Chapter Eleven
A szél süvítve söpört végig Bristol utcáin, odébb lökte a kukák mellől a szemetet, beletúrt a sétáló emberek hajába, keresztülgyalogolt az őszről megmaradt száraz faleveleken és egymás felé fújta az égboltot tarkító sötét felhőket. Felkapaszkodott a fák csupasz ágain, megborzongatta az utcán sétálókat. A zord márciusi időjárás még mindig téli kabátra kényszerítette az embereket, és legtöbbükön a sapka sem maradt el. Akik a tavaszban reménykedtek, még várniuk kellett.
A fiú kócos hajkoronája egyébként is rakoncátlan tincseit szanaszét fújta a viharos szél. Kékeszöld szemével a távolt kémlelte, mintha keresett volna valamit a folyó túlsó partján. Ott azonban nem volt semmi, csak néhány nejlonzacskó és műanyagpalack. Megrázta a fejét, mintha kísértetet látott volna, majd elsétált.
******
Natasha lüktető fejfájással ébredt, ami közel sem számított ritkaságnak. A szemét kinyitva megpróbálta ülésbe helyezni magát, azonban nem volt energiája a mozdulat végrehajtásához és visszahanyatlott a párnára. Emlékek rohanták meg, majd a fejéhez kapva a kötést érzékelve ráébredt, hogy semmi sem volt álom.
- Jó reggelt, Csipkerózsika.
Dr. Frances visszanyomta az ágyba Natasha felemelkedő vállát.
- Jobb, ha pihensz.
- Mi történt? - könyökölt fel a kérés ellenére a lány. - Maga szabadított ki?
- Igen, meg Mark, bár ő nem sok mindent tett.
Natasha arca akaratlanul is vörös árnyalatba ment át a fiú nevének hallatán.
- De hogy tudtak megszöktetni?
- Ismerek jó néhány kiutat. Nem volt nehéz.
- Brannan gondolom nem engedett el ilyen könnyen - húzta össsze a szemöldökét a lány.
Dr. Frances hanyagul megvonta a vállát.
- Őt csak ki kellett vonni a forgalomból.
- Vagyis?
- Leütöttem, ő pedig elájult.
- És én erre miért nem emlékszem?
- Mert te is ájult voltál.
- Ó, hát ez fantasztikus - dünnyögte Natasha.
- Elmondod, mi történt pontosan? - fürkészte az arcát a férfi.
A lány nyelt egyet.
- A kikötőben voltunk, mint azt már gondolom tudja... Azután leütöttek, és legközelebb Londonban tértem magamhoz - Natasha nem tartotta fontosnak megemlíteni a csókolózás részt. - Ott azt mondták, hogy az elrablóm az Avonba fulladt, én meg csodával határos módon túléltem, aztán pedig valaki azt hazudta a rendőrségen, hogy a rokonom, és elhozott onnan.
- Mi? Mégis meddig sodródtál a vízben ájultan?
- Azt mondták, néhány kilométeren keresztül. Brannan szerint tudok lélegezni a víz alatt.
- Bámulatos - suttogta dr. Frances. - Bocsánat. Folytasd!
- Azután ájultra vertek, azután pedig, amikor magamhoz tértem, Brannan-nel társalogtam, majd átmentünk egy másik szobába. Ott át kellett változnom, majd amikor visszaváltoztam, újra elájultam, és itt ébredtem - mutatott körbe a lány.
- Francba - fejezte ki a véleményét a férfi, és úgy tűnt, hirtelen nem tud mit mondani.
- És most hogyan tovább? - érdeklődött Natasha, széttárva a karját.
Dr. Frances gondterhelten sóhajtott.
- Brannan kudarcot vallott a tervét illetően, és ő azt nagyon rosszul viseli, ezért mód még elszántabban fog próbálkozni.
- Értem - bólintott a lány. Ez logikus volt.
- Illetve, szeretném, ha többet nem erőltetnéd Mark társaságát - tette hozzá a férfi, mintegy mellékesen.
