Az eső már megint az ablakon kopogott.

- Agybajt kapok az esőtől - morogta dr. Frances.

- Szeretem az esőt - mosolygott Natasha, akinek a vihartól mindig jobb hangulata lett.

- Menj el a boltba - közölte mogorván a doki. - Vegyél fájdalomcsillapítót, kekszet, csokoládét és tejet.

- Ööö...oké - motyogta a lány, és kivette a férfi kezéből a pénzt.

Natasha nem volt oda túlzottan a boltokért, különösen a gyógyszertárakat gyűlölte. Az emberek mind árgus szemmel bámulták dr. Frances három mérettel nagyobb kabátja és piszkos csizmája miatt. A gyógyszertárak pedig azért voltak különösen rosszak, mert az emberek ott a higiéniára fittyet hányva egymás nyakába köhögték a vírusokat.

Egy hónap telt el azóta, hogy dr. Frances felfedte a Nightmare-programot. A doki úgy tartotta, ha Natasha úgy él, ahogy egy átlagos fiatal, megelőzhetik a Nightmare mellékhatásait, ezalatt értve a tényező használatát is.

Natasha őszintén szólva nem nagyon értette ezt a dolgot a tényezővel. Az övé az eső volt, így valahányszor esett, úgy érezte, hívja őt. Olyankor otthon volt.

A lány gyanította, hogy nem az volt a teljes igazság, amit dr. Frances mondott neki. Persze lehet, hogy vannak olyan részletek, amelyeket ő se ismer.

- Add ide a fájdalomcsillapítót! - köszöntötte Natashát dr. Frances kissé mogorván, amikor hazaért. - Köszönöm.

Nat a nap további részét az ablakban ülve töltötte, az esőt bámulva, dr. Frances pedig bezárkózott a szobájába.

A lány fejfájása csak rosszabbodott az utóbbi időben. Dr. Frances meg volt győződve arról, hogy a közeljövőben el fog múlni, Natasha reménye azonban egyre inkább szertefoszlott.

- Beszélnünk kell - jelentette ki egy napsütötte szeptemberi napon dr. Frances.

- Parancsoljon - Natasha továbbra is a kanapén feküdt, a plafont bámulva.

- Esetleg idefigyelnél, légy szíves?

- Ahogy óhajtja.

A lány felült, és szembefordult a férfivel.

- Úgy gondolom, hogy már nem vagy veszélyben.

- Miért, eddig voltam? - feleselt a másik.

Dr. Frances sóhajtott.

- Úgy látom, hogy mivel a kísérlet nem fejeződött be, nem tudod használni a tényeződet. A sejtjeid csak bizonyos mértékben sérültek, de némi megfelelő mozgással azt is helyre lehet állítani.

- Ez nekem jót jelent?

- Ez azt jelenti, hogy minden következmény nélkül járkálhatsz az utcán. Dr. Brannan nyilván még nem adta fel a keresésed, de úgy tűnik, alább hagyott vele.

- Vagy pont arra vár, hogy magamtól menjek ki.

- Vagy pont arra vár - bólintott a férfi. - Jelenleg nem tudunk mit kezdeni semmivel. Úgy gondolom, hogy hasznossá tehetnéd magad ahelyett, hogy egész nap itt lófrálsz a házban és engem gúnyolsz.

- Például? Mit kéne tennem? Menjek el dolgozni?

- Nem hinném, hogy jó lenne. Egy: nincsenek irataid. Kettő: elméletileg halott vagy. Három: még érzed az utóhatását kísérletnek, nem tudsz koncentrálni.

- Bocs, de mi az, hogy elméletileg halott vagyok?

- Dr. Brannan úgy akar biztosra menni, hogy azokat, akiket alanyként használ, halottként állítja be.

- Szóval... Van sírom is meg minden? Temetésem is volt?

- Gondolom - vonta meg a vállát dr. Frances. - De nem ez a lényeg. Arra gondoltam, hogy több időt kellene töltened a szabadban és megpróbálhatnál talán beilleszkedni egy kicsit.

- Suliba is menjek, vagy mi van?

- Nem, nem kell suliba menned, mivel mint mondtam, nincsenek irataid. Van egy park nem messze innen, oda kimész minden nap, ott eltöltöd az időt, ahogy akarod, ott vehetsz magadnak ételt, este pedig visszajössz és nálam töltöd az éjszakát, hogy rajtad tudjam tartani a szemem, ha valami mégsem stimmelne. Egyébként pedig kifejlesztettem a tornát, amitől elmúlik az ájulás. Illetve még valami: kellenének neked ruhák, mert ha nyilvános helyre mész, nem járkálhatsz férfiingben.

- Eddig nem igazán zavarta, hogy a ruháit hordom - emlékeztette a lány.

