Amelie a halántékát masszírozva próbált megnyugodni.

- Nem tetszik nekem, hogy Szurok tervét követjük – közölte, már nem először. – Ezzel biztosítjuk, hogy Brannan nyerjen és azt mégsem akarhatjuk.

- Nekünk nem az a fontos, hogy ki „nyerjen" – felelt Nadragulya unottan, szintén sokadik alkalommal ismételve önmagát. – Nekünk az a fontos, hogy véget érjen ez az egész és nyugodtan élhessünk.

- Honnan tudjuk, hogy Brannan nem jelent ránk fenyegetést, miután ártalmatlanítja Kamuflázst? Mi a biztosítéka annak, hogy nem kattan be ismét és tesz tönkre életeket?

- Az, hogy őt is eltesszük láb alól, miután Kamuflázs többé nem jelent ránk fenyegetést.

- És ki? Kinek okozott annyi fájdalmat, hogy megérdemelje a megölését?

- Unalmas vagy – közölte vele Nadragulya. – Csak a végeredmény számít, hogy halott legyen, teljesen mindegy, hogy ki és milyen módszer által.

- Szóval magadra gondolsz – állapította meg a lány.

- Nem bíznám másra – ismerte el a férfi. – Te túl nagy ügyet kreálnál bele, Szurokban nem bízom, Szirént nem kedvelem, Riley pedig még gyerek...

- Mégis ki nevezett ki téged vezetővé? – vonta fel a szemöldökét Katarzis, de a választ nem várta meg. – Tudod, én meg benned nem bízom. Kamuflázs ugyanis tud arról, hogy vannak terveink, sőt, azt is mondta, hogy mindenhol van szeme és füle. Miért van az az érzésem, kedves Cillian, hogy te még mindig vele dolgozol?

- Mert paranoiás vagy.

- Az lennék? – billentette oldalra a fejét a lány. – Te vagy az egyik legrégebbi követője és hozzá hasonlóan te is szociopata vagy. Talán csak azért mentettél meg, hogy így a bizalmamba férkőzz és elsőkézből halld a terveket, hogy le tudd adni a drótot Kamuflázsnak.

- Előbb kérdőjeleztél meg engem, mint például Szirént?

- Könnyű másra mutogatni – ingatta a fejét Katarzis. – Szóval? Tényleg Kamuflázs informátora vagy? Vagy most is az arcomba fogsz hazudni?

- Veled pedig az a baj, hogy jobbnak hiszed magad, mint amilyen jó tényleges vagy – mondta Nadragulya. – Mit szólnál ahhoz, hogyha azt mondanám, hogy nadragulyamérget csepegtettem a poharadba, amiből éppen negyedórája ittál meg egy kávét?

A lány akarata ellenére elsápadt.

- Ez most komoly?

A férfi széttárta a karját.

- Nem. Viszont bármikor megtehetném, szóval ne gyanúsítgass, kiscsillag. Értjük egymást? Azért vagyok én a vezető, mert te nem lennél képes rá, úgyhogy ezt a beszélgetést legközelebb akkor ejtsük meg, ha már nem vagy egy gyerek, aki két perc alatt összeroppan, ha úgy jön ki a lépés. És a kérdésed, hogy Kamuflázs kémje vagyok-e? Ha igazad van, akkor sem tehetsz semmit, mert én olyan régóta vagyok ebben a játszmában, hogy még akkor is én irányítok, amikor meg vagy győződve arról, hogy nálad a kontroll. Azt hiszed, hogy ismersz, mert úgy tettem, mintha jóban lennénk, de az igazság az, hogy én bármilyen érzelemtől el tudok vonatkoztatni és mindig a győztes oldalt választom. Azért állok jelenleg melletted, mert Kamuflázs egy figyelemhiányos, szánalmas vénasszony, akivel sosem törődött senki Brannan-en kívül, és mivel már ő sem foglalkozik vele többé, valahogy fel kell hívnia a figyelmét, ezért üldözi a bosszújával. Úgyhogy drága Amelie, jól teszed, hogy nem bízol bennem, mert nem vagyok lojális típus és amint jobb ajánlatot kapok, bárki lelkét eladom akár magának az ördögnek is. Értjük egymást?

Katarzis behatóan végig mérte.

- Na, végre nem játszod meg magad. Jó tudni, hogy mire számíthatok.

