Zene, zene, zene! Ez az! De várjunk csak, milyen béna csengőhang ez? Komolyzene? Ez most valami vicc? Gyerünk valami pörgősebbet! Rock vagy pop, vagy bármi, csak ne ez az unalmas nyekergés.

Előkapta csúcsszuper zenelejátszóját és találomra benyomott valamit, aztán táncolni kezdett. Vörös haja csak úgy lobogott, akár a tűz, túlméretezett fejhallgatója pedig kis híján lecsúszott a nyakáról. Érezte, tele van energiával, bármire képes!

- Connor, mit csinálsz ott fent? – A női hang nagy nehezen átszűrődött a csukott ajtón és a bömbölő zenén. – Leszakad az emelet, ne ugrálj már!

Ray megállt és lejjebb halkította a zenét, de nem kapcsolta ki. Hol is van? Körülnézett, és egy enyhe vállvonással nyugtázta, hogy ezúttal valakinek a szobájában ébredt fel. Azért ez már kezdte zavarni. Oké, hogy buli meg zene, de miért nem teheti ezt egész életében, miért kell néha kiesnie belőle, aztán egy vadidegen helyen folytatnia? Na mindegy is. Miért érdekelné ez, amíg ilyen jól néz ki és kedvére szórakozhat? Lehuppant az ágyra, majd kezét a feje alá téve végig nyújtózott rajta. Ez ám az élet. Oldalra gördült, és hirtelen valami megbökte az oldalát. Végig tapogatta a lepedőt, de miután semmi szúrósat nem talált, benyúlt a zsebébe, és a keze valami érdes tárgyba ütközött. Összeráncolt szemöldökkel húzta elő a keményre hajtogatott papírlapot, és meglepetten forgatta a kezében. Felült, és azon töprengett, ő tette-e a zsebébe, csak nem emlékszik, vagy akkor hogy került oda? Átkapcsolt egy másik zenére, és közben kiváncsian széthajtogatta a lapot. Meglepetten olvasta az üzenetet, és amikor végzett, remegő kézzel beletúrt a hajába.

Na jó, akkor most mi van? Azért Ray elég igazságtalannak tartotta, hogy egy A5-ös, gyűrött füzetlapnak lehet akkora ereje, hogy alig egy perc alatt felfordítsa az egész életét. Legalábbis amit annak hitt. Miről beszél ez a Connor-gyerek? És mi van a zenével? Miről kellett lemondania miatta? Amint mélyebben belegondolt az egészbe, érezte, hogy szédülés keríti hatalmába és megrázta a fejét.

Hirtelen kopogtattak az ajtón.

- Connor? – Vékony hangocska, valószínűleg egy kislányé. Ray pánikba esett. Ha igaz, amit az imént olvasott, akkor ő most Connor szobájában van, és valamelyik hozzátartozója, valószínűleg a húga, beszélni akar vele. Mit csináljon? A tekintete megakadt az ablakon, és felpattant az ágyról, hogy kimásszon rajta, ám ekkor kinyílt az ajtó. Ray odakapta a fejét, ziháló levegővételek közepette meredt a küszöbön álló kislányra. Az ő vörös tekintete összekapcsolódott a lány meleg, barna pillantásával, aki azonban egyáltalán nem tűnt meglepettnek, se ijedtnek. Elmosolyodott, és csak ennyit mondott:

- Connor most épp alszik, igaz?

Ray nem felelt, izmai még mindig ugrásra készen megfeszültek, nem értette, miért nem rohan el sikítva a kislány.

- Elly vagyok, te pedig Ray, a másik bátyám – mondta Elly és beljebb sétált a szobába.

- Te... Connor kishúga vagy, igaz? – kérdezte végül Ray és borzasztóan frusztrálta a bizonytalanság, ami hatalmába kerítette. Eddig nem igazán érzett ilyesmit, mindig tudta, mit kell tennie.

- Igen, de Connor azt mondta, a tiéd is vagyok.

Ray megdörzsölte az állát. Ez a Connor többet tudhat nála arról, ami történt. Lepillantott a kezében tartott lapra, majd Ellyre nézett.

- Kimennél most egy kicsit légyszi? Meg kell írnom egy üzenetet.

A kislány szája legörbült, de engedelmesen kihátrált a szobából és becsukta maga mögött az ajtót. Ray azonnal az íróasztalhoz ült, és az első tollat a kezébe véve, megfordította a lapot, és írni kezdett a hátoldalára. Az ő betűi sokkal inkább hasonlítottak macskakaparásra, semmint Connor szép, olvasható soraira.

Connor, ez mégis hogy a fenében történt?! Még hogy én kerültem a te életedbe! Te vagy az enyémben! Magyarázd már el, hogy mi folyik itt, mert nagyon nem világos. Most akkor mi ketten egyek vagyunk? Az elég gáz lenne haver, mert nem nagyon bírlak. Semmi személyes, de remélem nem kell magyaráznom, miért. Tök jól magvoltam, amíg nem jöttél. Azt mondod ismerjük meg egymást? Barátkozzunk, mint a csajok? Oh, várj, most meg kéne kérdeznem, mi a kedvenc színed, vagy mi?? Engem a lényeg érdekel! Vagyis: Mikor fogsz végre eltűnni?!

