- Nem hiszem el, hogy elfelejtettél szólni Wyatt-nak arról az aprócska tényről, hogy már nem kell keresnie Avery-t.

- Na, ne kend rám az egészet – dünnyögte Natasha. – Kicsit sűrű volt a nap. Még Matthew-nak sem tudtam szólni arról, hogy mire készülünk! Nem volt éppen az eszemben, hogy még Wyatt-nak is írjak egy e-mailt arról, hogy Avery csodával határos módon megkerült.

- Jól van, elég – szólt közbe Stan. – Mindketten nyugodjatok meg.

- Nyugodt vagyok – közölte Hayden, fejét a falnak döntve. – Szerintem Wyatt idegesebb, hogy már megint belénk botlott.

- Ha van egy kis szerencsénk, éppen vízbe fojtja magát – morogta Natasha a bilincsét piszkálva.

- Köszönöm a jókívánságokat, Natasha – tért vissza a helyiségbe Wyatt hadnagy. Telefonját a zsebébe süllyesztette, és metsző pillantásával végig mérte a horogra akadt öt fiatalt. – Nos, ki kezdi el a mesélést?

- Kezdje maga – szólt Natasha. – Érdekelne, hogy mennyit tud.

- Oké – bólintott a férfi, és zsebre dugott kézzel járkálni kezdett. – Néhány nappal ezelőtt kaptam egy levelet arról, hogy egy évekkel ezelőtt eltűnt személyt, neve szerint Avery Hill-t Bristolban látták. Utánanéztem a dolognak, és láttam, amint egy térfigyelő kamera felveszi a lányt, ahogy belép ebbe az egykori hotelba. Mivel be volt kötve a szeme, és más emberek kísérték, azt gyanítottam, hogy elrabolták, úgyhogy idejöttem, és titeket találtalak itt. Úgyhogy most az lenne a következő lépés, hogy letartóztatlak titeket emberrablás vádjával.

- Nem raboltak el – tiltakozott Avery. – Saját akaratomból jöttem ide, és hagytam, hogy rám rakják a szemkötőt.

- És hol vannak most azok, akik ide kísértek?

- Ők... Elmentek – jegyezte meg a lány kicsit bizonytalanul.

- Akkor tagadod, hogy a jelenlévők közül bárki bántott volna?

- Igen.

Wyatt megdörzsölte a szemét.

- És honnan ismered Natashát?

- Sehonnan. Ma találkoztam vele először.

- Natasha, megerősíted az állítást?

- Meg – biccentett a lány, és felemelte megbilincselt kezét. – Tudtommal semmi törvénytelent nem követtünk el. Eloldozna?

- Semmi olyat nem követtél el, amit bizonyítani tudnék – pontosított a hadnagy.

- Teljesen mindegy, mit feltételez rólam. Attól, mert egy helyiségben tartózkodtam egy eltűnt személlyel, akinek szokása bekötött szemmel sétafikálni az utcán, még semmi illegálist nem követtem el, szóval most akár haza is mennénk.

- Ti mindig nagyon gyanúsak vagytok – mutatott Natashára és Haydenre, majd Stanre siklott a tekintete. – Téged még nem láttalak.

- Stanley Reymonds – mutatkozott be a fiú nyugodtan. – Kezet fognék magával, de sajnos meg van bilincselve a kezem.

Wyatt a fejét csóválta, de végül mindannyiukról leszedte a bilincset.

- Örültem a találkozásnak – szalutált Natasha, miután feltápászkodott.

- Ne szemtelenkedj – pirított rá a hadnagy, majd tekintete megakadt a homlokán éktelenkedő seben, amit eddig a lány haja takart. – Mi történt?

Natasha megdermedt, de nyugodtan válaszolt.

- Volt egy kellemetlen találkozásom a padlódeszkával. Elestem, és bizonyára egy szálka karcolta meg az arcom.

