Avery szörnyen másnaposnak érezte magát.

Azon gondolkozott félálomban, hogy mégis mennyit kellett innia ahhoz, hogy azt álmodja, hogy egy illegális kórházban ébredt fel és hollóálarcos emberek követték?

Lelki szemei előtt megjelent a szobája halványlila tapétája, és némi erőlködés után kinyitotta a szemét, hogy megbizonyosodjon róla, hogy az egész csak egy rossz álom volt, azonban az első, amit meglátott, egy holló álarcot viselő ember volt.

Kis híján felsikoltott, de végül megemberelte magát, és a lehető legmagabiztosabban bámult a maszk mögé, az alak kék szemébe.

- Mi-Mit keresek itt?

Az idegen egyenes tartással fejet hajtott a lánynak.

- Üdvözöllek újra közöttünk, úrnőm.

- Újra? – Avery zavartan nyúlt egyik hosszú tincse felé, amit idegességében szokott tekergetni, a kezébe azonban egy rózsaszín, rövid szál akadt. – Ismerjük egymást?

- Bocsáss meg – suttogta a férfi, és lassan feltolta az álarcot, így láthatóvá vált az arca.

Avery minden egyes milliméterét átvizsgálta az arcnak, azonban sem a hullámos sötét tincsek, sem a szürkéskék szem, sem a valószínűleg törés okozta kissé eldeformálódott orr, nem tűnt ismerősnek. Biztos volt benne, hogy életében először látja ezt az embert.

- Azt hiszem, hogy összekever valakivel.

- Te vagy a Holló – mondta átszellemülten a férfi, és felnézett. – Nincs szó semmilyen tévedésről.

- Én nem vagyok a Holló – jegyezte meg a lány, és kezdett egyre kevésbé tetszeni neki ez a beteg játék, amit űztek vele. – Maguk elraboltak engem...

- Megmondták nekünk, hogy eljön a Holló, és elhozza nekünk a megváltást – motyogta a férfi, kék szeme lázasan csillogott.

- Megmondták? Ki mondta meg? – érdeklődött Avery, hangja pedig megremegett. Óvatosan felállt, és oldalazva az ajtó felé haladt. Mióta felébredt, most először nézett körül. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mi a legfurcsább a szobában; a karosszéken elhelyezett aprólékosan megmunkált, miniatűr sátor modelljei, a padlón lévő vasüst vagy a falra akasztott erotikus festmény. Mégis hol lehet?

- Hogyhogy ki? – húzta ki magát a férfi, és Avery felé fordult, akinek ujjai éppen a kilincsre fonódtak. – Készülsz valahova, úrnőm?

- Csak a mosdóba – vágta rá a lány az első eszébe jutó kifogást. – Merre találom?

- A folyosón balra az első ajtó – felelt az idegen, és gyanakvó pillantásokkal méregette az „úrnőjét". – Addig szólok a többieknek, hogy felébredtél.

Avery gépiesen bólintott, majd a mosdóba sietett.

Megmosta az arcát, hogy kissé magához térjen, majd körülnézett, felmérve a lehetőségeit. A helyiségnek magasan volt az ablaka, azonban elérhetőnek tűnt, így a lehajtott fedelű vécédeszkára állva sikeresen kinyitotta azt, majd miután megbizonyosodott róla, hogy nincs messze a talaj, nagy nehezen felhúzta magát a párkányra, és nem sokat teketóriázva fejjel előre zuhant.

Szerencséjére nem túl nagyot, és pár méternyi gurulás után felkelt és leporolta a nadrágját, készen állva arra, hogy akár további akadályokon át is meglépjen erről a különös helyről.

Némi hunyorgás után azonban kissé megtántorodott ahogy, ahogy kivette a fényűző kastély körvonalait.

Forgolódott a kijáratot keresve, a telket azonban magas, hegyes tetejű, fekete fémkerítés vette körbe, amin túl erdő terült el.

Kétségbeesetten kapkodta a levegőt.

Csapdába esett.

*****

- Milyen meghitt – motyogta Natasha, és kezében a babkonzervvel, felült az asztalra. Gyanakodva méregette Hayden-t, aki tévét nézett, és mellette a kanapén helyet foglaló Fren-t, aki újságot olvasott.