Kösz a választ, előre is

Ray

Még egyszer újra olvasta a levelet és először javítani akart rajta, hogy ne legyen ennyire agresszív, de aztán arra gondolt, hogy pont ezt érzi, nem fogja elnyomni magában, csak azért, hogy ne bántson meg senkit. Elolvasta az utóiratot is, de most hogy már felhasználta a lap másik oldalát, nem pusztíthatta el az oldalt. Körülnézett, hogy hová tehetné, aztán eszébe jutott, hogy ő is a zsebében találta meg, így egyszerűen csak követte Connor példáját.

Viszont ebből az őrültségből elege van. Hirtelen bizseregni kezdett minden tagja, úgy érezte, képtelen most egyhelyben ülni, muszáj mennie valahova, csinálni valamit. Feltette a fülest és hagyta, hogy a zene szinte kiszakítsa a dobhártyáját. Kinézett az ablakon, és megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a szemben álló fáról tökéletesen le tud mászni az udvarra. Könnyedén leereszkedett, csak egy kicsit vesztette el az egyensúlyát, amikor földet ért. Irány a város! Egy percig sem bírja ezt tovább elviselni. Gyors, hosszú léptekkel szelte az utcákat, észre sem vette, hogy közben beesteledett. Lassan megjelentek az első csillagok, piercingjén megvillantak az utcai lámpák fénye. Egy kirakat előtt hirtelen megtorpant és végig mérte magát. Nézte kék bőrét, tűzvörös haját, vörös szemét és arra gondolt, hogy hogy került ő ide ebbe a világba, ahol láthatóan senki hozzá hasonló nincs? Urrá lett rajta a kétségbeesés, a céltalanság és ez egy olyan pillanat volt, amikor még a fülébe bömbölő zene sem segített. Hát akkor már mindennek vége. Ha már a zene sem hozza lázba, akkor mi? Ő nem ilyen. Ő más, hangos, vidám, imád mindent, ami kaland és valami... veszélyes. Érezte, amint mosoly kúszik az ajkára. Olyan dühös volt, és olyan távol érezte magát önmagától, mint még soha, és ezt muszáj volt ellensúlyozni valamivel. Igaz, kicsit elbizonytalanodott, amikor felvette azt a vascsövet a földről, de aztán körülnézett és látta, hogy sötét van, senki nem fogja látni. Még.

A tükörképére meredt, a következő pillanatban pedig teljes erőből belevágta a csövet az üvegbe. Hatalmas robaj hallatszott, millió és millió apró szilánk repült a levegőbe, és sértette meg őt is. Itt-ott vér kezdett szivárogni a bőréből. Az adrenalin szétáradt a tagjaiban, érezte, hogy él! Most él igazán. Még egyszer lesújtott, nem is hallotta a riasztót a fejhallgatójából áradó zene miatt. Kapkodva vette a levegőt, egyszerre érezte veszélyen és biztonságban magát, valami természetfeletti erő sugárzott a karjába. Szeme vészjóslón megvillant a sötétben, és akkor már tudta, hogy ez hiányzott neki. Valami izgalom, valami lendület, mozgás.

Szétverte az egész kirakatot. Egyre több helyen vágta meg magát, de nem törődött vele. Rekedten felnevetett az éjszakában, aztán végig nézett a pusztításon, amit okozott. A vascső kicsúszott reszkető ujjai közül, hangosan csattant a betonon. Tenyeréből lassan csordogált a vér, de fájdalmat még mindig nem érzett. Egy halkabb szám indult el a lejátszóján, és ekkor meghallotta a rendőrség szirénáját. A pulzusa az egekbe szökött, érezte, hogy leveri a víz. Ha most elkapják, az már nem lesz olyan jó móka, mint szétverni az üveget. Futásnak eredt, de a sötétben igazából azt sem tudta, merre viszi a lába. Botladozva fordult be egy sarkon, és mintha egy kicsit halkult volna a sziréna. Talán sikerül lerázni őket. Elrohant egy hatalmas épület előtt, talán egy iskola lehetett, vagy templom? A tüdeje sípolt, lába égett, érezte, hogy már nem bírja sokáig, ráadásul kék bőre sem segített a rejtőzködésben. Mit tehetne? Keresztül vágott egy parkon; a fű halkan susogott a bokája körül. Gyorsan el akart bújni egy fa mögé, de a sötétben nem vette észre a fölből kiálló gyökeret, és csúnyán elesett. Tenyerébe apró kavicsok nyomódtak, és a lendülettől hátracsúszott a füles a nyakára. A hirtelen beálló csöndben csak saját ziháló légzését hallotta, aztán valami iszonyatos fájdalom cikázott át a testén. Ismerte már ezt a fájdalmat, és most már azt is tudta, mi fog történni vele, miután elájul. Megszűnik létezni. Valaki más fogja átvenni a helyét. Fogcsikorgatva próbált eszméleténél maradni, és a fejhallgatóért nyúlt.

De akkor már túl késővolt.