- Ez nem karcolás – ráncolta a homlokát Wyatt. – Ez úgy néz ki, mintha valaki erővel a padlóba verte volna a fejed.

- Biztosíthatom, hogy ilyesmi nem történt – erőltetett mosolyt az arcára Natasha. – Ma különösen élénk a fantáziája, uram.

- Ahogy gondolod – dünnyögte a férfi, majd Dylan felé biccentett. – És vele mi legyen? Őt még ti kötöztétek meg.

- Ő is velünk jön – közölte Hayden.

- Én is – állt fel hirtelen Avery, aki eddig csak csendben figyelt.

- Nem, téged a családod keres... És miért mennél olyanokkal, akikkel ma találkoztál?

- Felnőtt nő vagyok, oda megyek, ahova akarok – szegte fel az állát a lány.

Wyatt sóhajtott, majd az ajtó felé intett.

- Menjetek, de ennek még nincs vége.

******

- Most aztán nagy bajban vagytok – közölte dr. Frances az arcát dörzsölve. – Wyatt-ot nem szabad alábecsülni, és már eddig is túlságosan közel matatott, most azonban már tényleg sokat tud, és ez semmiképpen sem jó.

- Oké, oké, ezt tudjuk, a szidásunk helyett inkább megoldással kéne előállnunk –javasolta Natasha.

- Szerintem is – csatlakozott Hayden. – Például, nem ártana eldöntenünk, hogy mit kezdjünk Dylannel. Mégsem tarthatjuk örökre megkötözve...

- Bármilyen csábítón is hangzik – motyogta a lány. – Azt viszont nem hiszem, hogy bármit is elárulna nekünk.

- Talán csak megfelelően kell motiválni – vetette fel Avery, aki egészen komfortosan ült újdonsült csapattagként.

- Te nem ismered őt, Dylan a legfanatikusabb Kamuflázs-követő – magyarázta Natasha. – De akkor napoljuk el ezt a problémát, és reménykedjünk, hogy ameddig nem állunk elő valamivel, nem szökik meg.

- Avery, mit tudsz elmondani a hollóálarcos alakokról? – fordult Matthew a lányhoz.

- Furcsák, az biztos – felelt eltöprengve. – Elena azt említette, hogy valamilyen mítoszban hisznek, és hogy én valamilyen indián uralkodónő reinkarnációja vagyok.

- Inka – egészítette ki Matthew olyan mereven bámulva maga elé, hogy szinte hallani lehetett, ahogy kergetik egymást a fejében a gondolatok.

- Ezt meg miből gondolod? – vonta fel a szemöldökét Natasha.

A férfi mély levegőt vett.

- Onnan, hogy nem először hallom ezt a mítoszt... Azon történetek egyike volt, amelyek Brannan-t inspirálták.

- Inspirálták – ismételte Hayden. – Ezt fejtse ki!

- Mint már tudjátok, Brannan-nek az ötletet a bátyám Dream kísérlete adta, azonban nem ez volt minden, ami hajtotta... Vagyis inkább úgy mondanám, hogy kellett valahonnan ihletet szereznie, ezért elment a könyvtárba, ahol talált egy poros mitológiás könyvet, amelyek ötvözéséből szerette volna megalkotni az alanyok képességeit. Ő úgy nevezte, hogy az egyensúly megteremtése, de szerintem ez nem több egy hangzatos kifejezésnél.

- Hogy lehet, hogy Brannan ezt sosem említette? – érdeklődött Natasha a homlokát ráncolva.

Matthew sóhajtott.

- Igazából említette... Emlékszel, hogy amikor három éve a Hyde Parkban voltunk, Brannan adott neked valamit? Még mielőtt lelőtte volna Fren-t.

A lány a szemöldökét összehúzva erőltette az elméjét.

- Igen, megvan. Egy esőcseppmedál volt egy láncon, és azt állította, hogy az anyám akarta, hogy megkapjam... Azonban megkérdeztem az anyám, és váltig állította, hogy még soha életében nem látta.

