- Mondom a tervet – közölte köszönés nélkül Brannan, és meg sem várva a beinvitálást, Natasha mellett ellépve bement a házba.

- Magának is jó reggelt, dr. Brannan – dünnyögte a lány. – Üdvözöljük újra köreinkben! Merre járt?

- Egy messzi, messzi galaxisban – motyogta a férfi, amikor azonban Natasha továbbra is összefont karral és felhúzott szemöldökkel nézett rá, kijavította magát. – Úgy értem, Peruban.

- Helló, Brannan – állt fel a konyhaasztaltól Hayden. – Kér valamit inni?

- Csak egy pohár vizet, köszönöm. Hol vannak a többiek?

- Alszanak, mint minden normális ember reggel hétkor – felelt Matthew, aki éppen akkor jött le az emeletről és a vendéghez lépett, hogy kezet fogjon vele. – Örülünk, hogy újra itt vagy, meg kell beszélnünk valamit.

- Én is éppen azért jöttem – csapta össze a tenyerét a férfi. – Natasha, felkeltenél mindenkit?

- Nem ér rá reggeli után? – érdeklődött Stan az arcát dörzsölve, aki minden bizonnyal a zajongásra ébredt fel.

Brannan idegesen legyintett.

- Jöjjek vissza máskor?

- Nem kell, majd én beszélek – mondta Matthew. – Ameddig nem voltál itt, történt egy s más, amikről felteszem hallottál már, mivel már két hete hazaértél és Lily járt nálad.

- Még össze kellett szednem magam – morogta dr. Brannan. – Időeltolódás miatti fáradtság és hasonlók...

- Két hétig? – vonta fel a szemöldökét Hayden.

- Oké, talán mást is csináltam, mióta hazatértem – ismerte el, majd témaváltást keresve körbenézett. – Albert hogyhogy nincs itt?

- Úgy, hogy nem itt lakik és reggel hét van – válaszolt Natasha. – Ne húzza az időt! Mit csinált Peruban?

- Kutatási munkát végeztem – köhintett Brannan. – Mint utólag kiderült, jóval körülményesebben, mint az a helyzet megkívánta volna, de nem is ez a lényeg. Igen, Lily valóban elmesélte, hogy mik történtek az idő alatt, amíg nem voltam itt és azt is említette, hogy van egy tervetek, de kifejteni nem akarta. Miről van szó?

- A terv röviden annyi, hogy megrendezzük a halálát – vágta rá Natasha, mielőtt bárki kitalálhatta volna, hogy mégis hogyan adják elő a tudósnak az ötletet.

- In medias res – motyogta Matthew, aki minden bizonnyal kissé finomabban fogalmazott volna.

Brannan pislogott.

- És mégis miért tennénk ilyet?

- Arra az elméletre vezettük fel az ötletet, hogy Kamuflázst az élteti, hogy kínozhat – vette át a szót Matthew. – Mindig azt hajtogatja, hogy meg akar téged ölni, pedig igazából a játszmát élvezi, azt, hogy sarokba szorítson. A halálod egyszerűen elvenné az élete értelmét.

- Na, azért ne essünk túlzásba – dünnyögte dr. Brannan és mintha kissé zavarban lett volna. – Valóban én állok a bosszúhadjárata középpontjában, a célkeresztben, de a végén egész biztosan meg akar ölni, hiszen különben nincs befejezve a terve. Kényszeres, nem szereti, ha keresztülhúzzák a terveit, úgyhogy én nem hiszem, hogy bölcs döntés lenne elhitetni vele, hogy meghaltam.

- Ez nem egyszerűen csak terv, hanem már dédelgetett álom. A kényszereit felülírná az az üresség érzete, hogy nincs többé célja, nincs miért felkelnie minden reggel.

- Albert szerint, ha elvesztené az ambícióját, öngyilkos lenne – tette hozzá Natasha.

Brannan egyet nem értése jeléül hevesen rázta a fejét.

- Ezt nem tudnám elképzelni.

- Pedig pszichológiai szempontból nézve nagyon is lehetséges – vette vissza a szót Matthew. – Kamuflázs elméje régóta törött, talán mindig is az volt, ha pedig elveszti a célját, könnyen lehet, hogy megtörik a kudarc súlya alatt.

- Mindig úgy irányítja az eseményeket, hogy a játszma ne érjen véget – mondta Natasha. – És bárkit feláldoz ennek oltárán.

- Akkor sem fogom megrendezni a halálomat – csóválta a fejét továbbra is dr. Brannan.

- Miért? – hadonászott egy szelet pirítóssal Natasha. – Ha így teszünk, kilencven százalékos eséllyel rakhatunk pontot az ügy végére, egyszer és mindenkorra.

- Ez nem ilyen egyszerű...

- De miért nem? Maga mindig mindenből ügyet csinál, akkor is, ha nem lenne szükséges... Ja, és sosem hallgat másra, úgyhogy szerintem csak az zavarja, hogy nem magának jutott eszembe.

- Nem erről van szó – dörzsölte az arcát a férfi. – Én... Én nem akarok így meghátrálni, nem akarom feladni...