- Persze, de ez nem maradhat így örökké - legyintett. - Akkor benne vagy?

Natasha széttárta a karját.

- Van más választásom?

*******

- Komolyan azt gondolja, hogy ezt felveszem!?

Dr. Frances odafordult, hogy lássa a lány kirohanásának okát, ami egy trapéz szárú nadrág volt.

- Mi a gond vele?

- Ilyet nem fogok hordani. Szerezzen nekem valami szűkebbet!

- Már bocsánat, Natasha, de szerintem nem vagy abban a helyzetben, hogy válogathass. Ne játszd az elkényeztetett, nem áll jól. Felveszed és kész - közölte szúrós tekintettel ellentmondást nem tűrő hangon.

- Persze - sóhajtott a lány.

- Ne felejtsd el, hogyha én nem lennék, az utcán haltál volna meg abban a szakadó esőben, úgyhogy szerintem nagyobb gondunk is van annál, minthogy nem tetszik a nadrág fazona.

Natasha elvörösödve leütötte a szemét, és szó nélkül felvette a farmert.

- Tökéletes - közölte dr. Frances. - A modorodon pedig még dolgoznunk kell. Két nap múlva kezdesz.

*******

Natasha körbenézett a parkon, majd leült egy szimpatikusnak tűnő magányos padra. Összehúzta magán a kabátot, a novemberi szél már igen hűvös volt.

Nem igazán tudott magával mit kezdeni. Csak bámulta az embereket, néha talán túl feltűnően is. Hozott magával egy könyvet, amit dr. Francestől kapott, de nem igazán kötötte le. Így csak ott ült, hallgatta a számára ismeretlen dalokat, és nézte az embereket...

Ez így ment heteken át. Reggel kiült, pontban délben vett egy szendvicset, utána pedig megint csak ült. N úgy érezte magát, mint egy robot.

- Ez így borzalmas! - fakadt ki egyik nap a szállásoltatójának.

Dr. Frances felnézett a vacsorájából, és végigmérte a lányt.

- Mi a probléma?

- Ez nem megy nekem. Egész nap csak ott ülök, és bámulok, olyan vagyok, mint egy élőhalott! Eszem és alszom, meg réveteg tekintettel ülök abban a rohadt parkban...

A férfi sóhajtott, majd bekapott egy falatot. Majd még egyet.

Natasha néhány perc után megelégelte.

- Csak enni fog, vagy esetleg hozzászól a problémámhoz?

- Nézd - sóhajtott, letette a villáját. - Nem tudok helyetted rájönni, mi a jó neked. Találd ki, mi az ami szórakoztat, ami boldoggá tesz, amivel el tudod tölteni a napot. Lehet ez több dolog is, nekem mindegy mit csinálsz. A lényeg, hogy ne veszélyeztesd az életedet, és ne legyen túl költséges, mert így, hogy itt laksz velem, sokkal többet kell költenem ételre.

- Megengedi, hogy új zenéket rakjak a zenelejátszójára? - érdeklődött.

- Persze - felelte felvont szemöldökkel a férfi. - Mi a gond a zenéimmel?

- Egyhangúak. Akkor rakhatok?

- Rakj. Tudod, merre találod a számítógépet.

- Köszönöm.

A baj huszonnyolc nap múlva történt meg.

*******

Natasha, mint minden átlagos reggelen, a kedvenc padján ült, fülében zene szólt, kezében pedig a szokásos kávéját szorongatta. Fejét a ritmusra mozgatta, a lábával pedig a földön dobogott a Daughtry számra, amikor...

Összehúzta a szemöldökét, és hunyorogva nézett a szemközti utcában található zálogház táblájára.

"... And she smiles, oh the way, she smiles..."

Idegesen rántotta ki a fülhallgatót a füléből, a madzagja pedig a földre esett. Szitkozódva hajolt le érte, majd döbbenten nézett a mellette a heverő papírfecnire, ami néhány másodperccel korábban még egészen biztosan nem volt ott.

" Menj be a zálogoshoz, és mondd, hogy Steven John Mayer hagyott neked valamit."

- Mi a fene...? - motyogta Natasha a papírt nézve.

A homlokát ráncolta, és megpróbált pro és kontra érveket felsorakoztatni. Először is, dr. Frances világosan megmondta, hogy ne bízzon senkiben. De olyan nagy a kísértés, hogy végre történjen valami...

A lány a zenelejátszót a zsebébe süllyesztette a fecnivel együtt, az üres papír kávéspoharat a kukába dobta, és elindult a zálogház felé.

- Jó napot! Steven John Mayer hagyott nekem itt valamit.

A pultos mogorva tekintettel Natashára nézett.

- A nevét szabadna?

