Ez most egy kicsit más. Kicsit realistább. Röviden a kép története annyi, hogy a házunk olyan mint valami retro múzeum (nem feltétlenül a vagány értelemben), és volt a lépcsőfordulóban egy rettentően régi és már elég ronda állapotban lévő szalma fali dísz. Na, eldöntöttem, hogy azt én onnan most már leszedem, mert szegény szalmakoszorú annyira csúnya, hogy fáj a szemnek. Levettem... de a hosszú évtizedek alatt nyomot hagyott a falon. És akkor jött a szikra: festek egy képet a helyére! 

Egy nyári fotó szolgált alapul, és az a kép, amiben mindennap gyönyörködöm, amíg a fiam a kis barátaival rohangál a parkban, szóval egy padon ülve felskicceltem, aztán áthúztam a főbb kontúrokat valamelyik este.

Utána jött a nagy meló: finomítani az arányokon, színeket keresni, részleteket kidolgozni... Macerás volt, de közben baromi jó érzés. <3 Majdnem, mint írni.

Szerintem még soha nem dolgoztam ennyit képen, mint ezen... legfeljebb Pukkancs és Kódorgó közös képén... de nem... ez annál is tovább tartott. Kicsit belevesztem a részletekbe XD Volt olyan hét, hogy nap mint nap kint álltam a park közepén, és hol a mobilomra, hol a távolba meredve szobroztam és satírozgattam. (Mini technikai infó: a messzeségben azért homályos minden, mert szemüveg nélkül elég gyérül látom a távolabbi dolgokat, és nyilván szinte sosem hordom magammal a szemüvegem.)

De a lényeg, hogy az előtérben a kölykök egész jól sikerültek. A fű nem annyira, de talán legközelebb majd ahhoz is lesz türelmem. És így, elnagyolt fűábrázolással is tök jól mutat a kép itthon a falon, 48x27-es vászonon. ^^