Ne rejtsük el a gyengeségeinket. 

Mert minek? Senki sem tökéletes, hiába sulykolja belénk a social media a "tökéletes életeket". Mindenki mögött húzódik valami, amiről nem szeretne beszélni. Jelenleg mögöttem is. De csak úgy tudjuk elengedni ezeket a dolgokat, ha beszélünk róluk. Szóval itt vagyok, beszélek nektek róla, annak érdekében, hogy ledobhassam ezt végre magamról. Mert belefáradtam abba, hogy folyamatosan úgy érezzem magam, akár egy értéktelen rongydarab. Nem vagyok értéktelen. És te, kedves olvasó, te sem vagy az. Szóval ha valaha, valaki azt éreztette veled akár egy percig is, hogy amit csinálsz nem elég jó vagy nem felel meg az ő normáinak, az ő értékrendszerének, akkor ott nem veled van a baj. Hidd el nekem, nem veled.

A héten nagyon csúnyán meg lettem alázva. Nem mondom meg ki által, azt sem hogy milyen körülmények között, de azt biztosan állíthatom, hogy igazságtalanul. Borzalmas érzés volt, főképpen azért, mert már nagyon régóta nem éltem át ilyet, talán iskolás koromban utoljára, amikor még önbizalomhiányosan, szorongva vágtam neki a mindennapjaimnak és azért kötöttek belém, mert sosem szólaltam fel, mert rendszeresen elvörösödtem akár a semmitől is, mert nem hallattam a hangomat, mert nem vettem részt a szocializálódásban... ez a mostani viszont más volt. Valami olyasmiért kötöttek belém amely felett valójában nincs hatalmam, amelyre még egy rendesen kidolgozott recept sem volt, egy olyan ember által, aki nemrég még azt hangoztatta, hogy figyeljünk oda egymásra, segítsük a másikat, rossz válaszok nincsenek, senkinek sem kell félnie, senki se érezze úgy, hogy nyomás van rá gyakorolva... és ezt felrúgta kettő másodperc alatt. Kicsit rossz volt, tudjátok? Mert pont egy olyan ember vagyok, aki gyakran kerül a kereszttűzbe úgy, hogy nem tett semmi rosszat. Egyszerűen csak olyan a szerencsém, hogy az ostor általában rajtam csattan. De én tűröm ezt. Ami nem öl meg, az megerősít.

A történet lényege annyi, hogy borzalmasan éreztem magam. Azon a ponton már atomfáradt voltam, hajnali négy óta voltam ébren azért, hogy tanulni tudjak, mert rettenetes az anyagmennyiség amit kérnek, közben órákon is részt kellett vennem, estére meg már régen ki voltam égve. Persze ez nem mentség, nem próbálok meg kibújni az egész alól, nem próbálom kifogásokkal tisztára mosni magam és talán nincs is mindenben igazam. Abban viszont igen, hogy igazságtalanul lettem megítélve és mégis nekem kell tűrve hallgatnom, mert nem tehetek mást ebben a helyzetben. És nem is szeretnék mást tenni, őszintén, mert semmi értelme. Kisírtam magam. Aludtam rá egyet, kettőt, hármat... és már többé-kevésbé elengedtem, ez a poszt lesz az utolsó csepp, ahol még foglalkozni szeretnék vele.

Ha megaláznak az sosem oké. És igen, talán nem kellene eltűrni, de sokszor nem is lehet mást tenni. Mert hiába is állítanád a saját igazadat, ha a másik fél nem lenne hajlandó másként tekinteni rád, mint valakire aki teljes mértékben hibás, mint valakire, akinek egy feladata volt és azt sem volt képes rendesen megcsinálni, mint valakire, aki nem volt eléggé a toppon, eléggé beszédes, eléggé összeszedett, eléggé... elég. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én sosem voltam az a személy, aki mindig mindenben jó volt, minden flottul ment neki, nem volt furcsa, gördülékenyen ment mindene, mindenhez értett és mindenből ki tudta hozni a maximumot. Közel sem. Én pont az az ember vagyok, aki mindennek az ellentéte, de ennek ellenére itt van, tizenöt évnyi tanulmánnyal a háta mögött és még nem adta fel. Akkor sem, ha nem tökéletes. Mert attól semmivel sem rosszabb és kevesebb a többinél. Ugyanúgy gürcöl és ugyanúgy szenved és vért izzad mint más és emellett a mentális egészségével is megküzd nap mint nap. Jó az, akinek ilyesmivel nem kell harcolnia. De a legtöbbünknek kell és a legtöbbünknek több évnyi gyakorlás után még mindig nem sikerült teljesen leküzdeni azokat.