Hayden, amint észrevette a lány érkezését, felpattant és átment a konyhába.

- Jól vagy? Egész nap nem láttalak.

- Aha, csak elmentem Rheához, csekkolni, hogy egyben van-e még, aztán elbeszélgettük az időt – magyarázta Natasha. – Itt mi volt?

Hayden sóhajtott.

- Szerencsére nem nagyon akart beszélgetni... Többet ne hagyj itt vele egyedül! Nagyon ijesztő, ahogy a sorsról magyaráz.

- Ezzel mindig csak téged traktál, engem leginkább a Kraftról kérdezgetett – vont vállat a lány. – Remélem, Lily el tudja intézni, hogy leszedjék a homlokáról a célkeresztet, mert különben örökre a nyakunkon marad...

- Ez nem vicces – morogta a fiú. – A hideg ráz tőle.

- Tudom, tudom – váltott Natasha tekintete együttérzőre, és végigsimított Hayden karján. – Matthew és Lily holnap hazajönnek, előbbi pedig biztosan kirakja a szűrét.

- Ajánlom is neki – dörzsölte az arcát Hayden, majd témát váltott. – Hogy van Rhea?

- Jobban, de őt is eléggé megviselte, ami Jordannel történt, ami persze érthető... Kért egy kis pihenőidőt, mielőtt újra visszatérne a világmegmentő bizniszbe.

A fiú egyetértően biccentett.

- Brannan nem jelentkezett mostanában?

- Felhívtam valamelyik nap, de csak annyit mondott, hogy Willával dolgoznak az emberhiány problémánkon – felelt a lány. – Nem tudom, hogy ez pontosan mit takar.

- Majd meglátjuk... Albert mit szólt a mozi-ajánlathoz?

Natasha fojtottan felnevetett.

- Azt mondta, hogy gondolkozik rajta. Egyébként jönnek holnap Stannel, üdvözölni a friss házasokat, szóval mondhatod neki személyesen is.

Egy percig hallgattak.

- Régen nem volt ilyen csendes ez a ház – jegyezte meg Hayden.

- Igen – suttogta Natasha, és a fiú vállára hajtotta a fejét. – Egy emberrel kevesebb, és máris minden más is megváltozott. Elköltözött Rhea, Stan ritkán van itt, még Matthew és Lily is tettek egy nagy lépést, csak...

- Csak mi toporgunk egyhelyben – fejezte be a mondatot Hayden, majd a lányra nézett. – Mit szeretnél csinálni?

- Nem tudom – sóhajtott Natasha. – Nem tudom.

******

Kopott tornacipőjével hanyagul rugdosta a kavicsokat, miközben a másikra várt. Az éjszakai szél bekúszott vékony pulóvere alá, összekócolta ezüstös tincseit, de az ismerőse még mindig nem ért oda.

Leült a hűvös földre, és várt.

Az illető egy órát késve érkezett, magas alakja sötét sziluettként közeledett az utcai lámpák sápadt fényében. Nem méltatta köszönésre a lányt, csak leült mellé, és egy borítékot nyújtott át neki.

- Veszélyes vizeken evezel, Elena – mondta a férfi, bár hangjában nem csengett valódi aggodalom.

- Tudok vigyázni magamra – felelt a lány.

- Most már nagyobb a tét, mint Cardiffban – figyelmeztette a férfi. – Itt nem tudsz a hajókon bujkálni, nem ismersz senkit Bristolban.

- Te csak ne aggódj értem – fintorgott Elena. – Hidd el, hogy ura vagyok a helyzetnek.

- Te mindig azt hiszed – dünnyögte a férfi. – Tudom, hogy nem kedvelsz, de az apád rám bízott. Nem örülnék, ha megszegném a neki tett ígéretem, és történne veled valami...

- Már túl vagyok azon, hogy bármi hatási is kiváltson belőlem az apám említése – közölte semleges hangon a lány, majd sóhajtott. – Felmentelek a feladat alól, hogy mindig meg kelljen mentened... Vannak barátaim, akik vigyáznak rám.

A férfi kétkedése ráncot vetett a homlokán.

