Avery nem tudta volna megmondani, hogy pontosan külsejű emberre számított a Szirénként beharangozott illető személyében, de a körülbelül vele egykorú ezüstszőke hajú lány mindenképpen meglepetésként érte.

- Holló – üdvözölte a lány, mire Avery csak biccentett, ugyanis még mindig fogalma sem volt, hogy miért szólítja így mindenki.

- Nyugodtan szólíthatsz Averynek is – tette hozzá, Szirén arca azonban elsötétült.

- Semmi személyeskedés, arról szól az alku – felelt hűvösen.

De mégis milyen alku?

- Rendben – motyogta. – Akkor térjünk a lényegre!

Szirén a sarokba bámult, ahol Landon állt, mintha testőr lenne.

- Küldd ki – biccentett felé.

Avery-nek határozottan rossz előérzete támadt, de mosolyt erőltetve az arcára a férfi felé fordult.

- Kézben tartom az ügyet, te pedig menj és... Szívj egy kis friss levegőt.

Látta Landon-on a vívódást; szót akart fogadni, de közben erős volt benne az ösztön, hogy megvédje „úrnőjét". Végül azonban csak enyhén fejet hajtott, és elhagyta a helyiséget.

Szirén egy pillanatig utána bámult, majd újra visszafordult Avery-hez, ekkor azonban sokkal nagyobb érdeklődés csillant a szemében.

- Fogalmad sincs, hogy mi folyik itt, nem igaz?

- Nem – rázta a fejét a lány, szíve pedig a torkában dobogott amiatt, hogy talán végre valaki válaszokkal szolgálhat. – Ezek a hollóálarcos őrültek elraboltak.

- Elraboltak – ismételte Szirén. – Mi történt pontosan?

- Üldöztek, aztán egy benzinkúti mosdóban bevertem a fejem, és elhurcoltak ide. Nem tudom, mennyi ideig voltam eszméletlen.

- Mit csináltál, mielőtt üldözni kezdtek?

- Én... - Avery elakadt, és elbizonytalanodott, hogy okos döntés lenne-e minden titkát kifecsegni egy vadidegennek.

Szirén észrevette a vívódását.

- Megbízhatsz bennem. Én is ugyanannak a kísérletnek voltam a tagja, mint te.

- Kísérlet – visszhangozta Avery lassan. Ennek az egésznek kezdett egyre kevesebb értelme lenni.

- Ó, te jó ég, tényleg nem tudsz semmit – dörzsölte az arcát a lány. – Oké, kezdjük az elején.

- Elárulhatnád, hogy te ki vagy – jegyezte meg Avery. – Az nem egészen világos a számomra jelen pillanatban.

- Ha ragaszkodsz hozzá – dünnyögte Szirén. – Tehát, Elena Harper néven születettem Skóciában, tizenhat éves koromban kerültem a Nightmare-programba, ahol a második fázisig jutottam el, amikor is ugyanis a kísérlet nem működött tovább. Az ott töltött időm alatt aggatták rám a Szirén becenevet, amit megtartottam, mert tetszik. Kérdések?

- Rengeteg, de jelen pillanatban egyet emelnék ki – motyogta Avery, majd Elena szemébe nézett. – Mi az a Nightmare?

******

- Lenyűgöző munkát végeztél Stannel – mondta dr. Brannan. – Minden elismerésem, tényleg.

- Köszönöm – biccentett Albert. – Arra azonban nem tudsz rávenni, hogy jobban belemélyedjek a dologba.

Stanley csalódottan biccentett.

- Sejtettem. Egy próbát megért, nem?

- Te is felhagyhatnál ezzel az egésszel – jegyezte meg Albert. – Lassan kezd a helyére kerülni az életed, nincs már szükséged a menekülésre.

- Így gondolod? – dünnyögte a férfi. – Szerinted képes leszek mindennapi életet azok után, amik az elmúlt huszonöt évben történtek?

- Legalább meg kell próbálnod – javasolta Albert, majd hozzátette. – Feltéve, hogy túléled Kamuflázst.

Brannan felnyögött.

- Kösz, hogy emlékeztetsz rá.

- Bocs. Van bármi terv, vagy csak sodródunk az árral?

- Embereket kellene szereznünk – mondta dr. Brannan. – Jelen pillanatban az a legnagyobb problémánk... Túl sokan vannak a próba-alanyok, mi pedig egyre kevesebben.

- Talán a testőrségedet bevethetnénk – vetette fel Albert, de a másik rázta a fejét.

- Nem jó ötlet. Ők nem tudnak sem alanyokról, sem próba-alanyokról, csak arról, hogy én egy tudós vagyok, akire sok veszély leselkedik, és ezért őrizniük kell a labort. Ugyanezen indok miatt nem jöhetnek szóba a kollégáim sem.

- Biztosan van még, aki kiemelkedő – vélekedett Albert. – Az öcsémet is a tömegből emelted ki...

Brannan oldalpillantást vetett rá.

- Kevés olyan ember van, mint az öcséd.

Albert hallgatott.

- Kell lennie valami megoldásnak – motyogta végül.

