Krueger óvatosan lopózott a bristoli kikötőben, a hajók mellett. Talán itt sincsen a lány, ő pedig át lett verve, ami gyakran történik meg vele mostanság. Most azonban melléállt a szerencse, ugyanis hamarosan észrevette a célszemélyt, aki nem tartózkodott egyedül. Egy fiúval volt, ajkaik pedig szorosan összetapadtak.

- Diese jungen Menschen* - morogta a férfi, a következő pillanatban azonban megbotlott és hanyatt a folyóba esett. Prüszkölve köpködte a vizet, és úgy érezte, mintha a fél Avont lenyelte volna. Végül nagy nehezen partra kapaszkodott, majd egyetlen határozott ütéssel leütötte a lányt, és a víz alá rántotta.

******

- MI AZ, HOGY VALAMI CSUKLYÁS ALAK A VÍZBE RÁNTOTTA NATASHÁT!?

Dr. Frances magánkívül volt a dühtől, Mark pedig idegesen állt egyik lábáról a másikra.

- Egyáltalán mi a fenéért mentetek ki a lakásból, amikor világosan megmondtam, hogy maradjatok ott!?

- Natasha erősködött - bizonygatta a fiú.

- Te pedig hagytad!

- Nem tehettem mást...

- Dehogynem tehettél volna! - torkolta le dr. Frances. - Csak egy gyáva féreg vagy, és féltél, hogy esetleg megsértődik. Fogalmad sincs, hogy mekkora veszélybe sodortad!

A férfi fel-alá kezdett járkálni a szobában, hátha le bírja mozogni idegességét.

- Az világos, hogy Natashának időnként elszáll az agya és baromságokat művel. Én nem voltam itt, ezért csakis a te felelősséged volt. Baromira megbízható vagy, mondhatom - mondta keserűen dr. Frances, majd megadta az utolsó döfést. - Natasha ragaszkodik hozzád, mert a múltjához van közöd, és az őt nagyon izgatja, de fogalmam sincs, hogy miért kedvel ennyire, amikor egy megbízhatatlan gyáva féreg vagy. Ha valami baja esik, esküszöm, a saját kezemmel tekerem ki a nyakad - füstölgött.

- Sajnálom.

- Sajnáljad is! - pirított rá a férfi. - Most pedig indulás Londonba! Egész biztosan odavitette Brannan.

- Nekem is mennem kell? - vonta össze a szemöldökét Mark. - Mert a vizsgáim...

- Senkit sem érdekelnek a vizsgáid! És igen, jössz, mert bár rohadtul idegesítesz, talán segíthetsz. De attól még undorodom tőled - nyomatékosította dr. Frances, majd elindultak.

******

Hideg volt, amikor Natasha magához tért. Érezte, hogy egész testében remeg és mindene csuromvíz. Szemhéjára mintha mázsás súly nehezedett volna rá, testét pedig lüktető fájdalom vette körbe.

Beszélgetés hangja ütötte meg a fülét.

- Hogy mi? - Ez a hang bizonyára Brannanhez tartozott.

- Jól hallotta - felelte fojtott hangon az ismeretlen. - Krueger az Avonba fulladt, a lányt pedig néhány kilométerrel később halászta ki a bristoli rendőrség. Jelentkeztem, hogy az én rokonom és elhoztam ide.

- Bámulatos. Nem is tudtam, hogy ilyet alkottam. Esőcsepp tud lélegezni a víz alatt! Bár erre ráérek később is. Most inkább köszöntsük vendégünket!

******

Natasha újra és újra érezte a nyirkos tenyér csattanását nedves arcán. Már nem tudta eldönteni, hogy a könnye, a vére vagy a víz folyik végig testén. Csípte az ütés, a vérző sebbe folyó vízcseppek, fejét a fürdőkádszerűségnek hajtva úgy érezte, feladja.

- Elég lesz! - sietett a megmentésére (vagy a kínzásának átvevésére) Brannan.

- Magáé, doki - mondta az eddig a lányt verő személy, és a hangokból ítélve kiment a helyiségből.

