Az égen szürke fellegek gyülekeztek és borították sötétbe a várost. Az utak esővíztől fénylettek, az esernyők színes kavalkáddá változtatták az utcákat, az ablakon csendesen kopogott az eső.

Natasha sóhajtva figyelte Hayden-t. A fiú a kanapén feküdt hanyatt, a napi lapot olvasta, miközben kihűlt teáját kortyolgatta, ujjával pedig az aktuális papírlapot dörzsölgette, mielőtt lapozott volna. A szobában az időjárás miatt túl sötét volt, lámpát kellett volna kapcsolnia, de vagy nem volt kedve feltápászkodni és elsétálni a villanykapcsolóig, vagy fel sem tűnt neki. A haja lenőtt, a tarkójánál mindig kócos volt, tincsei árnyékot vetettek az arcára, enyhén borostás is volt.

Egyszer csak eldobta az újságot, és hátranézett Natashára, aki kissé zavartan kapta el a tekintetét.

- Bocs.

- Semmi gond, amúgy sem érdekeltek a különböző politikai malőrök. – Felült, és felvette az újságot a földről, majd a nappaliban lévő kerekasztalra tette. – Minden oké?

- Nem tudom – vont vállat a lány, miközben átsétált a szobán, és felült a kanapé karfájára. – Te nem érzed néha úgy, hogy ez az egész nincs rendben?

Hayden a karjára támaszkodott, és egy hosszú percig behatóan tanulmányozta a lány fáradt vonásait.

- Mármint az, hogy Dylan-t fogva tartjuk?

- Az is – bólintott Natasha. – Talán nem vettük észre, de lassan olyanokká váltunk, mint ők. Védekezhetünk mindenfélével, de nem tagadhatjuk le, hogy a mi múltunkban is vannak sötét foltok.

- Én a gyémántrablásnál megöltem egy őrt.

- Én meg megöltem Doe-t – felelt a lány összeszoruló torokkal. – Ki gondolta, hogy emiatt bűntudatom lehet?

- Natasha, ne felejtsd el, hogy Doe hány embert bántott. Szívességet tettél a világnak azzal, hogy már nincs köztünk. És ha te nem teszed meg, akkor a kartellfőnök Moreno igen.

- Talán. Aztán ott vannak még a közvetett esetek is – folytatta a lány. – Lauren, Lindsay, Maya, Araya, és persze Jordan, akit talán nem mi öltünk meg, de mindenképpen mi tettünk tönkre.

- Oké, azért Lindsay nem érdemel könnyeket... Arayáról pedig nem tehettünk, érte Noah a felelős.

- Mint mondtam, mentegetőzhetünk – motyogta Natasha. – Ismételhetjük magunkat, hogy megérdemelték, hogy ha nem járulunk közbe, mindez akkor is megtörténik.

- Nem vettük észre, de elvesztünk az út alatt.

- Valahogy úgy – biccentett a lány. – Wyatt évek óta hajkurász minket, és tulajdonképpen igaza van. Bűnözők vagyunk, talán tényleg bűnhődnünk kellene.

- Szerintem elég bűnhődés az önmarcangolás – válaszolt Hayden, és ujjával köröket rajzolt a lány kézfejére. – Elég büntetés az, hogy néha látom Hale-t állni a ház előtt, és Jordan szobája irányába bámulni. Attól, hogy ostorozzuk magunkat, nem tudjuk megváltoztatni a múltat.

- Nem – suttogta Natasha. – De elviselhetőbbé teszi a mindennapokat a tudat, hogy még van lelkiismeretem.

Hayden szomorú mosollyal nézett a lány könnyes szemébe.

*******

- Natasha, baj van – közölte dr. Frances, és felkapcsolta a villanyt.

- Annyival jobban szeretem a „jó reggelt, Natasha, hogy aludtál?" ébresztést – morogta a lány, arcát a kanapéba fúrva, majd nagy nehezen felült. – Ó, már megint itt aludtam? Bocsi.

