- Connor! – Az éjszaka csendjébe halk suttogás vegyült. A fiú nem ébredt fel, mozdulatlanul feküdt a takaró alatt.

- Connor – Megnyikordult a parketta, és Connor szeme résnyire kinyílt.

- Miaz – nyögte rekedten, és esetlenül feltámaszkodott. Pillantása az ajtóra fókuszált, ahol egy apró alak állt mozdulatlanul a küszöbön. Connor szíve hevesen kezdett dobogni, de rögvest le is csillapodott, amint teljesen felküzdötte magát az álomból, és felismerte a húgát.

- Elly? – motyogta értetlenül. – Mit keresel itt? Baj van?

- Rosszat álmodtam – suttogta a kislány, és tett egy bizonytalan lépést. – Odabújhatok melléd?

A fiú a párnájára hanyatlott, és ellenállt a kísértésnek, hogy visszaküldje a húgát a szobájába. A telefonja kijelzőjét megnyomva felvillant a pontos idő, és hajnali kettőkor Connor szívesebben aludt volna kényelmesen, és legfőképp egyedül.

- Gyere – mondta végül sóhajtva, Elly léptei pedig abban a pillanatban felbátorodtak, és néhány másodperc múlva már be is fúrta magát Connor mellé a jó meleg, biztonságos takaró alá.

- Mit álmodtál? – kérdezte a fiú suttogva, és hagyta, hogy Elly teljesen odabúljon hozzá, és hideg talpát az ő lábszárán melegítse. Ahány hajszála volt, mind égnek állt abban a pillanatban.

- Rossz emberek jöttek ide, és nagyon egyedül maradtam – szipogta a kislány.

- Jól van, nyugi – öltele magához Connor. – Most nem vagy egyedül.

Lehunyta a szemét, és erőlködve megpróbált visszaaludni. Aztán a következő pillanatban megszólalt az ébresztője, Connor pedig szitkozódva rúgta le magáról a takarót. Úgy érezte, csak néhány perc telt el, mióta Elly átjött hozzá az éjjel. A kislány békésen szuszogott mellette, a legkevésbé sem vett tudomást az ébresztő zavaróan magas hangjáról. Connor kidörgölte az álmot a szeméből, majd hozzá látott az öltözködéshez. Leballagott a lépcsőn, ahol Apa már a reggeli újságot olvasta, Anya pedig reggelizett.

- Jó reggelt – mosolygott rá az asszony. – Jól aludtál?

Connor biccentett, nem volt kedve beszélgetni. Gyorsan fogat mosott, majd az előszoba felé menve, hátra szólt:

- Elly nálam aludt ma éjjel.

- Igazán? – húzta fel a szemöldökét Apa, és letette az újságot. – Valami baj volt?

A fiú legyintett.

- Nem vészes. Csak rosszat álmodott, és gondolom titeket nem akart zavarni. Indulok! – intett, és a táskájával a vállán már kint is volt az ajtón. Buszozhatott volna, de nem volt kedve a büdös járművön nyomorogni egy csapat nyugdíjas között. Múltkor felszállt egy szinte üres buszra, ám amikor leült egy helyre, a mögötte jövő idős néni neki állt kiselőadást tartani arról, hogy ő a fiatalabb, adja át neki a helyét. Connor tisztelte az időseket, és általában udvariasan viselkedett velük, de abban a pillanatban legszívesebben megmondta volna a magáét, miszerint a buszon még rengeteg szabad hely van, tessék azok közül választani.

Így hát hosszú, ruganyos léptekkel sétált, haját borzolta a reggeli szél, a csípős levegő könnyeket csalt a szemébe. Nyugalom vette körül egészen addig a pillanatig, amíg valaki hátulról rá nem ugrott.

- Szevasz, Connor! – rikkantotta vidáman Alex, amikor elengedte a fiút. Connor megilletődötten köszönt neki, aztán Alex mögé nézve, megpillantotta Robint, Felixet és Tináékat is. Robin bocsánatkérően nézett Connorra, és fejével Alex felé intett.

- Én mondtam neki, hogy nem jó ötlet.

- Nem téma – legyintett a fiú.

Együtt lavíroztak tovább az autók forgatagában, és amikor már csak néhány saroknyira voltak az iskolától, Felix hirtelen Connor felé fordult, és matatni kezdett a hátizsákjában.

- Itt kell lenniük valahol – motyogta, aztán egy győzedelmes kiáltással kiemelt négy vaskos füzetet, és Connor kezébe nyomta. A fiú értetlenül meredt rá, de Felix rögtön megmagyarázta.

