Epilogue
Három hónappal később a fák árnyékában ültek. Az idő őszre fordult, hűvös szél fújt, de ők csak ültek, a vállukra nehezedő súlytól csendesen.
- És most mi lesz? – kérdezte végül halkan Natasha. Térdét felhúzta a mellkasához és előre-hátra dülöngélt, miközben a fűszálakat tépdeste. – Nem tudom elhinni, hogy minden rendben lesz. Nem megy.
A többiek hallgattak. Ők is ugyanazon mentek keresztül, a hirtelen rájuk nehezedett állítólagos béke idegennek hatott, nem tudtak megbízni benne.
- Új célokat kell kitűznünk magunk elé – mondta Matthew, megszorítva Lily kezét, aki válaszul halványan rámosolygott.
Natasha felsóhajtott és Albertre sandított.
- Valami kevésbé közhelyes ötlet?
- Életedben először megkötések nélkül élhetsz – felelt a férfi, ezüstszürke haját az arcába fújta a szél. – Ez mindenképpen újdonságként hat, de én biztosan tudom, hogy neked, hogy mindannyiunknak menni fog.
- Mind hosszú utat jártunk be – szólalt meg Hayden. – Biztos vagyok abban, hogyha két évvel ezelőtt kérdezel valami ilyesmit Alberttől, azt válaszolta volna, hogy az egyetlen megoldás egy boldogabb élet felé, ha örökbe fogadsz egy macskát.
- Newton-t hagyd ki ebből – figyelmeztette a férfi, de a szeme sarkában összefutó ráncok azt jelezték, hogy jól szórakozik.
- És hogy áll a regénye? – pillantott rá Natasha.
- Jól, köszönöm. Már csak azt kell kitalálnom, hogy kiket nyírjak ki a történet végén – köhintett Albert. – Na de ennyi elég is rólam. Matt, mi újság a próba-alanyokkal?
- Szurok jó munkát végez velük, ami meglepő, mert mindig is azt hittem, hogy szociopata – felelt elgondolkodva a férfi. – Ennek mindenesetre örülök. Szirént még mindig nem találják, nem tudom, ki az a lány, de tisztességesen eltüntette a nyomait, a legutóbbi hír szerint a múlt hónapban felszállt egy Costa Ricára induló gépre... Egyébként sem tudom, hogy mit tudnánk kezdeni vele, ha előkerülne, mert nem hiszem, hogy bármilyen motivációs beszéd hatást gyakorolna rá.
- Az a lány egy gyáva féreg – szólt közbe Lily. – Nem tudom, mi történt volna, ha ott marad Dylannel, de így nem szabad hátba szúrni a másikat.
- Legalább úgy tűnik, hogy felénk nem akar többé vizet zavarni.
- Igen – sóhajtott Natasha. – És mi van Nadragulyával?
- Nem igazán kér a segítségünkből, de őszintén szólva, nem is vártam mást – vont vállat Matthew. – Nadragulya felnőtt ember, tud magáról gondoskodni. Amennyiben nyugton marad, nem lesz gond vele... Egyébként meg azt állítja, hogy Fren az utolsó pillanat előtt elhúzta a csíkot. A többi próba-alannyal sokkal nehezebb helyzetből indultunk, ők voltak azok, akiket Kamuflázs az elmúlt két-három évben szedett össze.
- Valahol szerencsénk volt abból a szempontból, hogy a hűségesek haragjától nem kellett tartanunk – mondta Natasha, ez azonban csak egy pozitívum volt a sok negatívum mellett, ami Kamuflázs halálát jelentette.
- Fura, de hiányzik. Mármint nem Kamuflázs – motyogta Hayden maga elé meredve. – Még azok az alkalmak is hiányoznak, amikor reggel hétkor köszönés nélkül tört ránk azzal, hogy van egy új terve.
- Nekem is – suttogta a lány. – Pedig nem is olyan rég volt, hogy azzal gyanúsítottam meg, hogy Kamuflázzsal dolgozik... Még jó, hogy nem hallotta.
- Valahol tudat alatt mindannyian tudtuk, hogy így fog történni. – Lily igyekezett kipislogni a könnyeit. – Ő is tudta. És nem bánta.
- Willa azt mondta nekem, hogy ne akarjam tudni, mi folyik Stanley fejében – jegyezte meg Albert. – Így figyelmeztetett, hogy ne hiúsítsam meg a tervét.
