én unott pofával hallgattuk végig az egészet. Ahogy a fiú tekintetén láttam szívesebben lenne máshol, mint itt.

- Natalie jól ment a beiratkozás ? - fordult felém Hope anyja. Hirtelen a torkomban akadt az étel, ami miatt fuldokolni kezdtem, és természetesen a világot átkozni. Miután rendbe jöttem kínos vigyorra húztam a szám, és egy hajtincsem kezdtem el tekergetni.

- Egészen jól sikerült - feleltem kínosan, majd turkáltam tovább az ételt, ami nehezen ment le a torkomon.

- Ha azt nézzük, hogy te meg sem szólaltál egész végig, akkor igen tényleg jól sikerült - kötött belém azonnal apám. A villát ledobva a tányérom mellé csak megráztam a fejem, majd felálltam és inkább bementem a szobámba. Igaza volt az tény. De még is, hogy a francba szólaljak meg ha ez az egész még új nekem. Még csak pár napja csöppentem ide, ne várja el senki, hogy jó pofizzak, és azonnal szokjam meg az egészet.

Az ágyamra letelepedve úgy döntöttem, hogy bevágom a szokásos "utálom az egész világot" nyavalygásom, és szartam mindenre és mindenkire ami odakint történik. Szobámat a csend lepte el, ami egyrészről jó is volt meg nem is. A csendnek köszönhetően össze lettem zárva mérgező gondolataimmal együtt, viszont zenét rakni túl lusta voltam. 

- Nagyon gyerekes amit csinálsz - hallottam meg hirtelen egy mély hangot. Tekintetem az ajtó felé kaptam, ahol Brian állt. Barna haja kócosan meredezett összevissza, miközben lazán a falnak dőlt. Egy egyszerű farmer és fekete pólót viselt, ami kiemelte izmait.

- Te még is, minek jöttél be ? - néztem rá unott tekintettel. - Ja és amúgy nem vagyok gyerekes - fontam össze a karjaim.

- Nahát, hogy te milyen kedves vagy - felelte cinikusan, mire csak bemutattam neki. - Oh és amúgy igazad van. Te nem gyerekes vagy, hanem egy önző dög, aki elvárja, hogy sajnálják, miközben másokra nincs tekintettel - tette hozzá gyorsan, mire én hozzá vágtam egy párnát, amit sikeresen elkapott a levegőben. 

Válaszra se méltattam, csak kimentem a teraszra. Hogy mondhatja azt, hogy önző dög vagyok ? Nem neki halt meg az anyja, és hurcolták el teljesen máshová. Unott tekintettel a kinti életet figyeltem. Nem érdekelt, hogy Brian is ki jött utánam.

- Nem tudnál békén hagyni ? - kérdeztem tőle hátra sem fordulva.

- Unalmas odakinn, a telefonom meg le van merülve - ült le mellém. A sötét égboltnak köszönhetően a csillagok összevissza ragyogtak, amihez Manhattan fényei is csatlakoztak. Csodálatos volt. - Most haragszol igaz ? - pillantott rám nagy barna szemeivel.

- Önző dögnek neveztél. Egyáltalán ez, hogy jött ha nem is ismersz ? - mondtam neki dühösen. Szemeimmel ölni tudtam volna jelen pillanatban, de nem érdekelt.

- Mert az is vagy. Ja és persze még gyerekes is - vonta meg a vállát, miközben egyik kezében a telefonját forgatta.

- És ezt meg is tudnád indokolni, hogy miért ? - vontam fel a szemöldököm. Pár percig csendben maradt, és az eget nézte. Száját beszédre nyitotta, azonban hang nem jött ki onnan. Már kezdtem érezni a győzelem édes ízét, amikor hirtelen megszólalt.