- Mondtad, hogy elolvasnád a képregényünket, így gondoltam kölcsönadom az első néhány számunkat.

Connor szeme elkerekedett, amint belelapozott az egyik füzetbe. Az oldalakon hibátlan, részletgazdagon kidolgozott képsorok szerepeltek. Minden stimmelt, az arányok, a háttér, az árnyékolás, egyszerűen fantasztikusan szép munka volt.

- Basszus, ez hihetetlen – forgatta folyamatosan a keze között, és nem győzött ámulni. – Egyszerűen csodálatos! Hogy tudtok így rajzolni?

Felix nem válaszolt, de pillantása találkozott Alexével és arcukon egyszerre ragyogott fel a boldogság, látva Connor ámulatát.

- Amit a kezedben tartasz, az a harmadik szám, de ha megnézed, az első az színes – mutogatta büszkén az egyik füzetet, majd hozzá tette:

- A többit is ki akarjuk színezni, csak hát ez nem kis munka – nevetett fel zavartan.

- Nem értem, miért nem akarja senki kiadni – mondta Connor, még mindig elbűvölten nézve az oldalakat.

- Majd, ha elolvastad a párbeszédeket, utána mond ezt – húzta gúnyos mosolyra az ajkát Tina. – Különben meg induljunk, el fogunk késni.

Connor óvatosan eltette a füzeteket a táskájába, majd a többiek után sietett.

Az egész nap borzasztóan unalmasan telt, kivéve a történelem órát, amikor a tanárnak kedve támadt feleltetni, így Connor remegő térddel kibotladozott az osztály elé, és a térképet a kezébe véve neki kezdett. Sajnos mivel túl bizonytalan volt, csak négyest kapott, hiába tudta jól az anyagot.

Az utolsó óra után az ebédlő felé vette az irányt. Robin már várt rá, a menza bejáratából integetett a fiú felé, és amikor Connor közelebb ért, rámosolygott.

- Milyen volt a napod?

- Tűrhető. És a tiéd?

- Az enyém is. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy ma zenesuli! – Robin szeme izgatottan csillogott, szinte már hallotta felcsendülni imádott dallamait a zongoráján.

Connor arcából kifutott a vér, és bizonytalanság áradt szét benne.

- Most, hogy jobban ismerlek, zenélhetnénk együtt! – javasolta boldogan Robin, aki láthatóan nem vette észre a fiú hangulatváltozását.

- Képzeld csak el, milyen jól szólnánk együtt!

- Aha, az klassz lenne – sikerült végre Connornak kinyögnie valami válaszféleséget.

- Valami baj van? – váltott hangsúlyt Robin. – Ha nem szeretnéd... nem muszáj.

Az igazság az volt, hogy Connor nagyon is szeretett volna együtt zenélni a lánnyal. Elképzelte, amint Robin kecses ujjai végig szaladnak a billentyűkön, édes dallamokat csalva elő a zongorából, és ő közben gitárral kíséri. Még sosem próbálták a két hangszert együtt, és a fiú biztos volt benne, hogy csodálatosan érdekes lenne. A probléma csak az volt, hogy Connornak fogalma sem volt, hol lehet a gitárja, és ráadásul nem volt biztos benne, hogy jó ötlet megközelíteni a zeneiskolát.

- Semmi baj – vett erőt magán, és halványan elmosolyodott. – Nagyon szívesen kipróbálnám, de nem biztos, hogy ma ott tudok lenni az órán.

- Ó – sütötte le a szemét Robin. – Miért?

Connor veszettül törte a fejét valami meggyőző kifogáson, ám ekkor Robinra pillantva észrevette a lány arcán végig suhanó csalódottságot, és meggondolta magát.

- Tudod mit? – kezdte. – Nem érdekel. Elmegyek, és játszunk együtt!

- Szuper! – lelkesedett azonnal a lány, és vidáman belekarolt a fiúba. – Fantasztikusan fog hangzani! Mit játszunk majd először?

Az asztaluk felé haladva különböző dal ötleteket dobtak fel, és Connor, mint amikor strucc dugja a fejét a homokba, úgy élte bele magát egyre jobban a délutáni zenélésbe. Az időközben kialakult aggodalmat egy legyintéssel elintézte, és igyekezett minél kevesebbet gondolni az esetleges problémák felmerülésére.

