A szokásos péntek esti csapatgyűléses vacsora a szokásosnál is csendesebben telt, a légkörben pedig szinte tapintható volt a feszültség.

- Oké, ez már engem is zavar – közölte Albert, és felnézett a tányérjából.

- Azért találtuk ki ezt a vacsorát, hogy legalább hetente egyszer összegyűljünk mindannyian, és meg tudjuk beszélni a fejleményeket – csatlakozott Matthew.

- Enni akarok, nem beszélgetni – dünnyögte Ellie, ikertestvére, Daisy pedig egyetértően bólintott.

- Nektek tulajdonképpen nem lenne muszáj itt lennetek – tette le a villáját Lily is.

- Mégis mit kellett volna csinálnom velük? – nézett fel Gail, aki különösen paprikás hangulatban volt. – Mégsem zárhattam be őket a szobájukba.

- Tényleg? Ha már itt tartunk, világosíts fel, hogy miért vagytok még egyáltalán itt – replikázott Lily, aki aznap este szintén kapható volt a vitára.

- Nem csodálom, hogy nem szorult beléd sok udvariasság és jómodor, hiszen egy szektában nőttél fel.

- Ezeknek meg mi baja van egymással? – motyogta Hayden Natashának, aki csak megvonta a vállát.

- Mindenki fejezze be – dörzsölte az orrnyergét fáradtan Matthew. – Bárkinek van valami infója, amit szeretne megosztani velünk?

- Brannan miért nincs itt? – érdeklődött Avery, aki még mindig nem találkozott vele.

- Dolga akadt – felelt tömören Lily.

- Nos – kotyogott közbe Natasha, mielőtt végképp elszabadult volna a pokol. – Ha már így összegyűltünk ma este, megtárgyalhatnánk azt a teljesen lényegtelen apróságot, hogy mégis mit kezdjünk Dylannel.

- Mióta is van már itt? – kérdezte Albert, eltolva magától a tányérját.

- Három napja.

- Nem tarthatjuk itt örökké – közölte Matthew. – A próba-alanyok pedig már egyébként is tudnak arról, hogy Avery velünk van, meg minden másról is, hála Frennek. Szerintem egyszerűen csak engedjük el.

- Szerintem meg stratégiai szempontból nem bölcs döntés – vitatkozott Lily.

A férje összevont szemöldökkel méregette.

- Én nem úgy mérlegelek, hogy egy adott választás jót tesz a nem létező tervnek vagy sem. Dylan-ből semmit nem fogunk tudni kiszedni, ezt te is tudod, akkor meg miért tartsuk itt?

Egy hosszú pillanatig farkasszemet néztek egymással, majd a nő megrázta a fejét, és elhagyta a konyhát, Matthew pedig mélyen sóhajtott.

- Mindjárt jövök – motyogta.

- Oké, ez fura volt – törte meg a csendet Avery. – Lemaradtam valamiről?

- Elég sok mindenről – morogta Albert. – Azt viszont látom, hogy jól beilleszkedtél.

Natasha óvatosan Hayden-re pillantott, ami természetesen nem kerülte el Albert figyelmét, é szinte észrevehetetlenül bólintott.

- Maga szerint mit kellene csinálni Dylannel? – kérdezte a lány inkább.

- Nem tarthatjuk itt, az ugyanis nemes egyszerűséggel illegális – közölte a férfi. – Másrészt, nem is túl etikus.

- Megölte Jordan-t – mordult fel Hayden. – Nem hiszem, hogy a jogaival kellene foglalkoznunk.

- Igazad van – bólintott Albert. – De a jelenléte egyszerűen felesleges, idővel sem fog megtörni, ugyanis őszintén hisz abban, amit csinál.

- Sajna – motyogta Natasha. – Azonban azzal, hogy visszaküldjük Kamuflázshoz, nem lehet, hogy még nagyobb bajt okozunk?

- Dylan nem a próba-alanyok esze, ezt mindannyian tudjuk.

- Valóban nem, azonban lehet, hogy hirtelen felindulásból megöl még valakit, aki Kamuflázsra támad, ami pedig teljességgel reális.

- Igazán nem akarok közbeszólni, de későre jár, a lányoknak aludnia kellene – mondta Gail. – És őszintén szólva, nekem is.

- Jó éjt – köszönt el mindenki kórusban, majd amint a nő hallótávolságon kívül ért, mintegy vezényszóra mindannyian Albertre meredtek.

- Mi van? – vonta fel a szemöldökét a férfi.

- Pletykáljon, gyerünk – közölte Natasha. – Mi volt ez az egész hangulat ma este?

