Még ebben az évszázadban meghoztam, tessék XD ( és még a mai napon, jé!):

  Ahogy nap, mint nap, álmosan keltél fel a [isteni szülőd neve] bungalóban és unottan néztél a naptáradra, hogy most milyen évet is írunk. Egyből kipattantak a szemeid és visítva kezdtél egyhelyben ugrándozni - felébresztve ezzel a féltestvéreidet, de ez sem érdekelt téged. Február 14. Csak ez járt a fejedben.

 Elé furakodtál az egyik lakó elé és elsőként zuhanyoztál le. A mai ruhád a nap alapszíneiben pompázott. Gyorsan felhúztad a cipődet és kiléptél. A friss szél azonnal megcsapta lófarokba kötött hajadat, az arcod piros pozsgásos lett. 

  Feletted egy féltucat hárpia azon vitatkozott, hogy melyik fára akasszanak még konfetti darabokat. Ahogy az anfiteátrum felé haladtál, egy törpecserje mellett egy zöld bőrű lány rázogatta fenyegetően az öklét a repülő tyúkasszonyok felé, miközben a bokrot próbálta megtisztítania az ágakba akadt papírszívecskéktől. Mikor észrevette, hogy figyeled a műsört, kinyújtotta rád a nyelvét, majd eltűnt. 

  Te csak megvontad a vállad, mire a gyomrod megkordult, jóóó hangosan. Siettél is megtömni a majmodat. Gyorsan betoltad a [kedvenc reggeli ételed]-t, majd ugyanazzal a lendülettel húztad el a csíkot. Már eldöntötted, mit és kinek is ajándékozol. Az ágyad alá másztál (a feneked pont kivolt, hú, de jó a fiúknak) és kiráncigáltad a papírzacskókba bugyolált ajándékokat. 

      - Ez kell! - vigyorogtál, mint egy dilinyós (tényleg az vagy!).

  ******************

  Vadul ütötted a bejárati ajtót.

     - Öhm... Mit is tettem én ellened?

  Ráemelted a [szemed színe] színű szemeidet Malcolm-ra. Bocsánatot kérve hagytad abba hasa ostromlását és kinéztél mellőle.

      - Annabeth? Hol van?

  A szőke hajú lány rögtön ott termett neve hallatára. Szürke szemeivel méregetett téged.

     - Mi az?

  Felé nyújtottad a pink (minő meglepő) papírzacskót, amit bár vonakodva, de elfogadott.

     - Egy óra!  - mosolyodott el, ahogy kihúzta a karra erősíthető ketyegő szerkentyűt, amit ezüst baglyok tartottak a végtagon.

      - Hogy legalább tudd, mikor ölt meg Héra. - vigyorogtál rá eszelősen, és próbáltál úgy elslisszolni, hogy a hozzád vágott óra ne érjen a közeledben célt.

  Lassan mindenkinek adtál valami ostoba kacatot, mert talán azt hitted, bolondok napja van (Jászon törött szemüveg, Piper sáros gumikesztyűt, Leo Elza ruhát vörösben - és még fel is próbálta!) Percy, ahogy megkóstolta ebédkor az általad készült házi kólát, elszaladt a mosdóba egy adag WC-papírral a hóna alatt.

  De a vicces pillanatok arra ébresztettek fel: lassan Ő következik. Az az ember, akitől kissé félsz, de tudtad, hogy a baráti körein kívül csak te leped meg. Remegő lábakkal lépkedtél eme bungaló felé, ahol egyedül lakott - kivéve ha a húga nyáron itt volt. Félénken néztél a fáklyatartókra, amikben zölden égett a tűz. Bekopogtál. 1 perc... 2 perc... 3 perce vártál a válaszra.

      - Csak én vagyok. [Teljes neved]. - tapadtál rá az ajtóra a füleddel.

  Neszezést hallottál és majdnem orra buktál - az ajtót valaki teljesen kitárta. Ijedtedben hozzávágtad az illetőhöz a zacskót és visítva futottál el.

  Most már tudtad: Életed legrosszabb döntése volt Nico di Angelo megajándékozása. 

 ******************

  Másnap, 15.-én a testvéreidnek kellett elvonszolnia. Holtsápadtan, még pizsamaban foglaltál helyet. De csak kavargattad a reggelidet, noha a kedvenced volt. A számodra legközelebb álló tesód folyamatosan faggatott az állapotodról, de ha kinyitod a szád, azon nyomban elsírod magad.

    - [Név]...

  Kómás tekintettel felnéztél és nyomban azt kívántad, bárcsak süket lennél, menthetetlenül süket. Az a sötét tekintet fúródott a tiédbe, teljesen élve eltemetve, a lelkedet pedig feltekerve, mint egy szőnyeget, ledobva a Tartarosz egy kínkamrájába.

     - I-i-i-i-... - Ügyes vagy, [Név]! - gondoltad. - IGEN????? - annyira halkan nyögted ki, hogy mindenki rátok figyelt e pillanatban.

  Nico elmosolyodott és elhúzta a bomberdzsekijét.

     - Kösz.

  Tényleg megöl téged. A rózsaszín póló, középen a szivárvánnyal, ott ragyogott a dzseki alatt. 

     - Még az én ajándékomnak se örült annyira, mint a tiédnek - támaszkodott Nico vállára a fiúja, Will Solace.

  Mindketten lefagytak. Tényleg igazad volt (most az egyszer bár): elsírod magad. De a boldogságtól.

 Hali, itt van, igen, Reader kissé Hermész lányának tűnik, bocsika. De itt van, időre! TAPSOT NEKEM EMIATT!!!!!!!!!!!!!

  Ha tetszett, lehet még ilyesmit kérni :D