- Nyisd ki a szemed - suttogta dr. Brannan. Natasha érezte, hogy kisöpri szemébe lógó haját.

A lány nagy fájdalmai ellenére kinyitotta a szemét. Felesleges lett volna ellenkezni.

- Hogy érzed magad?

Natasha nem bírt megszólalni. Homályosan látott és szédült, felrepedt ajka pedig erősen vérzett.

- Látom, fáradt vagy - szólt együttérzően a férfi. - A nővérek felöltöztetnek, ellátják a sebeid, alszol egy kicsit, aztán tudunk nyugodtan beszélgetni.

Natasha lassan bólintott, majd elájult.

*****

Amikor a lány legközelebb magához tért, már nem reszketett. Egy puha ágyban feküdt száraz ruhában és bekötött sebekkel.

Óvatosan nyitotta ki a szemét, majd a vakító fény miatt szinte azonnal be is csukta.

- Semmi baj - hallott egy hangot kissé elmosódva. - Biztonságban vagy.

Az ébredés kísértetiesen hasonlított arra, amikor hat hónapja dr. Frances lakásában tért magához.

Nagy nehezen ülő helyzetbe tornázta magát, majd állta Brannan pillantását, de nem szólt egy szót se. Megvárta, hogy a férfi kezdeményezzen beszélgetést.

- Nagyon tehetséges vagy - kezdte. - El sem akarom hinni, hogy tényleg én alkottalak meg.

- Ezt most úgy hangzott, mintha a magáé lenne minden érdem. - Natasha nem tudta magába fojtani a gúnyos választ.

Dr. Brannan fáradtan nevette el magát.

- Ejnye, ejnye, Esőcsepp - csóválta a fejét. - Frances túl sok mindenre tanított meg.

- Kérem, ne hívjon Esőcseppnek. Nem ez a nevem.

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Hát jó. Ahogy kívánod, Natasha.

A lányon hideg borzongás futott végig, ahogy a tudós kiejtette a keresztnevét.

- Mit akar tőlem?

- Tőled? Nos, tőled éppenséggel csak annyit, hogy ne nehezítsd meg a dolgom.

- Nem tudom, miért gondolja azt, hogy bárkinek is jót tesz ezzel.

Brannan sóhajtott.

- Frances telebeszélte fejed, te pedig természetesen hiszel. Fel sem merült benned, hogy hazudik, és más dolog is áll a háttérben?

Natasha elgondolkodott, majd teljesen őszintén felelt.

- Nem. Megbízok benne, mert sosem adott okot az ellenkezőjére. Maga viszont már másodjára raboltat el. Miért ennyire fontos? Ez csak egy hülye kísérlet.

A férfi hátradőlt a székén.

- Gyerek vagy még te. Nem látod az összefüggéseket, emellett naiv és hiszékeny vagy.

- Nem kértem, hogy kritizáljon.

- Tényeket közlök.

- Azt sem kértem.

Dr. Brannan gúnyos mosolyra húzta seszínű száját.

- Mondd, sosem gondolkodtál el azon, hogy miért éppen téged választottalak be a programba, amikor annyi érdekes és különleges ember él e világon, te pedig egy egyszerű brightoni lány vagy?

A hangsúlytól Natasha úgy érezte magát, mintha csak egy porszem lenne Brannan cipőjén. Megalázkodás helyett azonban felszegett állal tűrte a vesébe hatoló pillantást és nem felelt.

- Tehát Frances nem mondta el.

- Nem tudom, miről beszél.

- Tudom, hogy nem mondta el. Ha tudnál róla, nem üldögélnél ilyen nyugodtan.

Natasha szíve akaratlanul is szaporábban kezdett verni. Úgy érezte, ez a dolog az, amit elvileg nem akarna megtudni, legalábbis Albert szerint. De mi lehet ennyire titkos?

- Most nem foglak felvilágosítani a tényekről - szólt drámai hangon Natasha legnagyobb bánatára Brannan. - Majd megtudod, ha eljön az ideje. Már ha egyáltalán eljön.

A lány nyelt egyet, - ez ugyanis elég baljóslatúan hangzott, de inkább témát váltott.