*******

- Hónapok eltelte után újra összehívtam a PMMMIFI gyűlést – csapta össze a tenyerét Natasha. Pár nappal ezelőtt megkísérelte levágni a saját haját, ezért most tincsei kissé egyenetlenül verdesték a vállát. Nem szokta még meg, hogy rövid, ezért folyamatosan az arcából söpörte oldalra, míg végül Lily meg nem elégelte a műsort és adott neki egy csatot. – Mivel túl sok minden történt az utóbbi időben, úgy éreztem, szükség lenne rá. Kezdjük a legfrissebb eseménnyel. Avery?

- A hollók hivatalosan is mellénk álltak – ismertette a történteket a lány. – Csak annyi a lényeg, hogy vigyázzunk rájuk és akkor segítenek nekünk. De tényleg vigyázzunk rájuk, komolyan nem szeretném, ha bárki megsérülne.

- Világos – biccentett Hayden. – És mi legyen Rheával?

A lány szombaton kopogtatott be hozzájuk könnyezve és átfázva, majd bevallotta, hogy szíven szúrta a bátyját és azóta nem volt hajlandó kimozdulni Natasha szobájából, ahova érkezése után bevackolta magát. A lány igyekezett támogató barát lenni, de Rhea napok óta meg sem szólalt.

- Adjatok neki időt – javasolta Matthew. – Komoly trauma az, ami vele történt. Már önmagában az is az lenne, hogy megölt valakit, de ráadásul a bátyját... Nem fogja egykönnyen feldolgozni, már ha sikerül neki.

- Rhea erős lány – mondta Lily. – Sok mindenen ment már keresztül és meg fogja érteni, hogy a helyesen cselekvés nem mindig a könnyű út, sőt, többnyire nem.

- De vajon helyes cselekedetnek tarthatjuk-e a gyilkosságot? – motyogta Natasha.

- Nézd, Noah nélkül nem lesz kevesebb a világ – közölte Hayden. – Az emberek változnak, bármilyen nehéz is végignézni úgy, ha mi magunk nem változunk, vagy legalábbis nem annyit. Az, akit Rhea megölt, már rég nem az a fiú volt, aki az emlékeiben élt.

- Éppúgy, ahogy a halálakor már Doe sem az az ember volt, akire Morgane emlékezett – bólintott a lány.

- Pontosan – helyeselt Matthew. – És Rhea ezt idővel el fogja fogadni, csak természetesen nem megy rögtön, hiszen mégiscsak ikrek voltak és ráadásul közel is álltak egymáshoz. Akinek van testvére, tudja, hogy milyen ez.

- Egyke jelen – tárta szét a karját Hayden, mire Avery belecsapott a tenyerébe.

- Szerintetek, ha már nem leszek közvetlen életveszélyben, fel kéne hívnom az öcsémet? – érdeklődött Natasha. – Amikor úgy két éve találkoztunk, nem örült nekem kifejezetten...

- Nem kötelező csak abból az okból, mert rokonok vagytok – vélekedett Hayden. – Csak ha tényleg úgy gondolod, hogy beszélni akarsz vele.

Natasha hosszan végigmérte a fiút.

- Szeretnélek bemutatni a családomnak.

Hayden-re hirtelen köhögőroham tört rá.

- Tényleg?

- Aha. Sosem csináltam még ilyet korábban, vagy legalábbis nem emlékszem rá – gondolkodott el a lány.

- Stresszes. Nagyon stresszes – közölte Lily.

- Te beszélsz? – motyogta Matthew. – Az anyád nem várta meg, hogy tisztességesen bemutass neki, helyette követett és rávett arra, hogy lekapaszkodjak egy kéményen, mint a francos Mikulás.

Natasha elnevette magát.

- Ezt a sztorit egyszerűen nem lehet elégszer hallani.

******

Egy hét elteltével történt, hogy Rhea Glandrea lemerészkedett a konyhába. Az éjszaka közepén tette ezt, feltehetőleg abban a reményben, hogy senkivel ne fusson össze, terveit azonban keresztülhúzta Natasha kissé felborult bioritmusa, mivel őt szinte minden hajnalban ébren lehetett találni.

- Szia – köszönt neki Rhea, hangja azonban olyan rekedt volt, mint egy negyven éve alkoholista és dohányos rockénekesé.