- Tessék!? - kerekedett el a lány szeme.
- Natasha, hidd el, hogy ezt csakis a te érdekedben teszem. Az a fiú felelőtlen és nem törődik a biztonságoddal, bármennyire is próbálod tagadni, ezek tények.
- Teljességgel az én hibám volt, hogy elhagytuk a házat, én rángattam bele őt, én ragaszkodtam, hogy menjünk el! - védte a lány ösztönösen.
Dr. Frances legyintett.
- Ezt ő is említette, de ez semmit sem helyez jobb meglátásba. Azért mertelek itt hagyni titeket, mert úgy gondoltam, rábízhatlak Markra, mert vigyázni fog rád. Ehelyett azzal állít be hozzám, hogy elraboltak! - fröcsögte a férfi, Natasha pedig lesütött szemmel bólintott, hiszen pontosan tudta, hogy igaza van. - Nem szabadott volna, hogy elengedjen, pontosan megmondtam neki, hogy veszélyben vagy, azért kell a házban maradnotok. Értem én, hogy te most a második tinédzserkorodat éled, de csak megsúgom, hogy nem a saját magam szórakoztatására magyarázok neked, úgyhogy örülnék, ha hallgatnál rám. Vagy legalább valamelyikőtök. Nem viszed el egyedül a balhét, ebbe Mark pont ugyanúgy hibás, mint te, főleg mert rá eddig azt hittem, hogy minimális szinten megbízható. Úgy tűnik, tévedtem. Azt pedig nem tudom, hogy te mit képzelsz időnként magadról, többnyire értelmesnek tűnsz, aztán meg ilyen döntéseket hozol, de jó lenne, ha fel tudnád fogni a helyzet komolyságát, ugyanis életveszélyben vagy...
- Nem vagyok.
- Tessék? Ne feszítsd túl a húrt, Natasha, már így is elég pipa vagyok...
- Brannan azt mondta, hogy élve kellek neki. Amiben van logika, ugyanis egy halott Natashán nem tudja folytatni a hülye kísérletét.
- Te... - kereste a megfelelő szót dr. Frances. - Naiv vagy.
- Köszönöm, de esetleg valami mást várnék reakciónak - jegyezte meg gúnyos hanglejtéssel a lány.
- Komolyan elhiszed, hogy bármit is számít Brannan-nek az életed? Az egy pszichopata, nem vetted még észre? Magasról tesz rá, mi van veled, mivel okoz fájdalmat neked, nem számít neki semmi, csak az idióta kísérletezése, ami miatt teljesen becsavarodott. Szerinted garantálhatta, hogy nem fulladsz bele az Avonba, vagy hogy nem talál el a golyó Brightonban?
- Nem az ő emberei lőttek.
- Mennyi morfiumot kaphattál, hogy ennyire félrebeszélsz? Itt ülsz, és véded azt az embert, aki tönkretette az egész életedet! Tudod mit? Nem érdekelsz. Hét hónapja minden szabad percemben téged védelmezlek, feladtam mindent, csak hogy neked jó legyen! Legalább minimális együttműködést elvárnék, és kérlek fogadd el, hogy sokkal többet tudok a Nightmare-ről és az életről, mint te. Nem várom el, hogy térdre borulj előttem, de legalább ne nehezítsd meg a dolgom! Most pedig menj a szobádba, nem akarlak látni, én pedig kigondolok valamit, amivel téged segítelek. És nem érdekelnek a hormonjaid, hogy te így meg úgy megbízol Markban. Tudom, hogy nem fogsz hallgatni rám, és nem szakítod meg vele a kapcsolatot, de csak megsúgom, én tudom, hogy ennek nagyon rossz vége lesz.
Natasha megsemmisülve hagyta el a helyiséget.
*****
- Minden rendben?