- Mire gondoltok?

- Ne tettesse, hogy nem tudja miről van szó – torkollta le a lány szokásos stílusában. – Csak nem veszett össze valamin Lily és Gail?

- Legjobb tudomásom szerint mindig is levegőnek nézték egymást.

- Akkor mégis mi változott?

- Tényleg ez most a legfontosabb? – ráncolta a homlokát Albert továbbra is. – Csak megemlíteném, hogy egy háború közepén vagyunk, az ellenség egy tagja megkötözve csücsül a nappaliban, informátor férkőzött közénk, és még sorolhatnám, ehelyett titeket a pletykák érdekelnének?

- Igen – bólintott Avery. – Fogalmam sincs, hogy miről van szó, de az elmúlt huszonnégy órában az égvilágon sehova nem jutottunk a Dylan kérdéssel, meg úgy általánosságban semmivel, úgyhogy szerintem tehetünk egy kis kitérőt.

- Ha ragaszkodtok hozzá – sóhajtott a férfi. – Szóval, mint már tudjátok, Matt és Gail nagyon régóta közeli barátok.

- Mindig is sejtettük, hogy valaha volt köztük valami – kotyogott közbe Hayden.

- Mi? Nem – legyintett Albert. – Ennél sokkal egyszerűbb a dolog, és az öcsém sem örülne annak, hogy ilyen teóriákat találtok ki ahelyett, hogy hasznosan töltenétek az időtöket... Tehát, Gail kifejtette a véleményét Lily-vel kapcsolatban.

- Azután, hogy elvette feleségül? Gratulálok – ingatta a fejét Natasha.

- Ne ítéljétek el – folytatta szelíden a férfi. – Gail rájött arra, hogy Lily igenis veszélybe sodorja Matthew-t a szektás múltjával, és ő nem azt mondta neki, hogy hagyja el, hanem hogy vele együtt menjen el egy biztonságos helyre.

- És hagyjon itt minket a válság közepén? Én is mindjárt megsértődöm – méltatlankodott Natasha.

- Igen, az öcsémnek sem tetszett az ötlet, hogy csapot-papot hátrahagyva eltűnjen tudva, hogy nélküle lényegesebben nehezebben boldogultok.

- Ez enyhe kifejezés – kommentálta a lány.

- Úgyhogy Lily kicsit felhúzta az orrát.

- Jogosan – szólt közbe Avery is.

- Ezt nem a mi dolgunk eldönteni – rázta a fejét Albert, ismét hosszabbra hagyott ezüstös tincsei a homlokába hullottak. – Szóval ez a szituáció, örülnék, ha senkit sem zaklatnátok ezzel.

- Igazából – köszörülte meg a torkát Hayden, aki eddig felettébb csendben volt. – Matthew eddig mindig szó nélkül segített nekünk, úgyhogy, ha tényleg meg akarja védeni önmagát és Lily-t azzal, hogy elmennek az isten háta mögötti szigetre, akkor nekünk... Hagynunk kellene.

Albert elismerően pillantott rá, Natasha pedig szólásra nyitotta a száját, majd inkább átgondolta a mondanivalóját.

- Basszus, de igazad van. Annyira önző vagyok.

- Nem vagy az – nézett a szemébe a fiú, mire Natasha felvonta a szemöldökét. – Oké, talán egy kicsit – korrigált.

Natasha biccentett.

- Ez jogos. De mi van, ha nélküle tényleg nem tudjuk megcsinálni?

- Oké, mindenki nyugodjon meg – indítványozta Albert. – Matthew nem akar sehova menni, ameddig szükségetek van rá. Nem bírná el a törékeny lelkiismerete, úgyhogy semmi ok aggodalomra.

- De nem akarom, hogy kötelességének érezze, hogy vigyázzon ránk – ingatta a fejét Natasha.

- Biztosíthatlak, hogy nincs így – közölte Albert. – Fárasztóak vagytok, öreg vagyok én már ehhez, úgyhogy megyek aludni.

- Jó éjt – motyogta Natasha.

- Hé – fordult vissza a férfi. – Soha ne kételkedjetek az öcsémben, rendben?

******

- Helló – ült le Natasha a férfi mellé. – Zavarok?

- Nem, gyere nyugodtan – húzódott odébb.

- Megmondanád, hogy zavarlak, ha tényleg úgy lenne?

Matthew zavartan felvonta a szemöldökét.

- Hogy jön ez most ide?

- Csak válaszolj.

- Nem, valószínűleg nem – felelt eltűnődve.