- Őőő... Avery Hill - mondta ki az első eszébe jutó nevet, de szinte azonnal visszaszívta volna. Miért pont a Nightmare-kísérlet egy másik tagjának a neve jutott eszébe?

- Itt aláírná, Miss Hill?

Natasha összeszorult torokkal bólintott, és egy felismerhetetlen firkantást produkált a lap aljára. Várakozóan nézett a férfira, hátha azt mondja, hogy ő nem lehet az, akinek mondja magát...

Azonban semmi ilyesmi nem történt. A férfi szó nélkül a kezébe nyomott egy kis csomagot.

- Köszönöm.

A lány kilépett az ajtón, behúzódott egy sikátorba, majd felnyitotta a csomagot.

Egy fénykép volt benne, ami az esőt ábrázolta.

Natasha összehúzott szemöldökkel nézte a fotót, de nem sok ideje volt gondolkodni rajta, mert a szeme előtt összefolyt a világ, a lába alól pedig kicsúszott a talaj...

Mindössze néhány másodpercig volt eszméletlen. Kinyitotta a szemét, egy darabig hunyorgott, azután megpróbált felállni.

Nem érezte a testét. Forgolódott, és látta, hogy az egész teste átlátszóvá vált, és ezáltal felvette az aszfalt színét. Próbálta megérteni az arcát, a haját, valamit... De nem volt ott semmi. Végtagjai sem voltak. Az egész teste vízből volt.

Kiabálni akart, sikítani, de egy hang sem jött ki a torkán. Eluralkodott rajta a pánik, és kétségbeesetten kapálózni kezdett, de ezzel semmire sem ment.

Mély levegő. Őrizd meg a hidegvéred.

A lány körbejártatta a tekintetét a forgalmas utcán, de úgy tűnt, senki sem néz errefelé. Miért is nézne, hiszen nem lát senki semmit...

Gondolkozzunk tisztán. Mi lehetett azon a fényképen, hogy ez történt? Talán csak újra rá kéne nézni...

Natasha belátta, hogy a folyékony halmazállapotú test nem könnyíti meg az életét, ezért próbáld odébb csúszni, hogy újra lássa a fényképet.

A világ félelmetesen nagynak tűnt innen lentről, Natasha pedig félelmetesen kicsinek érezte magát.

Egy ember közeledett. A lány megdermedt, és figyelte az illetőt. A férfi rálépett, Natasha nem érzett fájdalmat. Utána akart szólni, de az ember sietősen tovább haladt.

Behunyt szemmel koncentrált. Elképzelte önmagát emberi alakban, maga elé képzelt egy száraz sivatagot...

Natasha jelentős mennyiségű vizet köhögött fel, de immár újra emberként ült a betonon.

Egész teste úszott a vízben, a feje pedig fájni kezdett.

Néhány percig még zihált, utána pedig megpróbálta átgondolni a dolgot.

Dr. Frances azt mondta, hogy mivel a kísérlet nem fejeződött be, így nyugodtan élhet. Persze dr. Frances sem tévedhetetlen, de a lány úgy gondolta, hogy a "tényezős" dolgot úgy kell érteni, hogy irányítani tudja az esőt, vagy valami hasonló, de legvadabb rémálmában sem jutott volna eszébe, hogy ő maga válik azzá...

******

- Jól értem, - vakargatta a tarkóját dr. Frances. - hogy egy idegen ember egy cetlit adott neked, te pedig követted az utasításait!?

- Már én is rájöttem, hogy hiba volt - túrt a hajába idegesen Natasha. - Mondana valami újat?

- És egy zálogház volt az, amibe bementél. Mi volt a jelszó?

- Tessék?

- A név, amit mondanod kellett. - legyintett türelmetlenül.

- Steven John Mayer.

- És a kép esőt ábrázolt?

- Igen.

- És akkor változtál át?

- Igen!?

- Nyugodj meg - Dr. Frances levette a szemüvegét, és megdörzsölte a szemét. - Ülj le. Megértem, hogy ez most nehéz...

- Dehogy érti meg! Nem maga válik cseppfolyóssá! - förmedt rá Natasha. - Két hónappal ezelőttig azt sem tudtam, hogy létezem, most pedig éppen megtudtam, hogy képes vagyok változtatni a halmazállapotomat, úgyhogy ne mondja nekem, hogy megérti...

- Igazad van - sóhajtott dr. Frances. - Ezen részét tényleg nem érthetem meg. A történés viszont új nézőpontba helyezi a dolgokat.

- Na ne mondja... – horkant fel szarkasztikusan a lány.

