- És Mark mégis hogyan tudna segíteni? - érdeklődött Natasha.

- Nem az számít, hogy villamos mérnök-e, avagy sem - legyintett dr. Frances. - Csakis az számít, hogy Brannan nem ismeri őt, így, ha kikapcsolja a megfelelő riasztókat, a hackerünknek szabad lesz az útja.

- Miért, van hekkerünk? Lemaradtam valamiről? - vonta fel a szemöldökét Natasha.

- Van. Egy régi ismerősöm. A lényeg, hogy a haverodnak segítenie kell, mert nélküle nem menne.

- Akkor sem hagyom, hogy belerángassa - heveskedett a lány. - Eddig arról volt szó, hogy nem vonjuk be.

- Nem is. Nem mondjuk meg a részleteket. Elég neki annyi, hogy gyakorlatozunk és néhány riasztót kellene hozzá kikapcsolni.

- De akkor ő is veszélybe sodródhat, ha Brannan emberei meglátják...

- Nem fogják.

- Nem garantálhatja! Biztos meg lehet oldani azok az akták nélkül is.

- Nem, Natasha, nem lehet. Hidd el, tudom mit teszek, és nem tudunk tovább haladni a gyenge pontod ismerete nélkül.

- Múltkor azt mondta, hogy Brannan mindig egy lépéssel előttünk jár. Most is nyilván tudja, hogy mi lesz a következő lépésünk, és megerősíthette a védelmet...

- Ne felejtsd el, hogy Brannan sem mindenható, és ne is tartsd annak. Ő sem tudhat mindig mindent, másrészt pedig nem ismer engem annyira jól, mint gondolná, téged pedig végképp nem ismer. Egészen biztos, hogy nem tud Markról, egyrészt azért, mert nem érdekli, jelentéktelennek tartja.

- Ön is - jegyezte meg Natasha. - Képes lenne őt a tűzbe dobni, pedig semmit sem tett.

- Félreértesz. Én nem tartom jelentéktelennek Markot, csak feláldozhatóbbnak, mint téged.

- De én nem akarom, hogy feláldozza - toppantott a lány.

- Nem is fogom. Ügyelni fogok arra, hogy ne essen baja, azért, mert neked fontos.

- Oké - sóhajtott Natasha. - Végül is nem is ismerem igazán. De hiányozna, ha meghalna.

- Tudom.

*******

- Szia, Nat! - köszönt mosolyogva Mark, majd átölelte a lányt.

Natasha ettől eléggé zavarba jött, így csak meglapogatta a fiú hátát, majd gyorsan el is húzódott. Dr. Frances felvont szemöldökkel figyelte a jelenetet, majd belekezdett a lényegbe.

- Mark, egy egyszerű gyakorlatról van szó. Annyi a feladatod, hogy kikapcsolsz néhány riasztót, Natasha és én addig elintézzük a mi dolgunkat. Csak próba lesz, élesben még nem mernénk kipróbálni.

Natasha szinte csodálva nézte, milyen könnyedén hazudik a férfi úgy, mint a vízfolyás.

- Értem. - bólintott Mark. - Nagyon örülök, hogy a segítségemet kéri ilyesmiben.

Natasha gondolatban szinte könyörgött, hogy ne higgyen a fiú dr. Francesnek, mondja vissza az ajánlatot, legyen dolga...

- Én köszönöm, Mark, hogy segítesz nekünk.

Ne, ne, ne.

Dr. Frances széttárta a karját.

- Akkor kezdhetjük?

*****

- Muszáj? - támadt Natasha a férfinek.

- Azt hittem, megbeszéltük - nézett rá felvont szemöldökkel.

- Akkor sem keverheti bele!

- Már megtettem, ő pedig boldogan vállalta.

- Persze, mert nem tudja miről van szó!

- Natasha, megígértem, hogy nem hagyom meghalni.

- Nem garantálhatja. Ha bármi félresiklik...

- Csináljuk! Majd meglátjuk, mi lesz - kerülte ki a választ dr. Frances.

- Rendben - méregette a lány továbbra is ellenségesen.

- A fiú ügyes, meg fogja oldani. Elkocsikázunk Londonba, Mark bemegy mi pedig megvárjuk kint.

- Dr. Frances...

- Tessék.