- Hogy lenne bármi is rendben, a fenébe is - dohogott az orra alatt dr. Brannan, miközben a jeget az arcára szorította. - Esőcsepp újra kicsusszant a kezünkből, úgy tűnik, ahhoz nagyon ért. Frances túl sok bensőséges információt tud a Nightmare-ről és az alanyoktól, jelenleg a legveszélyesebb ránk nézve. Natasha még gyámoltalan, és önös indokok vezérlik. Frances be fog sokallni, de nem fogja magára hagyni a lányt. Tudja maga, mit csinál Frances, amikor besokall?
- Nem - rázta a fejét dr. Fren.
- Felkeresi a bátyját, Albertet, aki egykori biokémikus, illetve jelen pillanatban hajléktalan. Töltött egy kevés időt nemrég az öccse lakásán, gyaníthatóan Esőcsepp kiképzési munkálataiban segédkezett. Találkoztam Alberttel néhány éve egy véletlen folytán, és meg kell hogy mondjam, sokkal jobb, mint Matthew öccse. Kevésbé forrófejű, tapasztaltabb, és kevésbé hajtják az érzelmei. A lelke teljesen jégbe burkolózott, megközelíthetetlen. Régebben nagy nevű tudós volt, nem sikerült még megtudnom, miért hagyott fel a kutatásával. Mára megrögzötten ellenzi a kísérletezést, néha még tüntetéseken is részt vesz. Ha már nincs is olyan szoros viszonyban Matthew-val, mint régen, de a mai napig mindig támogatja, ha bajban van. Sosem hagyja cserben, és Matt barátunk sem őt. Érti, mire gondolok?
- Őszintén szólva, nem, uram - szólt dr. Jonathan Fren kissé zavartan.
- Semmi gond, Fren, majd megszokja a tempót - legyintett dr. Brannan. - Azért valamin most is kattog az agya, nem igaz?
- Meg akarja zsarolni Francest, hogy a bátyjáért cserébe átadja nekünk Esőcseppet? - tippelt a másik tudós.
Brannan elégedetten bólintott.
- Mégsem olyan balfék maga, kolléga. A tervem viszont ennél egy kicsit ördögibb.
*****
Natasha unatkozva figyelte az ablakon lecsorduló esőcseppeket. Az időjárás vajon csak az ő bosszantására hullatta könnyeit? A borús márciusi napok azonban a legtöbb ember hangulatát árnyékolták be.
Az ominózus veszekedés óta dr. Frances, ha esetleg ki is dugta a fejét a szobájából, egyszerűen keresztül nézett a páciensén, akit ez rendkívüli módon bántott. Tudta, hogy a férfinek igaza van és teljesen jogos volt minden szava, de ettől csak még inkább selejtesnek érezte magát.
Szívesen felhívta volna Markot is, de lakótársa dühe után nem merte megtenni.
Így teljesen elveszettnek érezte magát.
****
- Dr. Frances!
A férfi nem reagált a megszólításra.
- Azt hiszem, még tartozom egy bocsánatkéréssel.
- Itt nem ez a lényeg - sóhajtott. - Én nem haragszom...
- Dehogynem haragszik - vágta rá Natasha. - Két hete duzzog.
- Jó, talán, de ez nem erről szól. Ez arról szól, hogy itt az ideje felnőnöd, és ezalatt nem az életkorodat értem. Fejben nőjj fel.
- Jó, próbálkozom - sóhajtott a lány.
A férfi pártfogoltjára nézett, majd halványan elmosolyodott. Megtört a jég.
- Béke? - javasolta Natasha.
- Béke - biccentett dr. Frances. - Fiatal vagy, természetes, hogy hibázol. Én pedig itt leszek, hogy helyrehozzam.
- Köszönöm.
Csendben telt el néhány perc, amit újra Natasha tört meg.
- Most mit fogunk tenni?
- Néhány elméleti kérdésre kellene felelned, nem akarom erőltetni a testedet.
- Oké, akkor kérdezzen.
- Hogy érzed most magad? Testileg és lelkileg is.
- Testileg kimerülten, de már jobban. Lelkileg... - tűnődött Natasha. - Összezavarodva.
Dr. Frances biccentett, majd feltette a következő kérdést.