- Igen – bólintott a férfi.

- Te pedig teljesen pánikba estél – emlékezett vissza Natasha. – Valami olyasmiről magyaráztál, hogy a nyaklánc elátkozott.

- Meglep, hogy még erre is emlékszel, ugyanis amint magadhoz tértél a vállövés után, letagadtam, hogy valaha ilyet mondtam volna, és biztosan csak a sokk miatt képzelted.

Natasha szeme elkerekedett.

- Tényleg! Ezt már el is felejtettem.

- Nem akartalak akkor még jobban sokkolni, és mindig is ostobaságnak tartottam az elátkozott nyaklánc sztorit, de a babonás énem nem engedhette, hogy felvedd.

- Később hordtam egy darabig – felelt a lány. – És nem lett semmi bajom.

- Mindannyiunknak helye van ebben a mítoszban, igaz? – kérdezte Hayden, kezdve kapizsgálni a dolgot.

Matthew bólintott.

- Pontosan. A szélvész a pusztítással volt egyenlő, úgyhogy te vagy a végzet alakja.

- Hízelgő – motyogta a fiú.

- Avery szerepe ennél kicsit mélyebb, nagyon nehéz is volt elérnie Brannan-nek, hogy fel tud venni a holló alakját – folytatta a férfi. – A holló az egyik legintelligensebb madár, és szinte minden kultúrában a mágia, a titkok és az utazás jelképe. A görögöknél Apollón isten küldöttének madara volt, a keltáknál a csata, a küzdelem és a termékenység istennőjének totemállata, a skandináv mitológiában Odinnak két hollója volt, akik mindent láttak és hallottak, és még a Bibliában is megbízhatónak titulálták. Az indiánoknál a teremtő, de egyben szélhámos isten is egyben, illetve az inkáknál volt egy uralkodónő, aki képes volt hollóvá változni.

- Ezt kicsit nehéz most megemésztenem – közölte Avery. – Most ez a Brannan egy adott mítosz alapján akart kísérletezni, vagy többet is felhasznált?

- Igazából velem sosem beszélt túl nyíltan ezekről, de az a véleményem, hogy több alapján dolgozott, főleg, mert nem is sikerült mindig azt az erőt kiváltani, amit szeretett volna.

- Mi volt Jordan szerepe? – kérdezte Natasha.

- A hullócsillag kívánságot jelent... Azonban valójában valami olyasmi volt a képessége, vagyis lett volna, ha működött volna, meg tudta volna változtatni, hogy éppen nappal vagy éjszaka legyen.

- Kár, hogy sosem tanulhatta meg használni – motyogta Hayden.

Natasha megszorította a kezét.

- És mi van velem?

- Az esőt mindig áldásnak vélték, főleg a déli országokban – magyarázta dr. Frances. – Valami ilyesmire gondolhatott Brannan, amikor előidézte a képességed.

- Ezzel szemben Angliában élek, ahol nem túl sok szükség van esőtáncosra – dünnyögte a lány. – És Stan?

- A hideg is negatív jelentést hordozott – mondta a férfi. – A fagy sokakat megölt megfelelő ellátás hiányában, féltek tőle az emberek.

- Szóval valahogy úgy állunk egyensúlyban, hogy van köztünk két pozitív és két negatív pólus, illetve Holló, aki összefog minket – összegezte Hayden.

- Valahogy úgy – bólintott Matthew. – De mint mondtam, ez csak egy rege, igazából nincs valóságalapja.

- Úgy érted azon kívül, hogy mind az öten létezünk – vonta fel a szemöldökét Natasha. – Vagy legalábbis már csak négyen.

- Erről beszélt Fren – szólalt meg hirtelen Hayden, mire mindenki felé fordult. – Akárhányszor kettesben maradok vele, állandóan azzal hozakodik elő, hogy egyesülnünk kell meg hogy minden meg van írva, meg a sors és a többi.