- Emlékszem arra, hogy menni az út kocsival Bristol és London között. Ez azt jelenti, hogy jártam valamikor a két város között.

- Londonban születtél.

- De Brightonban éltem.

- Attól függetlenül még járhattál erre is.

- Tudom, csak... Mindegy. Legyünk túl ezen az ügyön.

A férfi bólintott, majd meglengette a kocsikulcsot arra utalva, hogy ideje indulni.

Az út első fele csendben telt, csak néha hangzott el egy-egy közbeszólás, de azt is zavart hallgatás követte. Natasha sóhajtva bámult ki az ablakon, az utat figyelve, de igazából csak az érdekelte, hogy mindannyian túléljék ezt a kalandot. Főleg Mark.

Félszemmel a fiút figyelte, aki éppen a pulóvere ujjával babrált. Nem vette észre az őt bámuló tekintetet, tovább nézett maga elé.

Igazán helyes srác - gondolta Natasha. Magas, világosbarna haja egészséges kócból áll, illetve igen élénk kékszemmel rendelkezik, ez a felső, amit visel, pedig még inkább kiemeli a szeme színét.

A fiú felé fordult, mire a lány zavartan kapta el a tekintetét. Nem akar ő kukkoló lenni.

Végül jobb elfoglaltság híján elővette a zenelejátszóját.

Kis idő múlva úgy tűnt, Mark is megelégelte a csöndet, ezért a lányra nézett, majd elkérte a bal fülhallgatóját.

Így már mégsem volt csend, bár továbbra sem szólalt meg senki.

*******

Natasha pislogva kapta fel a fejét, amikor arra eszmélt, hogy megállt az autó. Szeméből kitörölte a fáradtságot, majd oldalra nézett.

Mark rámosolygott.

- Megérkeztünk.

- Ó. Ööö... Szuper.

Dr. France hátrafordult.

- Kifelé, kezdődik a meló!

*******

- Ezen keresztül tudsz velünk kommunikálni - adta a fiú kezébe a walkie talkie-t. - Bemész, és a tervrajzon jelölt riasztókat kikapcsolod. A kód mindegyiknél kilencvenhét-hat-huszonkettő, és ez kétszer egymás után beütve. Ha elrontod, kettőskereszt-kilencvenhéttel tudott kikapcsolni azt, hogy beriasszon az egész rendszer. Addig Natasha és én elvégezzük a dolgunkat, amit tesztelünk a kísérlettel. Ha készen vagy egyenesen kijössz. Megértetted?

- Meg - bólogatott Mark.

- Akkor sok sikert. Hamarosan találkozunk! - veregette dr. Frances vállon a fiút.

Natasha Mark távolodó alakját figyelte, majd a férfi felé fordult.

- Rossz előérzetem van.

A másik sóhajtott.

- Tudom, hogy ettől nem lesz jobb, de nekem is.

Nyugtalanul néztek össze.

*****

- Mi lesz már? - sétált fel-alá Natasha.

- Hamarosan itt lesz - mondta dr. Frances, de nem úgy tűnt, mint aki biztos abban, amit mond.

- Nagyon remélem - morogta a lány.

Néhány perc elteltével némi hang szűrődött ki az adóvevőből.

- Mark? - szólt bele dr. Frances.

- Itt vagyok - felelt a fiú hangja, mire Natasha megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

- Minden rendben?

- A riasztókkal igen, már majdnem végeztem. Viszont járkál errefelé egy fura alak, az előbb majdnem észrevett.

- Hogy néz ki?

- Alacsony, őszes haj és szemüveg. Valami orvos lehet a ruhájából ítélve. Ő is a terv része?

Dr. Frances lehunyta a szemét, majd lefogta a mikrofont.

- Ez Brannan - suttogta. - Mi a fenéért járkál a riasztóknál? Az van a legmesszebb a kísérleti laborjától és az alanyoktól!

- Mi van, ha észreveszi Markot?

Dr. Frances elemelte az ujját az adóvevő mikrofonjáról, és nyugodt hangot erőltetve magára válaszolt.

- Nem a terv része, de nem fog gondot okozni.

- Rendben. Akkor hamarosan találkozunk.

Natasha széttárt karral nézett a másikra.

- És most mit fogunk tenni?

- Azt, amire nem akartam, hogy sor kerüljön - sóhajtott. - Bemegyünk.