- Csak magaddal törődsz. Folyton mindenkinek azzal kell törődnie, hogy neked jó legyen, miközben te magasról szarsz mások érzéseire. Nem törődsz azzal, hogy Jade-nek is ugyanolyan rossz mint neked, hogy eddig egyke volt és senki nem fenyegette őt az apja szívében. Hogy lehordod őt minden flegmának, és önzőnek, miközben te is ilyen vagy. Bunkó vagy Rebecca-val, miközben simán mondhatta volna azt, hogy ne gyere ide. Helyette próbál folyton a kedvedben járni, te meg folyamat a lelkébe tiporsz, mert nem bírsz azon túl lépni, hogy apád őt választotta anyád helyett, amit rajtad kívül mindenki elfelejtett. Apádnak is folyton a szemébe mondod a hibáját, miközben te nem tudod hányszor akart elmenni hozzád, de nem mert a szemedbe nézni, mert tudta, hogy utálod ? Ő most még is magához vett, próbálja jóvá tenni a hibáját, amit te nem is értékelsz. Értem én, hogy haragszol rájuk, de azért tisztában lehetnél azzal, hogy ez nem csak neked nem könnyű. Sajnállak anyukád miatt, de akkor is. Gyerekes meg azért vagy mert elmesélte apud, hogy ki engedted Sapphire-t, és megint kockáztattad az életed - darálta le az egészet azonnal. Tekintetemet elfordítottam róla és az eget kezdtem el bámulni. Be kell ismernem igaza van, de ezt hangosan soha nem mondanám ki. Már a hosszas hallgatásom is meggyőzte.

- Sapphire-nek hívják a lovat ? - ragadtam le annál a résznél ami engem érdekel. 

- Ja. Valami szép és különleges nevet akartak neki. 

- Aha - reagáltam le ennyivel. Igazából én soha nem értettem ezekhez. Ha nekem lett volna egyszer lovam én simán Keksznek neveztem volna el, becézése meg Kekszi lett volna. Na jó abbahagyom inkább. - Bocsi a múltkoriért. Arrébb kellett volna mennem, de hirtelen nem tudtam. Valami nem engedett megmozdulni, és talán mélyen belül nem is tudtam - mondtam ki egy kis idő után. Brian rám emelte tekintetét, és hosszasan nézett. Már kezdett idegesíteni, hogy semmit nem mond, amikor végre megszólalt.

- Engedjük el. Én se viselkedtem viszonylag normálisan - mosolygott rám, mire én is vigyorogni kezdtem. Talán még se olyan elviselhetetlen, mint amit én gondoltam.

- Brian anya küldött, hogy szóljak mennünk kellene - jelent meg hirtelen a semmiből Hope. Szőke haja ami alul most rózsaszín volt hullámosan omlott a vállára. Különleges kétszínű szemét ránk vezette, miközben ajkait mosolyra húzta. Egy egyszerű narancssárga ruhát viselt, ami hátul csipkés és látszódni engedi fekete melltartóját. Cipőnek meg egy fekete magassarkút választott.

- Nem töröd te ki abban a nyakad ? - utaltam a cipőre 

- Szerencsére eddig nem - röhögte el magát. Brian csak leintette, mire a lány nagy nehezen elment. A fiú még pár percig ült mellettem, majd nagy nehezen felállt. Épp kiment már, amikor hirtelen visszafordult. 

- Sok sikert holnap a suliban - szolt oda, mire csak bólintottam egyet, és ő el is ment.

Nem köszöntem el tőlük, de szerintem nem is baj. Kétlem, hogy annyira érdekelné őket. A teraszt elhagyva ledőltem az ágyamra, és néztem a plafont. Nem nyitott be apa, hogy leszidjon a viselkedésem miatt, és ez jó is volt így. Brian szavai jártak a fejemben, és be kell látnom teljesen igaza van. Annyira elvoltam foglalva a saját lelkivilágommal, hogy észre se vettem másnak is ugyanolyan rossz, mint nekem.

- Szia. Anya küldött, hogy szóljak ha éhes vagy, van maradék a hűtőben - nyitott be résnyire Jade. Haja kissé kócos volt, tekintete meg álmos. pizsinek egy hosszú fekete pólót választott, lábain meg rózsaszín nyuszis mamusz volt. 

Csak bólintottam nem szóltam semmit. Bámultam tovább a plafont, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve olyat mondtam Jade-nek, amit eddig soha. És amit remélhetőleg nem fogok gyakran.

- Sajnálom - szóltam oda, amikor már majdnem becsukta az ajtót. Tudtam, hogy hallotta, azonban nem mondott semmit, ami nem is baj. Én mindent megtettem ami tőlem telik.