És ez nem baj.

Ne szólj vissza, ha nem vagy abban a helyzetben, hogy visszaszólhatsz. Időt spórolsz vele. Tombold ki magad amikor senki sem lát, hívj fel egy barátot és öntsd ki neki a szívedet, de utána feküdj le és próbálj meg pihenni. Ez az élet egy újabb gyomorszájon rúgása volt. Ebből még sokat fogsz kapni, keményebbeket is, fájdalmasabbakat is. De ne hagyd magad az Isten szerelmére! Egy ember cselekedete feléd, a hozzáállása a személyedhez az még nem te vagy! Főleg egy olyan emberé nem, aki nem ismer, semmit sem tud rólad és csak elvégzi a rá kiszabott munkát anélkül, hogy megpróbálna megérteni és mérlegelni legalább egy minimálisat. 

Én egy másik cselhez folyamodtam. Van Patrick Stumpnak, a Fall Out Boy frontemberének egy idézete, amely nekem a személyes kedvenceim közé tartozik. Valahogy így tudnám nektek magyarra fordítani: "Amikor rossz napod van, nagyon rossz napod, próbálj meg jobban bánni a világgal, mint ahogyan ő bánt veled." Hihetetlen mennyi igazság van ebben a mondatban. A megalázást követően én is megpróbáltam eszerint cselekedni: segíteni ott, ahol tudok, annak, akinek tudok. És tudjátok mit... baromi jó érzés volt más mellé odaállni teljes vállszélességgel, ott lenni mellette, egy kicsit bíztatni, meghallgatni. Mert sokkal értékesebb volt ez, mint az önsajnálatba fullasztani magam. Mert igen, a megaláztatás pillanatában úgy éreztem, ennyi. Minden életkedvem megszűnt és semmivé foszlott, újra egy értéktelen senkinek éreztem magam és elegem volt a szenvedésből, a gürcölésből és a fájdalmakból, amik állandó jelleggel szúrkálják az oldalamat mostanság. Kellett néhány óra és pár pihentető éjszaka ahhoz, hogy újra összeszedjem magam valamennyire. Mert lehet, hogy egy pillanatra összedőlt az a kártyavár, de mindig vissza lehet építeni.

Megtanultam, hogy az évekig rakosgatott építőkockáit az önbizalmamnak ezek az érzések ne megingassák, hanem csak megerősítsék. A kockák nem gyengülnek, hanem szilárdulnak. A világnak pedig tényleg nem azt kell visszaadnod, amit ő adott neked: önmagadat add neki vissza, a jót ad vissza, az önzetlenséget, a szeretetet. Mert nem éri meg bántani egymást amikor így is mindenkinek rossz. Nem kell rosszabbá tenni senkinek. Ha megsértettek, félre kell tenni a dolgot, néha le kell nyelni, mert mást nem tehetünk.

Szóval ha bántottak, vágj vissza azzal, hogy jót cselekszel. Ha bántanak téged, válaszolj azzal, hogy valakiért teszel valami jót. Tényleg rengeteg szemétség  meg szemét ember van ezen a világon, te ne legyél egy közülük. Ha tudsz másként cselekedni, tégy úgy. Felszabadulsz majd és a szíved is újra tele lesz reménysugarakkal.

A  fenti Gandhi idézet egyébként egészen ütős, de tudok nektek korunk egyik nagy filozófusával, Yungbluddal is szolgálni:

"Ha darabokra törnek szét, bassza meg, mindig van szuperglue..."

Remélem mindenkinek szép napja lesz és ha valaha is megalázva érzitek magatokat, visszatértek majd ehhez az esőcsepphez és emlékeztetitek magatokat arra, hogy a megalázó reakciója nem titeket reflektál és soha nem is fog. ❤