- Mindig van megoldás – állította dr. Brannan. – És meg is fogjuk találni.

A következő pillanatban betöltötte Albert nappaliját a Sweet Child O Mine egyre emeltebb hangerővel szóló zenéje.

A házigazda felvont szemöldökkel figyelte Stanley-t, ahogy kihalászta a telefonját a zsebéből.

- Tessék – szólt bele gyanakodva, láthatólag ő sem értette, hogy ki kereste. – Á, Anderson. Nem ér rá holnapig? A város másik felén vagyok... Oké, oké. Csak mondja, hogy mi a gond... Ez hogy történhetett? Azt mondja, egyszerűen csak felszívódott? Köszönöm, hogy szólt. Viszhall.

- Mi történt? – érdeklődött Albert, rossz előérzettel.

- Holló eltűnt – közölte Brannan, és a tenyerébe temette az arcát. – Évek után felébredt a kómából, fogta magát és elsétált. Felvette a biztonsági kamera, ahogy elhagyja a labor területét...

- Meg kell találnunk – állt fel Albert. – Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik keresik.

******

Avery összehúzta magán a kabátját, és követte Elenát. A lány határozott mozdulattal kapaszkodott meg a magas kerítésben, és a lábát megtámasztva átmászott, a túloldalon pedig leugrott.

Leporolta a ruháját, és intett Avery-nek, hogy kövesse.

Szó nélkül sétáltak egymás mellett, egyenesen az erdő szíve felé. A fejük fölött összeértek a fák, sötétbe borult előttük az ösvény.

- Nem fognak követni? – kérdezte Avery óvatosan, miközben azon igyekezett, hogy ne süllyedjen térdig a sárban.

- De, valószínű – legyintett szórakozottan Szirén. – Azonban előnyünk van, eltart egy darabig, mire észreveszik, hogy eltűntél. Mire a keresésedre indulnak, már árkon-bokron túl leszünk.

- Kik ők tulajdonképpen?

- Egy társaság, akik hisznek egy nevetséges mítoszban – felelt Elena. – Valami olyasmi, hogy te egy inka uralkodónő reinkarnációja vagy.

- Pedig valójában csak egy őrült kísérletezgetése miatt képes vagyok hollóvá változni? – kérdezte Avery kétkedve, ugyanis mindkét eset meglehetősen valószínűtlennek tűnt.

- Elméletileg – bólintott a lány, miközben a földre dobta a hajába tapadt ágakat. – De ki tudja, hogy mennyire ép a képességed, ugyanis évekig kómában voltál.

- Évekig? – torpant meg Avery. – Mi a mai dátum?

- 2014 május másodika.

- Ó, a francba – nyögött fel a lány. – Akkor majdnem három év kimaradt az életemből.

- Eddig nem voltál végig kómában, csak nem emlékszel magára a kísérletre sem – válaszolt Elena, mintegy biztatásként. – Egyikünk sem emlékszik.

- És most hova megyünk? – kérdezte Avery néhány perc csendes gyaloglás után.

- Biztonságos helyre.

******

- Szóval Holló négy nappal ezelőtt egyszerűen kisétált a laborból – összegezte Natasha. – Már bocsásson meg, dr. Brannan, de igazán lehetne hatékonyabb a biztonsági rendszere.

- Ezek után kijavítom – dünnyögte a férfi, majd felnézett. – Az igazság az, hogy Avery évek óta kómában volt, sehova nem fejlődött a kísérlet, egyhelyben toporogtunk. Nem gondolta senki, hogy felébred egyáltalán, azt meg végképp nem, hogy képes lesz megszökni.

- A tudomány már csak ilyen kiszámíthatatlan – motyogta Matthew. – Na, meg kell találnunk, mielőtt a próba-alanyok teszik.

- Honnan tudnának egyáltalán arról, hogy megszökött? – kérdezte Hayden. – Még Brannan is csak ma tudta meg.

- A próba-alanyoknak szemei és fülei vannak a labor környékén – húzta el a száját dr. Brannan. – Lehet, hogy már sokkal korábban látta valaki arrafelé sétafikálni.

- Az is kérdéses, hogy Avery mire emlékszik – szólt közbe Natasha. – Nekem teljesen üres volt a fejem, amikor magamhoz tértem.

- Avery később került a programba, mint te. Utána kicsit máshogy dolgoztam, és már kevésbé terhelték meg a beavatkozások a memóriaközpontot.

- Csodás – sóhajtott a lány. – Akkor, hol kezdjük a keresést?

- Hát, régimódian körbe mutogathatjuk a fotóját a labor környékén – javasolta Rhea, aki szintén jelen volt a csapatmegbeszélésen.

- Vagy bevonhatnánk Wyatt-ot – vetette fel Natasha. – Persze nem mondjuk meg neki, hogy miért keressük... Csak elhintjük neki az információmorzsákat, hogy meg kell neki találnia azt a lányt.

- Már így is túl sokat tud. És mi van, ha megtalálja?

- Jó, még nem dolgoztam ki a tervet – legyintett Natasha. – De a lényeg, hogy úgy kell rávennünk arra, hogy segítsen megtalálni Avery-t, hogy közben ne jöjjön rá, hogy igazából nekünk segít.