- Miről álmodsz mostanában?
- Apróságok, gyerekkori emlékek, Nightmare, fájdalom - sorolta a lány. A férfi elhúzta a száját.
- De ha fontos lenne, arról szólnál.
- I-Igen. - Natasha érezte magán egy egészen hosszú pillanatig a férfi tekintetét, de nem szólt semmit. Ez nem a megfelelő alkalom, hogy rákérdezzen.
- Rendben. Érdekelne még az, hogy tervezel-e a közeljövőben elkóborolni.
Natasha zavartan nevetett.
- Nem, bár nem igazán gondolkodtam rajta. - Ez hazugság volt, többször is eszébe jutott, hogy felkeresi Markot, de dr. Frances (jogos) érvei miatt nem mert kockáztatni.
- Ezt örömmel hallom - vonta fel a szemöldökét a férfi, és úgy tűnt, ő sem hisz százszázalékosan Natashának. - Ha nem gond, ma éjjel házon kívül leszek. Fel kell keresnem Albertet.
- Nem gond - vágta rá a lány talán túl gyorsan.
Dr. Frances az arcát fürkészte.
- Ha terveid vannak, szeretném, ha ma éjjel semmi esetre sem hagynád el a házat. Brannan sebezhetőbbnek tart, amikor egyedül vagy. Ha esetleg bármi gyanúsat érzékelsz, menj le a pincébe, ott nem találnak meg. Értve vagyok?
- Értve.
*****
Matthew Frances simatalpú cipőjével rugdosta a kavicsokat Bristol egy eldugott sikátorában. Bőven éjfélre járt már, a férfinek azonban ott akadt dolga.
Egy villám szelte ketté az eget, amit hátborzongató mennydörgés követett. Dr. Frances megborzongva haladt tovább.
Végre elérte a célt, ami egy összefirkált falat jelentette. A megfelelő sorrendben hozzáért a téglákhoz, és már lépett ki volna be az átjárón, amikor...
- Én nem tenném a helyedben.
Matthew megpördült a sarkán, és farkasszemet nézett Stanley Brannan-nel. Azonnal rendezte vonásait, hogy a másik férfi ne lássa meglepettségét.
- Mi dolgod van errefelé? - érdeklődött dr. Frances, és igyekezett, hogy ne remegjen meg a hangja. Azt, hogy Brannan-t a bátyja lakhelyénél találta, nagyon is aggasztó körülménynek tartotta.
- Én? Csak sétálgatok.
Matthew felvonta a szemöldökét.
- Hajnali fél egykor a szegény negyedben? Te sem gondolhattad, hogy ezt beveszem.
- És neked mi dolgod errefelé? - kerülte ki a témát Brannan, nem túl ügyesen.
Dr. Frances hunyorogva fürkészte a férfi arcát, de semmi árulkodó jelet nem tudott kiolvasni.
- Mivel pont itt futottunk össze, kötve hiszem, hogy nem tudnád a választ.
Brannan arcán elégedettség tükröződött.
- Pont ezt a reakciót vártam tőled. Beszélgessünk egy kicsit a bátyádról.
- Semmi közöd a bátyámhoz.
- Te tudod, ugye? Hogy miért hagyott fel a kutatással.
- Miből gondolod? - Dr. Frances igyekezett semmire sem egyenes választ adni. - Lehet, hogy nem tudok semmit. Már rég nem olyan a viszonyom a bátyámmal, mint volt.
- Ó, tudom én nagyon jól, hogy kapcsolatban álltok. Nemrég több napot töltött a lakásodon.
- Figyeltetsz a hátam mögött?
- Matt, te is tudod, hogy muszáj ezt tennem.
Dr. Frances-en a hideg futkosott, ahogy Brannan kiejtette a becenevét.
- Nem, nem lenne muszáj. - Mintha kívülről hallotta volna a saját hangját. - Ez csakis a te döntésed. Ha annyira zavarna a dolog, nem tennéd.