- ... Ez most nem a büszkeségéről szól...

- ... és főleg nem akarok egy újabb ember haláláért felelős lenni – fejezte be a mondatot Brannan. – Natasha, ha valaki, te ezt igazán megérthetnéd.

- Ezt a részét meg is értem – bólintott a lány. – A helyes döntéseket azonban néha nem egyszerű meghozni, ezt maga tudja a legjobban. Kamuflázs halála több lenne, mint járulékos veszteség, azzal más életeket menthetne meg. Nem így tenni önzőség lenne, arról pedig tudjuk, hogy az én asztalom.

- Doe halála is a világ szemében jótett volt és te mégis szörnyen érezted magad miatta – vitatkozott Brannan továbbra is, szavait pedig már az igazolta, hogy Natasha összerezzent, amint kiejtette Doe nevét.

- Ez való igaz, de ez még nem jelenti azt, hogy bánom – szegte fel az állát a lány. – Minden bizonnyal újra megtenném. Már nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne mocskoljuk be a kezünket, maga pedig már korábban is megtette ezt.

- Igen, de én meg akarok változni – szólt közbe Brannan és a szemében egy pillanatnyi sebezhetőség villant fel. – Én nem akarok többé az a tudós lenni, akiről az a hír járta, hogy hány embert kínzott meg, én többé nem akarok az a barom lenni, aki voltam. Nem akarok több embert bántani.

- Tökéletesen megértem, dr. Brannan, de egy kicsit még ki kell bírnunk – közölte Natasha kíméletlenül. – Azért tartunk ott, ahol, azért élünk még mindig, mert nem félünk átlépni a határt. Nem lehet ezt a harcot véres kéz nélkül megúszni, csak az a fontos, hogy megőrizzük az emberségünket, és ez pedig még mindig működik magánál, bármennyi szörnyűséget követett is el. Megbocsátunk értük, szerintem mindannyiunk nevében mondhatom ezt. Maga több, mint a bűnei, mindannyian többek vagyunk, mint a bűneink, még Kamuflázs is. A különbség közte és köztünk az, hogy mi képesek vagyunk szembenézni önmagunkkal és elismerni, hogy hibáztunk, ő pedig még mindig egy harminc évvel ezelőtti sértésen rágódik. Ha rajta múlik, örökké játszhatjuk ezt az egészet és akkor örökké szenvedhetünk, agyalhatunk azon, hogy mit kellett volna máshogy tennünk, miközben belefulladunk a bűntudatba, ahogy egyre több és több vér tapad a kezünkhöz. Ezt azonban meg tudjuk előzni, dr. Brannan.

- Köszönöm – biccentett a férfi és zsebre dugta a kezét. – Nagyon szép beszéd volt, igazán ösztönző. Ettől azonban a döntésem változatlan, nem rendezem meg a halálomat.

Mielőtt bárki bármit válaszolhatott volna, elhagyta a házat.

*******

- Makacs vénember – morogta Natasha órákkal később az erkélyen ülve. – Bár a fejébe látnék!

- Ezt sokan kívánták már – dünnyögte Hayden, arcát a nap felé fordítva. – Majd napirendre tér, vagy kitalál egy jobb tervet. Ha van valami, amit Brannan sem tűr, az a tétlenség.

- Már arra is gondoltam, hogy valami beteg módon ő is élvezi – hajtotta fejét a karjára a lány, mintha nem is akarná látni a fiú reakcióját. – Ő is annyiszor pontot tehetett volna már az i-re, és mégis húzza az időt, már megint.

- Erről biztosan nincs szó.

- Úgy gondolod? – nézett fel Natasha. – Mi van, ha ez az egész a kettejük terve és a kezdetektől fogva játszanak velünk? Az már kiderült, hogy Kamuflázs számára bábuk vagyunk és bármi, amit teszünk, igazából az ő akaratának kivetülése. Honnan tudhatjuk, hogy Brannan a mi oldalunkon áll?

- Na, ezt azért te sem hiszed – vonta fel a szemöldökét Hayden.

- Már nem tudom, mit higgyek – sóhajtott a lány. – Te milyen magyarázattal tudsz szolgálni arra, hogy annyira ellenére van minden tervünknek...

- Irányításmániás.

- Jó, de ez már több annál – vélekedett Natasha.

- Talán van valami, amit nem mond el nekünk – vetette fel a fiú. – Ezt el tudom képzelni. Eleve mit keresett Peruban? Még Albert sem tudta.

- Tudom, hogy Brannan sokat tett már értünk... Nem kellett volna azt mondanom, hogy Kamuflázzsal dolgozik, de közben meg vannak dolgai, amiket sosem magyaráz meg. Persze, talán okkal tartja őket titokban, de én nem szeretek a sötétben tapogatózni és igazán úgy gondolom, hogy rászolgáltunk a bizalmára.

- Ugyanezt róla is elmondhatjuk – jegyezte meg Hayden. – Nyilván neki sem könnyű megbíznia bennünk, főleg azok után, ami Jordannel történt. Valaki, akit annyiszor árultak el, mint őt, nehezen tanul meg újra bizalmat táplálni bárki iránt.