- Pontosan! – csapta le kezét az asztalra a lány. – Magadra is kell gondolnod, és főleg nyugodtan szólj rám, ha túlságosan idegesítő vagyok.

- Rendben – bólintott a férfi gyanakodva. – Minden oké?

- Velem igen, és veled?

- Velem is.

- Valóban? – vonta fel a szemöldökét Natasha. – Te úgy gondolod, hogy az teljesen oké, hogy a legjobb barátod szerint le kellene lépned Lily-vel, mert itt túl veszélyes miattunk.

Matthew pislogás nélkül meredt rá.

- A bátyám egy pletykás vénasszony.

- Bizony, így van, de most nem ez a lényeg. Ne bújj ki a kérdés alól!

- Tulajdonképpen... Mi volt a kérdés?

- Például, hogy miért nem vagy velem őszinte.

- Egykor én vádoltalak meg ezzel – motyogta a férfi.

- Valóban, és igazad is volt, pont úgy, ahogy nekem is igazam van most – mondta a lány határozottan. – Szóval? Elmész?

- Mi? Nem – rázta a fejét Matthew.

- És miért nem?

- Mert nem hagylak itt titeket – ráncolta a homlokát.

- Na, erre voltam kíváncsi – csapta össze a két tenyerét Natasha. – Amióta megismerkedtünk, mindig is csak velem, majd később velünk foglalkoztál. Mindig az volt az első, hogy nekem mi bajom van, nem számított, hogy mekkora baklövéseket követtem el, vagy hogy mekkora barom voltam. Bár volt néhány vitánk az évek alatt, sosem hánytad a szememre azt, hogy mennyire önző vagyok veled szemben. Pedig megérdemeltem volna.

Matthew szótlanul hallgatta.

- Nem tudom, hogy megmentő komplexusod van-e, vagy egyszerűen csak ennyire megkedveltél, de ez így akkor sincs rendben – folytatta a lány. – A saját életedben te vagy a főszereplő, és nem hagyhatod, hogy egy egocentrikus fruska pofátlanul befolyásolja a döntéseid. Világos?

- Oké, most nagyon büszke vagyok rád – köszörülte meg a torkát a férfi.

- El ne érzékenyülj itt nekem! – mordult fel Natasha. – Ez most a lelkifröccs ideje. Bólintással jelezd, hogy megértetted.

- Megértettem – bólintott Matthew lassan. – De attól még nem megyek el.

- Nem kell úgy érezned, hogy vigyáznod kell rám. Már nem.

- Tudom – felelt a férfi.

- Menj el akármilyen messzire, ha azt szeretnéd.

- Na, most már kezd az az érzésem támadni, hogy meg akarsz szabadulni tőlem – fordult a lány felé felvont szemöldökkel.

- Dehogy – pislogta vissza a könnyeit Natasha. – Dehogy akarok megszabadulni tőled. Csak nem szeretném, hogy bajod essen, ennyi.

- Tudok vigyázni magamra – ígérte.

- Tényleg? – vonta fel a szemöldökét a lány kétkedve. – Nem is olyan rég szúrtak le.

- Túléltem, nem?

Natasha a szemét forgatta.

- Semmi garancia, hogy a következőt is túl fogod.

- Addig nem félek, - kezdte Matthew – amíg te vigyázol rám.

A lány elszoruló torokkal bólintott, azonban mielőtt felelhetett volna, kitört a káosz. Mintha bomba robbant volna, az erkély korlátja a levegőbe repült, törmelékek szóródtak szanaszét, a levegőben faforgácsok keveregtek, Natasha pedig érezte, ahogy arccal valami keménynek csapódik.

A füle sípolt, a koponyájába éles fájdalom hatolt, mintha valaki egyenes a dobhártyájára üvöltött volna. Nem látott semmit, mintha az idő lassított felvételben pörgött volna tovább.

- Matthew – motyogta, és próbált megmozdulni, de a fájdalom gátat szabott a mozdulatnak. Érezte, hogy a válla nem a megfelelő irányba hajlik, a csuklóján meleg vér folyt végig, ám amint végre erőt vett magán, hogy feltornázza magát, valaki a hátára taposott és visszanyomta a földre.

- Ne olyan sietősen, Esőcsepp.

Natasha hátán végigfutott a hideg a hang miatt, de azért mégis megpróbált oldalra fordulni, hogy lássa, dr. Frances egyben van-e. Minden mozdulat fájt, és amint a felette álló alak érzékelte, hogy nem marad nyugton, ezúttal a tarkójára támaszkodva szorította le.

- Ne akarj hősködni.

A lány nem válaszolt, ugyanis elvesztette az eszméletét.