- Tényleg? – ráncolta a homlokát Matthew. – Nem is tudtam, hogy ő is tud erről az egészről.

- Hát, miután te kiléptél, jó darabig volt Brannan bizalmasa – vont vállat Natasha. – Tudom, hogy mindig úgy gondolod, hogy te vagy a kedvence, de igazából lehet, hogy...

- Ez szerintem is fura – szólt közbe az ajtófélfának dőlve Lily, aki eddig valószínűleg csendben hallgatózott. – Az apám sosem bízott Fren-ben.

- Tudhatja máshonnan is – rántotta meg a vállát Avery. – Talán ő is összefutott a hollóálarcos alakokkal...

- Abból, amit eddig hallottam róluk, nem olyannak tűnnek, akikkel csak úgy össze lehet futni a sarki kisboltban – vélekedett Lily. – Nem te találod meg őket, hanem ők találnak meg téged.

- Ez mit jelent? – könyökölt a térdére Natasha.

- Lily, beszéltél már Ingriddel azzal kapcsolatban, hogy leszedje a célkeresztet Fren-ről? – érdeklődött Hayden.

A nő homloka ráncokba szaladt.

- Nem, még nem volt időm... Arra gondolsz, hogy Fren kém?

- Talán csak kifogásnak használta a kraftos sztorit, hogy beengedjétek – vetette fel Matthew.

- Tényleg súlyosan megsérült – mondta Natasha.

- Ha súlyosan megsérült volna, te és Hayden nem tudtátok volna megmenteni őt, mivel egyikőtöknek sincs semmilyen orvosi tudása – válaszolt a férfi. – Ez a szakmai véleményem.

- Akkor nem akadtál fenn ezen, amikor hazaértetek.

- Akkor sok minden mással voltam elfoglalva – legyintett Matthew. – Figyelmetlen voltam, ne haragudjatok.

- Spongyát rá – motyogta Hayden. – És akkor most mi legyen?

- Gondolkodjunk azon, hogy ha tényleg kém, akkor miért jött kémkedni.

- Szerintem ez elég egyértelmű – nézett fel Natasha. – Nyilván beállt a próba-alanyokhoz. Ki másnak lenne szüksége rá?

- Oké, de az nem világos, hogy a próba-alanyok honnan tudnak a mítoszról – jegyezte meg Hayden.

- Ne felejtsétek, hogy Kamuflázs és Brannan ha régen is, de legjobb barátok voltak – emlékeztette a többieket Matthew. – Simán lehet, hogy már az egyetemi éveik alatt beszélgettek erről...

- Vagy a reálisabb verzió, hogy amikor Kamuflázs átkutatta Brannan lakását, megtalálta a jegyzeteit – vélekedett Natasha. – Ez igazából nem is lényeges. Ami igen, hogy megvan a lehetősége annak, hogy tudnak a mítoszról.

- Mi lenne, ha spekulálás helyett megkérdeznénk Fren-t? – kérdezte Hayden. – A nappaliban van, nem?

- Igen, Stan őrzi – bólintott a lány. – Szóljak nekik, hogy jöjjenek ide?

- Azt megköszönném – biccentett Matthew.

Natasha két perc múlva tért vissza, felettébb zaklatottan.

- Baj van – közölte. – Fren megszökött.

- Stan? – pattant fel dr. Frances.

- Jól van, csak elájult – felelt a lány. – Eléggé kiakadt, sosem hallottam még ennyire összetett káromkodást tőle...

Matthew sóhajtott.

- Nyilván hallgatózott már egy ideje, azért kellett ilyen hirtelen lelépnie.

- Szóval most viszi mindazt, amiről beszéltünk a próba-alanyoknak – motyogta Natasha. – Miért nem mehet semmi jól egyhuzamban legalább fél napig?