- Tudom, tudom és tudom – sóhajtott a lány. – De akkor sem bízom rá szívesen az életem egy olyan emberre, aki bennem még mindig nem bízik. Gondolod, hogy Matthew többet tud, mint mi?

- Ó, Matthew mindig többet tud. Ha objektíven nézzük a helyzetet, mindig is ő titkolózott a legjobban, hiszen sokáig meg voltunk győződve róla, hogy mindent elmond nekünk.

- Azt azonban tudom, hogy ő azért titkol el előlünk dolgokat, mert védeni akar minket... Ezzel szemben azt nem tudom, hogy Brannan-nek mik a motivációi.

- Abban biztosak lehetünk, hogy nem akar ártani nekünk.

- Igen – dünnyögte a lány. – Talán erőszakosabbaknak kellett volna lennünk ma reggel...Talán, ha valaki segített volna, talán nem futamodik meg. Nem is tudom, például te is ott voltál.

- Nem vagyok a boxzsákod, Natasha – felelt Hayden csendesen.

- Tudom. Ne haragudj – sóhajtott a lány. – Egyáltalán nem a te hibád volt, én meg minél stresszesebb, annál bunkóbb vagyok.

A fiú bólintott.

- El van felejtve. Emlékezz rá, hogy Brannan mindig tudja, hogy mit csinál.

- Vagy legalábbis úgy tesz, mintha tudná, addig a pontig, ameddig ténylegesen ki nem találja.

******

Amelie amint meglátta a másik lányt, szinte futásnak eredt, Natasha azonban nem hagyhatta, hogy kicsússzon az ujjai közül, ezért a vállánál megragadta és gyengéden a falnak lökte, Katarzis azonban így is a földön kötött ki.

- Ne mozdulj – figyelmeztette Natasha. – Ha kell, vízzel szögezlek a falhoz, de akkor is válaszolni fogsz a kérdéseimre.

- Ugye tudod, hogy a képességemnél fogva gyorsabban elhúzhatom innen a csíkot, mielőtt egyáltalán segítségül hívnád a te képességedet?

- Mégis itt vagy – vonta fel a szemöldökét Natasha. – Szóval mégis érdekel, hogy mit akarok, nem igaz, Katarzis?

- Hogy van pofád szemtől szembe állni és gúnyolodni velem, miután megölted a bátyámat?

Natasha kissé megingott, de nem hagyta, hogy elveszítse az irányítást.

- Baleset volt, nem akartam bántani. Ezt te is tudod.

- Ez cseppet sem változtat azon a tényen, hogy halott.

- Igazad van – sóhajtott a lány. – Ezen a tényen azonban nem áll módunkban változtatni, hidd el, hogy ezt én bánom a legjobban, úgyhogy beszélgessünk, rendben?

- Mit akarsz? – forgatta a szemét Amelie.

- Csiripelték a madarak, hogy nem dolgozol már a próba-alanyokkal, azonban velünk sem akarsz. Ez érthető a bátyád halála után, te azonban már előtte is más utakon jártál és én nem hiszem, hogy ez csak Brannan miatt van.

Katarzis hallgatásba burkolózott, úgyhogy Natasha folytatta.

- Korábban azonban tettél valamit, amivel mégiscsak nekünk segítettél, bár ezt csak a gyógyszerért csináltad. Segítettél, hogy megszöktessük és a mi oldalunkra állítsuk Hollót, emellett azonban még azt is mondtad, hogy alaposan fésüljük át az Atlantisz hotelt, mert fogunk ott találni valamit, ami érdekes lehet. Erre azonban nem volt lehetőségünk, ugyanis megjelent Wyatt, a hotel pedig nem sokkal később porig égett, benne azzal a titokkal, amit te annyira meg akartál mutatni nekünk.

- Szereted hallani a saját hangod, igaz? – ásított Katarzis.

- Miért ragaszkodtál hozzá, hogy nézzük át a hotelt, Amelie? – kötötte az ebet a karóhoz Natasha, véletlenül sem kizökkenve.

A lány sóhajtott és fél kézzel rövid hajába túrt.

- Figyelemelterelő hadművelet volt, Brannan kedvence, ezúttal azonban én állítottam a csapdát. Néhány próba-alannyal leszakadtunk a szövetségtől és külön csapatot formáltunk, titeket azonban távol kellett tartanunk, ehhez kellett a hotel, ami rengeteg időt elvett volna, ha rám hallgatva darabokra szeditek. Azonban megjelent az a zsaru és mindent elrontott.

Natasha hallgatott.

- Röviden ennyi a sztori – állt fel Katarzis és leporolta a nadrágját. – Elmehetek?

- Várj – szólt utána a lány. – Semmi esélye annak, hogy ez a harmadik oldal meg mi... összedolgozzunk?

- Meglátom, mit tehetek.

Natasha bólintott és figyelte, ahogy Amelie szinte túl lassan elsétál, ám mielőtt befordulhatott volna a sarkon, pisztolylövés hallatszott és Katarzis holtan esett össze. 

Mielőtt azonban a lány reagálhatott volna, valaki erős ütést mért a tarkójára.