- Ez azt jelenti, hogy attól még, hogy a kísérlet nem fejeződött be, a sejtjeid mégis sérültek, így nincs más választásunk: meg kell tanulnod kezelni a tényeződet, és nem szabad hagynod, hogy uralkodjon feletted, mint ahogy ma történt.

Natasha széttárta a karját.

- És azt hogyan csináljam?

- Holnap kezdünk. Most pihend ki magad, szükséged van rá. A tanulás pedig nem lesz olyan kellemes.

- Ez azt jelenti, hogy nem kell többet kimennem a parkba? - csillant fel a lány szeme.

- Igen, azt. Nem mehetsz többet ki, dr. Brannan rád talált. A fénykép alapján akart rájönni, hogy mennyire sérültek a génjeid, és hogy mennyire van esély még kinevelni belőled a Rémálmot. Primitív trükk volt, de hatásos. Most, hogy látta, üldözni fog. Ha pedig elkap, soha többet nem lehetsz tudatodnál. Ezt meg kell akadályoznunk. Most aludj, holnap pedig korán reggel megkapod az első leckéd.

******

Natasha nem tudott aludni, amit ez a nap után nem is csodált. Bámulta a plafont, és várta, hogy eljöjjön a reggel.

Ami el is jött.

- Jó reggelt, Natasha - üdvözölte éberen a lányt dr. Frances.

Nat egy biccentéssel válaszolt, majd kómásan fogyasztotta el a reggelijét.

- Felkészültél? - érdeklődött a férfi.

A lány a kávéjába kortyolva bólintott.

- Az első leckéd néhány gyakorlat lesz, amivel újra felébresztjük a kísérlet alappilléreit, és ezzel a tényező újra felébred, és előcsalogatjuk, hogy megismerkedhess vele. Jelenleg lényegében ugyanaz a feladatunk, mint ami dr. Brannan-nek, csak mi kevésbé egészségtelenül hajtjuk végre. Ugyanis ahhoz, hogy esélyed ellene, meg kell tanulnod tudatosan használni az erődet, mert különben elsöpör, mint egy porszemet.

- Értem - bólintott. - Akkor kezdjük!

*******

Natasha a földön feküdt, és levegőért kapkodott.

Dr. Frances fölötte állt, és érdeklődve vizslatta.

- Megesik az ilyesmi. Ne is gondold, hogy elsőre sikerülni fog. Komoly erőfeszítést igényel.

- Persze - A lány megpróbált feltápászkodni, de felszisszenve visszarogyott. - Azt hiszem, meghúztam a derekam.

- Semmi baj - veregette meg a vállát a férfi. - Próbáljuk meg újra!

*******

- Dr. Frances...

- Tessék, Natasha.

- Hányan vannak olyanok... Mint én? Tudom, hogy elolvastam az aktát, de csak annyian vagyunk?

- Igen. Öt alany. Hurrikán volt az első. Igazán tehetséges volt, de túlságosan makacs.

- És mi lett vele? Még mindig Brannan-nél van?

- Nem. Hurrikán életét vesztette három évvel ezelőtt. Utána jött Hullócsillag.

- Ő is meghalt?

- Nem. Róla kiderült, hogy mégsem alkalmas a kísérletre, ezért emléktörlés után elbocsátottuk. Ezután jöttél te.

- Miért pont én vagyok a legalkalmasabb erre a kísérletre? Teljesen átlagos vagyok.

- Csak voltál. Dr. Brannan eszméje pont az, hogy az átlagosból képez átlagon felülit.

- És a másik két alany? Az egyik lányt Avery Hillnek hívják, a fiú pedig azt hiszem Sam...

- Stan - javította ki dr. Frances. - Ők még nagyon az elején tartanak a kísérletnek.

- Kérdezhetek még valamit?

- Kérdezz csak.

- Ha ez ilyen szupertitkos, és ennyire fontos, akkor hogy lehet, hogy én most itt vagyok?

- Megszöktél, én pedig segítettem neked.

- De hát miért segített nekem?

A férfi sóhajtott.

- Tudtam, hogy Brannan mit tervez veled, hiszen szemtanúja voltam, amikor ugyanezt végrehajtotta Hurrikánnal is. Amikor megszöktél, tudtam, hogy dr. Brannan a világ végére is elmenne azért, hogy még egy ártatlan fiatalból neveljen két lábon járó fegyvert... Ezt nem hagyhattam.

- Ööö... Azt hiszem, még nem köszöntem meg - köszörülte meg a torkát. - Hogy megmentett.

- Nem kell megköszönnöd. Nem hagyok meghalni valakit, amikor esélyem van megmenteni. Főleg nem egy gyámoltalan gyermeket, aki semmi rosszat nem csinált.

Natasha kissé elpirulva bólintott.

- Akkor folytassuk! - lelkesedett dr. Frances, és folytatták a gyakorlást.