- Mi? De hát pont azt mondta, hogy azért van szükségünk Markra, hogy minket ne lásson meg Brannan.

- Igen, igen, de ha elkapja Markot egészen biztosan lőttek a tervnek és többet tutira nem jöhetünk vissza.

- Aha, szóval ez végig a tervben volt, hogy nekünk is be kell menni?

- Természetesen minden lehetőséget számba vettem, és mivel magunkon kívül senkiben sem bízhatunk, így a végső opció egyértelműen az, hogy saját kezűleg kell megszereznünk az aktákat.

- És mi van azzal a hackerrel?

- Ha már bemegyünk, elhozzuk az aktákat. Én elmegyek az informatikai laborhoz, ahol lemásolom a szükséges dokumentumokat, addig te feltartóztatod Brannant, majd te és Mark biztonságban elhagyjátok az épületet, és megvártok engem kocsinál.

- Mi az, hogy feltartóztatom? - vonta fel a szemöldökét Natasha.

- Nem kell komoly dolgokra gondolnod, csak eltereled a figyelmét néhány percre és ki tudtok jönni.

- És mit tegyünk, ha ön nem tér vissza? - nyelt egyet a lány.

Dr. Frances sóhajtott.

- Vissza fogok. Ismerem a titkos kiutakat, rengetegszer próbáltam ki minden rejtett utat amikor a szökésen gondolkoztam. Hidd el, kitalálok. Ha mégse... Semmiképp se hallgass Brannanre. Hihetetlen tehetséges manipulátor, de ne hidd egy szavát se.

- Rendben - bólintott a lány összeszorult torokkal.

********

Natasha a falhoz lapulva, halk léptekkel haladt a kihalt folyosón. Ujjával végigsimított a térképen, amit dr. Frances adott neki, majd szapora járással ment tovább a helyes irányba.

Hangokat hallott, amik erősen emlékeztették a gombok nyomogatására.

Mark.

Az épület térképet a zsebébe süllyesztette, majd sietősen követte a hangokat.

Hamarosan elágazáshoz ért, ami miatt újra elő kellett vennie a térképet, aztán elfordult jobbra.

Csattanás hallatszott, a lány pedig ijedten rezzent össze. Mintha valami törékeny dolog leesett volna a padlóra és ezermillió darabkára tört volna.

A lány futásnak eredt.

A padló csúszott, úgy tűnt nem rég mosták fel, de ezzel jelenleg nem tudott törődni.

A sarkon lefékezte magát, majd óvatosan a következő folyosóra nézett.

A férfi háttal állt. Fehér orvosi köpenyt viselt, tarkójánál összeborzolódott őszesszőke haja szinte beleolvadt a fal sápadt sárga színébe. Nem fordult meg, csak a maga előtt heverő törött üvegkupacot figyelte, ami azonban nem nézett vissza rá.

Natasha jobban kihajolt, hogy rálásson a folyosó teljes látképére.

Brannan nem volt egyedül. A törött üvegpoháron kívül egy másik alak is volt a kihalt folyosón.

A lány szíve nagyot dobbant, amikor felismerte az illetőt. A kócos fiú a földön térdepelt, és lefelé nézett.

Natasha néhány percig nem mozdult, de aztán rájött, hogy cselekednie kell. Kilépett a folyosóra.

- Elég!

Fájdalmasan konstatálta, hogy a hangja nem hangzott olyan erősnek és magabiztosnak, mint ahogy elképzelte. Sokkal inkább, mint egy ijedt gyerek, akinek elvették a kedvenc játékát.

Dr. Brannan megfordult, majd elmosolyodott, amikor meglátta az illetőt.

- Esőcsepp! Örülök, hogy látlak.

A férfi arca sem keltett túl jó benyomást a lányon. A szőkés hajhoz sápadt bőr és mélyen ülő, bevérzett, vizes kékszem tartozott. Bőrén látszódtak már ráncok, gúnyos mosolya fáradt volt, szeme alatt sötét karikák húzódtak. Úgy tűnt, napok óta nem aludt.

- Engedje el! - Itt már inkább sikerült követelőző hangot megütnie.

- Rendben. Menj, fiú! - rántotta fel a földről Brannan Markot. - Te nyugodtan távozhatsz innen. Esőcseppet nem kell megvárnod, ő innen már nem szökik el többet.