- Mit akar velem tenni?

- Természetesen folytatni szeretném a kísérletet. Egy ilyen tehetséget te, mint te, nem szabad elengedni.

- És mégis hogy akar rávenni? Bedrogoz és kényszerít? Jobb lesz attól bárkinek is?

- Ha megnehezíted a dolgomat, kénytelen leszek bevetni egy-két eszközt.

- Kérdezhetek valamit?

- Kérdezz csak.

Natasha felkönyökölt az ágyban.

- Hogyhogy magát még sosem kapták el a rendőrök?

- Mert nem szegek törvényt - mosolygott kissé tenyérbemászóan a férfi.

- Azzal nem szeg törvényt, hogy ártatlanokat rabol el, majd a beleegyezésük nélkül illegális kísérleteket végez rajtuk? - vonta fel a szemöldökét a lány.

Brannan lemondóan csóválta a fejét.

- Csak a felszínt látod.

- Mivel veszi rá a többi embert, hogy maga mellé álljanak? - hagyta figyelmen kívül a megjegyzést Natasha. - Vagy őket is kényszeríti?

- A barátaim értik az összefüggéseket, és támogatnak.

Natasha elgondolkodott néhány percre, majd újabb kérdést tett fel.

- Tényleg tudok lélegezni a víz alatt?

- Én is csak ma jöttem rá, de igen, tudsz.

- Még egy kérdés.

- Parancsolj.

- A maga emberei lőttek rám a temetőben?

- Temető? - Brannan arcán őszinte meglepettség látszott. - Milyen temető?

- Brightonban.

- Rád lőtt valaki a brightoni temetőben? - vonta össze a szemöldökét a férfi.

- Ezt mondtam, nem? - türelmetlenkedett a lány. - Hiába játssza meg magát, tudnom, hogy a maga embere volt.

- Pedig én nem adtam ilyen parancsot senkinek.

- Bizonyítsa - acsargott Natasha.

- Először is, nekem te élve kellesz, holtan semmit sem érsz. Másodszor, nem vagyok gyilkos.

- Talán saját kezűleg nem öl, de már többen haltak meg maga miatt.

- Mint már mondtam, csak a felszínt látod.

- Én nem akarom megérteni, hogy maga mit miért tesz. Viszont azt akarom, hogy hagyjon békén.

- Te is tudod, hogy ezt úgysem fogom megtenni.

- Láttam az emlékeimet - csikorgatta a fogát Natasha. - Láttam, hogy megkínzott, láttam, hogy elrabolt, a saját öcsém szeme láttára. És maga szerint ez teljesen természetes és én "csak a felszínt látom".

- Okos lány vagy te, de még gyerek - mosolygott szinte sajnálkozóan dr. Brannan.

- Ne jöjjön nekem ezzel! - csattant fel Natasha. - Huszonegy éves vagyok, és ebből négyet a maga laborjába zárva töltöttem, úgyhogy nem hiszem, hogy bármikor is lett volna lehetőségem felnőni.

- Te jobb vagy, mint gondoltam - tűnődött a férfi.

- Én annyira nem értem magát. Egyik percben még szid, a következőben dicsér, majd az egész kezdődik elölről. Csak azt nem tudom, melyiket gondolja komolyan.

- A reakcióidat figyelem.

- Ja, bocsánat, elfelejtettem, hogy én csak egy kísérleti nyúl vagyok - gúnyolódott a lány, majd összefonta mellkasa előtt a kezét.

- Most viszont elég a csevejből - állt fel Brannan figyelmen kívül hagyva egykori páciense megjegyzését. - Munkára fel! Kíváncsi vagyok, mit tudsz.

*******

Hosszú, üres folyosón haladtak végig. A lámpák pislákolva égtek, így már majdnem horrorfilmbe illő helyszín volt.

Ketten voltak a folyosón, és Natasha körbenézve sehol sem látott kamerákat. Brannan talán itt akarja megölni?

Nem, - hessegette el a baljós gondolatot - hiszen azt mondta, élve van szüksége rám. Valamiért azonban nem tudott teljesen megnyugodni.