- Ha te mondod... De már nem egyszer bántad meg, hogy megbíztál valakiben.

- Igazad van. Most azonban mondjuk úgy, hogy kiérdemelték a bizalmamat.

- Oké – vonta fel a szemöldökét a férfi. – Csak ne tenyerelj olyanba, amiből nem tudsz kimászni.

- Teljesen biztonságos velük üzletelni – nyugtatta meg Elena. – Valami ostoba mítoszban hisznek, és meggyőződésük, hogy elátkozom őket, ha nem segítenek.

- És nem így van?

Elena sötét pillantást vetett a másikra.

- Ezt nekik nem kell tudniuk.

******

- Üdv itthon – tárta szélesre az ajtót Natasha, és szorosan átölelte az ajtón belépő dr. Matthew Frances-t. – Milyen volt Ciprus?

- Lényegesen kevésbé esős – morogta a férje helyett Lily, és az esernyőjét összecsukva ő is betódult az előszobába. Futólag megölelte Natashát, majd az emelet felé vette az irányt.

- Mi van a nejeddel? – biccentett a nő felé Natasha.

- Rázós volt a repülőút – felelt a férfi nedves tincseibe túrva. – Egyébként minden rendben volt, csak tudod, az ember hangulata kissé leromlik, miután négy és fél órán keresztül azon igyekezett, hogy ne lássa viszont a reggelijét.

- Megértem – bólintott a lány.

- Többiek hol vannak? – érdeklődött Matthew.

- A nappaliban. Hayden mindenáron meg akart nézetni Stannel egy filmet, Albert pedig a... hogy is mondjam... Vendégünkkel beszélget.

Matthew megtorpant.

- Vendég?

- Nem tudom ezt tapintatosabban közölni, úgyhogy egyenesen a közepébe vágok: dr. Jonathan Fren becsengetett hozzánk a múlt héten.

A férfi arcán zavart kifejezés suhant át.

- Fren? De hát... Láttuk meghalni.

- Igazából, ha visszaemlékszel, nem láttuk – mondta Natasha. – Brannan meglőtt engem, én nem is voltam eszméletemnél, és éppen senki nem figyelt arra, hogy Fren fogta magát és elsétált.

- De miért rendezte meg a halálát? – tűnődött Matthew a jegygyűrűjét csavargatva, majd a választ meg sem várva felvázolta a gondolatmenetét. – Á, egyszerűen csak útban volt, és Brannan nem akarta, hogy túl sokat tudjon. Fren azonban ebbe biztosan nem ment volna bele csak úgy, egész biztosan kellett volna valamit cserébe kapnia... De mit?

- Brannan-nek állást ajánlottak az Oslói Egyetemen, ő azonban ahelyett, hogy elfogadta volna, Fren-t javasolta – magyarázta a lány. – Aztán Fren kereste a bajt, és magára haragította a Kraftot.

- Csodás – dörzsölte az orrnyergét Matthew. – Lily örülni fog.

- Szerinted meg tudja oldani, hogy hagyják békén?

- Nem biztos – vont vállat a férfi. – A Kraft sem kivételezhet. Hiába beszélt Lily Ingriddel, hogy oszlassa fel az egészet, azért az nem megy egyetlen csettintésre... Másrészt pedig, ha Fren magának kereste a bajt, egye meg, amit főzött.

Natasha összevonta a szemöldökét.

- Mi a baj?

Matthew sóhajtott.

- Túl jól ismersz...

- Szóval?

- Azt hiszem, követtek – bökte ki.

- Követtek? Kik? Mikor?

- A két hét alatt végig – vont vállat a férfi. – Lily többször is érezte, hogy figyelik, de eleinte úgy gondoltam, hogy csak nehezen vetkőzteti le a paranoiáját, de azután a reptéren észrevettem egy alakot, aki valahogy végig az árnyékunkban haladt.

- Egy alakot? Felismerted?

- Nem, mert kalapot viselt, és a karimáját az arcába húzta – magyarázta Matthew. – Nem tudom eldönteni, hogy a sok ellenségünk közül éppen melyik.

- Hát, a Kraft nem valószínű – tűnődött Natasha. – Velük Lily kibékült, nem?

