Az élet legnagyobb tudománya az el nem csüggedés, a remény megőrzése, az állandó újrakezdés.

(Csőgl  János)

•••

A repülő ablakainak dőlve néztem kifelé. A csillagok összevissza helyezkedett el a fekete ég bolton. Apa a mellettem lévő ülésen horkolt, miközben én feljebb hangosítottam a zenét, majd lehunytam szemeimet. Halkan vettem a levegőt és próbáltam ezt az őrületet feldolgozni, ami igazából csak most kezdődik. Barna hajamat kisepertem a szemem alól, és apára néztem, aki még mindig aludt. A gyomrom hirtelen korogni kezdett, ami azt jelezte, hogy ennem kellene. Zöld szemeimmel körbe néztem, hátha látok egy stewardesst azonban senki nem volt jelent. Éhesen sóhajtottam egyet, majd inkább követtem apám példáját, és bealudtam. 

Álmaimból apám hangja keltett fel, aki őrült módon kezdett el rázni.

- Basszus fent vagyok - morogtam oda, miközben lassan kinyitottam zöld szemeim. Barna hajam kócosan meredezett össze-vissza, miközben a ruhám izzadtan tapadt rám. - Bűzlök - jelentettem ki az egyértelműt, miközben egy fintort vágtam.

- Nem szeretem ha káromkodsz - kezdett el oktatni.

- Én se szerettem, hogy le léptél, most meg veled kell mennem Manhattan-be, még is eltűröm, mert nincs más választásom. Én a te helyedben is ezt tenném - vontam meg a vállam nemtörődöm stílusban. Apám csak egy sóhajjal fejezte ki, hogy nem tetszik neki a stílusom, de nem szólt semmit. Mélyen nagyon is jól tudja, hogy igazam van.

A repülőtéren sétálva meg láttam egy szőke hajú nőt, aki mellett egy unott tekintetű lány állt. Boldogan integettek felénk, miközben apa gyorsított a léptein. Én csak tovább sétáltam fa pofával, miközben próbáltam fel mérni a két idegent. A szőke nő, aki látszólag a negyvenes évei vége felé járhatott  végig vigyorgott. Festett szőke hajában megcsillant néhány ősz hajszál, miközben egy fonatban a vállára hullott, amiből pár tincs összevissza meredezett. Arcán néhány ránc keletkezett, azonban a púdertől, amibe valószínűleg bele eshetett nem vettél észre semmit. Alacsonyabb volt a lányától, és kissé teltebb is. Egy ugyanolyan fehér kötött pulcsit, és farmer nadrágot viselt, mint én, viszont ő fekete tornacsuka helyett egy barna bokacsizmát viselt. Kék szemei boldogan fel ragyogtak, amikor odaértünk, és szorosan megölelte apát, majd felém is kitárta a kezeit, azonban én rögtön elhárítottam.

- Bocs nem ölelgetek idegeneket - próbáltam egy vigyort erőltetni az arcomra, ami inkább sikeredett vicsorra. Amit igazából mondani akartam, azért valószínűleg kaptam volna, és nem nagyon érdemes magam elvágnom a család többi tagjánál. Legalább is nem most.

- Megértelek aranyom - vigyorgott tovább mint egy hülye. Nem akar ezzel amúgy orvoshoz menni ? Nekem ennyi vigyorgástól már izomlázam lenne, ez a nő meg amióta megjöttünk így volt. Mellesleg attól, hogy becézgetni kezdett felfordult a gyomrom, de a kitörni készülő hányingerem ráfogtam arra, hogy alig ettem. - Jé egybeöltözünk  - állapította meg az egyértelműt. Ez a nő egy igazi IQ bajnok.

- Csodálatos - feleltem unottan.

- Annyi különbséggel, hogy a te felsődön szemfesték virít - szólalt meg hirtelen a flegma tekintetű kis csaj.

A lány vékonyabb, és  magasabb  volt az anyjához képest. Olyan 13-14 körülinek tippelném. Barna haja, ami az enyémnél kissé világosabb egyenesen omlott a vállára, miközben alul tépett volt egy kicsit. Lábait egy egyszerű rövid sortba bújtatta, és egy ejtett vállú felsőt viselt, ami látszódni engedte piros melltartópántját. A szereléséhez egy ugyanolyan cipőt párosított, mint nekem. Az anyjával ellentétben ő nem mosolygott. Sőt látszólag nem is örült az érkezésemnek, bár én se nagyon repdesek az örömtől.