Végül egy egyszerű szobába léptek be. Olyan volt, mint egy dolgozószoba.

- Helyezd kényelembe magad - mutatott a székre. Natasha engedelmesen leült, mást úgyse igazán tehetett volna. - Nem szeretném, hogy bárki is megzavarjon minket a munkában.

A lány már szólásra nyitotta a száját, de végül inkább becsukta. A Brannan-nel töltött idő alatt megtanulta, hogy néha jobb inkább csöndben maradni.

A férfi aprót bólintott.

- Az érdekel, kedves, hogy tudod-e már mire is vagy képes?

A nyájas hangnemtől borsódzott Natasha háta.

- Tudok már dolgokat, de nem tudom, az-e a teljes igazság.

- Helyes válasz - biccentett a tudós. - Szeretnék látni tőled egy transzformációt.

- Transz...Micsodát?

- Amikor vízzé alakulsz, csak ez egy primitív megfogalmazás - legyintett dr. Brannan. - Frances barátod gondolom, ezt mondta.

- Tehát transzformáció a hivatalos neve?

- Igen, de felőlem te hívhatod kutyapóráznak is, nem ez a lényeg - Brannan-en látszott, hogy kezd felmenni benne a pumpa. - Csak mutasd már meg!

- Nem sikerül mindig - próbálkozott Natasha.

- Hidd el, sokkal jobban jársz, ha magadtól csinálod - fenyegetőzött a férfi.

A lány nyelt egyet. Végül is, csak egy rutingyakorlatról van szó, megcsinálja, és akkor Brannan talán békén hagyja, utóbbit azonban ő is csak hiú reménynek érezte.

Mély levegőt véve ellépett a széktől, mezítlábas talpát pedig a parkettát fedő szőnyegre helyezte. Semmi baj - hallott a fülében egy biztató hangot, Natasha pedig lassan vízzé változtatta testét.

Néhány másodpercig azt hitte, megfullad. Mintha két kar fonódott volna a nyaka köré, és eddig soha nem tapasztalt érzéssel szorította ki a levegőt tüdejéből. A kellemetlenség azonban elmúlt, és némi elégedettséggel tapasztalta, hogy folyékony halmazállapotban van Brannan szőnyegén.

Egy kép úszott be a szeme elé, amin egy kislány a homokba rajzolt a tengerparton. Natasha el akarta rántani a tekintetét, ugyanis ez a lemez ismerősnek hatott. Jó emlékkel kezdődik, majd borzalomba megy át.

Natasha úgy érezte, mintha ketté hasadt volna a feje. Be akarta hunyni a szemét, mert a következő beúszó emlékképre nem volt felkészülve, ezt már előre is érezte.

Amikor magához tért, csuromvizes volt, arcán pedig csak úgy peregtek a könnyei.

- Mit láttál? - kérdezte izgatottan a férfi.

Natasha csak a fejét rázta, amikor a tudós felé nyúlt, odébb húzódott.

- Ne érjen hozzám - sziszegte. Elfordította a fejét, az éles fájdalom azonban újra belé hajolt, látása pedig elhomályosult.

Dr. Brannan metsző kékesszürke tekintete szinte lyukat égetett Natashába. A lány szaggatottan vette a levegőt, majd kicsúszott a lába alól a talaj. A férfi nem mozdult, csak a földön ülő lányt figyelte. Natasha kiáltani akart, de egy hang sem jött ki a torkán. Az utolsó momentum, amit látott amikor még eszméleténél volt, egy árny volt. Egy ember árnyéka, ami vészjóslóan közeledett. A lányt körbevevő ütemes, lüktető fájdalom elborította elméjét, majd az szép lassan nyugalomra engedte testét.

***

Sziasztok! :)
Nos, itt vagyok egy új fejezettel, amit remélem élveztetek. Bár még az én fejemben sincsenek még meg pontosan a történések, már látom, merre haladok. És egyébként most tartunk a Rain Drop felénél. Igyekszem a folytatással!

Eszti

**

Diese jungen Menschen = ezek a fiatalok