- És ezt hogyan akarod kivitelezni?

- Hm, bejelenthetjük eltűnt személyként – indítványozta Hayden. – Csak az a gond, hogy minket már ismer.

- Engem nem – jelentkezett Stan.

- De neked is hiányzik néhány év a virtuális lábnyomodból – tiltakozott Natasha. – Wyatt ugrik erre, egyből tudni fogja, hogy közénk tartozol.

- Avery-ről nem fog erre gondolni?

- Akkor nem, ha mondjuk egy családtagja keresi – szólalt meg Lily. – Írhatnánk egy levelet Doe-nak Avery egy rokona nevében...

- Biztos találkozni akarna vele...

- Avery amerikai, Kaliforniában látták utoljára – közölte dr. Brannan. – Talán írhatna Wyatt-nak egy email-t egy kaliforniai nyomozó, miszerint egy forrása, akit nem kíván megnevezni, aki arról hallott, hogy ez az évekkel ezelőtt eltűnt lány feltűnt Londonban, és örülne, ha utána nézne.

- Ezt támogatom – biccentett Natasha. – Már csak biztosra kell mennünk, hogy egy valós nyomozó nevében írunk, és mellékelni tudjuk Avery aktáját.

- Megoldható.

- Szuper.

******

- A csapda készen áll – közölte Albert, és ujjait a tarkóján összekulcsolva hátradőlt.

Matthew szótlanul bólintott, és tovább bámulta a hamutartót.

- Rég láttalak ilyen dekoncentráltnak – jegyezte meg Albert. – Akarsz beszélni róla?

- Nem tudom... Nem igazán – dünnyögte a fiatalabbik Frances. – Jordan óta eleve folyton a hátam mögé néztem, de miután az elmúlt hetekben egyfolytában követett valaki, most még rosszabb.

- Vége lesz ennek. Semmi sem tart örökké, még Kamuflázs bosszúhadjárata sem.

- Ha te biztatsz engem, akkor az meg régen rossz – fintorodott el Matthew.

- Bocsáss meg – biccentett Albert. – Natasha és Hayden megnézettek velem egy disztópiát, és most próbálom értékelni az... életet.

- Kész, vége a világnak – dörzsölte az arcát halványan elmosolyodva a férfi. – Hogy haladsz a regényírással?

- Rossz passzban voltam, és megöltem az egyik főszereplőt – közölte Albert. – Már megbántam, úgyhogy az írói válság alatt azon gondolkozom, hogy hogyan éleszthetném fel.

- Sok sikert.

- Kösz. – Albert a teacsészéjéért nyúlt. – És mi újság Brannan-fronton?

- Az a mániája, hogy emberhiányban vagyunk, és mindenáron azt akarja megoldani.

- Miért, szerinted mi a legnagyobb probléma?

- Kamuflázs – felelt egyszerűen Matthew, majd kifejtette. – A próba-alanyok Nadragulya kivételével szinte még gyerekek, akiknek útmutatásra van szükségük. Kamuflázs volt az, aki felkarolta őket, ő volt az egyetlen, aki törődött velük, aki megtanította őket használni a képességüket. Erről beszélt Dylan, hogy családot nyújtott nekik.

- Az ő szemszögükből teljesen logikus, hogy miért követik minden eszement tervét.

- Pontosan. Kamuflázs az agy, a próba-alanyok pedig az eszközei. Kölcsönösen szükségük van egymásra; a próba-alanyoknak rá, hogy azt éreztesse velük, hogy tartoznak valahova, Kamuflázsnak pedig rájuk, hogy elérhesse a céljait.

- A próba-alanyok teljesen szétesnének a vezetőjük nélkül.

- Brannan-nek az a véleménye, hogy bosszút esküdnének – mondta Matthew.

- Nyilván lennének, akik igen. Jordan Kamuflázsra támadt, Dylan pedig válaszul tarkón vágta egy téglaméretű kővel.

- Igen, Dylan a végletekig hűséges. Kérdés, hogy kik azok, akik szintén így vélekednek.

- Nadragulya szerintem nem – vélekedett Albert. – Ő már nem gyerek, nincs szüksége terelgetésre. Ő csak addig követi Kamuflázst, ameddig előnye származik belőle. Nem hiszem, hogy nagyon lojális típus. És mi van a Glandrea fiúval?

- Noah-val? Nem tudom. Meggyilkolta Mayát, aki azért nem volt éppen olyan típus, aki könnyen feladná. Rhea sem tudja, hogy mire képes még. Azonban Katarzis és Árnyék biztosan nem pazarolná arra az energiáját, hogy folytassa az ellenségeskedést Kamuflázs nélkül. Ők – és biztosan vagyok benne, hogy nem ők az egyetlenek – csak megvonnák a vállukat, és élnék tovább az életüket.

- Azok, aki nem kötődik érzelmileg a nagyra becsült vezetőjükhöz.

- Igen.

- Tehát Kamuflázst kell kivonni az egyenletből – összegezte Albert. – Már csak az a kérdés, hogy azt mégis hogyan tegyük.