- Ne aludj vissza! – szólt rá Matthew látva, hogy újra lecsuklik a feje.

- Mi történt? – állt fel Natasha, és a kávéfőzőhöz vonszolta magát.

- Porig égett az Atlantisz.

Natasha keze megállt a mozdulatban.

- Micsoda?

- Tegnap éjjel valaki felgyújtotta.

- Nyilván a próba-alanyok, hogy eltüntessék a nyomaikat.

- És hogy ne találjuk meg azt, amiről Katarzis beszélt – tette hozzá Lily, aki eddig olyan csendben volt, hogy Natasha észre sem vette. – Egyébként igazatok lett, beszéltem Ingriddel, és legjobb tudása szerint a Kraft sosem keveredett üzletekbe Fren nevű személlyel.

- Az oslói egyetemes rész azonban igaz volt, Brannan alátámasztotta – ráncolta a homlokát a lány, még mindig azon igyekezve, hogy magához térjen.

- Igen, éppen ettől vált olyan hihetővé a sztorija – bólintott Lily, aki tekintete élénkségéből fakadóan kétségkívül túl volt már aznapi első kávéján. – Nyilván hallotta, amint a hotelről beszélünk, és egyből szólt Kamuflázsnak, hogy intézkedjen.

- A francba – nyögött fel Natasha. – Bár át tudtuk volna nézni a hotelt! Kellett megjelennie Wyatt-nak, hogy...

Hirtelen elnémult.

- Mi az?

- Mi van Wyatt-tal? Találtak holttestet?

Matthew újra átfutotta az újságcikket.

- Egyelőre nem, de azt írják, hogy még nem végeztek a romok átfésülésével.

- Ha bennégett, újabb nevet írhatunk a bűnlistánkra – motyogta a lány.

******

A szobában sötét volt, a zseblámpa fénye azonban megvilágított egy sűrű, fekete masszával borított testet.

- Az ott egy hulla? – motyogta Riley, és óvatosan közelebb somfordált.

Szirén a vállánál megragadva rántotta vissza.

- Ne legyél hülye! Felesleges közelebb menni, aki alatta van, már nyilván meghalt.

- Helyes következtetés, Elena – lépett elő a függöny takarásából egy hosszú, zsíros sötét hajú férfi.

Szirén megtorpant.

- Maga Szurok.

Riley akaratlanul is az alakra irányította a zseblámpa fényét. Az egykori Bennett-ként ismert férfi árnyéka volt önmagának, arcát sűrű barázda szelte, szeme alatt csúnya heg és sötét karikák húzódtak, fekete köpenyével egészen az éjszakába olvadt.

- Üdv, próba-alanyok! Mi lenne, ha beszélgetnénk egy kicsit?

- Először én beszélek – vette át a szót felvont szemöldökkel Szirén, és a szurokkal borított test felé biccentett. – Az ott Neil Norman?

- Kétségkívül, bár korábban sosem találkoztam vele – vont vállat a férfi. – Túl régóta volt útban, eltettem láb alól. Remélem, nem kötődtetek különösebben hozzá.

- Hozzá nem, de az ellenszeréhez igen – közölte a lány, és a sápadt Riley-ra mutatott, aki egyik lábáról a másikra állt.

- Ugyan – legyintett Szurok. – Az az ellenszer méreg, nem pedig gyógyszer. Miért nem használjátok Brannan kotyvalékát?

- Mert benne még kevésbé bízunk.

- És? Ez nem a bizalomról szól, hanem a túlélésről. – Szurok pár lépéssel közelebb ment a két próba-alanyhoz.

- Mit akar tőlünk? – érdeklődött Szirén higgadtan.

- Amikor először jelentkezett a kór egy barátomnál, még nem létezett ellenszer, így természetesen belehalt, hiába volt sokkal inkább túlélő, mint ti. Most azonban már van gyógyszer, és ti idióták önként visszautasítjátok?

- Ne rám nézzen, én még csak nem is vagyok beteg – vont vállat Szirén. – Egyébként pedig meg tudom őket érteni, Brannan vett el tőlük mindent.