Robinnal lehuppantak egy asztalhoz, és elmélyűlten beszélhettek tovább a zenéről. Connor szinte észre sem vette, amikor Lola és Tina is csatlakozott hozzájuk, annyira lekötötte, amit Robin mondott, és ahogyan beszélt. Nem bírta levenni a szemét a lány hosszú, karamellbarna tincseiről, és mosolygó ajkairól.

Tina kérdőn Lolára nézett, majd jelentőségteljesen köhintett egyet, mire Connor felocsúdott boldog kábulatából, és rájuk pillantott.

- Sziasztok. Mi újság?

Tina vállat vont, Robin viszont előhalászott egy nyalókát a táskájából, és vígan mesélni kezdett a napjáról. Részletesen. De úgy, igazán, tényleg részletesen. Connor egy idő után már megbánta, hogy feltette a kérdést, de Robint láthatóan nem zavarta Lola beszédes természete, mosolyogva, teljes figyelemmel hallgatta barátnőjét.

Istenem, ez a lány tökéletes, villant át Connor agyán, de aztán gyorsan másra gondolt. Robin csak a barátja, semmi több. Kár ebbe többet beleképzelni.

De akkor miért mardossa féltékenység, amikor Rayre gondol?

- Halihó! – Alex szinte kirántotta a széket az asztal alól, majd nagy vehemenciával ráhuppant. Felix ezzel szemben komótosan lepakolt, és alig motyogott valami köszönésfélét.

- Valami baj van? – fordult oda hozzá Connor előként, és a többiek is felfüggesztették a beszélgetést. Felix megrántotta a vállát és kedvetlenül turkált az ételben.

- Mond már el – nógatta Robin, aki nem bírta a feszült helyzeteket. Nem szerette, hogyha húznak, halasztanak egy fontos bejelentést, csak hogy betegre izgulja magát az alatt a harminc gyötrelmes másodpercig.

Felix azonban csendben maradt, és inkább a szájához emelt egy kanálnyit az ételből, csak hogy ne kelljen beszélnie. Alex a szemét a plafon felé fordította, majd erőltetett vigyort küldött testvére felé.

- Valaki tönkretett néhány oldalt az egyik számunkból.

- A közös képregényetekből? – döbbent meg Connor, és tekintete találkozott Robinéval, aki megütközve pillantott fel.

- Mit csinált? – kérdezte halkan, de ez a hangsúly vészjóslóbb volt, mintha kiabált volna. Mielőtt Felix válaszolhatott volna, Alex hátradőlt a széken és így szólt:

- Azért nem kell ennyire begyulladni. Csak pár lapról van szó, ami...

- Csak pár lap? – Felix szemében hideg fény villant. – Az a pár lap életem legjobb karakterábrázolását és háttereit ábrázolta, de tudom, neked ez csak pár lap! – kiáltotta gúnyosan, és ujjával idézőjeleket karcolt a levegőbe, amikor kimondta a „csak" szót.

- Felix – tette bátya karjára a kezét Alex nyugtatóan. – Nincs para, bármikor újra rajzolod...

- Ezt te nem érted! – sziszegte a fiú, majd felállt, és erősen belökte a széket az asztal alá. Szeme idegesen járt ide-oda, mintha valami kibúvót keresne. Végül megrázta a fejét, majd se szó se beszéd, elment.

- Hát, ez nem alakult túl jól – törte meg a csendet Lola kis idő hallgatás után.

- Majd megbékél – legyintett Alex, és enni kezdett.

- Téged ez nem érdekel? – csodálkozott Connor. Úgy ismerte meg a fiúkat, mint akiknek szemük fénye a képregény sorozatuk.

Alex lenyelte a falatot, majd nyugodt hangon megszólalt.

- Dehogynem. Szét tudnám verni azt, aki tette. De tényleg csak pár oldalról van szó. Annak a degenerált nyomoréknak, aki kitépte, van most két lapja, nekünk meg öt tele füzetünk. Na, ki járt jobban? – kacsintott, és győzedelmes mosolyra húzta a száját. A fény megcsillant az alsó ajkában lévő fémkarikán, és Connor akaratlanul is megérintette a saját piercingjét a szemöldökén.

- A piercing-csapat összetart, nem? – nézett Alexre, aki elvigyorodott és az öklét tartotta.

- Ahogy mondod, kisapám!