- A Kraftnál sosem lehet tudni, de egyébként én sem hiszem, hogy ők lennének.

- Kamuflázs és a próba-alanyai?

- Valószínűleg. Talán Nadragulya lehetett az, mert idősebbnek nézett ki.

- Lehet – dünnyögte a lány. – Vele csak Jordan találkozott.

Matthew összerezzent a név említésére, Natasha pedig igyekezett úgy tenni, mint aki nem vette észre.

- Te nem érezted, hogy követnének?

- Nem, de Rhea említett valamit, hogy néha úgy érzi, mintha figyelnék – mesélte Natasha. – Az nyilván Noah.

- Nagyon nem tetszik nekem az, hogy Rhea egyedül él – jegyezte meg Matthew. – Rossz előérzetem van.

- Nekem is, de erőszakkal mégsem rángathatjuk ide.

- Tényleg nem – sóhajtott a férfi. – Akkor nem tehetünk mást, mint hogy meg kell bíznunk benne, és olyan sűrűn ellenőrizni, hogy minden rendben van vele, amilyen sűrűn csak lehet.

- Pontosan – biccentett a lány. – Akkor mi legyen Frennel?

- Ha szépen kéri Lily-t, hogy simítsa el az ügyét, akkor nyilván megtesz minden tőle telhetőt – dünnyögte Matthew. – Az, hogy mit tud elérni, az pedig attól függ, hogy mekkora balhét művelt Fren.

- Fren kispályás – legyintett Natasha. – Túl nagy baj biztos nincs.

- Ajánlom is neki... Ezenkívül minden rendben volt?

- Aha. Miután háromszor elégettük a pizzát, negyedjére már egészen ehetőre sikerült...

- Ennek örülök – biccentett a férfi, majd tekintete egy pillanatra elhomályosult, ahogy végigmérte a lányt. – Csak nem felnőttél, Natasha?

- Ne vádolj ilyennel – közölte a lány komoly arccal, majd elnevette magát. – Lassan ideje, nem?

- Talán – bólintott Matthew mosolyogva. – De azért nem kell elsietned a dolgot.

- Emiatt ne aggódj – ígérte Natasha.

******

Avery meredten bámulta az elé helyezett leveses tányért. Nem nyúlt kanálért, csak figyelte, ahogy úszkálnak a lében a zöldségek, míg ezt meg nem elégelte a felébredése óta minden lépését követő Landonként bemutatkozott alak, aki ismét viselte az álarcát, és köhintéssel fejezte ki nemtetszését.

- Talán nem ízlik, úrnőm?

- Csak nem vagyok éhes – felelt a lány, nem bízva annyira ebben a helyben, hogy megegyen bármit is, amit itt adnak neki. – Inkább egy zuhanyra lenne szükségem, szeretném kimosni ezt az ocsmány árnyalatot a hajamból.

- Ahogy kívánod – hajtott fejet Landon. – Elkísérlek.

- Hát persze – dünnyögte Avery, és felállt.

- Holnap érkezik hozzánk Szirén kisasszony – jegyezte meg Landon, a fürdőszobába vezető úton. – Már nagyon szeretne megismerkedni veled.

- Ez kölcsönös – motyogta Avery, bár fogalma sem volt, hogy ki lehet az, remélte, hogy olyasvalaki, aki válaszokkal szolgálhat.

- Kölcsönös? – kapta fel a fejét a férfi. – Tán hallottál már felőle?

- Aha – hazudta a lány. – A hírnév megelőzi az embert, nem igaz?

A következő pillanatban meglepetten fojtott el egy sikolyt, ahogy Landon a falnak lökte, és egészen közel hajolt hozzá.

- Az egy boszorkány – sziszegte a férfi, szemében pedig valódi őrület tükröződött. – Vigyázz vele, úrnőm.

- Hogyne – bólintott sokkos állapotban Avery, majd eltolta magától Landon-t. – Vigyázok magamra.

- Helyes – dünnyögte a férfi, és megigazította az álarcot. – Nem veszíthetünk el újra.

- Újra? – morogta a lány, miután Landon magára hagyta a fürdőszobában.

Kezdte egyre kevésbé érteni, hogy mi folyik itt.