- Az anyámnak elmondta? – ráncolta a homlokát Lily.
- Nem hiszem, de minden bizonnyal sejtette, hiszen ott volt vele Peruban... - Albert megrázta a fejét. – A helyében én sem mondtam volna el senkinek. Azért ment egyedül, mert nem akarta kockáztatni, hogy még valaki megsérül, vagy rosszabb.
- És valahol mindig felelősnek érezte magát – tette hozzá Matthew. – Ezzel akarta jóvá tenni, vagy legalábbis ő úgy érezhette, hogy ezzel teszi jóvá.
- Még sok évet fordíthatunk arra, hogy Brannan észjárását próbáljuk megérteni – jegyezte meg Hayden. – És minden bizonnyal így is fogunk tenni.
Albert bólintott.
- Valaki hallott Avery-ről mostanában?
- Én – jelentkezett Natasha. – Tegnap jártam nála meg a hollóknál. Próbálja meggyőzni őket, hogy csináljanak valami hasznosabbat ahelyett, hogy őt követik folyamatosan... Nem tudom, hogy fognak-e hallgatni rá. Fura alakok, az biztos, de Stan is segít neki.
- Igen, ő a próba-alanyoknál is gyakran kiveszi a részét a dolgokból – tette hozzá Matthew. – Segítőkész fiú.
Natasha színpadiasan a szívére tette a kezét.
- Arra célzol, hogy én lusta vagyok?
- Szó sincs róla – rázta a fejét mosolyogva a férfi. – Tudom, hogy sokat gondolkozol azon, hogy hogyan tovább és erre meg is adom a szükséges teret.
- Köszönöm – viszonozta a mosolyt a lány és megköszörülte a torkát. – Igazából Haydennel támadt egy ötletünk mostanában... Szóval, hogy olyan helyekre menjünk, ahol hasznosnak bizonyulhatunk.
- Például, ahol nagy szárazság van – egészítette ki a fiú. – Ilyesmi.
- Utazgatunk egy kicsit, olyan megállókkal, ahol segíthetünk – magyarázta Natasha.
- Ez igazán jó ötlet – pillantott rájuk elismerően Lily.
- Szerintem is – erősítette meg Matthew mosolyogva.
- Azért ne feledkezzetek meg teljesen rólunk – tette hozzá Albert.
- Newton miatt mindenképp visszajövünk látogatni – nevette el magát Natasha, szemét azonban könnyek futották el. Hayden biztatóan megszorította a kezét.
- És a bristoli különítmény mihez kezd most magával? – dobta vissza a kérdést a fiú.
- A bristoli különítmény, ez tetszik – mosolyodott el Lily.
- Elsimítjuk az ügyet – biccentett Matthew. – A próba-alanyokkal még korántsem megoldott a dolog, figyelnünk kell arra is, hogy a rendőrség ne szaglásszon, meg ilyesmik. Ha ezekkel megleszünk, majd kitaláljuk, hogy mi a következő lépés.
- Úgy legyen – bólintott Natasha.
- Azért még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések – jegyezte meg Hayden. – Például, ki mentett meg, amikor lezuhantam a szakadékba?
- Talán van egy titkos őrangyalod – vigyorgott rá Natasha. – Őszintén szólva, én még azt sem tudom, hogy Willa egyáltalán miért lökött le... Tény, hogy néha én is fontolgattam hasonló gondolatokat, de neki minden bizonnyal oka volt rá.
- Kérdezd meg egyszer tőle – javasolta Matthew.
- Te mindig többet tudsz, mint amennyit elárulsz, igaz? – méregette oldalra billentve a fejét a lány.
- Nos, ezt most kivételesen tényleg nem tudom – nyomott el egy mosolyt a férfi. – Ha pedig így is van, mindig okom van arra, ha valamit nem árulok el... De ezt ti is tudjátok.
- Egy utolsó bölcsesség a nagybetűs Életről – hajolt közéjük Albert. – Sosem fogtok választ kapni az összes kérdésetekre.
Natasha sóhajtott.
– Tudjátok, nehéz elhinni, hogy tényleg vége.
- Vége annak, hogy veszélyben van az életünk – felelt Matthew Lily-re pillantva. – Ez azonban még semminek nem a vége, sőt inkább nevezzük úgy, hogy egy új kezdet.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top