- A világ nem fekete és fehér, ezt képtelen vagy megérteni. Mindannyian a szürke árnyalataiban pompázunk, ki sötétebben, ki világosabban.
- Ez még nem jelenti azt, hogy bizonyos helyzetekben nem létezik jó döntés. - Matthew úgy gondolta, jobb ezt a témát gyorsan lezárni. - Miért vagy itt ma éjjel?
- Azt akartam volna megtudni, hogy Albert miért nem kísérletezik már.
- Biztos, mert normális - vágta rá dr. Frances. - Miért, be akarod szervezni a Nightmare-be?
Most Brannan húzta össze a szemöldökét.
- Apropó, Nightmare - kezdett belejönni a társalgásba dr. Frances, és már szinte alábbhagyott az aggodalma. - Új kísérletbe kezdtél?
- Hova gondolsz? - méltatlankodott dr. Brannan. - Hisz ismersz. Azelőtt, hogy nem fejeztem be az előzőt, nem kezdek semmi újba. Miért kérdezed?
- Ja, semmi - legyintett a férfi, mintha csak apróságról lenne szó.
- Alkut ajánlanék, Matthew.
- Rosszul kezdődik.
- Pesszimista vagy.
- Nyögd ki, hogy mit akarsz, fáradt vagyok.
- Hát jó. - Dr. Brannan összefonta a mellkasán a karját. - Vigyázz, Fren mögötted van.
Dr. Frances megfordult, de már késő volt. Éles szúrást érzett a vállában, majd néhány pillanatra elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, Brannan mellett egy számára ismeretlen férfi állt.
- Matthew, ő itt dr. Jonathan Fren, a Nightmare egyik vezető tudósa.
- Emlékszem rá - mondta halkan dr. Frances, ugyanis még mindig sajgott a feje. - Ő volt Hullócsillag felügyelője.
Fren biccentett.
- Jonathan, avasd be drága barátunkat - intett Brannan, Fren pedig készségesen engedelmeskedett.
- A szer, amit a vállába kapott, egy apró számítógép. Küldi nekünk a maga tartózkodási helyét, illetve be van programozva néhány kulcsszóra, amit ha ön kiejt, azonnal kapjuk az értesítést és az egész beszélgetést le tudjuk hallgatni.
Dr. Frances már feltett volna egy kérdést, de Fren már válaszolt is.
- Hogy miért van erre szükség? Azért, barátom, mert maga most egy alkuban vesz részt, nincs lehetősége nemet mondani.
- Tehát zsarolás.
- Teljesen mindegy, minek nevezzük - legyintett idegesen Fren. - A lényeg, hogy maga információt szállít nekünk Esőcseppről, különben...
- Különben valamit tesznek a bátyámmal - bólintott dr. Frances nyugalmat erőltetve a hangjára. - Bármilyen meglepő, magamtól is át tudom látni a dolgokat.
- Különben közzétesszük azokat a dokumentumokat, amik a bátyját lemondásra késztették.
Matthew tekintete Brannan-re vándorolt. Tudja! Tudja, hogy mi történt Alberttel.
- Ne lepődj meg annyira, "bármilyen meglepő, én is át tudom látni a dolgokat".
- Ellopta - sziszegte dr. Frances. - Azok titkos dokumentumok.
- Nem lesznek sokáig azok, ha nem szállítja az információt - vette át a szót ismét Fren. - Nem figyelmeztetheti Esőcseppet, hiszen halljuk, ha kimondja azokat a bizonyos szavakat. Higgyen nekem, azok nélkül nem tudja elmagyarázni. Egy rossz lépés, és a dokumentumok nyilvánosságra kerülnek, a bátyja pedig börtönbe kerül. Maga is tudja, milyen terhelő bizonyítékokat tartalmaz az akta.
- Jó éjszakát, Matthew - biccentett Brannan. - Ne próbálj meg túljárni az eszemen, sosem sikerült még. Sose felejtsd, mi forog kockán.
Dr. Frances még sokáig nézett a két férfi távolodó alakja után.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top