- Mindannyian sokat szenvedtünk Brannan miatt – közölte a férfi. – Csak úgy, mint Kamuflázs miatt is. Nem gondoljátok, hogy itt az ideje kiszállni ebből a nevetséges játszmából?

- Maga gyáva, amiért nem akar nekünk segíteni – sziszegte Riley.

- Igaza van – veregette vállon elismerése jeléül a lány. – Maga évek óta bujkál, sőt, anno maga volt az, aki feldobott minket az alanyoknak, akik korábban a létezésünkről sem tudtak, a szövetségről meg még kevésbé.

- Az alanyok nem ártottak nektek semmit, csak azért ellenségeskedtek velük, mert Brannan azt sulykolta belétek, hogy ők jobbak nálatok – szólalt meg lassan Szurok. – Miért kell hinnetek neki?

- De hát... Tényleg jobbak nálunk – mondta óvatosan Riley, mire Elena leintette.

- Megéri az életeteket kockáztatni azért, hogy bizonyítsatok, amikor már eleve az a véleményetek, hogy az egész küzdelem felesleges, mert ők úgyis jobbak nálatok?

- Ez nem erről szól – ráncolta a homlokát Szirén. – Ez arról szól, hogy Kamuflázs ott volt nekünk, amikor senki más, és önszántunkból segítünk neki.

- Hála? Ennyi az egész? Nekem ennél erősebb indokra lenne szükségem ennél.

- Ne felejtsük el, hogy maga nem lépett be a szövetségbe – szúrta közbe Szirén.

- Én nem felejtem el – vonta fel a szemöldökét a férfi. – Ti viszont emlékeztek még, hogy miért csináljátok ezt nap mint nap? Azért, mert úgy érzitek, hogy ezt kell tennetek, vagy azért, mert ezt akarjátok tenni?

- A kettő együtt nem teljesülhet? – billentette oldalra a fejét a lány.

- Ebben az esetben nem igazán. Most már ha akarnátok, se mernétek kilépni, nincs igazam?

Riley óvatos pillantása a cipője irányába leleplezte.

- Erről beszélek – biccentett Szurok. – Szóval, féltek Kamuflázs bosszújától... És mi van, ha azt mondanám, hogy elfoglaljuk annyi időre őt, hogy menedékre lelhessetek?

- Azt hittem, hogy maga magányos farkas – húzta össze a szemöldökét Szirén, felfigyelve a többesszám használatára. – Mégis mivel szövetkezett?

- Ez az egész ügy Brannan és Kamuflázs között van, nem? – Költői kérdés volt, a férfi nem várt választ, hanem folytatta. – Akkor miért nem hagyjuk nekik, hogy játsszák le? Döntsék el egymás között, ugyanis akár nekem, akár nektek, valójában semmi köze az egészhez.

- Nem értem – fonta össze karjait a mellkasa előtt Szirén.

- Én sem – csatlakozott Riley.

- Mégis mit akar? Minket is szurokba fojtani, hogy ha nem akarunk együttműködni?

Szurok a fejét rázta.

- Bármily meglepő, nem szórakozásból öltem meg Neil Norman-t, a világ egyszerűen jobb hely lesz nélküle... Ellenben, rátok szükségem van.

******

Avery a medence szélén ült, farmeres lábát a vízbe lógatta. Elvesztette az időérzékét, fogalma sem volt, hogy mióta nem mozdult már meg és ült ott gondolataiba mélyedve.

- Helló – huppant le mellé valaki, alaposan ráhozva a frászt. Felé fordulva azonban látta, hogy szívrohamra semmi ok, ugyanis csak Natasha volt az. – Vizes lett a nadrágod.

- Tudom – motyogta Avery, és térdét felhúzta a mellkasához. – Mi újság?

- Csak a szokásos. Bűntudat, szorongás, és a növekvő esélye annak, hogy kinyírnak – felelt a lány, Avery pedig nem tudta volna megmondani, hogy csak viccel, vagy minden szavát komolyan gondolja. – És te hogy vagy?