Connor jókedvűen összeöklözött a fiúval, azonban nem kerülte el a figyelmét Robin komor tekintete. Már épp azon volt, hogy megkérdezi, mi a baj, amikor Lola egyszer csak felvisított. A szája elé kapta a kezét, és szó szerint elvörösödött. Piros arca remek kontrasztot alkotott szőke hajával. Azonnal Robin arcába tolta a telefonját, és a lány arca hirtelen Loláéhoz hasonló árnyalatot öltött.

- Úristen – motyogta zavartan. – Küld át. Azonnal küld át. Ez lesz az új háttérképem.

Alex úgy nézett Connorra, mintha valaki arra kérte volna meg, hogy fejben vonjon gyököt.

- Ezek most...? – akarta kérdezni, de mielőtt be tudta volna befejezni a kérdést, Robin máris felé mutatta a mobilját.

Amint megpillantotta, Connor gyomra bukfencet hányt, és érezte, amint kellemetlen érzés keríti hatalmába.

A kép Rayt ábrázolta, egy nagyon előnyös szögből fotózták, és mint aki ezzel tisztában is van, öntelten vigyorgott a kamerába. Connort szabályosan dühítette ennek az alaknak a magabiztossága.

Esetleg nem az zavar, hogy benned ez nincs meg?

Nem! Nem, őt ez egyáltalán nem zavarja. Nem is érdekli! Tényleg. Tökéletesen jól érzi magát, úgy ahogy most van.

Dehogynem zavarja.

Összeszorította a fogát, és felállt az asztaltól.

- Mennem kell – morogta lesütött szemmel, Robin pedig alig felpillantva intett neki. Connor arca megnyúlt a csalódottságtól. A lányt az sem érdekli hova megy, miért megy. Miért is érdekelné? Amikor azonban fordult volna el, Robin utána szólt:

- Délután duett! – mosolygott, és a fiú erőlködve kisajtolt magából egy válaszmosolyt. Nem sikerült túl hitelesre, de Robin nem vette észre, túlságosan lekötötte a figyelmét Ray képeinek részletes áttanulmányozása.

***

Connor arcába hideg szél vágott, összevissza borzolta a haját. Dühödten rugdalt egy kavicsot maga előtt, és nem bírta kiverni a fejéből Robin csillogó tekintetét, ahogyan arra a fotóra nézett.

Röhej az egész. Miért is izgatja magát emiatt? Hiszen ő nem akar semmit a lánytól. Csak baráti szálak fűzik őket egymáshoz, sőt még azok sem nagyon. Igazából, ő csak félti, nehogy Ray kihasználja. Igen, mint egy féltő barát, semmi több.

Ugye?

Hirtelen éles dudaszó hasított a fülébe, Connor pedig megtorpant. A nagy gondolkodás közepette, nem figyelt eléggé, és majdnem átment a zebrán, a piros lámpán. A sofőr hevesen gesztikulálva üvöltött, és Connor hálás volt az autó hangszigetelésének. Visszalépett egyet a járdaszigetre, és körülnézett. Egy lélek sem volt körülötte. Nézte a szemben lévő épületeket, a kis kocsmát, a fodrászt és az élelmiszer boltot, és csak arra tudott gondolni, hogy mekkora lúzer, ahogyan itt áll a piros lámpánál, amikor nem hogy autó, de ember sem jár erre. Átmehetne a piroson. Senki nem látná, és nem történne semmi baj. A felsőbb éves srácok is állandóan csinálják, ő miért ne tehetné meg?

Túlgondolja az egészet. Egyszerűen csak átszalad az úton. Nem lesz gond.

Átszaladt az úton. Büszkén nézett körbe, amikor eszébe jutott, hogy senki nincs az utcán. Remegő kézzel megigazította a táskája pántját, és megrázta a fejét. Milyen nevetségesen viselkedik!

Az előtte álló kocsma ajtaja kinyílt, és egy erősen ittas állapotban lévő férfi botladozott ki rajta. Dereka szinte derékszögbe hajlott, bárgyún meredt előre, és erősen kapaszkodott az ajtóba, nehogy elessen.

Bent hangos zene szólt, a részeg megpróbált énekelni valamit, de láthatóan beszélni is alig tudott nem hogy énekelni. A dallam kiáramlott az utcára, és Connor ujja megfeszült a vállpántján. Tenyere izzadni kezdett, és szíve vad vágtába kezdett, amikor megértette, mi fog történni mindjárt. A fájdalom az ereit égette, aztán már csak azt vette észre, hogy a földön térdel, fejét a két keze közé fogja és zihálva kapkod levegő után.

És akkor sötétség borult rá.