- Helló – vonta fel a szemöldökét Natasha, aki jobb program híján éppen Matthew DVD-gyűjteményét rendezte át. – Kérsz egy teát?

- Aha – bólintott a lány és leült az asztalhoz. – Hogyhogy ébren vagy?

- Rémálmok, bűntudat, szorongás, ilyesmi – vont vállat Natasha. – Ettél egyáltalán bármit az elmúlt napokban?

- Persze. Megtaláltam a rejtett mogyorókat és hasonlókat a szobádban.

- Ó, tényleg – biccentett a lány. – Azokat évekkel ezelőtt tettem oda, amikor azon aggódtam, hogy Matthew egyszer szobafogságra fog ítélni. Az ember sosem lehet elég óvatos.

- Igaz. Amúgy bocs, hogy kitúrtalak a szobádból...

- Á, semmi gond. Nem sok időt töltök már ott – felelt Natasha sokatmondó pillantással. – Másrészt meg amúgy sem alszom túl sokat mostanában.

- Az nekem sem igazán ment az utóbbi pár napban – ismerte be Rhea. – Natasha...

- Igen?

- Ez a szörnyű sötétség a fejemben... elmúlik majd?

- Semmi sem tart örökké – felelt a lány realisztikusan. – Egyébként pedig... Nem foglak áltatni, nem fogok hazudni neked, ugyanis nem hiszem, hogy attól jobb barát lennék. A te elméd nem úgy működik, mint az enyém, vagy mint bárki másé és helyetted senki nem fog tudni túllépni ezen. Minden csak akaraterő kérdése, te pedig erős vagy, ezt biztosan tudom. Mindent meg tudsz csinálni, ha eléggé hiszel benne... A józan ész határain belül, persze.

- Köszönöm – bólintott Rhea. – Én... Nem is haboztam. Megszereztem tőle a kést, ő azt mondta, hogy ezt nem tehetem, mert ő a bátyám, mire én... Mire én azt feleltem, hogy a bátyám már régen meghalt és leszúrtam. Nem szabadott volna, hogy ilyen könnyen megtegyem, ez nem...

- Hé – szakította félbe Natasha. – Ezt hívják hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságnak, amit – ha már Noah jogot tanult, - a törvény enyhébben kezel, mint az előre megfontoltat, szóval ennek igenis pozitív jelentősége van. A kést nem hagytad ott, ugye?

- Nem – rázta a fejét a lány. – A folyóba dobtam, miután letöröltem róla az ujjlenyomatokat.

- Ügyes – biccentett Natasha. – Túl fogsz ezen jutni, Rhea. Mi mindannyian segítünk neked.

*******

A két alak megállt egymás mellett a kikötőben. A nő botra támaszkodott és a sötét víztükröt bámulta, a férfi pedig kavicsokat rugdosta.

- Fejlemények? – követelte Kamuflázs.

- Brannan visszatért Peruból – válaszolt a férfi. – És igen vidámnak tűnik...

- Az baj – dünnyögte a nő. – Persze csak akkor, ha nem tettette a figyelő szemek miatt...

- Talán tudta, hogy figyeljük?

- Stanley szörnyen paranoiás, még ha nem figyeljük, akkor is úgy érzi.

- Aha – dünnyögte a férfi, nem tudva, hogy mit mondjon.

- És Nadragulya meg Katarzis? Ők hogy állnak?

- Nem bíznak egymásban, ami nekünk nagyon is jó, hiszen bizalom nélkül nem fognak semmit csinálni...

- Ez így nem pontos, dr. Fren – rázta a fejét Kamuflázs. – Vannak erősebb dolgok a bizalomnál... Például a harag.

- És maga megbízik Nadragulya haragjában? – kérdezte a férfi merészen és a nő felé fordult, aki viszont elkapta a tekintetét.

- Nem, természetesen nem. Nadragulyában nincsen már egy ideje harag, Katarzis azonban fiatal és lobbanékony, ráadásul éppen most vesztette el a bátyját. Ő az, aki nem fogja hagyni, hogy tétlenül üljenek, míg a végére nem járunk ennek.

- Szóval őt kellene kivonni az egyenletből – értelmezte dr. Fren.

Kamuflázs bólintott.

- Igen, de még nem most.

- Miért?

- Az egyensúly miatt, természetesen – felelt a nő a folyótükröt bámulva. – Nem vagyok én sportszerűtlen.