- Hát, elrabolt egy vallásos csoport, aztán önszántamból elmentem egy másik, szintén fura alakokból álló társasággal, ahol megtámadtak, most pedig itt vagyok egy harmadik fura bagázzsal.

Natasha vállon veregette.

- Ez egy átlagos nap.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Te hogy tanultad meg használni a képességed?

A lány köhintett.

- Hát, az nem volt sétagalopp, de mivel messze nem én vagyok a legkitartóbb ember a környéken, és sikerült nekem, nem hiszem, hogy van félnivalód.

- És mi van Hullócsillaggal? Tudom, hogy nem szívesen beszéltek róla, de ha... Ha jól hallottam, ő sosem tanulta meg rendesen kezelni.

Natasha elfordította a tekintetét, és olyan hosszú ideig volt csendben, hogy Avery azt hitte, egyáltalán nem fog válaszolni.

- Jordan talán nem is akarta megtanulni – mondta végül. – Tudod, amikor én kezdtem felfedezni az erőmet, még egyedül voltam, vagyis csak Matthew volt velem, de na, érted. Akkor még nem tudtam senkihez hasonlítani magam, nem volt semmilyen példa, és főleg nem tudtam senkire támaszkodni, úgyhogy tudtam, hogy az egyetlen esélyem, ha megtanulom használni a képességem. Úgyhogy így is tettem, persze nem volt egyszerű.

- És mi van Haydennel?

- Hayden... Rajta befejeződött a kísérlet, ezért eleve nagy előnnyel indult mindannyiunkhoz képest. Azonban évekig bujkált, és senki nem volt ott vele, amikor kezdett rájönni a képességére, mindent egyedül kellett kitalálnia és megoldania, és ezek az évek formálták azzá, aki ma. Pár hónapja volt egy időszak, amikor kicsit megzavarodott a képessége, ugyanis nem használta eleget, úgyhogy most már tudjuk, hogy erre is figyelni kell.

- Aha, értem – bólogatott Avery, itta minden szavát. – Bocs, hogy ennyit kíváncsiskodok.

- Igazán semmi gond, örülök, hogy valaki szívesen beszélget velem – felelt a lány. – És sajnálom, hogy olyan sokáig tartott rád találnunk.

- Á, én sem tettem éppen könnyűvé a dolgot, hiszen éppen abban a hitben voltam, hogy menekülnöm kell. A hajamat is rózsaszínre festettem miatta...

Natasha felnevetett.

- Én egyszer minden külső nyomás nélkül lilára festettem, Hayden szerint úgy néztem ki, mint akinek a fejére borult egy cserép levendula.

- Annyira biztos nem volt rossz.

- Szerintem se, nem is álltam szóba vele egy darabig – legyintett a lány. – Bár igazából az csak a kifogásom volt, de mindegy... Na, de hogyha bármi kérdésed van, nem találsz valamit, nem értesz valamit, vagy csak pletykálni akarsz, tudod, hogy hol találsz.

- Köszi – biccentett Avery. – Natasha?

- Hm?

- Segítesz megtanulni használni a képességem? Szeretnék hasznos lenni.

- Oké, bár nem vallanám magam szakértőnek – tápászkodott fel a lány. – Ugyebár elméletileg hollóvá tudsz változni.

- Igen – bólintott Avery kissé bizonytalanul. – Biztos, hogy képes vagyok erre? Elvégre rajtam sem befejeződött be a kísérlet.

Natasha megállt a medence szélén, és kezét maga elé emelve megemelte a vizet, és addig irányítgatta, amíg végül egy madár alakú víztömeg nem lebegett a medence felett pár centivel.

Avery tátott szájjal bámulta, még pislogni is elfelejtett.

- Rajtad tovább működött a kísérlet, mint rajtam – mondta Natasha, és visszaengedte a vizet a medencébe. – Akkor lássunk munkához, nem?