- Mark... - nézett Natasha könyörgőn a fiúra. - Várj meg! Kérlek! Hamarosan megyek és mindent elmagyarázok.

A fiú kábán bólintott, de nem mozdult.

- Mivel ütötte ki? - fordult a lány Brannan felé.

- Nem mindegy? Ő nem számít. Itt csakis te vagy a lényeg.

Natashát megijesztette, mennyire hasonlóképp gondolkodik, mint dr. Frances.

- Beszélgessünk, Esőcsepp - fonta össze a karját a mellkasa előtt a doktor. - Hogy haladsz a tényeződdel?

Natasha belement a játékba, és a falnak dőlt.

- Mit gondol, hogy kellene haladnom? - kerülte ki a kérdést olyan hangnemben, mintha csak arról érdeklődne, egy vagy két kanál cukrot rakjon-e a süteménybe.

Brannan összehúzta a szemöldökét, és így még fáradtabbnak tűnt.

- Makacs lány vagy te, és igazán tehetséges. Frances telebeszélte a fejed, hogy én mennyire egy megátalkodott gonosztevő vagyok. Ez nem igaz, Esőcsepp. Én mindenkinek a legjobbat kívánom, és ha te is a legjobbat akarod magadnak, akkor hallgatsz rám, mert én ismerem a problémádat. Hiszen én alkottam meg a Nightmare-t, én alkottalak meg téged! Nélkülem te senki lennél!

- Most pedig olyan lettem, akinek fogalma sincsen sem önmagáról, sem a világáról. Inkább maradtam volna senki...

- Á, értem én mi a gondod. Nem ismered saját magad. Elárulok valamit, Esőcsepp. Én ismerlek. Frances nem ismer. Őt csak a tehetséged érdekli, de engem te is érdekelsz.

- Ne beszélje be nekem, hogy érdekli mondjuk az, hogy a csípős vagy a nem csípős kaját szeretem jobban - felelt cinikusan a lány.

- Gúny - húzta össze a szemöldökét Brannan. - Ezt nyilván Francestől tanultad. Felteszem ő is itt van valahol az épületben, és most az időt húzod, hogy ő addig nyugodtan elvégezhesse a dolgát. Nem fogom megakadályozni, akármire is készül öreg barátom. Kíváncsi vagyok, hogyan boldogul. Hogy oldja meg úgy a dolgokat, hogy alig ismeri a Nightmare néhány részletet. Menj csak, Esőcsepp! Én nem tartalak fel, a fiú pedig hamarosan felébred. Akkor pedig lesz mit megmagyaráznod...

Natasha megesküdött volna, hogy mindössze egy másodpercre fordította el a fejét, hogy Markra nézzen.

Ütést érzett a tarkóján, majd kicsúszott a lába alól a talaj.

Nem, nem ájult el. Annál sokkal rosszabb dolog történt.

Borzasztó fájdalom vette körbe, amit nem érzett az első alkalomnál. A feje hasogatni kezdett, a teste pedig átváltozott egyik halmazállapotból a másikba.

Nem látott, nem hallott, nem érzékelt semmit. Újra esőcseppként feküdt a padlón.

- Ezaz, kislány!

Brannan szavai összefolytak, nem értette rendesen mit mondott. Futni akart, felébredni ebből a szörnyű rémálomból.

A zúgás hirtelen csendre váltott. Vajon meghaltam?

A következő pillanatban fulladozva köhögte a vizet, miközben reszketve feküdt a padlón. Haja és ruhája átnedvesedett, ő maga pedig úgy érezte magát, mint aki egy rossz álomból ébred.

- Jól vagy?

- Basszus! - kapott a lány a fejéhez, és Markra nézett. A fiú bizonyára mindent látott. - Meg tudod érteni, ha ezt nem magyarázom meg most rögtön? Amúgy... Hol van Brannan?

- A pasas, aki nem része a tervnek? - biccentett Mark. - Nem tudom. Amikor felébredtem, ő már nem volt itt, te pedig, hogy is mondjam... Vízcsepp voltál.

Natasha nyelt egyet.

- Menjünk ki a kocsihoz, és várjuk meg dr. Francest.

- Ha te mondod - nézett rá felvont szemöldökkel, gyanakodva a fiú.

A lány remegve bólintott, majd elfogadva Mark segítő kezét, felállt a földről.