- Én is sajnálom - szólalt meg idő után. Tekintetem rákaptam,mert azt hittem elment. Nem robbant ki hirtelen nagy testvéri szeretet közöttünk, valószínűleg ugyanúgy megtudnánk a másikat fojtani, azonban valami még is változott. És ezt egyikünknek sem kellett kimondani, mert mindketten tudtuk.

Miután Jade kiment még pár percig feküdtem az ágyon, majd amikor meguntam gyorsan lezuhanyoztam, és magamra kaptam valamit aludni. Hajam egy egyszerű kontyba kötöttem, majd amikor mindennel végeztem visszamentem a szobámba nézni a plafont.

Jennie :

Mesélj mi történt eddig veled ?

Arcomon mosoly jelent meg, és óriási honvágyam lett. Amióta eljöttem alig beszéltem Jennie-vel, nagyit meg egyáltalán nem kerestem, aki biztos aggódik értem. A bűntudatot elnyomva rányomtam a hívás gombra, amit a lány azonnal felvett. Örömteli hangja azonnal a fülemben csengett újra, és úgy éreztem semmi nem változott.

- Komolyan ezt mondta ? - kérdezett rá, miután elmeséltem neki mindent.

- Igen, de ha azt nézzük igaza van. Tényleg csak magammal törődtem - tűrtem egy hajtincset fülem mögé, amit nem látott.

- Jó de téged is meg lehet érteni. Nyilván nem fogsz kedvesen hozzáállni egy olyan nőhöz, aki miatt az apukád téged is elhagyott. Ezzel a Jade lánnyal meg viszonylag te kedves voltál, ő kezdett el flegmázni, te csak megvédted magad. Az apáddal meg nyilván nem normális a viszonyotok. Öt éves voltál, amikor utoljára láttad, most meg hirtelen újra az életed részévé válik. A lovat kiengedni, viszont tényleg hülyeség volt. Még szerencse, hogy apádnak, és annak a fickónak sikerült bezárni, mielőtt tényleg bajod eshetett volna.

- Nem láttam olyannak, mint aki bántani akar - utaltam a reggeli kis akciómra.

- Adam-nél és Ruby-nal se gondoltad, hogy megcsalnak még is megtették - mondta ki, mire azonnal szúró érzést kezdtem el magamban érezni. Ez eddig még nem is jutott el a tudatomig. Szememből egy kósza könnycsepp kifolyt, azonban többet nem engedtem utána. Fejemet megrázva próbáltam el tüntetni a rám törő emlékeket, azonban nem ment. Minden közös pillanat az eszembe ugrott. Az első találkozás, az első randi, az első borzalmas vicc amit mesélt. A hangja ahogy a fülemben csengett, a mosolya, az érintése, az a szédítően édes csókja. Az első együttlét. Minden ami akkor a világomat jelentette hirtelen eltűnt. - Jól vagy ? - hozott vissza a valóságba Jennie hangja.

- Igen, persze - erőltettem magamra egy mosolyt, amit nem látott. Jennie érezte, hogy hazudok, azonban nem tette szóvá. Miután letettük felhívtam a nagyit is akivel szintén beszéltünk egy órát.

Miután letettem azonnal bealudtam. Másnap reggel a telefonom idegesítő dallamára keltem. Álmosan megdörzsöltem a szemem, majd a gardrób szekrényem felé botorkáltam, amiből kikaptam egy fekete pulcsit, és szintén fekete nadrágot. Fürdőben elintéztem a szokásos rutinokat, majd magamra kaptam a sportcipőm, és beszálltam apám kocsijába, aki miután végzett a reggelivel azonnal bepattant, Jade-vel együtt.

A sulihoz érve mindketten elköszöntünk apától, majd Jade a termemhez kísért. Lassan benyitottam az ajtón, miközben a gyomrom pin pong labda méretűre zsugorodott. Az osztály azonnal abba hagyta amit eddig csinált, és 23 kíváncsi tekintet időzött rajtam. Kínosan a hajamba túrtam, miközben nem mozdultam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz ez az egész.

Itt lenne az új rész. Nektek, hogy telik eddig a szünet, történt valami izgalmas veletek ? Mit gondoltok, sikerül Natalie-nek beilleszkedni az új osztályába ? Rendbe jön a kapcsolata az apjával és a többi családtagjával ?

Ramiii2002