- Natalie vagyok - próbáltam én megtenni az első lépést. Elvégre mégis egy házban fogunk élni mostantól.

- Nem kérdeztem, hogy hogyan hívnak - mosolygott rám gúnyosan. Szuper úgy tűnik gazdagabb lettem egy flegma húggal.

- Jade viselkedj - sziszegte ki az anya fogai között, és a vigyor ami eddig ott virított az arcán, hirtelen eltűnt. A flegma kis csaj, vagyis akarom mondani Jade, rá se hederített az anyja mondatára, csak apa felé fordult, és a következő kérdéseket tette fel : 

- Meddig fog nálunk lakni ez a csaj ? - vonta fel a szemöldökét, miközben lekezelően végig mért. Itt telt be nálam a pohár.

- Először is van nevem, az előbb említettem. Másodszor mi az, hogy ez ? Képzeld ember vagyok, és ezt a megszólítást nem használjuk embereknél, de úgy tűnik az én drága édesapám, és vigyori, akinek nem értem, hogy hogyan nem lett még izomláza nem neveltek beléd tiszteletet. Harmadszor képzeld nem én akartam ide jönni. Csak az én drágalátos nagyanyám idezavart, és anyám végrendeletében is ez áll. Szóval amíg én viszonylag próbálok veled normálisan viselkedni, akkor kérlek te is tedd meg, különben egyesével tördelem le azokat a hosszú körmeidet, és etetem meg veled - vigyorogtam rá, vagyis inkább vicsorogtam.

Jade-et ugyanolyan fapofával nézett, mint amikor érkeztünk apával, azonban a száját már nem nyitotta ki, és ez a hazafele vezető úton így is maradt. Jade-val hátra ültünk a kocsiban, és amíg ő a telefonját nyomkodta, addig én a zenét hallgattam. Fejemet hátra döntve lehunyt szemmel hallgattam a zenét, miközben egy gomb nyomással lehúztam az ablakot, ugyanis melegem lett. A zene világából az hozott vissza, hogy hirtelen valaki el kezdte bökdösni a vállam. Szemeimet fáradtan kinyitottam, majd unottan Jade-re emeltem a tekintetem, aki az egész úton szinte hozzám se szólt.

- Segíthetek valamiben ? - kérdeztem fáradt hangon, ugyanis jó lett volna már aludni. A repülő székében nem nagyon volt rá lehetőségem.

- Húzd fel az ablakot - utasított.

- Esetleg hozzá tehetnéd, hogy kérlek. Mellesleg melegem van - vontam meg a vállam nemtörődöm stílusban. 

- Vedd le a pulóvered, és nem lesz meleged - jelentette ki az egyértelműt. Szuper úgy tűnik megint el kezdünk veszekedni hurrá.

- Ne akard már bemesélni nekem, hogy fázol, miközben olyan gatyában vagy, amiből a fél segged ki látszik. Mellesleg az izzadság úgy folyik rólad, mint a víz - röhögtem el magam kínosan, ugyanis tuti nem fázott, csak simán engem akart bosszantani. 

- De te se akard bemesélni nekem, hogy meleged van, miközben azt a nyamvadt pulóvert eddig le se vetted - vágott vissza azonnal. Ez talált süllyedt. 

- Lányok elég lesz ott hátul - szólt hozzánk hirtelen apa. - Natalie te vedd le a pulóvered, Jade te meg ne nyavalyogj, mert kezd megfájdulni a fejem - utasított.

- Miért nem veszel be gyógyszert ? - kérdezte elől a vigyori, akinek még mindig nem derült ki a neve, ugyanis nem mutatkozott be, engem meg annyira nem is érdekel, hogy megkérdezzem.

- Szerinted nem gondoltam erre Rebecca ? - nézett a szőke nőre apa, akinek ezek szerint Rebecca a neve, miközben a fejét masszírozta, hogy ne fájjon neki annyira.

- Akkor ha gondoltál rá miért nem veszel be ? - faggatta tovább apámat. Apu,ahogy én is szintén egy értetlen pillantással jutalmaztuk, miközben magamban megállapítottam, hogy ez a nő tényleg nem egy IQ bajnok.

