Azért Luke-ot az anyjával történt eset nem akadályozta meg, hogy folytassa az éjszakai énekelgetést.
A következő éjjel, miután biztosra ment, hogy a szülei alszanak, halkan az ablakához sétált, és óvatosan kinyitotta azt. Utána mint mindig, leült a párkányra, a hátát a falnak támasztva, a lábait pedig mellkasához húzva és halkan elkezdett énekelni.
Viszont a dal felénél, egy, az ő nevét suttogó lágy hang félbeszakította. Elhallgatott, és alsó ajkát beharapva az ajtaja felé sandított, majd vissza az égre. Senki nem volt körülötte, de biztos volt benne, hogy hallotta azt a hangot.
Újból suttogást hallott, ezúttal azonban kicsit hangosabban. Ez alkalommal tudta, hogy merről jön a hang, de nem mert lenézni.
-Igen?- kérdezett vissza remegő hangon.  Félt, sőt egyenesen rettegett, de túl kíváncsi volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja a hangot.
-Nézz le- mondta a hang, Luke pedig megrázta a fejét, a szemeit szorosan összeszorítva.
-Nem, mert lehet, hogy leesek.
-Akkor felmehetek, és melléd ülhetek?
Luke nyelt egyet. Hiszen nem tudta, ki az. Biztos volt benne, hogy egy 'kinti ember',akiktől szülei mindig óvták őt, szóval hagyta, hogy az egyik lába lecsússzon a párkányról, vissza a szobájába, ha esetleg el kéne menekülnie vagy bújnia a titokzatos  idegen elől.
Félelme ellenére bólintott. -Igen- suttogta és remélte, hogy nem sodorta magát túl nagy bajba.
Lágy és gyengéd nevetést hallott, ami miatt pár súly leesett a válláról. - Nem foglak bántani.
Most a hang közelebbről hallatszott, sőt Luke a tűzkijárat nyikorgását is hallotta. A lábát kicsit közelebb húzta magához, hogy kisebbnek tűnjön, ami nem igazán működött, tekintve, milyen magas. Érezte, hogy a karja libabőrös lett.
-Szia, Calum vagyok.
Kinyitotta a szemeit, majd párszor pislogott, mielőtt válaszolni próbált volna. -Oh, öhm...
Az előtte álló fiú megigézte. Sötét haja volt, ami igen puhának tűnt, ám nem mert erről megbizonyosodni. Az idegennek a szemei is igézőek voltak, ajka pedig mosolyra görbült. Luke akarata ellenére viszonozta a mosolyt.
-Én...Én Lucas vagyok - mutatkozott be, majd a szemöldökét ráncolta, amikor a barna felé nyújtotta a kezét - Mi- Miért állsz így?
Calum zavartan nézett. -Én csak meg akartam rázni a kezed...
-Megrázni a kezem?- Luke kicsit oldalra döntötte a fejét - De mégis miért?
-Mert általában ezt csináljuk, ha valakinek bemutatkozunk- magyarázta Calum, tekintete pedig nem hagyta el a kikerekedett szemű fiúét.
-Ez bizarr...- motyogta Luke - Megrázni egymás kezét? Ezt csinálják a kint emberek?
-'Kinti emberek'? - Calum még soha életében nem érezte magát ilyen összezavartnak - Kik?
-Tudod, az emberek...odakint- Luke hangja suttogássá halkult, majd kezével végigmutatott az előttük elterülő városon.
-Nos, igen, mindenki kezet ráz...Várj te- Te még nem hagytad el a házatokat? Soha nem jártál még lent, a városban?
Luke megrázta a fejét - Anya és Apa azt mondta, hogy veszélyes, és hogy sok rossz ember van odakint. Egyáltalán nem örülnének neki ha megtudnák, hogy itt kint ülök...vagy hogy veled beszélgetek.
Calum tett egy apró lépést Luke felé, óvatosan, nehogy megijessze őt. Meg szerette volna érteni a gyönyörű fiú életét. Mindent tudni szeretett volna róla, mindent amit Luke hajlandó vele megosztani, cserébe pedig ő is megosztotta volna vele élete apró dolgait.
-Nézd - mondta Calum lágyan, miközben egy újabb lépést tett felé. Kinyújtotta a kezét és óvatosan megfogta Luke kezét, majd megrázta- Látod? Nem nehéz. Ezt csináljuk amikor köszönünk egy olyan embernek akivel még nem találkoztunk.

Luke lélegzete elakadt Calum kezének érintésétől. Nem tudta, hogy jól cselekszik-e, de olyan jól esett neki, hogy nem állította le magát - Nem mesélnéd el nekem, mit csinálnak még az emberek odakint?
Calum elmosolyodott, Luke pedig akaratlanul is visszamosolygott.
-Nos, Lucas- mondta, miközben leült a tűzkijárat padlójára és felnézett a szőkére - Nagyon szívesen elmesélem.