- Mert talán nincs nála - jelentettem ki az egyértelműt unottan, mire Rebecca csak a homlokára csapott, egy "én hülye" stílusban. 

Az út további részében senki nem szólt senkihez, én asszem még be is aludtam, ugyanis arra keltem fel, hogy a kocsi hirtelen megáll egy szürke panelház előtt. A kocsiból kiszállva becsaptam magam után az ajtót, miközben a hajamat megigazítottam, amit a hirtelen keletkezett szél kezdett el fújni, ezzel még jobban kócos hatást keltve . Fehér kötött pulcsim le vettem magamról, és a derekamra kötöttem, ezért csak egy egyszerű szürke pólóban álltam tovább, miközben összefontam a karjaimat. 

- Íme az új otthonod - mutatott apám a szürke tömbre, és látszólag valami izgatottságot várt, azonban ugyanazt az unott pillantást kapta tőlem, amivel eddig mindenkit jutalmaztam. 

- Csodálatos - feleltem közömbösen, majd a zsebemből elő húztam a telefonom, ugyanis csipogni kezdett.

Jennie  : 

Sok sikert az új sulidban, ha majd hazaértél, kérlek válaszolj. 

Natalie :

Épp most érkeztem meg, de borzalmas eddig itt. Apám új párja sík hülye, ráadásul próbál velem jóban lenni, ezért nyálasan kedves. Állandóan mosolyog, és egyszerűen olyan, pozitív a kisugárzása, hogy hányingert kapsz. O és rá igaz a mondás, hogy a napra lehet nézni, de rá nem, ugyanis a púdertől úgy csillog, hogy megvakulsz. Ellenben a lányával, aki egy kis flegma szerencsecsomag. Még meg sem érkeztem szinte, és lekezelően mért végig. Állandóan kötekedni próbál, és annyira nagyra tartja magát, hogy az hihetetlen. Ráadásul már most azt várja, hogy mikor lépek le, de legalább ez az egy közös bennünk.  A suliról meg még nem tudok nyilatkozni, de majd arról is beszámolok.

Jennie : 

Szóval borzalmas...Bár ha megnyugtat itt sem jobb a helyzet. Ruby, és Adam egész nap falják egymást, és szinte semmi szégyenérzet nincs bennük, hogy egykor a barátnőjük voltál. Sőt még haragszanak is rád, mondván, hogy tőlük még el sem köszöntél ennyi év "barátság" után. Komolyan mondom Natalie én a te helyedben rég felpofoztam volna mind a kettőt.

Natalie :

Nem süllyedek le az ő szintjükre...

Jennie :  

Ezért vagyok én, hogy helyetted megtegyek ilyen nehéz lépéseket.

Natalie :

Azt egyből gondoltam. 

- Nem jössz ? - nézett unott tekintettel Jade, miközben összefont karokkal méregetett. Csak bólintottam, majd a telefonomat a zsebembe csúsztatva utána mentem. 

Az ajtón belépve elém tárult a bejárat. Hátul voltak a postaládák, és a lift közvetlen az ajtóból látni lehetett. A bejárat piros színekben pompázott, és alul fekete parketta volt le rakva. A helyiséget zöld növények dobták fel, miközben néhány kuka is le volt rakva a falnak tolva. A liftbe belépve hirtelen észre vettem egy felénk rohanó lányt. Szőke haja két fonatban hullott a vállára, ami alul kissé lila volt. Egy egyszerű fehér csipkés ruhát viselt, aminek a szoknya része alul tele voltak színes virágokkal, hozzá meg egy egyszerű topánkát vett fel. Jobb karján csilingelő karkötők voltak, ami a futásnak köszönhetően végig csörögtek. Amikor odaért hozzánk, csak kedvesen ránk mosolygott, és köszönt apáéknak, akiket látszólag ismert. Arcra gyerekesnek mondanám, olyan 14-16 körülinek tippelném meg. Arca televolt néhány szeplővel és pisze orra alatt egy anyajegy helyezkedett el. Rózsaszínes kis ajkai folyamatosan mozogtak, ami egy kissé cserepes volt, azonban a szeme az ami igazán látványos volt benne, ugyanis amíg a jobb kék volt, addig a bal zöld, ami szerintem igazán különleges. Ahogy apumékkal beszélgetett, hirtelen rám kapta a fejét, és mintha le esett volna neki, hogy mi a helyzet, hozzám kezdett el magyarázkodni.

- Úristen te vagy Natalie. Még be se mutatkoztam, a nevem Hope, egy suliba fogunk járni, és osztályba. Az érkezésed előtt apud meg kért, hogy segítsek a beilleszkedéssel kapcsolatban, és én azonnal igent mondtam. Tudom para, hogy hirtelen új városba kellett költöznöd, és új sulit kell kezdened, ahol nem olyan könnyű a beilleszkedés, de hidd el menni fog. Úristen el sem tudod hinni, hogy mennyire örülök, hogy végre jön hozzánk egy normális lány - hadarta boldogan hadonászva, miközben csak bólogattam, és próbáltam felfogni azt a rengetek infót amit rám zúdított.

- Beszélnél úgy, hogy mi is értsük ? - szólalt meg mellettem flegmán Jade. Ezek szerint nem csak velem ilyen lekezelő.

Hope kínosan az egyik fonatát kezdte el csavargatni, miközben az egyik lábáról a másikra állt. Szemei késsé csillogni kezdett, miközben az a kedves mosoly amivel fogadott hirtelen eltűnt. Helyette csak lesütötte bűnbánóan a szempilláit, és úgy harapdálta a szája szélét.

- Nem tudtad volna ezt kedvesebben közölni ? - fordultam hirtelen Jade felé. A lány csak unottan megforgatta zöld szemeit, majd összefont kezeit lengette maga elé. Azt megértem ha velem flegma (bár nem adtam rá semmi okot), de Hope nem csinált semmit. Ő kedvesen idejött hozzánk, erre Jade így kezdett el beszélni. Apu és a párja meg csak nézik, hogy az elkényeztetett kicsi kislányuk hogyan tipor mások lelki világába.

- Képzeld el nem - vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban, majd kisepert egy tincset a szeme alól.

- Elegem van a flegma viselkedésedből, és abból, hogy amióta megérkeztem úgy viselkedsz velem, mintha leprás lennék - hadartam összevissza, majd hirtelen apám párja felé fordultam. - Belőled is elegem van, hogy azt hiszed, hogy jóban leszünk, közbe mélyen te is tudod, hogy nem. Istenem te tetted tönkre a családunkat, te vetted el tőlem az apámat, aztán amikor megérkezem kedveskedsz összevissza, és úgy csinálsz mintha semmi nem történt volna. Bocs, hogy én nem tudom ennyire könnyen elfelejteni a múltat - vágtam hozzá sértő mondataimat, mire apum megunta az egészet, és hozzám intézte következő szavait.

- Natalie nem kéne így beszélned Rebecca-val. Mi szeretünk téged, és csak segíteni szeretnénk neked - tette a vállamra a kezét, amit azonnal lesepertem.

- O tényleg ? Hol volt az a nagy segítő szándékod, amikor elmentél, és elhitetted velem, hogy ettől még nem fog változni semmi ? Hol volt az a nagy segítség amikor először lett lámpalázam, és idegességemben lehánytam az igazgatót, majd napokig nem akartam iskolába menni, mert mindenki hányó Natalie-nek csúfolt ? Hol volt az a kibaszott nagy segítő szándékod, amikor először lettem szerelmes ? Hol voltál te ezekben a pillanatokban ? Sehol, mert te úgy döntöttél, hogy új családot alapítasz, és magasról szarsz a régire. Szóval tőlem ne kérje senki, hogy tűrjem el ezt az egészet, és álljak hozzá normálisan, mert ehhez nem lehet. Istenem ha anya nem hal meg, és nem lett volna ez az egész hülyeség a végrendeletében, te ugyanúgy szarnál a fejemre, és élnéd tovább az életed. Igazából most is szarsz a fejemre,csak  ezzel akarod azt az egész rosszat elfeledtetni velem, és saját magaddal is - mondtam könyörtelenül a szemébe az egész sérelmet ami engem ért, majd hirtelen megnyomtam a lift gombot és kiszálltam. Nem törődtem azzal, hogy apám idegesen utánam kiabál. Nem törődtem azzal, hogy Jade megint lekezelően beszél rólam, és igazából azzal se törődtem, hogy Rebecca szomorúan mondta apának, hogy ő reménykedett abban, hogy mi jóban leszünk. Nem törődtem semmivel, mert igazából csak el akartam előlük tűnni. Elegem lett ebből az egész cirkuszból, és csak fel akartam ülni az első gépre, majd hazamenni, és az ágyamba bevackolni magam, miközben a nagyi forrócsokiját iszom. De a legjobban anya ölelésére vágytam, és arra, hogy minden a régi legyen, amikor még élt.

A lépcsőn leszaladva kivágtam magam után a bejárati ajtót, és csak elmentem. Azt, hogy hova annyira nem is érdekelt, csak mentem a fejem után. Talán eljutok a repülő térig, és ha kedvesen könyörgök egy családnak feladnak úgy, mint egy bőröndöt, vagy, mint egy háziállatot. 

- Natalie várj meg - hallottam meg hirtelen egy felém irányuló vékonyka gyerekes hangot. Hope sietve futott utánam, miközben két kezével a ruhája részét fogta, nehogy a szél látszódni engedjen nem kívánt dolgokat. Haja a szemébe lógott, de nem törődött vele, csak odajött hozzám, és hirtelen megölelt. Eléggé meglepődtem, de azért esetlenül visszaöleltem. - Sajnálom ami veled történt, vagyis inkább ami veled történik - nézett mélyen a szemembe, miután elengedett. 

- Inkább én sajnálom, hogy az egész kirohanásomat végig kellett nézned. Túlreagáltam egy kicsit - nevettem el magam kínosan, miközben a hajam próbáltam igazgatni, amit a szél összevissza fújdogált. Már igazán el kellene egy fésű. 

- Ugyan, ezért nem kell bocsánatot kérned. Én se reagáltam volna másképp a helyedben - mosolygott rám nyugtatásképpen, és anya halála óta most éreztem azt, hogy valaki igazán megért. Talán ennyi jó dolog van ebben az egész káoszban, de több nem.

Hope-val elmentünk sétálni, és nagyon jól éreztem magam vele, egy kicsit úgy éreztem, hogy az a nagy súly amit eddig cipeltem könnyebbült egy kicsit azzal, hogy szó szerint mindent elmeséltem a lánynak, aki csak megértően bólogatott, és ahol tudott ott közbeszólt. Apa ez idő alatt vagy háromszor hívott, és hat üzenetet hagyott, azonban anélkül, hogy bármelyiket is megnéztem volna töröltem az összeset.

- Legalább visszaírhatnál neki annyit, hogy jól vagy. Biztos aggódik érted - pillantott Hope a telefonomra, miközben a süteményünket ettük.

- Ugyan - legyintettem le - csak szimplán a nagyi haragjától fél.

Hope csak hümmögött egyet, azonban nem szólt semmit, csak ette tovább a süteményét. Miután végeztünk kifizettük a süteményeket, és az italokat, majd a kávézóból kilépve hazafelé vettük az irányt.

A háztömbök között sétálva, hirtelen bámészkodó embereket vettünk észre. Hope-ra pillantottam, hátha tudja, hogy mi folyik itt, azonban ő tanácstalanul széttárta a kezeit.  Egy izzadt nagy darab férfin átpréselve magam, megláttam egy nagy kamiont, ami nyitva van,és ahol két fiú állt, miközben próbáltak beterelni egy nagy sötét musztángot. A ló fekete szemeiben félelem tükröződött, és tekintete a lelkedbe hatolt. Sötét szőre csillogott. Orrával prüszkölt egyet, miközben patáit nem akarta mozdítani, hanem inkább még jobban megmakacsolta magát. A szemei között egy fehér csík húzódott, miközben alul a lábai kissé fehérek volta. Sörénye, és a farka meg ugyanolyan sötét színű volt, mint a sörénye.

- Félre - szólt oda nekünk az egyik fiú, azonban én a hirtelen félelemtől oda ragadtam, és csak megszeppenve néztem, ahogy a vad musztáng épp felém közelít. 

Itt az új rész ! Remélem teszik, pozitív és negatív véleményt egyaránt fogadok.

Ramiii2002